2013. febr. 15.

Lenyűgöző teremtmények (film)

Olvastam a könyvet, tetszett az előzetese és nagyon rá voltam pörögve erre a filmre, így minél hamarabb elmentem megnézni. Mellesleg ez az első az évi YA könyves adaptációk közül, amiket nagyon várok, így nem volt kérdés, hogy beülök a moziba rá. Nos, lássuk milyen lett a film.
A történet:
„Gatlin nevű kisvárosba újonnan érkező Lena Duchannes (Alice Englert) hamar felkelti Ethan Wate (Alden Ehrenreich) érdeklődését. A fiú elvágyódik a szerinte reménytelenül unalmas városkából, ám rövid időn belül annyi izgalom zúdul rá, amennyire sosem számított: Lena ugyanis természetfeletti képességekkel bír. Lena és Ethan bimbózó szerelmét Lena családjának sötét öröksége is veszélyezteti, és hogy a lány Igéző, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre eldől: a Fényé vagy a Sötétségé lesz-e, a jó vagy a gonosz oldalára áll-e.”

Már megtanultam, hogy ne bízzak annyira a könyves adaptációkban és ne várjam, hogy mindenben olyanok legyenek, mint a könyvek, így nem voltak nagy elvárásaim, mellesleg a könyvet hónapokkal ezelőtt olvastam, így volt, amire nem is emlékeztem. Persze a történet lényege és a nagy csavar rémlett, így ezek nem okoztak meglepetést. Nem is emiatt mentem el a moziba, szerintem senki nem várt izgalmakat ettől a filmtől. Hisz valljuk be, csakis az ül be rá, aki olvasta a könyvet és érdekli a téma. A kívülállók figyelmét ez a tini romantika annyira nem köti le, talán már elegük is van belőle.

De most nem erről akarok beszélni, hanem a személyes tapasztalataimról, melyek a következők. A film szerintem nem lett olyan rossz, persze a szokásokhoz híven sok minden megváltozott a könyvhöz képest, kihagytak jeleneteket, az egyik nagy szívfájdalmam a bál/buli estéje, (nem emlékszem már mi volt), amit teljesen kihagytak, mikor Ridley szépen tönkreteszi az egészet. Aztán egyes karaktereket összevontak, például itt Amma lett a könyvtáros, meg Macon is Sötét Igéző lett az Incubus helyett. A történet szépen felépítették, habár az elején mintha egy kicsit túl hamar szerettek volna egymásba a főszereplők, de ezt még megbocsájtjuk, hiszen nem lehetett húzni az időt, haladni kellett, mert kevés volt az idő, és még így is sok mindent kivágtak.

Ugyanazok a karakterek tetszettek, mint a könyvben, bírtam Macon-t, meg Ridley-t, Jeremy Irons annyira nem remekelt, mint vártam, de hozta, amit tőle megszoktunk. Emmy Rossum-nak nem hagytak elég teret, Ridley szerepét jócskán megkurtították, és nem értem miért csináltak belőle így stílusváltó nőcskét, aki szinte minden egyes jelenetben más külsővel és stílusban jelenik meg. Szerintem meg kellett volna hagyni az eredeti stílusát, a szőke hajú, rózsaszín melíros, nyalókás lányt. A viselkedése és a karaktere megvolt, csak a megfelelő külcsín kellett volna hozzá és akkor tökéletes lett volna.

Lena olyan volt, amilyet vártam, Alice Englert semmi meglepetést nem vitt a karakterbe, vele ellentétben teljesen meglepett Alden Ehrenreich Ethan-je. A könyves Ethan-t nem utáltam, de nem is lett a kedvencem, olyan semleges volt. Itt a filmben meg nem lehetett nem szeretni. Olyan kis aranyos és vicces volt, amire nem számítottam, jót tett a karakternek, hogy egy kicsit felturbózták, hogy poénosabbá tették, sokkal kedvelhetőbb lett, és ehhez nagyban hozzájárul Alden színészi játéka is.

És persze ott van még a fő gonoszunk, Sarafine, Emma Thompson olyan jól váltott át az istenfélő, templomba járó anyukából, vidám, egoista Sötét Igézővé, hogy csak néztem. Színészi alakítást tekintve szerintem ő végezte a legjobb munkát, kár hogy ő csak a testet játszotta, amibe Sarafine beleszállt, és nem ő alakítja az igazi nőt, hanem majd valaki más fogja a folytatásban (már ha lesz folytatás). A romantikából néha kicsit sok volt, szerintem nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni Lena családjára, a rejtélyekre, nem is tudom, valami hiányzott a filmből, amiért utána elégedetten léptem volna ki a moziból. Nem azt mondom, hogy rossz film, de csakis azt hozta, amit vártam tőle. Semmi kiemelkedőt, semmi egyedit… mindenesetre örültem annak, hogy láthattam, és nem bántam meg, hogy elmentem megnézni a moziba. Kíváncsi vagyok, hogy fog teljesíteni és hogy lesz-e folytatása.

Ja és majdnem elfelejtettem megemlíteni a szinkront. Bevallom felirattal szívesebben néztem volna, és az elején furák voltak a magyar hangok, de hamar megszoktam és a végére már nem vágtam pofákat, ha valaki megszólalt.
10/8
Trailer:

10 megjegyzés:

  1. Szia :) Ennek van folytatása? Mert láttam olyanokat hogy Lenyűgöző Káosz,Sötétség, és nem tudom hogy az az elsőnek a folytatása vagy mi :D És ha a folytatása leírnád nekem sorrendben ? :) Előre is köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, van folytatása, de csak könyvekben. Ez a három rész jelent meg eddig magyarul: (Ilyen sorrendben kell olvasni!)

      1. Lenyűgöző teremtmények
      2. Lenyűgöző sötétség
      3. Lenyűgöző káosz

      Törlés
    2. Szia es tudnal segiteni h honnan tudnam leszedni a Lenyugozo kaoszt? Elore is koszi

      Törlés
    3. Bármelyik könyvesboltból be tudod szerezni, gondolom. Letöltős linket nem ismerek.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  3. Hali!
    Nagyon tetszett a film,de mikor elolvastam a könyvet nagyon meglepődtem, hogy izgalmasabb sokkal minta film és most kezdem majd olvasni a Sötétséget :)
    Csak ajánlani tudom mindenkinek!!

    VálaszTörlés
  4. szia!Azt szeretném megkérdezni,hogy a könyvben melyik szereplő szemszögéből látjuk az eseményeket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régen olvastam már a könyvet, de ha jól emlékszem akkor a fiú, vagyis Ethan szemszögéből. :)

      Törlés
  5. Szia! Az lenne a kerdesem hogy tudod, hogy lesz-e film a kovetkezo reszbol es ha igen akkor mikor?:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nem lesz több film, mert az első filmnek nagyon alacsony lett a mozis bevétele. Nem folytatják. De ott vannak a könyvek, szóval olvasni nyugodtan lehet tovább. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...