Egy élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el.
Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.
Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.
Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.
Schwab-ot tavaly fedeztem fel magamnak és az első könyvsorozat Az elvetemültek volt, amit a kezembe vettem tőle. Mind a két részt szerettem, így gondoltam ideje esélyt adni az írónő többi könyvének. Mivel most nem voltam abban a hangulatban, hogy belekezdjek egy újabb több részes sorozatba, így inkább csak az egyik önálló könyvét választottam következő olvasmánynak. Érdekesnek tűnt a fülszövege, így gondoltam olvassuk most ezt. Nem tudtam mire számítsak és mit fogok kapni ettől az önálló könyvtől, így egészen kellemes meglepetés ért, mert nem számítottam rá, hogy ennyire fog nekem tetszeni az Addie LaRue láthathatlan élete.
Persze a fülszöveg elárulja nagyjából miről lesz szó így számítottam arra, hogy az örök élet kérdéskörét körbejárjuk, de ezt az alapötletet az írónőnek sikerült egész jól megcsavarnia, még jobban fokozva a dolgot. Az öröklét bemutatása, hogy egy ember, hogy képes vagy nem képes viselni, ha tényleg szó szerint halhatatlan és örökké él, ez a téma már sok-sok könyvben bemutatásra került, főleg fantasy műfajban. És habár ebben a könyvben is kapunk némi fantasy szálat, hisz hősnőnk egy ősi istennel, magával a Sötétséggel köt alkut, amiben azt kéri, hogy végre örökké szabadon élhessen, mégsem a fantasy elemeken van itt a hangsúly és nem ez a könyv fő témája. A fantasy szál csak egy háttér, ami megadja a keretet, de ez a könyv sokkal több ennél.
Addie örök szabadságra vágyott, és kissé balgán nem teljesen átgondolva alkut köt az ördöggel, aki persze átveri őt és csavar egyet ezen az alkun. A lány megkapja az örök szabad életet, de közben azzal az átokkal sújtják, hogy mindenki akivel élete során találkozik, utána rögtön elfelejti őt. A szabadság és hogy úgy élheti valaki az életét, ahogy csak akarja bármilyen kötöttségek nélkül, tényleg jó dolog, de itt jön a nagy kérdés. Mi értelme az örök életnek, ha soha senki nem emlékszik rád? Ha tényleg szabad vagy, de komolyan a szó szoros értelmében szabad, bármit csinálhatsz és ebben senki és semmi nem tud megállítani mindenféle következmény nélkül, az ér egyáltalán valamit, ha közben teljesen magányosan kell járnod a világot? Ezt a kérdést vezeti végig az írónő a könyvön.
Addie és Luc
Addie személyében kaptunk egy igazán erős főhősnőt, és most nem túlzok, mert ő tényleg az. Na, nem azért mert háborút indít vagy harcol nagy seregek ellen. Nem a testi ereje miatt erős, hanem a lelke és az akaratereje erős. Hisz nem sokan bírnák ezt az életet amire Addie kényszerült és nem sokan tudnának mit kezdeni ezzel a szabadsággal, amit ő kapott. Addie-nek magányosan kell járnia a világot és 300 éven át kell egyedül boldogulnia úgy, hogy közben mindenki elfelejti őt, akivel csak találkozott. Sokan megtörnének hamar, de Addie végig kitartott és még tovább, soha nem adta fel. Pedig sokszor nehéz dolga volt, és az élet, na meg persze Luc se könnyítette meg a dolgát. (És még finoman fogalmaztam.)
Azonban ha teljesen őszinték akarunk lenni, akkor végül is Addie nem volt végig egyedül, ott volt valaki, aki soha nem felejtette el őt. Egy régi sötét Isten, maga a Sötétség, akit Addie végül Luc-nak nevezett el. Ő az akivel a lány alkut köt, ő az aki kijátssza őt abban a hiszemben, hogy Addie hamar megtörik és aztán begyűjtheti a lány lelkét. Persze ahogy telnek az évek és Addie még mindig nem adja meg magát, Luc egyre körmönfontabb eszközökhöz folyamodik, hogy megtörje a lány lelkét, de Addie így sem adja fel. Erősen ellenáll és ahogy telnek az évek, ez a különös macska-egér játék aztán valahogy többé válik. Mert amikor rájönnek, hogy mindketten magányosan járják a világot és ők ketten csak azok, akik emlékeznek a másikra, akkor fordul egyet a kettejük dinamikája.
Addie és Luc kapcsolata rendkívül bonyolult és nagyon sokat bántották egymást sokféle módon. Na jó, inkább Luc volt az, aki folyton keresztbe tett a lánynak, ennek ellenére úgy hiszem, hogy voltak olyan időszakok az életükben amikor igenis közel kerültek egymáshoz. Sőt azt szintén kimerem jelenteni, hogy valamilyen szinten szerették egymást. Hogy milyen volt ez a szerelem, azt inkább hagyjuk, de igenis volt köztük valami mélyebb kötődés. Normális kapcsolatra persze nem lehetnek képesek, mert Luc mégsem normális ember, ő nem tud hétköznapi módon szeretni. De igenis többször bebizonyította, hogy szerette Addie-t a maga módján, mert egy idő múlva már nem tett meg mindent azért, hogy begyűjthesse a lelkét, hanem inkább csak magához szerette volna láncolni. Persze agresszív, birtokló és megszállott ez a szerelem Luc részéről, de az nem vitás, hogy már korántsem szeretné a lány halálát. A könyvben a kedvenc részem a kettejük kapcsolatának bemutatása volt és hogy az hogy változott az évek során.
Henry és Addie
Nem feledkeztem meg Henry-ről sem, mert ő a harmadik főszereplőnk. Kezdetben azt hittem, hogy csak egy felesleges harmadik szereplő lesz, a szerelmi háromszög újabb tagja, aki végig csak idegesíteni fog, és ez az elején valóban így volt. Csak azért tűnt érdekesnek, mert Addie-hez hasonlóan én se értettem, hogy miért más ő, és miért ő az egyetlen a 300 év alatt, aki nem felejti el a lányt. Aztán ahogy megkaptuk az első Henry nézőpontjából írt fejezeteket és elkezdett kibontakozni előttünk Henry múltja és kiderült az igazság, miért más ő, mint minden más ember, akkor csak bólintottam egyet, hogy így már minden értelmet nyert.
Utólag kicsit ostoroztam magam, amiért nem számítottam rá, mert tényleg elég egyértelmű a dolog. Innen már nem volt visszaút és mikor kiderült, hogy Henry szintén sátáni alkut kötött Luc-al, akkor tudtam, hogy ez nem lehet véletlen és biztos Luc keze van abban, hogy Addie és Henry összetalálkoztak. És milyen igazam lett. Végig furának találtam, hogy korábban Luc szinte minden évben meglátogatta Addie-t akár évente többször, most pedig ebben az évben mikor a jelenben játszódnak az események, valami csodálatos váratlan folytán Luc felszívódott. Luc egy végső nagy játszmába kezdett, hogy visszanyerje Addie-t magának és persze hogy az ő önző és sajátos módján tette meg azt.
Nem szeretném azt se kihagyni, hogy szerintem Henry átka sokkal rosszabb és komolyabb volt, mint Addie-é. Mármint persze ez teljesen emberfüggő, hogy ki melyik átkot lenne képes jobban elviselni. A feltétel nélküli szabadság nekem menne szerintem, még akkor is, ha utána senki sem emlékezne rám. De az, amit Henry kapott, nos én azt képtelen lennék elviselni. Kezdetben persze jónak tűnik, hogy mindenki imád és szeret téged, de mikor rájössz, hogy az emberek nem a valós énedet szeretik és nem is igazából téged, hanem azt akinek téged hisznek és látnak, az elég lélekölő tud lenni bárki számára.
Henry, Addie és Luc
Nagyon tetszett az írónő stílusa ebben a könyvben, és kaptunk rengeteg szép idézetet az örök életről és az ezzel járó nehézségekről. Nem hittem, hogy valaha ilyet fogok mondani, de imádtam mind a három főszereplőnket, mint karaktert és valahogy a szerelmi háromszög se idegesített most annyit, talán csak azért, mert ez nem egy klasszikus értelemben vett szerelmi háromszögnek számít, legalábbis szerintem. Luc inkább mindig is Addie múltjához tartozott és a könyv nagy részében csak a múltbéli fejezetekben bukkant fel, míg Henry Addie jelenbeli énjének párja, ha mondhatok ilyet. A két férfi Addie életének más-más szakaszát jelképezte és mivel többnyire elkülönültek egymástól, így nem zavart annyira ez a szerelmi háromszöges dolog.
Személyes kedvencem és talán a könyv legnagyobb erőssége, maga a történet vége. Imádtam, hogy függő véget kaptunk és félbe maradt a lezárás, az írónő ezzel az olvasó képzeletére bízta, hogy vajon mi lesz a lány sorsa. Addie önzetlenül feláldozza magát, hogy megmentse Henry-t és próbál túljárni Luc eszén, a kérdés pedig, hogy végül sikerrel jár-e. Mindenki képzelje el maga, hogy Addie és Luc meddig bírják együtt és hogy végül Addie-nek sikerül-e megszabadulnia tőle. Én úgy képzelem el a dolgot, hogy Addie sikerrel jár abban, amit eltervezett, ennek ellenére soha sem tud végleg megszabadulni Luc-tól. Ők ketten örök életükben ezt a macska-egér játékot fogják játszani néha kedvesebb, néha nem olyan kedves eszközökkel. Abban holt biztos vagyok, hogy Addie sosem adja meg magát Luc-nak, mert erős ez a lány és tényleg mindent és mindenkit túlél, őt aztán semmi nem töri meg. De abban is holt biztos vagyok, hogy Luc sem nyugszik addig amíg vagy a lány vagy annak a lelke az övé nem lesz.
Nagy pozitív meglepetés lett számomra ez a könyv, mert persze vártam, hogy jó kis történetet fogok kapni, vagyis bíztam benne, de arra nem számítottam, hogy ennyire magával ragadó lesz és ennyire beszippant a sztori. Tetszett a stílus, a szerkezeti felépítés és hogy több idősíkon futott a történet, tetszettek a témák, amiket feldolgozott az írónő, de leginkább a három főszereplő karakter volt az, akik szerintem mindannyian remekül sikerültek. A függővég pedig valami telitalálat, ha engem kérdeztek. Nagyon szép és komoly könyv ez, amit mindenkinek szívből ajánlok.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése