A napos Los Angeles igazán sötét hely is tud lenni.
Emma Carstairs végre megbosszulta a szülei halálát. Azt hitte, békében élhet, mégsem tud megnyugodni. Hiába vágyakozik Julian után, meg kell védenie őt a parabataiok közötti szerelem rettenetes következményeitől, ezért inkább a fiú bátyjával, Markkal jár. Mark azonban öt évet töltött a tündérek között – vajon lehet-e még belőle valaha igazi árnyvadász?
Tündérföldén sincsen nyugalom. Az ellentündérek királya belefáradt a hidegbékébe, és többé nem hajlandó úgy ugrálni, ahogy az árnyvadászok fütyülnek. A tündérkirálynővel kötött alku és a Klávé törvényei között egyensúlyozva Emmának, Juliannek és Marknak meg kell találnia a módját, hogy megvédjék mindazt, ami kedves a szívüknek, még mielőtt túl késő lenne.
Habár némi előítélettel viseltettem Cassandra Clare immár harmadik Árnyvadászos sorozata iránt, és nem hittem volna, hogy tetszeni fog, az első rész, az Éjfél kisasszony végül meggyőzött. A Végzet Ereklyéi eredeti trilógiája máig nagy kedvenc (talán újra is kellene olvasni, olyan rég volt már!), a Pokoli szerkezetek engem nem igazán fogott meg, és ezért nem jósoltam túl nagy esélyt a harmadik sorozatnak sem. Ám tévedtem és az Éjfél kisasszony igenis izgalmas olvasmány volt annak ellenére, hogy ugyanabban az Árnyvadász világban járunk, ahol már kétszer korábban.
Amint lehetőségem adódott hát rögvest kézbe vettem a folytatást, az Árnyak urát. Kezdjük azzal, hogy úgy érzem ez a rész a tipikus "trilógiák középső része" szindrómában szenved. Vagyis nem igazán sok fontos és sorsdöntő dolog történik benne, inkább csak az időhúzás a fő célja, hogy aztán majd az utolsó részben csúcsosodhasson ki minden. Itt szintén ez történt, ám ennek ellenére összességében tetszett. Persze nem vagyok vak és látom a hibákat, mert azok vannak bőven, azokról a dolgokról nem is beszélve, amikkel jómagam nem értek egyet vagy nem szeretek ebben a sorozatban.
Kezdjük akkor a negatív dolgokkal, mert most ilyen hangulatban vagyok. Igazából ugyanazt mondhatom, mint amit korábban. Hiányoltam a Clare-re jellemző korábbi humort, mert lássuk be erre a könyvsorozatára ez nem nagyon jellemző. Persze van néhány poén vagy vicces megjegyzés, de a Végzet ereklyéihez képest most olyan, mintha egy gyászmenetet kellene végigszenvednünk. Értem én, hogy nehéz az élet és ez egy más világ már, de nekem valamiért akkor is hiányzik a Clare jellemző humor, mert ez valahogy mindig a könyvei részét képezi számomra.
A másik, amit nem nézek jó szemmel, hogy a korábbi könyvei szereplőit foggal-körömmel szuszkolja bele az újakba. Kérdem én ismét, minek kellett ide Clary és Jace? Annyira izzadtságszagú lett az egész felbukkanásuk, Jace lagymatag poénkodása és Clary "drámája", hogy csak fogtam a fejem. Nem azt mondom, hogy ne essen róluk szó, de nem kellene őket ezekhez az eseményekhez kapcsolni, mert egyszerűen az én fejemben ők nem tartoznak ide.
Annabel és Malcolm
A második rész egyértelmű gyenge pontjai számomra négy tényezőben csúcsosodtak ki. Egyrészt sajnáltam, hogy Malcolm az első rész végén meghalt, így tökre örültem, hogy kiderült mégis él, mármint hogy valamilyen szinten él. Gondoltam kapunk részletesebb okfejtést a terveiről, meg gondoltam Annabel feltámasztásával ketten fognak gonoszkodni, erre nem kinyírják megint Malcolmot? Szerintem sokkal több rejlik ebben a két karakterben, mint amit idáig láttunk belőlük, engem érdekeltek volna a továbbiakban is. Valamiféle sötét és kissé kifacsart szerelmet építettem volna köréjük. A másik, amit nem tudok hova tenni, az Kit. Tudom, tudom... biztos sokan szeretik, és már értem, mi célja van a karakterének, de én egyszerűen nem bírom megkedvelni, mert semmi más csak egy lagymatag Jace koppintás.
Persze kaptunk néhány harcjelenetet és egy-két alkalommal voltak kisebb ütközetek, de valahogy ebben a részben sem ezek domináltak. A végén vártam volna valami nagyobb összeütközést, ehelyett kaptunk némi politikai felhanggal vegyített családi drámát, meg a Cohors fasiszta törekvéseit, amitől csak fogtam a fejem. Számomra a Cohors nem más, mint a Kör másolata. Hát nem látja senki, hogy tisztára olyanok, mint a Valentine vezette Kör volt? Jó, oké, ők még nem akarják megölni az Alvilágiakat, de majdnem ott tartunk. Hát senki nem tanult a korábbi hibákból? A Klávé nem hazudtolja meg önmagát, megint lósz*rt sem érnek, de hát ezt megszokhattuk.
Kit és Ty
Na, de térjünk rá a pozitív oldalra, mert a végén azt képzelitek, hogy utáltam a könyvet, pedig ez koránt sincs így. Az eleje kicsit lassabban indult be, de aztán felpörögtek az események és több téren zajlik az élet. Mivel rengeteg karakterrel operál a sorozat, így Clare több csapatra osztotta fel őket, így több helyszínen játszódik az esemény egymással párhuzamosan. Egyrészt ott vannak az idősebb gyerekek, Julian, Emma, Mark, Cristina (meg majd Kieran), ők többnyire így együtt vannak. Aztán később Julian és Emma különválik, míg a másik három együtt marad.
Szintén külön történetszálat kaptak a fiatalabbak, Ty, Livvie és Kit, akik próbálnak a saját módjukon segíteni, de valahogy mindig csak bajba kerülnek. Aztán van még külön Diana, aki szerintem totál felesleges ebbe a sztoriba, nem értem minek kellett ez a karakter, mikor nélküle is minden jól működött volna. De legalább kiderült a titka, és így látom a jelentőségét, de tényleg, mégis úgy gondolom, hogy Kithez hasonlóan nélküle szintén boldogan haladt volna a történet előre.
Tündérkirály és Tündérkirálynő
A történet középpontjában még mindig tündérek állnak, aminek nagyon örülök, mert korábban nem sok minden szólt róluk. Sőt, mint kiderült, tényleg a tündérek alakítják az eljövendő eseményeket és Malcolmhoz és ténykedéséhez sokkal több közük van, mint azt korábban hittük. Már az első részben tetszett, hogy kiderült van külön Seelie és Unseelie udvar és hogy a Tündérkirálynő mellett, aki a Seelie udvar feje, ott áll a másik oldalon a Tündérkirály, aki a sötét Unseelie udvar vezetője. Az Árnyak Ura, az Unseelie király sötét terveket szövöget és igen jól halad annak végrehajtásában.
Ha már a tündéreknél és az Unseelie királynál tartunk, hozzá kapcsolódóan nem lehet kihagyni Kierant, a kedvenc kis "sötét hercegemet" (már ahogy az apja hívta néha) és Markot. Biztosan utaltam erre korábban, de most sem hagyhatom ki, hogy nekem ők ketten a kedvenc karaktereim és ebből adódóan a kedvenc párosom a Gonosz fortélyok könyvsorozatban. Markot nem lehet nem szeretni, mert imádom nézni, ahogy viaskodik a családja és a tündér élete közt, Kieran pedig az apja ellen lázadó, valójában igenis jószívű és segítőkész Unseelie herceg, akit csak imádni lehet. Párosként pedig egyszerűen fenomenálisak.
Végig nekik szurkoltam, így mikor Cristina bekerült a képbe és elkezdtek Markkal kavarni, akkor előre fogtam a fejem, hogy ebből mi a fene fog kisülni. Gondoltam drámáznak egy sort és kialakul egy felettébb idegesítő szerelmi háromszög, ahol Cristinát a pokolra fogom kívánni. Erre mi lett? Mondhatjuk, hogy mindhárman kavartak egymással és ahogy Emma megjegyezte, ebből lehet édeshármas lesz a végére. Épp ezért Cristina nem idegesített annyira, de még mindig tartom a véleményem, hogy Mark és Kieran illenek igazából össze és remélem a végén csakis ők találnak egymásra.
Kieran, Mark és Cristina
Nem szeretnék elfeledkezni a két főszereplőről sem, de ahogy az általában lenni szokott, most se ők a kedvenceim. Emma és Julian... mit lehetne róluk mondani. Tudom, hogy valószínűleg mindenkinek Emma lehet az érdekesebb, de szerintem Julian sokkal komplexebb karakter. Julian tipikusan az a srác, ha a való életben létezne hozzá hasonló, minden lány rögvest beleszeretne. És nem azért mert olyan irtó dögös és nagypofájú, mint Jace vagy Will, hanem azért mert Julian a tipikus "szomszéd srác". Aki amellett, hogy jól néz ki, kedves, család centrikus, hisz a testvéreiért és Emmáért bármit, de bármit megtenne. Egy koraérett fiatal srác, akinek hamar kellett felnőnie és minden szerettéért felelősséget vállalnia. Nem adta fel, hanem küzdött tovább és tovább, és épp ezek miatt lehet bárki számára főnyeremény. Egyszerűnek és hétköznapinak tűnik, de korántsem az, hanem az "igazi férfi" ígéretét hordozza magában.
Emma sokkal vadabb és harciasabb, lobbanékony, így Juliannal épp emiatt a különbözőségük miatt alkotnak remek párost. Korábban barátokként és parabatai-ként, most pedig szerelmesekként. Ám tudjuk, hogy nem lehetnek együtt, mert a parabatai-ok között tiltott a szerelmi kapcsolat, és már az sem titok, hogy miért van ez így. Tehát ebben a részben kapunk némi csendben szenvedést mindkét fél részéről, miközben próbálnak távol maradni egymástól szerelmi téren. Ami persze nem jön össze, de hát nem gond, mármint nekünk olvasóknak, mert mindig jó látni, ahogy izzik köztük a levegő. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy oldják meg a végére ezt a kérdést.
Annak ellenére, hogy néha igencsak húzórész érzésem volt és hogy az eleje lassabban indult be számomra, aztán csak összeálltak a dolgok. Kaptunk ismét egy egészen szórakoztató és legtöbbször izgalmas történetet, amiben persze volt némi szerelmi szenvedés, igen kevéske humor, néhány felesleges karakter és történetszál, de a fő gonosz és a kedvenc karaktereim és párosom végül mindenért kárpótoltak. Sajnos elég soká jön az utolsó rész, de én nagyon kíváncsi vagyok rá.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése