Cassandra Clare: Bukott angyalok városa (Végzet ereklyéi 4.)

Hát hirtelen nem is tudom, hogyan kezdjek ebbe bele, mert nagyon nem jó érzések kavarognak bennem ezzel a könyvvel kapcsolatban. Így inkább elsőnek azt írom le, hogy Cassandra Clare nem elégedett meg Végzet Ereklyéi első trilógiával, és már én is írtam korábban hogy ezt megtoldotta egy újabb trilógiával, ennek az első könyve a Bukott angyalok városa. Hogy mit gondolok erről? Hát hogy egyáltalán nem volt jó ötlet, hiszen az első három könyv annyira izgalmas és tökéletes, úgy ahogy van, egy kiváló befejezéssel, hogy utólag nem látom értelmét miért kellett ezt a sorozatot mindenáron folytatnia… de mivel az előző könyveket nagyon megszerettem, így el kellett olvasnom a folytatást, mert azt hittem valami ahhoz hasonló minőségű és fordulatos könyvet fogok kapni… csakhogy ez egyáltalán nem jött be…

Miről is szól a Bukott angyalok városa? Clary, Jace és a többiek élik tovább az életüket az Üvegvárosi csata és Valentin halála után, Clary edz, hogy igazi árnyvadász válhasson belőle, és boldogok együtt Jace-el, mert végre valahára együtt lehetnek, de ez a nagy boldogság nem tart sokáig, mert Jace egyszer csak elkezd furán viselkedni és egyre távolságtartóbb lesz a lánnyal, Clary pedig nem tudja, ennek mi lehet az oka…. a másik szál az Simon és a nagy önmarcangolása, meg az, hogy két lányt is hülyít egyszerre (Isabelle-t és Maia-t), mindkettejükkel elkezd járni, amit én nem nagyon értettem… nem lett volna elég az egyik? És aztán meg azon nyavalyog, hogy mi lesz ,ha mindketten rájönnek arra, hogy gyakorlatilag megcsalja őket egymással, ami persze meg is történik és mind a két lány alaposan megharagszik rá… aztán meg folyton azon nyavalyog, hogy mivel ő vámpír így örökké fog élni és hát a barátai pedig nem… köszönjük Simon erre hamarabb is rájöhettél volna, mivel a vámpírok sorsa… hát az már csak ilyen.

Nem szeretem Simon karakterét, akkor feleslegesnek gondoltam mikor még ember volt, és mikor vámpír lett belőle, akkor meg azért idegesített, mert hát számomra nagyon úgy tűnik, hogy csak azért lett belőle vámnpír, mert hogy a vámpírok most milyen nagyon menők és hát az írónő ide is be akart rakni egy ilyen karaktert, aki ráadásul az egyik főszereplő… persze Simon nem átlagos vámpír, hiszen ő a Napjáró, akit nem éget meg a Nap, meg hát Káin jele miatt, ami a homlokán díszeleg, még különlegesebb lett, mint ezelőtt volt. Mindenki a maga oldalára akarja őt állítani, hiszen az ereje hatalmas… megértitek, miért mondom ezt, ha elolvassátok a könyvet. A vámpírok igazi vezetője Camille is magához akarja csábítani, meg hát a könyv „főgonosza” is folyton a nyomában van, hogy valahogyan megszerezhesse a vérét, amire annyira szüksége van.

Miért is mondom azt, hogy nem tetszett annyira ez a könyv? Mert szinte már unalmas volt számomra egyrészt Simon nyavalygása miatt, másrészt mert Clary-t és Jace-t se tudtam annyira tolerálni, mint az előző könyvekben… mondhatjuk úgy is, hogy szinte semmi érdemleges nem történik, a nem tudom hány száz oldalon keresztül…
Persze volt ami tetszett benne, ilyen például hogy Magnus és Alec kapcsolata, ami egy kicsit előrébb került és mondhatni többet láthattunk belőlük, mint az első három könyvben együtt véve. Merthogy ennél a kapcsolatnál is gondok adódnak… bár azt nagyon bántam, hogy csak az utolsó száz oldalban szerepeltek, de már ezzel is feldobták legalább valamennyire ezt a könyvet számomra… ahogyan már írtam korábban nekem Magnus a kedvenc karakterem, így egyáltalán nem bántam, hogy többet szerepeltek, remélem ez így fog folytatódni a további könyvekben is…

De a vége az iszonyatosan jó lett, méghozzá azért mert a másik kedvenc szereplőm, Sebastian – vagyis eredeti nevén Jonathan Morgenstein, Clary bátyja – új életre kelt és Lilith varázslatának köszönhetően Jace és Sebastian egybekapcsolódnak, tehát ha az egyik él, akkor a másik is, ha az egyik hal, akkor a másik is… ezt nagyon jól kitalálta Clare… imádtam Sebastian-t, és nagyon sajnáltam, hogy csak az Üvegvárosban bukkant fel és annak a végén már meg is halt, mert jóformán az igazi jellemét és karakterét meg sem ismerhettük, legalábbis szerintem nem kaptunk eleget belőle, így ujjongva olvastam a visszatértét és ahogyan előre látni lehet szerintem ő lesz az új trilógia fő gonosza… és éppen emiatt a nagy csavar miatt várom mégis a folytatást, noha a Bukott angyalok városa egyáltalán nem nyűgözött le, de remélem a másik két könyv ennél ezerszer jobb lesz… mondjuk szerény véleményem szerint ezt nem lesz nehéz felülmúlni.
Az 5. könyv címe: Elveszett lelkek városa
A 6. könyv címe: Mennyei Tűz városa

Ezek még csak később fognak megjelenni, de érdeklődve várom a folytatást és amint lehet, elolvasom őket… és addig meg reménykedek abban, hogy a másik kettő sokkal jobb lesz az elsőnél.
UI: a borítón Clary és Simon szerepel, és egyébként érdekesség, hogy az első trilógiánál minden könyvön egy szereplő volt, még a második trilógiánál minden könyvön két szereplő lesz, az 5.en Elveszett Lelkek városán állítólag Clary és Jace lesznek…
További információ a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-bukott-angyalok-varosa
5/3

Cassandra Clare: Üvegváros (Végzet ereklyéi 3.)

Nemrég fejeztem be A végzet ereklyéi sorozat 3. kötetét, mely az Üvegváros címet viseli és gondoltam friss élményekkel talán jobban meg tudom fogalmazni róla a véleményemet… na akkor lássuk!

Clary és a többiek története tovább folytatódik a trilógia befejező könyvében és meg kell mondjam, nekem ez tetszett a legjobban, végig tele volt pörgős akcióval, minden korábbi titokra fény derült – végre valahára – és persze egy új szereplőt is kaptunk, aki egyből a kedvenceim közé került. Az ő neve Sebastian Verlac, és nagyon bírtam elejétől a végéig, annak ellenére, hogy sejtettem, nem teljesen az, akinek mondja magát… végig nagyon gyanús volt nekem valamiért és hát, ami végül kiderült róla az teljesen ledöbbentett… de nem akarom lelőni a szerintem legnagyobb csavart ebben a könyvben, így legyen erről elég ennyi.

A történet nagyrészt arról szól, hogy miután Valentin megszerzett kettőt a végzet ereklyéi közül, már csak a harmadikra van szüksége és mikor ennek is a nyomára bukkan, akkor elkezdi megvalósítani a nagy tervét, hogy megidézze Raziel angyalt, aki majd elképzelései szerint a segítségére lesz a világ démonoktól, alvilágiaktól és a romlott árnyvadászoktól való megszabadításában. Közben démonok törnek be az Üvegvárosba, Idrisbe – ami az árnyvadászok otthona – és egy kisebb csata is kibontakozik a végére… persze itt sem alakulnak másként a dolgok, ahogy annak lennie kell a jók győznek, vesznek a gonoszok, de hát szerintem ezt nem volt nehéz kitalálni, egy ifjúsági könyvnek nagyjából mindig ez lesz a vége… mondjuk személy szerint azért én vártam volna egy kissé tragikusabb fordulatot vagy valamit… de hát ez csak az én saját véleményem.

És aminek a legjobban örültem, hogy végül Magnus és Alec összejöttek… imádom kettejüket, de főleg Magnus-t, aki még mindig az abszolút kedvenc karakterem maradt ebben a történetben… A másik amiért hálát adtam az égnek, hogy végül bebizonyosodott, hogy Clary és Jace mégsem testvérek – megjegyzem én már az elején tudtam, hogy ez csak Valentin egyik mocskos kis hazugsága volt, hogy keresztbe tegyen nekik, bár nem tudom megérteni erre mi szükség volt – és végre nyugodtan együtt lehetnek eztán.

Nem is tudom, igazából mit kellene még írnom, talán csak annyit, hogy miután befejeztem az első trilógiát (merthogy ennek van még további folytatása is, egy újabb trilógia), rájöttem, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam ezeket a könyveket, és már megértettem, miért vannak érte olyan sokan… mondhatjuk úgy is, hogy én is igazi rajongója lettem. Várom a folytatást és remélem mihamarabb szerencsém lesz azokat is elolvasni….
UI: a borítón az új szereplő, Sebastian szerepel, gyönyörködjünk benne, hisz annyira helyes lehet…
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-uvegvaros
5/5*

Cassandra Clare: Hamuváros (Végzet ereklyéi 2.)

A Végzet Ereklyéi sorozat második könyvében, mely a Hamuváros címet viseli, tovább folytatódik Clary, Jace és barátaik története. Minden ott folytatódik ahol abbamaradt, Valentin folytatja titokzatos tervét, melynek alapját a végzet ereklyéinek megszerzése adja, ebből már az első könyvben megkaparintotta a kelyhet, most pedig a kardra is rátette a kezét. Közben pedig különféle démonokat tesz a szolgálóivá és azoknak a segítségével próbálja elérni a célját… emellett pedig még arra is marad ideje, hogy folyamatosan Jace-t ostromolja, hogy álljon mellé a közelgő nagy harcban.

Nekem ez a dolog tűnik talán a legfurábbnak ebben a könyvben, hogy Valentin végig Jace meggyőzésével próbálkozik, amiből nekem egyből az jön le, hogy menyire szeretné a fiát az oldalára állítani. Most vagy valóban szereti őt és tényleg vissza akarja kapni, vagy pedig csak ki szeretné használni valamilyen önző cél érdekében… ezt még nem tudhatjuk meg és talán nem is fogjuk soha, mert Jace eddig még nem tartott vele, erősen ellenáll az apja csábításának. És ami még szintén furcsa ezzel kapcsolatban, hogy Valentin egyáltalán nem érdeklődik annyira Clary, a lánya iránt, mint a fia, Jace iránt… a lánya talán nem fontos neki? Őt nem akarja megismerni és maga mellett tudni? Nem érdekli, mi van vele vagy, hogy talán árthat neki? Mert nekem a viselkedéséből nagyon az jött le, hogy a lánya sorsa cseppet sem érdekli… ami eléggé zavarossá teszi ezt az egészet számomra… ha Jace ennyire fontos neki, akkor Clary miért nem?

Aztán Jace-nek nem csak ez az egyetlen gondja akad, hanem az is, hogy miután kiderült ő Valentin fia, mindenki teljesen máshogy áll hozzá és szentül hiszik többen, hogy a fiú végig csak hazudott nekik és Valentin kémkedni küldte ide közéjük. Szegény Jace hiába bizonygatja, hogy erről szó sincsen, nem hisznek neki, Maryse Lightwood egyesen kidobja a családja életéből, az Inkvizítor pedig börtönbe záratja, hátha ezzel meg tudja majd Valentint állítani… Clary és Jace tovább szenvednek az érzéseik miatt, annak ellenére, hogy testvérek szeretik egymást, amit ugye nem lenne szabad, de hát a szívének senki nem tud parancsolni… így Clary, hogy megpróbálja elfelejteni, akit nem kaphat meg, elkezd járni Simon-nal, ha már jobb nem maradt neki… ez számomra teljesen unszimpatikus lépés volt, szegény fiút csak kihasználta.

Simon ebben a könyvben nagy változásokon megy keresztül, mert ugyebár vámpír lesz belőle, méghozzá a könyv végére nem is akármilyen, de erről nem szeretnék többet mondani, csak talán annyit, hogy hát mivel manapság milyen nagyon menők a vámpírok, hát ide is be kellett rakni egy főszereplőt, aki vámpír lesz, őszintén szólva e nélkül a történetszál nélkül, én szívesen meglettem volna… olyan mintha csak azért kellett volna belerakni, mert most mennyire kelendő ez a vámpír téma ugyebár.

Az első könyvben megkedvelt Magnus még mindig nem szerepelt olyan sokat, min amit szerettem volna, de minden jelentben ahol felbukkant, még szimpatikusabb lett számomra, és ha jól érzékelem, akkor ő és Alec, nos, lehet, hogy több lesz köztük puszta barátságnál, már ha Alec egyszer képes lesz arra, hogy túllépjen Jace iránti vonzalmán, vagy szerelmén, vagy mit tudom én min… Kaptunk új szereplőket is, mint például a vérfarkaslány Maia, vagy a Lightwood család többi tagja, megismerhettük jobban a tündéreket és a királynőjüket, a náluk tett látogatás az egyik kedvenc jelenetem ebben a könyvben, mikor a „csókos” kérdésen vitatkoznak, hogy kinek kit kellene megcsókolnia a királynő kérése… azon nagyon jót mulattam mikor olvastam.

Összességében ez a könyv továbbviszi az első történéséit és szépen felvezeti a trilógia utolsó részét, amit már alig várok, hogy olvashassak, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége… továbbra is megmosolyogtattak az apró kis poénok, amik éppen mindig a jó helyen vannak beszúrva, hogy vagy feldobjanak egy nem annyira izgalmas részt, vagy hogy feloldjanak egy jóval komorabb hangulatot… a lényeg, hogy Cassandra Clare tényleg nagyon jó írónő, csodálatos stílussal és érzékkel ahhoz, hogy mi kell a mai ifjúságnak… mert, hogy ebben A végzet ereklyéi sorozatban, ahogy már az első résznél is mondtam, tényleg minden megtalálható, amire csak vágyhat egy ember… és talán ezért szeretik annyian…
Ui: a 2. könyv borítóján Clary szerepel.
További információk a könyvről:
http://www.libri.hu/konyv/hamuvaros.html
5/5*

Cassandra Clare: Csontváros (Végzet ereklyéi 1.)

Sok jót hallottam erről a könyvről és állítólag nagyon sokan odavannak érte, na meg persze azt is tervezik, hogy filmet készítenek belőle, így gondoltam ne én legyek az utolsó, aki még nem olvasta el Cassandra Clare Csontváros című könyvét. Mikor végeztem vele, mert két nap alatt rögtön kiolvastam, akkor vegyes érzések kavarogtak bennem, hiszen nálam egyrészt nem érte el az a nagy sokkhatást, amire számítottam, de azért persze tetszett… csak nem értem azt a hatalmas felhajtást, ami körülötte van.

Lássuk miről is szól a történet. Mikor Clary Fray legjobb barátjával Simon-nal szórakozni indul az egyik klubba akkor egy gyilkosság szemtanúja lesz, amit aztán kiderül csak ő látott egyedül, mivel a gyilkosok – akik igazából persze a jófiúk – maguk árnyvadászok, akik a démonok megölésével védik meg az emberiséget. És itt a nagy rejtély máris a legelején. Elvileg őket nem látják a mondék (ezt a szót használják itt a halandó emberekre… csak nekem tűnik nagyon hasonlónak a hangása a muglihoz???), és mivel Clary mégis képes volt rá így mindenki furcsállja a dolgot… na meg persze démonok támadják meg a házukat (a falánkok), akik elrabolják az anyját és Clary kettőt pislog és máris egy intézetben találja magát, ahol az árnyvadászok élnek… és a történet csak még jobban bonyolódik, ezt most nem akarom tovább fejtegetni.

A lényeg, hogy ez egy jó könyv, de tényleg, és ami a legjobban tetszett benne az a világ felépítése, hogy itt szinte minden természetfeletti lény létezik, akikről csak hallottam. Vannak az árnyvadászok, akik ugyebár a démonokat pusztítják, az árnyvadászok úgy jöttek létre, hogy nagyon régen egy Raziel nevű angyal vegyítette a vérét nem tudom mivel, és akik ezt megitták abból lettek a nephelimek, vagyis az árnyvadászok, akiknek a feladata a gonosz ellene küzdelem és az emberiség védelme. Aztán vannak az alvilágiak, ide tartoznak a vámpírok, vérfarkasok, a tündérek és a boszorkánymesterek (angolul warlock-ok, ezt nem tudom minek kellett lefordítani arra, hogy boszorkánymester, inkább maradt volna az, hogy warlock, az sokkal érdekesebben hangzik…) Aztán vannak a démonok és mindenféle szörnyek, akik másik dimenziókból szöknek át az emberek világába… meg még nem tudom mennyi féle, akiket a szereplők csak úgy megemlítenek egyszer-kétszer.

Akkor lássuk kik lettek a kedvenc szereplőim. Hát most az első könyvben, aki egyből megnyerte a szimpátiámat az Magnus Bane, Brooklyn fő boszorkánymestere, akinek sziporkázó humora és különleges stílusa egyből levett a lábamról, nem szerepelt valami sokat még, de remélem a jövőben többet is láthatunk majd belőle. Rajta kívül persze még megkedveltem Jace-t, aki valamiért nem olyan karakter, akit ennyire szeretni szoktam, de mégis levett a lábamról… nem tudom megmagyarázni miért… persze Magnus-t nem múlhatja felül… Clary a főszereplő, hát nem is tudom, róla mit kellene mondanom, talán legyen elég annyi, hogy nekem sosem a főszereplők, a”hősök”, voltak a kedvenceim, ez most sem alakult másként… néha elgondolkodom azon, hogy valaha olvasni fogok-e egyáltalán olyan könyvet, amiben végre valahára a főszereplő lesz a kedvencem és nem valaki más… kétlem, hogy ilyen elő fog fordulni.

Ja, még annyit hogy ez a könyv csak az 1. része egy sorozatnak mely a Végzet Ereklyéi címet viseli, ez egy trilógia, így még van két könyv hátra folytatásnak, ami nagyon jól hangzik, mivel várom mi minden fog még történni. Összességében nem bántam meg, hogy nekikezdtem ezeknek a könyveknek, mert tetszett alapvetően, és a folytatást is el fogom olvasni… viszonyt nem nyújtott akkora élményt, mint amire számítottam tőle…
UI: a borítón Jace szerepel.... :) (akinek nem esett volna le)
További információk a könyről:
http://www.libri.hu/konyv/csontvaros.html
5/5*

Fantasztikus labirintus

Ez a film az egyik gyerekkori kedvencem volt, ami nemrégen jutott valahogyan az eszembe, így előkerestem, és újra megnéztem. És imádtam! Egyszerűen nem tudom megfogalmazni miért annyira jó ez a film, talán azért mert a gyerekkoromat juttatja eszembe, és talán azért, mert imádom a fantasztikus történeteket és a meséket. Mert, hogy ez a film az utolsó kettőnek a keveréke, és abból is talán az egyik legjobb.

Elég régi, ha jól emlékszem, az 1980-as évek végén készült valamikor, tehát több mint 20 évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy itt még nyoma sincsen a számítógépes technikának, mint a mai ilyen jellegű filmeknek, az összes kis goblint (manót) bábuk vagy beöltözött kisemberek keltik életre. És mindegyik annyira aprólékosan kidolgozott és megtervezett, hogy tényleg azt lehet hinni, hogy ezek valóban léteznek… és nem csak kitömött bábuk, akiket emberek mozgatnak.

Lássuk, miről szól a történet: Sarah egy eléggé ábrándos és a mesék világában élő lány, akit egyik este azzal bíznak meg a szülei, hogy vigyáznia kell a kisöccsére, Toby-ra. Sarah-nak azonban egyáltalán nem tetszik ez a feladat és mivel a folyamatosan bömbölő kisfiú – akit Sarah szinte ki nem állhat, mert irigy rá, amiért a szüleik vele többet foglalkoznak – teljesen az agyára megy, egy meggondolatlan pillanatban azt kívánja, hogy bárcsak eljönnének a goblinok – akik a kedvenc könyvében, a Labirintusban szerepelnek – és vinnék el innen az öccsét örökre. És lám a kívánsága teljesül.

Megjelenik Jareth, a goblinok királya és elviszi magával Toby-t, Sarah meg ekkor döbben rá, milyen rossz dolgot csinált és mivel mégiscsak az öccséről szól, valahogy vissza kell őt szereznie… Jareth 13 órát ad neki, hogy átvágjon a labirintuson és eljusson a goblinok váráig, ha nem jár sikerrel a kisfiút is manóvá változtatja majd. Sarah azonnal útnak indul és közben különös kalandokba keveredik és természetesen új barátokat is szerez magának… közben pedig Jareth minden mozdulatát figyeli és próbálja megakadályozni, hogy elérjen a várig és visszaszerezhesse az öccsét.

Elsőnek meg kell jegyeznem, hogy ez is egy könyvből készült, A.C.H. Smith Labirynth című könyve adta az alapot, magyarul nem jelent meg a könyve, ha jól emlékszem. A lényeg, hogy ez is egy könyves adaptáció lenne, méghozzá abból is a jobb fajta, mert csak alig néhány dolgot változtattak meg a történetben… a főszereplő Sarah-t, Jennifer Connelly alakítja, még alig 16 éves korában, Jareth-et a manókirályt pedig David Bowie, a híres énekes. A filmben is megcsillogtatja zenei tehetségét, hiszen majdnem az összes dalt, ami felhangzik a filmben ő írta, és egy kivételével mindet ő is adja elő… (korábban nem hallottam egy számot sem David Bowie-tól, de mikor megnéztem a filmet, akkor egyből megszerettem a hangját, olyan jó!!!:))
A kedvenc kis manóm, az a kis róka vagy micsoda, akinek Sir Didymus a neve és az Ambrosius nevű fehér kutya hátán közlekedik, mint egy igazi kis lovag, olyan kis aranyos… egy ilyen kis plüss róka nekem is kellene otthonra…:) Az egyik kedvenc jelenetem a bál, olyan szép a zene alatta, meg olyan szép és meseszerű az egész, a másik kedvencem pedig a „végső összecsapás”, meg a zene, ami előtte van. Ha jól tudom a címe: „Live within you”.

Lényegében csak annyit szeretnék még mondani, hogy nagyon jó volt újranézni és feleleveníteni gyerekkorom egyik kedvenc filmjét, amit olyan régen láttam, hogy majdnem el is felejtettem örökre, még szerencse, hogy valami az eszembe juttatta…:)
Trailer: (magyart és feliratosat nem találtam)
http://www.youtube.com/watch?v=jSs5K0glwkc
10/9

Thor

Korábban nem sok mindent tudtam erről a képregény történetről, de miután megnéztem a filmet és utánakerestem a neten, teljesen kiokosodtam Thor világának a történetéből. Tetszett ez a film, szerintem a tavalyi nagy képregény film dömping közül, ez sikerült a legjobban, nekem nem jött be sem a Vasember, se a Hulk filmek, se az Amerika Kapitány, se a Zöld Lámpás, még ki tudja mi minden volt… de a Thor elnyerte a tetszésemet.

Holott a történet nem olyan egyedi, de mégis azok az apró kis poénok, ez a teljesen új világ, mind-mind azonnal megtetszett, jókat nevettem Thor a halandókkal és a világukkal való ismerkedésén. Jane vagy kétszer is elüti, mert pont mindig a kocsija mögé áll. Vagy mikor Thor beállít egy állatkereskedésbe és lovat szeretne venni, de az eladó közli vele, hogy ők csak ilyen kis háziállatokat tartanak, akkor Thor azt feleli, hogy adjon valamit, amit megülhet… ezen jót nevettem mikor elsőnek láttam a filmet.

Külön tetszett, hogy a film végül is Thor felnövéséről és jellemfejlődéséről szól, hogyan válik abból az önelégült, pimasz és nagyképű fiúból, érett, felelősségteljes és a gyengéket védelmező férfivá, egy igazi hőssé.
A színészekkel sem volt semmi gondom, mindenki pont illett arra a szerepre, amit játszott, Chris Hemsworth mintha csak Thor-nak született volna, a Loki-t alakító színész is el lett találva, akinek amúgy már nem jut eszembe a neve. És hát Anthony Hopkins… hát ő minden filmjében csodálatos, most is szerettem… egyedül Jane karaktere volt számomra kicsit lapos, de hát mindig ez van a képregény hősök szerelmével, nem nagyon csípem őket, mert csak azért vannak, hogy később meg kelljen menteni őket, ami már a nem tudom hányadik filmnél, kezd unalmas és elcsépelt lenni. Jó, itt tulajdonképpen nem Jane volt a megmentendő személy, de nekem akkor is felesleges volt… holott Natalie Portman-t nagyon szeretem, ebben a filmben nagyon felejthető volt… (nem úgy, mint A másik Boleyn lányban!!!)

Összességében ez egy tipikus vasárnap esti mozi. Aki szereti a képregény filmeket, az akciót és a humort, az mindenképpen nézze meg egyszer, mert elsőre szerintem mindenkinek szórakoztató lehet. Az már más kérdés, hogy ez nem egy olyan film, amit többször is meg akarunk majd nézni egymás után… azt a szintet azért nem éri el… de egy kellemes hétvégi délutáni filmnézésre szerintem nagyon is alkalmas…
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=ba43sn5zAHA
10/7

Lorenzo Carcattera: Pokoli Lecke (könyv) + Pokoli lecke (a film)

A könyv borítója. A DVD borítója.

A Pokoli lecke című filmet egyik este csak úgy unalomból – és mivel nem volt egyéb dolgom – kezdtem el nézni a tévében, és ami ilyenkor általában lenni szokott, azonnal a kedvenc filmjeim közé került. Váratlanul és teljesen felkészületlenül egy igazi megbotránkoztató és számomra remekművel találkoztam, igazán régi film, ha jól emlékszem 1996-os, így átkozom magam, amiért még nem futottam bele korábban, mert fogalmam nem volt miről maradok le. A filmet Lorenzo Carcattera azonos című könyve alapján készítették, és mivel nem akarok külön írni a filmről és a könyvről, így most egy bejegyzésben letudom az egészet.

Elsőnek lássuk miről is szól ez a történet:
Négy jó barát – Shakes, Micheal, Tommy és Johnny – egyik gyerekkori tréfája rosszul sül el, amivel majdnem egy ember halálát okozzák. Ezért a Wilkinson nevelőintézetben kell büntetésül néhány hónapot eltölteniük, ott nemhogy jobb ember válna belőlük, hanem az őrök folyamatos bántalmazásai és megaláztatásai még nyomorúságosabbá teszik az életüket… kettejük lelke örökre megtörik, és felnővén gyilkosokká válnak, a másik kettő pedig magányosan és lelki terheivel éli a felnőtt életét. A történet akkor vesz váratlan fordulatot, mikor az immár felnőtt két gyerek egy véletlen folytán belebotlik régi kínzójába és azonnal agyonlövik… és ekkor jönnek rá, hogy talán eljött a bosszú ideje számukra.

Mivel elsőnek a filmet láttam így ezzel szeretném kezdeni. Egyszerűen csodálatos, pont megfelelő hosszúságú, és olyan kiváló színészekkel, akiket soha nem hittem volna, hogy egy filmbe össze lehet terelni. A film fele nagyjából a gyerekkorukat mutatja be, a másik fele meg a felnőtt életüket. Így az életük mindkét fontos szakaszának kiemelt jelentőséget tulajdonítanak, ami így van rendjén. Tökéletesen adaptált regény, hiszen szinte majdnem szóról-szóra vitték vászonra a jeleneteket, kiemelték a lényeget és csak azokat a dolgokat hagyták ki a filmből, amelyek nélkül nem dől össze a történet. Az érdekességeket és a plusz információkat a könyvet elolvasva mindenki pótolhatja, például a könyvben megtudhatjuk, miért lett Lorenzo beceneve Shakes – ez a filmből nem derül ki – vagy, hogy a másik három fiúnak, mi volt a saját beceneve, amit a filmben szintén nem említenek meg. Ezek a kis apróságok miatt máris megéri elolvasni a könyvet.

A narrátor neve igen megegyezik az író nevével, ami nem véletlen, hiszen ez a történet elvileg egy önéletrajzi jellegű könyv. Lorenzo Carcattera a mai napig ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy minden, ami a könyvben található az valaha megtörtént vele és három legjobb barátjával, lehet a helyszíneket és a neveket megváltoztatta, de a történet valódi és igaz. Hiába tagadja az USA kormánya, hogy a könyvben leírt nevelőintézeti állapotok nem valósak, de én úgy gondolom, hogy kitalálni ilyet mégiscsak szörnyű lenne. Ez a történet túl abszurd és túlságosan borzasztó, hogy ezt valaki csak kitalálja, hogy ilyen részletesen el tudja mesélni, hogy ilyen erőteljesen át tudja nekünk adni a személyes tragédiáját. Nem kételkedem abban, hogy az olyannyira szabad és demokratikus USA-ban ilyen is megtörténhet… hiszen nem olyan az igazi Amerika, mint amilyet mi láthatunk a tévében.

A színészek közül kettőt szeretnék kiemelni, akiket én különösen szerettem vagy tetszett az alakításuk, az egyik Brad Renfro, aki a fiatal Michael-t alakította, nagyon szerettem őt gyerekszínészként és őszintén sajnálom, hogy mindössze 28 évesen meghalt pár évvel ezelőtt. A másik meg Kevin Bacon, aki Sean Nokes-t játszotta. Őt nem azért akarom kiemelni, mert annyira tetszett volna, hanem azért mert olyan hitelesen alakította a szerepét, hogy örökre meggyűlöltette magát velem… olyan tökéletes volt arra a szerepre, mintha csak rá szabták volna Sean Nokes karakterét. Kegyetlen, gonosz és undorító volt…

Még a kedvenc jelenemet is ki szeretném emelni, ami a film csúcspontja lett szerintem, a „nagy találkozás”, mikor évekkel a Wilkinson-ból történt szabadulás után John és Tommy találkoznak Nokes-al és minden gondolkodás nélkül agyonlövik egy étteremben nyilvánosan. Az a jelenet úgy jó, ahogy van, feszültséggel teli és hirtelen, tudjuk, hogy a két gyerek kegyetlen gyilkossá vált és maguk sem érdemelnének jobb sorsot, de mégis velük érzünk együtt, hogy így igazságos és ennek így kellett lennie… hogy végre bosszút állhattak a rengeteg kegyetlenségért, amit Nokes és barátai elkövettek rajtuk.

A könyvről még csak annyit, ahogyan korábban említettem, akinek tetszett a film, az mindenképpen olvassa el, hiszen így jobban megértheti az egészet és a pluszba kapott információk még tökéletesebbé teszik a film által adott élményt. Amúgy nem valami irodalmi remekmű, látszik rajta, hogy nem olyan igazi regény, hanem csak egy önéletrajzi könyv, nem fennkölt a stílusa, hanem reális és komoly.
Imádom ezt a filmet és mióta elsőnek véletlenül megnéztem a tévében, azóta már többször újranéztem és egyszerűen képtelen vagyok megunni… mindenkinek csak ajánlani tudom, már akinek van gyomra az ilyen történetekhez…

Ha többet akarsz tudni a könyvről:

http://www.libri.hu/konyv/pokoli-lecke.html
Film trailer: (magyart és feliratosat nem találtam, sajnálom)
http://www.youtube.com/watch?v=1piB0xIkvUU
Könyv: 5/4
Film: 10/10

Jay Asher: 13 okom volt...

Ez egy tipikusan olyan könyv, amit csak annak ajánlok, akit érdekelnek az olyan komoly dolgok, mint például az öngyilkosság, és nem egy könnyed, vidám könyvet keres, hanem egy olyat melynek valódi mondanivalója van…

Miről is szól ez a könyv?
Clay Jensen egyik délután arra ér haza az iskolából, hogy egy kis doboz vár rá, és abban pedig 7 darab kazetta. Belehallgatván az első kazettába döbbenten veszi tudomásul, hogy a feladó Hannah Baker, aki nem sokkal ezelőtt öngyilkosságot követett el, és nem mellesleg az osztálytársa volt. A lány hangja közli a fiúval, hogy azok az emberek, akik megkapták ezeket a kazettákat, valamilyen módon felelősek a haláláért… Clay-nek fogalma sincsen hogyan kerülhetett a neve ezekhez az emberekhez és nem tudja elképzelni mi módon járulhatott ahhoz, hogy Hannah megölte saját magát… így kénytelen végighallgatni a kazettákat és olyan titkokat fedez fel magáról és a körülötte élőkről, amely örökre megváltoztatja az életét…

Szeretem ezt a könyvet és néha ilyet is kell olvasni, nem csak a kedvenceimet. (nagy fantasy rajongó vagyok!) Bár nekem is fura volt elsőnek a könyv szerkezeti felépítése, hiszen mondhatjuk, hogy két szálon fut az esemény. Az egyik az a jelen, Clay szemén és gondolatain keresztül láthatjuk, hogyan reagál azokra a dolgokra, amelyeket megtud a kazettákról; a másik pedig a múlt, Hannah meséli el milyen dolgok és események vezették el őt ahhoz, hogy öngyilkosságot kövessen el. A két szál folyton váltogatja egymást, így nagyon résen kell lenni és figyelni, hogy mind a kettőt követni tudjuk. De pár oldal múlva meg lehet szokni és attól kezdve a könyv olvastatja magát… röpke pár óra alatt ki lehet olvasni a maga 200 valamennyi oldalával… nem egy nagy terjengős regény.

Nem akarom lelőni a poénokat és elmondani mi volt az a 13 ok, ami végül Hannah-t az öngyilkosságra késztette, csak annyit szeretnék tanácsolni, hogy ne kezeljétek felületesen azt, amit fokozatos megtudtok az olvasás közben… az első néhány indok nagy ostobaságnak tűnhet, mikor elsőnek olvastam akkor nekem is azt járt a fejemben, hogy ez most komoly??? Komolyan ez a nagy problémája az életben? Nem gondoltam hitelesnek… de ahogy tovább olvastam rájöttem, hogy itt nem az egyes indokok a fontosak… hanem az, hogy minden mindennel összefügg, egy egyszerű kis tréfának is olyan hatalmas következményei lehetnek, olyan sebeket ejthet valakinek a szívében, amit nehezen lehet elfelejteni. Aztán meg jön egy újabb és még egy újabb pofon az élettől, és ahogy gyülekeznek a problémák, annál nehezebb kimászni a gödörből. És eljöhet az a pont, mikor már semmi sem számít… mikor már feladjuk a dolgokat… és pont ez történt Hannah-val.

Logikusan és megfontoltan felépített történet, egy teljesen új stílusban, ami nem olyan megszokott, de ennél izgalmasabbá teszi az egészet. Egy idézettel szeretném zárni a kritikámat, melyet szerintem minden embernek meg kellene fontolnia… egy nagy tanulság az élethez:
Hannah szavai:

„ Szerintem ez a lényeg az egészben. Senki sem tudja teljesen biztosan, milyen hatással van mások életére. Sokszor fogalmunk sincs. Mégis ugyanúgy cselekszünk.”

UI: Ugye milyen szép lett a magyar borító?
5/5*

Suzanne Collins: A kiválasztott (Az Éhezők Viadala 3.)

Nem bírtam ki így minél hamarabb el kellett olvasnom az Éhezők Viadala trilógia 3. kötetét is, melynek címe: A kiválasztott. (Érdekesség, hogy az eredeti címe: Mockingjay, ami azt jelenti magyarul, hogy „fecsegőposzáta”, tehát arra utal, hogy Katniss lett a forradalom jelképe, maga a fecsegőposzáta…)

Nem bántam meg, hogy ilyen hamar belekezdtem a befejező könyvbe, mert olyan izgalmas és fordulatos volt a történet… méltó befejezése ennek a sorozatnak. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A történet ott folytatódik, ahol a 2. könyv abbamaradt. Katniss és még néhányan megmenekültek a Nagy Mészárlásról, és mint később kiderült az egész egy összeesküvési terv része volt, amelyben ki akarták robbantani a felkelést a Kapitólium ellen. És hogy mindezt kiknek a vezetésével csinálták? Hát a 13. körzetével… eddig mindenki úgy tudta, hogy a korábbi 75 évvel ezelőtti lázadás során a 13. körzetet eltörölték a föld felszínéről, de most kiderül, hogy ez végig csak hazugság volt. Aki meg akarja tudni, hogyan létezhet még a 13. körzet az olvassa el a könyvet, ami a lényeg, hogy most ők vezetik a lázadást és mindenki, aki a 12. körzet felrobbantása után életben maradt ide megy, hogy menedékre leljen.

Ennél a rosszabb már nem is lehetne Katniss helyzete, hisz az otthona felrobbant, Snow elnök meg akarja öletni és még Peeta-t is elfogták a Kapitólium-ban, így most fogolyként tartja magánál az elnök, hogy ezzel tudja sakkban tartani a lányt… itt kezdődik ez a könyv és végig arról szól, hogyan sikerül összefogniuk a körzeteknek egyetlen cél érdekében, hogy megszüntethessék a Kapitólium és Snow elnök zsarnoki és kegyetlen rendszerét… Persze a könyv nem olyan cukormázas stílusban meséli el az egészet, nem lesz a végére minden olyan szép és jó, hisz igaz, hogy győzedelmeskednek, de Katniss-nak rá kell jönnie, hogy ők is ugyanolyanok, mint a zsarnokok voltak...

A kedvenc szereplőim ugyanazok, akik eddig, számítottam arra, hogy az egyikük meg fog halni, pontosan jól tippeltem, de azért mégis elszomorodtam mikor megtörtént. Katniss-t még mindig kedvelem, de már egyre nehezebben tudtam elviselni, így talán jó, hogy ennek a sorozatnak itt van vége… egyszerűen nem tudtam felfogni, hogyan lehet néha olyan önző és magánakvaló, főleg akkor mikor valakinek, akit nagyon szeret, állítólag komoly szüksége lett volna rá…

Egy valami van, ami nem tetszett ebben a könyvben, hogy az első felében Peeta gyakorlatilag a háttérbe szorul és szinte nem is szerepel. (Jó tudom, hogy fogságban van, de én ezt úgy értelmeztem, hogy direkt rakta az írónő a fogságba, meg aztán direkt csinálta vele azt a bizonyos szörnyűséges dolgot, amit most nem részletezek, hogy Katniss és Gale ezáltal több időt tölthessenek együtt és lehessen bonyodalmakat okozni a szerelmi háromszögnek… számomra ez egy kicsit erőltetett volt.) Persze ennek meg az volt az előnye, hogy többet láthattuk Gale-ből, aki eddig volt nagyon a háttérbe nyomva, de mivel nekem nem nyerte meg a szimpátiámat Gale karaktere, így talán örültem volna, ha továbbra is a háttérben marad… Peeta sokkal szeretni valóbb és érdekesebb számomra… én abszolút neki szurkoltam…

Röviden ennyit erről a könyvről és örülök, hogy elolvashattam ezt a sorozatot, annyira magával ragadott a története, hogy alig pár nap alatt kiolvastam mind a három könyvet, ilyen is régen volt már velem… bekerült az abszolút kedvenceim közé…
5/5*

Suzanne Collins: Futótűz (Az Éhezők Viadala 2.)

Annyira magával ragadott a trilógia első kötete (Az Éhezők Viadala), hogy nem bírtam sokat várni a második részre, így elmentem a könyvtárba, kikölcsönöztem és egy nap alatt ki is végeztem a könyvet.
A Futótűz méltó folytatása az Éhezők Viadala trilógiának, megtudjuk mi minden történt a szereplőinkkel és egész Panem-ben aztán, hogy a szokástól eltérően két győztes hagyhatta el az arénát.

Katniss kiharcolta, hogy ő és Peeta mindketten a viadal győzteseiként térhessenek haza, de ezzel a tettével az egész Kapitólium és főként Snow elnök haragját vonta magára… emellett pedig lassacskán körzetről-körzetre kirobban a forradalom, mert az emberek végre elérkezettnek látták az időt a felkelésre. Katniss adta meg nekik a „szikrát” – azzal hogy tudat alatt, vagy ki tudja talán szándékosan szembeszállt a rendszerrel – és aztán a lázadás futótűzként robog végig egész Panem-ben. A körzetek egyesével robbantják ki a felkeléseket és a rendszer úgy tűnik megint veszélybe került…

Így Snow elnök minden haragja Katniss felé irányul, és noha a lány próbálja helyrehozni a hibáját, de mint végül kiderül ez mind felesleges lett volna. Mert az elnök irányításával egy olyan büntetést találnak ki neki, amiben szerintük végre megszabadulhatnak a lánytól és ezáltal a forradalom jelképétől is. ( Igen, Katniss lett a forradalom jelképe, és a kis fecsegőposzáta madár, ami tulajdonképpen a lány lenne, őt szimbolizálja) A minden évben megrendezett Éhezők Viadala, 25 évenként egészen más és sokkal kegyetlenebb fordulatot vesz, mint a többi 24 évben. Minden negyedévenként elkövetkezik a „Nagy Mészárlás”, és ez abban különbözik a másiktól, hogy ezekben a jubileumi időpontokban, a játék szervezői valami sokkal kegyetlenebb, csavarosabb és meghökkentőbb szabályokat találnak ki, hogy még érdekesebb legyen a verseny, és hogy újra megmutassák, bármit megtehetnek a körzetek lakóival…

Most a 75. Éhezők Viadalán, tehát egy újabb „Nagy Mészárlás” következik és cseppet sem véletlenül a mostani specialitás az lesz, hogy a korábbi évek győztesei közül választják ki az újabb versenyzőket, és mivel a 12. körzetből csak Katniss az egyetlen női győztes, így újra kénytelen részt venni a viadalon. Snow elnök így akar megszabadulni a lázadótól és külön kifejti, hogy ezért ezt választották mostanra, hogy még a korábbi viadalok győztesei se gondolhassák magukat biztonságban. Mert a rendszer bárkit elsöpörhet, aki csak ellenáll neki.

Így Katniss és Peeta - aki önként jelentkezett Haymitch helyett, ketten voltak férfi győztesek a 12. körzetből, és mivel a korábbi mentorukat választották ki, Peeta önkéntesen ment be helyette, hogy Katniss mellett lehessen és megvédhesse - újra nekivágnak az Éhezők Viadalának. De most sokkal nehezebb a helyzetük, hisz nem kisgyerekekkel kell megküzdeniük, hanem olyan főként felnőttekkel, akik szintén győztek valamelyik évben, így pontosan tudják, hogyan kell gyilkolni és ügyesek is benne.
És míg ők próbálnak életben maradni a „Nagy Mészárláson”, a háttérben valami olyasmi készülődik, amire ők sem számítanak… furcsa szövetségeseik támadnak az ellenfeleik között, és végül rá kell eszmélniük, hogy az igazi ellenség nem az Arénán belül van, hanem azon kívül… mikor Katniss ezt megérti, akkor minden más titok is feltárul előtte.

A kedvenc szereplőim ugyanazok, mint az első könyvnél, bár Katniss már kezd egy kicsit idegesíteni és néha felháborodva olvasom, hogy milyen hidegen bánik szegény Peeta-val, ahogyan ő is megjegyzi egyszer magának, tényleg nem érdemli meg a fiút, de mit lehet tenni ha Peeta ennek ellenére is kitartóan szereti őt…
Haymitch megint hozta a szokásos formáját, imádom, ahogyan félig részegen, félig józanon botladozik és osztja a két gyereket, a mostani kedvenc jelenetem mikor Katniss leönti egy vödör vízzel, hogy felébressze egy reggelen, a másik pedig mikor Haymitch és Katniss berúgnak – mikor megtudják, hogy részt kell venniük a „Nagy Mészárláson” – és Peeta próbálja észhez téríteni őket.

Az új szereplők közül csak egyvalakit kedveltem meg akit Finnick-nek hívnak, ő is az egyik kiválasztott lesz, már nem is tudom melyik körzetből, és ha jól emlékszem 14 évesen nyerte meg a 10 évvel ezelőtti viadalt. Imádtam a kis szurkálódásait, a beszólásait és a stílusát… és akkor még jobban megszerettem mikor a végén kiderült, hogy sokkal normálisabb, mint amilyennek mutatja magát.

Tehát összességében: akinek tetszett az első könyv, annak ez is fog… mindenképpen olvassátok el, olyan hamar, ahogy csak tudjátok… mert már nincsen sok hátra és megtudhatjuk, hogyan harcolják ki a körzetek a függetlenségüket a Kapitólium ellen… erről szólna majd a 3. könyv, aminek címe: A kiválasztott. Amint meg tudom szerezni, már olvasom azonnal, mert tűkön ülök és meg kell tudnom, mi lesz ennek a történetnek a folytatása… imádom ezt a sorozatot, százszázalékosan a kedvenceim közé került… 
Link, ha többet szeretnél megtudni erről a könyvről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Fut%C3%B3t%C5%B1z_(reg%C3%A9ny)
5/5*