Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

A történet:
Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.

Most fejeztem be nemrég a könyvet és hirtelen azt se tudom, hogy mit kellene írnom róla. Nagyon tanulságos és érdekes történetről van szó, konkrétan egy evészavarokkal küzdő lányról szól, vagyis hát inkább két lányról. Tisztában vagyok vele, hogy az anorexia nagyon súlyos betegség, és hogy manapság egyre több fiatal lánynál jelentkezik, akik ugyebár nem elégedettek önmagukkal, azt képzelik magukról, hogy kövérek, így vagy nem esznek semmit, vagy pedig, amit esznek, azt kihányják. Anorexia és bulémia, két nagyon veszélyes betegség, ami akár az ember életébe is kerülhet.... ha nem tudja, hogy mikor kell segítséget kérni.

Egyrészt itt van nekünk Cassie, Lia barátnője, aki ugyebár a könyv elején meghal. Holtan találnak rá egy motelban, és emiatt Lia még jobban depresszióba esik, annak ellenére, hogy már hónapok óta nem barátkoztak. Cassie hánytatta magát, és nem evett rendesen, így végül a teste feladta a küzdelmet, és belehalt. A halott Cassie folyamatosan visszajár és "kísérti" Lia-t, mindig azt suttogja a fülébe, hogy neki is a túlvilágon van mellette a helye, de ez az egész csak Lia rossz lelkiismerete miatt van. Hisz a lány agyában már ezelőtt se volt minden rendben. Van egy kis hang a fejében, ami mindig megakadályozza, hogy normálisan egyen, kényszeresen le akar fogyni, újra és újra, mindig kevesebbet szeretne nyomni a mérlegen. Már annyira mániákusan elmerült az anorexiában, hogy szinte menekül az ételek elől, folyamatosan számolja miben mennyi kalória van, minden kalóriaszámot pontosan észben tart.... és ezzel beszéli le magát az evésről.

Ha őszinte akarok lenni, engem mindig érdekelt ez a téma, és egyben el is borzasztott. Nincsenek anorexiás ismerőseim (vagy csak jól titkolják előlem, na jó, ez rossz vicc volt), így még sosem láttam testközelből milyen lehet ez az egész, de ha lenne, akkor biztosan felismerném, és megpróbálnék segíteni az adott személynek. Vagy legalább szólni valakinek, aki tud neki segíteni. Mivel nem láttam még ilyet testközelből így csak az általam olvasottakból/látottakból tudok kiindulni... és ha ilyen történetet olvasok/hallok, akkor mindig elsőnek arra gondolok, hogy miként fajulhatnak el annyira a dolgok egy fiatal lány (vagy épp fiú, mert az is megesik) életében, mennyien támadhatják, csúfolhatják, és hogy mennyire nincs saját önbecsülése vagy ereje, hogy végül a koplalásban találja meg a megoldást a problémáira. Mivel én nem vagyok ilyen gyenge személy (értem ezalatt, sose érdekelt mit mondanak rólam mások, vagy, hogy mit gondolnak), talán ezért nem értem meg ezeket a mentálisan labilis lányokat. El nem tudtam képzelni, mi minden van a fejükben, mi irányítja őket, hogy ezt tegyék magukkal.... most, hogy elolvastam ezt a könyvet, talán egy kicsit jobban megértem őket. Most már valamennyire el tudom képzelni mi minden játszódhat le a fejükben.

A könyvben amellett, hogy betekintést nyerhetünk egy anorexiás lány életébe és gondolataiba, egyrészt a gyász leírásával is találkozhatunk, hogy miként próbálta meg Lia feldolgozni Cassie halálát, hogy miként reagáltak arra a többiek, itt található egy igen jó társadalomkritika, miszerint az emberek képesek mindig a legrosszabbat mindenről feltételezni. Emellett képet kapunk Lia családi hátteréről, aminek szerintem igenis nagy szerepe volt abban, hogy végül anorexiássá vált. Hisz az anyja tökéletes gyereket akart belőle faragni már csecsemőkorától kezdve (Lia elmondja, hogy baba korában tápszer helyett már brokkolival etette, és már három évesen beíratta balettra, ami tudjuk, hogy a kényszeres soványság melegágya), az apja meg nem volt épp ez ideális családfő, folyamatosan csalta a feleségét, mindig csak a munkával foglalkozott, így újra és újra veszekedtek. Tehát a nem éppen ideális családi háttér is rontott Lia életén, és saját magáról alkotott képén.

És a könyv egy szép tanulsággal zárul, vagyis inkább kettővel. Az egyik az, hogy ha te nem vagy képes magadon segíteni, akkor kérj segítségét, győzd le a félelmed és a büszkeséged és igenis kérj segítséget, mert vannak olyan helyzetek, hogy te magad kevés vagy a javuláshoz. Lia is rájön, hogy élni szeretne, így végül (a korábbi szüleitől való elzárkózása ellenére) a segítségüket kéri.

A másik pedig, hogy lehetsz akármennyire a gödör mélyén, akármilyen rossz helyzetben, állapotban, mindig van kiút, csak erősnek kell lenned, összeszedni magad, elhatározni, hogy változtatni szeretnél, és tenni ez ügyben valamit. De elsőnek mindig neked kell belátnod, hogy baj van, és akarnod kell változtatni rajta. És ez mennyire, de mennyire igaz mondás. :)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/laurie-halse-anderson-jegviraglanyok

5/5*

Veronica Roth: A beavatott (A beavatott 1.)

A történet:
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Disztópiában nálam még mindig Az éhezők viadala a nyerő, na meg az utóbbi nagy kedvencem a Tiszták. De mivel manapság rengeteg új disztópia jelenik meg, így próbálkozok én a többivel is, de vagy mindegyikre már úgy alapjáraton "ellenségesen" tekintek (mert Az éhezők viadala sikerét lovagolják meg), vagy pedig szimplán nem érdekelnek. Mégis próbálom legyőzni ezt a negatív hozzáállásomat, így nekikezdtem most A beavatottnak, és később tervezem majd az Egymáshoz rendelvét is.

Tris (kép a készülő filmből)

Mivel is kezdhetném ezt a kritikát? A beavatott egy igazán érdekes világot mutat be, ahogy a történetleírásban olvasni lehet, öt csoportra oszlik a társadalom, akiket az emberiség korábbi hibáinak orvoslása érdekében hoztak létre.Az önzetlenség ellen az Önfeláldozók csoportját, a gyávaság ellen a Bátrakét, a hazugság ellen az Őszintékét és így tovább. De kérdem én, a világban komolyan csak ez az öt probléma lenne minden gondunk forrása? A hazugság, az önzőség, a gyávaság, a tudatlanság és a "nem barátságosság"? Szerintem egyáltalán nem, épp ezért a világ alapfelépítése már az elején sántít egy kicsit. Szerintem nem csak ezt az öt csoportot kellett volna létrehozni a séma szerint, vagy ha már csak öt csoportot akartak összesen, akkor miért pont ezt az öt rossz tulajdonságot emelték ki?

Tris és "Négyes" Tobias (kép a készülő filmből)

Emellett azt se lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az oké, hogy korábban valamikor öt csoportra osztották a társadalmat meg minden, és eztán elvileg mindenkinek a saját csoportjának megfelelően kell viselkednie. De ez csak elviekben működik így, hisz azt, hogy ki milyen ember lesz, nem lehet előre meghatározni és belenevelni. Persze nem azt mondom, hogy a nevelés nem fontos, és ha valakit Önfeláldozónak nevelnek, akkor csakis önzetlen lehet, pont ellenkezőleg, hisz gyakran pont az erőszakos nevelés miatt lesz valakiből teljesen más ember, mint ahogy a szülei szerették volna. Lehet csak én kukacoskodom ezen a dolgon, és csak engem zavar ez a kis logikai baki a világfelépítésben, de engem akkor is zavar egy kicsit.

Mielőtt azonban azt hinnétek, hogy nem tetszett a könyv, megnyugtatok mindenkit, hogy igenis tetszett, sőt, nagyon is. Persze az írásmóddal és az írói stílussal akadtak néha gondjaim, bár lehet ez csak a fordítás hibája, ki tudja.

Tris, Christina és Will (kép a készülő filmből)

Trist nem kedveltem meg kifejezetten, de nem is gyűlöltem meg, és ez nagy szó. Sőt, ha mondhatok ilyet, akkor egyik karakter se lett a szívem csücske, mindegyik átlagos, semmi kiemelkedő nem volt bennük, legalábbis engem nem vettek le a lábamról. A történet igen izgalmas és érdekes (a kis logikai bakik ellenére), a könyv nagy része Tris kiképzéséről szól a Bátrak csoportjában, közben meg a Műveltek és a Bátrak (na kit lepek meg vele?) felkelést szerveznek és szítanak a szerintük igazságtalan rendszer ellen. Így a végére kialakul a lázadás, elindulnak a harcok meg minden. Nem mintha a Műveltek mellett szeretnék állást foglalni, de valamilyen szinten érthető, hogy nem tűrik, hogy minden hatalmat az Önfeláldozók tartsanak a kezükben, akik csakis azért tölthetik be azokat a tiszteket, mert Önfeláldozók lettek, míg a többi csoportnak semmibe nincs beleszólása.

Egy szó, mint száz, annyira tetszett a könyv, hogy majd olvassam valamikor a folytatást. Ha jól tudom, akkor már megjelent magyarul "A lázadó" címmel. Majd ha sikerül megszereznem valahogy, akkor mindenképp olvasni fogom.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/veronica-roth-a-beavatott

5/4

+ A végére egy kis érdekesség. A könyvből filmet forgatnak, mely jövőre kerül a mozikba 2014 áprilisában. Március óta javában tart a forgatás, és pár jelenetfotót már lehet találni az interneten. A filmet természetesen majd megnézem, szerintem igenis látványos mozit lehet belőle készíteni.

Cast:

Beatrice Prior: Shailene Woodley

Négyes (Tobias Eaton): Theo James

Caleb Prior: Ansel Elgort

Marcus Eaton: Ray Stevenson

Jeanine Matthews: Kate Winslet

Christina: Zoe Krawitz

Tori: Maggie Q

Többi kép a készülő filmből:

Richelle Mead: Vérvonalak (Vérvonalak 1.)

A történet:
"Vámpírakadémia spinoffjaként kezelendő új sorozat meglepő fordulatokkal teli első részében sok eltemetett titok kerül a felszínre, és az új szereplők mellett olyan régi ismerősöket is üdvözölhetünk, mint Adrian Ivaskov, a lélekmágus szépfiú, vagy Abe Mazur, a tetteivel a törvényesség határán táncoló kalandor. Ahol pedig ők jelen vannak, ott a baj sem járhat messze.
A történet szerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú – mellékesen vámpír – kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete."

Igazán pozitívan álltam hozzá ehhez a könyvhöz, és mivel igen olcsón sikerült beszereznem, így elég hamar ki is olvastam. (Így a vizsgák után bőven van szabadidőm). Persze voltak fenntartásaim a történettel kapcsolatban, gondoltam én mit lehet még kihozni ebből a Vámpírakadémiás sztoriból, meg fura lesz, hogy a régi annyira kedvelt szereplőim nem fognak benne megjelenni. Nagy Vámpírakadémia rajongó lettem az utóbbi asszem két hónapban, mikor egyhuzamban kiolvastam a sorozatot, imádtam Rose-t és Dmitrij-t, na meg persze Lissat-t és Christian-t, így el sem tudtam képzelni milyen (igazán jó és érdekes) történetet lehet még itt kitalálni, amiben ők nincsenek benne... és amiben Sidney, az Alkimista lesz a narrátor és főszereplő. Nem tudtam mire számítsak, így kicsit félve kezdtem neki ennek a könyvnek.

Be kell vallanom a könyv első fele annyira nem nyűgözött le, hiányoltam Rose-t, akit nagyon megszerettem, ő sokkal érdekesebb személyiség, és ezáltal narrátor, mint amilyen Sidney valaha is lesz. Emellett Sidney korábban se hagyott bennem mély nyomokat és valahogy az Alkimisták se keltették fel annyira a kíváncsiságom, hogy szívesen olvastam volna olyan történetet, amiben ők vannak a központban. És igen, elsőnek azokat a dolgokat fogom megemlíteni, amik a Vérvonalakban nem tetszettek.

Elsőnek is, akkor itt van a főszereplő. Semmi érdekes, olyan semleges karakter, (tudom, hogy már mondtam, de Rose nagyon hiányzik ebből a sztoriból, és annak kifejezetten örültem, hogy legalább egy kis rövidke jelenetben szerepelt), aki az elején szinte már untatott, aztán mikor kezdtem jobban megismerni, akkor kezdtem megszeretni. Mert rájöttem, Sidney igenis érdekes karakter, csak pont ellentétes módon, mint Rose. Ő nem lázadó, erős és harcias, Sidney a felé támasztott követelményeknek és elvárásoknak igyekszik megfelelni, egy okos, két lábbal a földön járó lány, aki kissé még naiv és nem tud magáért kiállni. Folyamatosan meg akar felelni mindenkinek, miközben önértékelési gondokkal küszködik. Vagyis egy tipikus tinédzser. A végére már kezdtem egészen megkedvelni.

És hogy mi van a többi karakterrel? Hát, ők se nyűgöztek le teljesen. A pasi felhozatal valami siralmas volt, semelyik új férfi karakter se nyerte el a tetszésem, mindegyik átlagos figura, és Lee meg Keith már az elejétől tisztára gyanúsak voltak, sejtettem, hogy ők lesznek a dolgok mögött, és be is jött a gyanúm. Érdekes viszont, hogy a Vérvonalakban két olyan Vámpírakadémiás karaktert kedveltem meg nagyon, akikre ezelőtt annyira nem figyeltem fel, vagy csak nem érdekeltek. (Mert hát Rose és Dmitrij mellett szegények nem rúghattak labdába nálam). Az egyik Eddie. Nem tudom miért de őt most nagyon bírtam, és igazán tetszett az ő történetszála, ahogyan ez a Mason hasonmás Micah előkerült, szegény Eddie-nek eszébe jutott korábbi jó barátja, és külön örültem annak, hogy ez a dolog nem felejtődött el, hanem igenis még mindig a múlt tragikus eseményeivel birkóznak meg a szereplők, vagyis jelen esetben Eddie.... na meg persze Adrian, akit nem lehet kihagyni. Na, nem arról van szó, hogy korábban nem kedveltem volna Adrian-t, de a Vámpírakadémiában én egyértelműen Gyimka párti voltam és végig Rose-nak és Dmitrij-nek szurkoltam, Adrian-re meg csak valamiféle zavarótényezőként gondoltam. Ez most teljesen megváltozott. Most szerettem meg véglegesen Adrian-t, és igazán öröm volt olvasni, hogy ő se tette még túl magát Rose-n, hogy nem lépett olyan könnyen tovább, és hogy Sidney hatására végre igazi jellemfejlődésnek indult. Adrian és Sidney, na ők tényleg szép pár lennének. Eztán nekik fogok szurkolni.

Összességében a történet nem volt annyira izgalmas, mint a Vámpírakadémia, és nehezen szoktam meg, hogy  most az emberek közt élnek főhőseink, nem az Akadémián, és hogy egy csomó normális ember is feltűnik a történetben, és valljuk be a rejtélyek se voltak annyira érdekesek, mint vártam. Kicsit csalódtam ebben a könyvben, de ennek ellenére olvasni fogom a folytatást. Ki nem hagynám, hisz Mead még mindig szépen ír. Remélem a folytatás valahogy pörgősebb lesz.

UI: és nem mintha baj lenne, de ez a borító egészen kis egyszerű és szerény lett a korábbiakhoz képest.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-vervonalak

5/4

Rubinvörös (a film)

A történet:
"Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…"

Nem rég olvastam el Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiájának utolsó kötetét, és akkor eszembe jutott, hogy mennyire vártam, hogy az első könyvből készült film megjelenjen végre a mozikban. Nos, ahogy sejtettem, Magyarországon nem jutott el az egyébként német film a mozikba (mert miért is jutna el egy film a hazai mozikba, ha nem amerikai???), így sajnos nem tudtam a moziban megnézni. Utánakerestem a neten, hogy van-e már valahol magyar felirat a filmhez, de nem találtam, csak angolt. És aztán gondoltam egy nagyot és lefordítottam én a feliratot magyarra az angol alapján. (És igen a feliratot majd szándékozom közzé tenni)

Vagyis a lényeg, hogy immár a kész magyar felirattal meg tudtam végre nézni a filmet, amit márciusban annyira vártam. Mit is mondhatnék róla? Nem értem miért mindig csak a hollywoodi filmeket kell nyomni a mozikban, miért nem lehet nyitni az európai filmek felé is. Oké, hogy azok nem annyira ismertek, meg hát elég gyakran a minőségükkel szintén problémák vannak, de szerintem a német filmeket nem kellene leírni. Hisz számos ékes példa mutatja (A hullám, A kísérlet), hogy a német filmek igenis minőségiek és szerethetőek, és remek (habár nem annyira ismert) színészekkel dolgoznak, de ez legyen a legkisebb gond. Mellesleg a Rubinvörös filmnek szerintem igenis nálunk (is) lett volna nézettsége, hiszen a könyveket rengetegen szeretik.

Gideon és Gwendolyn a 18. században

A film nekem nagyon tetszett, és igazán élveztem a német hangokat hallgatni és habár van német nyelvvizsgám mégse értettem sokat belőle, de hát az angol mindig is jobban ment. Igazán minőségi alkotás lett, és pontosan olyan hangulatú, mint a könyv. Tehát aki olvasta a könyvet és azt szerette, akkor annak a film is be fog jönni. Igazán könyv hű adaptációval van dolgunk és a szerepekre kiválasztott színészek nagy része tökéletes, mintha csak a könyv lapjai közül léptek volna elő. És nem is tűnnek olyan idősnek, így eléggé hihető, hogy 16-18 éves fiatalokat játszanak. Persze vannak kisebb változtatások a könyvhöz képest, például a filmben Gwen-nek csak egy öccse van, akkor a kis Robert a filmben Lucas fiatalon meghalt öccse, míg a könyvben Dr. White fia, és arról ne is beszéljünk, hogy Leslie-ből a filmben sötét bőrű és fekete hajú lányt csináltak a könyves szőke, szeplős helyett. De szerintem ezek annyira nem zavaróak.

Gwendolyn és Leslie

A film szép ütemben halad előre, jó kis fülbemászó zenékkel van fűszerezve, nem lehet unatkozni, bár arra kíváncsi lennék, hogy egy olyan embernek bejönne-e, aki nem olvasta a könyvet. A színészi játékokra se lehet panasz, nekem legjobban Gwen és Gideon jöttek be, őket szerintem nagyon eltalálták, Charlotte annyira nem nyerte el a tetszésem, de sebaj. Habár azt kicsit sajnálom, hogy Gwen vicces narrációit a filmben nélkülöznünk kellett, hiszen azokat a könyves formában lehet csak olvasni, épp ezért nem annyira jött  át a filmben, hogy Gwen mennyire vicces és szarkasztikus a könyvben, itt inkább egy ügyetlenkedő és különc lányt csináltak belőle, de lehet csak én érzem így. Gideon... hát ő meg Gideon. Őt nem lehet nem szeretni. És Jannis Niewöhner-be meg teljesen belezúgtam. Tökéletes Gideon volt.

Gideon (miközben eléggé pökhendi fejet vág)

Kis szívfájdalmam, hogy a filmben Rákóczy alig jutott szóhoz, pedig a könyvben őt is bírtam, viszont a gróf pont olyan ellenszenves és egoista, mint annak lennie kellett. Egy szó, mint száz, nekem nagyon tetszett ez a film, csak a végére azt a klisés bálos jelenetet ne kellett volna belerakni, és akkor tökéletes lett volna. (Az már túl hollywoodos lett!). Kíváncsi vagyok készül-e film majd a második könyvből is, vagy sem. Majd utánakeresek és amint lesz valami infó, mindenképp megosztom itt az oldalon.

10/8

Előzetes:

Bloglovin

Follow my blog with Bloglovin

Én is csak most hallottam arról, hogy a blogspot.hu Google Reader funkciója meg fog szűnni júliustól, vagyis ezt azt jelenti, hogy nem lehet majd látni az általunk feliratkozott blogok frissítéseit, és akinek saját blogja van, annak meg el fog tűnni az a funkciója, hogy "rendszeres olvasók".
Igazából nem nagyon értem ezt most miért kellett, és nem is akarom részletesen magyarázni, mi hogy van, ezen a linken részletesebben olvashattok a dologról, és akinek saját blogja van, annak pedig ajánlom, hogy jól nézze meg. :)

Én is kénytelen  voltam bevezetni a bloglovin-t a saját blogomra, így ha továbbra is a rendszeres olvasóim akartok maradni, vagy netán újak szeretnének feliratkozni hozzám, akkor ott a bloglovinos feliratkozásnál meg tudjátok tenni. (A bal oldalsáv legtetejére rakom ki, hogy jobban látható legyen.)

És előre is köszönöm mindenkinek, aki nálam marad és aki a bloglovinra is feliratkozik, és én kérek elnézést ezért a kis kellemetlenségért. :)

Kerstin Gier: Smaragdzöld (Időtlen szerelem 3.)

A történet:
Mit tesz az, akinek összetörték a szívét? Úgy van. Telefonál a legjobb barátnőjével, csokoládét majszol és hetekig dagonyázik a boldogtalanságban. Csak az a bökkenő, hogy az akarata ellenére időutazóvá vált Gwendolynnak egészen más dolgokra kell tartalékolnia az energiáit: például a túlélésre. Mert azok a szálak, amelyeket a kétes hírű Saint Germain gróf még a múltban illesztett egymáshoz, immár a jelenben is veszélyes hálóvá szövődtek.
Ahhoz, hogy felfedjék a titkot, Gideonnak és Gwendolynnak nem elég eltáncolni egy menüettet a 17. század egyik legpompásabb bálján, hanem hanyatt-homlok kell belevetniük magukat a kalandokba bármelyik évről is legyen szó…

Végre sikerült hozzájutnom az Időtlen szerelem trilógia befejező kötetéhez. Szeretem ezeket a könyveket, olyan kis vicces, kellemes a sztori, szerethetőek a karakterek és habár a rejtélyek kissé kiszámíthatóak, mégis az időutazásos téma miatt érdekes az egész, hiszen időutazásról igen kevés könyv szól. (Vagy csak én nem ismerek egyet sem). Mit vár el az ember egy trilógia záró kötetétől? Hogy méltón zárja le az egész sorozatot, varrjon el minden szálat és vagy boldogan vagy pedig szomorkodva tudjuk befejezni a könyvet. Ezeknek a kritériumoknak a Smaragzöld teljesen megfelel.

Mint egy könyvsorozat befejező kötete tökéletesen megállja a helyét, ugyanolyan stílusban folytatódik a történet, mint ahol abbamaradt, visszatérnek kedvenc karaktereink, fény derül a nagy titkokra és rejtélyekre. Még mindig tele van poénokkal a könyv, a poénforrást egyrészt a kedvelhető és meglepően szimpatikus főhősünk, Gwen, barátai és a kis vízköpő démon, Xemerius szolgáltatják. Habár Gwen az elején "kicsit" az agyamra ment, mikor ott bőgött Gideon után, mint egy ötéves, de szerencsére hamar összeszedte magát, és aztán könnyebb volt elviselni és visszatért a szerethető énje. Itt van az első icipici negatívum: Gwen nagy szerelmi összeomlását valahogy nem tudtam átérezni, hiszen ő és Gideon kb. ha 3 hete ismerik egymást, akkor sokat mondtam. Épp ezért kicsit hiteltelen volt számomra ez a nagy tragikus szerelmi csavar, és az, hogy Gwen ennyire belezúgott a fiúba ilyen hamar, hogy ilyen mértékben megviselje, amit Gideon tett. (És az sem javított eztán a megítélésemen, mikor kiderült, hogy Gideon mindezt azért tette, hogy megvédje a lányt, vagyis egy borzalmas klisével szúrta ki a szemünk az írónő).

Gideon és Gwendolyn a Rubinvörös filmben

A kezdeti kis idegesítő dolgok ellenére, és mikor Gwen végre összeszedi magát a bőgésből és újra a rejtélyek megoldására koncentrál, onnastól ismét beindul a vicces kis történet. Kiderül, hogy hova tűnt el az eredeti kronográf, amit még korábban Lucy és Paul ellopott, aztán megtudjuk mi volt végig a gróf igazi célja, és persze felfedi magát az áruló is. Itt egy hatalmas plusz pont az írónőnek. SOHA nem gondoltam volna, hogy Mr. Whitman maga a gróf. Én azt hittem már az elejétől kezdve, hogy Mr.George a hunyó, túl kedves és segítőkész volt, azt hittem valami nem stimmel vele, de úgy tűnik most engem is sikerült félrevezetni. Abban persze igazam lett, hogy Paul és Lucy Gwen igazi szülei, ez teljesen egyértelmű volt, hisz egy csomó utalást elénk böktek ezzel kapcsolatban az előző két kötetben.

Kedves és vicces kis könyv ez, teljesen megértem miért szeretik annyian, és nálam is felkerült már régen a kedvencek közé. Az egész trilógia szépen, alaposan és logikusan lett felépítve, minden a helyén van, a végére minden szál el van varrva, és a túl boldogságos vég (mi más vége lehetett volna egy ilyen tini könyvnek?) se zavart annyira. Ide pont ez kellett.

A trilógia első részéből, a Rubinvörösből, idén filmet készítettek. Nagyon vártam, hogy láthassam, de sajnos Magyarországon nem adták a mozikban, de sebaj, megvárom a DVD megjelenést. (Vagy amíg lesz hozzá valahol magyar felirat. Apropó aki tud hozzá, az nyugodtan jelezheti nekem itt kommentben, előre is köszönöm!)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/kerstin-gier-smaragdzold

5/5*

Charlotte Bronté: A lowoodi árva + Jane Eyre (a film)

A történet:
A regény címszereplője koldusszegény árvalány, akit nagynénje nevel. Kapcsolatukat számos konfliktus tarkítja, így Jane idővel egy nevelőintézetbe kerül Lowoodba. Az állandó koplalás és hideg, valamint az intézet rideg, szigorú szabályai nem könnyítik meg az érzékeny, szeretetre éhes kislány helyzetét. Kis idő elteltével azonban barátokra tesz szert, ez erőt ad neki a benti élethez és a tanuláshoz is, olyannyira, hogy hamarosan osztályelső, majd évek múltán tanítónő lesz. Ezt az állását feladja, amikor nevelőnőnek szegődik Mr. Rochesterhez, annak kislánya mellé. Itt nyugalomra és elfogadásra lel, sőt szerelemre is, de egy felfedezésre váró titok árnyékot vet minderre…

Habár nem nagyon szoktam lányregényeket, se klasszikusokat olvasni (az utóbbit a gimiben megutáltatták velem, mikor kötelezőket kellett olvasni!), mégis ez a könyv nagyon tetszett. Bár csak minden klasszikus ehhez hasonlóan könnyen olvasható, érdekes és szívszorító lenne, akkor biztosan sokkal többen olvasnának ilyeneket. A könyv egy nagyon szimpatikus és szerethető kislány, majd pedig egy okos, erős fiatal nő történetét mutatja be, aki ugyebár a legalsó társadalmi ranglétráról és elég rossz körülmények közül indul, nincsen családja, a rokonai akiknél élnie kell csak terrorizálják és megvetik, végül pedig elpasszolják a lowoodi árvaházba. És Jane élete akkor terelődik végül a helyes útra. Ott végre először barátokra lel, majd nevelőnő lesz belőle és elszegődik egy igen érdekes és furcsa kastélyba dolgozni...

A történetet nem akarom teljesen leírni, szerintem a legtöbb embernek ismerős, csak talán én voltam egyedül azon kevesek egyike, aki még nem olvasta ezt a könyvet, de végre sikerült bepótolnom. Bronté olyan szépen és kifejezően ír, ahogy csak a nagy klasszikus írók tudnak, mégse annyira bonyolultan és tele idegen kifejezésekkel, hasonlatokkal és szóképekkel, hogy az unalmas legyen a mai modernebb könyvekhez szokott generáció számára, én nem untam magam olvasás közben. Ehhez természetesen a remek írói stílus mellett a szerethető főszereplő és egyéb érdekes karakterek is hozzájárultak. Jane-t nem lehet nem szeretni, gyerekkorában sajnáltam őt, aztán meg csodáltam, és habár néha eléggé temperamentumos vagy hiszékeny volt, mégsem idegesített. Aztán a másik két férfi főszereplő is nagyon szerethető, főleg Mr. Rochester, de nekem még St. John is szimpatikus volt, mindkettőt más miatt lehet kedvelni.

Nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, igazán kár, hogy eddig kimaradt az életemből, és ha nem veszem figyelembe azokat a szappanoperákba való történeti csavarokat, miszerint a végére Jane hirtelen meggazdagszik, hogy PONT a rég eltűnt rokonaihoz talál el, mikor már senki mástól nem tud segítséget kérni és nagy bajban van, és aztán a végére minden happy end lesz, akkor ezt egy igazán remek könyvnek mondanám. A kedvenc jelenetem a vége, mikor Jane és Mr. Rochester újra találkoznak, az annyira megindító lett, hogy azt el sem tudom mondani. :)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/charlotte-bronte-a-lowoodi-arva

5/4

Jane Eyre (a film)

És direkt a könyv elolvasása után meg akartam nézni a filmet, hogy össze tudjam a kettőt hasonlítani. Nos, mivel kifejezetten Micheal Fassbender fanatikus rajongó vagyok, így a legutóbbi adaptációt, a 2011-est választottam, ebben sem kellett csalódnom. Ez eddig a legjobb könyves adaptáció, amit valaha láttam (legalábbis szerintem). A film végig hűen követi a könyvet, szinte a könyvből kivett párbeszédekkel dolgoznak, csak az nem tetszett, hogy a történet mesélési időrendjén csavartak egyet és visszaemlékezéssel mesélik el az elejét.

Nagyszerű színészek és alakítások vannak benne, és a film pontosan olyan nyomasztó és szomorú légkörben mutatja be a történetet, mint a könyv. Persze vannak a filmben kisebb változtatások és egyszerűsítések, de ezek nem zavaróak, a történet lényegére nincsenek befolyással, ezek olyan változtatások, amik inkább előnyére váltak a filmnek.

Mia Wasikowska és Micheal Fassbender tündököl a két főszerepben, mindketten remekül alakítanak, Micheal Fassbender kitűnően megragadta Mr. Rochester bonyolult karakterét. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy Micheal Fassbender szerintem túl helyes és sármos erre a szerepre, mikor elvileg Mr. Rochester a könyvekben nem egy, hogy is mondjam finoman, szép ember... (De ez legyen a legkisebb gond.)

Csak az zavart egy kicsit, hogy a végét mintha összecsapták volna, és a "vége nagy újra találkozás" nem lett olyan intenzív és megható, mint a könyvben, sőt még a helyszínt is megváltoztatták.

Majdnem tökéletes adaptáció, így megérdemli a 10/9 pontszámot.

Előzetes:

Szemfényvesztők

A történet:
"A világ legjobb illuzionistának egy csapata bankot rabol, de nem is akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI értetlenül áll az agyafúrt attrakció előtt, nem is sejtve, hogy egy sokkal nagyobb dobásra készülnek a szemfényvesztők."

Ez a film nálam az egyik legjobban várt volt ebben az évben, így természetesen nem bírtam sokáig, hanem amint csak tudtam elmentem és megnéztem a moziban. Az előzetes alapján és a híres-neves szereplőgárdából kiindulva nagy elvárásaim voltak vele kapcsolatban, és azt kell mondjam a Szemfényvesztők egyáltalán nem okozott számomra csalódást. És szerintem senkinek se fog. (Vagy talán csak annak, aki nem bírja az olyan filmeket, ahol néha gondolkozni kell.) Kezdjük az apróbb negatívumokkal. Elsőnek is a magyar szinkron. SAJNÁLOM DE ÉN EGYRE INKÁBB UTÁLOM A MAGYAR SZINKRONT, ÉS SZERINTEM EZ NEM FOG EZTÁN SE MEGVÁLTOZNI. Szívesebben néztem volna felirattal, nem tudom, hogy lehetett-e egyáltalán valamelyik moziban úgy nézni, de nem ez a lényeg. Nekem nem tetszett a szinkron, ezen nem tudok segíteni.

És szerencsére csak ez volt az egyetlen baj a filmmel, ami igazából nem is a filmből fakadó probléma, és lehet másnak nem okoz gondot, ha ezt nem veszem figyelembe, akkor azt kell mondanom, hogy a Szemfényvesztők nagyon jól sikeredett. A film szépen kigondolt ívben halad előre, elsőnek megismerjük a főszereplőket egymás után, aztán jönnek a nagyobb és kisebb rejtélyek egy kis izgalmas nyomozással körítve, folyamatosan tornáztatják az agyunkat, nem lehet unatkozni az biztos. Három nagyobb trükknek lehetünk szemtanúi miközben a rendőrség az illuzionisták után kajtat, de természetesen mindig túljárnak az eszükön. A színészi játékra nem lehet panasz, bár ha azt vesszük, hogy milyen sok híres színész játszik együtt ebben a filmben, akkor azért észre lehet venni, hogy egyesek nem kaptak elég teret a kibontakozáshoz. (Pl. Micheal Caine). Nekem legjobban Jesse Eisenberg és Mark Ruffalo játéka tetszett, mindkettő más okból.

Persze ha kicsit kukacoskodni akarok, akkor bele tudnék néhány dologba kötni, amelyek végül is nem nagy bajok/hibák, és nem mondanám őket olyan nagy negatívumnak, (azért sem írtam oda az elejére). Egyrészt a karakterek nem lettek annyira elmélyítve, amennyire lehetett volna, vagy pont azt a történetszálat emelték ki és erőltették ránk, ami mondjuk engem egy kicsit untatott. Értem ezalatt, hogy én sokkal jobban bírtam volna, ha már kell egy kis szerelem is a filmbe, akkor inkább Atlas és Henley közötti kis szikrát kellett volna lángra lobbantani és őket összehozni, nem pedig a két nyomozót. Az a nyomozó nő engem valamiért végig idegesített, és azt hittem őt lesz a végső hunyó, de hát szerencsére nem így lett.

Igazából nem nagyon tudok még miről írni, mert nem akarom lelőni a történetbeli csavarokat és a trükköket, ezeket érdemes megnézni, mindegyik zseniális a maga módján, szépen és látványosan lettek kivitelezve, bár annak aki jártas a bűvészek világában talán nem okoz olyan nagy fejtörést rájönni a titkok nyitjára.A végére kapunk egy nagy csavart, amire szerintem senki nem számítana, és egy nyitott kérdést is odabiggyesztenek a végére, arra mindenki saját magának találhatja meg a választ. Nagyon jó film, nekem tetszett és külön plusz pont a rengeteg kis odavetett és közbeszúrt poénkodásért, amik azért néha feldobták a feszült hangulatot. Ezt a filmet látni kell, mindenkinek csak ajánlani tudom!

10/10

Előzetes:

Scott Westerfeld: Csúfok (Csúfok 1.)

A történet:
Mindenki tündöklően gyönyörűvé válik, mint egy szupermodell. Mi ebben a baj?
Tally hamarosan tizenhat éves lesz, és már alig várja. Nem a jogosítvány miatt, hanem hogy végre szép legyen. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállító szépséggé változtatja. És azonnal egy olyan high-tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint őrületesen nagyokat bulizni. Néhány hét múlva ő is megérkezik oda.
De új barátnője, Shay nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben próbálná ki az életet odakint. Amikor Shay megszökik, Tally a szépek világának egy teljesen új oldalát fedezi fel – és ez taszító. A hatóságok az elképzelhető legrosszabb ajánlatot teszik a lánynak: találja meg barátnőjét és adja a kezükre, máskülönben sosem változhat széppé. Döntése örökre megváltoztatja az életét.

Nagyon olcsón sikerült hozzájutnom ehhez a könyvhöz, az eredeti árat biztosan nem adtam volna meg érte, főleg most így olvasás után. Na, nem azt mondom, hogy annyira rossz ez a könyv, inkább csak olyan egyszer olvasós fajta, legalábbis az én esetemben. Talán azért nem jött be annyira, vagyis ez inkább rossz szó rá, nem azt mondom, hogy unalmas és olvashatatlan, mert igenis érdekes volt a maga nevében, de olvasás közben végig az volt az érzésem, hogy ezt nálam fiatalabbnak írták. (Pedig nem vagyok még olyan öreg a 22 évemmel, így én is élvezhettem volna)

Már alapból az írásmód is igen egyszerű, tele van tőmondatokkal, nem valami bonyolult a nyelvezete, nincsenek benne nagy szavak, pontosan azért, hogy a fiatalabb korosztály képes legyen megemészteni, és ezzel nincs is baj, bár ha azt nézzük, hogy miről szól a könyv maga, akkor már kérdéses a dolog, hogy miért kellett egy ilyen komoly témáról/kérdésről fiataloknak írni, amikor ők még annyira fel sem fogják az egész kitalált világ helyzetét és komolyságát. Ez a könyv disztópia, ezen nem lehet vitatkozni, adott számunkra egy negatív jövőkép, távol a jövőben az emberek világa (megint) valamiért elpusztult, és kialakult ez az új rendszer, aminek az adja az alapját, hogy (elvileg) minden ember csúnyának születik, aztán 16 éves korukban szépekké műtik át őket. Ez egészen addig jó dolognak tűnik, és főszereplőnk Tally se vágyik semmi másra, amíg meg nem tudja, hogy az (egyszerűnek tűnő) szépészeti műtét nem csak a fiatalok teljes külsejét alakítja át, hanem a gondolkodásukat is... vagyis teljesen átnevelik őket, hogy eztán ne lázadjanak, hanem éljenek boldogan a rendszer akaratának megfelelően. A Csúfok világa igazi scifi-s dolgokkal van tele, az emberek képesek valami gördeszkaféleségen repülni, retinaolvasókkal azonosítják őket, meg még sorolhatnám milyen kütyüket használnak, a modern technika ural mindent. Persze arról itt se esik még szó, hogy mi történt konkrétan a korábbi világgal, hogy miként jött létre ez a rendszer, hogy kik a vezetői meg egyebek. De hát kell valami rejtély a folytatásba is. (Mert igen, ez is trilógia)

Persze nem tudok elmenni a világfelépítés egyes sántító elemei mellett, amik lehet csak nekem voltak zavarosak, vagy pedig tényleg az író rontott el valamit. Például nem értem ezt az egészet. Hogy lehet, hogy mindenki csúfnak születik és még VÉLETLENÜL se születik egy szép gyerek, aki úgy alapból, természetes módon szép. Emellett mégis ki dönti el, hogy kinek mi a szép, mikor a szépség az egy igen szubjektív fogalom, és mindenki mást ért alatta? Persze, vannak azok az általános szépségjegyek, amiket végül a megműtött fiatalokra helyeznek mesterséges módon, értem, hogy ez a többségnek szép, de szerintem nem mindenki gondolja ugyanígy. Továbbá azt sem értem, hogy egy ilyen modern és fejlett rendszer, hogy nem volt képes megtalálni azokat már jóval korábban, akik elszöktek? Nem igaz, hogy korábban nem tudták ezt a kémes dolgot eljátszani valakivel, csak pont most jutott az eszükbe, mikor Tally-ról volt szó. Ehhez hasonló kis bakikkal van tele a könyv, amit lehet más észre sem vesz, de nekem azért szúrták a szemem.

A történet is egyszerű és könnyen olvastatja magát, nincsenek benne előre ki nem található csavarok, ennek ellenére nem volt unalmas. Habár azt sajnálom, hogy a végére egyik karaktert se tudtam megkedvelni, mindegyik olyan kis semmilyen volt, Tally pedig néhol egyenesen idegesített. Néha annyira naivan és gyerekesen gondolkozott és cselekedett, hogy az már nekem fájt. Nem mondom, hogy rossz ez a könyv, de annyira azért nem vett le a lábamról, hogy most mindenképp olvassam a folytatást. Felveszem a másik két kötetet a várólistámra, és majd meglátjuk. Ha már semmi érdekesebb olvasnivaló nem lesz a listámon, akkor talán folytatom a sorozatot.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/scott-westerfeld-csufok

5/3

Legújabb beszerzéseim:)

Korábban kissé kisöpörtem a saját privát kis könyves polcomat, mert rájöttem, ott csücsül néhány könyv a polcomon, amit már régen nem olvasok, és mivel még elég jó állapotban volt a többségük, így eladtam őket, hátha másnak még örömöt tudnak okozni. (Mellesleg e-könyv olvasót vettem az összegyűlt pénzből!) Így kissé megfogyatkozott a könyveim állománya, és mivel mostanában annyira nem is vetett fel a pénz, mint szerettem volna, így egy ideig nem vettem könyveket. Egészen idáig...

Merthogy a Könyvhét csábító ajánlatainak és akcióinak nem lehetett ellenállni. (Természetesen én sem tudtam). Na, nem azt mondom, hogy egy zsák könyvet vettem, de így hirtelen elég sok újdonsággal megleptem magam.

A Könyvmolyképző Kiadótól ezt a két kötetet rendeltem meg még a gyereknapi akció keretében, mindkettő  iszonyatosan le volt árazva, majdnem 70%-al, így nem hagyhattam ott őket, plusz mindkettő érdekelt, a Csúfokat szerintem már ma be is fejezem. :) 

Ezen kívül még két könyvet vettem és egyet ajándékba kaptam. K.M. Moning új sorozata, a Dani O"Malley trilógia első részét nem volt kérdés, hogy megveszem, amint megjelenik magyarul, angolul olvastam korábban, és nagyon tetszett, természetesen, most jöhet magyarul is. A magyar címmel nem tudok megbarátkozni, de a borító csodaszép, jó ötlet volt megtartani az eredetit. A Cor Leonis Kiadó standjánál kaptam ehhez ajándékba egy éves horoszkópos könyvet, mondjuk a horoszkópban annyira nem hiszek, de azért majd beleolvasgatok. :) És ez a sok könyvjelző is a Cor Leonis Kiadó standjától van. Legjobban az Iced-os, és az Új nap virrad-os tetszik!

És aztán pedig az Agave Kiadó standjánál hatalmas meglepetés ért, mikor a leakciózott, mindössze 500 FORINTOS könyvek között rátaláltam Richelle Mead Vérvonalak könyvére. Nem hagyhattam ott ennyiért, megvettem, remélem ugyanannyira fog tetszeni, mint a Vámpírakadémia könyvek. :)