2012. febr. 16.

Lorenzo Carcattera: Pokoli Lecke (könyv) + Pokoli lecke (a film)


A könyv borítója. A DVD borítója.

A Pokoli lecke című filmet egyik este csak úgy unalomból – és mivel nem volt egyéb dolgom – kezdtem el nézni a tévében, és ami ilyenkor általában lenni szokott, azonnal a kedvenc filmjeim közé került. Váratlanul és teljesen felkészületlenül egy igazi megbotránkoztató és számomra remekművel találkoztam, igazán régi film, ha jól emlékszem 1996-os, így átkozom magam, amiért még nem futottam bele korábban, mert fogalmam nem volt miről maradok le. A filmet Lorenzo Carcattera azonos című könyve alapján készítették, és mivel nem akarok külön írni a filmről és a könyvről, így most egy bejegyzésben letudom az egészet.

Elsőnek lássuk miről is szól ez a történet:
Négy jó barát – Shakes, Micheal, Tommy és Johnny – egyik gyerekkori tréfája rosszul sül el, amivel majdnem egy ember halálát okozzák. Ezért a Wilkinson nevelőintézetben kell büntetésül néhány hónapot eltölteniük, ott nemhogy jobb ember válna belőlük, hanem az őrök folyamatos bántalmazásai és megaláztatásai még nyomorúságosabbá teszik az életüket… kettejük lelke örökre megtörik, és felnővén gyilkosokká válnak, a másik kettő pedig magányosan és lelki terheivel éli a felnőtt életét. A történet akkor vesz váratlan fordulatot, mikor az immár felnőtt két gyerek egy véletlen folytán belebotlik régi kínzójába és azonnal agyonlövik… és ekkor jönnek rá, hogy talán eljött a bosszú ideje számukra.

Mivel elsőnek a filmet láttam így ezzel szeretném kezdeni. Egyszerűen csodálatos, pont megfelelő hosszúságú, és olyan kiváló színészekkel, akiket soha nem hittem volna, hogy egy filmbe össze lehet terelni. A film fele nagyjából a gyerekkorukat mutatja be, a másik fele meg a felnőtt életüket. Így az életük mindkét fontos szakaszának kiemelt jelentőséget tulajdonítanak, ami így van rendjén. Tökéletesen adaptált regény, hiszen szinte majdnem szóról-szóra vitték vászonra a jeleneteket, kiemelték a lényeget és csak azokat a dolgokat hagyták ki a filmből, amelyek nélkül nem dől össze a történet. Az érdekességeket és a plusz információkat a könyvet elolvasva mindenki pótolhatja, például a könyvben megtudhatjuk, miért lett Lorenzo beceneve Shakes – ez a filmből nem derül ki – vagy, hogy a másik három fiúnak, mi volt a saját beceneve, amit a filmben szintén nem említenek meg. Ezek a kis apróságok miatt máris megéri elolvasni a könyvet.

A narrátor neve igen megegyezik az író nevével, ami nem véletlen, hiszen ez a történet elvileg egy önéletrajzi jellegű könyv. Lorenzo Carcattera a mai napig ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy minden, ami a könyvben található az valaha megtörtént vele és három legjobb barátjával, lehet a helyszíneket és a neveket megváltoztatta, de a történet valódi és igaz. Hiába tagadja az USA kormánya, hogy a könyvben leírt nevelőintézeti állapotok nem valósak, de én úgy gondolom, hogy kitalálni ilyet mégiscsak szörnyű lenne. Ez a történet túl abszurd és túlságosan borzasztó, hogy ezt valaki csak kitalálja, hogy ilyen részletesen el tudja mesélni, hogy ilyen erőteljesen át tudja nekünk adni a személyes tragédiáját. Nem kételkedem abban, hogy az olyannyira szabad és demokratikus USA-ban ilyen is megtörténhet… hiszen nem olyan az igazi Amerika, mint amilyet mi láthatunk a tévében.

A színészek közül kettőt szeretnék kiemelni, akiket én különösen szerettem vagy tetszett az alakításuk, az egyik Brad Renfro, aki a fiatal Michael-t alakította, nagyon szerettem őt gyerekszínészként és őszintén sajnálom, hogy mindössze 28 évesen meghalt pár évvel ezelőtt. A másik meg Kevin Bacon, aki Sean Nokes-t játszotta. Őt nem azért akarom kiemelni, mert annyira tetszett volna, hanem azért mert olyan hitelesen alakította a szerepét, hogy örökre meggyűlöltette magát velem… olyan tökéletes volt arra a szerepre, mintha csak rá szabták volna Sean Nokes karakterét. Kegyetlen, gonosz és undorító volt…

Még a kedvenc jelenemet is ki szeretném emelni, ami a film csúcspontja lett szerintem, a „nagy találkozás”, mikor évekkel a Wilkinson-ból történt szabadulás után John és Tommy találkoznak Nokes-al és minden gondolkodás nélkül agyonlövik egy étteremben nyilvánosan. Az a jelenet úgy jó, ahogy van, feszültséggel teli és hirtelen, tudjuk, hogy a két gyerek kegyetlen gyilkossá vált és maguk sem érdemelnének jobb sorsot, de mégis velük érzünk együtt, hogy így igazságos és ennek így kellett lennie… hogy végre bosszút állhattak a rengeteg kegyetlenségért, amit Nokes és barátai elkövettek rajtuk.

A könyvről még csak annyit, ahogyan korábban említettem, akinek tetszett a film, az mindenképpen olvassa el, hiszen így jobban megértheti az egészet és a pluszba kapott információk még tökéletesebbé teszik a film által adott élményt. Amúgy nem valami irodalmi remekmű, látszik rajta, hogy nem olyan igazi regény, hanem csak egy önéletrajzi könyv, nem fennkölt a stílusa, hanem reális és komoly.
Imádom ezt a filmet és mióta elsőnek véletlenül megnéztem a tévében, azóta már többször újranéztem és egyszerűen képtelen vagyok megunni… mindenkinek csak ajánlani tudom, már akinek van gyomra az ilyen történetekhez…
Ha többet akarsz tudni a könyvről:
http://www.libri.hu/konyv/pokoli-lecke.html
Film trailer: (magyart és feliratosat nem találtam, sajnálom)
http://www.youtube.com/watch?v=1piB0xIkvUU
Könyv: 5/4
Film: 10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...