Az élet és a halál közötti vékony határ már rég elmosódott Isobel Lanley számára. A Varennal történt kis híján halálos összecsapást követően Isobel retteg visszatérni az álomvilágba, arra a kihalt, mégis életveszélyes helyre , ahol egymás ellen fordultak. Amikor azonban újra kísérteni kezdik, majd véres valósággá válnak a rémálmai, nem marad más választása. Varen sötét világa lassan utoléri őt és a való világot, hogy mindent felemésszen.
Isobel számára csupa félelem a világ. Fél, hogy nem bírja ép ésszel, és attól is retteg, hogy Varen fog megőrülni. Különösen, hogy a fiút nem régen súlyos veszteség érte. Ráadásul Lilith is magának akarja Varent, és bármit megtenne, hogy végleg megszerezze őt. Bármit.
Vajon végül minden jóra fordul Isobel életében? Világok csapnak össze és sorsok pecsételődnek meg a Nevermore-trilógia lélegzet-elállító fináléjában.
Nem olyan régen realizálódott bennem, hogy a Soha már könyvsorozatot se fejeztem még be, holott annak idején nagyon tetszett az első két rész. Jó, ha pontos akarok lenni akkor az első rész nagyon bejött akkoriban, a második inkább csak az elment kategóriába esett, de ennek ellenére mindig szerettem volna olvasni az utolsó könyvet, sosem volt szándékomban félbehagyni a történetet. Visszanézve a bejegyzéseimet mondhatni hihetetlen felfogni számomra, hogy 9 év eltelt azóta, hogy a második részt olvastam, ez teljesen szürreális számomra. Olyan gyorsan telik az idő, hogy az borzalom.
Sebaj, ami késik nem múlik, mindennek eljön egyszer az ideje és annak pedig most jött el, hogy a trilógia harmadik része sorra kerüljön. Bevallom őszintén nem sok mindenre emlékeztem már így 9 év távlatából az első két könyvből a fő történeten kívül, így hogy újra tudtam olvasni a korábbi kritikáimat igen sokat segített az emlékek felelevenítésében. És így vetettem bele magam aztán a harmadik könyvbe.
A történet ott folytatódik ahol anno abbamaradt. Isobel nem járt sikerrel, nem sikerült megmentenie Varent az álomvilágból, és a próbálkozásba ő is majdnem belehalt. Szerencsére nem így történt, de az egy dolog, hogy Isobel túlélte a kalandot, a másik pedig az, hogy habár túlélte, de igenis maradandó sebeket kapott, mert éppen az akarta őt megölni, akinek a megmentéséért bármit megtett volna. És itt most nem a fizikai, hanem inkább a lelki sérülésekre gondolok. A könyv nagyjából első harmada így abból áll, hogy Isobel próbálja összeszedni magát a sokk után, ami érte és feldolgozni a történteket. Csak hát ez nem megy számára könnyen, mert az álomvilág és annak lényei nem szűntek meg létezni körülötte és újra és újra visszatalál abba a világba.
Kis túlzással mondhatjuk azt, hogy a harmadik rész története nagy vonalakban megegyezik a második könyv történetével. Isobel a kezdeti lelkizés és bánkódás után összeszedi magát és megpróbálkozik Varen megmentésével. Újra. Igen, ismét ugyanaz a történet, mint a második részben kisebb-nagyobb változtatásokkal, csak itt az a különbség, hogy Isobel végül megtalálja a módját a fiú megmentésének, nem úgy, mint első alkalommal. A történeti fronton tehát semmi új nincs a nap alatt, szinte teljesen ugyanaz a sztori ismét csak itt már boldog befejezéssel. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ezt tartom a könyv legnagyobb hibájának. Mert így mégis mi értelme volt trilógiát írni, ha egy szimpla duológiában le lehetett volna tudni a sztorit?
Varen és Isobel
A könyv sötét és már-már horrorisztikus hangulata most nem maradt el, imádtam olvasni azokat a sötét, misztikus és mágikus képeket amiket az írónő lefestett elénk a történetmesélés során. Borzongtam, féltem és ámuldoztam ott ahol kellett, ezzel a részével nem volt semmi bajom. Derültek ki titkok, minden korábbi homályos részlet a helyére került és minden magyarázatot kapott, pont ahogy annak egy befejező részben lennie kell. Néhol persze kiszámíthatóak voltak a dolgok és a magyarázatok, nagy meglepetéseket nem tartogatott ezen a téren az írónő, de ezt tudjuk be a műfaj korlátainak. Mert hát lássuk be, senki se várjon valami magasröptű drámákat egy ifjúsági könyvben. Nem azt mondom, hogy ez rossz, hanem hogy ez általában így szokott lenni és ezzel nincs is semmi gond.
Szintén kisebb negatívumként említeném meg, hogy Varen most se kapott nagy szerepet, bár az mindenképp pozitívum, hogy azért többször bukkant fel, mint a második részben. Bár azért még ennél is lehetett volna többször, mert hát mégis csak ő a másik főszereplőnk. Továbbra is tartom a véleményem, hogy szerintem sokkal jobb lett volna ez a trilógia ha nem csak Isobel nézőpontot kapunk, hanem váltott nézőpontban Isobel és Varen meséli el nekünk a történetüket. Kár, hogy nem így történt, ha engem kérdeztek. Kaptunk egy kis Pinfeathers-t, gondolom rajongói nyomásra, de kedvenc démonunk nem kapott valami nagy hangsúlyt, amit én szintén sajnálok, szerintem nem kellett volna őt ilyen hamar elintézni, nyugodtan kaphatott volna fontosabb szerepet. Kár érte.
A harmadik rész legnagyobb gyengesége, hogy a történet gyakorlatilag ugyanaz, mint a második részben volt, de szinte művi pontossággal. És nem azért mert rossz lett volna, csak így semmi meglepetést nem tartogatott. A könyv első harmada kicsit lassabban indul be, de miután Isobel összeszedi magát és elindul (újra) Varen megmentésére, felpörögnek az események. A sötét, misztikus és néha már horrorisztikus hangulatot most sem kellett hiányolni, és habár elég klisés és kiszámítható lett a rész és így a trilógia befejezése, de a hangulat minden más hiányosságért kárpótolt.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése