Vajon túléli hősünk a 21. századot?
Tizenkét év titkos kiképzés után Atticus O’Sullivan végre készen áll rá, hogy földhöz kösse tanítványát, Granuaile-t, és ezzel megduplázza a druidák számát a világban. A szertartás estéjén azonban mindazok, akik addig halottnak hitték, váratlanul felfedezik, hogy életben van – és sokkal szívesebben látnák viszont a sírban.
Választás híján Atticus, hűséges ír farkaskutyája, Oberon és Granuaile az Olümposz-hegy lábához utazik, ahol a római istenség, Bacchus már sóvárogva vár az ígért bosszúra. Csakhogy kénytelen beállni a sorba egy ősi vámpír, egy csapat sötét elf és a bajkeverés ősi istene mögött – láthatólag mindegyiküknél egy dolog szerepel első helyen a tennivalók listáján: A DRUIDA MEGÖLÉSE.
Vesd bele magad, és élvezd a kalandokat!
Egy másik könyvsorozat, aminek évekkel ezelőtt olvastam utoljára az előző részeit, és amit lassan szeretnék már befejezni. Épp ezért következett most az ötödik rész az olvasmányaim sorában, ami a Beszorítva címet viseli. Kicsit mindig is felemás érzéseim voltak A Vasdruida krónikái könyvekkel, mert alapjáraton nem rossz könyvekről van szó, de annyira emlékezetesnek sem mondanám, hogy nagy kedvenccé váljon. Mármint most csak magamról beszélek, másnak lehet, hogy ez a kedvenc könyvsorozata és azzal sincs semmi baj.
Ugrunk 12 évet az időben és innen vesszük fel a történetben a fonalat. 12 év alatt Atticus mondhatjuk mindent megtanított Granuaile-nek, ami ahhoz szükséges, hogy a lány druidává válhasson és Atticus tanítványa lehessen. Egyetlen utolsó lépés szükségeltetik csupán, vagyis hogy Atticus a földhöz tudja kötni a lányt és ezzel igazi druida válhasson belőle… ami persze nem megy olyan könnyen, mint ahogy remélték. Új és régi ellenségek tűnnek fel a színen és a földhöz kötési rituálét mindig megzavarja valaki, de a párost kemény fából faragták, így semmi sem állhat örökké az útjukba. Gyakorlatilag az egész könyv arról szól, hogy próbálják megcsinálni a rituálét, jön valaki és keresztbe tesz nekik, azt elintézik, majd újra ugyanez elölről.
Atticus
Nincs könnyű dolga Atticusnak, mert nem csak az ellenségeivel kell leszámolnia, akik közül nem is ismer mindenkit, hanem a magánéleti dolgai szintén kezdenek tényleg zavaros méreteket ölteni. Ezelőtt nyilvánvaló volt már, hogy van valami közte és Granuaile között, de elméletileg nem akarták a professzionális mester és tanítvány kapcsolatukat bármi más személyesebbel elrontani. És akárhogy próbálták is visszafogni magukat, nem tart sokáig a nagy elhatározás, és végül csak beadják a derekukat egymásnak.
Örülök annak, hogy végre összejöttek, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, számomra ez az „összejövetel” kicsit olyan sterilre sikeredett. Persze értem én, hogy eddig se a romantikus szálak voltak az előtérben ebben a sorozatban, de én azt hittem, hogy ha a főszereplő párosról lesz szó, akkor valahogy jobban ki lesznek fejtve az érzelmek és kapunk több romantikát. Hát itt nem az történt, hanem egyszer hirtelen összejöttek és kész. Ennyi. Persze, igen, voltak fontosabb dolgok, mert hát szinte végig az egész könyvben menekültek mindig valaki vagy valami elől, de azért ha már kapunk egy szerelmi szálat az legyen jobban kidolgozva. Mert ami itt történt azt nem tudom máshogy leírni, csak hogy lapos és felszínes lett.
Egy rejtély megmarad a folytatásra, mert az a végére se derül ki, hogy ki az áruló, aki végig Atticusék ellen szervezkedett, bár nekem azért lenne erre egy-két tippem, amit nem fogok elárulni. Majd meglátjuk, hogy bejön-e valamelyik elméletem. Néhány régi mellékszereplő ismét felbukkant, mint például Morrigan vagy Leif, de nem igazán adtak hozzá nagy dolgokat a történethez, inkább csak olyan mellékszálként voltak bedobva. Nem bánnám ha ők is nagyobb szerepet kapnának a következő részben (ha minden igaz, még két rész van hátra), én kifejezetten örülnék neki.
Nem mondom, hogy hatalmas nagy kedvenc lett a könyvsorozat ötödik része, de egyértelműen hozta a korábbi részek színvonalát. Kellemes és könnyű olvasmány, egy roppant szórakoztató férfi főszereplővel és narrátorral, egy eddig gyengécske, de ígéretes szerelmi szállal és sok-sok új és régi mitológia karakterrel, istenséggel és legendával. Sokkal több mindent ki lehetne hozni a könyvekből, én jobban felturbóznám a történetet, és főleg abból raknék bele többet, ami az egyik nagy erőssége, és az pedig Atticus humora. Bár ebben mondjuk most sem kellett csalódnom.
UI: Oberon még mindig egy iszonyatosan remek karakter akkor is, ha csak egy kutya. Oberon és Atticus telepatikus párbeszédei mindent visznek, imádom őket.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése