2013. máj. 30.

Vámpírakadémia: Vértestvérek, a FILM (hírek és a szereplőgárda, na meg a véleményem róluk)



Nemrég kezdtem el olvasni Richelle Mead Vámpírakadémia sorozatát, legfőképp azért, mert láttam valahol, hogy filmet fognak belőle készíteni. Korábban nem értettem mi ez a nagy láz a könyvek körül, és nem nagyon érdekelt, miről is szól, de most, hogy belekezdtem nagy rajongója lettem, így természetesen a filmet nagyon várom. Jövőre, pontosabban 2014. február 14.-én lesz a premier a mozikban, és elvileg most májusban kezdődik a forgatás. Így gondoltam összeszedem és véleményezem az első könyv legfőbb karaktereire kiválasztott színészeket. Az első film címe: Vampire Academy: Blood Sisters (Vámpírakadémia: Vértestvérek) lesz.

Elsőnek azt kell megjegyeznem, hogy így első látásra nagyon elégedett vagyok a szereplőgárdával majdnem teljes 100%-ban, ami igen nagy dolog, hiszen általában a filmes adaptációk esetében a szereplők külseje szinte soha nem hasonlít a könyvben leírtakhoz. Nos, itt nem ez a helyzet, egy-két kivételtől eltekintve, azon meg már meg sem lepődök, hogy a szereplőket kicsit megöregítették, hiszen valljuk be a képek alapján nem nagyon lehet elhinni, hogy ezek a színészek 17-18 éves karaktereket játszanak. De nem is szaporítom tovább a szót, akkor lássuk mely színészek keltik életre a legfőbb Vámpírakadémia karaktereket.

Rose Hathaway: Zoey Deutch
Annak ellenére, hogy a könyvben Rose közel-keleties vonásokkal van jellemezve, hiszen az apja arab volt (lebarnult bőr, barna szemek, majdnem fekete haj), mégis úgy hiszem, hogy Zoey Deutch jó választás a szerepre, hiszen még lebarnulhat, a haja és a szeme barna, így nincsenek itt gondok.
Nem sok filmben láttam eddig, csak A lenyűgöző teremtményekben, ahol egy kisebb mellékszerepet játszott, és ezelőtt gyakorlatilag nem ismertem őt, mégis szerintem jó választás a szerepre. Már csak az a kérdés, hogy tudja-e hozni Rose bonyolult karakterét.

Lissa Dragomir: Lucy Fry
Szintén kitűnő választás a szerepre, nem is nagyon tudok belekötni, mintha csak Lissa-t látnám magam előtt. Lissa karaktere sokkal egyszerűbb, mint Rose-é, így szerintem nem lesz nehéz eljátszani őt.

Dmitrij Belikov: Danila Kozlowsky
Ezen a képen egy kicsit gáz haja van Danila-nak, de hosszú hajú képet akartam ide berakni, mert hát Dmitrij haja is hosszabb. Nem akarok sokat áradozni, de ő a legtökéletesebb színész, akit erre a szerepre be lehetett választani. Dmitrij az egyik kedvenc karakterem, és mikor megláttam Danila képeit, akkor mintha csak Dmitrijt láttam volna magam előtt. Külsőre tökéletes választás, mellesleg Danila orosz színész, oroszul és angolul tökéletesen beszél, így még a háttere is meg van ahhoz, hogy a könyves Dmitrij-t tökéletesen életre keltse a vásznon.

Christian Ozera: Dominic Sherwood
Erről a srácról se hallottam korábban, és nincs is sok kép róla fenn a neten, szerintem inkább valami modellféleség, vagy kezdő színész, vagy nem tudom. Hát, ő külsőre nem a tökéletes Christian, (sápadt bőr, kék szemek és fekete haj), de ha hozza Christian karakterét, akkor nem lesz bajom vele... ő a másik kedvenc karakterem Dmitrij mellett. :)

Viktor Dashkov: Gabriel Byrne
Gabriel Byrne szintén mintha csak az élőben megelevenedett Viktor lenne, aki most lépett ki a könyvek lapjai közül, szintén tökéletes választás. Ráadásul remek színész, legutóbb a Vikingekben láttam.

Natalja Dashkov: Sarah Hyland
Natalja-nak az apjára kellene hasonlítania, vagyis fekete haj meg minden, így ez a színésznő se lett teljesen eltalálva a külső adottságait figyelembe véve, de mivel nekem egyáltalán nem fontos karakter, így úgymond mindegy, hogy ki fogja alakítani.

Mia Rinaldi: Sami Gayle
Megint ugyanazt gondolom mint előbb, Mia nem így van leírva a könyvekben (szőke hosszú haj, sötét szemek, ha jól emlékszem), ennek ellenére semmi bajom a szerepre választott színésznővel, mert Mia nem a a kedvenc karakterem, így tökéletesen mindegy ki kelti életre.

Mason Ashford: Dominic Monaghan
Dominic szintén a könyvekből kilépett Mason, nekem bejön a választás, bár egy kicsit fiatalabbnak tűnik a többiekhez viszonyítva, de mindegy.

És akkor a végén a többi (számomra nem annyira fontos) karakter:
Kirova igazgatónő: Olga Kurylenko
Jesse Zeklos: Ashley Charles
Tatjana királynő: Joely Richardson
Aaron Drozdov: Edward Holcraft
Sonya Karp: Claire Foy

Én már várom a filmet, elégedett vagyok a kiválasztott szereplőgárdával, és nagyon remélem, hogy jó filmet készítenek a Vámpírakadémia sorozat első kötetéből (és hogy nem jut a Twilight sorsása, vagyis, hogy nem a szerelmi nyavalygáson lesz a fő hangsúly, hanem az izgalmas történeten és a sok akción), és ha sikeres lesz az első film, akkor jöhetnek a folytatások is.

5 megjegyzés:

  1. Hát én őszinte leszek: A könyvvel tavaly nyáron (ha jól emlékszem, júniusban) ismerkedtem meg, és azóta egyszerűen imádom! A kedvenc könyvem, amit már 2-szer is elolvastam.
    Viszont nekem a szereplők annyira nem tetszenek. Oké, van egy-két színész, aki szimpatikus, ilyen Zoey is, meg Danila is, bár én Dimitrijt Ben Barnes-ként képzeltem el a filmben, de aztán egyetértettem a választással, hogy Danila orosz származású. A színészek közül nincs bajom Sarah Hyland-dal, Lucy Fry-al, bár amikor láttam, hogy ő lesz Lissa, szó szerint leesett az állam. Viszont a többiek kinézete kifogásolható számomra. Mármint a könyvbeli karakterekhez képest. Ennek ellenére nagyon várom a filmet és 100000%, hogy meg fogom nézni!! :D <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom a Vámpírakadémiát, bár én még csak most találtam rá ezekre a könyvekre, így viszonylag friss az élmény. Most fejeztem be az utolsó könyvet, de a film megjelenéséig én is tuti elolvasom még párszor mind a 6 kötetet.

      Nekem a három főszereplőnek választott színész nagyon bejön, Zoey, Lucy és Danila, szerintem ők tökéletesek, meg a Mason-nel választott fiú is. A többiek szerintem is kifogásolhatóak, de próbálok rugalmasan hozzájuk állni. Nekem Christian a legnagyobb csalódás, őt EGYÁLTALÁN nem ÍGY képzeltem el. De ha jól hozzák a karaktert, akkor már nem annyira fog érdekelni, hogy külsőre nem éppen olyanok, ahogy a könyvben vannak leírva.

      UI: Ben Barnes, mint DMITRIJ???? Úristen, ezt el sem akarom képzelni. Szerintem Danila a tökéletes Dmitrij, Ben Barnes túl.... hogy is mondjam "nyálasképű" és cingár, túl fiatal (vagyis fiatalnak néz ki) erre a szerepre. Danila sokkal férfiasabb, és orosz. Mondom, tökéletes Dmitrij. (De mondjuk kinek mi tetszik, ízlések és pofonok. :)

      Törlés
    2. Egyébként Ben Barnest már hallottam oroszul beszélni. Nem hiszem, hogy nagy akadály lett volna neki eljátszani Dmitrijt, de én is tartom magam ahhoz, hogy Danila tökéletes választás, a legjobb. Viszont Zoey-val nagyon nem értek egyet. Láttam a Ringer című sorozatban és A lenyűgöző teremtményekben is, és nem hiszem, hogy eltudná játszani Roset, hiszen ő olyan vagány és erős. Voltak felkészítései, és habár megpróbálták kiképezni úgymond, nem vagyok biztos abban, hogy menni fog neki. Láttam képeket arról, hogy hogyan rúg, és elszörnyedtem. Persze minden elismerésem, hogy végigcsinálta, és minden szavamat visszaszívom, ha jól teljesít majd vagy a kaszkadőre...
      Egyébként én úgy emlékszem, hogy Natalja haja barna és nem fekete. Abe - Rose apja - pedig török.
      Mason nagyon jó választás szerintem is, bár nekem már a Christian karakterét eljátszó színésszel sincs semmi bajom. Határozottak a vonásai. Nem hiszem, hogy kontaktlencsét adtak neki és befestették a haját, de szerintem nem lesz rossz.

      Törlés
  2. Csak annyit tennek hozza,hogy Karp tanarno szerintem igen fontos szereplo Lisa jovojet illetoen. :)

    VálaszTörlés
  3. Én attól félek személy szerint hogy a könyv után a film egy nagy semmi lesz, mint pl Darren Shan Rémségek cirkusza...
    Várom a filmet nagyon, hogy mi sül ki belőle, de merem remélni hogy nem csapják össze mint az előbb említettet. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...