Csaknem két évvel az első évad megjelenése után megkaptuk idén végre a Sárkányok háza folytatását, amit én speciel kifejezetten vártam. Az első évad habár nem lett feltétlen kedvencem és sok hibája akadt, ami mellett nem tudtam elmenni szó nélkül, összességében mégis jó kis kezdésnek tudtam le, várva egy sokkal izgalmasabb és grandiózusabb folytatásra. Az első évadban történteket nem akarom újra megismételni, a korábbi kritikámban olvashatjátok milyen véleménnyel voltam róla. Hogy honnan indult a történet és hogy mit kell erről a sorozatról tudni szintén nem akarom újra leírni, így rögtön térjünk is rá a friss második évadra és hogy ez mennyire tetszett nekem.
A második évadban az elsővel ellentétben csak 8 epizódot kaptunk (az első ugyebár 10 epizódos volt) és mikor ez kiderült számomra, már akkor volt egy balsejtelmem, hogy ami érkezni fog, az csakis csalódás lehet majd. Persze gondolkozhattam volna úgy, hogy ha kevesebb részt kapunk, akkor mozgalmasabb és tempósabb lesz a történet, kimaradnak a felesleges mellékszálak és a húzórészek, a felesleges karakterek, így jó kis folytatás érkezik csaknem két év várakozás után. Ám sajnos ez nem így lett és minden balsejtelmem beigazolódott. Nem tehetek mást, be kell állnom a csalódott tömegek mellé és a károgó panaszkodók sorába, mert a második évad egyszerűen rossz lett. Nem csak hogy szimplán rossz, hanem unalmas, vontatott, az összes főbb karakter szembeköpi a korábbi énjét és az írók majdnem mindenki karakterét tönkretették. Nincs semmi izgalom, alig kapunk sárkányos látványos csatákat és ha mindez nem lenne elég, logikátlanság logikátlanság hátán szinte már az irrealitás határát súrolva.
Az első évad egyik legnagyobb hibájának azt róttam fel, hogy a történet iszonyat gyorsan haladt, három időugrást kaptunk, szinte semmire nem jutott igazán idő, így sokan csak kapkodták a fejüket, mikor majdnem részenként cserélődtek a színészek az időugrások miatt. Nos, a sorozat készítői annyira magukra vették ezt a kritikát, hogy úgy döntöttek a második évadot a lehető leglassabbra írják meg és olyan lassú, unalmas és vontatott lesz a történet, amilyet csak képesek összerakni. Ha tényleg ez volt a tervük, akkor sikerrel jártak, mert az egész második évad kis túlzással véve valóban olyan, mint egy „hosszúra nyújtott előzetes” a harmadik évadhoz. (Nagyon bízom benne, hogy a harmadik évadban most már tényleg beindulnak az események és a nagy harcok.)
Tényleg szinte végig áll a fő történetszál. Az egész második évad arról szól, hogy mindkét fél összegyűjti a támogatóit, próbálnak egymásnak keresztbe tenni és eközben szinte minden egyes főbb karakter valami ostobasággal üti el az időt, hogy a végére összeálljon a két nagy ellenfél oldal az elkövetkező nagy harcokra. Ez az egy helyben toporzékolás a legnagyobb hibája az évadnak, mert mivel semerre nem halad a fő történetszál, így mindenkinek ki kellett találni valamit, amivel elütik közben az időt. Sajnálom, de a kvázi három főszereplőnk lett az idei szezon leggyengébb pontja, a készítők se Rhaenyra-val, se Daemonnal, se Alicenttel nem tudtak érdemben mit kezdeni.
Rhaenyra végig azon nyavalyog, hogy tenni akar valamit és nem akar csak tétlenül ülni ölbe tett kézzel, hogy mindenki más végezze el a munkát helyette. Azt persze nem érti meg, hogy ő a királynő, és ha megölik elveszti a célját az egész, amiért harcolnak. Rhaenyra nem harcos, nem egy Visenya, lássuk be, így nem is értem mit gondolt, vagy miért akart valami nagy harcost játszani. Folyton össze vissza mászkált és repült egyedül fittyet hányva a saját biztonságára, az a rész pedig amikor septának öltözve Királyvárba lopakodott, hogy Alicenttel beszéljen, talán az évad leggyengébb része és a legostobább történetszál, amit valaha láttam. Nem értem miért volt rá szükség.
Aztán ott volt Alicent, aki varázsütésre kivetkőzött magából erre az évadra, és teljesen váratlan módon minden előjel vagy korábbi utalások nélkül összefekszik Cole-al, mert miért ne? Néhány részig „kavarnak”, aztán mikor Alicent rájön, hogy ennek ellenére is semmibe veszi Cole és nem áll mellé, amikor kellene, akkor vérig sértődve ott hagyja a férfit, mintha nem lett volna teljesen egyértelmű az elejétől fogva hogy Criston Cole egy papucs féreg áruló, akire még a szakadt cipőmet se bíznám rá, nemhogy az életemet vagy akármit. Mi volt Alicent részéről ez a „szajhás” viselkedés? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni kinek jutott az eszébe, hogy ezt kezdjék Alicent karakterével.
És ha azt hittem, hogy ennél nem lehet lejjebb, akkor a készítők bebizonyították számomra, hogy de, igenis lehet. Mert amit Daemon karakterével műveltek az tényleg a legalja és erre nem tudok más szavakat mondani. Logikátlanság egymás után. Daemon az évad elején összeveszik Rhaenyra-val, majd dúlva-fúlva mint valami hisztis ötéves otthagyja a feleségét, a gyerekeiket és a családjukat, és elvonul elvileg szövetségeket keresni, de valójában inkább elkezd a saját szakállára dolgozni és a saját ügye érdekében ténykedni. Csak mert hirtelen kipattan a fejéből, hogy márpedig ő akar a király lenni és nem csak a királynő hitvese.
Igen, az a Daemon, aki az első évadban végig Rhaenyra mellett állt, végig a felesége ügyéért dolgozott és aki saját maga helyezte a nő fejére a koronát és hajtott térdet előtte, hogy örökké hűen fogja szolgálni. Daemon az egész évadban Harrenhalban kergeti a saját szellemeit, de szó szerint, mert mindenféle látomás kínozza és szegény Strong család pedig igyekszik kezelni Daemon ostobaságait és elviselni őt valahogy. Nem is értettem, hogy volt ereje Simon Strongnak és Alys Riversnek elviselni Daemont és az ostobaságait. Itt Harrenhalban a meglepetés kedvenc pedig vitathatatlanul Simon Strong karaktere lett, bírtam ahogy az idős lord osztotta néha Daemont és milyen fejeket vágott a háttérben. Daemonra pedig igenis ráfért, hogy valaki végre helyretegye néha, amit Simon Strong és Alys Rivers készségesen magára is vállalt.
Az a legbosszantóbb az egészben, hogy ez a "Daemon látomásokat lát és gyötrik őt a múlt eseményei" jó is lehetett volna, mert Daemonnak kellett egy kis önreflexió és magába nézés mindazok után amit korábban tett, csak ezek a látomások maguk is olyan ostobaságok lettek, hogy csak fogtam a fejem, hogy nem hiszem el, mi ez a sok baromság. Az egyetlen értelmes látomásai az elején voltak, mikor a fiatal Rhae-ről képzelgett és a lány szembesítette őt Daemon hibáival. Szinte fizikailag fájt nézni, hogy mit műveltek az írók Daemon és a két nő karakterével, a főszereplőket szinte teljesen tönkretették és én ki is fogom jelenteni, hogy ők hárman voltak az évad legnagyobb gyengeségei.
Tudom, hogy eddig csak negatív dolgokat írtam, de történtek azért jó dolgok a második évadban. Szerencsére. Kaptunk több sárkányt, kaptunk egy-két csatát sárkányokkal, de itt se vitték túlzásba a dolgot. Megérkeztek a „sárkány fattyak” (dragonseeds angolul, nem tudom, ez hogy lett hivatalosan magyarra fordítva), és megkaptuk az új lovasainkat, Hugh Hammer, Ulf White és Addam Hull személyében. Nem vártam volna, de szerintem érdekesen és izgalmasan lettek felépítve ezek a karakterek és nem túlzok mikor azt írom, hogy az ő hármójuk története ezerszer izgalmasabb volt számomra, mint a három főszereplőnké. Külön örültem annak, hogy mindhárman kaptak háttérsztorit, motivációkat és azok a jelenetek mikor mindhárman „megszerzik” a saját sárkányukat az évad legjobb jelenetei között vannak.
Már az ahogy megszerzik a sárkányukat sokat elárul a karakterükről és a jellemükről. Hugh erős, magabiztos, bátor és határozott jellemével nyeri meg magának a roppant válogatós Vermithort, miközben Ulf csak véletlen és kissé részegen keveredik Silverwing közelébe, de ijedtségével és esetlenségével rögtön megnyeri magának a roppant közvetlen sárkányt, aki régóta új lovasra vágyott. De a legjobb mindenképp az a rész, mikor Addam Seasmoke lovasa lesz, mert hogy itt meglátjuk milyen az, ha a sárkány választja ki a lovasát és nem fordítva történik, ahogy az lenni szokott. Seasmoke addig „üldözi” Addam-t, amíg meg nem nyeri magának és együtt ők lesznek az első olyan páros, amikor nem egy igaz vérű Targaryen követel magának egy sárkányt.
Nem feledkeztem el a „fekete és zöld” gyerekekről sem, mert őket szintén imádtam az évadban és örülök, hogy nagyobb és kiemeltebb szerepet kaptak. Kezdjünk Rhaenyra és Daemon gyermekeivel. A kisebbekről sajnos nem tudok semmit mondani, ők nem sok vizet zavarnak még, de Jacaerys és az ikrek, Rhaena és Baela nagyon jók voltak az évadban. Jace és Baela volt az talán, akik a józan észt képviselték (vagyis próbálták képviselni), amíg az anyjuk Rhaenyra össze-vissza mászkált egyedül, vagy amíg az apjuk Daemon pedig Harrenhalban duzzogott és kergette a kísérteteit. Jace-t nagyon szerettem ebben az évadban és jó volt látni, ahogy fejlődött a karaktere és ahogy egyre érettebbé és felnőttebbé vált. Bírtam azokat a részeket, mikor néha beszólogatott az anyjának és próbálta jobb belátásra bírni, csak az más kérdés, hogy Rhaenyra nem igen hallgatott rá.
Aztán ott voltak Alicent gyermekei, akiket szintén nagyon megszerettem az évadban. Aemond korábban is nagy kedvenc lett, benne most sem kellett csalódnom, hozta amit vártam tőle. Ő legalább hű maradt a karakteréhez és kaptunk tőle némi mélységet is, hogy jobban megértsük, hogy lett olyan, amilyen. Az ártatlan Helaena-t csak imádni lehet, szegény elég sok traumát elszenved az évadban és még mindig senki nem foglalkozik vele igazán, sose hallgatnak szegényre, pedig többször megjósolta már a jövőt. Nem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de egészen megkedveltem Aegont. A korábbi éretlen tacskó komikus karakterből egy egészen épkézláb karaktert sikerült összehozni így a folytatásra, akinek éreztem a frusztráltságát, haragját, bosszúvágyát, majd pedig a szenvedését és bukását, ami habár kijárt már neki régóta, de mégis valamilyen szinten sajnáltam azért, ami történt vele. Hisz épp az árulta el, akitől a legkevésbé se várt volna ilyesmit.
Erősen felemás érzéseim vannak tehát a második évaddal kapcsolatban, a fő történetszál csak cammogott előre, szinte sehova se jutottunk nyolc részen keresztül. A három főszereplőnk kifordult önmagából, az írók mindhármat tönkretették és fájt nézni, hogy mit műveltek le mindhárman az évad folyamán. Az új sárkánylovasokat imádtam, és a fiatalabb generáció szintén remek volt az évadban, mindegyiküket nagyon szerettem és velük legalább normális és hihető dolgok történtek. Kaptunk egy-két fontosabb halált, de engem ezek egyike se rázott meg túlzottan, mert olyan karakterekről volt szó, akik teljesen semlegesek számomra. A teljes évadnál is unalmasabb és laposabb finálé pedig említésre se méltó. Még egy igazán ütős és drámai szezon finálét se kaptunk. Nem tudok mást mondani, csak azt hogy a második évad számomra hatalmas csalódás, és ezt én sajnálom a legjobban.
Értékelés: 10/5
Előzetes:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése