Miről szól a történet:
„Egy csapatnyi angol kamasz, akinek repülőgépe lezuhan egy lakatlan szigetre, nekilát, hogy Robinsonként megpróbálja újrateremteni a civilizációt. A fiúk testületeket választanak, törvényeket hoznak, igyekeznek ésszerűen berendezni életüket, ahogyan a brit gyarmatosító szellemet dicsőítő kalandregényekben szokás. A Legyek Urának azonban más a végkifejlete: ezek az alig tizenéves gyerekek fokozatosan elvadulnak, lehámlik róluk a civilizációs máz, és immár nem komiszak, hanem gonoszak, ölni is képesek, és félelmükben csinálnak maguknak istent, aki megfelel démonikus mivoltuknak: a Legyek Urát. Azt teszik, önmaguktól, saját bensőjüktől vezérelve, amit ez a század tett a legszörnyűségesebb időszakaiban.
William Golding, akit 1983-ban életművéért Nobel-díjjal jutalmaztak, regényében korunk alapélményét dramatizálja megrázó lélektani és gondolati hitellel. A Legyek Ura (1954) méltán számít a mai angol irodalom egyik klasszikus alkotásának.” ( Leírás a moly.hu oldalról)
Ez is egy tipikusan olyan könyv, amit szeretek, és így utólag nagyon sajnálom, hogy nem olvastam hamarabb. Miért is tetszik annyira? Hiszen, amint már korábban említettem ez egy robinsonád történet, vagyis egy vagy egy csoport ember egy lakatlan szigetre kerül, és együtt kell boldogulniuk a túlélésért és a megmenekülésért. És itt most nem felnőttekről, hanem alig 12 éves vagy még fiatalabb fiúkról van szó. A történet szépen fel van építve, elsőnek kiemelkednek a fő szereplők, a szószólók, itt van a szőke Ralph, akit mivel ő a legidősebb és a legnagyobb így vezérnek választanak, ezen feladat súlyát ő ekkor még nem fogja fel igazán. Mégis igazi jó vezető, hiszen tudja számukra mi a legfontosabb, tüzet kell gyújtaniuk, hogy a füstöt esetleg észrevegye egy hajó és így megtalálják őket, ezt határozza meg a legfontosabb feladatnak, a tűz ébrentartását. Segítője pedig a kövér, szemüveges fiú lesz, akit egyszerűen Röfinek neveznek el, így az igazi neve sosem derül ki.
Habár Ralph szerintem jó vezető, hiszen tekintélye van, és a többiek hallgatnak rá (legalábbis az elején), azért az okosságok legtöbb esetben nem tőle, hanem Röfitől jönnek, de a kövér fiúnak nincs meg hozzá a jelleme és a bátorsága, hogy ő legyen a vezető, így a „háttérből irányít”, ha mondhatok ilyet. Röfi szerepe amúgy azért is fontos, mert az ő szemüvegének lencséjével csinálnak végül tüzet. Egyéb fontosabb szereplők a fekete hajú Simon, aki mindig ájuldozik és folyton valami baja van, és az ikrek, Sam és Eric, akiket általában együttesen Samseric-nek hívnak, Roger, Maurice és még egyebek, az idősebbeket „nagyobbaknak” nevezik, míg a fiatalabb fiúkat, ha jól emlékszem „apróságoknak”.
És akkor a másik főszereplő (Ralph mellett) természetesen Jack, a vöröses hajú, szeplős fiú, aki végül Ralph természetes ellenfelévé lép elő, és aki már az elejétől megtestesíti azt a vadságot és barbárságot, ami végül mindannyiukra ráragad. Perszer Jack az elején még próbál beilleszkedni, de már akkor is azt hangoztatja, hogy a vadászat a legfontosabb, hiszen csak így juthatnak húshoz és saját csapatával (mindannyian énekkarosok voltak előtte) csak ennek akarnak élni. Jack ekkor még tiszteli Ralph-ot, de persze féltékeny és irigy rá, amiért nem őt választották meg vezetőnek.
Az elején viszonylag jól boldogulnak a gyerekek a lakatlan szigeten (már a körülményekhez képest), de aztán jön az első konfliktus. Egy hajó jár a közelben, de mivel Jack és barátai inkább vadászni mentek ahelyett, hogy a tüzet felügyelték volna, így az kialudt és a hajó nem látta meg őket, nem sikerült megmenekülniük.
És mivel kisgyermekekről van szó, így többen arról kezdenek beszélni, hogy valamiféle szörnyet láttak a szigeten, az „apróságok” félnek tőle, ki akarják deríteni, hogy mi lehet az, és ahogy telik az idő egyre jobban felszínre kerülnek az ellentétek.
Jack egy idő múlva már nem akar Ralph-nak engedelmeskedni, mikor a többiek nem akarják őt leváltani a vezetői posztból, akkor Jack sértetten elrohan, külön tábort alakít magának, és egyre többen tartanak vele, így a fiúk két csapatra oszlanak. Jack-en és követőin elhatalmasodik az állatias ösztön, a barbárság és a vadászat, már nem gyerekek többé, hanem vérszomjas kis állatok, akiknek semmi nem számít már igazán. Kifestik magukat, mint a barbár emberek, kántálnak, táncolnak az Istenhez és csakis a vadászat érdekli őket. A történet csattanóját és a végét nem akarom lelőni, mindenki olvassa el maga, ha felkeltette az érdeklődését.
Ja és a végén a cím magyarázata: a Legyek Ura, az egy levágott disznónak a feje, amit karóra tűztek, hogy ezzel tisztelegjenek a szörny előtt, aki a szigeten van, hogy az nem bántsa őket, és ezt a véres, döglött malacfejet, mindig rengeteg légy vette körbe, így kapta a Legyek Ura nevet az a láthatatlan Istenség, amit maguknak választottak.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/william-golding-a-legyek-ura
5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése