A történet:
A történet középpontjában egy csapat 17 éves kamasz áll, akik hétről hétre keverednek vicces, szívbemarkoló és olykor megdöbbentő helyzetekbe. Mindegyikük derűs és optimista gyerek, akik ismerkednek a felnőtt élettel és annak árnyoldalaival, alkohollal, szerelemmel, droggal, mindeközben feszegetik a határaikat és úgy irányítják a szüleiket, ahogyan azt csak a kamaszok tudják. Tony, a város legnépszerűbb és legsármosabb fiúja, született vezéregyéniség. Szeret jót nevetni, főként mások kárán. Gyönyörű barátnője Michelle, legjobb barátja az önbizalomhiányos szűz fiú, Sid és a kissé flúgos, de aranyszívű anorexiás lány, Cassie. De ott van még Chris, aki bármikor benne van egy jó kis balhéban, Jal, a szépreményű tehetséges klarinétos, Maxxie, aki minden fiút akar, és mindet meg is kapja. Anwar, aki vallásos családból származik, szülei tiltják a drogtól, alkoholtól, ő persze mindent kipróbál, Tony nővére Effy, aki sok dolgot tud, de a titkokat megtartja magának, a gazdag Abigail, aki folyamatos terápia és a nyugtatók világában él. (Forrás: port.hu)
Régi nagy kedvencem a brit Skins, amit időnként, ha épp olyan kedvemben vagyok, vagy nagyon nem találok mást, amit nézhetnék, akkor újra és újra előveszem és megnézem az elejétől a végéig. Nem tudom már hányszor láttam, de nem lehet megunni, mert olyan remekül felépített és érdekes karakterekkel és kérdésekkel teli sorozatról van szó, amit máshol nem nagyon lehet megtalálni. Sajátos hangulata és felépítése, na meg a részeket végigkísérő remek zenék már csak hab a tortán. Egy talán túlságosan is őszinte sorozat, ami a brit fiatalok laza és szinte erkölcsöktől mentes életét mutatja be.
Sose voltam brit tinédzser (milyen hihetetlen, igaz?) és nem találkoztam még eggyel sem, de állítólag valóban hasonló bulizós, lógós és laza életet élnek, mint ahogyan azt a sorozat ábrázolja. Van itt minden kérem szépen, több különféle karakter életét és problémáit követhetjük nyomon, mert egyiküknek sem könnyű az élet, mindenki meg kell küzdenie a saját gondjaival és élete nehézségeivel. Színes karakterekből áll a baráti társaság, így mindenki megtalálhatja a kedvenc karakterét. A sorozat felépítése rendhagyó, mert minden egyes rész és adott karakterre fókuszál, miközben a fő történet fokozatosan halad előre. Összesen 7 évad készült, melyben három generációt követhetünk nyomon, egy évad általában 9-10 részes.
Na, de ne szaladjunk ennyire előre, elsőnek nézzük meg kikről szól az első és a második évad, vagyis mit alkotott nekünk az első generáció. Generációnként fogom szétbontani a sorozatot, mind a háromról írni fogok külön kritikát, ahogy épp haladok a sorozat újranézésével. Már a bevezetőben utaltam rá, de nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy a Skins legnagyobb erőssége maguk a remekül kitalált és összerakott karakterek, meg a kapcsolataik alakulása. Ha ez nem lenne elég, és a sok buli, pia, drog és meztelenkedés mögé nézünk, akkor igenis megláthatjuk, hogy a Skins ennél sokkal több, mert komolyabb témákat érint és boncolgat a karakterek életén keresztül.
Olyan komoly témák kerülnek szóba, mint a függőség, a mentális vagy épp halálos betegségek, az anorexia, a megcsalás, a homoszexualitás, az (iszlám) vallás és ehhez kapcsolódó dolgok, a továbbtanulás fontossága, a halál és annak feldolgozása, a tinédzser terhesség és az abortusz kérdése, vagy épp a felnőtté válás, a felnőtt életbe való kilépés nehézségei. És persze a középpontban ott van a szerelem és a barátság fontosságának boncolgatása. Van itt tehát minden, van, amit jól és hihetően mutat be a sorozat, van, amit jobban, van, amit kevésbé érint, de a lényeg, hogy elgondolkodtat ezeken a fontos kérdéseken.
Annyira színes karaktereket sikerült megalkotni és összehozni, hogy nem lehetnének ennél különbözőbbek, és ennek ellenére mégis barátok ők. Persze nem mindig boldog és felhőtlen az élet, sokszor összekapnak, veszekednek vagy épp gyűlölik egymást, de az igaz barátok mindig visszatalálnak egymáshoz. Az első két évadban rengeteg minden történik, mindenkinek történnek drámák az életében, amit fel kell dolgoznia, ha úgy vesszük egyiküknek se könnyű, ennek ellenére sajnos nem nőtt mindenki a szívemhez és voltak olyan "kavarások", amiktől a falra tudtam volna mászni.
Igazából három kedvenc karaktert tudnék kiemelni az első generációból, az ő történetüket nagyon szerettem, és mindhárman nagy utat tettek meg az elejétől a végéig. Elsőnek itt van Tony, akit akár az abszolút főszereplőnek is mondhatnánk. Az iskola legnépszerűbb sráca, aki helyes, okos, népszerű és ezt rohadtul tudja magáról. Élvezi az életet és szeret játszani másokkal, így gyakran még a saját barátain is keresztülgázol ha éppen unatkozik. Aztán ennek persze következménye lesz és egy súlyos baleset következtében gyakorlatilag újra kell kezdeni az életét. Nagyot fordul vele a világ és rátalál igaz önmagára.
A második évad egyik legidegesítőbb kavarása a Tony, Sid és Michelle szerelmi háromszög, amit máig nem bírok hova tenni, pedig már vagy ezerszer megnéztem a sorozatot. Tony balesete után, Michelle gyakorlatilag lesz*rta a fiút és ahelyett hogy az állítólagos szívszerelmét ápolta és gondozta volna, inkább bánatában bulizni és pasizni kezd, miközben önmagát sajnáltatja. Tony meg csak akkor lesz újra érdekes számára, amikor kezd újra jól lenni. Nem értettem én Michelle szenvedését és az ön sajnáltatást, amit levágott akkoriban, mikor ő volt az, aki irtó rosszul kezelte Tony balesetét. Nem értem az egészet, a legrosszabb történeti szálnak tartom a mai napig az egész Skins sorozatban.
A másik kedvencem ki más lehetne mint az aranyos Cassie, akit nem lehet nem szeretni. A mindig mosolygós, vidám (vagy csak annak tűnő) lány, aki csak szeretetre és figyelemre vágyik, amit sajnos a családjától és senkitől se kap meg, ezért az anorexiát használja fegyverként a világ ellen. Általa az anorexiás emberek lelki világába és gondolkodásmódjába nyerhetünk egy kis betekintést. Az ő története ékes példája annak, hogy az anorexia igenis egy lelki eredetű betegség, és gyakran semmi köze nincs az ételekhez vagy a fogyás iránti vágyhoz. Cassie és Sid voltak számomra a legkedvencebb páros, imádtam a bénázásukat, nagyon aranyosak voltak együtt a Michelle-s közjátékot kivéve.
Harmadik kedvencnek Maxxie-t említeném meg, és nem csak azért mert ő az egyetlen homoszexuális a csapatban, hanem mert irtó szeretnivaló, rendes és tehetséges srác. Neki a vele szembeni előítéletekkel kell megküzdenie, de szerencsére a barátai elfogadják olyannak, amilyen. Bírtam a második évadban a Maxxie "rajongója" történetszálat, és akármennyire vicces volt így kívülről nézni Sketch beteges csodálatát Maxxie iránt, azért a való életben egy ilyen zaklatótól én a legtávolabb menekülnék. Sketch nem komplett, ez teljesen világos, de azért meg lehet érteni, hogy beleesett Maxxie-be, még ha a fiú meleg is. Az már más kérdés, hogy Maxxie nem érdeklődik a lányok iránt, így sajnos Sketch rajongása sosem találhat pozitív fogadtatásra.
Aztán hármójukon kívül itt vannak még a többiek, de sajnos ők nem kerültek közel a szívemhez, sőt volt, akit kifejezetten untam. Két példát tudnék erre mondani. Az egyik Anwar, aki egy idegesítő kis görcs volt az első és a második évadban szintén, és nem értettem, hogy Maxxie minek bocsát meg neki folyton. A másik Chris, aki számomra nem volt több egy idegesítő ripacsnál, és ezt nem tudom szebben megfogalmazni. Viccesnek szánták a karaktert, de valahogy én sosem találtam annak. Jal pedig szimplán unalmas, nem tudok rá jobb jelzőt mondani.
Szintén hatalmas pozitívum, és ezt mindenképp ki kell emelnem, hogy brit sorozat révén rövidek az évadok, így nincs benne olyan sok üresjárat, mint az amerikai sorozatokban. Az sem mellékes, hogy itt tényleg tinédzserek játsszanak tinédzsereket és nem mindegyik álomszép virágszál, hanem olyan igazi brit fejük van. Nem azt mondom, hogy csúnyák, mert nem mindenki az, de legalább róluk tényleg hihető, hogy igazi tinédzserek, fiatalok, furák és hát az akcentus... imádom eredeti nyelven. Komolyan, mindenki csakis magyar felirattal nézze mert úgy az igazi.
Összességében nekem nagyon tetszett első két évad, és elárulhatom, hogy az első generáció a kedvencem a három közül. Igazából az időbeli sorrend szerint alakul a kedvenceim sorrendje, és látni fogjátok, hogy sajnos az idő múlásával kezdtek kifogyni az eredeti ötletekből és az érdekes karakterekből, így a harmadik generációra elkezdte önmagát ismételni a sorozat, ami aztán sajnos a kaszához vezetett. De erről majd később. Hamarosan érkezem a harmadik-negyedik évaddal, vagyis a második generáció kritikájával.
Értékelés: 10/9
Előzetes:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése