Árulás, hűtlenség és veszély Szerelem és kaland, történelem és varázslat, bosszú és megváltás keveredik a Gyilkos kegyelem folytatásában. A XV. századi Franciaországban Sybella az elkeseredéstől és a gyásztól félig eszét vesztve érkezik a Halál titkos kolostorába. A halál szolgálólányai készségesen menedéket adnak neki. A segítségnek azonban ára van… Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor legveszélyesebb fegyverei között tartják számon. Ám ezek az orgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor újra vissza kell térnie abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a halál istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen lehetetlennek tűnő küldetésre indítani a lányt. Amikor a halál szolgálólánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért érdemes élni? Mint a sorozat első részét, LaFevers ezt a regényét is egymást szikrázóan gyorsan követő kalandokkal töltötte meg. Kitűnően ábrázolt karakterek, és egy gyors észjárású, bátor, lenyűgözően erős hősnő.
Tavaly ilyenkor olvastam a trilógia első részét, ami rögtön levett a lábamról. A Gyilkos kegyelem egy roppant izgalmas, szórakoztató és kalandos könyv volt két remek és szerethető főszereplővel, mely bevezetett minket a XV. századi Bretagne kaotikus éveibe. Ott Ismae, a Halál egyik lányának életébe nyerhettünk betekintést és vele ismerhettük meg ezt a világot. Robin LaFevers könyvsorozata romantikus történelmi műfajban íródott, melybe az írónő beleszőtt egy kis fantasy elemet is, és a végeredmény valami tökéletes lett. A történelmi romantikus könyvek kedvelőinek bátran ajánlom az első részt. És mi a helyzet a folytatással, a Sötét diadallal? Igen, azt is mindenkinek ajánlom.
A trilógia második részében egy másik narrátor segítségével vesszük fel a fonalat, ott, ahol az első rész abbamaradt. Ismae története véget ért, ő elvégezte a küldetését, és megtalálta a szerelmet Duval oldalán. Most elérkezett Sybella ideje, a sötét és titokzatos lányé, akiről az első részben nem sok mindent tudtunk meg, de volt annyira erős és karizmatikus karakter, hogy mégis érdekeljen mi lett vele. Most megkapjuk a választ a korábban elmaradt miértekre, és megismerhetjük ezt az okos, erős, bátor és összetört fiatal lányt, aki korántsem olyan, mint amilyennek korábban láttatni engedte magát. A történet tehát tovább folytatódik. Még mindig trónviszály uralkodik az országban, D'Albert gróf fellázadt a fiatal Anne hercegnő ellen, és magához akarja ragadni a hatalmat bármi áron. Sybella feladata, hogy beépülve apja udvarába meghiúsítja az összeesküvést és információkat szolgáltasson a hercegnő hűséges követőinek. És persze, hogy végre megölhesse az apját, amire oly régóta vágyik.
A Sötét diadal stílusában és hangulatában nem különbözik az első résztől. A történet felépítése szintén hasonló, hiszen Sybella-nak is saját küldetését kell teljesítenie, miközben számos kalandot él át, és persze rátalál a szerelem, pont akkor, mikor a legkevésbé várná. Közben küzd saját démonaival, próbál túlélni abban a nehéz helyzetben, amiben élnie kell. LaFevers valami olyat alkotott meg ezzel a trilógiával, ami egyedi és szerethető, hiszen annak ellenére hogy egy szimpla romantikus történelmi regény, mégis izgalmas, én csak faltam a sorokat, és egyszerűen képtelen voltam letenni, mert tudni akarta mi lesz a következő oldalon. A fantasy elem itt se kap nagy szerepet, de nem is ezen van a hangsúly.
A műfaj, a stílus, a hangulat és az izgalom ugyanaz, de akkor miben különbözik ez a könyv az első résztől? A legnagyobb különbség a két főszereplő személyében keresendő. Ismae és Duval merőben más karakterek, mint Sybella és Rémlovag, és pontosan a két új főszereplő az, amitől kissé más lesz ez a könyv, mint az első volt. Kezdjük Sybella-val, ha már ő a narrátor. Nem is hasonlítható Ismae-hez, teljesen más családból származik, sokkal sötétebb titkokat rejteget, sokkal nagyobb fájdalommal érkezett az apátságba. Épp ezért összetettebb és megtörtebb karakter, és teljesen hitelesen ábrázolta őt az írónő. Az apja iránt való gyűlölete, a bátyjával Juliannal való kétes és veszélyes kapcsolata és saját belső küzdelmei tették őt érdekessé és épp ezért kedvelhetővé. Mikor az első részben megismertem őt, már akkor tudtam, hogy jó kis története lesz, és igazam lett. Sybella ennek a könyvnek a lelke, és egy nagyon szépen kigondolt és megírt karakter, akit nagyon megkedveltem és megszerettem.
A férfi főszereplőnk nem más, mint Rémlovag, akit szintén megismerhettünk korábban, de bevallom bennem akkor nem hagyott mély nyomot. Csak annyi rémlett róla, hogy Duval egyik barátja, és sajnos azt kell mondjam, hogy most se tudott közel kerülni a szívemhez. Nem azt mondom, hogy nem volt érdekes a maga módján, csak szerintem nem kaptunk belőle eleget, hogy megszerethessük. Igazából nem sok mindent tudtunk meg róla, csak annyit, hogy nagydarab, csúnya és hogy meghalt a húga, akit nagyon szeretett. És itt következik a másik gondom... ami a szerelmi szál. Számomra ez is mintha egy kicsit elnagyolt lett volna. Ismae és Duval kapcsolata valahogy fokozatosabban alakult ki, jobban átéreztem az egész folyamatot, ahogy megkedvelik és megszeretik egymást, itt ezt nem tudom elmondani. Sybella és Rémlovag aranyosak voltak a maguk módján, de valami akkor is hiányzott a kapcsolatukból. Túl gyorsan történet az egész, alig beszéltek néhányszor és Sybella máris odavolt a férfiért, holott nem is ismerte igazán, máris beleszeretett. Nekem ez így túl gyorsnak tűnt, de lehet csak velem van a gond és csak én nem voltam most romantikus kedvemben, ezért éreztem így olvasás közben.
A többi karakterről nem éri meg beszélni, mert egyik sem zavart sok vizet. Voltak a jók és voltak a gonoszak, mindenki szerepének megfelelően jelent meg a történetben. Egyik sem okozott meglepetést. Talán csak Juliant emelném ki mégis, mert ő azért emlékezetes maradt a húga iránt túlzott rajongásával és szeretetével. Nem vártam, hogy az történik vele a végén, ami történt, azt hittem majd inkább negatívabb fordulatot vesz a karaktere, mikor Sybella visszautasítja és helyreteszi, de hogy így történtek a dolgok... ez még engem is meglepett, és épp ezért tetszett a Juliannel kapcsolatos csavar a végén. És ki nem hagyom Ismae-t és Duvalt, akik köszönik szépen még mindig remekül meg vannak és imádják egymást, amit nagyon jó volt látni.
A Sötét diadal méltó folytatása a Gyilkos kegyelemnek, ahol tovább halad a történet immár Sybella mesélésével. Kapunk egy sokkal összetettebb női főszereplőt, hiszen Sybella mindenképp bonyolultabb karakter, mint Ismae volt, és ezért is lehet őt jobban megszeretni. A stílus, a hangulat mind ugyanaz, a halál egy újabb szolgálólánya indul útjára, hogy teljesítse a küldetését, és sikerén a saját élete valamint a királyság sorsa múlik. A szerelmi szál nem olyan mély és tartalmas, mint az előző könyvben volt, és a férfi főszereplő se annyira emlékezetes, de ez talán a legkisebb gond, mert ezen kívül minden a helyén van. A romantikus vagy épp a történelmi könyvek kedvelőinek bátran ajánlom, vagy mindenkinek, aki egy remek történetre vágyik.
Ui: Ismét az eredeti borítót kaptuk, aminek nagyon örülök és ami csodaszép. Rajta természetesen Sybella, akit pontosan így képzeltem el olvasás közben. Tökéletes ez a kép róla.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/robin-lafevers-sotet-diadal
Értékelés: 5/5
A trilógia második részében egy másik narrátor segítségével vesszük fel a fonalat, ott, ahol az első rész abbamaradt. Ismae története véget ért, ő elvégezte a küldetését, és megtalálta a szerelmet Duval oldalán. Most elérkezett Sybella ideje, a sötét és titokzatos lányé, akiről az első részben nem sok mindent tudtunk meg, de volt annyira erős és karizmatikus karakter, hogy mégis érdekeljen mi lett vele. Most megkapjuk a választ a korábban elmaradt miértekre, és megismerhetjük ezt az okos, erős, bátor és összetört fiatal lányt, aki korántsem olyan, mint amilyennek korábban láttatni engedte magát. A történet tehát tovább folytatódik. Még mindig trónviszály uralkodik az országban, D'Albert gróf fellázadt a fiatal Anne hercegnő ellen, és magához akarja ragadni a hatalmat bármi áron. Sybella feladata, hogy beépülve apja udvarába meghiúsítja az összeesküvést és információkat szolgáltasson a hercegnő hűséges követőinek. És persze, hogy végre megölhesse az apját, amire oly régóta vágyik.
A Sötét diadal stílusában és hangulatában nem különbözik az első résztől. A történet felépítése szintén hasonló, hiszen Sybella-nak is saját küldetését kell teljesítenie, miközben számos kalandot él át, és persze rátalál a szerelem, pont akkor, mikor a legkevésbé várná. Közben küzd saját démonaival, próbál túlélni abban a nehéz helyzetben, amiben élnie kell. LaFevers valami olyat alkotott meg ezzel a trilógiával, ami egyedi és szerethető, hiszen annak ellenére hogy egy szimpla romantikus történelmi regény, mégis izgalmas, én csak faltam a sorokat, és egyszerűen képtelen voltam letenni, mert tudni akarta mi lesz a következő oldalon. A fantasy elem itt se kap nagy szerepet, de nem is ezen van a hangsúly.
A műfaj, a stílus, a hangulat és az izgalom ugyanaz, de akkor miben különbözik ez a könyv az első résztől? A legnagyobb különbség a két főszereplő személyében keresendő. Ismae és Duval merőben más karakterek, mint Sybella és Rémlovag, és pontosan a két új főszereplő az, amitől kissé más lesz ez a könyv, mint az első volt. Kezdjük Sybella-val, ha már ő a narrátor. Nem is hasonlítható Ismae-hez, teljesen más családból származik, sokkal sötétebb titkokat rejteget, sokkal nagyobb fájdalommal érkezett az apátságba. Épp ezért összetettebb és megtörtebb karakter, és teljesen hitelesen ábrázolta őt az írónő. Az apja iránt való gyűlölete, a bátyjával Juliannal való kétes és veszélyes kapcsolata és saját belső küzdelmei tették őt érdekessé és épp ezért kedvelhetővé. Mikor az első részben megismertem őt, már akkor tudtam, hogy jó kis története lesz, és igazam lett. Sybella ennek a könyvnek a lelke, és egy nagyon szépen kigondolt és megírt karakter, akit nagyon megkedveltem és megszerettem.
A férfi főszereplőnk nem más, mint Rémlovag, akit szintén megismerhettünk korábban, de bevallom bennem akkor nem hagyott mély nyomot. Csak annyi rémlett róla, hogy Duval egyik barátja, és sajnos azt kell mondjam, hogy most se tudott közel kerülni a szívemhez. Nem azt mondom, hogy nem volt érdekes a maga módján, csak szerintem nem kaptunk belőle eleget, hogy megszerethessük. Igazából nem sok mindent tudtunk meg róla, csak annyit, hogy nagydarab, csúnya és hogy meghalt a húga, akit nagyon szeretett. És itt következik a másik gondom... ami a szerelmi szál. Számomra ez is mintha egy kicsit elnagyolt lett volna. Ismae és Duval kapcsolata valahogy fokozatosabban alakult ki, jobban átéreztem az egész folyamatot, ahogy megkedvelik és megszeretik egymást, itt ezt nem tudom elmondani. Sybella és Rémlovag aranyosak voltak a maguk módján, de valami akkor is hiányzott a kapcsolatukból. Túl gyorsan történet az egész, alig beszéltek néhányszor és Sybella máris odavolt a férfiért, holott nem is ismerte igazán, máris beleszeretett. Nekem ez így túl gyorsnak tűnt, de lehet csak velem van a gond és csak én nem voltam most romantikus kedvemben, ezért éreztem így olvasás közben.
A többi karakterről nem éri meg beszélni, mert egyik sem zavart sok vizet. Voltak a jók és voltak a gonoszak, mindenki szerepének megfelelően jelent meg a történetben. Egyik sem okozott meglepetést. Talán csak Juliant emelném ki mégis, mert ő azért emlékezetes maradt a húga iránt túlzott rajongásával és szeretetével. Nem vártam, hogy az történik vele a végén, ami történt, azt hittem majd inkább negatívabb fordulatot vesz a karaktere, mikor Sybella visszautasítja és helyreteszi, de hogy így történtek a dolgok... ez még engem is meglepett, és épp ezért tetszett a Juliannel kapcsolatos csavar a végén. És ki nem hagyom Ismae-t és Duvalt, akik köszönik szépen még mindig remekül meg vannak és imádják egymást, amit nagyon jó volt látni.
A Sötét diadal méltó folytatása a Gyilkos kegyelemnek, ahol tovább halad a történet immár Sybella mesélésével. Kapunk egy sokkal összetettebb női főszereplőt, hiszen Sybella mindenképp bonyolultabb karakter, mint Ismae volt, és ezért is lehet őt jobban megszeretni. A stílus, a hangulat mind ugyanaz, a halál egy újabb szolgálólánya indul útjára, hogy teljesítse a küldetését, és sikerén a saját élete valamint a királyság sorsa múlik. A szerelmi szál nem olyan mély és tartalmas, mint az előző könyvben volt, és a férfi főszereplő se annyira emlékezetes, de ez talán a legkisebb gond, mert ezen kívül minden a helyén van. A romantikus vagy épp a történelmi könyvek kedvelőinek bátran ajánlom, vagy mindenkinek, aki egy remek történetre vágyik.
Ui: Ismét az eredeti borítót kaptuk, aminek nagyon örülök és ami csodaszép. Rajta természetesen Sybella, akit pontosan így képzeltem el olvasás közben. Tökéletes ez a kép róla.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/robin-lafevers-sotet-diadal
Értékelés: 5/5
A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak!
Te hogyan írod ezeket?
VálaszTörlésMit, hogy írok? Nem értem a kérdésed.... :)
TörlésMármint milyen szisztéma alapján építem fel a véleményemet? Vagy nem értem mire gondolsz.