A horda megérkezett. Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért. Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.
A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…
Mostantól tényleg arra fogok egy ideig koncentrálni, hogy a korábban megkezdett könyvsorozataimat befejezzem, mert van néhány olyan, aminek már csak az utolsó részét nem olvastam. Ezeket szeretném első körben pótolni, és elsőként a Hordára esett a választásom. Hogy miért? Mert nagyon tetszett az első két rész, és azóta várom, hogy milyen lesz a trilógia befejezése. Ha az első két könyvet veszem alapul, akkor tudhattam volna, hogy az utolsó rész sem okoz csalódást, és őszintén szólva nem is kételkedtem. Sejtettem, hogy mire számítsak és nagyjából azt kaptam, amit vártam. Egy izgalmas könyvsorozat remek zárását, ahol a hőseink és a történet megkapják a méltó befejezést.
Senkinek se okozok ezzel meglepetést, de a Horda van annyira jó, mint az első két rész volt, így méltó befejezése a trilógiának. Kicsit hosszabb könyv, mint az előzőek, és így jóval több minden is történik benne, ami egyáltalán nem baj, ha engem kérdeztek. Élveztem a könyvet az elejétől a végéig, és így utólag azt is kijelenthetem, hogy Ann Aguirre poszt-apokaliptikus trilógiája az egyik legjobb a műfajában.
A legfontosabb, ami miatt annyira remek ez a könyv az maga a főszereplő, Pikk. Eddig is kedveltem a lányt, de így a végére lett igazán a kedvencem. A könyv legfontosabb és legjobb szálai mind hozzá kötődnek, mellesleg az ő karakterfejlődése az egyik, amit leginkább szerettem a könyvek során. Pikk egy erős, hűséges, de önálló akarat nélküli katonaként kezdi az elején, de amint elindul az Enklávéből a száműzetése után, annyi minden történik vele, hogy lassan elkezd megváltozni és felnőni. Az egész trilógia tulajdonképpen Pikk felnőtté válásának története. Megtanul szeretni, megtanul barátokat szerezni, megtanul önfeláldozó és néha gyenge lenni. Családot kap, megismeri a szerelmet, és végül igazi vezető válik belőle, aki megmenti magát az emberiséget is.
Nem csak Pikk ment keresztül remek karakterfejlődésen, hanem a csapat többi tagja szintén. Tulajdonképpen mind a négy főszereplő nagy utat járt be, rengeteg minden történt velük, és a végére már egyikük se az a gyerek, akik a kezdetekkor voltak. Fakó, Kósza és Tegan mind a szívemhez nőttek, remek csapatot alkottak ők négyen, és imádtam nézni, ahogy alakulnak a kapcsolataik, ahogy változnak mindannyian. Tegan szintén megerősödik a végére és a csapat hasznos tagjává válik gyógyító képességei révén, Fakó pedig megnyitja a szívét Pikk előtt, és végül legyőzi a félelmeit. Kósza levetkőzi vademberes, rossz tulajdonságait, és rájön, hogy nem alakulhat mindig úgy minden, ahogy azt ő szeretné. Megbánja korábbi bűneit, és végül megtanul önfeláldozó lenni. Mind a négy karakter komplex és szerethető, ez a trilógia egyik nagy erőssége.
A másik, amit nagyon szeretek benne, az az érzelmek ábrázolása. Itt elsősorban nem a szerelmi kapcsolatokra gondolok, hisz szerencsére a romantika mindig csak másodhegedűs maradt a kalandok és a harcok mellett, hanem inkább a családi szeretet bemutatására. Pikk szülők nélkül nőtt fel az Enklávéban, de végül Megváltás városában rátalált egy igazi szerető családra Oaks mama, Edmund és fiúk, Rex személyében. Pikk nehezen szokott hozzá, hogy milyen egy igazi családban élni, és hogy miként kellene velük viselkednie, de végül rájött, hogy a családnál semmi sem lehet fontosabb és hogy ők tényleg feltétel nélkül szeretik őt, így ő is közel engedte őket magához. Pikk igazi lányukká vált, és végül Rex igazi húgává is. Az a családi szeretet, ami kialakult közöttük igazán irigylésre méltó, és mindezeket az érzelmeket remekül átadta a könyv.
Pikk egymaga megmutatta azt, hogy ha akarunk valamit, ha van egy célunk, akkor nem szabad feladni, és nem szabad meghátrálni még akkor sem, ha veszett ügynek tűnik. Pikk sem adta fel, annak ellenére, hogy senki se támogatta és mindenki kinevette az elején. Neki mégis volt egy álma, hogy megmenti emberiséget és elindult, hogy megvalósítsa azt. Nehéz és rögös volt az út, de nem hátrált meg, hanem ment tovább és végül a kemény munka meghozta a gyümölcsét. Pikk ötletei beváltak és bátorsága meghozta a gyümölcsét. Létrejött a P-osztag, a saját kis katonai alakulata, ami megmutatta, hogy igenis van esélye az embereknek a korcsok hordája ellen. Remek üzenete ez a könyvnek, hogy küzdjünk az álmainkért, hisz a kemény munka mindig célra vezet.
Két negatívumot tudnék csak említeni, és sajnos ezeket se hagyhatom ki, mert habár remek volt a könyv, de ez a két dolog, azért mégis szúrta a szemem. Egyrészt szerintem totál felesleges volt a végére az epilógus, én nyugodtan kihagytam volna. Ez a kisebb gondom, és ez csak apróság, és tudom, hogy rajtam kívül lehet ez senki mást nem zavart.
A másik dologgal viszont már nagyobb problémám volt. Azt vártam, hogy a végére kiderül, kik is ezek a korcsok tulajdonképpen. Kaptunk valami magyarázatot, de nekem annyi nem elég, hogy valami elbaltázott kísérlet következménye mindez. Engem érdekeltek volna a részletek, hogy ki és mit rontott el, hogy milyen kísérlet sült el balul, hogy ki a felelős mindezért, és hogy miért lettek ettől ilyenek az emberek. Vártam volna a magyarázatot, hogy a korcsok miért olyanok, amilyenek, hogyan is élnek, mit is akarnak, és hogy miért fejlődtek az évek során. Miért nem maradt mindegyik olyan őrült és eszement, mint egyes csapatok? Miért lett némelyikük okosabb és alkalmazkodóbb? Miért indultak fejlődésnek, mikor egy elrontott kísérlet tette tönkre elvileg az agyukat és a DNS-üket? Most akkor embert esznek vagy csak szimplán ölik őket? Ezernyi kérdés maradt bennem a végére, amikre sajnos nem kaptam választ, így pont az a történetszál maradt lezáratlan, amire talán a legkíváncsibb voltam.
Összességében viszont tetszett a könyv, és még a kis hiányosságai vagy hibái ellenére is elég jó befejezésnek tartom ezt a remek trilógia végére. Ha egy izgalmas és fordulatos poszt-apokaliptikus könyvre vágytok, akkor ezt mindenképp ajánlom nektek.
Ajánlom ezt a könyvsorozatot, ha tetszett...
- Dan Wells: Részben ember
- James Dashner: Az Útvesztő
- Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
... című könyve.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése