2016. aug. 16.

Scott Spencer: Végtelen szerelem

Fülszöveg:
„Tizenhét ​éves voltam, szívem legsürgetőbb parancsainak hű követője, amikor letértem a mindennapi élet ösvényéről, s egyetlen pillanat alatt leromboltam mindent, amit szeretek.” Így kezdődik David és Jade, két kamasz mindent felemésztő, érzéki szerelmének tragikus története. A hatvanas évek Amerikájában járunk. Jade szabad szellemű szülei nem bánják, ha lányuk korán kezdi a nemi életet, de amikor a fiatalok olyannyira egymásba feledkeznek, hogy senki és semmi mással nem foglalkoznak, Jade apja kitiltja Davidet a házból. David ekkor kétségbeesésében arról kezd ábrándozni, hogy mekkora szeretettel és hálával fogadják majd vissza, ha megmenti a családot valamilyen szörnyűségtől… 
Ami ezután következik, az maga a legsötétebb rémálom, névtelen telefonhívásokkal, őrült levelekkel és szörnyű következményekkel, David számára ugyanis a Jade iránt érzett szerelme immár valóságosabb, mint bármilyen egyéb világ, valóságosabb, mint az idő és mint a halál.

A kedvenc műfajaimat kissé meguntam, így gondoltam egy időre ideje lenne váltani, hátha akkor nagyobb kedvvel megy az olvasás. Így áttértem a komolyabb témákra és a "felnőttesebb" könyvekre, és elsőként a Végtelen szerelem került a kezeim közé. Tudni kell, hogy már a megjelenése óta olvasni szerettem volna, csak valahogy sosem jutottam el odáig, most viszont úgy tűnik, eljött az idő. Felkészültem a könyvre és ebben a tudatban vetettem bele magam.

Miért is kellett ez a nagy felkészülés? Nagy botránykönyvnek tartják Scott Spencer regényét, mert egy tragikus és féktelen tiniszerelmet ír le elvileg megbotránkoztató szexjelenetekkel. Felkészülve kezdtem neki, hogy most kapni fogok egy "tini szexkönyvet", de aztán mégsem azt kaptam, amire számítottam. Nem értem a sok felháborodást a könyv körül, mert korántsem volt ebben olyan sok megbotránkoztató szexjelenet, meg nem is volt durva és nyers a nyelvezete. Vagy lehet csak én edzőttem meg a Szürkén és a társain, nem tudom, de nekem egyszer se emelkedett meg a szemöldököm, mikor pikánsabb jelenetekhez értem. Na jó... a véres szex azért kicsit tényleg undi lehetett, ha magam elé képzelem, de az az egyetlen, ami túllépheti a határokat. Vagyis nem tudom ki hogy van vele, de a könyv botrány része nem olyan sokkoló, mint azt mások beharangozták.

Mikor elkezdtem olvasni a könyvet, akkor megnéztem előre, hogy a moly.hu-n milyen értékelést tudhat magáénak, és mikor megláttam az alig 60%-ot, akkor kissé elbizonytalanodtam. hogy ez lehet mégse kell nekem. Aztán viszont legyintettem egyet és úgy voltam vele, hogy nem érdekel mások véleménye, én akkor is adok neki egy esélyt. És milyen jól tettem! Értékeléseket nem olvastam hozzá, így nem tudom, miért húzták le ennyire a könyvet, de az biztos, hogy nekem tetszett. Talán az lehetett a csalódások oka, hogy mindenki a nagy botránykönyvet várta, és miután nem kapta meg, úgy könyvelte el magában a történetet, mint színtiszta unalom. Pedig ez a könyv korántsem unalmas, hanem inkább elgondolkodtató és érdekes. Kell hozzá egy hangulat, az biztos, de ha mélyen beleveted magad, és esélyt adsz neki, akkor meg fogja érinteni a szíved.

A történet Davidről szól, aki halálosan szerelmes Jadebe. De mivel a fiatalok annyira belefeledkeznek egymásba, hogy semmi mással nem foglalkoznak, így Jade apja egy időre eltiltja őket egymástól. David nem bírja ki a lány és annak családja nélkül, így egyik zavart pillanatában egy fura tervet eszel ki. Ha tüzet gyújt a Butterfield házban, és kimenti a családot, akkor azok ismét szeretettel és hálával fogadják vissza. Csak azzal nem számol, hogy bármi rosszul sülhet el és így is lesz. Ekkor veszi kezdetét David hosszú szenvedése és kálváriája, ahol egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed, miközben szüntetlenül vágyakozik Jade után és azután, amit vele együtt elvesztett.

Sajnálom, hogy kevesen ismerik nálunk ezt a könyvet, mert szerintem egy remekbe szabott tragikus szerelmi történet. Nem akarok túlozni, de szerintem felér az ismertebb tragikus szerelmi történetek szintjére is.Sőt, mivel a mai modern nyelvezetben írták, így több esélye lehet annak, hogy a fiatalok a kezükbe veszik. Az egyik ok, amiért tetszett, hogy ez egy tragikus szerelmi történet, aminek a végén sincs happy end és csak fokozta a hatást, hogy nem a nő narrátor, hanem a fiú mesélte el nekünk a történetet.

1981-es film posztere

David nem normális fiú, ezt a könyv olvasása után nyugodtan ki lehet jelenteni. Megszállott, tévképzetes és ragaszkodó. Mindennél és mindenkinél jobban szereti Jade-t, teljesen rá van kattanva. Folyton együtt vannak, hamar elkezdik szexuális életüket, semmit nem titkolnak egymás elől, és képtelenek meglenni egymás nélkül. Daviddel ez mindenképp így van, míg Jade mint később kiderül, azért nem teljesen ugyanígy áll a dolgokhoz. David az első igaz szerelem hálójában fuldoklik és évek múltán sem képes teljesen kikecmeregni belőle, pedig Jade és a szerelmük miatt megjárja a poklok poklát. Évekre szakítják el őket egymástól, de így se képes a lányt elfelejteni, nem képes tovább lépni, hanem görcsösen ragaszkodik hozzá, az emlékeikhez és ahhoz, hogy egyszer újra együtt lehetnek.

Csak ez a rögeszme élteti, csak ez érdekli az életben, semmi másra nem vágyik. Semmihez nem kezd az életével, nem tanul tovább és dolgozni is csak azért kezd el, mert rá van kötelezve, de amint lehetősége adódik rá, meglép, hogy újra megpróbáljon a lány közelébe kerülni. Nem bírja elfelejteni se őt, se a családját, hisz bennük találta meg azt, amire mindig is vágyott. A könyv tökéletesen mutatja be, hogy mennyire elsöprő és meghatározó lehet az első szerelem egy ember életében, és hogy ezek a tini szerelmek legtöbbször nem tartanak sokáig. Ugyebár Jade is tovább lépett, mint ahogy az emberek többsége teszi, csak Davidnek nehéz ugyanezt megtennie.

És itt érkeztünk el a másik dologhoz, ami tetszett a könyvben. David nem csak Jade-be szeretett bele, hanem annak szabados erkölcsű és attól a kortól egészen eltérő életmódot folytató családjába. Saját családja merev erkölcsei és palástolt érzelmei elől, Butterfieldék szabad és nyitott életébe menekült. Ahol a szülők sem tiltották (az elején legalábbis) egymástól őket, sőt nem bánták még azt sem, hogy ilyen fiatalon szexuális életet élnek, és ahol egy egészen más gondolkodásmódot és életstílust ismerhetett meg. David nem szerette a szüleit, sőt lenézte őket valamilyen szinten, és csakis a Butterfieldék között érezte jól magát. Ezért szenvedte meg annyira, amikor eltiltották maguktól, mert nem csak Jade-ről szólt ez az egész, hanem az egész családjáról és arról, hogy mindenáron közéjük szeretett volna tartozni.

Jade érdekes karakter lehetett volna, és őszintén szólva engem érdekelt volna az ő szemszöge is a történetben, így kicsit sajnálom, hogy nem váltott nézőpontos lett a könyv szerkezete. Próbáltam én Jade-ról egy relatív képet alkotni, csak ez baromi nehéz olvasóként, mert mi csak David istenítő szemén keresztül láthatjuk a lányt, aki persze mint kiderült, nem olyan eszményi és szeretnivalóan tökéletes, mint amilyennek a fiú látja. Jade sosem szerette annyira a fiút, mint fordítva, és ő tudott mindig is nélküle élni. Elgondolkodtató, amit Jade később felvet arról, hogy lehet valójában miatta történt minden, mert tudat alatt ő ösztökélte Davidet arra, hogy valamilyen úton-módon tegye tönkre a családját, mivel ő pedig szabadulni szeretett volna onnan. Persze ez csak feltevés és itt jön a kérdés, hogy vajon mennyi köze lehetett Jade tudatalatti kívánságának abban, amit végül David elkövetett.

Nagyon érdekes és elgondolkodtató volt ez a tragikus szerelemi történet. Nem értem miért húzták le sokan azzal a könyvet, hogy unalmas és hogy botrányos, mikor ezek közül egyik sem jellemző rá. Nincs olyan sok szexjelenet, és azok közül is csak az a bizonyos egyetlen az, ami tényleg undorító lehet, ha jobban belegondolunk. Egyáltalán nem unalmas a könyv, bár igaz, hogy lassú a történetvezetés, mert David érzelmei, sötét és zavaros gondolatai, Jade iránti megszállottsága a lényeg. Nekem tetszett a könyv, most épp egy ilyenre volt szükségem.
Ui: Két film készült a könyvből. Az 1981-est már láttam egyszer, de most a könyv olvasása után szeretném újranézni. Nem tökéletes könyvadaptáció, és kissé más a történetvezetése, mint a könyvé volt, de szerintem azért egyszer nézhető kategória. Aztán van egy 2014-es film ugyanezen a címen, ami már teljesen át lett írva és csak a szereplők neveiben azonos a könyvvel. Azt nem láttam, de nem is érdekel.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...