Darena Salyaz: Sejtelmes fény (Sötét vihar 2.)

A történet:
Sara és Robin, az egymásra talált pár alulmaradt a sötétséggel vívott csatában – elvesztettek mindenkit, akit szerettek. Világuk összeomlott, az árnyék mély szakadékba taszította őket. Nem maradt egyebük, mint halványan pislákoló szerelmük, mely lassan lángra lobban, hogy utat mutasson a fényre. Ám ha kijutnak, újabb küzdelem vár rájuk: a sötét erők újabb életeket követelnek maguknak.
Izzó szenvedély és vak gyűlölet kíséri útjukat, gyűlölet, amely Robin testvérétől, Ray-től ered. Attól a testvértől, akit mardos a kín, aki képtelen uralkodni pusztító szenvedélyén, aki elárulja Robint – ahogy ezt már korábban megtette. A múlt ködéből egy elfeledett nagybácsi bukkan elő, és bosszúra éhes. Minden erejét összeszedve a szörnyű csapásra készül: elvenni azt, amivel a legnagyobb fájdalmat okozhatja a fiataloknak. Megnyerhetik-e a csatát ekkora erővel szemben, vagy ismét elbuknak? Nagy árat kell fizetniük érte, ám egy halvány fénysugár elől az árnyék talán meghátrál…

Igazából nem tudom mire számítottam a második kötetben, talán a fülszöveg alapján rengeteg Ray cselekményre, és hogy ő lesz a fő gonosz meg minden, mert hát ez jött le a fülszövegből, és egyáltalán nem ezt kaptam, ami meglepett. Nekem egy kicsit félrevezető ezáltal a fülszöveg, hisz azt sugallja, hogy majd Ray lesz a fő gonosz, pedig én nem éreztem annak. Na, de ez lehet csak az én gondom, így lépjünk túl rajta. Az első kötettől annyira nem voltam elragadtatva, őszintén bevallom, így kicsit félve vettem a kezembe a folytatást, mégis kellemesen csalódtam. Mindjárt elmondom miért. És akkor most elsőnek kezdjük a pozitív dolgokkal. Az írói stílus sokat javult az elsőhöz képest, és most azt hiszem nem is találkoztam egyetlen egy elgépeléssel sem, így ez sem zavart, bár azért még mindig voltak olyan kifejezések itt-ott, ami egyáltalán nem illett a szövegkörnyezetbe, vagy az adott karakter szájába. (Például Sara rengetegszer "felmenőknek", vagy "ősöknek" hívja a szüleit. Most komolyan ki hívja így a szüleit manapság? "Felmenőim"? Egy 20. századi tinédzser nem beszél így!)

Külön tetszett, hogy ebben a kötetben Sara és Robin nagy részben távol voltak egymástól, így nem kellett a már szinte undorítóan nyálas szerelmüket végig asszisztálnom, másrészt most kifejezetten szükséges volt a több nézőpontos írásmód, bár még mindig nem lettek jelölve a fejezetek elején, hogy ki a narrátor, és ez még mindig zavart egy kicsit. (Nem azért mert nem lehet rájönni, de ilyen esetekben szerintem mindig jelölni kellene). A korábbi kettő helyett már három nézőpont van, Sara, Robin és Tánya, habár Robin része elég rövidke, mégis azt olvastam a legszívesebben. A könyv története nem valami bonyolult ismét, igazából a főbb történetszál annyiban kimerül, hogy megláthatjuk ki hogyan élte túl az első kötet végét, kivel mi történt, aztán a könyv másik felében Sara túlesik egy iszonyat gyors és fájdalmas terhességen (csak nekem ismerős ez valahonnan?), Robin hirtelen a történet hősévé lép elő, Ray behülyül (nem tudok erre jobb szót), és az egyetlen aki valami tényleg hasznosat is visz véghez, az pedig Tánya.

A könyv első fele tetszett, mind a három nézőpontból megtudhattuk kivel mi történt az első rész vége után, Sara lábadozása igen szépen, hihetően és reálisan volt ábrázolva, csakúgy mint Robin küzdelme és győzelme a sötét énje felett. Ez tetszett, hihető volt és szépen be lett mutatva, és a Robin fejezet volt a kedvencem bevallom, amikor küzdött a saját sötétsége ellen. Közben Tánya és családja visszaköltözött Oroszországba, és esküszöm az egyetlen izgalmas cselekményszál ott történt vele, mikor beépült abba az intézetbe, hogy kémkedjen és amikor végül felszámolták azt a helyiséget. A könyv másik felében meg egy olyan váratlan fordulatot vett a történet, hogy csak pislogtam és itt megint megjelenik az, amit az első kötetben sem értettem. Néhány dolog túl gyorsan és a valósághoz nem hűen történik, ami sajnálom, de nekem szúrja a szemem. Sara terhessége és az egész gyerek mizéria is ezekhez tartozik és lehet megint csak nekem tűnik úgy, de egyre több az Alkonyathoz kapcsolódó történeti csavar jelenik meg ebben a könyvben, de mondom, lehet ez csak nekem tűnik úgy.

A karakterek terén nincsenek nagy változások, bár Saranak és Robinnak határozottan jót tett az, hogy kevés időt voltak együtt, így sokkal jobban elviseltem őket. Tánya jelenleg a kedvencem, talán ő az egyetlen reálisabb és kedvelhetőbb karakter mind közül, az ő történetszála tetszett most a legjobban, bár a Rayel való kapcsolata egy kicsit furán lett lezárva. És akkor elérkeztem Rayhez. Igazából őt egyáltalán nem értem. Már az első kötetben sem értettem, hogy ha Sarat szerette, akkor minek kezdett el járni Tányával. Aztán meg mikor már úgy tűnt jól megvannak, Ray mégis szakított vele, mert hát neki ennyi idő kellett, hogy rájöjjön mégis Sarat szereti. Aztán meg sértetten és duzzogva majdnem megerőszakolta Sarat, majd pedig elment. Puff. Én meg csak ismét pislogtam, hogy akkor mi van? És ennyiben kimerült Ray szerepe. Nem is értem a fülszöveg miért őt állítja be a nagy gonosznak, mikor nem volt az.

A sötét vihar trilógia második része határozottan jobban tetszett, mint az első, még a hibái ellenére is, szerintem látszik a javulás, és csak így tovább, ki fog ez alakulni a végére. Igazából csak a nem valósághű dolgok idegesítettek egy kicsit, ez a terhesség és erre Sara szüleinek a reakciója. Gyakorlatilag meg se döbbentek, és ha tisztában voltak vele, hogy Sara ilyen könnyen teherbe eshet, akkor talán illett volna erről hamarabb is felvilágosítani szegény lányukat, nem csak akkor mikor már késő. És ha az én lányom lett volna terhes 17 éves korában (azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy ez mágikus eset meg minden), akkor minimum jól leordítottam volna a fejét, hogy miért ilyen felelőtlen meg, hogy jobban is vigyázhatott volna. Ha tippelnem kellene nem tudnám megmondani mi lesz a folytatásban, bár talán Ray vagy George (vagy egyszerre mindketten) kavarnak még valamit, tuti a gyerekeket akarják majd elvinni. Várjunk csak, mégis látom mi lesz. Majd kiderül, hogy igazam lesz-e vagy sem.

Bővebb információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/darena-salyaz-sejtelmes-feny

Értékelés: 5/3

A könyvet köszönöm Darena Salyaznak!

Vámpírakadémia: Vértestvérek: Első képek a filmből+ teaser videó!!!

Fogalmam sincs, hogy ez most valódi filmes plakát, vagy csak egy fanmade, de nekem nagyon tetszik, így kiraktam ide. A lényeg, hogy végre vannak híreink a készülő Vámpírakadémia: Vértestvérek című filmmel kapcsolatban, amit én személy szerint nagyon várok.

Elsőnek kaptunk három képet a filmből:

Aztán pedig az első teaser trailert:

Megjegyzés: Tudom, hogy ez még csak ez első teaser videó, és tetszik meg minden, de azt nem értem miért Lissat helyezték a központba. Miért nem Roset? Alig volt Rose és Dmitrij jelenet.... :( De annak legalább örülök, hogy láthattuk Christiant, akivel teljesen elégedett vagyok..... remélem olyan aranyosak lesznek együtt Lissaval a filmben, mint a könyvben..... :)

+ Bízom abban, hogy a filmben is ilyen rockosabb zenék lesznek majd, mint a teaser videóban. :)

Ennél boldogabb nem lehetnék, a képek és a videó is csak jókat ígér. Persze nem akarom elszólni magam, remélem jó lesz a film, és nem kell benne csalódnom. :)

További képek a filmből! (Folyamatosan ide fogom gyűjteni, amit találok.)

Darena Salyaz: Árnyék (Sötét vihar 1.)

A történet:
Sötétség sűrűsödik egy montanai kisváros felett. A fiatal Sara visszaköltözik egykori házukba, és már másnap felfigyel egy tökéletes szépségű, különc ikerpárra: Robin és Ray élete csupa titok és fájdalom. Nem értik, miért mások, mint a többiek. Nem értik, miféle hatalom, ami Robint fogva tartja. Nem sejtik, mit jelent árnyék gyermeknek lenni, sem, hogy kik azok az ártók és védők. Sara elhozza nekik a válaszokat, ám közben Robin szemeinek fekete örvénye magával rántja: a lány beleszeret a világ legtitokzatosabb fiújába, aki félelmei ellenére boldogan kapaszkodik a felé nyújtott kézbe. Két lélek egymásra talál, hogy a bennük szunnyadó erőt egyesítve legyűrjék a sűrűsödő sötétséget. Robin két világ között küzd, mindegyik az erejét akarja. Az egyik azért, hogy segíthessen, a másik, hogy pusztíthasson. Sara iránt érzett szerelme először erőt ad a harchoz, aztán kiderül, hogy e szerelem a bukását is okozhatja. A lány rátalál a megoldásra, ám az árnyék már rájuk borult. Marad az egyetlen kérdés: elég lesz-e idejük és szerelmük, hogy elűzzék a sötét felhőket?

Magyar író könyvéről van szó, akiről korábban egyáltalán nem hallottam. Nagyon első könyves jellege van a dolognak, mert ez sajnos több helyen feltűnik, ami mondjuk nem baj, senki se profiként kezdte, az írók egyre jobbá és jobbá válhatnak, csak gyakorolniuk kell és ezáltal fejlődniük. Persze ehhez szükséges a folyamatos visszajelzés, a tanácsok, hogy következő alkalommal mire lenne érdemes odafigyelniük, és én most ezeket próbáltam összeszedni röviden. Úgy alapjában véve a könyv tipikus YA besorolást érdemelne, fiatalok a főszereplők, rejtélyes a sztori, a szokásos átlagos lány és rejtélyes fiú páros, akik körül titkok sejlenek fel és gonoszok jelennek meg, hogy romba döntsék a világukat. A történet a szokásos klisékkel operál, és habár lett volna benne potenciál mégis úgy érzem néha már túl sablonos, vagy épp unalmas, nem lettek kihasználva a kínálkozó lehetőségek.

Na de kezdjük az elején. A könyv nem túl hosszú, látszik, hogy a történetet szépen és alaposan szerette volna az írónő felépíteni, ennek ellenére mégis néha olyan gyorsan történnek a dolgok, hogy csak néztem. Egyrészt már majdnem a legelején kiderül ez  "Védők kontra Ártók" dolog, és nem értem ha eddig titkolták Sara elől az egészet, akkor most miért mondták el neki olyan hirtelen. Aztán főszereplőink egy pillantásra egymásba szeretnek, ami teljességgel hiteltelen volt számomra, és azt sem értettem mit szeretnek egymásban. De erről majd inkább a karakterek elemzésénél. E/1. személyes a történet mesélése, Sara a narrátorunk, gondoltam idáig rendben, aztán fejezetváltásnál hirtelen ugrottunk egy másik lány fejébe, amit hirtelen nem tudtam hova tenni, hogy most mi van és miért, hogyan... nem láttam semmi értelmét a Tánya nézőpontnak, semmit nem adott hozzá a történethez, csak ezáltal láthattuk ahogy később majd kémkedik az új titokzatos tanár után és szolgáltatja az információkat Saraéknak. Erre szerintem nem lett volna szükség, vagy ha már mégis, akkor legalább fel kellett volna tüntetni, hogy most ki épp a narrátor, talán inkább eszerint kellett volna tagolni a könyvet, nem pedig fejezetek alapján.

Az alap konfliktus a "Védők és Ártók" téma. Őszintén szólva ezt se értettem igazán, bár lehet, hogy majd a folytatásban többet megtudunk róluk, így ezt inkább nem tekintem hibának. Persze le van írva, hogy a Védők védik az emberiséget, és közülük kerültek ki az Ártók, mindkét csoport különleges képességekkel rendelkezik, ez különböztetni meg őket a többi embertől, de azt például már nem értem, hogy a Védők tulajdonképpen mitől is védik az embereket. Van/volt valami nagy ellenség? Vagy szörnyektől vagy mitől? Jó, persze az Ártóktól is, de mikor még nem voltak Ártók, akkor mi volt a Védők dolga?

Nézzük egy kicsit a karaktereket. Sara egy tipikus főhős, aki az elején érdekesen indul, értem ez alatt, hogy igazán üdítő volt olvasni, hogy ő nem nyavalyogva költözik át Kaliforniából egy kisvárosba, hanem örömmel és van egy (majdnem) normális családja. Aztán mikor bekerült a képbe Robin egy idegesítő, folyton a pasija után ácsingózó hősszerelmes tinédzserré változott, amivel az agyamra ment. És habár Robin és Ray nagyszerű lehetőséggel indultak, és igazán érdekes karakterek lennének, de mégsem lettek azok. Robin megint a tipikus sablon karakter, a veszélyes, bunkó fiú, akiről kiderül igazából aranyos és kedves, és akit meg kell menteni, és csakis a szerelem ereje képes erre.... Ray meg.... csak valami odabökött dolog volt a testvére mellé, Tányával együtt. Továbbá azt se értettem teljesen, hogy akkor most Ray hogyan szeretett bele ilyen hirtelen Tányába, mikor az elején még Sara után epekedett Robinhoz hasonlóan... és megint kiütközik az, hogy néha olyan furán gyorsan váltakoztak/történtek a dolgok, hogy nem értettem hogyan is jutottunk el odáig. Sara anyja egy teljesen hiteltelen karakter, az egész könyvben gyakorlatilag rá se bagózik a lányára, csak magával törődik, Sara barátai megint csak sablon karakterek, akik valamiért iszonyat könnyen visszafogadják őt a csapatba pedig vagy 10 éve nem látták...

A történet vége túlzottan elcsépelt és megint nagyon gyorsan megoldódott a probléma, nem tudom hogy bukkant fel ilyen gyorsan Sara apja és társai, és hogyan találták meg hőseinket, hogy megmentsék őket, remélem erre később lesz valami magyarázat. Ha őszinte akarok lenni néha az se tetszett, ahogyan Sara vagy a többi tinédzser beszélt, sok volt a "tuti", meg az egyéb szleng és olyan idegenül hatott a szövegkörnyezetben, emellett a néhány nyomdai hiba szintén szúrta a szemem. Összességében egy erősen közepes, átlagos regény ez, aminek van még hova fejlődnie, és bízom abban, hogy a folytatás ennél még jobb lesz.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/darena-salyaz-sotet-vihar-arnyek

Értékelés: 5/2

A könyvet köszönöm Darena Salyaznak!

Laurell K. Hamilton: Az alkony ölelése (Merry Gentry 2.)

A történet:
Miután elkerülte Cel herceg számos kísérletét arra, hogy végezzen vele, Meredith Gentrynek, a Los Angeles-i magándetektívnek új problémákkal kell szembenéznie. Ahhoz, hogy királynő legyen, anyává kell válnia. Ráadásul még az előtt, hogy Cel apa lesz. Ám a láthatáron viharfellegek gyülekeznek: emberek halnak meg titokzatos, ijesztő módon, és hirtelen maga Faerie létezése is súlyos veszélybe kerül. Szóval miközben Merry élvezi az életét és a királyi testőrség tagjainak közreműködésével teherbe akar esni, fel kell vennie a harcot egy ősi ellenséggel, ami magát a valóságot pusztíthatja el. És akkor még nem is beszéltünk Merry éjszakáiról…

Ez a fülszöveg izgalmakat ígér, de senkit ne tévesszen meg, nem olyan izgalmas a történet, mint ahogy látszik. Őszintén, nekem már az első kötet se tetszett annyira, mármint nem volt olyan rossz, inkább csak egyszer olvasós fajta, amiben semmi nem fogott meg. De komolyan semmi, se a történet, se a karakterek, se pedig a rejtélyek/nyomozás. Bíztam abban, hogy a folytatás sokkal jobbam magával ragad, gondoltam lehet csak a sorozat első kötete indul ilyen nehezen, és később biztos jobb lesz, de nem lett. A 2. kötet ugyanolyan, mint az első szinte minden értelemben.

A történet most se volt izgalmas és pörgős, persze volt egy nyomozási szál, és sokan meghaltak valami rejtélyes okból kifolyólag, de engem annyira nem érdekelt, hogy azt el sem tudom mondani. A történet java része megint a gyerekcsinálásról szólt, és igen, értem miért ilyen fontos ez a tündérek között, de akkor se látom értelmét annak, hogy ez alkossa a fő cselekményszálat. Plusz már kezdem unni, hogy Merry MINDENKIVEL, akivel csak szembe kerül összefekszik, és hogy ezt olyan lazán tálalják nekünk, mintha hétköznapi dolog lenne, pedig nem az... persze, mondom, hogy értem mi a szerepe az egésznek, de engem akkor is untatott és idegesített. Mellesleg nem tudok rájönni miért ilyen fontos, hogy csak az lehet a tündérek uralkodója, akinek gyereke születik. Egy gyermektelen nő/férfi miért ne lehetne jó uralkodó? Legfeljebb majd választ magának örököst, ha már nincs saját gyereke. (Mint ahogy Andais tette meg Merryvel, a saját fia Cel mellett).

És a másik logikátlanság, ami lehet csak nekem nem világos, ez a "Merry feküdjön le egyszerre az összes testőrrel" dolog, hátha valaki teherbe ejti és akkor az lesz a férje, a társuralkodó. Nos, kérdem én, ha szinte csak egy napnyi különbséggel fekszik le a testőrökkel, és nem csak eggyel, hanem kb. az összessel, és mondjuk teherbe esik, akkor honnan a fenéből tudják majd kitől lett a gyerek, mikor mindenki átment rajta minimum egyszer? Vagy a gyerek színéből döntik majd el, mondjuk ha fekete, akkor Doyle az apa, ha zöld, akkor meg Galen? Plusz annak se láttam értelmét, hogy azért, hogy Galen ne legyen impotens többé és hentereghessenek egy jót Merryvel, a lány már majdnem minden hatalmát odaadta, olyan egyezséget kötött, amit talán (inkább biztos) később megbán. És mindezt csak azért amit írtam... mikor Merry többször elmondja, hogy nem szeretné ha Galentől lenne terhes, mert ő nem lenne királynak való. Jaj, ez a könyv valamiért nem akarja, hogy szeressem, pedig én annyira akartam, de tényleg... olyan ígéretesnek tűnt és olyan szép a borítója az egész sorozatnak.

Doyle, Merry és Fagy

A fő nyomozási szálnak is mi máshoz lehetne köze, mint a gyerekcsináláshoz és az utódláshoz, így az se kötötte le a figyelmem, ha egy dolgot kellene említenem, akkor csak az udvari intrikákat/ játékokat mondanám érdekesnek, hogy ki hova helyezkedik, ki ki ellen áskálódik meg ilyenek, ezeket kíváncsian olvastam. A végén a karakterekről szólnék pár szót, csak röviden, mert itt se történt nagy előrehaladás. Mindenki olyan, mint volt, Merryt még mindig nem bírom, igazából csak a testőrei lennének érdekesek, és ők nem is rossz karakterek az egyedi múltjukkal, történetükkel, és még talán kedvelném is valamelyiket, ha nem csak az lenne a szerepük, hogy  egymás után döntsék meg Merryt. Ha egyet kellene kiemelnem, aki jobban bejött a többinél, akkor Fagyot mondanám vagy Doylet, inkább mindkettőt.

A második kötet se győzött meg arról, hogy nekem mihamarabb olvasnom kell a folytatást, így inkább egy ideig más könyvek után nézek, és ki tudja talán egyszer majd valamikor olvasom tovább a sorozatot.

Bővebb információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-az-alkony-olelese

Értékelés: 5/3

Laurell K. Hamilton: Árnyak csókja (Merry Gentry 1.)

A történet:
Meredith Gentry az Amerikai Tündér Hercegnő. Jelenleg azonban Los Angelesben dolgozik természetfeletti ügyekre specializálódott magándetektívként. Nagynénje, a Levegő és Sötétség Királynője egy napon érte küldet, és Merry akarata ellenére hirtelen ismét az események sűrűjében találja magát. A feladat egyszerű: élveznie kell a leggyönyörűbb, halhatatlan férfiak társaságát. Siker esetén jutalma a korona és az élete. Kudarc esetén a halál…

Egy új sorozatba szerettem volna belekezdeni és mivel hiányoztak a tündérek és a felnőtt urban fantasy, így gondoltam remek próbálkozás lenne Laurell K. Hamilton Merry Gentry sorozata, érdekesnek tűnt a fülszöveg, tündéreket, nyomozást és izgalmakat ígért, így belevágtam. Korábban nem olvastam még Hamilton könyveket, így fogalmam sem volt milyen stílusra számítsak tőle és persze, hogy felnőtt urban fantasy meg minden, így sejtettem lesz benne szexjelenet, de hogy ennyi.... és hogy ilyen fontos jelentősége legyen, arra nem számítottam. Így ez egy kicsit az elején zavart, főleg mikor Merry minden pasival rögtön ágyba bújt, akivel épp találkozott, nem nagyon értettem ezt az egészet, de ahogy haladt előre a történet később magyarázatot kaptam rá, miért van ilyen kiemelt szerepe itt a szexnek, így valamilyen szinte megértettem.
Kifejezetten tetszett, hogy a tündérek itt másfajta szerepben tűnnek fel, mint az általam korábban olvasott könyvekben, persze itt is megjelenik a két udvar, a Seelie és az Unseelie, de ezen felül mégis másként, mint mondjuk a Tündérkrónikákban vagy a Vastündérek sorozatban. Sőt itt különösen ki van hangsúlyozva és meg van jelenítve, hogy a tündérek a természet gyermekei, hogy milyen szoros kapcsolatban állnak azzal, sokszor a mágikus képességük ahhoz kötődik, így az alap mitológiát nem ferdítették el annyira, mint más esetekben. És szintén ehhez kapcsolódik, mivel a tündérek a természet gyermekei, így az élet körforgását, a szülést náluk kiemelt feladatnak tekintik, ezért kap ilyen hangsúlyos szerepet itt a szex. Tehát értettem a magyarázatot, de attól függetlenül sokszor idegesített, főleg mert Merry mindenkivel össze-vissza kavart, ja és a fő konfliktus is abból fog állni a jövőben, hogy Merrynek egy csomó pasival le kell feküdnie, hogy teherbe essen. Már alig "várom" a sok orgia leírását, és ahogy a pasik ölre fognak menni Merryért. Remélem azért nem csak erről fog szólni a folytatás, mert akkor hamar beleunok.

Tehát a tündér mitológia tetszett, a sok szex és annak hatalmas jelentősége néha idegesített, a nyomozási rész meg nem volt valami nagy durranás, néha már unalmas. Alapvetően a könyv nehezen indul be, Hamilton túlságosan elnyújtja a dolgokat, feleslegesen kibővíti a párbeszédeket, leírásokat, és néha úgy éreztem nem haladunk semerre. A könyv tetemes része abból áll, hogy Merry visszatér az Udvarba, közben mindenkivel ágyba bújik, aztán meg megfenyegetik és a pasik ajnározzák. Mégse olyan rossz könyv ez, csak egy sorozat első darabja, bízom benne, hogy a folytatás egyre izgalmasabb lesz.

A karakterek érdekesek, bár azt, hogy a testőrök minden színben pompáznak, a fekete Doyletől, a zöld Galenen át a szőke Sholtoig és még sorolhatnám, nehéz volt elképzelnem, de ez csak az én gondom, néha már túlságosan fantasy volt ez nekem, csak meg kell szoknom és akkor nem fogok ezen akadékoskodni. Merry nem lett a kedvencem, igazából semmit nem tudnék róla mondani, úgy érzem erősen túlértékelt nőszemély, akiért minden pasi odavan, pedig nem egy nagy karakter. Maximum csak különleges szépség. A férfiak közül egyik se lett kedvenc, a tündérek királynője idegesítő, míg a drágalátos fiacskája, Cel pedig undorító és ütni valóan irritáló karakter. Egy erősen közepes könyv ez, érdekes alap felállással és mitológiai háttérrel, szokványos karakterekkel és erőteljes szexközpontúsággal. Remélem a többi részben nem az örököscsinálás lesz a központban, mert akkor kénytelen leszek abbahagyni.
Ui: A borító nagyon tetszik, ez a sötétkékes-feketés háttér gyönyörű lett. :)

Bővebb információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-arnyak-csokja
Értékelés: 5/3

50 000. látogatás nyereményjáték nyertese! :)

Ez a 200. bejegyzésem és mi lenne tökéletesebb eme jeles alkalomra, minthogy kihirdetem a nyereményjáték győztesét. Végre ma akadt egy kis időm összesíteni az 50 000. látogatás alkalmából megrendezett nyereményjáték jelentkezőit, hogy kisorsoljam közülük a nyertest. Összesen 43-an küldtetek megjegyzést arról, hogy melyik könyvet és miért szeretnétek megnyerni, de ebből 10 ember nem írta oda az e-mail címét a kérésem ellenére, így őket ki kellett zárnom a játékból, mert nem hiszem, hogy sokat kértem, és ha még ezt se lehetett teljesíteni, akkor úgy gondolom ez nem az én hibám és felelősségem. Így csak 33 jelentkező közül sorsoltam egyszerű húzásos alapon.

Na, de nem akarom szaporítani sokáig a szót, tehát a nyertes...

MAZSIDRAZSI!!! :)

Gratulálok a nyereményedhez Scott Westerfeld Csúfok című könyvéhez! Megkereslek az általad megadott e-mail címen és megbeszéljük a részleteket. :)

Aki meg most nem nyert az ne csüggedjen, a 100 000. látogatásra is könyves nyereményjátékot tervezek, várlak majd vissza titeket és csakis rajtatok múlik, hogy minél hamarabb elérjük a következő 100 000-es látogatási célt. :)

Üdv: Anna

Once Upon a Time (Egyszer volt, hol nem volt...)

Régen írtam már kedvenc sorozataimról, mert egyszerűen semmi új nem akadt, de a nagy nyári sorozatszünetben annyira kiéhezett voltam már egy új kedvencre, hogy kitartóan kutattam utána. Így elkezdtem nézni két olyan sorozatot, amit már régen szerettem volna, csak valahogy eddig kimaradtak az életemből. Ezek közül az egyik a Once Upon a Time (magyar címe: Egyszer volt, hol nem volt...), már a pilotba beleszerettem, és a folytatás annál csak még izgalmasabb lett.

A történet:
Emma Swan talpraesett nő, akinek óvadékügynökként az a feladata, hogy a legdörzsöltebb szökevénynek is a nyomára bukkanjon. Amikor azonban a születésnapján beállít hozzá egy kisfiú, és azt állítja, hogy ő Emma gyereke, akit tíz évvel ezelőtt örökbe adott, Emma alatt megbillen a talaj. Mikor visszaviszi Henryt a nevelőanyjához egy Maine állambeli kisvárosba, Storybrookba, a fiú, aki nyilvánvalóan a mesék megszállottja, azt állítja, hogy egy átok következtében a mesék szereplői ezen a helyen ragadtak úgy, hogy a mesevilág létezéséről sem tudnak. Miután rövid úton összerúgja a port Henry nevelőanyjával, Regina Mills-szel, akinek úgy tűnik, igen nagy hatalma van Storybrookban, Emma úgy dönt, egy időre a városban marad. (Forrás: port.hu)

Nagyon megszerettem ezt a sorozatot, és harmadik évadtól heti szinten nézős lesz, mert nagyon várom már a folytatást. Eddig két évad ment le Amerikában, mindkettőt megnéztem, Magyarországon csak az első évadot vetítették, de ha jók az értesüléseim talán most hónapban jöhet majd szinkronosan a folytatás. Minden évad 22 részből áll, a részek olyan 40 perc körüliek. Abból a szempontból is különleges a sorozat, hogy két szálon fut a cselekmény (honnan lehet ismerős ez a séma? Gondoljatok a Lostra), minden részben vannak flashback jelenetek, ahol betekinthetünk valakinek a múltjába, vagyis pontosabban a mesevilágban történetekre. Közben haladnak a jelen eseményei a modern világban, vagyis Storybrookeban, ahova mindenki került az átok miatt.

Az első évad központi cselekménye az átok megtörése, így a második évadra már mindenkinek visszatér a memóriája, de aztán ott ragadnak Storybrookeban és az átok megtörése ellenére se tudnak hazatérni, így ezen ügyködnek tovább. A történet kifejezetten izgalmas és érdekes, nekem nagyon tetszik, részről részre egyre több részlet derül ki. Hófehérke története áll a középpontba, ő és a hozzá tartozó karakterek a főszereplők, de a többi meseszereplő szintén feltűnik kisebb-nagyobb szerepekben. Emellett még kifejezetten tetszenek a díszletek, egész szépen megoldottak mindent, sőt még a CGI se lett annyira gagyi, hogy ne legyen elviselhető. És aminek különösképpen örülök, hogy a jelmezek valami tökéletesek lettek. A meseszereplőket próbálták az eredeti kinézetük alapján életre kelteni, persze valahol vannak változtatások, de azok se zavaróak. Olyan szép jelmezeket viselnek a nők, de még a férfiak is, hogy csak ámuldozva bámultam őket. A klasszikus mesék továbbgondolását láthatjuk, hiszen sorozat lévén ki kellett tölteni a 22x40 percet, így bőven kibővítették az egészet, amivel még izgalmasabb lett az egyes karakterek háttértörténete.

A történet tehát engem megvett magának, minden egyes részben ámuldozok a díszleteken és a jelmezeken, de kérdezhetnétek mi van a karakterekkel? A nagy részük alaposan kidolgozott és nem csak egy odabökött valami, bár természetesen inkább a főszereplők vannak részletesebben bemutatva.

A főszereplőnk Emma nem lopta be magát a szívembe, de nem is utálom, igazából elég tökös csaj, van stílusa meg minden, de az első évadban végig idegesített, hogy nem hitt Henrynek ebben az egészben, pedig ezernyi jel mutatott az igazság felé. Jó, lehet én se hinném el, ha valaki ezzel a sztorival odaállna elém, de mikor teljesen nyilvánvaló, akkor könyörgöm ne kételkedjen már tovább! Én nem bírom a kisgyerekeket a sorozatokban, és annak ellenére, hogy Henry néha elég cuki volt, legtöbbször idegesített.

A főszereplő párosunk a mesevilágból ki más lehetne mint Hófehérke/Mary Margaret és az ő James hercege/David. Az első évadban szerettem őket nagyon, szépen volt felépítve a szerelmük története a mesevilágban, azokat a részeket nagyot szerettem nézni. Viszont, amit a jelenben leműveltek velük (nagyon aranyosak voltak itt is, komolyan, ezt nem tagadom) arra nincs jobb szó, mint a rétestészta. Annyira elhúzták és túlbonyolították az újra egymásra találásukat, hogy az a végére már nem romantikus és tragikus hanem unalmas lett. A második évadra meg már csak dísznek voltak ott, nem igazán tudtak velük mit kezdeni az írók. Az együttes és a egyéni háttérsztorijuk szintén tetszett, különösen James hercegé, akit nem csak egy herceg és kész, hanem bonyolultabb a története, így egy kis plusz izgalmat csempésztek bele a történetébe, ami igazán jót tett neki.

Aztán itt van a "gonosz" szereplőnk, vagyis a negatív karakter, aki egyáltalán nem olyan gonosz, mint amilyennek a többiek látják. A Királynő/ Regina az egyik legtökéletesebben kidolgozott karakter ebben az egész sorozatban, én nagyon szerettem nézni, ahogyan egyre több és több apró kis részlet derül ki a múltjából, szépen bemutatták nekünk hogy lett egy kedves, szerelmes és életteli lányból ez a gonosz, irigy és kíméletlen királynő, akit már csak a bosszú hajt, mert semmi más nem maradt az életében. Bonyolult a családi háttere, elvesztette a szerelmét Hófehérke miatt és teljesen megkeseredett, a mágia neki is betett egy kicsit és teljesen szétrombolta amúgy kedves lelkét.

(Bár itt meg kell állnom egy kicsit, mert nem tudok szó nélkül elmenni két dolog mellett. Nem értem Regina miért Hófehérkét hibáztatja a szerelme halála miatt, miért nem az anyját? Hisz az anyja, Cora ölte meg a férfit, persze Hófehérke árulta el neki Regina kapcsolatát, de könyörgöm, HÓFEHÉRKE AKKOR MÉG CSAK EGY KÖNNYEN BEFOLYÁSOLHATÓ KB. 12 ÉVES KISLÁNY VOLT!!!!! Jó, hogy Cora könnyen kiszedte belőle az igazságot, nem őt kellene ezért okolni, aki még akkor csak egy naiv és buta kislány volt. Corat kellene okolni ezért, és persze Regina őt is megbünteti, de végig Hófehérkét okolja mindenért szerintem alaptalanul, így ez számomra elég hülye indoknak jött le. Plusz a második évadban elkezd haverkodni újra az anyjával, pedig Ő ÖLTE MEG KORÁBBAN A SZERELMÉT, DANIELT, ÉS ERRE REGINA MIT TESZ? Megint együtt dolgozik az anyjával, ez egy akkora OOC (karakteridegen) lépés volt, hogy csak fogtam a fejem.

És direkt a végére hagytam a személyes kedvencemet, vagyis RUMPLESTILTSKINT/ Mr. Gold! (A magyar nevét a Zörgőfürgét nem vagyok hajlandó tudomásul venni, sajnálom!) Ő az abszolút kedvencem ebben a sorozatban és mint később kiderül ő a hunyó az egész történetben, ő irányította végig a háttérből a szálakat, nem is Regina, aki mondhatni csak a bábja volt. Rumple a másik tökéletesen kidolgozott karakter, nekem jobban bejön, mint Regina, sokkal komolyabb és hihetőbb indokai vannak, mint a nőnek. Rumple múltja szomorú és tragikus, az általa megszerzett mágikus képességek teljesen átvették felette az uralmat, és ezért még a fiát is elvesztette, utána pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy rá találjon. Az összes jelenetét bírom, és a színész szerintem fantasztikusan hozza a karaktert. Mind a múltban és mind a jelenben. Bírom mikor Rumplestiltskinként van a múltban és akkor valami furán eltorzítottja a hangját, meg olyan hülyén tud vihogni, hogy az már aranyos. (Persze ez csak az angol szinkronban jön át szerintem.)

Emellett kifejezetten bejött az a változtatás, hogy az egyik kedvenc mesémet a Szépség és a szörnyeteget átalakították úgy, hogy Rumple lett a szörnyeteg (persze átvitt értelemben), és így Belle a szerelme. Ők a legjobb pár ebben a sorozatban, sokkal jobban szeretem őket, mint mondjuk Hófehérkét és Jamest. Bár Rumple és Belle igazán még nem is lehetett együtt boldogan, mert mindig valami elszakította őket egymástól, így kicsit sajnálom őket.

És külön tetszett a megoldás, hogy SPOILER!!!!!!!!!!! végül kiderült Rumple fia, Baelfire az apja Henry-nek és Emma korábbi szerelme SPOILER!!!!!! Ez a fordulat nagyon jó összekapcsolta a két történetszálat, és én nagyon bírtam együtt e kevés idő alatt Emmat és Nealt/Baelfiret. Remélem összejönnek a harmadik évadban.

Igazából még órákon át tudnék erről a sorozatról írni, mert annyi mindenről lehetne, de akkor irtó hosszú lenne ez az ajánló, így inkább nem teszem. Csak felsorolás szintjén milyen mesebeli karakterek tűnnek fel a fentieken kívül: Hamupipőke, Tücsök Tihamér, Jancsi és Juliska, a Hófehérke történet minden karaktere, Piroska, Pinokkió, akkor a Szépség és a szörnyeteg karakterei, Alice csodaországban-ból az Őrült Kalapos, a második évadban megjelenik még ezeken kívül Mulan, Csipkerózsika, Hook kapitány, Sohaország a Pán Péter történetből, az Égig érő paszuly és stb.

Annak ajánlom ezt a sorozatot, aki szereti a mesevilágot és szívesen elkalandozna egy kis időre ebbe a remek történetben, és aki nem unja magát az ilyen családi sorozatokon. (Mert ebben nincs szexjelenet, se káromkodás meg egyebek, így aki arra vágyik, az inkább ebbe bele se kezdjen).

Értékelés: 10/9

Előzetes:

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

 A történet:
Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.

Már csak a név miatt kötelező volt olvasnom ezt a könyvet (az Anna az egyik kedvenc női nevem, ezért választottam ezt a blog nevének is), mellesleg most romantikus hangulatomban voltam, így gondoltam jót fog tenni egy kis kellemes ifjúsági könyv, amiben nincsenek nagy epikus csaták, démonok vagy egyéb misztikus lények. Nem voltak nagy elvárásaim a könyvvel kapcsolatban és épp ezért kellemesen csalódtam. Az első ami eszembe jut a könyvről, hogy aranyos. Mert mi mással lehetne jellemezni ezt a klisékre épülő, igazából semmi újat nem mutató, mégis szórakoztató romantikus történetet?

A történet nem valami bonyolult, de ha nagyon kötekedni akarok akkor már itt bele tudok kötni valamibe. Ugyebár Anna úgy kerül Franciaországba, hogy az apja akarata ellenére beíratja egy Párizsi bentlakásos iskolába, és ez ellen senki egy szót sem szól. Persze Anna hevesen tiltakozik előtte és nem akar menni, nem is az ő reakciójával van a bajom, hanem az anyjáéval. Ha látta, hogy a lánya mennyire nem akar menni, akkor miért nem lépett közbe és jelentette ki, hogy Anna márpedig nem megy erre az utolsó évre, hanem otthon Atlantában fejezi be a középiskolát. Meg úgy alapból ne mondja már nekem senki se, hogy ha valaki annyira tiltakozik egy ilyen dolog ellen azt a szülei ennek ellenére is rákényszerítik. Méghozzá ilyen baromság miatt amiért az apja kitalálta ezt az egészet. Meg még ehhez hasonló kis logikai bakik vannak a könyvben, ami a valóságban egyáltalán nem így működik, de ide be kellett rakni, mert csak úgy haladhatott tovább a történet. De mivel tetszett a könyv alapvetően, így nem akarok ezeken a kis bakikon lovagolni, hanem eltekintek tőlük.

Persze volt itt tinidráma ezerrel, a szokásos kliséket nem lehetett kihagyni, vagyis új lány a suliban már az első napon barátokat szerez magának, sőt összefut álmai pasijával, aztán jöttek a szokásos gimis antagonisták, vagyis a szép, de gonosz lány, a vicces barátok stb. Egész éven át kerülgette egymást a szerelmes párunk, ami az elején még aranyos és cuki volt (sajnálom, nincs jobb szó rá), de a végére már kezdtem unni és azon dühöngtem olvasás közben, hogy az ÉG SZERELMÉRE NE BÉNÁZZATOK MÁR, HANEM MONDJÁTOK EL EGYMÁSNAK MIT ÉREZTEK A MÁSIK IRÁNT! (Ami természetesen csak a könyv végén következett be nem kevés sírás, félreértések és veszekedések lejátszása után.)

Igazából úgy érzem, hogy ez a könyv nem ígér többet, mint ami és épp ezért nem lehet benne csalódni, aki odáig eljut, hogy megveszi, vagy épp kikölcsönzi a könyvtárból, vagy bármi más energiát fordít rá, hogy valahogy a kezébe kaparintsa, annak nem ad többet, mint ami. Egy kellemes romantikus ifjúsági regény telepakolva a szokásos klisékkel, ami mégis működik egyrészt az író stílus, másrészt pedig a két (többnyire) szerethető főhős miatt. Én bírtam Annát és Étiennet, bár azért nekik is voltak olyan cselekedeteik, amikor kétkedve húztam fel a szemöldököm, vagy inkább felidegesítettem magam, de inkább nem vettem komolyan ezt a regényt, így nem kellett az ilyen kis apróságokon fenn akadnom. Tökéletes nyári olvasmány volt a kis romantikus lelkemnek és nem mintha olyan nagy Franciaország rajongó lennék, de még én is kedvet kaptam egy kis párizsi sétához a Szajna partján. Talán majd egyszer eljutok oda. :)

Bővebb információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/stephanie-perkins-anna-es-a-francia-csok

Értékelés: 5/4

Lauren Oliver: Káosz (Delírium 2.)

A történet:
"− Szóval korábban hogy hívtak? – kérdezem, mire megáll. Nem fordul meg, miközben folytatom: − Úgy értem, azelőtt, hogy a Vadonba jöttél.
Egy darabig még dermedten áll, aztán megfordul.
− Jobb lesz, ha lassan hozzászoksz – mondja halkan, de határozottan. – Minden, ami voltál, az előző életed, az ismerőseid… elporladtak. – Megrázza a fejét, majd még szigorúbb hangon folytatja. – Nincs olyan, hogy azelőtt. Csak most van, és ami ezután következik."
Lauren Oliver felvillanyozóan izgalmas második kötettel folytatja a Delíriumban megkezdett történetet. A trilógia első kötete, a Delírium 2011-ben előkelő helyezést ért el a New York Times bestseller listáján. A fordulatos folytatásban szinte sisteregnek a vad elszántság, a tiltott szerelem és egy kitörni készülő forradalom lángjai.

Hát, ez a fülszöveg most nem árul el sok mindent a történetről, mondjuk talán úgy voltak vele, hogy aki a második kötetet olvassa az nyilván tisztában vele miről is szól ez az egész könyvsorozat. Ugyebár a Delírium trilógia első kötete ott ért véget, hogy Lena és Alex szökni készültek a vadonba, de a határátkelőhelyen elkapták őket, csak Lena tudott átmászni a kerítésen, Alex pedig súlyosan megsérült, nem tudott vele tartani, így a lány Alex kérésére egyedül vág neki az ismeretlennek, miközben azzal a tudattal hagyja hátha első szerelmét, hogy Alex nem élte túl az egészet. Egyébként az első kötet vége nagyon megható lett, az egyik legszebb momentum a könyvben.

Most néztem meg mert már nem emlékeztem rá hány pontot adtam az első könyvre, kilencet és így visszagondolva nagyon is megérdemelte. Habár nem bővelkedett akció dús jelenetekben, nekem mégis nagyon tetszett egyrészt az írói stílus (Lauren Oliver már a Mielőtt elmegyek könyvével megszerettette magát velem), másrészt pedig a gyönyörű gondolatok és szépen felépített szerelmi szál miatt. Külön-külön Lena vagy Alex nem voltak valami emlékezetes karakterek, de együtt már jóval kedvelhetőbbek lettek. A trilógia második kötetében tovább folytatódik Lena története méghozzá elég rendhagyó és egyedi felépítésben. Ugyanis mondhatni két részre van osztva a könyv, az egyik az "Akkor", ami közvetlen a szökés utáni időket meséli el, hogy mi történt aztán Lenaval, a másik meg a "Most", ami a jelenben játszódó eseményeket mutatja be, vagyis nagyjából fél évvel a szökés után.

Megértettem miért volt szükség erre a különös szerkezetre, mert ha időrendben haladtunk volna, akkor a könyv eleje elég tépelődő, szomorkás, egyeseknek talán unalmas lett volna, de így, hogy az írónő megbontotta az időt és úgymond kettévágta vele a könyvet pont kiegyenlítette az egészet. A múltban látjuk az Alex halála utáni összetört és gyenge Lenat, a jelenben meg az immár erős és a lázadókhoz csatlakozott lányt. Mind a két részt élvezetes volt olvasni. Az "Akkor" részek azért voltak szerethetőek mert láthattuk hogyan dolgozza fel Lena Alex halálát, hogyan illeszkedik be a Veszettekhez, hogyan áll végül talpra és erősödik meg, egyszóval, miként válik belőle a jelenbéli Lena. A "Most" részekben pedig haladt tovább a cselekmény, immár New York lett a fő helyszín és előtérbe került a DMA kampánya, őket és tevékenységüket kell Lenanak és társainak figyelnie, amikor Lena és a DMA vezetőjének fia, Julian veszélybe kerülnek és csakis úgy menekülhetnek meg, ha képesek egymásban megbízni és együtt dolgozni...

A második kötet legalább annyira tetszett, mint az első, kicsit több akció és kaland volt benne, viszont hiányzott a sok szép gondolat, de mégsem bántam, mert az írónő az előbbivel pótolta azt. És mi van a karakterekkel? Lena sokkal tökösebb főhős lett, mint korábban volt, már nem fél semmitől, megkeményítette Alex elvesztése, a Veszettekkel dolgozik a rendszer megdöntése ellen. Ennek ellenére valamit képtelen voltam felfogni vele kapcsolatban. Nem értettem, hogy hihette azt, hogy Alex meghalt. Persze, látta, hogy megsérült és elkapták az őrök vagy kicsodák, de ebből hogy szűrte le azt, hogy meg is halt? Ha én lettem volna állítólagosan teljesen szerelmes Alexba, akkor addig nem nyugodtam volna, amíg a saját két szememmel nem látom a hulláját, és csak akkor hittem volna el, hogy halott. Biztos nem adtam volna fel ilyen könnyen. És ha így tett volna, akkor talán megelőzi a kialakult helyzetet. Persze akkor nem lehetett volna behozni a szerelmi háromszöget. (Jaj, Istenem, miért? Miért kellett ide egy újabb szerelmi háromszög???) Mert igen Alex mégsem halt meg, aminek nagyon örültem, bár el nem tudom képzelni mi lesz eztán velük.

Az új karakterek meglepően kellemes csalódások, mindegyik érdekes a maga módján, nekem nagyon szimpatikus lett Holló (nem hiszem el, szerintem nem kellett volna a nevét magyarra lefordítani, de ez csak saját vélemény) és Tövis, na meg persze Julian. Habár Lenahoz hasonlóan én sem akartam elárulni Alexet, de nem tehetek róla, Julian olyan kis aranyos, esetlen és cuki volt, hogy lehet én is beleszerelmesedtem volna Lena helyében. Julian apja meg pont azt kapta, amit megérdemelt, erről nem is érdemes többet beszélni. Emellett kicsit hiányoltam Hanat, de ha jól olvastam a harmadik kötetben ő lesz az egyik narrátor, így gondolom megtudjuk mi történt vele. A könyv vége borzalmas függővég, és ezek után mihamarabb olvasni szeretném a folytatást. Ha jól tudom nemrég jelent meg magyarul.

UI: Ez a borító egyáltalán nem passzol a könyvhöz, sajnálom de nekem nem tetszik. :(

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/lauren-oliver-kaosz

5/5

Jeaniene Frost: Sírig hű szerelmed (Cat és Bones vámpírvadász sorozat 4.)

A történet:
A félvámpír Catherine Crawfield és élőhalott szerelme, Bones az izgalmakban és véres csatákban bővelkedő évek után némi pihenésre vágyik. Párizsba utaznak, hogy végre gondtalanul élvezhessék egymás társaságát, ám közbeszól a múlt… Cat egy éjjel lidérces álomból ébred. Egy nagy hatalmú vámpír, Gregor furakszik be az álmaiba, olvas a gondolataiban, s ami a legijesztőbb: azt állítja, Cat az ő felesége, s Bones elrabolta tőle.A vámpírtörvények rendkívül szigorúak. Ha egy házasság megköttetett, az immár felbonthatatlan. De hogyhogy Cat nem emlékszik semmire? Mi ez a nyomasztó őrület? Gregor hajthatatlan, és semmi sem tántoríthatja el, hogy visszaszerezze, ami az övé… Őrületes hajsza veszi kezdetét, s persze Cat nem tagadja meg önmagát – jó szándékú, ám gyakran hebehurgya akcióival végveszélybe sodorja mindkettejüket…

Nagy bánatomra elértem az utolsó magyarul megjelent Cat és Bones könyv végére, ami azt jelenti, hogy egy ideig nélkülöznöm kell majd a társaságukat. (Persze olvashatnám tovább angolul, de most egy kicsit pihentetni akarom ezt a sorozatot, egyrészt mert nem akarom, hogy ilyen hamar vége legyen, másrészt mert ez a negyedik kötet néha már a tűrőképességeimet feszegette). Igen, a negyedik kötet nem jött be annyira, mint az előző három és ki fogok térni ennek az okaira. Voltak benne olyan dolgok, amiken vagy hangosan morogtam olvasás közben, vagy pedig szívesen hozzávágtam volna a könyvet a falhoz. (Az utóbbit nem tettem meg). Épp ezért csalódtam ebben a kötetben és nem tudtam annyira élvezni, mint az előzőeket és teljesen meglepett, hogy ezt is Frost írta, akiben eddig mondhatni nem tudtam csalódni.

Na, de akkor nézzük mi nem tetszett:

1. Már a könyv alap történetével gondjaim akadtak. Ez az egész Gregor-os kavarás... ennél nagyobb baromságot az életben ki nem lehetett volna találni. Kicsit úgy érzem Frost már nem nagyon tudott mivel előrukkolni, ezért kitalált valamit, ami elvileg Cat-el történt a múltban.... de a lány erre nem emlékszik, mert elfelejtették vele. Ráadásul azt hittem Tate az idegesítő... DE NEM! Gregor még őt is felülmúlta a Cat iránti megszállottságával. Nem is értem mit hitt az a pasi, hogy mert azt mondja, hogy Cat a felesége és ráparancsol, hogy márpedig vele kell eztán lennie, akkor Cat fülét-farkát behúzva engedelmeskedik neki? Továbbá azt sem tudom felfogni miért jó neki az, ha egy olyan nő után fut, aki még a háta közepére se kívánja... vagyis Gregor nem lett a kedvencem, egyenesen rühelltem bármikor felbukkant és alig vártam már, hogy valaki végre beledöfje az ezüst karót. Az egész alap koncepciót leszámítva, mármint ezt a Gregor-os kavarást, a történet íve ugyanolyan szépen és alaposan lett kidolgozva, mint korábban. Voltak izgalmas harcolós, verekedős részek, veszekedések és nyugisabb pillanatok is. Ezen a téren nem kellett csalódnom.

2. Cat ebben a könyvben egy hisztis, nyivákoló kis liba volt, sajnálom de nem tudok más jelzőt használni rá. Míg korábban nagyon bírtam most egyszerűen képtelem voltam elviselni, amikor elkezdett hisztizni és nyavalyogni, hogy miért hagyják őt hátra, mikor tudna segíteni? Hát azért Cat mert miattad kerültek folyton bajba a többiek, és nem tudtál volna segíteni, így nem tehettek mást. Cat most egészen passzív szerepben tűnt fel, és mikor ezen kiakadt és elkezdett hisztizni, akkor vágtam a könyvet majdnem a falhoz.

3. Továbbá az egész félreértés dolog, amiért Cat és Bones egy ideig megharagudtak egymásra, azzal se tudtam hirtelen mit kezdeni. Korábban mindig őszinték voltak, így nem értettem most miért titkolóznak egymás előtt és miért nem bíznak meg a másikban. Persze Cat miatt talált rájuk folyton Gregor meg minden.... de Bones és Cat... jaj istenem.... itt rengetegszer az agyamra mentek.

4. És ami a legjobban szúrja a szemem az, hogy Cat ilyen váratlanul és ilyen hülye indok miatt vámpírrá vált. Abban bíztam, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert Cat épp ezért volt különleges, hogy sosem gondolt ezelőtt ilyesmire, és azt hittem ha ez mégis megtörténik, akkor annak valami nyomósabb oka lesz, mondjuk, hogy örökre Bones-al akar maradni, nem pedig az, hogy csak így győzhetik le Gregort. Tovább az is szúrja a szemem, hogy persze, hogy Cat nem normális vámpír lett, hanem valami irtó különleges hogy véletlenül se kelljen kivárnunk amíg az újszülött vámpír magához tér, hanem Frost ezt gyorsan lerendezte azzal, hogy Cat különleges vámpír lett és kész (Csak nekem olyan ismerős ez valahonnan?! Khm... Bella... khmmm.....).

Az általam felsorolt negatívumok nagyon idegesítettek olvasás közben, épp ezért ezt a könyvet nem élveztem annyira, mint az előzőket. Bár azért néhány dolog még mindig tetszett, és kijelenthetem, hogy új kedvencem van ebben a világban, aki pedig nem más, mint Vlad. Imádom azt a pasit, és az egyetlen pozitív dolog, ami jól jött ki szerintem ebben a kötetben a Vlad és Cat közt kialakuló barátság. Most egy ideig pihentetem ezt a sorozatot, bár még tervezem majd valamikor elolvasni a spin-off könyvet is, ami Denise-ről és Spádé-ról szól. Majd meglátom mikor.

UI: ÉS VÉGRE SIKERÜLT MEGTARTANI AZ EREDETI BORÍTÓT. Ez a legjobb az összes közül. :)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/jeaniene-frost-sirig-hu-szerelmed

5/3