A lélektelen Lady Alexia Maccon ismét alaposan felforgatja Londont…
Ezúttal azonban nem a saját hibájából szakadt a nyakába a baj. Amikor egy őrült kísértet megfenyegeti a királynőt, Alexia veszi kezébe az ügyet – és a nyomok a férje sötét múltjába vezetnek.
Mindezt megtetézi a húga (döbbenetes!) csatlakozása a szüfrazsett-mozgalomhoz, Madame Lefoux legújabb találmánya és tarajos zombisülök áradata – Alexiának arra sem marad ideje, hogy saját előrehaladott terhességével foglalkozzék.
Vajon sikerül rájönnie, ki akarja megölni a királynőt, mielőtt túl késő lenne? Megint a vámpírok szervezkednek, vagy az áruló ezúttal farkasbundát visel? És egészen pontosan micsoda fészkelte be magát Lord Akeldama második legjobb szekrényébe?
A legutóbbi könyv ami a kezeim közé került a Napernyő Protektorátus sorozat negyedik része, ez is egyike azoknak a sorozatoknak, amiket még évekkel ezelőtt kezdtem el és azóta nem sikerült befejezni. Na, de ami késik nem múlik és már itt is vagyok vele. Csak az volt a nagy problémán a kezdés előtt, hogy szégyen nem szégyen bevallani, nem sok mindenre emlékeztem az első három részből. Pontosan az ilyenek miatt hasznos a könyves kritikák írása, mert most évekkel később el tudtam olvasni az akkoriban írt véleményemet az egyes részekről és ez máris segített az emlékek felelevenítésében.
Gail Carriger könyvsorozata egy különlegesen kreatív és roppant módon egyedi sorozatként vonult be az emlékezetembe, melynek minden egyes része igencsak szórakoztató volt a maga módján. Egy steampunk regényről beszélünk, ha valaki esetleg ezt nem tudná, és ezzel most így mindent elmondtam róla. Ha ez pedig nem lenne elég, akkor kapunk mellé sok-sok humort, egy kisebb nyomozási és természetfeletti szálat, és ami megadja az egésznek a bukéját az maga a könyv stílusa és írásmódja. Nem tudom milyen eredeti angol nyelven, mert én magyarul olvastam, de a magyar fordítás szerintem mindig is remek volt. Csavaros, kissé mesterkélt, fennkölt, humoros de ezek mellett mégis roppant olvasmányos és szerethető.
Véleményem szerint a könyv stílusa és írásmódja a legnagyobb erőssége és ha maga a történet nem szólna semmiről, én állítom még akkor is tudnám olvasni a végtelenségig. Szerencsére ez nem így volt, mert igenis szólt valamiről a könyv, bár ez a rész valahogy annyira nem lett mozgalmas és kalandos, mint amilyenek a korábbiak voltak. Lehet azért mert a terhes, vagyis hogy inkább a könyv szavaival éljek a „gyermekteherrel megáldott” Alexia igencsak a végét járta már a dolognak, így szülés közeli állapotban most nem tudott annyit rohangálni és ugrálni, mint korábban. Mondjuk az állapota azért annyira nem tartotta vissza a zűrtől és a balhétól, mert még így is sikerült kinyomoznia egy merénylet összeesküvést, rendet tenni a falkában, és mindezt persze úgy, hogy közben igyekezett legjobb úrinői formáját hozni.
Alexia és Conall
Alexia még mindig szerethető főhős, nagyon bírtam, de nem csak ő, hanem a többiek szintén hozták a formájukat. Emlékeztettek rá, hogy miért szerettem annyira magát a főszereplőnket, mint karaktert, és arra is, hogy Alexia és Conall miért olyan aranyos páros. Mindig imádtam olvasni az évődéseiket és ahogy csipkelődtek egymással. Persze Alexia néha elnyomja maga mellett a férjét, és Conall azért néha bánhatna erősebb kézzel a feleségével. Hisz ha már terhes, akkor igazán megülhetne a hátsóján abban a kilenc hónapban. Nem mintha Alexiát olyan könnyű lenne visszatartani, de azért néha igenis szükség lett volna rá.
Aztán ott vannak a nem olyan jelentős, de annál érdekesebb mellékkarakterek, akik közül ebben a részben én Lord Akeldamát és nagy meglepetésemre Alexia húgát, Felicity-t bírtam a legjobban. A piperkőc, bájgúnár vámpírlord Akeldama egy egyéniség, nincs erre jobb szó, őt nem lehet nem szeretni. Imádnivaló minden egyes felbukkanásával és megjegyzésével. Felicity pedig a korábbiakkal ellentétben most nem idegesítő szerepet kapott, hanem inkább a további humorforrást hozta magával, amitől talán elég röhejes lett a karaktere, de a humorból sosem elég, így ezt most megbocsátjuk neki.
Nem csalódtam a könyvsorozat negyedik részében, hozta a korábbiak színvonalát, mind stílusban, humorban, történetben és persze a remek karakterek sem maradtak el. Nagyon szeretem a könyv stílusát, még akkor is el tudnám olvasni hosszú órákon át, ha maga a történet nem szólna semmiről. A magyar fordítás pedig mindenképp dicséretet érdemel. Kicsit függővéges a lezárás, kíváncsi vagyok mi lesz ebből, bár van egy-két sejtésem, de majd meglátjuk. Ha minden igaz még van az ötödik könyv és az az utolsó rész a sorozatban. Igyekszem hamarosan sort keríteni rá.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése