Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök 1.)

Fülszöveg:

Ez a világ a férfiaké, de egy nő van legfelül. Nora Sutherlin erotikus regényeiről híres és hírhedt – és van egy titka, amelyet túl sokan tudnak ahhoz, hogy ne kerüljön napvilágra. Nora legújabb kézirata más, mint az eddigiek: komolyabb, mélyebb, személyesebb – és Nora biztos benne, hogy meghozza számára az áttörést… De vajon lehet-e együtt dolgozni a kimért, karót nyelt angol szerkesztővel, Zachary Eastonnal? Hiszen ő mondja ki az utolsó szót, de maximalizmusa felháborítja Norát. Zach-et Nora szabados életmódja kergeti az őrületbe – és a tény, hogy egyre inkább vonzódik ehhez a nyílt, mégis titokzatos nőhöz.

Nora azt hitte, mindent tud arról, milyen, amikor az ember a saját határait feszegeti. De abban a világban, ahol a szenvedély maga a fájdalom, soha semmi sem ilyen egyszerű. Ki lehet az a férfi, aki öt év távlatából is irányítani képes a nő minden gondolatát? És egyáltalán: ki is Nora Sutherlin valójában? Képes lesz-e valaha önmagának megválaszolni ezt a kérdést?

Nem szeretem a manapság annyira divatos romantikus-erotikus irodalmat, és ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem is tartom sokra a műfajt. Tudom, hogy sokan szeretik, tudom, hogy nem kellene ilyen előítéletesnek lennem, de engem valahogy nem köt le egy "pornóregény", ahogy szokásom nevezni az ilyen típusú könyveket. Nem olvastam sokat a műfajban, és a jövőben sem tervezem, és ez jól van így. Higgyetek nekem, jobban járok így én is, és ti is. Mert akkor legalább nem kell végighallgatnotok többször egymás után, hogy miért nem csípem az erotikus könyveket.

Kérdezhetnétek azonban, hogy ha ennyire nem szeretem az erotikus könyveket, akkor minek olvastam el A szirént. Mert igen... A szirén ízig-vérig erotikus könyv, amit szerintem a borító és a fülszöveg rögtön el is árul, de ha ez nem lenne elég, akkor a könyv hátoldalán ott az egyértelmű jelzés, hogy ez bizony csakis felnőtteknek ajánlott tartalom. Két oka volt annak, hogy mégis kezembe vettem a könyvet. Az egyik, hogy soha se mondd, hogy soha, és én bizony megfogadtam, hogy mindegyik műfajnak, még annak is, ami egyébként nem nekem való, adok néhanapján esélyt. A másik, hogy sok blogger elismerően nyilatkozott róla, és én még rosszat nem hallottam erről a könyvsorozatról, így gondoltam csak jobb lehet, mint amilyennek tűnik. Mellesleg épp bent volt a könyvtárban, így kaptam az alkalmon, és kikölcsönöztem.

Kezdjük azzal, hogy habár nagy bátran kezdtem neki és eldöntöttem, hogy félreteszem az előítéleteimet, mégsem vártam túl sokat. Azt hittem megint csalódni fogok, mint a Szürkénél, és megint azon kevesek egyike leszek, akik nem értik, hogy mi ebben a történetben az annyira lenyűgöző és egyedi. Lássatok csodát... és ezt nekem is fura beismerni... de tetszett a könyv. Bevallom, hogy tetszett, és nem csak hogy simán tetszett, hanem annál sokkal mélyebb benyomást tett rám. Értem már a sok rajongót, és látjátok! Épp ezért nem szabad lemondani egy műfajról sem, még akkor sem, ha egyébként nem a kedvencetek. Mert sosem tudhatod, hogy mit találsz majd, hogy milyen remek könyvre bukkansz ott, ahol nem vártad volna.

Azért nem szeretem a szexkönyveket, mert csak a szexről szólnak, semmi másról. (Ezt jól megmondtam, nem?:) Nekem nem elég egy könyvben annyi, hogy a két főszereplő végigd*gja azt a 300-400 oldalt, és közben semmi más nem történik, csak épp pozíciót váltanak. Se karakterizálás, se dráma, se izgalom, se humor, se semmi. Csak tömény szex. Épp ez volt a bajom a Szürkével is. Na de itt! Itt egyáltalán nem ez a helyzet. Az írónő nem elégedett meg annyival, mint a társai, ő nem csak egy szimpla pornóregényt akart írni, hanem egy valódi könyvet, érdekes történettel, némi cselekménnyel és olyan komplex és ellentmondásos karakterekkel, akikkel ritkán lehet találkozni. Remek a fordítás, olvasmányos az írói stílus, éppen ahhoz a korosztályhoz szól, akit megszólítani szeretett volna. Néhol szabados a nyelvezet, de ez itt nem baj, sőt néha kell is, hogy megbotránkoztasson.

Mondhatnám azt is, hogy a könyv egyes helyeken túlságosan megbotránkoztató, hogy olyan dolgokról beszél, amelyekről csak kevesen mernek. Talán sokaknál ez kiverte volna a biztosítékot, vagy épp úgy lennének vele, hogy mindez csak elnagyolt szenzációhajhászás. A megbotránkoztatás része, ami csakis a botrányt szolgálja és a nagyobb hírnevet, de én nem így érzem. Reisz okos író, és tudta, hogy a szimpla BDSM szex nem elég, hanem mellé kellenek komplex karakterek, értelmes háttérmagyarázat és valami épkézláb történetvezetés is. Így megkaptuk ezt az izgalmas és túlfűtött történetet ezekkel a roppant érdekes karakterekkel.

Három dolog tetszett nagyon a könyvben. Egyrészt a BDSM sokkal élethűbb és reálisabb bemutatása, mint mondjuk a Szürkében. Nem vagyok járatos ebben a világban, és nem is vonz, de azért sokkal reálisabb az, amit itt írtak róla, mint a másik megnevezett "műben". Nem sokan szeretik és választják ezt az életformát, és nem megy az egyik napról a másikra, mint Ana esetében. Itt normálisan meg van magyarázva, hogy Nora hogy került ebbe a közegbe, hogy miért és miként lett belőle az, aki, és hogy mi mindenen ment keresztül ezalatt a tizenvalahány év alatt. Másrészt Zach újoncként kerül Nora világába, és pontosan úgy reagál ahogy ez hozzá hasonló, ilyen téren tapasztalatlan embernek kellene. Elsőnek lenézi Nora-t és a többieket az életvitelük miatt, aztán rájön, hogy túlságosan elítéli őket, és végül maga is elmerül benne. Ráadásul ő férfi, vagyis sokkal hamarabb beleveti magát egy ilyenbe. Nála hihetőbb volt az egész, mint mondjuk Ana-nál.

A másik, amit nem is tudnék eléggé dicsérni maguk a karakterek. Nem hittem volna, hogy erotikus könyvekben létezhetnek valaha ilyen komplex és megtört karakterek, akik miatt máris megéri végigolvasni a történetet, és lám mégis itt vannak. Nora-tól kezdve, Zachen, Wesleyn és Sorenen át mindenkit imádtam. Azt szerettem bennük a legjobban, hogy nem jó emberek. Nem jók, de nem is igazán rosszak, hanem igazán emberiek. Próbálnak jók lenni (vagy épp nem igazán), de ez nem mindig jön össze, hisz olyan világban élnek, ami miatt gyakran kénytelenek úgy cselekedni, ahogy egyébként nem szeretnék. Nora egy megtört nő, akik erős akar lenni, de közben iszonyat gyenge és még mindig gyerekkori szerelmétől, Sorentől függ. Zach szintén keménynek mutatja magát, de ő is egy gyáva nyúl, aki saját maga teszi tönkre a házasságát, és az a legrosszabb ebben, hogy ezt ő maga észre sem veszi. Soren pedig egy romlott erkölcstelen alak, aki a külvilág felé csakis szent énjét mutatja. Mellettük ellensúlyként ott van Wesley vagy épp Grace, akiket pozitív karakterként állít szembe velük az írónő, ezáltal remek kontrasztot létrehozva a karakterei között.

A harmadik, amit meg kell említenem, és ami talán a leginkább tetszett, hogy az írónő olyan témákkal dolgozott, amik még ma is sokszor tabunak számítanak. Olyan kényes kérdéseket helyezett a központi történetszálba, mint a papi cölibátus, a házasságtörés, a BDSM, a testi erőszak, az idősebb nő és fiatalabb férfi (vagy épp fordított) kapcsolata, a tanár-diák tiltott kapcsolatának kérdése, a munkahelyi etika és még sorolhatnám. Úgy játszott ezekkel a témákkal, hogy mindezt érdekesen tálalta, továbbá olyan módon, hogy elgondolkoztasson. Szeretem, ha egy író így tesz, és szeretem, ha mer olyan témákat feszegetni, amiről sokaknak nehéz dolog lehet beszélni. Leginkább talán a papi cölibátus, és a papok "szerelmi életének" kérdése fogott meg, és akkor kezdett el igazán érdekelni Soren, mikor megtudtam róla, hogy ő tulajdonképpen egy pap. Emiatt érdekes lehet még a jövőben, és remélem később sokkal többet fogunk róla megtudni.

Hatalmas pozitív csalódás volt ez a könyv. Bevallom, ismét valami elcsépelt és szexxel teli, de egyébként halál unalmas szexkönyvet vártam, de A szirén cseppet sem az. Sokkal több annál, és a műfajában mindenképp ott van a jobbak között. Sokkal jobban megérdemelné a hírnevet és a nagy hype-ot, mint a Szürke, ami emellett csak egy ócska firkálmánynak tűnik. Volt itt is szex bőven, az most sem hiányzott, de mellette volt egy épkézláb történet és remek (oh, te jó ég milyen remek!) karakterek, akiket rögtön a szívembe zártam. Mindenképp jöhet a folytatás, és szerencsére az is meg van a könyvtárban.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/tiffany-reisz-a-sziren

Értékelés: 5/4

Rachel Vincent: Alfa (Vérmacskák 6.)

Fülszöveg:

A Tanács új, gátlástalan feje határsértéssel, emberrablással, gyilkossággal és árulással vádolt meg engem, Jace-t és Marcot. Hát igen, elfoglaltak voltunk mostanában. Most azonban ideje, hogy a saját kezünkbe vegyük az igazságszolgáltatást, megbosszuljuk a bátyám halálát és kivágjuk a Tanács szívében terjedő rothadást. 
Nem lesz könnyű. A veszteségek elkerülhetetlenek, de megesküdtem, hogy mindenáron megvédelmezem a falkámat. Marckal az oldalamon – és célkereszttel a hátamon – haladok előre a végső leszámolás felé, amely mindent végleg megváltoztat majd.

Egyértelműen a kedvenceim közé tartozik Rachel Vincent Vérmacskák könyvsorozata, amit mi sem bizonyít jobban, mint az előző részekről írt (többnyire) istenítő és pozitív kritikáim. Rögtön már az első rész, a Kóborok beszippantott és nem is eresztett el, alig bírtam ki a következő részig, és mivel 6 részből állt a sorozat, így egy ideig nem kellett attól félnem, hogy Faythe és a falkája nélkül maradok. Most azonban elértem az utolsó részhez, és félig szomorúan, félig pedig örömmel kezdtem neki. Nem szerettem volna, ha vége szakad a történetnek, de hát egyszer mindennek vége.

Ha összegeznem kellene a Vérmacskák sorozatot, akkor összességében elégedett lennék a végeredménnyel. Talán csak a második és a harmadik rész lett gyengébb, nekem legalább is azok nem tetszettek annyira, aminek meg van a legnagyobb oka, és ami sajnos az egész könyvsorozatra rányomta a negatív bélyegét. Meg persze az utolsó részre is, amit nagyon sajnálok, mert ha az írónő nem erőltette volna bele ezt a bizonyos dolgot, akkor majdnem tökéletes könyvsorozatról beszélhetnénk. Mielőtt kiemelném azt a két legfontosabb dolgot, ami tetszett és ami nem, annyit szeretnék mondani, hogy elégedett vagyok a befejező résszel. Minden sorozat zárónak ilyennek kellene lennie és az Alfa még a kisebb hibái ellenére is méltó befejezése ennek a remek sorozatnak.

Rögtön az elején belecsapunk a történet közepébe és aztán szinte meg sem állunk. Faythe és a többiek ki akarják harcolni az igazukat, és mivel a diplomácia nem vezet eredményre, így marad az, amit mindenképp próbáltak volna elkerülni. A harc. Nagyjából számítani lehetett rá, hogy mi fog történni és senkinek se okozok meglepetést azzal, hogy végül is a "jó győz és a rossz bűnhődik" lesz a vége, meg azért több történetszál alakulását is ki lehetett előre sakkozni, mégsem untam magam közben mert lekötött a történet, a narrátor, a humor és az írói stílus. Ezek a Vérmacskák könyvsorozat legnagyobb erősségei, és ezek miatt ajánlom bárkinek, aki szereti a műfajt.

Faythe hatalmas karakterfejlődésen ment keresztül az első rész óta, és ezt az írónő hitelesen és reálisan ábrázolta végig. Fokozatosan nőtt fel a feladathoz, miközben mindig hű maradt magához és az elveihez. Védelmezte azokat, akik önmaguk erre nem voltak képesek, erős végrehajtó vált belőle, és az apja felügyelete mellett egyre inkább vezetővé nőtte ki magát. A lány karakterfejlődése a könyvsorozat egyik legjobb eleme, szerintem ilyen egy remek karakter útja, és így kellene ezt a többi írónak is csinálnia. Faythe nem tökéletes, vannak jó és rossz tulajdonságai, de képes változni abban, amiben kell és szeretteiért bármit megtenne. Remek narrátor és főszereplő, mellesleg humoros is, így minden adott volt személyében ahhoz, hogy szórakoztasson olvasás közben. A szerelmi ügyeit kivéve mindig szimpatikus volt számomra.

Számítani lehetett rá, hogy Faythe lesz az új alfa, ezzel senkinek se lövök le semmit, és hát arra is, hogy kényszerből kerül ebbe a helyzetbe, mikor még nem áll rá készen. Azt szintén sejteni lehetett, hogy mindezt az apja halála fogja előidézni, és lám igazam lett. Faythe és az apja mindig közel álltak egymáshoz, Faythe mindenkinél jobban szerette őt. Át tudom érezni a kapcsolatukat, hiszen én is sokkal szorosabb kapcsolatban állok az édesapámmal, mint anyukámmal. Faythe-hez hasonlóan mindig is aputól tanultam meg a fontos dolgokat, mindig ő tűzte ki elém a célokat, mindig neki akartam megfelelni, tudat alatt pedig mindig is jól esett, mikor büszke volt rám valamilyen elért célom vagy eredményem miatt. Mikor meghalt Faythe apja, akkor a lány összetört és ebben a nehéz helyzetben kellett erősnek maradnia és vezetni a falkát, mellesleg nőként, amire eddig nem nagyon volt példa. Senki se fogadta el alfának a támogatóin kívül, így rengeteg előítélettel, nehézséggel és problémával kellett megküzdeni a gyász mellett. Az írónő jól megragadta a gyász érzését, amit Faythe érzett az apja halála után, nekem nagyon tetszett ennek a leírása.

Volt azonban ezeken túl két dolog, ami nem annyira nyerte el a tetszésemet. Kezdjük a kisebb problémával, ami talán csak nekem okozott gondot. A mellékszereplők sajnos eltűntek a háttérben, és szinte egyikük se kapott nagyobb szerepet. Faythe, Marc és Jace szerelmi drámája, valamint a falkák hatalmi harcai miatt a többiek jelentősen háttérbe szorultak, amit sajnáltam. Hiányoltam Kaci-t, Manx-et, Faythe testvéreit. Tudom, hogy most nem ők voltak a lényeg, de azért valahogy jobban oda lehetett volna őket társítani a fő történetszálhoz.

A második dolog, ami viszont jobban szúrta a szemem... Faythe szerelmi drámája. Tudom, tudom, megint egy szerelmi háromszög miatt nyavalygok, de egyszerűen ki nem állhatom az egészet és itt is felesleges műbalhénak hatott az egész. Habár Faythe többször kijelentette, hogy Jace-t (is) tényleg szereti, nem csak testileg vonzódik hozzá, én meg se éreztem át ezt a nagy szerelmet, amiről papolt. Mintha csak magát szerette volna győzködni, és mintha engem is, mint olvasót. Szerintem mindenki számára az elejétől teljesen világos, hogy ő és Marc összetartoznak, és hogy a végén úgyis mellette köt ki. Nem szeretem a felesleges műbalhékat, de számomra ez teljesen annak tűnt és minden egyes szerelmi nyűglődést végig szenvedtem velük és Marchoz hasonlóan én is azt vártam már, hogy döntsön végre.

Habár Faythe a többi téren remek karakternek számít, de szerelmi ügyekben olyan mint egy hülye liba és talán ez erős szónak tűnik, de tényleg az. Évekig hülyíti Marc-ot, aztán elhagyja, majd megcsalja holmi mondvacsinált okok miatt, aztán pedig kitalálja, hogy ő random váratlanul beleszeretett Jace-be, és ezért nem tud dönteni közöttük. Marc helyében én régen lapátra tettem volna, hadd kínlódjon egyedül a drámájával, és a férfi ezt is tette a végén. Mondjuk a helyében én vissza se jöttem volna, de ez csak a saját véleményem. Szóval, igen, ez a szerelmi háromszög nem nyerte ez a tetszésemet, és úgy gondolom, hogy ez a könyvsorozat leggyengébb és legirritálóbb történetszála, amit nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Szerintem Faythe és Marc magukban is elég izgalmasak lettek volna, teljesen felesleges volt ez a szerelmi szál, és az utolsó 3-4 könyvre erőteljesen rányomta a negatív bélyeget.

Összességében a Vérmacskák egy remek ifjúsági könyvsorozat, amit a műfaj kedvelőinek bátran és szívből ajánlok. Egy bonyolult, de mégis erős női főhős, rengeteg humor, hatalmi harcok, alakváltók és egy szerelmi háromszög, röviden ennyi lenne a könyv. Nem bántam meg, hogy anno belekezdtem és sajnálom, hogy vége, de úgy tűnik, hogy valamilyen módon mégis folytatódni fog. Ha értesüléseim nem csalnak, akkor az írónő nemrég jelentette be, hogy ír hozzá egy spin-off sorozatot Kaci-val és Jace-el a főszerepben. Az biztos, hogy ezt se fogom kihagyni és izgatottan várom.

Ajánlom ezt a könyvsorozatot, ha tetszett...

• Cassandra Clare: Csontváros
• Richelle Mead: A szukkubusz dala
• Karen Marie Monig: Keserű ébredés
• Richelle Mead: Vámpírakadémia
• Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz

...című könyve.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/rachel-vincent-alpha-alfa

Értékelés: 5/5

Rick Riordan: A titán átka (Percy Jackson és az Olimposziak 3.)

Fülszöveg:

Amikor Percy Jackson megkapja Groover segélyhívását, készülődni kezd a harcra. Jól tudja, hogy szüksége lesz erős szövetségeseire, Annabeth-re ás Tháliára, a félistenekre; valamint hűséges bronzkardjára, Árapályra is… és egy fuvarra a mamájától. A félistenek Grover megmentésére sietnek, aki – mint később kiderül – fontos felfedezést tett: két félistenre bukkant, kiknek származása egyelőre még ismeretlen, de igen nagy erővel rendelkeznek… De ez még nem minden. A Titán úr, Kronosz felállítja számukra eddigi legfondorlatosabb csapdáját, és az ifjú hősök majdnem belesétálnak. A sorozat mulattató, és izgalmas harmadik kalandjában Percynek a legveszélyesebb kihívással kell szembenéznie: a Titán Átkának hátborzongató próféciájával…

Továbbra is folytatni szeretném egy ideig a régi könyvsorozataimat, és éppen eme okból kifolyólag választottam ki a Percy Jackson könyvek következő részét. Meg persze az is szerepet játszott a döntésemben, hogy az előző olvasmányom után ismét műfajt szerettem volna váltani, így gondoltam jöhet egy gyerekkönyv. Igen, szerintem nem "ciki" gyerekkönyvet olvasni, és habár a Percy Jackson könyvek azok, mégis vannak olyan jók, hogy szerintem felnőttek is olvashatják. Ha már a Harry Pottert olvasták felnőttek, akkor ezt is nyugodtan a kezükbe vehetik.

Még mindig tartom a véleményem, hogy Riordan könyve a Harry Potter lázat szerette volna meglovagolni, de nincs is ezzel semmi baj. Persze a Harry Potter szintjét nem üti meg, hisz az az etalon a műfajában most és talán örökké az lesz, de ez a könyvsorozat is szerethető és roppant bájos a maga módján. Gyermekeknek mindenképp ajánlom, és olyanoknak is, akik a Harry Potter után valami hasonlóan remek, összetett és izgalmas történetet várnak.

A történet tovább folytatódik, és átlépünk a harmadik évbe. Percy csaknem három éve tudja már, hogy ő is félvér, Poszeidon fia, és azóta a nyarakat a félvér táborban tölti a többi hőssel együtt. Barátokat szerzett Grover és Annabeth személyében, és próbálja megtanulni, hogyan használja a képességeit, valamint megtudni, hogy hol a helye a világban. Percy-t az elejétől nagyon bírom, eleven, energikus, humoros, de mégis szerethető fiú, aki lehetett volna unszimpatikus, ha túlírják a karakterét, de Riordan szerencsére mindig megtalálja vele kapcsolatban az aranyközéputat, így Percy-t csakis szeretni lehet.

 

               Bianca és Niko                                                                                Thalia

Percy és barátai ismét egy újabb küldetésre indulnak, ahol meg kell menteniük az eltűnt Annabethet és Artemiszt, és ehhez Percy-nek olyan emberekkel kell társulnia, akikkel nem éppen felhőtlen a kapcsolata. Különösen tetszett ebben a könyvben, hogy Annabeth alig szerepelt benne, de nem azért mert bármi bajom lenne velle, hanem így Percy-nek és nekem is a többiekkel kellett beérnem. Így alkalmam adódott arra, hogy jobban megismerjem őket. Thalia-t nagyon megkedveltem, karakán egy csaj, tényleg teljesen olyan, mint Percy csak lányként, de nekem szimpatikusak voltak az új testvérpár is, Bianca és Niko. Remélem később még többet fognak szerepelni, és Niko-nál ez nagyon valószínű, de remélem Bianca sorsa se csak ennyi volt. (Biztos, hogy nem, főleg azután, ami a végén kiderült a testvérekről.)

Ismét jól szórakoztam olvasás közben, nevettem, mosolyogtam, kalandoztam Percy-vel és barátaival, miközben tovább folytatódott és bonyolódott a történet. Nem lehet tudni, hogy akkor hova is vezet a prófécia, és most megint úgy tűnik, hogy Percy-ről szól, de én tuti biztos vagyok benne, hogy nem ő lesz az. De nem is Niko, hanem valaki más. Vagy ki tudja, lehet, hogy mégis Percy okozza majd az Olimposziak vesztét. Bár remélem Riordan meglep valamivel, és ennél azért csavarosabb véget ír a sztorinak. Csak így tovább, és akkor nem lesz gond. Én meg biztosan olvasni fogom még a nyáron a következő részt is, talán nem is olyan soká.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/rick-riordan-a-titan-atka

Értékelés: 5/4

Cirkeln (A Kör) film

A történet:

Boszorkányok pedig vannak. Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik. 

Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott fiút találnak az iskola egyik mosdójában. Mindenki öngyilkosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasztottak. 

A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg… (Ez a könyv hivatalos fülszövege!)

Vártam ezt a filmet, mert a könyvet nagyon szerettem és roppant kíváncsi voltam mit hoznak ki belőle a készítők. Mivel svéd filmről van szó, így természetesen a hazai mozik nem vetítették, mikor még idén februárban megjelent, így a hozzám hasonló lelkes rajongók nem tehettek mást, meg kellett várniuk a DVD megjelenését és az ahhoz érkező feliratot. Rögtön itt le szeretném szögezni, hogy nem magyar felirattal néztem, mert még nem készült el hozzá. Én csak angolt találtam, így azzal estem neki a filmnek, mert egyszerűen képtelen lettem volna tovább várni rá. (És meg mert épp unatkoztam.)

Hosszú filmről beszélünk, hiszen majdnem 2 és fél órás, ami rengeteg, és ez nem is lenne baj, ha a hosszú műsoridőnek köszönhetően mindent át lehetett volna vinni a könyvekből a nagy vászonra. Nem azt mondom, hogy nem sikerült elfogadhatóan teljesíteniük a feladatot, mert nem rossz a film, és ha nem olvastam volna előtte a könyvet, akkor talán jobban tetszene, hanem inkább csak arra próbálok kilyukadni, hogy annak ellenére, hogy iszonyat hosszú a film, még így is hiányzik bele rengeteg minden. A legnagyobb gyengesége az, hogy hiányzik belőle az a két legfontosabb dolog, ami miatt annyira megszerettem a könyveket. Hogy mi is ez a két dolog?

Az első a karakterek. Igen, maguk a főszereplők, ezek a remek, komplex és hiteles karakterek azok, akik miatt annyira élveztem a könyv olvasását anno. Mind a 6 főszereplő egy külön személyiség, reális gondokkal, problémákkal, karakterrel, erősségekkel, gyengeségekkel és hibákkal. Mivel a könyv egyszerre több nézőponton keresztül vezeti előre az eseményeket, így mindegyik lány gondolataiba és életébe betekintést nyerhetünk. Igazán megismerhetjük őket, és épp ezért válnak szerethetővé (vagy épp utálhatóvá). A filmben sajnos erre nem adatott lehetőség, épp ezért itt a lányok gondjai és motivációi nem mindig jöttek át, nem mindig lehetett érteni, hogy ki mit miért csinál, és emiatt nem is a színészek hibáztathatóak. Egyszerűen a filmben nem lettek megjelenítve a lányok gondolatai, így nem is kerülhettek hozzánk olyan közel, mint a könyvben.

A másik dolog pedig a lányok élete és gondjai. Mindegyikük sajátos családi háttérrel és problémákkal rendelkezik és a könyvben ezekről sok mindent meg lehet tudni. Együtt lehet velük épp ezért érezni, megmagyarázza a cselekedeteiket és hogy épp miért teszik azt, amit. Nos, a filmből majdnem az összes családtagot és barátot kihúzták, és akik maradtak azoknak is jelentősen lecsökkent a szerepük és így a jelentőségük is. Talán másnak ezek apró dolgoknak tűnnek, de szerintem igenis fontosak az adott karakter szempontjából.

Persze volt itt is valami Vanessa kényes otthoni helyzetéből, de például nem derült ki egyértelműen, hogy Vanessának mi is a baja az anyja pasijával, Nicke-vel. Nem beszélve Anna-Karon anyjáról és nagyapjáról, akik igazán fontosak a lány életében. Hiszen a nagyapját mindenkinél jobban imádja és elvileg szoros kapcsolat van köztük, az anyjával meg bonyolult a kapcsolata, de a filmben ebből se lehetett semmit se érezni. Na meg persze Linnéa alkoholista apját is kifelejtették. Továbbá a "pasis dolgokat" ugyancsak durván leegyszerűsítették. Kimaradt Vanessa és Wille fura kapcsolata és a lány bizonytalansága a fiú viselkedése miatt, Gustaf pedig mintha ott se lett volna a filmben, holott neki igen nagy szerepe van és lesz is a jövőben. Engem ez a két dolog nagyon zavart, mert éppen ezek miatt imádtam a könyvet, és ezek mind-mind nagyon hiányoztak a filmből.

A másik amit nem tudok hova tenni, és ezzel csak a film nézése közben szembesültem, hogy a filmből teljesen kihagyták Nicolaust és a macskáját, na meg persze Mona-t is. Mona-t annyira nem sajnálom, de Nicolaust igen. Jó, talán annyira még nem fontos szereplő az első részben, de később igenis nagyobb jelentősége lesz, és szerintem vétek volt kihagyni. És amit szintén nem tudtam megbocsájtani, és ami ugyancsak fontos dolog, hogy kihagyták Max miért figyelt fel Minoo-ra és hogy mennyire megszállott a lánnyal kapcsolatban. A filmben meg sem említik Max korábbi szerelmét, akit ugyebár véletlenül ölt meg, és hogy Minoo mennyire hasonlít rá. Itt a filmben csak egy "szeretlek amióta elsőnek megláttalak" szerelem lett belőle mindenféle normális magyarázat nélkül. Véleményem szerint ezek mind-mind hiányoztak a jobb megértés érdekében.

Hogy valami jót is mondjak így a végén, le kell szögeznem, hogy nem olyan rossz film ez önmagában, csak a könyv mellett törpül el jelentősen. A könyv ezerszer jobb és részletesebb, és ez talán nem is olyan meglepő, hiszen minden könyvadaptáció esetében így szokott ez lenni. Szerettem a filmben a zenéket, nagyon jókat választottak és megadták az adott jelenet hangulatát. Ezt mindenképp dicsérem. Emellett szintén dicséret illeti azt, aki kiválasztotta a színészeket az egyes szerepekre, mert én mindenkivel roppant elégedett voltam. Külsőre nagyjából passzolt mindenki és amennyire a forgatókönyv és a játékidő engedte, a többség kihozta a karakteréből azt, amit kellett és amit vártam tőlük. A hat lányt nagyon szerettem és Maxxal is meg voltam elégedve.

Aztán ott van még a film egyedi és borzongató hangulata. Tulajdonképpen nem igazán tudnám pontosan leírni, hogy miért olyan megkapó a hangulata, ezt látni kell, és csakis az érti, hogy mire gondolok, aki nézett már svéd filmet. A sötét, komor és rideg kisvárosok hangulata az, amit ezek a svéd filmek olyan tökéletesen életre tudnak kelteni, amit kiválóan át tudnak adni a vásznon. Ugyanez volt az eredeti Tetovált lány filmeknél és itt is. Engelsfors hangulatát profin ragadták meg, éppen ilyennek képzeltem el.

Ha olvastad a könyvet és tetszett, akkor mindenképp ajánlom a filmet is, de azért figyelmeztetlek, hogy a film meg sem közelíti a könyv színvonalát. Mint film önmagában nem olyan rossz, a svédek ismét bizonyították, hogy igenis remek minőséget tudnak produkálni a filmgyártásban. Talán a film eleje egy kicsit lassú, de az kell a felvezetéshez és a hangulatkeltéshez, ám ha ezen sikeresen túljutsz, akkor a többi az már biztosan tetszeni fog. Arról semmit se találtam, hogy lesz-e film a két további könyvből, de bízom benne, mert azok is igazán megérdemelnék.

Értékelés: 10/6

Előzetes:

Laurell K. Hamilton: Borzongató fény (Merry Gentry 9.)

Fülszöveg:

Merry Gentry, ex-magánnyomozó, jelenleg teljes állású hercegnő tudta, hogy ősei között termékenység Istennők is voltak, de csak akkor kezdte megérteni, mit is jelent ez valójában, amikor kiderült, hogy hármas ikreket vár. A terméketlenség évszázadok óta sújtotta a faerie legfelsőbb köreinek tagjait. Most az udvartartások nemesei jönnek a Nyugati Tájak Los Angeles nevű városába Merry-nek és szeretőinek udvarolni, mert bármit megtennének azért, hogy utódjuk születhessen.
Taranis, a Fény és Illúzió Királya sokkal veszélyesebbnek bizonyult. Megpróbálta elcsábítani Merry-t, és miután kudarcot vallott, megerőszakolta. Ezt követően az emberek bíróságához fordult, megpróbált láthatást kikényszeríteni, arra hivatkozva, hogy a babák egyikének ő az apja. Bár Meredith tudja, már várandós volt, amikor a férfi magáévá tette, ezt bizonyítani jelenleg lehetetlenség.

Annak érdekében, hogy ő és a babák is megmeneküljenek Taranistől, a faerie legveszélyesebb fegyvereit fogja bevetni: a Sötétség néven ismert harcost, a Gyilkos Fagyot és a rémálmok egy királyát. Ők mind a szeretői, a legkedvesebb szerelmei, és szembe fognak szállni a faerie leghatalmasabb udvaraival, miközben arra is törekedniük kell, hogy megvédjék Los Angeles ártatlan polgárainak életét, nehogy járulékos veszteségként írják le őket.

Soha nem volt őrült nagy kedvencem Hamilton eme könyvsorozata, de azért mégis szerettem olvasni az egyes részeit, mikor éppen olyan hangulatba kerültem. A minap a könyvtárban friss könyvek után keresgélve pillantottam meg az utolsó (vagyis eddig úgy tűnik tényleg az utolsó) kötetet a Merry Gentry sorozatból, és gondoltam miért ne? Azonnal lecsaptam rá, és most valahogy kedvem is volt hozzá. Jól esett kicsit kiszakadni a megszokott műfajaimból és egy kis felnőtt erotikus történetet olvasni. Mondhatni most valami éppen ilyenre volt szükségem.

Igazából elég felemás a kapcsolatom a Merry Gentry könyvekkel, és ha választanom kellene eközött és az Anita Blake sorozat között, akkor habozás nélkül az utóbbit választanám. Nem azt mondom, hogy Merry története rossz vagy hogy unalmas, mert (legtöbbször) nem az, de kell hozzá egy hangulat, és kell hozzá a nyitottság. Nem mindegy, hogy mikor veszi kezébe az ember. Sajnos emellett elég hullámzó a könyvek minősége is, vannak egész jó részek és vannak irtó rosszak, de mindig is úgy voltam vele, ha már ilyen sok részt kibírtam, akkor nem az utolsót fogom kihagyni.

A Borzongató fény tetszett és ha őszinte akarok lenni, akkor magam sem tudnám megmondani, hogy miért. Nem a legjobb és legizgalmasabb rész a sorozatban, de nem is a legunalmasabb. Igaz nem sok minden történik benne, és ami történik az se valami akciódús, de hát Merry és a háreme sosem a kalandjaikról voltak híresek. Hanem inkább a sok csoportszexről. (De komolyan, a Merry Gentry könyvsorozatról mindig a gruppen szex ugrik be elsőnek.) Itt is volt szex bőven, ezt nem lehetett kihagyni, ami bevallom kicsit idegesített. Nem azért mert most nem szívesen olvastam ilyet, mert ez nem lenne igaz, hanem azért idegesített, mert szerintem éppen ide egy szemernyit se illett.

Hadd magyarázza meg. A könyv azt az időszakot mutatja be, amikor Merry a terhessége végén jár a hármas ikreivel, majd következik a szülés és az első néhány hét a kisbabákkal. Ennyi történik a könyvben, meg persze Taranis még mindig akadékoskodik és hajtogatja az őrültségeit, de nem ez volt a lényeg, és nem is erre helyezte Hamilton a hangsúlyt. Merry most szült és alig néhány nappal utána máris újra szexelni kezd mindenkivel aki csak körülötte van, és habár megjegyzi, hogy nem tudnak még szokványos módon a szülés utáni felépülés miatt, de számomra ez akkor se volt reális. Nem szültem még, de szerintem szülés után egy nő hónapokig nem is gondol a szexre, olyankor a háta közepére se kívánja az egészet. Akkor csak az újszülött kisbabájával foglalkozik és róla szól az élete. Nem pedig arról, hogy mindenkivel ágyba bújjon. Persze a szex nélkül talán még ennél is laposabb lett volna a történet, de legalább hiteles maradt volna.

Taranis "nagy" fenyegetése kezd baromira fárasztó lenni, és én Merry helyében régen elintéztem volna, ha a nagybátyám és egyben a Seelie király, ha nem az. Nem igaz, hogy nem érti meg mi a helyzet, és nem igaz, hogy nem tudták volna pár nap alatt megcsináltatni az apasági tesztet, hogy végre leállítsák őt és rendeződjön a helyzet. A modern tudománynak köszönhetően alig pár nap alatt készen van egy apasági teszt, és könnyen el lehetett volna intézni. Ja, hogy akkor nem lett volna semmi konfliktus és a könyvnek se lett volna értelme? Hát igen, és épp ezért ez a második erőltetett dolog, ami nem tetszett benne.

Mégis, valamiért egészen élveztem a könyvet. Elfogadható lezárása ennek a 9 részes hosszú sorozatnak. Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb rész, olyan közepesen átlagosnak mondanám a két nagy általam említett logikai baki ellenére, amik azért valamennyire mégis szúrták a szememet. Andais most egészen viselkedett és ez nem csak Merry-t, hanem engem is egészen megdöbbentett, a többiek pedig hozták a formájukat. Az a szeretetteljes családi hangulat, az az öröm és boldogság, ami átitatta Merry otthonát és családi körét, nagyon hangulatos lett és jó látni, hogy végre megtalálta az otthont, amire mindig vágyott. A kisbabák nagyon aranyosak, és a "több apás" megoldás is elfogadható számomra, bár ha nagyon kötözködni akarnék, akkor megjegyezhetném, hogy ez is kissé erőltetett, Hogy csak azért alakította így Hamilton, hogy továbbra is több férfi maradhasson Merry életében, és hogy még több gruppen szexet írhasson.

Soha nem titkoltam, hogy nekem a férfiak közül vmindig Fagy volt a legszimpatikusabb, meg Doyle, és ahogy ezek hárman Merry-vel egymásra találtak, az igazán szívmelengető. Utálom a szerelmi háromszögeket, de őket hármukat nem tudom utálni, mert igazából nem is szerelmi háromszög az, amit hárman művelnek. Ők nem veszekednek Merry-n, hanem tényleg mindhárman szeretik egymást. Merry a két férfit szereti a legjobban a háreméből, és emellett Doyle és Fagy szintén szeretik egymást. Fura ilyet látni, és nem is annyira reális, mert nem hiszem, hogy ilyen a valóságban működhetne, de írjuk a tündérmese számlájára, és akkor megbocsájtható az irrealitás mértéke. Épp ezért nem idegesítettek, mert ők hárman valóban szeretik egymást mindenféle bonyodalom és felesleges műbalhé nélkül.

Eddig úgy tűnik, hogy ez a Merry Gentry könyvsorozat utolsó része. Én legalábbis így tudom, de javítsatok ki, ha tévedek. Lezárásnak megfelelő, bár azért lehetett volna ennél ütősebbet is írni. Van azonban egy olyan érzésem, hogy ennek nincs itt még vége. Andais és Taranis élnek, és bármikor újra Merry és az udvara ellen fordulhatnak. Hamiltont ismerve biztos olvasni fogunk még a tündérhercegnőről és a háreméről.

Ajánlom ezt a könyvsorozatot, ha tetszett...

• Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak
• Richelle Mead: A szukkubusz dala
• Karen Marie Moning: Keserű ébredés

... című könyve.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-borzongato-feny

Értékelés: 5/4

Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan, Maureen Johnson: Bane Krónikák első 6 novellája

Ez most egy rendhagyó bejegyzés lesz, mert A Végzet Ereklyéi könyvsorozathoz készült novellasorozat, a Bane Krónikák egyes részeiről fogom leírni röviden a véleményemet. Elsőnek úgy akartam, hogy csak akkor írok róla, mikor elolvasom mind a 10 novellát, de azt úgy nem lehetett volna normálisan kivitelezni, így úgy döntöttem, hogy kettészedem az egészet.

Most érkezik tehát az első 6 novella és mindegyikről a rövid véleményem. Tényleg nem lehet egy-egy novelláról olyan sok mindent írni, és nem is szeretnék, ha nagyon őszinte akarok lenni. Mindegyiknél inkább arra törekedtem, hogy a benyomásaimat osszam meg veletek róluk. Aztán az 6 novella végén egy kis összegzéssel zárom majd a soraimat. Akkor lássuk. :)

1. Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan: Mi történt Peruban?

Fülszöveg:

Jó oka van, hogy Magnus Bane személye nem kívánatos Peruban. Kövesd Bane dél-amerikai kalandjait, amint régi ismerősünk bajba sodorja boszorkánymester társait, Ragnor Fellt és Catarina Losst, megismerkedik számos hangszerrel (amelyeken borzasztóan játszik), valamint számos tánccal (amelyeket borzasztóan jár), majd magára haragítja házigazdáit, amikor valami kimondhatatlant tesz a Nazca-vonalakkal.

Persze kaptunk néhány perui kalandot, és örültem, hogy Magnusról olvashatok, de engem zavar, hogy a novella címe ellenére, tulajdonképpen ki sem derül, hogy miért is tiltották ki Magnust Peruból. (Vagy csak nekem nem esett le, de nyugodtan elmagyarázhatja nekem valaki, ha ő esetleg értette.) 

Persze sejtettem én, hogy az első néhány novella úgymond csak „időhúzás”, és majd az utolsók lesznek az érdekesebbek, de azért ennél mégis többet vártam volna.

Értékelés: 5/3

2. Cassandra Clare, Maureen Johnson: A szökevény királyné

Fülszöveg:

A halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane azon kapja magát, hogy a királyi családot igyekszik kimenteni a francia forradalom borzalmai közül – miután egy igencsak jóképű gróf belerángatta a zűrzavarba. Mondani sem kell, a merész szökéshez egy láthatatlan ballonra is szükség lesz…

Ez a novella még az elsőhöz viszonyítva se kötött le annyira, és szerintem ebben a történetben semennyi igazi Magnus Bane nem volt. Most komolyan… minden novella arról fog szólni, hogy Magnus milyen pasikkal (vagy nőkkel) jött össze az évek során, mert akkor annak nem sok értelme lesz… 

Én azt hittem a novellák ennél azért fontosabb történeteket mutatnak be Magnus hosszú életéből, és én személy szerint jobban örülnék olyan novelláknak, amíg A Végzet Ereklyéi könyvek idején játszódnak. 

Remélem a többi ennél már jobb lesz. (Mondjuk nem nehéz ezt a két novellát felülmúlni. A két első novella olvasása közben végig csak arra tudtam gondolni, hogy ezekhez vajon tényleg volt-e valami köze Cassandra Clare-nek, vagy csak a nevét írták a borítóra.)

Értékelés: 5/3

3. Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan: Vámpírok, pogácsák és Edmund Herondale

Fülszöveg:

Amikor a halhatatlan boszorkánymester, Magnus Bane részt vesz az előzetes béketárgyalásokon az árnyvadászok és az alvilágiak között a 19. századi Londonban , két nagyon különböző ember bűvöli el: Camille Belcourt, a vámpír és Edmund Herondale, az ifjú árnyvadász. Vajon azzal, hogy szíveket hódít meg, egyben oldalt is választ?

Az első két novella nem nagyon tetszett, és sajnos még ez sem nyerte el a tetszésemet. Az egyetlen, amit értékelni tudok belőle az, hogy Magnus és Camille hogyan ismerkedtek meg egymással. Ez a novella sem valami nagy durranás, nem is lehet róla nagyon mit írni. :(

Értékelés: 5/3

4. Cassandra Clare, Sarah Rees Brennan: Az éjféli örökös

Fülszöveg:

Magnus azt hitte, már sosem fog visszatérni Londonba, de elfogadja Tatiana Blackthorn csábító ajánlatát. A nő gyönyörű nevelt lányát is érintő tervei azonban jóval gonoszabbak, mint a boszorkánymester gondolná. A századforduló Londonjában Magnus régi barátokra lel, és találkozik egy egészen különleges fiatalemberrel… A tizenhat éves James Herondale-lel.

Egy fokkal jobb, mint az előző három novella. Talán az ismerős szereplők miatt, talán azért mert Jamest már most megkedveltem a depresszív viselkedésével. Bevallom nekem már kezd elegem lenni az Árnyvadász világból, és elnézve Clare terveit, hogy még hány könyvet akar írni ebben a témában, már előre elborzadtam és eldöntöttem, hogy engem azok nem fognak érdekelni. 

Tudjuk, hogy ez a novella egy újabb árnyvadászos trilógia felvezetője, amiben Tessa és a többiek gyerekei lesznek majd a főszereplők. Talán még korai ilyet mondani, de lehet hogy mégis felkeltette az érdeklődésemet a történet iránt ez a novella. 

De ha Tatiana tényleg ilyen mondvacsinált okok miatt kezd el „gonoszkodni”, akkor előre látom, hogy itt se sikerül majd egy épkézláb ellenfélt Clare-nek megkreálnia. Egy normális „gonosz” nélkül pedig egy sztori se ér semmit. Épp ez volt az egyik legnagyobb gondom a Pokoli szerkezetekkel is, és nagyon úgy tűnik, hogy itt ismét ez lesz a helyzet. Majd meglátjuk.

Értékelés: 5/4

5. Cassandra Clare, Maureen Johnson: A Dumort Hotel tündöklése

Fülszöveg:

Manhattanben járunk, az 1920-as években. Magnus Bane a jazzkorszak csillogó fővárosának elitjével cimborál. A halhatatlan boszorkánymester igyekszik minél többet kihozni a húszas évek forgatagából. Aktívan részt vesz New York társasági életében, és éli lüktető, jazztől hangos világát. Mindeközben felépül a csillogó Dumort Hotel, amely a legújabb gyöngyszemnek ígérkezik Magnus miliőjében. Csakhogy talán mégsem minden az, aminek látszik…

Ez eddig a legérdektelenebb és a legunalmasabb Bane Krónikák novella, és őszintén szólva semmi értelmét nem látom. Semmi nem történik benne, Magnus, mintha nem is Magnus lenne és hiányzik a megszokott humor, ami legalább eddig valamennyire feldobta a novellákat. Ez eddig a leggyengébb sztori, és még mindig várok a jobb és izgalmasabb történetekre.

Értékelés: 5/1

6. Cassandra Clare, Sarah Rees Breannan: Raphael Santiago megmentése

Fülszöveg:

Az 1950-es évek New Yorkjában egy kétségbeesett anya felfogadja Magnust, hogy kutassa fel eltűnt fiát, Raphaelt. De ha elő is kerül, vajon meg lehet még menteni a fiút?

Raphael mindig is izgatta a fantáziámat, mert érdekes karakternek tűnt, akit alig lehetett megismerni a könyvekben. Bírtam ahogy Simon és ő folyton „szópárbajoztak”, és mindig is érdekelt a háttértörténete. Épp ezért vártam ezt a novellát, mert bíztam benne, hogy ebből (végre!!!) valami jó fog kisülni. 

Raphael egy 16 éves istenfélő, katolikus fiú, akinek fontos a családja, és aki a vámpírsága és a hite közti kényes ellentétek miatt szenved. Kiismerhetetlen karakter, egy fiatal fiú testébe zárt aggastyán, aki épp ezért ellentmondásos személyiség. Nagyszerű lett volna ez az ötlet, ha nem olvastam volna ezt már valahol korábban. Mert igen, Raphael szinte egy az egyben olyan, mint Armand a Vámpírkrónikákból. Nem tudom, hogy véletlen vagy az írónő ismét ihletet merített más művekből, mindenesetre nekem szúrta a szemem a koppintás, hiszen Armand talán a legkedvesebb vámpírom Lestat mellett. 

Mivel ezt a koppintást én személyes sértésként éltem meg, így nem tudom ezt a novellát elfogulatlanul értékelni.

Értékelés: 5/1

Összességében talán annyit tudnék elmondani az első 6 Bane Krónikák novelláról, hogy nem bántam volna meg, ha egyiket se olvasom el. Vagy semmi értelmük nem volt, vagy untattak, vagy pedig szimplán nem érdekelt az a rövid történet, amit az írónők kitaláltak. Sejtettem én, hogy ez lesz, hogy a novellák célja csak a rajongók pénzének lenyúlása, és semmi lényeges és valóban érdekes tartalommal nem fognak szolgálni, de azért valamilyen szinten így is csalódtam, mert végül mégis igazam lett.

Félve tekintek az utolsó 4 novella felé, és csakis azért adok nekik esélyt, mert ebből 3 már végre A Végzet Ereklyéinek idején játszódik, és mivel Malec a kedvenc párosom, így nem tudok ellenállni nekik, és talán a végére valami jó is kisül ebből az egész novellás ötletből. Hamarosan az utolsó 4 novellával is jelentkezek.

További információk a novellákról:
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-sarah-rees-brennan-mi-tortent-peruban
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-maureen-johnson-a-szokeveny-kiralyne
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-sarah-rees-brennan-vampirok-pogacsak-es-edmund-herondale
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-sarah-rees-brennan-az-ejfeli-orokos
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-maureen-johnson-a-dumort-hotel-tundoklese
http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-sarah-rees-brennan-raphael-santiago-megmentese

Kristin Cashore: Keserkék (Hét királyság 3.)

Fülszöveg:

Egy olyan világban, ahol az emberek kis része valamilyen ‒ garabonciának nevezett ‒ rendkívüli képességgel születik, Lekk királynak az volt a garabonciája, hogy mindenki elhitte a hazugságait. Amikor a tízéves Keserkék királynő lett, azt hitte, hogy apja megölésével véget ért annak erőszakos, eszelős uralma. Tévedett.

A The New York Times bestsellereinek, a Garaboncnak és a Zsarátnak az izgatottan várt folytatása „hol vad, hol felemelő, hol pedig sóvárgással teli” és végig romantikus. A tizennyolc éves Keserkék úgy érzi, hogy tanácsadói túlságosan is óvják őt, és éjszakánként elkezd kilopózni a kastélyából, hogy álruhában, egyedül mászkálhasson saját városának utcáin, amivel az életét és a szívét egyaránt kockára teszi.

Az első részt, A garaboncot szerettem, emlékszem is, hogy tetszett, bár nem került be a kedvenceim közé. Inkább olyan "egyszer elolvasom és akkor tetszik, de többször biztos nem fogom" típusú könyvként él az emlékezetemben. A második rész, a Zsarát már hagyott kívánnivalót maga után, és számomra nem lett jobb egy gyenge közepesnél. Félig félve, félig reménykedve vártam a harmadik részt, mert nem tudtam mire számítsak. Mindenképp pozitívumként értékeltem, hogy ismét ugrunk az időben és visszatérünk a hét királyságba, csak már Keserkékkel a főszerepben.

Csaknem 200 oldallal hosszabb ez a könyv, mint az előző kettő volt, és ez nagyon is érződik rajta, amivel alapjáraton nem lenne baj, ha érdemi események miatt kellett volna ilyen hosszúra nyújtani. Nem azt mondom, hogy sok felesleges történetszál volt benne, mert nem így van, mégis néhány dolgot ki lehetett volna hagyni és összébb lehetett volna sűríteni a történetet. Példának okáért nyugodtan ki lehetett volna hagyni a teljes szerelemi szálat, mert totál felesleges volt ide.

Nem magával a szerelmi szállal volt a gondom, mert végül is elfért volna még ide, hanem azzal, hogy Keserkék és Zafa közt nulla kémia volt, és egyáltalán nem éreztem köztük azt a nagy szerelmet, amit kellett volna. Egyikük se egy nagy karakter, egyiket se lehet igazán megismerni, épp ezért nem értem hogy mit szerettek egymásban. Zafa egy gyenge Pongor klón, semmi egyedi nincs benne, Keserkék pedig egy átlagos karakter. Pont az a könyv egyik nagy hibája, hogy a két főszereplő ilyen harmatgyengére sikerült, és hogy a szerelmi szál teljesen hiteltelen és hiányosan kidolgozott. A vége is olyan, mintha az írónő megunta volna a dolgot, és félbehagyta volna a sztorit. Semmi lezárás, semmi normális vég, hanem mindketten mennek tovább a saját útjukon és kész. És mindezt nulla érzelemmel és átéléssel beszélik meg egymással.

Keserkék és Zafa

A könyv másik nagy hibája, ami mellett egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül elmenni, az magához a fő konfliktushoz kötődik, ami éppen emiatt teljesen értelmetlenné válik. A nagy titkolózás és rejtélyek mind-mind felesleges műbalhénak tűnnek annak tudatában, hogy él az udvarban egy gondolatolvasó, aki könnyedén képes lenne belenézni az összeesküvők fejébe, hogy megtudja, ki áll a dolgok mögött. Persze Keserkéknek se jut eszébe, hogy megkérje Pongort járjon utána az ügynek, hanem több száz oldalon át azon kattog az agya, hogy vajon ki hazudik neki és ki nem. Nem lett volna egyszerűbb, ha Pongor belenéz mindenkinek a gondolataiba? Ja, hogy akkor nem is lehetett volna megírni ezt a könyvet... igaz. Ez egy olyan hatalmas baki, amit egyszerűen képtelen vagyok megbocsájtani, és éppen ez az, ami levett számomra a könyv élvezeti értékéből.

De, hogy ne csak rossz dolgokat írjak, mert szerencsére nem csak ilyenek voltak, mindenképp meg kell említenem azokat is, amiket szerettem a könyvben. Egyrészt örültem Katsa és Pongor párosának, akiket most nagyon bírtam, és igazán üde színfoltját jelentették ennek a történetnek. Viszont Zsarát vissza hozatala szerintem totál felesleges volt, erőltetett húzás, amivel az írónő egybe akarta hozni a három különböző könyvet és a három különböző hősnőt. 

Imádom a történelmi könyveket és sorozatokat, mert elszórakoztatnak az udvari intrikák,  a cselszövések és árulások. Szeretem nézni, ahogy egyesek felemelkednek majd elbuknak, és ahogy a nemesség küzd egymással a hatalomért és a minél nagyobb vagyonért. Itt is bírtam az udvari intrikákat, és a rejtélyekkel és titkokkal se lett volna alapjáraton problémám, ha nem lett volna ott Pongor, aki mindent könnyedén megoldhatott volna. És lássuk be, az lett volna az ésszerű megoldás, csak épp senki másnak nem jutott eszébe (rajtam kívül úgy tűnik).

Keserkéket nem kedveltem meg, számomra semleges karakter, akiben semmi egyedit nem láttam, amitől emlékezetes maradhatna. Mégis azt kell mondjam, hogy két dolgot szerettem vele kapcsolatban. Egyrészt ahogy keveredett a néppel, és, ahogy bátran utánajárt annak, amit rejtegetnek előle, és hogy nem félt a népét közelebbről megismerni. Másrészt pedig tetszett, ahogy magában küzdött az apja által okozta szörnyűségek, pusztítás és rombolás még most is létező káros és negatív hatásai ellen.

Lekk király csaknem 9 éve meghalt, és elvileg új korszaknak kellene kezdődnie, de mind tudjuk, hogy a dolgok nem ilyen egyszerűek, és szerencsére itt se az történt, hogy hirtelen minden megjavult és mindenki elfelejtett mindent. Lekk tönkretette a királyságot és a benne élő embereket, és Keserkékre vár a feladat, hogy felszabadítsa ez alól a népét és hogy valóban megmentse a királyságát.

Magában is fel kell dolgoznia azt, ahogy az apja tönkretette a családjukat, hogy megölte az anyját, hogy vele is hasonlókat tett. Nem ismerte a szüleit igazán, hiszen mindketten régen meghaltak. Mégis csak a szülei voltak, és jobban meg szeretné őket ismerni, így saját kutakodásba kezd, hogy felfedje anyja és apja titkait. Talán ez az egyetlen, ami szimpatikussá tette Keserkéket a számomra.

A Zsaráthoz képest mindenképp jobban sikerült a Keserkék könyv, de A garaboncot nem tudta felülmúlni. Nekem még mindig az első rész a kedvencem a sorozatból.

Ajánlom ezt a könyvsorozatot, ha tetszett...

• Sarah J. Maas: Üvegtrón
• Philippa Gregory: A másik Boleyn lány
• Julia Kagawa: Vastündérek

... című könyve.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/kristin-cashore-bitterblue-keserkek

Értékelés: 5/4

Ann Aguirre: Horda (Razorland 3.)

Fülszöveg:

A horda megérkezett. Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.

Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért. Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.

A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…

Mostantól tényleg arra fogok egy ideig koncentrálni, hogy a korábban megkezdett könyvsorozataimat befejezzem, mert van néhány olyan, aminek már csak az utolsó részét nem olvastam. Ezeket szeretném első körben pótolni, és elsőként a Hordára esett a választásom. Hogy miért? Mert nagyon tetszett az első két rész, és azóta várom, hogy milyen lesz a trilógia befejezése. Ha az első két könyvet veszem alapul, akkor tudhattam volna, hogy az utolsó rész sem okoz csalódást, és őszintén szólva nem is kételkedtem. Sejtettem, hogy mire számítsak és nagyjából azt kaptam, amit vártam. Egy izgalmas könyvsorozat remek zárását, ahol a hőseink és a történet megkapják a méltó befejezést.

Senkinek se okozok ezzel meglepetést, de a Horda van annyira jó, mint az első két rész volt, így méltó befejezése a trilógiának. Kicsit hosszabb könyv, mint az előzőek, és így jóval több minden is történik benne, ami egyáltalán nem baj, ha engem kérdeztek. Élveztem a könyvet az elejétől a végéig, és így utólag azt is kijelenthetem, hogy Ann Aguirre poszt-apokaliptikus trilógiája az egyik legjobb a műfajában.

A legfontosabb, ami miatt annyira remek ez a könyv az maga a főszereplő, Pikk. Eddig is kedveltem a lányt, de így a végére lett igazán a kedvencem. A könyv legfontosabb és legjobb szálai mind hozzá kötődnek, mellesleg az ő karakterfejlődése az egyik, amit leginkább szerettem a könyvek során. Pikk egy erős, hűséges, de önálló akarat nélküli katonaként kezdi az elején, de amint elindul az Enklávéből a száműzetése után, annyi minden történik vele, hogy lassan elkezd megváltozni és felnőni. Az egész trilógia tulajdonképpen Pikk felnőtté válásának története. Megtanul szeretni, megtanul barátokat szerezni, megtanul önfeláldozó és néha gyenge lenni. Családot kap, megismeri a szerelmet, és végül igazi vezető válik belőle, aki megmenti magát az emberiséget is.

Nem csak Pikk ment keresztül remek karakterfejlődésen, hanem a csapat többi tagja szintén. Tulajdonképpen mind a négy főszereplő nagy utat járt be, rengeteg minden történt velük, és a végére már egyikük se az a gyerek, akik a kezdetekkor voltak. Fakó, Kósza és Tegan mind a szívemhez nőttek, remek csapatot alkottak ők négyen, és imádtam nézni, ahogy alakulnak a kapcsolataik, ahogy változnak mindannyian. Tegan szintén megerősödik a végére és a csapat hasznos tagjává válik gyógyító képességei révén, Fakó pedig megnyitja a szívét Pikk előtt, és végül legyőzi a félelmeit. Kósza levetkőzi vademberes, rossz tulajdonságait, és rájön, hogy nem alakulhat mindig úgy minden, ahogy azt ő szeretné. Megbánja korábbi bűneit, és végül megtanul önfeláldozó lenni. Mind a négy karakter komplex és szerethető, ez a trilógia egyik nagy erőssége.

A másik, amit nagyon szeretek benne, az az érzelmek ábrázolása. Itt elsősorban nem a szerelmi kapcsolatokra gondolok, hisz szerencsére a romantika mindig csak másodhegedűs maradt a kalandok és a harcok mellett, hanem inkább a családi szeretet bemutatására. Pikk szülők nélkül nőtt fel az Enklávéban, de végül Megváltás városában rátalált egy igazi szerető családra Oaks mama, Edmund és fiúk, Rex személyében. Pikk nehezen szokott hozzá, hogy milyen egy igazi családban élni, és hogy miként kellene velük viselkednie, de végül rájött, hogy a családnál semmi sem lehet fontosabb és hogy ők tényleg feltétel nélkül szeretik őt, így ő is közel engedte őket magához. Pikk igazi lányukká vált, és végül Rex igazi húgává is. Az a családi szeretet, ami kialakult közöttük igazán irigylésre méltó, és mindezeket az érzelmeket remekül átadta a könyv.

Pikk egymaga megmutatta azt, hogy ha akarunk valamit, ha van egy célunk, akkor nem szabad feladni, és nem szabad meghátrálni még akkor sem, ha veszett ügynek tűnik. Pikk sem adta fel, annak ellenére, hogy senki se támogatta és mindenki kinevette az elején. Neki mégis volt egy álma, hogy megmenti emberiséget és elindult, hogy megvalósítsa azt. Nehéz és rögös volt az út, de nem hátrált meg, hanem ment tovább és végül a kemény munka meghozta a gyümölcsét. Pikk ötletei beváltak és bátorsága meghozta a gyümölcsét. Létrejött a P-osztag, a saját kis katonai alakulata, ami megmutatta, hogy igenis van esélye az embereknek a korcsok hordája ellen. Remek üzenete ez a könyvnek, hogy küzdjünk az álmainkért, hisz a kemény munka mindig célra vezet.

Két negatívumot tudnék csak említeni, és sajnos ezeket se hagyhatom ki, mert habár remek volt a könyv, de ez a két dolog, azért mégis szúrta a szemem. Egyrészt szerintem totál felesleges volt a végére az epilógus, én nyugodtan kihagytam volna. Ez a kisebb gondom, és ez csak apróság, és tudom, hogy rajtam kívül lehet ez senki mást nem zavart.

A másik dologgal viszont már nagyobb problémám volt. Azt vártam, hogy a végére kiderül, kik is ezek a korcsok tulajdonképpen. Kaptunk valami magyarázatot, de nekem annyi nem elég, hogy valami elbaltázott kísérlet következménye mindez. Engem érdekeltek volna a részletek, hogy ki és mit rontott el, hogy milyen kísérlet sült el balul, hogy ki a felelős mindezért, és hogy miért lettek ettől ilyenek az emberek. Vártam volna a magyarázatot, hogy a korcsok miért olyanok, amilyenek, hogyan is élnek, mit is akarnak, és hogy miért fejlődtek az évek során. Miért nem maradt mindegyik olyan őrült és eszement, mint egyes csapatok? Miért lett némelyikük okosabb és alkalmazkodóbb? Miért indultak fejlődésnek, mikor egy elrontott kísérlet tette tönkre elvileg az agyukat és a DNS-üket? Most akkor embert esznek vagy csak szimplán ölik őket? Ezernyi kérdés maradt bennem a végére, amikre sajnos nem kaptam választ, így pont az a történetszál maradt lezáratlan, amire talán a legkíváncsibb voltam.

Összességében viszont tetszett a könyv, és még a kis hiányosságai vagy hibái ellenére is elég jó befejezésnek tartom ezt a remek trilógia végére. Ha egy izgalmas és fordulatos poszt-apokaliptikus könyvre vágytok, akkor ezt mindenképp ajánlom nektek.

Ajánlom ezt a könyvsorozatot, ha tetszett...

• Dan Wells: Részben ember
• James Dashner: Az Útvesztő
• Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

... című könyve.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/ann-aguirre-horda

Értékelés: 5/5

Moira Young: Vérvörös út (Homokvidék 1.)

Fülszöveg:

Hogy megmeneküljön, küzdenie kell. Hogy túléljen, vezetővé kell váljon.

Saba világa darabokra hullik, amikor az ikertestvérét, Lugh-t fogságba ejti négy kabátos lovas. Saba eldönti, hogy megmenti, ezért nekivág a Pusztítók által hátrahagyott törvényen kívüli sivár tájnak. Ez egy brutális világ, ahol Saba felfedez magáról pár meglepő dolgot. Vad harcos, ravasz ellenfél és mindenek fölött legyőzhetetlen túlélő. Egy Jack nevű fenegyerekkel és egy Szabad Sólymok nevű lány forradalmár csapattal Saba útnak indul, hogy megmentse a testvérét – és talán az egész világot.

Igazából a régi sorozataimat kellene folytatnom vagy épp befejeznem, és ez is a terv a következő hetekre, azonban ennek a könyvnek valamiért mégsem tudtam ellenállni. Természetesen régóta a várólistámon a csücsült, mert iszonyatosan tetszik a borítója és a fülszövege is kalandos történetet ígér, így nem volt kérdés, hogy valamikor olvasni fogom. Ennek most jött el az ideje, és habár nem a közeljövőben terveztem, mégsem bántam meg, hogy most vettem a kezembe.

A könyv befejezése után hagytam magamnak majdnem két napot, hogy átgondoljam, mit is a véleményem róla. Nem arról van szó, hogy nem tudok dönteni, hogy tetszett-e vagy sem, hanem hogy jobban átgondoljam a dolgot. Hogy mit is fogok írni tulajdonképpen. Ahogy telt az idő, úgy jöttem rá, hogy azért nehéz megfogalmaznom a véleményemet a könyvről, mert egy erős közepes. Biztos ti is voltatok már úgy egy könyvvel (vagy épp filmmel/sorozattal), hogy elolvastátok (végignéztétek), és tulajdonképpen tetszett, mégsem tudnátok megfogalmazni, hogy miért. Nálam ebbe a kategóriába esnek a "közepes" könyvek. Azok, amiket egyszer elolvasok, akkor jót szórakozok rajtuk, tetszik is, de maga a történet átlagos, semmi egyedi vagy emlékezetes, ennek ellenére mégsem rosszak. Bizonyára értitek mit akarok ezzel mondani. A Vérvörös út nálam pont ebbe a "közepes" kategóriába esik.

Persze nem szeretném ilyen röviden letudni a véleményemet a könyvről, mert habár átlagos és semmi egyedit nem nyújt, és nem is annyira emlékezetes, hogy újra elolvassam, vagy hogy a kedvenceim közé kerüljön, mégis voltak benne olyan dolgok, amik tetszettek és megérdemelnek néhány pozitív szót.

A közelmúltban ez a második olyan könyv, amiben a testvéri kapcsolat ábrázolása fogott meg igazán. Nekem nincsen ikertestvérem, így nem tudhatom milyen kapcsolat lehet ikrek között, de valamiért mindig is érdekelt a dolog. Saba és Lugh kapcsolata pont olyan, ahogy én elképzelem az ikreket. Szoros, erős kötődés, feltétlen szeretet és megmagyarázhatatlan vonzalom, ami minden másnál erősebb. (Természetesen itt nem szerelmi vonzalomról beszélek!) Saba mindenkinél jobban szereti Lugh-t és bármit megtenne azért, hogy megmentse. És tényleg bármit meg is tesz, gyakorlatilag a fél világot bejárja a bátyjáért és rengeteg borzalmas dolgon megy át érte.

Saba és Lugh

A másik, ami szintén tetszett, az a Saba és a húga, Sammi közti kapcsolat alakulása. Saba mindig az ikerbátyját, Lught szerette igazán, a húgával sosem volt szoros kapcsolata. Sőt, tudat alatt őt hibáztatta az anyjuk haláláért, aki ugyebár a szülésbe halt bele. Türelmetlen, utálatos és kötekedő Sammi-vel, nem bírja őt elviselni maga körül, így elég nehezen szokik hozzá, mikor az apjuk halála és Lugh elrablása után csak ketten maradnak. Sammi kicsi még, nem tud gondoskodni magáról, így Saba-ra hárul a feladat, aki sosem szerette a kislányt igazán, és aki csakis Lugh megmentésével akar eztán foglalkozni. Össze kell szokniuk, és jó volt látni azt, ahogy fokozatosan közel kerültek egymáshoz, ahogy megismerték és megszerették egymást. Saba végül csak közel engedte magához Sammit és a végére megszerette őt.

Igazi "road book" ez ("útikönyv"). Az olyan könyveket nevezem így, ahogy a főszereplő és a vele lévő csapat útnak indul valamilyen cél miatt és közben különböző kalandokba keverednek. (A road movie kifejezésből jön a road book) A Vérvörös út éppen ilyen könyv, és ebben a műfajban remekül teljesít. Saba és a társai útja nem mondható unalmasnak, és mindig újabb és újabb bajba keverednek, különböző veszélyekkel kerülnek szembe. Meg kell küzdeniük a kietlen, homokos és forró sivataggal, az elborult elméjű királlyal és testőreivel, a Tontonokkal, Saba ketrecharcosként többször megküzd az életéért, egy ideig pedig rabszolgaként tartja egy őrült házaspár őt és a húgát, és mindezt azért, hogy végül meg tudják menteni Lught. Sok minden történik velük, és ez idő alatt Saba nagy fejlődésen megy át, és rengeteget változik a vele történtek hatására. Közelebb kerül a húgához, megismeri a szerelmet, erősebbé és magabiztosabbá válik, megtanul a bátyja nélkül élni, és megtudja milyen érzés megölni egy embert.

Mielőtt a végére érnék, mindenképp meg kell említenem azt a két dolgot, amit kifogásolok a könyvben. Habár tetszett Saba, mint főszereplő és a lány útja és a karakterfejlődése volt a könyv legfontosabb központi eleme, és ezt az írónő remekül is teljesítette, azt viszont nem tudom elnézni, hogy mellette a többi karakter mind egysíkúnak, szürkének, már-már feleslegesnek tűnt. Talán még Sammi szimpatikus, de ő is csak azért, mert a Saba és közte lévő nővér-húg kapcsolat nagy hangsúlyt kapott a könyvben. A többiek azonban minden súlytalanak és felejthetőek. Egyikük sincs igazán kidolgozva.

A másik, amivel nem vagyok kibékülve az a hiányos világkidolgozás. Van néhány elejtett utalás a könyvben arra vonatkozóan, hogy ez tulajdonképpen poszt-apokaliptikus történet lenne. Nincs kimondva konkrétan, és nem is esik róla sok szó, csak abban a néhány utalásban benne van, hogy valamiféle Pusztítók tették tönkre a világot. Miattuk pusztultak ki a városok, hogy miattuk lett ilyen kopár, sivár és forró a világ. A részletekre nem tér ki az írónő, csak néhány kihalt és romos nagyváros, a kevés élelmiszer, a kietlen tájak, a megnyomorodott emberek azok, amik mind-mind erre utalnak. Hiányoltam a több és részletesebb információt, mert számomra fontos a megfelelő világkidolgozás, és ha valaki poszt-apokaliptikus könyvet akar írni, annak erre figyelnie kell.

Erősen közepes könyv ez számomra, ami semmi olyat nem mutatott, amit ne láttam volna más helyen korábban. Saba karaktere és fejlődése az egyetlen, ami normálisan ki lett dolgozva, mellette a többi karakter, mind csak halovány árnyék, akikről könnyen el lehet felejtkezni. A Saba, Lugh és Sammi közti testvéri kapcsolat az, ami igazán megfogott, és lehet hogy csak ezért adok majd valamikor esélyt a folytatásnak. Mert egyébként nem nagyon érzem a késztetést, hogy nekem azt valamikor olvasnom kell.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/moira-young-blood-red-road-vervoros-ut

Értékelés: 5/4

Holly Black: A vörös kesztyű (Átokvetők 2.)

Fülszöveg:

Cassel teljesen mindennapi srácnak tartotta magát, amíg rá nem jött az igazságra: keze egyetlen érintésével képes átváltoztatni bármit – vagy bárkit – azzá, amivé csak akarja. Így történt, hogy Lila, a lány, akibe gyermekkora óta szerelmes volt, fehér macskává változott. Most, hogy Lila visszanyerte emberi alakját, Casselnek örülnie kellene. Csakhogy Lilára szerelmi átkot vetettek iránta, és ha ez az érzelem nem valódi, akkor Cassel semmit nem hihet el neki, bármit tesz vagy mond. Amikor a fiú legidősebb bátyját meggyilkolják, a szövetségiek a segítségét kérik, ugyanakkor a maffia is a nyomában van, mert pontosan tudják, mennyire értékes lehet számukra. Ha életben akar maradni, mindkét oldal előtt kell járnia egy lépéssel. Ebben a játékban, amelyben a vesztest hatalmas veszély fenyegeti, a szerelem átok, és a szélhámosság az egyetlen válasz.

A magyar megjelenése előtt nagyon vártam a trilógia első részét, A fehér macskát, és habár nem lett olyan nagy kedvenc, mint amilyennek vártam, azért összességében tetszett. Mindenképp kiemelkedik a YA könyvek rengetegéből már csak a roppant kedvelhető férfi főhős, az egyedi témaválasztás, a humor és az olvasmányos stílus miatt. Holly Black remek világot alkotott meg, és olyan karaktereket keltett életre, akik igazi emberek hibákkal, vágyakkal és célokkal. Egyikek se egyértelműen jó vagy rossz, nem feketék vagy fehérek, hanem olyanok, mint bármely más ember.

Ha már így az elején rögtön belevágtam a közepébe, akkor talán kezdem ezzel. Az Átokvetők trilógia egyik legnagyobb pozitívuma maga a karakterei, élükön a főszereplővel, Cassellel. Casselt már az első részben megkedveltem, mert nagyon érdekes karakternek és narrátornak tartom, olyannak, akivel csak ritkán lehet találkozni YA könyvek berkein belül. Egyrészt imádom a férfi főszereplős könyveket, szándékosan vadászok rájuk, és ha találok ilyet, akkor mindenképp elolvasom. Ritkák, mint a fehér holló, ami nagy baj, mert ezek a könyvek szinte mindig ezerszer jobbak, mint a női főszereplősek.

Casselt azért bírom annyira, mert egy tipikus tizenéves fiú, főképp a viselkedését és a gondolkodását tekintve, emellett pedig egy bűnözőzseni. Ha meghallaná, hogy ilyet mondok rá, akkor biztos jól leugatna és heves tiltakozásba kezdene, de ha beismeri, ha nem, a vérében van a csaló életmód. Beleszületett ebbe a világba, a családjától is csak ezt látta, és habár akarata ellenére ölettek vele embert, és jó maga sokáig nem is tudott róla, hogy gyilkossá lett, mégis valamilyen szinten mindig erre vágyott. Tényleg a vérében van, és nagyon jól csinálja a csalásokat. Ügyes betörő, kiváló szélhámos, hazudik, mint a vízfolyás, roppant eszes és talpraesett, mindig minden helyzetben feltalálja magát. És úgy manipulálja az embereket, mintha azok bábok lennének, amiket csak madzagon rángat oda és vissza.

Ebben a könyvben az tetszett igazán, ahogy Cassel magában vívódik mindazért, amit az első részben derített ki magáról és arról, hogy mit tett másokkal. Sajnos gyilkossá lett, és habár nem ő tehet róla, és nem is emlékszik rá, mégis gyötri a bűntudat valamilyen szinten. Annak ellenére, hogy beleszületett ebbe a világba, és a családja minden egyes tagja bűnöző és csaló, ő mégis mindig próbált jó fiú maradni. Csak sajnos ez egyre nehezebben megy számára. Küzd a természete ellen, és az ellen, amit maga körül lát példaként. Közben persze ő maga is vét hibákat, néha a rossz útra téved, de a szándékai általában nemesek, és épp ezért a rossz tulajdonságai ellenére is nagyon kedvelhető karakter marad. Én nagyon bírom őt, egy tökéletesen kidolgozott és átgondolt főszereplő, több ilyen kellene az ifjúsági könyvekbe.

A másik, ami nagyon tetszett az a szokatlan szerelmi szál. Azért mondom, hogy szokatlan, mert ilyennel se lehet gyakran találkozni hasonló könyvekben. Az első rész végén ugyebár Cassel anyja átkot vetett Lila-ra, így a lány akarata ellenére beleszeretett Casselbe. Nagyon érdekelt, hogy mihez kezd ezzel a történetszállal az írónő, és végül nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyszerűen oldotta meg a helyzetet. Cassel pontosan tudja, hogy csak az anyja bűbája miatt szeretett bele Lila, és épp ezért nem lehet együtt a lánnyal, mert az olyan, mintha kihasználná őt. Lila is tudja mi a helyzet, mert Cassel elmondta neki, de a lány nem tehet róla, mégis szerelmes Casselbe és folyamatosan epekedik utána. Cassel pedig próbál neki ellenállni, ami nagyon nehéz, hisz ő tényleg régóta szerelmes a lányba, és ahogy telik az idő, és Lila újra és újra próbálkozik nála, úgy gyengül lassan Cassel akaratereje is. Ez a fordított felállás igen üdítő volt, végre itt a lány járt a fiú után, és nem fordítva, ahogy lenni szokott. Igazán tragikus ez a helyzet, és nagyon sajnáltam Casselt, meg persze Lila-t is, és most, hogy vége lett az átoknak, még inkább érdekel, hogy mi minden fog történni velük.

Kedvenc átokvetőink: Daneca, Sam (na jó, ő épp nem az!), Cassel, Lila, Barron és Zacharov

Cassel családja szintén megér egy misét, őket se szeretném kihagyni. Ha akarnék, se tudnék róluk elfelejtkezni. Cassel anyját nagyon nem csíptem, és tuti, hogy kavarni fog valamit a háttérben, és biztosan elkapják valamiért. Ő már csak ilyen, élvezi, hogy kihasználhatja az embereket, főleg a férfiakat, és nem fogja vissza magát. Szerintem az lesz a veszte, hogy beleártotta magát az átokvetők politikai jogainak helyzetébe, úgy érzem, ez még visszafelé fog elsülni. Aztán ott van még Casselnek a két bátyjával való ellentmondásos és fura kapcsolata. Philip ugyebár már nem zavar több vizet, Barron viszont még itt van. Fura ez a Barron, még én se tudom őt kiismerni, mindenesetre nálam ott vágta el magát, mikor az öccsét kihasználta annak akarata ellenére.

És hogy mi a helyzet a nyomozási szállal? Mert igen, az is volt benne. Mint a fülszöveg elárulja, egy rejtélyes idegen megöli Cassel egyik bátyját, Philipet, és csak annyit lehet tudni róla a kamera felvételek alapján, hogy valószínűleg nő és hogy vörös kesztyűt viselt. Tippeltem én mindenkire, de pont az lett a gyilkos, akire soha az életemben nem gondoltam volna, mint ahogy Cassel sem. Szeretem az olyat, mikor egy írónak sikerül meglepnie, imádom a váratlan fordulatokat, és ha valami olyasmi lesz egy könyv végkifejlete, amire életemben nem gondoltam volna. Itt megint ez történt, és az első részhez hasonlóan remek csavarral ért véget a könyv.

Holly Black könyve egy remekül felépített világot mutat be, ahol átokvetők élnek az emberek között, akik nagy része csalásra, gyilkolásra és lopásra használja a képességeit. Sikerül megragadnia azt a baljós és komor hangulatot, ami a régi maffiafilmekre jellemző, és mindezt egy fantasy köntösbe tálalta olasz gengszterek helyett átokvetőkkel, akik önzők, akik hazudnak és akik mindenkit kihasználnak maguk körül. Összetett és remek karaktereket alkotott, váratlan és hatásos fordulatokkal csavarja meg a történetet, amitől csak még izgalmasabbá válik mindaz. És nem felejthetjük el a kedvelhető és komplex főszereplőt, Casselt, akihez kevés hasonlóval lehet találkozni YA könyvekben. Tetszett A vörös kesztyű, őszintén bevallom jobban, mint az első rész, és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, így biztosan hamarosan olvasni fogom.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/holly-black-red-glove-a-voros-kesztyu

Értékelés: 5/5