2015. jan. 22.

2015 legjobban várt filmjei


Idén ismét rengeteg film érkezik majd a mozikba, és azok közül engem is igen sok érdekel. A korábbi évekhez hasonlóan szeretném összegyűjteni azokat a filmeket, amiket kifejezetten várok, és amelyeket mindenképp moziban akarok megnézni. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul a dolog. :)
Szerintem senkit nem lepek meg vele, hogy az általam várt filmek nagy része könyvadaptáció vagy épp képregény adaptáció, de azért lesz majd köztük néhány "normális" film is.

Érkezzen az első három film, amelyekhez már van előzetes is. :)

A Kör (Cirkeln)

Imádtam a Engelsfors trilógia első két könyvét, és nagyon örültem mikor megtudtam, hogy film fog készülni belőle. Még jobban örültem, mikor megtudtam, hogy nem Hollywood készít filmet belőle, hanem "hazai" terepen marad, és a svédek viszik vászonra a saját könyvüket. Bízom bennük, hisz a Tetovált lány filmek bebizonyították, hogy a svédek igenis tudnak remek filmet készíteni.

A kiadott előzetesek bizakodásra adnak okot, jó film lesz ez. Csak az a gondom, hogy valószínűleg nem fogják nálunk vetíteni a magyar mozik. Mert hát tudjátok... ami nem amerikai film, az nem kell senkinek. Vagy legalábbis a hazai filmforgalmazók így hiszik. Sajnálom, pedig engem nagyon érdekelne ez a film. Kénytelen leszek megvárni, hogy elkészüljön az angol feliratos verzió, vagy hogy megjelenjen nálunk DVD-n, nem tehetek mást.

Azért még nem adom fel a reményt, lehet, hogy mégis megveszi valamelyik forgalmazó. Nem valószínű, de a remény hal meg utoljára.
Svédországi bemutató: 2015. február 18. (Magyar bemutató: nincs hír!)

Előzetes:

















A Lázadó (The Divergent Series 2.: The Insurgent)

Nekem tetszett az első rész, még mindig tartom az állításom, hogy az egyik legjobban sikerült könyvadaptáció, amit valaha láttam. Az már más kérdés, hogy a könyvet sem szerettem annyira, de ez csak az én saját problémám.

A trilógia első részét nem szerettem, az csak olyan "egyszer elmegy" kategória volt, viszont A Lázadó és A Hűséges kifejezetten tetszett, épp ezért sokkal jobban várom a második filmet, mint az elsőt tavaly.

Az előzetessel csak egy gondom van, túl sok benne a CGI. És ha már az előzetesben ennyi van, akkor el sem tudom képzelni mi lesz majd a filmben. Nem szeretem az olyan filmeket, amiben túl a sok CGI és ennyire látszik, hogy az. Persze akciófilmet akartak csinálni, és kell bele a sok harc meg ilyenek, de szerintem ezt kevesebb CGI-al is meg lehetett volna oldani.

Nem tudom még, hogy elmegyek-e megnézni a filmet a moziba, szerintem a hangulatomtól függ majd, de ha kijön DVD-n, akkor biztosan megnézem.

Magyar bemutató: 2015. március 19.

Előzetes:
















Bosszúállók 2.: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron)

Te jó ég, mennyire imádtam én három éve az első részt. Abban az évben talán azt a filmet vártam a legjobban, és az elsők között ültem a moziban, hogy végre megnézhessem. Nagyon tetszett, amiről áradoztam is egyet itt az oldalamon, így nem kérdés, hogy azóta izgatottan várom a folytatást.

Loki mindenképp hiányozni fog, nem tudok sokat Ultronról, így nem tudom mire számítsak, de bizalmat szavazok neki és majd meglátjuk. Csak ne kelljen csalódnom úgy, mint az X-Men 2. részében tavaly, mert azt nem tudnám elviselni.

Májusban érkezik a film, és biztosan ott leszek a moziban már az első napokban. Csak ne lenne az a fránya 3D, és akkor minden tökéletes lenne. Igen... én utálom a 3D-t, és csak pénzlenyúlásnak tartom, így remélem lehet majd valahol 2D-ben is nézni a filmet, ha meg nem, akkor így jártam.

Magyar bemutató: 2015. május 1.

Előzetes:
















(Folyt. köv.)

5 megjegyzés:

  1. Nálam nem működnek a videók. :(
    Egyébként én se szeretem a 3D-t, mi is mindig 2D-s vetítésre megyünk, de már úgy kell vadászni őket, mert egyre kevesebb van, és sokszor nem is mindegyik moziban.
    A Bosszúállókat én is nagyon szerettem, kíváncsi leszek erre! :) De miért írod, hogy hiányozni fog Loki? (Ha spoileres, akkor inkább nem akarom tudni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nálam mennek a videók, nem tudom nálad mi gond lehet. :(
      Hát nem spoileres, de ő nem fog szerepelni ebben a részben. Egy új "főgonosz" lesz. Legalábbis én így tudom. Aztán ha tévedek, akkor nyugodtan kijavíthatsz. :)

      Törlés
    2. Nem, én semmit nem tudok az új filmről, csak azt, hogy lesz. De Loki nekem is kedvencem. :)

      Törlés
    3. :) Megértem. Én is imádom. :)

      Törlés
  2. Nekem is Loki a kedvencem!! Es annyira rossz hogy nem lesz benne :( amugy hallottam meg olyan híreket, hogy csinálnak külön egy Loki filmet de azt hiszem h ezt az ötletet már elvetették :/ . Már tudom h a Bosszuallok 2-t premieren fogom nezni :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...