ANNA BLOGJA: Rachel Vincent: Alfa (Vérmacskák 6.)

2015. júl. 27.

Rachel Vincent: Alfa (Vérmacskák 6.)

Fülszöveg:

A Tanács új, gátlástalan feje határsértéssel, emberrablással, gyilkossággal és árulással vádolt meg engem, Jace-t és Marcot. Hát igen, elfoglaltak voltunk mostanában. Most azonban ideje, hogy a saját kezünkbe vegyük az igazságszolgáltatást, megbosszuljuk a bátyám halálát és kivágjuk a Tanács szívében terjedő rothadást.
Nem lesz könnyű. A veszteségek elkerülhetetlenek, de megesküdtem, hogy mindenáron megvédelmezem a falkámat. Marckal az oldalamon – és célkereszttel a hátamon – haladok előre a végső leszámolás felé, amely mindent végleg megváltoztat majd.

Egyértelműen a kedvenceim közé tartozik Rachel Vincent Vérmacskák könyvsorozata, amit mi sem bizonyít jobban, mint az előző részekről írt (többnyire) istenítő és pozitív kritikáim. Rögtön már az első rész, a Kóborok beszippantott és nem is eresztett el, alig bírtam ki a következő részig, és mivel 6 részből állt a sorozat, így egy ideig nem kellett attól félnem, hogy Faythe és a falkája nélkül maradok. Most azonban elértem az utolsó részhez, és félig szomorúan, félig pedig örömmel kezdtem neki. Nem szerettem volna, ha vége szakad a történetnek, de hát egyszer mindennek vége.

Ha összegeznem kellene a Vérmacskák sorozatot, akkor összességében elégedett lennék a végeredménnyel. Talán csak a második és a harmadik rész lett gyengébb, nekem legalább is azok nem tetszettek annyira, aminek meg van a legnagyobb oka, és ami sajnos az egész könyvsorozatra rányomta a negatív bélyegét. Meg persze az utolsó részre is, amit nagyon sajnálok, mert ha az írónő nem erőltette volna bele ezt a bizonyos dolgot, akkor majdnem tökéletes könyvsorozatról beszélhetnénk. Mielőtt kiemelném azt a két legfontosabb dolgot, ami tetszett és ami nem, annyit szeretnék mondani, hogy elégedett vagyok a befejező résszel. Minden sorozat zárónak ilyennek kellene lennie és az Alfa még a kisebb hibái ellenére is méltó befejezése ennek a remek sorozatnak.

Rögtön az elején belecsapunk a történet közepébe és aztán szinte meg sem állunk. Faythe és a többiek ki akarják harcolni az igazukat, és mivel a diplomácia nem vezet eredményre, így marad az, amit mindenképp próbáltak volna elkerülni. A harc. Nagyjából számítani lehetett rá, hogy mi fog történni és senkinek se okozok meglepetést azzal, hogy végül is a "jó győz és a rossz bűnhődik" lesz a vége, meg azért több történetszál alakulását is ki lehetett előre sakkozni, mégsem untam magam közben mert lekötött a történet, a narrátor, a humor és az írói stílus. Ezek a Vérmacskák könyvsorozat legnagyobb erősségei, és ezek miatt ajánlom bárkinek, aki szereti a műfajt.

Faythe hatalmas karakterfejlődésen ment keresztül az első rész óta, és ezt az írónő hitelesen és reálisan ábrázolta végig. Fokozatosan nőtt fel a feladathoz, miközben mindig hű maradt magához és az elveihez. Védelmezte azokat, akik önmaguk erre nem voltak képesek, erős végrehajtó vált belőle, és az apja felügyelete mellett egyre inkább vezetővé nőtte ki magát. A lány karakterfejlődése a könyvsorozat egyik legjobb eleme, szerintem ilyen egy remek karakter útja, és így kellene ezt a többi írónak is csinálnia. Faythe nem tökéletes, vannak jó és rossz tulajdonságai, de képes változni abban, amiben kell és szeretteiért bármit megtenne. Remek narrátor és főszereplő, mellesleg humoros is, így minden adott volt személyében ahhoz, hogy szórakoztasson olvasás közben. A szerelmi ügyeit kivéve mindig szimpatikus volt számomra.

Számítani lehetett rá, hogy Faythe lesz az új alfa, ezzel senkinek se lövök le semmit, és hát arra is, hogy kényszerből kerül ebbe a helyzetbe, mikor még nem áll rá készen. Azt szintén sejteni lehetett, hogy mindezt az apja halála fogja előidézni, és lám igazam lett. Faythe és az apja mindig közel álltak egymáshoz, Faythe mindenkinél jobban szerette őt. Át tudom érezni a kapcsolatukat, hiszen én is sokkal szorosabb kapcsolatban állok az édesapámmal, mint anyukámmal. Faythe-hez hasonlóan mindig is aputól tanultam meg a fontos dolgokat, mindig ő tűzte ki elém a célokat, mindig neki akartam megfelelni, tudat alatt pedig mindig is jól esett, mikor büszke volt rám valamilyen elért célom vagy eredményem miatt. Mikor meghalt Faythe apja, akkor a lány összetört és ebben a nehéz helyzetben kellett erősnek maradnia és vezetni a falkát, mellesleg nőként, amire eddig nem nagyon volt példa. Senki se fogadta el alfának a támogatóin kívül, így rengeteg előítélettel, nehézséggel és problémával kellett megküzdeni a gyász mellett. Az írónő jól megragadta a gyász érzését, amit Faythe érzett az apja halála után, nekem nagyon tetszett ennek a leírása.

Volt azonban ezeken túl két dolog, ami nem annyira nyerte el a tetszésemet. Kezdjük a kisebb problémával, ami talán csak nekem okozott gondot. A mellékszereplők sajnos eltűntek a háttérben, és szinte egyikük se kapott nagyobb szerepet. Faythe, Marc és Jace szerelmi drámája, valamint a falkák hatalmi harcai miatt a többiek jelentősen háttérbe szorultak, amit sajnáltam. Hiányoltam Kaci-t, Manx-et, Faythe testvéreit. Tudom, hogy most nem ők voltak a lényeg, de azért valahogy jobban oda lehetett volna őket társítani a fő történetszálhoz.

A második dolog, ami viszont jobban szúrta a szemem... Faythe szerelmi drámája. Tudom, tudom, megint egy szerelmi háromszög miatt nyavalygok, de egyszerűen ki nem állhatom az egészet és itt is felesleges műbalhénak hatott az egész. Habár Faythe többször kijelentette, hogy Jace-t (is) tényleg szereti, nem csak testileg vonzódik hozzá, én meg se éreztem át ezt a nagy szerelmet, amiről papolt. Mintha csak magát szerette volna győzködni, és mintha engem is, mint olvasót. Szerintem mindenki számára az elejétől teljesen világos, hogy ő és Marc összetartoznak, és hogy a végén úgyis mellette köt ki. Nem szeretem a felesleges műbalhékat, de számomra ez teljesen annak tűnt és minden egyes szerelmi nyűglődést végig szenvedtem velük és Marchoz hasonlóan én is azt vártam már, hogy döntsön végre.

Habár Faythe a többi téren remek karakternek számít, de szerelmi ügyekben olyan mint egy hülye liba és talán ez erős szónak tűnik, de tényleg az. Évekig hülyíti Marc-ot, aztán elhagyja, majd megcsalja holmi mondvacsinált okok miatt, aztán pedig kitalálja, hogy ő random váratlanul beleszeretett Jace-be, és ezért nem tud dönteni közöttük. Marc helyében én régen lapátra tettem volna, hadd kínlódjon egyedül a drámájával, és a férfi ezt is tette a végén. Mondjuk a helyében én vissza se jöttem volna, de ez csak a saját véleményem. Szóval, igen, ez a szerelmi háromszög nem nyerte ez a tetszésemet, és úgy gondolom, hogy ez a könyvsorozat leggyengébb és legirritálóbb történetszála, amit nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Szerintem Faythe és Marc magukban is elég izgalmasak lettek volna, teljesen felesleges volt ez a szerelmi szál, és az utolsó 3-4 könyvre erőteljesen rányomta a negatív bélyeget.

Összességében a Vérmacskák egy remek ifjúsági könyvsorozat, amit a műfaj kedvelőinek bátran és szívből ajánlok. Egy bonyolult, de mégis erős női főhős, rengeteg humor, hatalmi harcok, alakváltók és egy szerelmi háromszög, röviden ennyi lenne a könyv. Nem bántam meg, hogy anno belekezdtem és sajnálom, hogy vége, de úgy tűnik, hogy valamilyen módon mégis folytatódni fog. Ha értesüléseim nem csalnak, akkor az írónő nemrég jelentette be, hogy ír hozzá egy spin-off sorozatot Kaci-val és Jace-el a főszerepben. Az biztos, hogy ezt se fogom kihagyni és izgatottan várom.

Ajánlom ezt a könyvsorozatot, ha tetszett...