2015. dec. 24.

Pittacus Lore: A Hatok hatalma (Lorieni Krónikák 2.)

Fülszöveg:
A „Hatok hatalma” egy pillanatra sem engedi lankadni az olvasó figyelmét. Egymást követik az izgalmasabbnál izgalmasabb fejezetek: a mogadoriak főhadiszállásának megrohamozása, a Sarah házánál lejátszódó események vagy Kilencedik felbukkanása egyértelműen filmvászonra kívánkozik. Csupa kiválóan megkomponált, gondosan kidolgozott jelenet, amely csak arra vár, hogy Hollywood lecsapjon rá.

Nem olyan régen olvastam az első részt, A negyedik-et, és mivel nem volt olyan rossz, így a folytatás mellett döntöttem. Talán eddig ez az egyetlen olyan űrlényes ifjúsági könyv, ami valamennyire felkeltette a kíváncsiságomat, így nem meglepő a dolog. Az első rész nem volt valami egyedi, mármint rengeteg olyan tini klisével találkoztam benne, amit már vagy ezerszer olvastam, de mivel többen bizonygatták, hogy lesz ennél sokkal jobb a történet, így gondoltam miért ne?

A második rész tovább szövi a történetet. John, Sam és Hatodik elmenekülnek Paradise-ból Henri halála után és egyedül próbálnak boldogulni. Meg szeretnék találni Sam apját és a többi lorienit. hogy együtt vehessék fel a harcot a mogadoriak ellen, akik még mindig rájuk vadásznak. Egyedül azonban sokkal nehezebb boldogulni, mint azt hitték volna. A másik szálon megismerjük Marina-t, vagyis Hetediket. Spanyolországban él a Cépanjával, Adelina-val egy kolostorban évek óta. Lassan elkezdenek megmutatkozni a talentumai, így egyre fontosabbnak érzi, hogy elhagyja a biztonságos menedéket és a többiek keresésére induljon. Adelina azonban elvesztette a hitét, és Marina egyre nehezebben érteti meg vele, hogy nem maradhatnak itt örökre, hanem tenniük kell a dolgukat, amiért a Földre jöttek.

Jól látjátok, a második könyvben két szálon haladnak az események párhuzamosan egymás mellett. Tetszett ez a megoldás, főleg azért, mert nem húzzuk tovább az időt, hanem végre megismerhetjük a többieket is. Újabb három lorieni védő tűnik fel a színen. Egyrészt, mint már említettem itt van Marina, vagyis Hetedik, ő lesz az egyik narrátor John mellett, aztán a könyv végén John összetalálkozik Kilencedikkel is, aki hozzájuk csapódik. És itt van a rejtélyes Tizedik is, Ella, akinek a létezéséről eddig nem is tudtak semmit. Már csak ketten maradtak ismeretlenek, Ötödik és Nyolcadik. Kíváncsi vagyok, hogy ők milyenek lesznek és alig várom, hogy Ellát és Kilencediket is jobban megismerhessem a következő részben.

Örültem annak, hogy két szálon futott a történet, mert külön-külön mindkettő elég gyenge lett volna, de így egymást tökéletesen kiegészítették. John, Sam és Hatodik menekülnek az FBI és a mogadoriak elől, miközben John próbálja túltenni magát Henri halálán, és azon, hogy Saraht hátra kellett hagynia. Aztán rá kell jönniük, hogy amit keresnek, az éppen Paradise-ban maradt, így kénytelenek visszatérni a városba, ahol újra elszabadulnak az indulatok. John kissé naivan belesétál a csapdába, ami olyan nyilvánvaló mindenki számára csak neki nem, és ennek meg is lesz az eredménye. Nem hittem volna, hogy Sarah képes lesz elárulni, én ezek után biztos nem sírnék utána többet. Amúgy is csak egy sablonos karakter volt, Hatodik például sokkal érdekesebb nála.

Marina (Hetedik)

A másik, amit meg kell említenem a tini szerelmi dráma. Persze itt is felütötte a fejét az általam annyira gyűlölt szerelmi háromszög, de legalább nem nyavalyogtak rajta olyan sokat, és legalább nem ezen volt a fő hangsúly. Bár azt nem értem, hogy ha John tudja, hogy Samnek tetszik Hatodik, akkor minek kezd el vele flörtölgetni, amikor neki mellesleg ott van még Sarah is, de ezt inkább hagyjuk. Valahogy most nem idegesített annyira, mert a sok akció a végén és a másik történetszál elvonta erről a figyelmemet.

John története mellett ott futott párhuzamosan Marina története is, aki egy teljesen más karakter és teljesen más háttérsztorival rendelkezik. Marina egy visszafogott, csendes és rendes lány, aki magányos és aki nem számíthat senkire. Adelina nem foglalkozik vele, miután a vallásban menedékre lelt és azt sem akarja, hogy Marina kövesse az örökségét és hogy megkeresse a többieket. Egészen jó kontrasztot alkotott Marina és Adelina távolságtartó és bizalom vesztett kapcsolata John és Henri szoros, szinte már apa és fia kapcsolata mellett. Marina akkor lel igazi barátra, mikor megérkezik a rejtélyes Ella, akiről a végén kiderül, hogy sokkal több, mint aminek látszik.

Igazán megkedveltem az új karaktereket, és tetszett a két szálon futó szerkezeti felépítés. Sokkal izgalmasabb és sokkal tömörebb lett tőle a könyv, ami jót tett neki, mert egyik történetszál se lett volna elég önmagában. A végére megint összekuszálódtak a szálak, a két "csapat" még nem talált egymásra, így továbbra is külön kell folytatniuk az útjukat. Kíváncsi vagyok, hogyan találják meg majd egymást, és hogy kivel mi fog történni. Mivel szerencsére egyre jobb és jobb a könyvsorozat, így nem is kérdés, hogy jöhet hamarosan a folytatás.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4

3 megjegyzés:

  1. Szia! Nincs véletlen eladó példányod a könyvből? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Sajnos nincs. :(
      De egy csomó helyen 50%-al olcsóbban lehetett megvenni, meg nézd meg a moly.hu oldalon, hátha valaki ott eladásra kínál egy példányt.

      Törlés
  2. Szia ez filmben meg lehet nézni ?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...