Killing Bono (Öld meg Bono-t)

Nem mintha különösebben szerettem volna valaha a U2 együttest, és nem olvastam Neil McCormick önéletrajzi könyvét melyből a film készült (könyv: Neil McCormick: I was Bono’s doppelganger – Én voltam Bono hasonmása), hanem húgom imádja Ben Barnes-t, aki a főszereplőt játssza, így megnézette velem ezt a filmet, és meg kell mondjam nem bántam meg, hogy engedtem a rábeszélésnek.
Merthogy a film igenis szórakoztató és vicces, és Ben Barnes és Robert Sheehan a főszerepben nagyon alakítanak. Na de erről később.

Miről szól a történet? Van egy testvérpár Neil és Ivan McCormick, akik gyerekkori barátságban vannak a U2 együttes tagjaival, Bono-val és a többiekkel, ott voltak, mikor megalakult az együttes, és végignézték hogyan válnak egyre híresebbé. Közben persze ők is próbálkoztak a saját zenéjükkel, de valahogy ez nekik sosem jött össze, annak ellenére, hogy Neil mindent megtesz a sikerért. Végül Írországból Londonba költöznek, és ott indul be az élet igazán… a film azt mutatja be, hogy milyen nehéz érvényesülni a zeneiparban és hogy sokszor a tehetség vagy az akarás vajmi kevés a sikerhez, hiszen megtörténhet, hogy annak ellenére, hogy mindent megteszünk a céljaink eléréséért, akkor sem tudjuk álmainkat megvalósítani.

Mint már mondtam ez a film Neil McCormick önéletrajzi könyvéből készült, nem olvastam, így nem tudom mi mindent változtattak meg a könyvhöz képest, persze ha jól értesültem a pisztolyos jelenetek nem történtek meg a valóságban, csak a filmben a hatásfokozás kedvéért rakták bele, na meg persze a valóságban Neil nem csalta meg Gloria-t azzal a másik nővel, a többi viszont elvileg mind megtörtént.

Akkor beszéljünk egy kicsit a szereplőkről, Ben Barnes Neil és Robert Sheehan Ivan szerepére nagyszerű választás volt (de azok a ruhák és azok a hajak, egyszerűen förtelmesek), azok ketten folyamatosan sziporkáztak, bírtam amilyen arcokat vágtak, vagy ahogyan lereagáltak néhány dolgot. Ivan szeretnivaló, viszont ha Neil valóságban is ilyen volt, akkor párszor jól fejbe vertem volna, mondjuk, mikor nem tudom hány nagy lehetőséget utasít vissza, csak azért mert ő a saját erejéből szeretne boldogulni. Értem én, és nagyon szép dolog, hogy nem akar mások hátán felkapaszkodni, de ha már Bono ennyiszer felajánlja a segítségét puszta barátságból, akkor én biztosan nem teketóráznák, hogy elfogadjam vagy sem… főleg mikor látom, hogy magamtól nem tudom összehozni az olyannyira vágyott sikert.

Nagyon bírtam még a meleg főbérlőt, akihez Londonba költöztek, meg a „maffiózót” akitől a pénzt kapták, meg persze az a pasi is jó volt, aki végül leszerződtetett őket. A film tele volt apró kis poénokkal, amelyek jót mulattam, és habár nem valami nagy műalkotás az egész, de mégis tetszett. Főleg az ír akcentus és a fülbemászó zenék, amit imádtam hallgatni.
Trailer: (csak angolt találtam)
http://www.youtube.com/watch?v=TGCOryLwgiY&playnext=1&list=PL229BF497B19BA7B6&feature=results_video
10/9

Cassandra Clare: Az angyal (Pokoli szerkezetek 1.)

Már régóta szemezgettem ezzel a könyvvel és mivel az írónő másik sorozatát, a Végzet Ereklyéit imádom, így gondoltam ezt is el kellene olvasni, ez ugyebár az előzménytörténete a másiknak új szereplőkkel. Nem bántam meg, hogy belekezdtem, hisz teljesen lekötött és nagyon magával ragadó a történet.

Lássuk csak elsőnek, miről szól a könyv. Tessa Gray a nagynénje halála után Londonba utazik, hogy meglátogassa a bátyját, de elrabolják, ha jól emlékszem Sötét Nővérek névre hallgató két asszony (boszorkánymesterek), akik eztán megmutatják a lánynak, hogy milyen képességgel rendelkezik – képes bárkivé átalakulni, ha megérint egy a személyhez tartozó tárgyat - és mindent megtesznek annak érdekében, hogy Tessa megtanulja, hogy kell használni a képességét.
A lányt végül az árnyvadászok – vagyis pontosabban Will Herondale – mentik meg, akik rejtélyes gyilkosságok után nyomoznak. Így Tessa tudomást szerez erről a mondénok elől rejtett világról, az árnyvadászok, az alvilágiak, a démonok és a mágia létezéséről. Elviszik magukkal a Londoni intézetbe és megígérik a lánynak, hogy segítenek neki megtalálni a bátyját, kideríteni, hogy mit akarhat Tessa-tól a rejtélyes Magister, aki elraboltatta és kideríteni, hogy kicsoda is valójában Tessa.

Ennyit röviden a történetről, ami nem kevésbé fordulatos és izgalmas, mint a Végzet Ereklyéi, és mivel én szeretem a régi korban játszódó történeteket, így az, hogy a Viktoriánus korszakban játszódik, számomra csak dobott a hangulaton. Milyen szereplőink vannak? Ha őszinte akarok lenni, akkor a főszereplő számomra nem nagy karakter, az a tipikus hősnő, aki bennem sosem hagy mély nyomot, kedves, udvarias, igazi 19. századi hölgy. Aztán ott van a két férfi főszereplő.

Az egyik Will, a „rosszfiú”, aki „enyhén” hasonlít Jace-re jellemüket tekintve, és igen a Pokoli szerkezeteket a Végzet Ereklyéihez fogom hasonlítani, és ha mondhatok ilyet, akkor Will még Jace-en is túltesz bunkóságát és önteltségét tekintve, ami szerintem igen nagy teljesítmény. Míg Jace valahogy szimpatikus volt számomra, addig Will csak idegesített a folyamatos szákhősködésével és beszólásaival, és amit a könyv végén leművelt Tessa-val, nos, én is csak azt tudom mondani, amit Tessa felelt neki, hogy erre nincs semmilyen jó magyarázata. Merthogy igen, utalások vannak rá az egész könyvben, hogy Will valójában nem olyan, mint amilyennek mutatja magát, hanem van egy nagy titka, amit senkivel sem oszt meg… erre remélem a 2. könyvben fény derül… bár mondjuk számomra az akkor sem lesz mentség arra, ahogyan beszélt szegény Tessa-val. Will-ben egyetlen szimpatikus dolog volt számomra, az őszinte és mély barátsága Jem-el, akit mindenkinél jobban szeret, és akiről gondoskodik a betegsége miatt. Mikor Will és Jem együtt voltak, nos, akkor csak akkor szerettem Will-t valamelyest.

A másik férfi főszereplő pedig James Carstairs vagy, ahogy mindenki hívja: Jem. Őt azonnal a szívembe zártam, pedig általában nekem a rosszfiúk jönnek be, most mégis Jem került közel a szívemhez, Will meg csak irritált. Jem igazi úriember, kedves és megértő, olyan igazi szőke herceg a fehér lovon, aki mégsem unalmas, hanem valamiért nagyon kedvelhető. Persze meg van a saját szomorú múltja, a titokzatos betegsége, aminek terhét örökké cipelnie kell magával, talán ez a tragikus sors teszi olyan szerethetővé a szememben.

Persze hármójukon kívül vannak még egyéb mellékszereplők, hogy csak a fontosabbakat említsem, Henry és Charlotte, akik a Londoni intézet vezetői, ha pontos akarok lenni, akkor inkább Charlotte a vezető, ami igen nagy teljesítmény, ha azt nézzük, hogy ő csak egy nő, és ne felejtsük most a 19. században vagyunk, még az egyenjogúság kivívása előtt. A férje Henry meg egy tipikus szórakozott feltaláló, aki inkább tölti minden idejét a saját kis zugában a saját kis szerkezeteivel, minthogy mással foglalkozzon. Aztán ott van még Jessamine, az angol „rózsaszál”, aki gyűlöli az árnyvadász létet, igazi hölgyként szeretne élni normális életet, nem pedig démonokat és alvilágiakat püfölni az éjszakában.

Megismerhetjük jobban Camille-t, aki ugyebár a Végzet Ereklyéi 4. részében tűnik fel, aki ekkor még Magnus-sal volt együtt… és igen szerepel Magnus Bane is, a kedvenc boszorkánymesterem, ő volt az abszolút kedvenc szereplőm a Végzet Ereklyéiben, így kitörő lelkesedéssel olvastam mikor ebben a történetben felbukkant, még ha csak egy rövid időre, de akkor is. És volt valami, ami különösen elnyerte a tetszésemet, hogy Tessa imád olvasni, és Will is – mint később kiderül – így folyamatosan könyvekből és versekből idézgetnek.

A végén meg kell jegyeznem, hogy ez a könyv egy trilógia első része, mely Pokoli Szerkezetek néven fut, már várom, hogy a második rész megjelenjen magyarul, kíváncsi vagyok a folytatásra. Összességében ez egy remek könyv, nekem tetszett, természetesen nem szárnyalhatja túl a Végzet Ereklyéit, de szorosan mögötte van a sorban. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
UI: a borítón Will szerepel:)
Könyv trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=4nxQVz0uhNg
5/4

Batman: Under the Red Hood (Batman: A Piros Sisak alatt)

Muszáj írnom erről is egy bejegyzést, egyrészt mert imádok mindent ami Batman-nel kapcsolatos, és másrészt azért, mert annak ellenére, hogy ez egy röpke 75 perces rajzfilm, mégis nagyon tetszett. Tetszett a történet, és habár előre kitalálható volt, hogy mi fog történni – azt már észrevettem, hogy ha egy film vagy könyv úgy kezdődik, hogy meghal valaki, akkor az esetek nagy részében később kiderül, hogy az a bizonyos szereplő mégis él – mégis remekül szórakoztam rajta.

Minden megvolt benne, ami nekem kell. A világkidolgozás, a sötét háttér és a hangulat tökéletes illeszkedik Nolan újfajta Batman trilógiájához, gyönyörűen kidolgozott a grafika, nem túl régies, de nem túl modern és agyon grafikált, mint a mostani rajzfilmek esetében az lenni szokott. Mindig a hangulathoz illeszkedő zenék csendülnek fel.
Miről szól a történet? Egyből belevágunk a dogok közepében, Ras Al Ghul-t látjuk elsőnek, aki szövetségese Joker miatt aggódik, aki elkapta Batman társát, a 2. Robint, és mivel nem bír magával így halálra veri Jasont egy feszítővassal. Batman későn érkezik, nem tudja megmenteni a társát, így Jason meghal.

Aztán 5 év telik el és láthatjuk az akkori viszonyokat, Batman próbálja feldogozni a tragédiát, tovább vigyáz Gotham városára, az alvilág akkori vezetője, Black Mask, aki szintén hatalmas figura a maga módján. Ám váratlanul feltűnik a Piros Sisak, aki elkezdi lopkodni a bűnözők, főként Black Mask tulajdonát, területeit és embereit és mikor nem állnak át hozzá, akkor pedig elkezdi kiiktatni a vetélytársakat. Batman-nek egyből feltűnik Piros Sisak, aki habár rossz fiúnak tűnik, mégsem teljesen az.

Persze az említetteken kívül itt van még Joker, aki egyszerűen hihetetlen karakter, a legjobb gonosz a Batman világban, beugrik egy kis látogatásra Batman első társa, az első Robin, Dick Grayson, aki ma már Éjszárnyként önállóan dolgozik, és el ne felejtsük a hű Alfred-ot. A karakterek szerethetők, az őrülten gonosz Joker, a bosszúszomjas és egyéni gondolkodásmóddal rendelkező Piros Sisak, a folyton őrjöngő és mindenkivel kiabáló Black Mask és szószátyár, segítőkész Éjszárny. A karaktereknek adott hangok megfelelők, mindenkit pont eltaláltak, nem volt gondom vele. (Itt az eredeti angol szikronról beszélek, mert én angolul néztem!)

A történet nem túl bonyolult, de mégis lekötött, szórakoztatott, igazi Batman sztori, a rajzfilmek közül a legjobb szerintem. A többi az túl régi és túl unalmas már. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki imádja Batmant!
Trailer: (csak angolt találtam)
http://www.youtube.com/watch?v=6iUp44WDwrA
10/10

Sötét lovag: Felemelkedés (Batman 3.)

Nagyon régóta vártam ezt a filmet, mióta csak megismerkedtem Christopher Nolan Batman filmjeivel, melyeket a mai napig a kedvenc filmjeim egyikének tartom. A 2. rész Jokerrel mindent visz, és nem hittem volna, hogy valaha azt a szintet felül lehet múlni.
Nos, itt van a trilógia 3. része, melynek címe „Sötét lovag: Felemelkedés” és habár még mindig a 2. rész maradt a kedvencem, de ez méltó befejezése az újfajta Batman kultusznak, amit Nolan teremtett meg.

Lássuk, csak miről szól a film. 8 év telt el a 2. rész óta, Batman-t mindenki gyilkosnak hiszi, Dent lett a hős, akiről még egy ünnepnapot is elneveztek – ezen jót mosolyogtam – eddig béke volt Gotham városában, de akkor váratlanul felbukkan egy új gonosz Bane személyében, aki el akarja pusztítani a várost és Batman-t. Így Batman-re újra szükség van, és ha lehet, akkor most sokkal jobban, mint ezelőtt. Bruce azonban már megöregedett, testi fájdalmai vannak és szinte remeteként él otthonában, de amikor szükség van rá, akkor persze újra felölti a sötét maszkot, hogy megmentse városát a pusztulástól. A történetről nem akarok többet leírni, hiszen csavaros és fordulatos, nem akarom lelőni a nagy poénokat, mindenki nézze meg maga, aki csak kíváncsi rá, higgyétek el, nagyon megéri!

Új karakterek sorakoznak fel a régiek – Lucius, Alfred, Gordon – mellett. Az első közülük a fő gonosz, Bane, akit képregény hűen emeltek át a filmbe, Batman egyik fő ellenfele, akinek sikerül lelepleznie őt, és ő lesz az, akinek sikerül megtörnie Batman-t, de annyira, hogy majdnem a halálba taszítja. Tom Hardy igazán jól alakít, habár természetesen nem szárnyalja túl Heath Ledger Joker-ét.
Aztán ott van Macskanő, Anne Hathaway alakításában, akit kicsit erőteljesebben jelenítettem meg volna a filmben, habár viszonylag sokat szerepelt, számomra nem volt túl hangsúlyos a jelenléte. Persze ő is képregény hű, vagyis tolvajként kezdi, de Bruce már az elején meglátja benne, hogy ennél többre lenne képes. (Zárójelben megjegyzem, nem tudom Bruce honnan szedte, hogy Selina nem jégszívű tolvaj, hanem igenis érző lelkű nő, akinek a nehéz sorsa miatt kellett a rossz útra térnie. Mert nem hiszem, hogy a két szép szeméből olvasta ki, na, mindegy) Persze rendben volt, meg minden, de valamiért mégis hiányzott valami a karakteréből.

És a harmadik új szereplő egy John Blake nevű rendőr, aki túlontúl kiemelkedik a többiek közül, végül Gordon jobb keze lesz, és ha a film végére érünk, akkor egyből megérthetjük miért volna végig kiemelve, sokkal nagyobb szerepe van, mint az elsőre bárki hinné.
Sajnálom, hogy vége van a Batman sorozatnak, én Nolan helyében biztosan nem hagynám abba három résznél, hisz még annyi minden van Batman világában, amiről mesélni lehetne. Persze az is igaz, hogy a csúcson kell abbahagyni, amíg még sikeresek mindannyian, mert ugyebár senki nem szeretne végül megbukni, mint azt már számos filmsorozat esetében tapasztalhattuk, de mégis úgy gondolom, hogy ezeket a Batman filmeket nagyon sokan szeretik, és még szívesen megnéznének egy-két filmet.

A három film egy egészet alkot, és most, hogy láthattuk a harmadikat, észrevehetjük, hogy minden olyan logikusan, olyan aprólékosan volt felépítve a hosszú évek során, hogy szerintem már az elején ki volt gondolva az egész, hogy merre kell haladni, egyik filmről a másikra és ez a három nagyszerű remekmű együtt alkot végül egy csodálatos egészet. Ugyanaz a filmzene, mint az első két rész esetében, mindig pont akkor csendült fel, amikor szükség volt a hangulat fokozására, megint remekül eltalálták.
Talán csak két apró negatívumot említenék, ami engem kicsit zavart. Az egyik, hogy Bruce az elején kb. egy napos ismeretség után ágyba bújik azzal a Miranda-val, számomra ez nem volt túl életszerű, így nem értettem, mi szükség volt rá. A másik meg, hogy hiányoltam az első két részben megszokott apró kis humorkodást, a poénokat, amik mindig a megfelelő időben csattantak el.

Összegezve ez egy nagyszerű film és mikor kijöttem a moziból egész hazaúton csak erre tudtam gondolni, még most este is, mikor írom ezt a bejegyzést teljesen a hatása alatt vagyok. Tökéletes befejezése egy tökéletes sorozatnak.
Imádlak titeket Batman és Christopher Nolan és köszönöm az élményt, amit a három filmben nyújtottatok számomra.
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=u4ImpCQWYZQ
10/10

Hófehérke és a vadász

Nem tetszett ez a film. Talán én vagyok ilyen vaskalapos és ódivatú, de ennek szinte már semmi köze nem volt az eredeti Hófehérke és a hét törpe meséhez. Értem én, hogy fel kellett egy kicsit turbózni, kellett bele több akció és izgalom, hogy egy eladható és két órás mozifilmet csinálhassanak belőle, de szerény véleményem szerint ezt anélkül is meg lehetett volna oldani, hogy szinte az egész alapkoncepciót felrúgják.
A történet alapja persze ugyanaz, mint a mesének. A gonosz királynő meg akarja öletni a nála sokkal szebb Hófehérkét, itt van a vadász, a herceg és a törpök, de valami akkor sem stimmel. Több sebből vérzik ez a film és még egyszer meg kell jegyeznem, nekem nem tetszett, sőt mi több untatott. Unalmas volt és erőltetett az egész.

Hogy valami jó dolgot is írjak – mert persze az is volt benne – akkor a gonosz királynőt, Ravenna-t kell megemlítenem. (Milyen béna név az már, hogy Ravenna!?) A nevén kívül azonban minden tökéletes volt benne. Charlize Theron számomra nagyot alakított, talán az egyetlen jó színész ebben a filmben, Chris Hemsworth mellett. Róla még később. A mesebeli gonosz királynő itt háttértörténetet kapott, megtudhatjuk miért lett olyan amilyen, hogyan kapta a hatalmát, sőt, úgymond egy társa is lett a bátyja személyében, aki engedelmes pincsikutyaként vezeti a seregüket és mindenben segít a nővérének. Ennek kb. csak annyi haszna volt, hogy a királynő tudott kivel beszélgetni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem értem meg őt, hiszen valamilyen szinten igaza van abban, amikor meséli, hogy az ő életét is ilyen férfiak tették tönkre, és épp ezért teszi ugyanazt Hófehérke apjával. Mondhatjuk úgyis, hogy egy feminista harcost láthatunk, akinek tetteivel valamilyen szinten egyet lehetne érteni, ha nem olyan férfiakon állna bosszút, akik igazából nem tettek ellene semmit sem. Miért nem keresi fel azt az egyet, aki az ő családja életét tette tönkre és miért nem azon végzi be bosszúját? Talán az már régen megvolt és mivel a nő kezdett kicsit megőrülni, így talán már mindegy is neki ki az a férfi, csak legyen valaki, akit megfoszthat a hatalmától, akinek elveheti a királyságát.

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam ez volt az egyetlen pozitív dolog a filmben, mert, hogy minden mást, amit csak lehetett jól elszúrtak. Míg Charlize Theron remekel Ravenna szerepében, addig Kristen Stewart Hófehérkeként semmi emlékezeteset nem ad – legalábbis számomra – olyan, mint a többi filmjében. Nem értem miért pont őt kellett választani erre a szerepre, számomra egyáltalán nem ő Hófehérke, hiszen beesett és fura az arca. Épp ezért számomra hiteltelen volt a film alap koncepciója, mi szerint Hófehérke a legszebb a királyságban, szerintem Ravenna ezerszer gyönyörűbb nála, ha a külsejüket nézzünk. Ha a belső szépségről van szó, abban tényleg Hófehérke az első.

A harmadik főszereplő a vadász, akit Chris Hemsworth alakít, nekem bejött a lecsúszott, iszákos, semmivel nem foglalkozó vadász, aki mellesleg itt igenis fiatal és jóképű, csak akkor vertem a fejem a falba, mikor egyből elhitte a királynő hazugságait, ennyire csak nem lehet ostoba! Bár ezek szerint mégis…
Négy dolog idegesített a legjobban, lehet, ez azért van, mert bennem még mindig a gyerekkorom meséjének története él, de ezt a négy nagy változtatást nem tudtam lenyelni és nem tetszettek, nagyon nem. Lássuk, mik azok:
- igaz, hogy vannak törpök, de teljesen a háttérbe vannak szorítva, alig szerepelnek, és ha mégis akkor sem hagynak mély nyomot bennem. Milyen kár!
- a királynő nem öregasszony képében adja oda Hófehérkének a mérgezett almát, hanem a herceg képében - Hófehérke és a herceg (akinek itt William a neve, ha jól emlékszem) nem jönnek össze a végén, sőt az egész film folyamán barátoknak vannak beállítva, gyerekkori pajtásoknak, akik törődnek egymással, de nem szerelemből, sőt mi több ebből következik…
-… az utolsó dolog, hogy mikor Hófehérke megeszi a mérgezett almát és meghal ugyebár, akkor nem a herceg csókja téríti magához, hanem a vadász megható monológja és aztán a VADÁSZ csókja. Értem én, hogy Chris Hemsworth milyen jó pasi, meg most milyen híres ugyebár, és hogy fontosabb szerepet kellett neki adni, de már csak az lett volna a jéghegy csúcsa, ha Hófehérke a vadásszal jön össze a végén. Szerencsére ez nem így lett, habár ki tudja, még mit találnak ki a folytatásban.

Mert igen, azt hallottam, hogy lehet lesz második rész. Én köszönöm szépen, arra már nem leszek kíváncsi.
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=AkAblN3N1h0
10/4

Underworld 4. - Ébredés

Már nagyon régen meg szerettem volna nézni a filmet, de csak most lett rá lehetőségem, mondjuk, így utólag nem nagyon gyötör a bűntudat a több hónapos késés miatt.

A korábbi Underworld filmek tetszettek, nem tudom miért, de bejött ez a sötét, gyilkolós, vérfolyós, erőszakos vámpír kontra lycan (vérfarkas) harc. Akárki akármit mond nekem a 3. film tetszett a legjobban, Lucian és Sonja története, na meg persze Victor… Mielőtt azonban arról kezdenék el áradozni, inkább a legutóbbi filmről, a 4.-ről szeretnék pár szót írni. Tényleg csak párat, hiszen nem hagyott bennem mély nyomot. Nem azt mondom, hogy nagyon rossz volt, de nem is azt, hogy nagyon jó. Eltelt az a kb. 90. perc, végignéztem, de nem mozgatott meg bennem semmit sem. (Itt jegyezném meg, hogy elég rövidre sikeredett a film!).

Kate Beckinsale hozta a szokásos formáját Selene-ként, csak ezúttal Michael maradt el mellőle, mert igen, Michael a film elejét leszámítva (olyan 5 másodperc után) nem is szerepel az egész filmben. Helyette megkaptuk a lányukat, akit egy nagyon szép fiatal színésznő alakít – és tényleg hasonlít Selene-re, mintha valóban Kate Beckinsale lánya lenne, plusz pont a castingoló csapatnak. Ám arra nem kapunk választ Selene-nek hogyan lehet egy lánya, mármint egy vámpír hogyan képes kihordani egy gyereket, talán ez a leglényegesebb kérdés az egész filmben – legalábbis számomra – amire ugyebár nem kapunk választ. (Megjegyzem ezt korábban sem értettem, mármint hogy Victor-nak hogyan lehetett Sonja a lánya, na mindegy, talán majd valamikor erre is fény derül).

A történet lényege, hogy a világ megváltozott, a vámpírok és lycan-ok már nem egymás ellen küzdenek, hanem miután az emberek felfedezték a két faj létezését, már ők lesznek a fő ellenfél, vagyis ezt hirdeti a korábbi trailer, bár ha valaki már látta a filmet, az tudhatja ez koránt sincs így… ugyanaz a felállás, csak most annyi a különbség, hogy már az emberek is tudnak a két fertőzött faj létezéséről. Egy kis összefoglalóval indul a film, hogy aki nem látta vagy netán nem emlékszik az első két részre, az azért képbe kerüljön, aztán meg azonnal a dolgok közepébe vágnak.

Van itt minden ami egy Underworld filmbe kell, látványos és véres küzdelmek, sötét kép és háttér, robbanó húscafatok és miegymás. 12 év telik el mióta Selene-t az emberek elfogták, aztán kiszabadul és Micheal keresésére indul, helyette találja meg a lányukat, akit ugyebár a farkasok és az emberek valamiért nagyon meg akarnak kaparintani maguknak. És habár egy „új világban”, de a harc ugyanott folytatódik ahol abbamaradt, csak ebben az esetben Micheal nélkül. Valahogy még sincs meg az a sokkoló hatás mint az előző filmek esetében, valami hiányzik, mondjuk ha jobban belegondolok, akkor nem értem minek kellett folytatni ezt a sorozatot, szerintem az első három rész éppen elég volt. Na mindegy, talán lesz 5. film is, meglátjuk az milyenre sikeredik, és reménykedjünk, hogy abban már Micheal is szerepelni fog…
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=bcASUjQfwjU
10/5

Anne Rice: Vér és arany (Vámpírkrónikák 8.)

Íme, egy újabb Vámpírkrónika! Ez éppen most 8. kötet, melynek főszereplője Marius. Róla szól ez a könyv, vagyis pontosabban az ő életét meséli el részletesebben, a saját szemszögéből olyan információkkal, amelyet korábban még nem hallhattunk az előző kötetek folyamán…
A könyv felépítése ugyanolyan, mint Anne Rice korábbi köteteinél, elsőnek látjuk a jelent melyben az egyik ősi – számunkra még ismeretlen vámpír – Thorne felébred álmából, találkozik a magányosan éldegélő Marius-al, akit mi már ismerhetünk az előző krónikákból. Thorne mindent tudni akar arról, ami Marius-al történt, hallani akarja a meséjét és ez éppen kapóra jön a másik férfinak, aki iszonyatosan magányos és szívesen kiöntené valakinek a szívét. Egy kis összebarátkozás után Marius szinte azonnal elkezdi kiönteni a szívét Thorne-nak és végül megelevenedik előttünk Marius életének története.
Sok mindent megtudhatunk róla, olyan dolgokat, amiket már korábban elmesélt Lestat-nak, vagy éppen Armand mondott el nekünk a saját könyvében a kettejük életéről, hogyan lett belőle vámpír, hogyan vált végül Akasa és Enkil (a két legősibb vámpír) őrzőjévé hosszú évszázadokon keresztül, láthatjuk saját szemén keresztül a szeretett Római Birodalmának bukását, ami egyben Marius első bukását is jelenti. Ekkor dönt úgy elsőnek, hogy ideje mély álomba merülnie. Ezelőtt még újra találkozik Mael-el és annak társával Avicus-al, majd Konstantinápolyban az onnani vámpír klán vezérével Eudoxia-val csapnak össze. Marius végül a reneszánsz korszakban éled újjá, ahol elmeséli akkori életét Bianca-val és Armand-al, az ő szemszögéből megtudhatunk néhány plusz érdekes információt abból a korszakból – amit ugye már Armand elmondott nekünk a saját könyvében - majd Santino vezetésével a Sötétség gyermekei teszik tönkre a boldogságukat, Mariust majdnem halálra égetik és csak Bianca vámpírrá változtatásával tud nagy nehezen újra megerősödni.
Láthatjuk, hogy Marius szinte egész életében rég elvesztett szerelmét Pandora-t kereste, akivel nagyon régen váltak el egymástól, végül rátalál csakúgy, mint Armand-ra, akit szintén elvettek tőle, közben egybefonódnak a jelen eseményei és Lestat kalandjainak rövid áttekintése után végül visszaérünk a jelenbe. Kiderül, hogy Marius még mindig iszonyatosan szenved azért, amit Santino és követői tettek vele és Armand-dal, meg az akkori boldog életükkel kb. 500 évvel ezelőtt, Marius egyetlenegy embert gyűlöl csak az egész világon az pedig Santino. Képtelen elviselni a férfit maga körül, bosszút szeretne állni rajta, csakhogy a törvényeik nem engedik. Thorne teszi meg ezt helyette, így végül Marius békére lelhet.
Na, ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy nem értem miért kellet várni 500 évet a bosszúra. Tökéletesen megértem, hogy Marius miért gyűlöli Santino-t, én is így éreznék, ha velem tettek volna ilyet, azt is elfogadom, hogy sokáig nem tudott rajta bosszút állni, mert gyenge volt, meg nem tudta merre van a férfi, viszont mikor megerősödött, akkor miért nem az volt a legelső dolga, hogy a tűzbe vesse az annyira gyűlölt ellenségét? Én biztosan így tettem volna.
A jelen történéseihez nem ad igazán sokat hozzá ez a könyv, mondhatjuk úgy is, hogy szinte semmit, csak Santino végül halálát leli, Thorne meg megtalálja rég elvesztetett teremtőjét Maharet-et. Ez engem mondjuk nem zavart annyira, számomra sokkal érdekesebb volt a múlt.
Az egy dolog, hogy már nagyon sok mindent megtudhattunk a korábbi krónikákból Marius-ról, de ez a könyv azért kifejezetten csodálatos, mert most Marius szemén át láthatjuk a történteket, plusz információkkal telerakva a mesét, amit már korábban hallottunk. Épp ezért nem felesleges íródott ez a könyv, és ezért annyira jó.
Nekem tetszett. És az is kiderült, hogy Marius nem az a bölcs, mindent tudó ember, amilyennek mások (pl. Lestat, Armand) látták, hanem ennél sokkal bonyolultabb személyiség, iszonyatosan büszke és makacs, és még ennél jobban is féltékeny, főleg emiatt ment tönkre a kapcsolata Pandora-val. Szerintem mindenképpen megéri elolvasni ezt a könyvet, főleg annak, aki szerette a korábbi könyvekben Marius karakterét!
További információ a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/anne-rice-ver-es-arany
5/4

Anne Rice: Armand a vámpír (Vámpírkrónikák 6.)

Anne Rice Vámpírkrónikák sorozatának 6. könyve az „Armand, a vámpír” címet viseli, így ebből még talán a hülye is rájöhet, hogy ez a kötet az eddig mellékszereplőként megjelenő Armand történetét meséli el, miközben a jelen eseményeit is továbbviszi.

Elsőnek be kell vallanom, hogy nem olvastam a 4. és az 5. könyvet, mert nem nagyon érdekeltek a történeteik, talán majd valamikor később rászánom magam, csak az első hármat olvastam el és azok nagyon tetszettek, azokban ugyebár Louis majd pedig Lestat volt a narrátor, most viszont előlép a színre Armand. És hogy miért olvastam el ezt a könyvet kihagyva a 4.-et és az 5.-et? Mert Lestat után – vagy ha nagyon őszinte akarok lenni, lehet, hogy előtte is – Armand a kedvenc szereplőm. Valamiért magával ragadott a tragikus sorsú, örökifjú, angyali szépségű, de ugyanakkor néha ördögi természetű Armand, ezért hoztam előre az ő könyvét és ezért bontottam meg a sorozat fonalát.

Persze Armand már korábban elmesélte az élete történetét Lestat-nak, meg Louis-nak, de most egy sokkal bővebb, részletesebb történetet tár elénk, és mindezt a saját szemszögéből. Mert igen, ebben a könyvben már Armand lesz a narrátor. A jelen történései ott folytatódnak ahol az 5. könyv abbamaradt, Lestat mély álomba zuhant a Memnoch-al való menny és pokolbéli utazása után, ott fekszik az egyik templomban vagy hol és minden barátja, korábbi ismerőse összegyűlik, hogy meglátogassák. Armand közöttük van, és mikor meglátja Veronika kendőjét – amibe állítólag beleégett Jézus Krisztus arca, mind tudjuk, hogy Armand mennyire mélyen hívő, így ez nagyon megrengeti a lelkét – akkor úgy érzi már nincs oka tovább élni így kilép a napra. De mivel ő az egyik legöregebb és Marius vére miatt legerősebb vámpír, természetesen nem hal meg. Két kisgyerek menti meg az életét, Sybelle és Benji, akik személyében eztán új társakra talál a hosszú évszázados magány és szenvedések után.

Közben David Talbot-nak elkezdi mesélni az élete történetét, hogy milyenek voltak halandó évei és honnan származik, hogyan lett Marius tanítványa, aztán hogyan került a Sötétség gyermekei közé, majd pedig röviden áttekinti a végén a Louis-val és Lestat-tal való történteket, hogy aztán visszatérve a jelenbe, megmagyarázza miért lépett ki a napra aztán, hogy megpillantotta Veronica kendőjét és hogyan talált rá új szerelmeire, akikkel végre talán boldog élete lehet. Imádom ezt a könyvet, és nem csak azért, mert végre Armand került a középpontba, akit már mondtam nagyon imádok, hanem mert méltó folytatása Anne Rice sorozatának.

Az alapkoncepció ugyanaz, haladnak tovább a jelen eseményei, miközben megelevenedik előttünk a múlt, most éppen Armand múltja. Sokkal részletesebb képet kapunk Armand korábbi életéről, megtudjuk például, hogy Kijev-ből származik, már akkor mélyen vallásos volt, remeteként akarta élni az életét – ez ugyebár a Sötétség Gyermekeivel való évei alatti életét, teljesen megmagyarázza. Armand mindig is csak úgy tudott élni, ha szolgált valakit, szüksége volt egy emberre, egy eszmére vagy valamire, amit imádhat, akit szolgálhat. Ilyen volt halandó korában Isten, aztán később Marius, mikor elsőnek a tanítványa, majd pedig a vámpírgyermeke lett, később a Sötétség Gyermekeinek eszméi, aztán mikor kétségbeesetten Lestat és Gabrielle társa, majd pedig Louis-é akart lenni. Mondhatjuk úgy szerintem, hogy ez bizonyítja Armand örök ifjúságát, hogy soha nem volt képes egyedül élni, valami olyan felsőbb dolog vagy személy nélkül, akire nem nézhet fel, és akit nem imádhat. Hisz Armand alig volt 16 éves mikor Marius vámpírt csinált belőle.

Ez a könyv feltárja számunkra Armand igazi személyiségét, jellemét, korábbi cselekedeteinek okait és mindenre magyarázatot szolgáltat vele kapcsolatban. Aki szerette a korábbi könyvekben a karakterét az mindenképpen olvassa el ezt is. Lehet, hogy a jelen eseményei annyira nem haladnak előre, de nekem ez nem okozott gondot. Hisz végre igazán megismerhettem milyen Armand valójában, és ha lehet, akkor még jobban megszerettem őt.
További információ könyvről:
http://moly.hu/konyvek/anne-rice-armand-a-vampir
5/5*

V mint vérbosszú

Ez mindenidők egyik legjobb képregény adaptációja, csak a Batman - Sötét Lovag előzi meg a kedvenc filmjeim listáján. És hogy miért ennyire nagyszerű ez a film? Mert nem egy átlagos képregény adaptáció melyben a főszereplőnek szuperképességei lesznek, és végül hőssé válik, megmenti szíve hölgyét és legyőzi a gonosz mutáns ellenségét. Nem, ez nem erről szól… hanem valami sokkal komolyabb dologról. Arról, hogyan lehet fellázadni az elnyomás alól, hogyan kell megdönteni egy olyan rosszul működő rendszert, ami mindenkinek csak tönkreteszi az életét.

Röviden a történetről: egy olyan világban játszódik – nevezhetjük akár disztópiának is szerintem – ahol a 2. világháború után a nácizmus maradt hatalmon, vagy legalábbis valami ahhoz hasonló rendszer. A fő helyszín London, ahol évek óta elnyomás uralkodik Sattler kancellár vezetése alatt. A kormány mindent az irányítása alá vont, ők befolyásolják a médiát, a híreket, a nép életét, az embereknek nem maradt szabad akaratuk, a szabadságot itt már régen nem ismerik. És akkor jelenik meg váratlanul V, aki Guy Fawkes maszkot visel és meg akarja törni ezt a rendszert és annak elnyomását. Senki nem tudja ki ő és honnan jött, de egy biztos. Addig nem nyugszik, míg meg nem töri a kormány hatalmát. (Hogy ki is Guy Fawkes és V miért pont az ő arcáról mintázott maszkot viseli, az majd a film elejéről kiderül)

A másik főszereplőnk Eve, a lány, akinek a múltjában szintén sötét titkok húzódnak, gyenge és fél mindentől, egyik este a kijárási tilalom ellenére kilép az utcára, ahol Begyűjtőkbe fut, V akkor menti meg az életét és vele osztja meg tervének első lépését. És aztán beindulnak az események, a nagy titkok és összeesküvések kiderülnek a végére… de többet nem akarok mondani, mindenkinek meg kellene néznie, hiszen ez egy sok mondanivalóval és tanulsággal szolgáló film. Egyrészt megmutatja, hogy a kormány mekkora hatással lehet az életünkre, és ha ez már túllépi az ésszerűség kereteit, akkor nem ülhetünk tovább tétlenül, hanem tennünk kell valamit ellene. Megmutatja, hogy egyes emberek hatalom iránti mániája és rögeszméje olyan tetteket és szörnyűségeket vonhat maga után, ami rengeteg ember életét tönkreteheti, nagyrészt ártatlanokét, akik igazából semmiről sem tehetnek. Megmutatja, hogy egy gyenge és minden reményt elvesztett lány végül hogyan válik újra erőssé és magabiztossá, és hogy egy ember mi mindent képes megtenni a szabadságért és igazságért.

Különösen az tetszett a filmben, hogy amint már korábban említettem a főszereplő nem az a tipikus hős, nehéz lenne megmondani, hogy valójában hős-e vagy inkább terrorista, aki minden eszközt bevetve küzd az igazért – robbantgat erőteljesen és a végső célja az angol parlament felrobbantása, hogy ezzel próbálja meg az embereket észhez téríteni, hogy álljanak ki magukért és a kormány ellen. Szerintem nincs olyan sok akció a filmben, inkább az érzelmeken, a nagy monológokon, a megható beszédeken van a hangsúly. Az egész történet csavarja végül egy nagy összeesküvés a háttérben és a végére tisztán lehet látni, hogy minden összefügg mindennel. Egy logikusan felépített és szívszorító történet ez, ami bárkiben mély nyomot hagy.

A két főszereplőt alakító színész Hugo Weaving, aki csodálatosan alakítja V-t, Eve-t pedig Natalie Portman személyesíti meg, aki ebben a filmben adja a pályafutásának egyik legjobb alakítását, legalábbis szerintem. Röviden ennyi lenne és még egy jó tanács. Aki még netán elkerülte volna ezt a filmet az sürgősen pótolja be, csak a megnézése után lehet megérteni, hogy miért ennyire csodás film ez.
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=6rRn8kM4-ds
10/10

Bosszúállók

Mióta csak megláttam a Bosszúállók első trailer-ét alig vártam, hogy adják végre a mozik, mert pont egy olyan filmet ígért, amit kifejezetten szeretek. Imádom a képregény adaptációkat és most, hogy már láttam ez is a kedvenceim közé került.
A Marvel nagy vállalkozásba kezdett és olyat alkotott, amit még senki sem előtte. Több hőst hozott össze egy ugyanazon alkotásba, van itt Vasember, Hulk, Thor, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy és Sólyomszem. Ők alkotják a Bosszúállók csapatát. Be kell vallanom az egyéni filmjeik közül, én csak a Thor-t láttam, az nagyon tetszett, a Vasembert és az Amerika kapitányt többször próbáltam megnézni, de szerintem borzasztó unalmasak voltak, így inkább feladtam.

Ezzel szemben a Bosszúállók mindent vesz! Nekem nagyon bejött! Elsőnek lássuk, miről szól a történet.
Loki – Thor testvére, akiről azt hitték, hogy meghalt – életben van és egy újabb gonosz tervet szövöget egy távoli földön kívüli fajjal, minek következtében le akarja igázni az emberiséget, hogy aztán ő uralkodhasson felettük. A Shield ügynökség vezetője pedig kitalálja, hogy össze kell hozniuk egy csakis szuperhősökből álló csapatot, akik képesek lesznek Loki fölött győzedelmeskedni. Így elkezdik a toborzást.

Felkeresik Bruce Banner-t (Hulk-ot), Tony Stark-ot (Vasembert) és Steve Rogers-t (Amerika Kapitányt), hogy segítsenek a föld megvédésében. Ott van még a Fekete Özvegy és Sólyomszem, vagyis a „gyilkos duó”. És később Thor is megjelenik, hogy kézre kerítse testvérét és hazavigye. Így összeáll a nagy csapat. De ahogy ez ilyenkor lenni szokott semmi nem megy könnyen, mivel ennyi önálló és határozott hősnek nehéz egyetértésben és csapatban dolgoznia, azonnal kiütköznek a köztük lévő jellem és viselkedési különbségek és mindannyiuknak meg kell azért küzdeniük, hogy megértsék és elfogadják egymást. Mert csakis ekkor válhatnak igazi és erős csapattá. Főként Amerika Kapitány és Vasember feszül egymásnak az elején, de utána megkedvelik egymást a végére.

A történetről nem akarok többet írni, mindenki nézze meg a moziban, inkább csak azokat a momentumokat vagy jeleneteket szeretném kiemelni, amelyek nekem nagyon tetszettek, vagy mély nyomott hagytak az emlékezetben. Imádtam a kis poénokat, amiket jól odaszurkáltak egymásnak, ebben főleg Vasember járt az élen, és megállapítottam, hogy Robert Downey Jr. ugyanolyan jól és szórakoztatóan alakítja Tony Stark-ot, mint Sherlock Holmest (legalábbis itt). A kis viccek vagy beszólások, mindig jókor jöttek, amikor már kezdett komorrá vagy éppen unalmassá válni a történet. Ahogy már korábban említettem szintén jól és hitelesen volt ábrázolva a jellemek közötti különbségek és az, hogy milyen nehéz ennyi különféle embernek megtanulni egymáshoz alkalmazkodni.

Az akciójelenetek pörgősre és izgalmasra sikeredtek, ebben sem szenvedhetett senki se hiányt. Nem is tudom, mit kellene még írnom róla. Nagyon jó film, amit szerintem senkinek sem kellene kihagynia, nem tudok belekötni, nincs hiányérzetem vele kapcsolatban, minden a helyén volt. Felkerült a kedvenc filmjeim listájára.
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=3WzjqqMpnfE
10/10