2014. aug. 31.

Augusztus: TOP 5 könyvadaptáció


Elérkezett a nyár vége és ezzel együtt a toplistáim vége is. Most érkezik a 8. lista, az utolsó téma, amiben a kedvenceimet szeretném megosztani veletek. Mi más is lehetne az utolsó téma, mint a könyvadaptációk. Rengeteg könyvadaptációt láttam már, a legtöbbjük még csak meg sem közelíti az alapanyagot, amiből készült, de vannak olyanok is, amik ennek ellenére mégis élvezhetőek a maguk nevében.
Most azokat a filmeket szedtem össze, azokat a könyvadaptációkat, melyek szerintem a legjobban sikerültek, és melyeket jómagam is nagyon szeretek. Ezek azok a filmek, amelyek majdnem tökéletesen ültették át a könyv történetét a képernyőre, amelyek hűek az alapanyaghoz. Néhány kisebb-nagyobb változtatás persze itt is akad, de ezek annyira kicsik, hogy észre se vehetőek és irrelevánsak. Érkezik az utolsó listám, fogadjátok szeretettel. :)

A korábbi hónapok listái ITT tekinthetők meg.

Augusztusi téma: TOP 5 KÖNYVADAPTÁCIÓ

1. Pokoli lecke (Könyv: Lorenzo Carcattera: Pokoli lecke)

Tartalom:
Négy vagány New York-i srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek, ahol aztán nap mint nap a poklok poklát élik át: őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák, megkínozzák, sőt megbecstelenítik őket. Aztán évek hosszú sora telik el, de az egykori srácok érett, komoly férfiként még mindig nem tudnak szabadulni a történtektől. Furcsa ügy kapcsán találkoznak: kettőjük bíróság elé kerül, mert felismerték és megölték egykori fő kínzójukat. A másik két barát - az egyik újságíró, a másik ügyész - komoly problémával néz farkasszemet: hogyan tudnák úgy csűrni-csavarni a történteket, hogy túljárjanak az igazsággépezet eszén és két társuk megmeneküljön. Ezzel talán ők is túljuthatnak lelkileg a történteken. (Forrás: port.hu)

Higgyétek el nekem, ez a legjobb könyvadaptáció, ami ezidáig elkészült, és most egyáltalán nem túlzok. Ez az igazság. Ha elolvassátok a könyvet és megnézitek utána a filmet, látni fogjátok, hogy miről is beszélek. Tökéletes színészek, majdnem teljesen egyező történet, és mindezt olyan tökéletesen keltették életre, hogy azt csak csodálni lehet.

2. A remény rabjai (Könyv: Stephen King: A remény rabjai kötet egyik kisregénye)

Tartalom:
1946-ban egy Andy Dufresne nevű bankárt - noha makacsul hangoztatja ártatlanságát - kettős gyilkosság elkövetése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek. Dufresne egy Maine állambeli büntetés-végrehajtó intézetbe kerül és hamar meg kell ismerkedjen a börtönélet kegyetlen mindennapjaival, a szadista börtönszemélyzettel, a szinte elállatiasodott rabokkal. Azonban Andy nem törik meg. A bankéletben szerzett tapasztalatai segítségével elnyeri az őrök kegyét és azzal, hogy elvállalja egyik rabtársa illegális akcióiból származó bevételeinek könyvelését, kivívja "társai" elismerését is. Cserébe viszont lehetőséget kap a börtön könyvtár fejlesztésére, ezzel némi emberi méltóságot csempészve a keserű körülmények között élő rabok mindennapjaiba. (Forrás: port.hu)

A remény rabjai csak egy kicsivel maradt le az első helyezett mögött, és ennek csakis az az oka, hogy a Pokoli leckét én sokkal jobban szeretem, mint ezt a filmet. Ugyanolyan tökéletes könyvadaptáció, sőt itt a filmben valahogy sokkal mélyebb képet kaphatunk a karakterekről, mint a könyvben bármikor. 

3. Egy különc srác feljegyzései (Könyv: Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései)

Tartalom:
A Stephen Chbosky hatalmas sikerű regénye nyomán készült Egy különc srác feljegyzései főszereplője az elsős gimnazista Charlie (Logan Lerman), aki mindig a partvonalról szemléli az eseményeket - egészen addig, amíg szárnya alá nem veszi két belevaló felsőbb éves. A szép és szabad szellemű Sam (Emma Watson) és vakmerő mostohabátyja, Patrick (Ezra Miller) révén Charlie új barátokat szerez, megismeri az első szerelmet, az ébredező szexualitást, féktelen bulikra és a Rocky Horror Picture Show éjféli vetítéseire jár, és közben a tökéletes dalt is keresi. (Forrás: port.hu)

Azért különleges ez a film, mert ritka, de ez is megesik néha, hogy a film jobban tetszik nekem, mint az alapjául szolgáló mű. A különc srác feljegyzései pontosan ez a kategória, a film valahogy jobban átadja az érzelmeket, ami ugyebár a tökéletes főszereplő hármasnak köszönhető.

4. Csillagainkban a hiba (Könyv: John Green: Csillagainkban a hiba)

Tartalom:
Hazel Grace (Shailene Woodley) és Gus (Ansel Elgort) kamaszok, és sok mindenben hasonlítanak egymásra: a furcsát jobban szeretik az átlagosnál, ötletesen, szellemesen, felelőtlenül akarnak élni, és vonakodva, de beletörődnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük egészen új, különös utakra sodorja őket.
Kapcsolatuk rendkívüli. Többek között azért, mert a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg; a lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát. Viharos szenvedélyeik elválaszthatatlanok attól a tudástól, hogy csak a szerelmük tart örökké - ők nem. (Forrás: port.hu)


Ez a legfrissebb film ezen a listán, mégis már megérdemli, hogy idekerüljön a jobbak közé. A film készítői tudták mi kell a rajongóknak és pontosan azt adták meg számukra. Kiemelték, amit ki kell, megjelenítették azokat az apróságokat, amiket a rajongók úgy imádnak a könyvben, és mindezt úgy, hogy megmaradt a történet bája, szellemessége és tragikus hangulata. Szép munka.

5. Interjú a vámpírral (Könyv: Anne Rice: Interjú a vámpírral)

Tartalom:
A halhatatlanok köztünk járnak. Korunk öt legnépszerűbb férfiszínésze, élükön Tom Cruise-zal, Brad Pitt-tel valamint Antonio Banderasszal az Anne Rice bestseller regényéből készült filmben éppen olyan, mint a film, melyben játszik: csodálatos, hátborzongató, romantikus. Louis, az arisztokratikus, szomorú tekintetű vámpír megjelenik egy fiatal riporternél, hogy a lehető leghitelesebb forrásként beszámoljon neki a vámpírok életének minden részletéről. Története 200 évvel korábban kezdődik: a vámpír Lestat végtelenül gonosz, ám ellenállhatatlan egyénisége rabul ejti a fiatal és gazdag Louist. A különös mámor vonzásában a fiú az elátkozottak sorsát, a halhatatlanságot választja: átalakul vámpírrá. Ettől kezdve élete folyamatos szenvedéssé válik: ahhoz, hogy éljen, ölnie kell. (Forrás: port.hu)

Szerettem volna, ha az Interjú a vámpírral kissé előrébb kerül ezen a listán, de Antonio Banderas Armandjával sosem voltam és sosem leszek kibékülve. Ezen kívül mindent imádtam benne, a sötét, misztikus és borzongó hangulattól kezdve, a remek karaktereken és színészeken keresztül a mély és elgondolkodtató mondanivalóig. A legjobb vámpíros film, amit valaha készítettek.

Az utolsó toplista végére értünk. Remélem mindenkinek tetszett és szívesen olvastátok melyek a személyes kedvenceim bizonyos témákban. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...