Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a véletlen

Fülszöveg:
Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre…

Ha elolvassátok a fülszöveget akkor süt a könyvről, hogy ez megint egy realista kategóriába ágyazott, komoly témával operáló történet, ami valójában mégis csak egy szimpla New Adult, ami többnek akar tűnni annál, mint ami. Manapság egyre több ilyen műfajú könyvet jelentetnek meg kis hazánkban, aminek biztos sokan örülnek. Nekem nem kedvencem a műfaj, és nagyon óvatosan válogatok a hatalmas kínálatból, és akkor is egyre nehezebben. Sokszor nem lehet bízni a fülszövegben, se a rengeteg pozitív kritikában, mert már sokszor megesett, hogy ezekre hallgatva végül egy borzalmas könyvet vettem a kezembe, amit utána nagyon is megbántam.

Sorensen a könyvét váltott nézőpontos történetmeséléssel tárja elénk, így mindkét főszereplő gondolataiba és életébe (valamint a gondjaikba) is beletekinthetünk. Callie és Kayden habár szinte egy világ választja el őket egymástól, mégis mindketten súlyos titkokat hordoznak magukban. Mindkettőjüknek saját démonaikkal, problémáikkal és félelmeikkel kell megküzdeniük, és azt hitték, hogy nem létezik számukra megváltás. Egészen addig ebben a hitben éltek, amíg igazán meg nem ismerték a másikat és egymásba nem szerettek, és innen gondolom sejtitek, hogy mi következik. A szerelem mindent legyőz és boldogan élnek, amíg.... Na jó, nem akarok gúnyolódni, de ezek az egy kaptafára készülő könyvek nagyon nehezen tudnak egyediek lenni, nagyon nehezen tudnak valami olyat adni, amivel kiemelkednek az átlagból. Hogy ez a könyv képes volt-e erre? Kétes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban.

Ássunk egy kicsit mélyebbre és tárjuk fel, miről szól valójában. Vegyük először a két főszereplőt. Callie-vel gyerekkorában valami szörnyűség történt, aminek következtében egyik napról a másikra hirtelen megváltozott. Levágta a haját, stílust váltott, magába fordult, nem barátkozott senkivel és depresszióssá vált. Elég látványosan a világ tudtára adta, hogy valami történt vele, de ezzel a családja gyakorlatilag nem is foglalkozott. A szülei, akiknek észre kellett volna venniük, hogy valami nincs rendben, mit tesznek?

Még ők haragszanak meg Callie-re, amiért már nem illik bele a tökéletes kislány szerepébe és még ők róják fel neki, hogy mégis mit képzel magáról és mi a fene baja van. A családja gyakorlatilag nagy ívben letojja, hogy mi baja van a lánynak, aki hirtelen teljesen kifordult magából. Soha nem értettem, hogy létezhetnek ilyen szülők, akiket ennyire nem érdekel, hogy a gyereküknek valami baja van, pedig tudom, hogy a valóságban is vannak ilyenek. Nem akarom lelőni a poént, hogy mi baja Callie-nek, de szerintem nem nehéz kitalálni, hogy milyen trauma érhet egy kislányt, aminek hatására kifordul önmagából.

Persze a nemi erőszak kényes téma, olvastam több ilyen könyvet és ekkor mindig az a kérdés merül fel bennem, hogy miként lehetséges, hogy valaki meghúzza magát és nem mondja el senkinek, hogy mit tettek vele. Értem én, hogy csak egy kislány volt meg minden, de akkor is tudta, hogy amit vele tettek, az nem normális, épp ezért kellett volna szólnia valakinek, segítséget kérni, hogy valaki segítsen neki feldolgozni, és megbüntetni azt, aki ilyet tett vele. Számomra annyira hihetetlen, hogy vannak, akik évekig magukban szenvednek, ahelyett, hogy inkább segítséget kérnének valakitől, akikben megbíznak.

Aztán ott van Kayden, aki ugyanolyan tragikus múltú fiatal, csak őt épp nem megerőszakolták, hanem az apja gyerekkora óta terrorizálja és veri, és gyakorlatilag folyamatos rettegésben kellett felnőnie. Ezért "enyhén" labilis lett, és önként bántja magát, mert úgy érzi, csak így tud felülkerekedni a fájdalmán. Kayden és Callie máshogy birkóznak meg az őket ért sérelmekkel, és azon a napon törik meg köztük a jég, mikor Callie egyszer megmenti Kaydent az erőszakos apjától. Kayden akkor kezd el érdeklődni a lány iránt, és eztán közeledik csak felé. Folyamatosan kezdik megismerni egymást, és a szokásos, szinte már kötelező "tini kavarás" és rengeteg bénázás után szerintem mindenki tudja mi lesz a vége.

Két nagy problémám volt a könyvvel. Az egyik a túlzottan erőltetett rengeteg tragikus dolog. Ezt egy kicsit furán fogalmaztam meg, így hadd fejtsem ki bővebben, mire gondolok. Szinte mindenki lelki sérült, de komolyan, mindenkinek van valami hatalmas tragédia az életében, ami annyira irreálissá tette az egészet a szememben, hogy nem tudtam komolyan venni. Az írónő szerintem kicsit túlzásba vitte a dolgot, és túlságosan drámai akart lenni, de annak az lett a vége, hogy átesett a ló túlsó oldalára. Csak néhány példa: Kaydent veri az apja és vagdossa magát, Callie-t megerőszakolták gyerekként, emiatt depressziós és anorexiás lett, Kayden apja egy részeges, önimádó, labilis, erőszakos férfi, az anyja gyógyszerfüggő, Luke cukorbeteg, és Seth pedig meleg, amiatt gimnáziumban elverték és az anyjával se jó a kapcsolata a nemi identitása miatt. De komolyan, mindezt a sok komoly témát az írónő ebbe az egy könyvbe sűrítette bele, és annyira, de annyira nagyon komolynak akart tűnni tőle, hogy számomra inkább nevetségesbe fordult át a dolog. Szeretem én, ha a könyv komoly témákról szól, de akkor válasszunk ki egyet vagy kettőt és inkább azt fejtsük ki bővebben, nekem az úgy mindig jobban tetszik.

A másik, ami nem tetszett, a könyv erőltetett és klisés függővége. Nem tudom, hogy tényleg sorozatnak szánta-e az írónő, vagy csak később tette azzá, de remélem az utóbbi, mert ez a lezárás annyira izzadtságszagú, hogy már teljesen bűzlik. Gondoljatok bele, teljesen logikátlan az egész, inkább csak azért lett beletéve, hogy mennyire drámai legyen a befejezés, mikor a józan ész szerint, Kayden soha nem tette volna azt, amit. Teljesen logikátlanul viselkedett. Kayden beleszeretett Callie-be, megtalálta azt az embert, akiben megbízhat, és bevallott neki minden rossz dolgot, ami vele történt korábban. Elmondta neki, hogy az apja verte őt, és komolyan mindent, és örült, hogy végre rátalált a lányra, akit mindennél jobban szeret. Aztán végre erőt gyűjtött, hogy szembeszálljon az apjával, és végül sikerül is neki. Összetűzésbe került az apjával, mire az jól elintézte őt, erre Kayden nem hogy mentette volna magát, nem hogy inkább bármit megtett volna, hogy túlélje és Callie-vel lehessen, mit tesz? Öngyilkos akar lenni. Puff, tényleg nagyon drámai akart lenni, de ismétlem ez annyira logikátlan lépés számomra, hogy nem tudtam komolyan venni.

Igaz, hogy belekötöttem a könyv legfontosabb részeibe, és az eddig leírtak alapján azt hihetnétek, hogy nem tetszett, pedig ez azért korántsem igaz így. A hibái, a túlzottan hatásvadász stílusa ellenére, kellemes olvasmány volt, és igen gyorsan haladtam vele. Rövid és egyszerű, így könnyen lehet olvasni, és nem annyira rossz olvasmány ez, mint a korábbi megjegyzéseim alapján tűnhet, de akkor sem tudom elfeledni azt, hogy túlírt, hogy túlságosan drámainak akar tűnni, miközben éppen az ellenkezőjét érte el vele. Nem tudom még, hogy érdekel-e majd a folytatás, talán ha nem lesz semmi más, amit olvashatnék, akkor egyszer a kezembe veszem, de azért annyira nem lett kedvenc, hogy őrülten kapkodjak érte. Nem tudom, lehet mégsem nekem való a New Adult műfaj, de azért ne féljetek, nem adom fel. A sok könyv között csak vannak igazi gyöngyszemek, és azokat meg fogom találni.
Ui: A borító valami értelmetlen. Sem a stílusa, sem a kép, sem a két ember rajta... semmi nem utal a könyvre. Mintha nem is ehhez a történethez készült volna. Szerintem rémes egy borító, ehhez a könyvhöz legalábbis biztosan nem illik.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/jessica-sorensen-the-coincidence-of-callie-kayden-callie-kayden-es-a-veletlen
Értékelés: 5/3