2012. okt. 27.

Odaát (Supernatural)


Most egy rendhagyó poszt következik, mert nem tőlem olvashattok ajánlót... pontosabban egy sorozat ajánlót, hanem a kedves húgomtól. Megkértem, hogy írjon nekem egy összefoglalót az Odaátról, ami mostanában a kedvenc sorozata, ő meg szívesen tett eleget a kérésemnek.
Íme itt is van, köszönöm drága húgocskám!

Ajánló Ramitól

A sorozattal igen érdekes és kesze-kusza úton kerültem kapcsolatba. Először néhány éve hallottam róla, ugyanis a nővérem egyik barátnője szerette és megpróbált rábeszélni minket, hogy nézzük meg. (nem sikerült neki, mert azt hittem, hogy valami horror sorozat, én azt meg nem szeretem) Ezután másodjára tavasszal jött rám, hogy nézni kellene valamit és gondoltam elkezdtem nézni az Odaátot az elejétől. Hát nem volt túl szerencsés, mert egyáltalán nem jött be az első évad, így abba is hagytam. (az első évadot is csak Dean miatt néztem végig) Majd jött a harmadik alkalom, amikor nyáron egyik barátnőm beajánlotta a sorozatot, mire én elmondtam neki mi volt legutóbb. De ő ekkor elmondta az Odaát nézésnek a nagy titkát: Ne a legelső évadtól nézd meg, hanem a 7.-től és ha azt megnézed, hidd el, hogy kíváncsi leszel az előző 6-ra is – mondta ő. Hát finoman fogalmazva bejött ez az elmélet. Megnéztem a 7x01 részt és teljesen oda voltam tőle meg vissza. Nem is néztem tovább (hogy ne lőjem le a poénokat idő előtt), hanem elkezdtem a 4. évadtól.

A történet: Van nekünk egy testvérpárunk Dean és Sam Winchester, akik vadászok. Anyjukat kis korukban megölte egy démon, majd apjuk vadásznak nevelte őket, hogy ha felnőnek, átvegyék a helyét a démonüldözésben. A történet ott kezdődik, hogy Dean beállít az öccséhez és elrángatja őt a normális életétől, hogy öccse segítsen neki megtalálni eltűnt apjukat. A háttérben eközben démoni tevékenységek is folynak és miközben a fiúk folyton úton vannak, megismerkednek új emberekkel – ám nem biztos, hogy mindenkiben feltétel nélkül bízniuk kellene. A sorozat ott vesz teljesen úgy fordulatot, amikor megjelennek az angyalok, az Apokalipszis, a Lovasok, vagyis amikor megelevenedik a Biblia a szemünk előtt.
Ahogy azt már fent is leírtam, nekem az első 3 évad nem tetszett. De akkor mégis miért szeretem annyira ezt a sorozatot?
A válasz egyszerű: a 4. évadtól kiinduló történet miatt. A harmadik évad ugyanis azzal ér véget, hogy Dean meghal és Pokolra kerül, ahonnan egy Castiel nevű angyal szabadítja ki azzal magyarázva, hogy Isten parancsolta ezt, mert Deannek feladata van még a Földön. Az egész Bibliás történet lehet kicsit komolytalannak vagy éppen túl komolynak hangzik (a hívőknek), de nekem úgy jó, ahogyan van. Az emberi kinézetű és jellemű angyalokkal/ arkangyalokkal, Prófétákkal, Luciferrel, Mihállyal, Gabriellel, Zakariással, Raffaellel, az Apokalipszis Lovasaival és a többiekkel együtt.

A sorozat másik nagy erőssége maga a két főszereplő. Nem tucat szereplők, nem sablonosak, mindketten mély és alaposan kidolgozott karakterek. Dean és Sam egymásnak az ellenétei: miközben Dean a vadász élet minden percét kiélvezi, Sam főiskolás-barátnős normális életről álmodozik. Az idősebb testvérről Deanről mindenki hamarabb elhinné, hogy a rossz útra tér, holott meglehet, hogy ezt éppen az aranyos és kedvesnek tűnő Sammy teszi majd meg. Én személyesen imádom azokat a jeleneteket/részeket, amikor a két fiú vitázik egymással, mert ekkor lehet igazán érezni, hogy mennyire másképpen állnak mindketten a világhoz.


A másik nagy fegyvere a sorozatnak a testvéri kapcsolat tökéletes megjelenítése mellett egy bizonyos személy. Ő pedig nem más, mint Castiel, az angyal, aki megmentette Deant a kárhozattól. Barátnőm mikor mesélt a sorozatról azt is hozzátette, hogy ne csak azért nézzem a 4. évadtól, mert ott kezd el kibontakozni a Bibliás történet, hanem mert itt jelenik meg először Castiel. Először nem értettem mi ez a nagy felhajtás körülötte, de a 7. évad első részének megnézése után én is teljesen a hatása alá kerültem. (megj.: és az orvosom azt mondta ez már maradandó) De hogy miért is lehet Castielt szeretni? Először is, mert ő volt az első angyal, akit megismertünk (vagyis minden továbbit hozzá hasonlítunk). Másodszor pedig mert ő más, mint a testvérei: ő képes a törődésre, foglalkozik az emberekkel és azoknak a sorsával. Nem követ esztelenül egy parancsot csak azért, mert azt „ott fent” valaki mondta. A sorozat folyamán szépen lassan beszivárgott az állandó szereplők közé és azt hiszem, elmondhatjuk, hogy most már örökre ott is marad, mert nélküle elképzelhetetlennek tűnik a sorozat. (megj.: többször is megölték a sorozat folyamán, de így vagy úgy mindig visszahozták)


A harmadik indok, amiért érdemes a sorozatot nézni az a „meg nem válaszolt” kérdések. Az Odaát jellemzője, hogy felvet „nagy, elgondolkodtató kérdéseket” (Van-e Isten?, Van-e olyan, hogy Végzet? Mi is az a szabad akarat és mennyit érdemes érte feláldozni? Meddig egészséges egy testvéri kapcsolat?), amiket meg is válaszol a maga módján, de mégsem teljesen egyértelműen. Ezeket a válaszokat mindenki maga értelmezheti, ahogyan neki tetszik.
És legvégül a 4. ok (hisz 3+1 a magyar igazság) amiért ez a sorozat már a 8. (!!!) évadát éli az pedig maga az alkotói gárda és a színészek. A készítők odafigyelnek a rajongóikra, hallgatnak rájuk és néha még a kívánságaikat is teljesítik. Szintén nagy érdeme az alkotóknak, hogy a sorozatban szinte az összes mellékszereplő valamilyen érzelmet vált ki a nézőből. Ugyanis ennek a sorozatnak nem csak a főszereplői, de a mellékszereplői is ugyanolyan sztárok (például Sebastian Roché, Mark Sheppard vagy Richard Ppeight Jr.)
 A 3 főszereplő (Jensen Ackles /Dean/, Jared Padalecki /Sam/ és Misha Collins /Castiel/) pedig – őszintén mondom - a leghálásabb színészek a világon. Szeretik a rajongóikat, kedvesek és közvetlenek velük, tudják, hogy miattuk tartanak, ott ahol vannak. Jared és Misha twitteren is tartják a kapcsolatot a rajongókkal. (megj.: az utóbbi erről híres :D) Rengeteg rajongói találkozót (cont) szerveznek minden évben, amire a színészek (mellékszereplőkkel együtt!) elmennek és ott a rajongók bármit kérdezhetnek tőlük.
A rajongói közösség (fandom) pedig az egyik leghangosabb és legelevenebb az összes közül - amiért nagyon örülök, hogy én is a tagja vagyok. A sorozatot eredetileg 5 évadosra tervezték, de „rajongói” nyomásra folytatták és immáron a 8. évadot sugározzák Amerikában. Egyértelműen az őrült fandom tartja életben ezt a sorozatot, de ha mondhatom ezt a sorozat témáját tekintve: Isten őrizze meg a jó szokásukat!
8. évados poszter


És akkor a végén pedig nézzük a trailer-eket. Mivel nem akartam mind a 8 évad előzetesét csatolni, így gondoltam hozok egyet az 1. évadról, az 5.-ről és a legújabb 8. évadról.
10/10

1. évad trailer (régebbi magyar reklám)

5. évad előzetes


És akkor itt a legújabb 8. évad előzetese

2 megjegyzés:

  1. Nagy grat a húgodnak, klassz bejegyzést írt! :)

    Én is szeretem a sorozatot, igaz én még csak a negyedik évadnál járok. Azt nézem, amit a tv ad. Remélem a negyedik után rögtön adják majd a következő évadot, nem halasztják el több évre a folytatást, mint azelőtt.

    Ja, és még valami... Team Dean! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húgom nevében köszönöm a gratulációt... én személy szerint nem vagyok oda annyira a sorozatért, csak egy-két jó részt láttam, épp ezért kértem meg, hogy ő írjon róla... :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...