A bizonytalan jövővel dacolva Cassia elindul, hogy felkutassa Kyt, akire biztos halál vár a Külső Tartományokban zajló háborúban. Hamarosan kiderül, hogy a fiú megszökött a katonai táborból, és a fenséges, de veszélyes kanyonokban talált menedéket. A vadregényes határvidéken teljesen más az élet, ráadásul úgy tűnik, minta lázadás szerveződne a Társadalom ellen. Bár Cassia mindent feláldoz azért, hogy együtt lehessen Kyjal, Xander most is képes meglepetéseket okozni, és a maga javára fordítani a játszmát. A Matched trilógia várva várt következő részében Cassiát és Kyt a Társadalom peremvidékére veti a sors. Váratlan események, találkozások és összefonódások teszik minden eddiginél tekervényesebbé útjukat. A történetet Cassia és Ky felváltva mesélik el, egyes szám első személyben.
Az első rész számomra unalmas volt, valahogy nem fogott meg a könyv hangulata, nem kedveltem meg a szereplőket, egyik fiúért se kezdtem el rajongani, vagyis (szinte) semmi érzelmet nem váltott ki belőlem. (Csak talán néha az unalmat). Ennek ellenére lehetőségem adódott olvasni a második kötetet rögtön utána, és gondoltam ha már ennyire képben vagyok, akkor még most túl kellene esni a második részen, hátha az sokkal jobb lesz és történik valami érdekes végre valahára.
A történet ott folytatódik, hogy Cassia a munkatáborban van, még mindig az a célja, hogy felkutassa hőn szeretett szerelmét, Kyt, így szinte az egész Társadalmon keresztül gázol, célja: felkutatni a fiút, hogy eztán együtt legyenek, csatlakozzanak a felkeléshez és harcoljanak a Társadalom megdöntése ellen. Közben Ky meg a Külső Tartományokban van, dolgoztatják és harcba küldik, ő is a szökést tervezi a barátaival, hogy visszamehessen Cassia-hoz, hogy együtt legyenek. És igen, valóban váltott nézőpontban íródott a történet, hogy minek, azt nem tudom, hisz csak a könyv feléig lenne indokolt, mikor még a páros külön van, bár én meglettem volna az egy nézőponttal is. Aztán meg mikor összetalálkoznak, akkor Ky röviden elmesélte volna Cassia-nak, hogy mi történt velük.
Mindenesetre inkább kezdjük a kevéske pozitívummal, merthogy szerencsére itt volt. Egyrészt most nem untam annyira a történetet, mint az elsőben, sokkal izgalmasabb helyeken fordultak meg a hőseink, vadregényes tájakat jártak be, mentek össze-vissza, így legalább a steril környezet nem untatott. A másik pozitívum pedig, hogy habár szerintem teljesen felesleges volt a váltott nézőpont, mégis örültem annak, hogy Ky végre teljesen megnyílt az olvasónak, mindent megtudhattunk róla, közelebbről megismerhettük a saját szemszögéből, nem pedig Cassia bemutatása által, így Ky mondhatni (szerintem) az egyetlen szépen kidolgozott karakter ebben a könyvben. Ennek ellenére még mindig nem szerettem belé, nem tudom miért.
És akkor következzen a feketeleves. Xander ismét alig szerepelt, és habár vele kapcsolatban kaptunk egy-két kis titkot, mégsem ismerhettük meg őt jobban, ez így marad a befejező kötetre. Nem mintha ezáltal nem lenne teljesen egyértelmű, hogy Cassia nem mellette fog kikötni, hanem végül Kyt választja. Cassia-t még mindig nem bírtam, sőt, mikor Ky-ről nyavalygott és áradozott, akkor szívesen képen töröltem volna. A könyv első felében főhőseink keresik egymást. Vagyis inkább Ky keresi Cassia-t, hogy hol lehet a lány, azt még ő sem tudja, de azért elindul keresni... mialatt Cassia meg pár mérfölddel utána kullog. Közben egymásról álmodoznak, én meg már folyton azon bosszankodtam, hogy ez a lassú Cassia mikor éri utol a fiút. Szerencsére a könyv közepén VÉGRE összetalálkoztak, eztán meg mennek tovább, hogy megtalálják a felkelőket.... örülnek, hogy végre együtt lehetnek.... közben el is érik a felkelőket, hogy aztán..... puff.... ismét elváljanak egymástól. Hát ezen nagyot néztem. Hiszen a felkelők Cassia-t visszaküldték a Társadalomba, hogy belülről szolgálja az ügyüket, Kyt meg valami pilótának jelölték ki, így megint el lettek választva egymástól. Itt egy kicsit nem volt számomra világos, hogy miután annyira örültek, hogy végre együtt lehetnek meg minden, olyan könnyen fogadták, hogy megint el kell válniuk, sőt még el se búcsúztak, nem is rázta meg őket a dolog. Akkor korábban miért akartak annyira együtt lenni, ha most már tök mindegy? Jó, jó értem, hogy a felkelés ügyében járnak el mindketten, más és más módon, de.... na ezt én nem értem... inkább hagyjuk is.
Istenem.... ez a sorozat valamiért nem jön be nekem, még magam sem tudom miért. Talán elegem van egy időre a disztópiákból. Szerintem eztán nem is olvasok egy ideig ilyen jellegű könyveket. Mindenesetre ez a kötet egy hajszálnyit jobban tetszett az elsőnél, és ezt már kis haladásnak veszem. Hogy a befejező kötetet mikor olvasom? Majd valamikor, ha lesz hozzá erőm. De egy ideig biztos nem.... :)
Ui: A borító még mindig tetszik, most a kék kapszulával a "főszerepben".
A könyvről:
5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése