2015. szept. 10.

Vivien Holloway: Mesterkulcs + Tolvajbecsület (Winie Langton történetek 1.-2.)


Az írónő jóvoltából, aki az első két kisregényből elindított egy utazókönyv csomagot, nekem is lehetőségem adódott arra, hogy elolvashassam első két részt. Két rövid kisregényről van szó, melyek alig 80 oldalasak, és minden egyes kisregényben folytatódik majd tovább Winie története. Hozom az első két részt és a róluk írt értékelésemet.

1. Mesterkulcs

Fülszöveg:

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről. 
Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…


Nem azt mondom, hogy nagy kedvencem a steampunk műfaj, de azért szívesen olvasgatok róla, ha van rá lehetőségem. Winie kalandjai egy ilyen időbe kalauzolnak el. Nem valami hosszú történet ez, nem is igazi regény, hanem csak egy kisregény, aminek több folytatása fog megjelenni és gondolom így állnak össze egy nagy kerek egész történetté. 
A Mesterkulcs az első rész, amiben nem sok minden történik, és inkább csak a világ és a karakterek bemutatására helyezi a hangsúlyt. Ennek ellenére érdekes volt, hisz nagyon tetszett az írónő stílusa. Sokszor jót mosolyogtam Winie megjegyzésein és gondolatain, egy igazi fiús lány ő, ami abban az időben még inkább kirívónak számított, mint mondjuk napjainkban. Winie rögtön kedvenc lett, egy okos, ravasz és igazán karakán csaj, aki tudja mi a dörgés. 
Mivel ez egy igen rövid első rész, így nem sok minden történik, és a világról se tudunk meg sokat, csak éppen annyit, amennyit kell, de ez nem is olyan nagy hiba, mert később biztosan csöpögni fognak még az infók. Kezdésnek viszont éppen elég volt ennyi.
Értékelés: 5/4

2. Tolvajbecsület

Fülszöveg:

Winie végre megszerezte a Mesterkulcsot, ám az apja úgy döntött, senki sem használhatja a szerkezetet addig, amíg ki nem derítette, hogyan működik. A probléma csupán az, hogy Winie-nek bizony sürgősen szüksége lenne rá. Az alku, amit Williammel kötött, most már sokkal inkább becsületbeli kérdés, mint pusztán üzlet, nem mellesleg a Conrey fiú is egyre türelmetlenebb. 
Közben a Langton család egy második világháborús tank elrablását tervezgeti, ráadásképpen pedig felbukkan valaki Winie múltjából, akit jobb szeretne inkább elfelejteni. 
A lány végül apja engedélye nélkül használja a Mesterkulcsot, hogy megszerezhesse Will édesanyjának gyűrűjét egy szigorúan őrzött páncélteremből, azonban hiba csúszik a gépezetbe, és Winie ezúttal talán tényleg nem fogja megúszni olyan könnyen, mint remélte.


Kicsit mozgalmasabbra sikeredett a második kisregény, aminek kifejezetten örültem. Winie és Will kezdik jobban megismerni egymást és Winie elkezdi tanítani a fiút a tolvajlás csínjaira. Vártam volna egy kicsit több „oktatási jelenetet”, mert azok mindig szórakoztatóak, de így is jó volt. Winie-t még mindig bírom, és Will pedig a tökéletes ellentéte… épp ezért fogják remekül kiegészíteni egymást. 
Új szereplőnek itt van Tony, aki miatt elsőnek attól féltem, hogy egy szerelmi háromszög üti fel a fejét, de szerencsére nem így lett, amiért hatalmas köszönet, mert nem bírtam volna elviselni. Tony egy görény, erre nincsenek jobb szavak és remélem eztán megkapja majd a magáét. Winie nagy bajba kerül a végén, kíváncsi vagyok hogy mászik ki a pácból. Jöhet a harmadik rész!
Értékelés: 5/4

Összességében annyit mondanék az első két részről, hogy egész jó kezdése egy feltehetőleg hosszú sorozatnak, és megszerettem annyira a karaktereket és a történetet, hogy valamikor biztosan olvasni fogom majd a folytatásokat is. Remélem jó sok rész lesz még.

További információk a kisregényekről:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...