Mivel most nosztalgiázó hangulatban voltam, így újra olvastam és gondoltam erről is írok egy rövidke bejegyzést.
A könyv története:
„A regény hőse Raszkolnyikov, nyomorgó szentpétervári diák úgy érzi, hogy rá nem érvényesek a köznapi erkölcsi törvények, joga van még a gyilkossághoz is. Hideg fővel gondolja végig, hogyan teszi el láb alól Ivanovnát, a kártékony uzsorásasszonyt. Raszkolnyikov úgy véli, hogy a "nem közönséges" (napóleoni típusú) ember joggal követ el bűnt, ha eszméjét másképpen megvalósítani nem tudja. Tettét próbának szánja: valóban olyan nagy-e a lelkiereje, olyan éles-e az értelme, megérdemli-e a szabadságot, uralkodásra született-e vagy a közös emberi sorsok rabszolgájának? A végzetes kísérlet nem sikerül: nemcsak a gonosz vénasszonyt, hanem annak együgyűen jóságos húgát is meg kell ölnie, tehát rosszul számított logikai számításból, a feltámadó lelkiismeret furdalása pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy nem Napóleon típusú érzéketlen világhódító. Az író két lehetőséget villant fel Raszkolnyikov előtt: vagy öngyilkos lesz, mint Szvidrigaljov, aki megmérgezte feleségét, vagy a prostituálttá lett Szonya példájára vállalja a szenvedést, a bűnhődést.” (Leírás a könyv hátuljáról)
És hogy miért nagyszerű ez a regény és miért lett rögtön a kedvencem annak ellenére, hogy gimiben még ki nem állhattam a kötelezőket? Erre egyszerű a válasz… hiszen a könyvben nem a cselekmény a lényeg, nem sok minden történik a pár nap alatt, hanem az egésznek a lélektani háttere a fontos. Hiszen itt van nekünk a főszereplő Raszkolnyikov, aki egy eszmében hisz, és annak megfelelően cselekszik, magát is a felsőbbrendű emberek közé sorolja, akik mindenekfölött állnak, így a világon bármit megtehetnek, amit csak akarnak, mindenféle következmény vagy lelkiismeret-furdalás nélkül. Ezen eszméitől vezérelve megöli az uzsorásasszonyt, és azzal nyugtatja magát az elején, hogy megvolt a joga a gyilkosságra, mert az öregasszony mindenkit csak kihasznált, senkinek sem fog hiányozni és ezzel tulajdonképpen jót cselekedett az emberiségnek.
Persze ami könnyen és egyszerűen indul az később rémálommá válik, hiszen ahogy telnek a napok, Raszkolnyikov-on kezd elhatalmasodni a lelkiismeretfurdalás, elsőnek testileg majd lelkileg omlik össze, mardossa a bűntudat és közben ráeszmél, hogy ő mégsem olyan mindenki felett álló ember, akinek végig képzelte magát. Raszkolnyikov összezuhanása, változása és az egész lélektani folyamat gyönyörűen fel van építve és végig van vezetve.
A kedvenc jeleneteim azok voltak, mikor Rogya és a rendőrbíró, Porfirij Petrovics egymással diskurálnak, Rogya ilyenkor mindig azt érzi, hogy a felügyelő tudja, hogy ő volt a gyilkos, a férfi meg direkt játszik vele, rá akarja vezetni, hogy önként vallja be a bűnét. Ez persze Rogyának nehezére esik, hiszen ha bevallja a gyilkosságot, azzal gyakorlatilag elismeri a saját bukott eszméit és azt, hogy ő csak egy normális ember, aki igenis bűnös… és akinek vállalnia kell a bűnhődést, mert csak akkor szabadulhat fel…
Egyéb fontos szereplők vannak itt még, kettőt akarok ezek közül kiemelni, az egyik Szonya, aki Rogya szerelme lesz, bár kissé naivnak és esetlennek gondolom, de mégiscsak ő segít Rogya-nak abban, hogy önvallomást tegyen, és végig kitart a férfi mellett, mindketten megtört és szenvedő karakterek, épp ezért illenek egymáshoz.
A másik meg, aki tetszett az Luzsin, aki Rogya húga, Dunya után kajtat, hogy feleségül vehesse. Az a pasi egy önelégült, iszákos majom, de épp ezért szerettem a kis beszólásait és egoista megjegyzéseit. Tényleg nagyon szeretem ezt a könyvet és időről időre mindig újra elolvasom, mert egyszerűen megunhatatlan.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/fjodor-mihajlovics-dosztojevszkij-bun-es-bunhodes
5/5*
Ügyes ! Teccik...
VálaszTörlés