Amióta Anita Blake eljegyezte magát Jean-Claude-dal, St. Louis városának vámpírurával, már csak a vámpírkirály menyasszonyaként beszél róla a világ. Minden idők legeredményesebb vámpírhóhérának rendőrbírói hírneve belegabalyodott a menyasszonyi fátyolba, és mindenki csak gyűrűkről és hintókról meg lánykérésről akar vele társalogni. Mielőtt azonban végképp betelne nála a pohár, az interneten felbukkan egy zombipornóval üzletelő rejtélyes társaság, és az FBI-nak ismét eszébe jut, hogy Anitánál jobban senki sem ért a zombikhoz és az egyéb, szörnyekkel kapcsolatos bűnügyekhez.
Valaki elrabolja a holtak lelkét, hogy a zombikba visszaplántálva azt, örökké engedelmes szexrabszolgákat gyártson belőlük. A felfoghatatlan hatalmú vudu varázslat még Anita számára is ismeretlen, mégis meg kell valahogyan oldania az ügyet, el kell kapnia a mindig köddé váló, rejtélyes elkövetőt, hogy a szerencsétlen zombikat felszabadíthassa.
Ismét Anita Blake, itt egy újabb rész, mert ez a könyvsorozat sosem ér véget. Addig legalábbis biztos folytatódni fog, amíg Hamilton tud írni. Az előző rész meglepően bejött nekem, így egészen Anita hangulatban kerültem, gondoltam miért ne, jöjjön a következő. Talán kicsit elhamarkodtam a dolgot, talán kell pár hónap szünet két Anita könyv között, vagy csak a könyvek ingadozó minősége tehet róla, de a Fagyos halál most valahogy nem győzött meg.
Kezdjük azzal, hogy habár van egy nyomozási szál, így szerencsére ebben nem szenvedünk hiányt, ám két problémám is volt ezzel. Az egyik, hogy alig foglalkoztunk vele, az elején ott a rejtély, közben nagy adag szerelmi dráma, majd a végén hirtelen mágikus módon kiderülnek a titkok és elkapják a bűnöst. Ennyi. A másik amiért nem örültem ennek a nyomozási szálnak, az maga a téma, vagyis a zombi pornó. Igen, jól halljátok, zombi pornó, más csak ez kellett ide, de tényleg? Tudom, hogy eddig is sok undorító, sötét és beteges dolgot olvashattunk a könyvsorozatban, de nekem a zombipornó már túl ment minden határon.
Undorító volt mondjuk ki. Így ha másik oldalról nézzük a dolgokat, akkor talán jobb is, hogy ez a történetszál nem kapott olyan nagy szerepet. Maga a rejtély se volt valami nagy durranás, mert a könyv első felében Anita és a társai elejtik, hogy annak a gonosz nekromanta nőnek, akit korábban már megöltek, van egy gonosz unokaöccse amúgy, és mit ad isten a végén kiderül, hogy nem ő a hunyó minden baj mögött? Most komolyan volt aki nem rakta össze a képet Anita-n kívül már akkor az elején? A nyomozási szál tehát undorító, rövid és kiábrándító lett.
Nagy meglepetésemre erotikát se kaptunk most olyan sokat, sőt… vagy lehet, hogy csak az én tűréshatárom nőtt meg így az évek során, de kimondottan keveset kaptunk most belőle. Ráadásul ami volt az még indokolt is volt, tehát nem csak random módon fűzte bele Hamilton a sztoriba, mikor annak semmi helye nem lett volna ott. Na, de kérdezhetnétek akkor, hogy ha ilyen kevés időt tett ki maga a nyomozás, és erotikával se árasztottak el minket, ahogy manapság az Hamiltonnál szokás, akkor mégis mi a fenével töltötte ki az írónő ezt a csaknem 600 oldalas könyvet? Na mivel? Nyavalygással, szerelmi drámával és felesleges picsogással. De tényleg.
Az egész rész során azon szenvedett mindenki, hogy most akkor ki kivel fog összeházasodni a háremből, és hogy kit kellene még befogadni a „gyűrűzöttek” közé, meg hogy random többedik testőrök meg Anita dugópajtijai mit szenvednek magukban vagy épp min húzták fel magukat. Lehet velem van a gond, de engem rohadtul nem érdekel, hogy egy századik testőr csaj, akiről eddig még csak nem is hallottam mit szenved magában és nem értem, hogy Anitának miért kellene vele foglalkoznia? Anita mindig azon puffog magában, hogy neki se ideje, se energiája mások problémáival foglalkozni, aztán valahogy mégis csak ő lesz az, aki mindenki búját-baját megoldja. Most akkor érdeklik őt a többiek vagy nem? Döntse már el.
Abból pedig már Anitához és a többiekhez hasonlóan nekem is kezd elegem lenni, hogy Asher mit hisztizik vagy kavar megint mindenki háta mögött. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni miért viseli el őt ennyi szemétség után bárki is és azt sem, hogy Jean-Claude hogy nem unta még meg a játszadozásait. Ennyi szemétkedés, direkt provokálás és direkt bajkeverés után nekem régen elegem lett volna belőle és páros lábbal rúgtam volna ki az életemből. És nem, az nem mentség, hogy Asher csoda szép, és ezért mindig mindenki végül megbocsát neki, mert ennyi szemétségen és hisztin, amit Asher eddig levágott, semmilyen szépség se segít. Richard most nagy meglepetés volt, csak pislogtam, hogy hirtelen milyen segítőkész lett mindenkivel. Vagy én maradtam le valamiről Richard vonalon?
A könyv nagy részében tehát most a szerelmi drámák és kavarások domináltak, mindenki szenvedett és problémázott, de tényleg mindenki, míg a századik random mellékszereplő is, akire mondjuk én nem igazán voltam kíváncsi. Nem értem miért kell itt ennyi karaktert futtatni és soha nem értem meg, miért kell ennyi pasi Anitának. Nem lenne elég 3-5 db pasi nagyon maximum? Minek ide több tucat? Kérem magyarázza meg nekem valaki. A nyomozási szál inkább csak dísznek volt belerakva a könyvbe, bár az undorító témáját tekintve talán jobb is, hogy csak ennyit láttunk belőle. Ismét egy gyengébb rész a sorozatban, és újfent megállapítom, hogy tényleg ez a séma. Egy erősebb részt, mindig egy jóval gyengébb követ. Sajnos.
UI: Igen, a 23. részt, a Jason kisregényt kihagytam, nem nagyon érdekelt a leírása alapján, és a visszajelzések szerint semmi fontosról nem maradtam le.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése