2013. márc. 23.

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel (Tündérkrónikák 4.)

Nem sok van már hátra a Tündérkrónikákból, és most, hogy befejeztem a negyedik könyvet tudatosult bennem, hogy már csak az utolsó kötet maradt. ELŐRE FIGYELMEZTETEK MINDENKIT, HOGY SPOILERES A KRITIKÁM, SAJNÁLOM EZT MOST NEM TUDOM MEGKERÜLNI, ÍGY MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASSA TOVÁBB!!!

A történet:
"Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni. MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál. A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt. Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen."


Nos, lássuk mi minden történt. A könyv ott folytatódik ahol abbamaradt és hát egy kis gondolkodás után magam is előre rájöttem, mi lesz most Mac-el, és hát tényleg az történt, Pri-ya lett belőle. Szegény lányt Dani menti meg (kérdem én hol a fenébe voltak a többiek ilyenkor, már másodjára hagyták magára). Az első amit nem értek, hogy miért kellett az elejére a Dani nézőpont, és ezzel most nem azt akarom mondani, hogy nem bírtam Dani-t, sőt ebben a kötetben kedveltem meg véglegesen. Korábban igen keveset szerepelt, most meg igazi főszereplő lett belőle, Mac-el tényleg összebarátkoztak, és remek csapatot alkottak. Na, de visszatérve a kérdésemre, nem értem miért kellett a Dani nézőpont, mikor korábban nem volt nézőpontváltás, elég lett volna, ha később mikor Mac jól lesz, akkor elmesélik neki, hogy ki mentette meg.

A Pri-ya Mac igen érdekes volt, és azt vártam, hogy ezt a szexrabszolga létet a könyv nagy részében el fogják húzni, de szerencsére nem így lett, hanem igen hamar túlléptünk rajta. Barrons (önzetlen????) segítségével Mac ismét önmaga lesz, és eztán minden tündérmágiának, tündércsábító erőnek képes lesz ellenállni. Ebben a részben Mac még erősebbé válik, tényleg majdnem teljesen eltűnt a szivárvány lány, rózsaszín Mac halott és helyére az újabb, sötét verziója lépett. Nekem biztos nem hiányzik a barbi Mac, sokkal jobban örülök annak, amivé vált, végre képes magát megvédeni, nem kell senkire se hagyatkoznia... Ebben a részben megkaptam a kívánt Mac és Barrons "akciózást", bár kár, hogy ez nem az érzelmek miatt alakult ki közöttük, hanem csak azért, mert Mac-nek erre volt szüksége.

Közben az emberek világa is teljesen megváltozik, a falak leomlásával minden gonosz tündér a földre érkezik, és hát az emberiség (már ami megmaradt belőlük) természetesen két részre szakad. Egy részük bátran felveszi a harcot a rusnya tündérek ellen, nagyon csodáltam Jeyne felügyelőt és csapatát, a másik részük meg ostoba módon isteníti kezdi a szörnyetegeket, hogy cserébe halhatatlanságot kaphassanak. Vannak hülye emberek, ez itt sincs másképp, én erre csak annyit jegyeznék meg, hogy az ilyenek meg is érdemlik, hogy eztán vacsora legyen belőlük. Könyörgöm, Rowena-t valaki csapja már agyon, az a nő az agyamra megy, nem értem miért pikkel ennyire Mac-re, V'Lane-t még mindig bírtam, de várom már a nagy csavart, ami vele lesz kapcsolatos, mert eddig még nem derültek ki a hátsó szándékai, ez az utolsó kötetre marad. Kíváncsi vagyok mi lesz a Sinsar Dubh sorsa, és arra is, hogy akkor most igaz lenne, amit Darroc állít, mégse ő ölte volna meg Alina-t, vagy csak ezzel akarja félrevezetni Mac-et? Milyen nagy csavar lenne már, ha nem is Darroc ölte volna meg a nővérét, hanem valaki, akire senki nem gondolt?

És direkt a végére hagytam Barrons-t, mert ez döbbentett meg a legjobban. Elsőnek nem értettem, hogy most mi van, de aztán beleolvastam gyorsan az 5. könyv elejébe, és akkor már nem voltak kétségeim. Tényleg Barrons volt az a szörny. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mi a franc lehet Barrons, de erre nem számítottam. Azt hittem valamiféle különleges tündér, de nem találtam el. Barrons igazából egy szörnyeteg. Azt nem tudom, hogy került a földre, hogy pontosan milyen szörny, mert oké, hogy egy szörny, de hogy honnan jött, miként keletkezett, hogy tud ember alakot ölteni, meg ilyen apró kérdésekre még mindig nem kaptam választ, és ezek a dolgok engem nagyon érdekelnének. ÉS HÁT BARRONS MEGHALT!!!!!! Ez most komoly? Úgy értem nem fog többet szerepelni? És akkor nem fogjuk megtudni, hogy akkor ő most tulajdonképpen hogy került ide a földre, mit akart a könyvvel, meg ilyenek? Remélem azért ezt valaki megmagyarázza még később, mondjuk V'lane, ő elvileg úgyis tudja micsoda volt Barrons és most, hogy amaz halott, nyugodtan elmondhat mindent Mac-nek róla.

A könyv vége nagyon meglepett, nem erre számítottam, azt hittem a történet legeslegvégén Mac és Barrons összejönnek, de hát a férfi meghalt, és pont Mac ölte meg, habár nem tudta, hogy a férfi az, de hát mégis ő volt, milyen ironikus nem? Barrons végig azon dolgozott, hogy erős, önálló és magabiztos nőt csináljon Mac-ből, és hát végül mondhatjuk, hogy pont emiatt érte el a végzete. El nem tudom képzelni mi lesz eztán, vagy hogy miként zárják le a történetet, de remélem hogy nem játsszák el azt az olcsó klisét, hogy Barrons mégsem halt meg, ahogy mindenki hitte, mert az igen idegesítő húzás lenne. Majd meglátjuk mi lesz....
UI: Ez a borító tetszik eddig a legjobban.:)
A könyvről:
5/5* (Még mindig!!!)

3 megjegyzés:

  1. Olyan jó látni, hogy így össze vagy zavarodva. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem annyira nem jó, de remélem az utolsó kötetben minden világossá válik végre.... :)

      Törlés
    2. Tudom, nagy a szám, mert én már olvastam az utolsó kötetet. :P
      Természetesen világossá. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...