Fülszöveg:
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak. Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
Kicsit sokáig tartott mire sikerült leülnöm megírni ezt a kritikát, mert mostanában nem nagyon van kedvem hozzá, de nem akartam tovább halogatni. Mielőtt azonban aggódni kezdenétek ez nem a könyv hibája volt, hanem csupán a saját lustaságom. Valahogy az írásra mostanában elég nehézkesen veszem rá magam, de ma kora reggel csak sikerült. Sarah J. Maas másik könyvsorozatát, az Üvegtrónt imádom, így sosem volt kérdés, hogy esélyt adok a másik sorozatának. Csak az volt a kérdés, hogy mikor leszek olyan hangulatban és mikor jut rá időm. Nos.... ez most történt meg.
Maas ismét egy klasszikus mesét vett alapul és dolgozta át a saját ötleteivel. A Tüskék és rózsák udvara sorozat tulajdonképpen egy modern Szépség és a szörnyeteg átdolgozás fantasy köntösbe ültetve, egy sokkal életrevalóbb és harciasabb főhősnővel és persze tündérekkel. Az írónő úgy látom imádja a tündéreket, mert ez már a második könyvsorozata, ami tündéres világban játszódik. Nem mintha ezzel gond lenne, én is imádom a tündéres könyveket. A remek alap tehát meg van, a tökéletes recept ebből tevődik össze: meseátdolgozás+tündérek+badass főhősnő+remek karakterek= remek könyv.
Tetszett az első rész, sokkal jobban megfogott magának, mint anno az Üvegtrón első része. Az Üvegtrón sorozat aztán remekül alakult és a második részétől már sokkal jobb lett, részről-részre jobb. Kicsit félek, hogy a mostani erősebb kezdést aztán majd gyengébb folytatás követi, de meglátjuk mi lesz. Persze nem volt ez sem tökéletes könyv, néhány dolog kicsit szúrta a szemem, azokról is szeretnék majd néhány szót szólni. Na, de kezdjük azzal, ami tetszett.
Szerencsére nem sokat kellett várni és rögtön beindultak az események. Feyre viszonylag hamar Tamlin udvarába kerül büntetésképp, amiért megölt egy tündért farkas alakjában. (Na... ez furán hangzott, de majd megértitek, ha elolvassátok a könyvet... igen... némelyik tündér farkassá tud változni.) Onnan nem nagy meglepetés, de megpróbál megszökni, miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz és egyre több mindent tud meg a tündérek világáról és a Tamlin udvarát sújtó átokról. Ez a rész őszintén szólva nem sok meglepetést tartogatott, mert gyakorlatilag ugyanaz történt, mint a Szépség és szörnyetegben. Fokozatosan közel kerültek egymáshoz, aztán egymásba szerettek és így tovább. Nem azt mondom, hogy nem voltak jók együtt, csak semmi meglepetést nem tartogatott a szerelmük alakulása.
Feyre
A legnagyobb különbség azonban a főhősnő karaktere. Nem mintha Belle-el bármi gond lenne, de Feyre egy lapon se említhető a másik lánnyal. Tudatosan vagy sem, de Feyre tisztára ugyanolyan lett, mint az Üvegtrón Celaena-ja. Erős, ravasz, konok, kitartó harcos, aki nehéz helyzetből jön, és akinek egymaga kell boldogulnia a világban. Persze Feyre-nek van családja, de az mondjuk nem sokat ér, mert olyan, mintha nem is lennének. Nincs velük jó kapcsolata, sőt neki kell eltartania őket, amitől még keményebb és megtörtebb ember lett belőle, aki belül magányos, és akivel senki sem foglalkozik vagy törődik igazán. Persze neki is van egy gyengédebb oldala némi művészi vénával megspékelve, de azért legtöbbször elég magánakvaló és komoly szokott lenni, amíg meg nem ismeri őt igazán az ember.
Feyre mellett a másik három fontosabb karakter szintén érdekes a maga módján. Mindegyikben van potenciál, csak némelyik kevesebb időt kapott a kibontakozásra... legalábbis eddig. Tamlin a másik főszereplőnk, akivel nincs semmi baj, de valamiért mégse került közel a szívemhez. Nem tudom miért, mert igazából semmi baj nincs vele, neki is meg van a saját története, nem is unalmas, de valahogy nem lett a kedvencem. Persze Feyre és ő remek kis páros lesznek, de valahogy az erős női főhős mindig elnyomja a mellett lévő férfi főhőst és most szintén ez történt.
Sokkal közelebb került a szívemhez Lucien, Tamlin barátja és udvaronca. Talán mert sokkal szörnyűbb története van, talán mert nagyobb tragédiákat élt át, talán mert bírtam, ahogy az elején osztotta néha Feyre-t. Jó volt nézni, ahogy a lánnyal végül barátokká válnak, nekem tetszett ez a történetszál. Semmi romantikus nem volt benne, tisztán igazi barátság, és remélem ez is marad. Aztán ott van Rhysand, az ügyeletes "rossz fiú", aki eddig csak egy "rossz fiús" kliséhalomnak tűnhet, de szerintem biztosan tartogat még meglepetéseket a jövőre nézve. Biztos több van a karakterben, csak sajnos látom mi lesz a dologból. Ne legyen igazam, de ebből egy (számomra hihetetlenül irritáló) szerelmi háromszög fog kibontakozni. Félek tőle, hogy ez lesz... pedig nagyon efelé halad a sztori.
Tamlin és Feyre
Némi negatívumot megemlítenék a végén. Nem tetszett az írónő megoldása a maszkokkal. Elképzeltem magamban olvasás közben az arcokra ragadt maszkokat, és sajnálom de ez elég bénán nézhetett ki. Jobb lett volna megtartani az eredeti verziót, hogy szörnyként vagy más alakban lettek elátkozva. Jó... értem miért nem akarta így az írónő, mert akkor nem lehetett volna szerelmes jeleneteket írni, mert egy állattal azért mégse kezd el senki fajtalankodni, de azért mégis olyan fura lett ez a maszkos megoldás. Akkor már inkább valami eldeformált, roncsolt arcot és testet kellett volna, vagy nem is tudom.
A másik, ami nem nyerte el a tetszésemet, az maga a fő gonosz, Amarantha. Sajnos ő is egy kliséhalom lett, akinek tervei annyiból állnak, hogy ostoba sérelmei miatt és mert Tamlin visszautasította, el szeretné pusztítani az emberek világát. Valahogy nálam nem érte el azt a félelmetes hatást, amit szeretett volna. És ha már itt tartunk... a három próba. Jó ötlet volt szerintem, csak engem az zavart, hogy iszonyat gyorsan lezavarták mind a hármat és azért lássuk be egyik se volt egy nagy nehézség. Én azt hittem, hogy ez a rész jobban ki lesz fejtve, hogy azért valamivel nehezebb dolga lesz Feyre-nek. Mondjuk ez csak személyes vélemény, de azért lássuk be sokkal eredetibb és izgalmasabb próbákat is ki lehetett volna találni.
Nem volt ez rossz könyv, korrekt sorozat indítóként könyvelem el. Ha az Üvegtrónhoz hasonlítom, akkor ahhoz képest sokkal erősebb kezdés mindenképp. Ugyanaz a recept itt is meg van, mert kaptunk egy tündérekkel tarkított világot, ahol tündérek és emberek egymás ellen harcolnak (vagy fognak), egy erős női főhőst és érdekes férfi karaktereket, akik közül mindenki találhat kedvencet magának. A történet izgalmas a maga módján, de ha jobban belegondolunk semmi újat nem mutatott, mert tulajdonképpen a Szépség és szörnyeteg sztoriját írta le újra, csak a végén vett más irányt a történet. A végén nagyot fordult a világ Feyre-vel és épp ezért nagyon érdekel a folytatás. Remélem érkezik magyarul mihamarabb.
UI: A borító ismét csodaszép lett, de hát ezen már meg sem lepődök. Maas könyveinél ez így szokott lenni. :)
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése