Fülszöveg:
Hogy megmeneküljön, küzdenie kell. Hogy túléljen, vezetővé kell váljon.
Saba világa darabokra hullik, amikor az ikertestvérét, Lugh-t fogságba ejti négy kabátos lovas. Saba eldönti, hogy megmenti, ezért nekivág a Pusztítók által hátrahagyott törvényen kívüli sivár tájnak. Ez egy brutális világ, ahol Saba felfedez magáról pár meglepő dolgot. Vad harcos, ravasz ellenfél és mindenek fölött legyőzhetetlen túlélő. Egy Jack nevű fenegyerekkel és egy Szabad Sólymok nevű lány forradalmár csapattal Saba útnak indul, hogy megmentse a testvérét – és talán az egész világot.
Igazából a régi sorozataimat kellene folytatnom vagy épp befejeznem, és ez is a terv a következő hetekre, azonban ennek a könyvnek valamiért mégsem tudtam ellenállni. Természetesen régóta a várólistámon a csücsült, mert iszonyatosan tetszik a borítója és a fülszövege is kalandos történetet ígér, így nem volt kérdés, hogy valamikor olvasni fogom. Ennek most jött el az ideje, és habár nem a közeljövőben terveztem, mégsem bántam meg, hogy most vettem a kezembe.
A könyv befejezése után hagytam magamnak majdnem két napot, hogy átgondoljam, mit is a véleményem róla. Nem arról van szó, hogy nem tudok dönteni, hogy tetszett-e vagy sem, hanem hogy jobban átgondoljam a dolgot. Hogy mit is fogok írni tulajdonképpen. Ahogy telt az idő, úgy jöttem rá, hogy azért nehéz megfogalmaznom a véleményemet a könyvről, mert egy erős közepes. Biztos ti is voltatok már úgy egy könyvvel (vagy épp filmmel/sorozattal), hogy elolvastátok (végignéztétek), és tulajdonképpen tetszett, mégsem tudnátok megfogalmazni, hogy miért. Nálam ebbe a kategóriába esnek a "közepes" könyvek. Azok, amiket egyszer elolvasok, akkor jót szórakozok rajtuk, tetszik is, de maga a történet átlagos, semmi egyedi vagy emlékezetes, ennek ellenére mégsem rosszak. Bizonyára értitek mit akarok ezzel mondani. A Vérvörös út nálam pont ebbe a "közepes" kategóriába esik.
Persze nem szeretném ilyen röviden letudni a véleményemet a könyvről, mert habár átlagos és semmi egyedit nem nyújt, és nem is annyira emlékezetes, hogy újra elolvassam, vagy hogy a kedvenceim közé kerüljön, mégis voltak benne olyan dolgok, amik tetszettek és megérdemelnek néhány pozitív szót.
A közelmúltban ez a második olyan könyv, amiben a testvéri kapcsolat ábrázolása fogott meg igazán. Nekem nincsen ikertestvérem, így nem tudhatom milyen kapcsolat lehet ikrek között, de valamiért mindig is érdekelt a dolog. Saba és Lugh kapcsolata pont olyan, ahogy én elképzelem az ikreket. Szoros, erős kötődés, feltétlen szeretet és megmagyarázhatatlan vonzalom, ami minden másnál erősebb. (Természetesen itt nem szerelmi vonzalomról beszélek!) Saba mindenkinél jobban szereti Lugh-t és bármit megtenne azért, hogy megmentse. És tényleg bármit meg is tesz, gyakorlatilag a fél világot bejárja a bátyjáért és rengeteg borzalmas dolgon megy át érte.
Saba és Lugh
A másik, ami szintén tetszett, az a Saba és a húga, Sammi közti kapcsolat alakulása. Saba mindig az ikerbátyját, Lught szerette igazán, a húgával sosem volt szoros kapcsolata. Sőt, tudat alatt őt hibáztatta az anyjuk haláláért, aki ugyebár a szülésbe halt bele. Türelmetlen, utálatos és kötekedő Sammi-vel, nem bírja őt elviselni maga körül, így elég nehezen szokik hozzá, mikor az apjuk halála és Lugh elrablása után csak ketten maradnak. Sammi kicsi még, nem tud gondoskodni magáról, így Saba-ra hárul a feladat, aki sosem szerette a kislányt igazán, és aki csakis Lugh megmentésével akar eztán foglalkozni. Össze kell szokniuk, és jó volt látni azt, ahogy fokozatosan közel kerültek egymáshoz, ahogy megismerték és megszerették egymást. Saba végül csak közel engedte magához Sammit és a végére megszerette őt.
Igazi "road book" ez ("útikönyv"). Az olyan könyveket nevezem így, ahogy a főszereplő és a vele lévő csapat útnak indul valamilyen cél miatt és közben különböző kalandokba keverednek. (A road movie kifejezésből jön a road book) A Vérvörös út éppen ilyen könyv, és ebben a műfajban remekül teljesít. Saba és a társai útja nem mondható unalmasnak, és mindig újabb és újabb bajba keverednek, különböző veszélyekkel kerülnek szembe. Meg kell küzdeniük a kietlen, homokos és forró sivataggal, az elborult elméjű királlyal és testőreivel, a Tontonokkal, Saba ketrecharcosként többször megküzd az életéért, egy ideig pedig rabszolgaként tartja egy őrült házaspár őt és a húgát, és mindezt azért, hogy végül meg tudják menteni Lught. Sok minden történik velük, és ez idő alatt Saba nagy fejlődésen megy át, és rengeteget változik a vele történtek hatására. Közelebb kerül a húgához, megismeri a szerelmet, erősebbé és magabiztosabbá válik, megtanul a bátyja nélkül élni, és megtudja milyen érzés megölni egy embert.
Mielőtt a végére érnék, mindenképp meg kell említenem azt a két dolgot, amit kifogásolok a könyvben. Habár tetszett Saba, mint főszereplő és a lány útja és a karakterfejlődése volt a könyv legfontosabb központi eleme, és ezt az írónő remekül is teljesítette, azt viszont nem tudom elnézni, hogy mellette a többi karakter mind egysíkúnak, szürkének, már-már feleslegesnek tűnt. Talán még Sammi szimpatikus, de ő is csak azért, mert a Saba és közte lévő nővér-húg kapcsolat nagy hangsúlyt kapott a könyvben. A többiek azonban minden súlytalanak és felejthetőek. Egyikük sincs igazán kidolgozva.
A másik, amivel nem vagyok kibékülve az a hiányos világkidolgozás. Van néhány elejtett utalás a könyvben arra vonatkozóan, hogy ez tulajdonképpen poszt-apokaliptikus történet lenne. Nincs kimondva konkrétan, és nem is esik róla sok szó, csak abban a néhány utalásban benne van, hogy valamiféle Pusztítók tették tönkre a világot. Miattuk pusztultak ki a városok, hogy miattuk lett ilyen kopár, sivár és forró a világ. A részletekre nem tér ki az írónő, csak néhány kihalt és romos nagyváros, a kevés élelmiszer, a kietlen tájak, a megnyomorodott emberek azok, amik mind-mind erre utalnak. Hiányoltam a több és részletesebb információt, mert számomra fontos a megfelelő világkidolgozás, és ha valaki poszt-apokaliptikus könyvet akar írni, annak erre figyelnie kell.
Erősen közepes könyv ez számomra, ami semmi olyat nem mutatott, amit ne láttam volna más helyen korábban. Saba karaktere és fejlődése az egyetlen, ami normálisan ki lett dolgozva, mellette a többi karakter, mind csak halovány árnyék, akikről könnyen el lehet felejtkezni. A Saba, Lugh és Sammi közti testvéri kapcsolat az, ami igazán megfogott, és lehet hogy csak ezért adok majd valamikor esélyt a folytatásnak. Mert egyébként nem nagyon érzem a késztetést, hogy nekem azt valamikor olvasnom kell.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése