How to get away with murder (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?) 1. évad összegzés

Rég volt már vendégposzt az oldalon, így gondoltam itt az ideje. Húgom nagyon megszerette a nevezett sorozatot, ami az idei szezon egyik legjobbja, így az első évad végén írt nektek egy összegzést róla. Következzen Rami kritikája a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? sorozatról. :)

A történet: Annalise Keating a neves ügyvéd, a philadelphiai egyetem jogi karán professzori állásban is dolgozik. Keating "Hogyan lehet megúszni egy gyilkosságot" című szemináriumán saját eseteit elemzi a diákokkal, és az életszagú feladatok igencsak lázba hozzák a hallgatóságot. A professzorasszony a diákok munkáját azzal is motiválja, hogy felajánlja, a kurzus legkiválóbbjait beveszi saját csapatába dolgozni. A briliáns, karizmatikus védőügyvéd professzor, és ifjú csapata hamarosan rejtélyes gyilkossági ügybe keverednek. (Forrás: port.hu)

A sorozatot azért kezdtem el nézni, mert miután lement a pilot, az egész tumblr dashboardom ezzel volt tele és mindenki arról beszélt, hogy milyen jó ez a sorozat. Így hát fogtam magam és megnéztem azt a bizonyos első részt és mit ne mondjak, egyből beleszerettem ebbe a sorozatba - egy darabig.

A How To Get Away With Murder (HTGAWM) 2014 szeptemberében kezdődött és 2015. február 26-án ért véget az első évad, a maga 15 epizódjával. A második évadot már most berendelték, hiszen remek a sorozat nézettsége, a pilotot több mint 14 millióan, míg a legutolsó részt pedig 9 millióan nézték meg. Őszintén? Engem ez egy cseppet sem lepett meg, mert ez a sorozat tipikusan az a sorozat, amit ha egyszer leülsz megnézni az első pár részt, utána magába szippant, és ha egyszer megfogott, utána nincs menekvés. Higgyetek nekem, a saját esetemből tanulva mondom ezt.

Nehéz szülés volt ez a kritika, mert sokáig nem tudtam megfejteni, hogy miért vesz rá a sorozat arra, hogy hétről-hétre leüljek és megnézzem az újabb részeket. Aztán megvilágosodtam és a saját magam által feltett kérdésre két szóval tudnék válaszolni, azért, mert a HTGAWM elgondolkodtató és emberi.

Elgondolkodtató, mert a sorozat alapból egy „nyomozós sorozat”, "minden héten kapunk egy gyilkost” felállással, de nem azért mondom azt, hogy elgondolkodtató, mert, hogy a nézőnek ki kell találnia, hogy ki a gyilkos, stb., mint a többi hasonló sorozatnál. A HTGAWM azért elgondolkodtató, mert mind a 15 részben olyan témákat feszeget, amelyeken önmagukban napokig lehetne vitatkozni, hogy mi a helyes és mi nem. Feketék-fehérek viszonya az USA-ban, meleg-kérdés, vérfertőzés, férfiak megerőszakolása, családon belüli fizikai és pszichés erőszak, vallás, pedofília és persze a fő kérdés: mi számít gyilkosságnak és mi nem az, vagy éppen mikor „megbocsátható” egy másik ember megölése?

Mind-mind tabu-téma, amiről egy átlagos sorozat vagy nem szól semmit vagy pedig egy sitcomon belül viccet csinál a témákból, de a HTGAWM egy egész epizódot szentel annak, hogy ezeket a kérdéseket alaposabban körüljárja, és akarva-akaratlanul kifejtse az álláspontját a témákban. És ez az egyik, amit szeretek benne, hogy meglepően nyíltan mer szólni olyan témákról, amelyekről mindenki csak hallgat. Az arcunkba meri tolni és rávesz, hogy gondolkozzunk el róluk és alakítsuk ki a saját véleményünket és állásfoglalásunkat az ügyben. Imádom a sorozatban, hogy rádöbbentett, hogy igazából soha nem ismerhetünk senkit igazán és, hogy nem tudhatjuk, hogy egy családban vagy egy párkapcsolatban mi minden zajlik a zárt ajtók mögött.

A másik ok, amiért még mindig nézem a sorozatot az, hogy emberi. Először arra gondoltam, hogy azért ilyen jó ez a sorozat, mert tele van rossz emberekkel, Samtől kezdve, Annalise-en keresztül az összes diákig mindannyian rossz emberek, egytől egyig. Önzők, nagyképűek, képmutatóak, hálátlanok, kihasználják az embereket és még sorolhatnám a rengeteg negatív jelzőt, ami ráillik a sorozatban szereplő összes - de tényleg az összes - karakterre. Aztán ahogyan ezt végiggondoltam, rájöttem, hogy nincs igazam, mert ezek a karakterek nem rosszak, csak emberek.

A fent említett elgondolkodtató jelzővel függ össze az, hogy minden epizódban, amikor X szereplő tesz valami rosszat azért, hogy magát mentse (vagy valaki mást), először mindig az jutott eszembe, hogy „Úristen, ennél rosszabb embert én még életemben nem láttam”, de aztán továbbgondoltam a dolgot és mindig rá kellett jönnöm, hogy meglehet, hogy hasonló helyzetben én is úgy cselekedtem volna, mint az a karakter. Mert hát lássuk be, emberek vagyunk, így természetünkből adódóan önzők és mindig mindent úgy alakítunk, hogy nekünk és a szeretteinknek jó legyen, nem érdekelnek minket a következmények vagy az, hogy a tettünk, hogyan hat egy másik ember életére. És ezzel a sorozatban szereplő karakterek sincsenek másképpen és ezért persze lehet őket gyűlölni, én biztosan nem teszem, mert nagyjából mindegyik karakternek egy-egy tulajdonságát magaménak érzem.

Összegezve én azt mondom, hogy ezt a sorozatot lehet nagyon gyűlölni és lehet, nagyon szeretni is, de abban biztos vagyok, hogy nincs köztes út. Az évad első pár részét egyszerűen imádtam, de aztán ahogy kezdtem megsejteni, hogy mi fog történni a mid-season fináléban, és amikor végül igazam is lett, bevallom csalódtam a sorozatban, mert azt hittem ennél jobbal jönnek elő. Aztán mikor januárban kijött a 10. rész adtam neki egy utolsó esélyt és újra sikerült elérnie, hogy megszeressem. Látom én az égbekiáltó hibáit – mert hát az van bőven, közel sem tökéletes a sorozat -, de egyszerűen nem érdekel, mert amíg képes rávenni, hogy hétről-hétre érdekeljen, hogy mi lesz a karaktereivel, addig nekem megfelelő ez a sorozat.

Annalise-t sokáig nem voltam képes megérteni, hogy miért teszi azt, amit, de aztán az utolsó előtti részek valamelyikében végre megértettem, hogy miért állt ki olyan sokáig a férje mellett. A két segítőjéről annyit, hogy mindkettőt csak akkor szeretem, ha kapcsolatban vannak valamelyik diákkal (Bonnie és Asher, óh igen!). Ha már Asher, akkor elmondom, hogy ő az egyik karakter, aki számomra kilóg a többiek közül és nagyon remélem, hogy a következő évadban őt is bekapcsolják a főtörténetbe és végre kiszakad ebből a bárgyú, „vicces karakter” sablonból. Wes a másik, aki felé nem érzek semmit, mert nekem túlságosan jellemtelen (ezért is nem értem, hogy Annalise miért őt babusgatja folyton). Laurel és Michaela két teljesen ellentétes karakter, de ugyanolyan szerethetők és megérthetők és végül ott van nekünk Connor, akit az évad első felében szeretve-gyűlöltem azért, ahogyan Oliverrel bánt, aztán az évad második részében mindent jóvátett és most már csak azért szurkolok nekik, hogy a következő évadban minden „tisztázódjon” és, hogy ne hozzanak ki az írók az Oliverrel való kapcsolatából egy latin szappanoperát.

Várom a 2. évadot, bár kicsit megint csalódtam a sorozatban, hogy már harmadik alkalommal akarják ugyanazzal a csavarral fenntartani az érdeklődésünket. Bár már most tudom, hogy úgyis megint mindent jóvá fognak tenni, amint kijön a 2. évad 1. része.
10/8

Előzetes: