Dan Wells: Nem akarlak megölni (Nem vagyok sorozatgyilkos 3.)

Fülszöveg:
A Nem vagyok sorozatgyilkosban szárnyait bontogató szociopataként követhettük nyomon, aki megszegte az összes saját maga által felállított szabályt, hogy megmenthesse szülővárosát a gonosztól. A Szörnyeteg úrban lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy őrült küzdelmet folytat önmagával. John időközben tökélyre fejlesztette beteges képességeit, és felvállalta a gyilkosok gyilkosának szerepét ­ ám rá kell döbbennie, hogy egy természetfeletti képességekkel rendelkező lénnyel folytatott macska-egér játékban mindig az ember kényszerül az egér szerepébe. A Nem akarlak megölni cselekménye gyanakvással, ámokfutással, és holttestekkel telve száguld a mellbevágó végkifejlet felé.

Dan Wells megmutatta, hogy igenis érdemes rá odafigyelni, hogy igenis tud ő olyan ifjúsági könyvet írni, amit még senki előtte, és ami más, mint a műfaj többi képviselője. Elsőnek a Részlegesek trilógiát olvastam tőle, ami az egyik kedvenc poszt-apokaliptikus történetem, és sajnos (vagy nem) csak aztán vettem a kezembe a John Cleaver trilógiát, ami egy merőben más témát dolgoz fel abszolút észveszejtő és szerethető módon. Helyesbítek... eredetileg trilógiának indult, de idén érkezik hozzá a folytatás, és szerencsére nem kell amiatt kétségbeesnem, hogy vége a történetnek. Ha nem tudnám, hogy érkezik a folytatás, akkor most nagyon szomorú lennék, mert John Cleaver története egyike lett a kedvenceimnek.

Imádtam az első részt annak minden egyediségével, különlegességével és a pszichopata főhősével együtt. Nem hittem volna, de a második rész ennél még izgalmasabb és érdekesebb lett, így nagy várakozásokkal kezdtem neki a harmadik résznek. Nagyok voltak az elvárásaim, és tudtam, hogy vagy valami irtó jó befejezést kapok, vagy pedig nagyot fogok csalódni. Szerencsére az előbbi történt és ezt a részt legalább annyira élveztem, mint az első kettőt. Ugyanazokat a dolgokat imádom benne, amit az első két rész esetében leírtam.

A komplex és különleges főhős és annak belső küzdelme, a nyomozási szál, a démonok felbukkanása és a szerelmi szál (majdnem teljes) hiánya teszik ezt a könyvsorozatot mássá, mint a többit a piacon. Egyedi a téma, egyedi a főszereplő és egyedi a stílus. Gyilkos a hangulat és a szokatlanul reális ábrázoláshoz a a boncolás, a gyilkosságok, a holttestek részletes(ebb) leírása mind-mind hozzátartozik. Szokatlan téma az ifjúsági körökben, épp ezért annyira egyedi. És épp ezért lehet szeretni, mert végre itt nem a szerelmi nyavalygáson van a hangsúly, hanem valami egészen máson. A fentebb felsorolt pozitívumok, amiért imádni lehet a könyvet még mindig jelen vannak.

Mégis, miben más a harmadik rész, mint az első kettő? Természetesen érkezik egy újabb démon a városba, sőt, ha nem lenne elég, akkor rögtön két gyilkos bukkan fel, amit lehet valaki látott előre, de én speciel nem vettem észre. Nem csak John zavarodott össze a sikertelen nyomozás miatt, hanem én is, pedig láthattam volna előre, hogy ezért nem passzolnak a dolgok. Mert nem is egy, hanem rögtön két gyilkos jelent meg a városban. Mivel az írónak sikerült megtévesztenie, így ezért mindenképp jár a plusz pont, mert velem ilyen ritkán fordul elő. Általában előre látom, hogy ki a gyilkos, vagy hogy mi fog következni.

A másik, amiért jár az újabb plusz pont Mary és John kapcsolata. Bár igazából kissé vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt számomra valahogy nem hihető, hogy John ilyen hamar talált magának egy lányt, aki elviseli éppen olyannak, amilyen, és aki nem akad ki John fura szokásai és érdeklődése miatt. Mary elég könnyen vette a a démonos ügyet, egy normális ember ezen jobban kiakadt volna, vagyis némileg itt sántít a dolog, de ezt megbocsájtom, hisz Brooke és Mary felbukkanása ellenére se vette át a romantikus nyál a szerepet, hanem maradt ott ahol lennie kell. Vagyis a háttérben, mert itt nem ez a lényeg. Az elejétől kezdve azt hittem, hogy Mary-nek valami hátsószándéka van, és csakis azért közeledik Johnhoz, hogy netán ő a démon vagy valami, de szerencsére kiderült, hogy ez nem így van. Ennek örültem, mert ez így nagyon klisés lett volna, és nagyot csalódtam volna Wellsben, ha így írja meg a történetet.

A harmadik dolog, ami számomra a könyv legnagyobb érdeme... a vége. A Mary-s történetszál ide is kapcsolódik egy kissé, hisz a többi ifjúsági könyvben hogy lett volna? John Mary iránti szerelme/szeretete által menekül meg, vagy a lány feláldozza magát, vagy valami ehhez hasonlóan ordítóan nyálas klisét dobtak volna a szemünk elé, de itt szerencsére nem ez történt. Hisz Johnt az édesanyja menti meg. Az édesanyja áldozata döbbenti őt rá arra, hogy nem menthetetlen, mint amilyennek hitte magát. Hogy igenis tud szeretni, hisz az édesanyja az egyetlen, akit világéletében szeretett, és hogy igenis képes arra, hogy érezzen valamit egy másik ember iránt. Ez az egész csavar tetszett a legjobban, mert végre nem egy unott klisével szúrták ki a szemem, hanem valami igazán újszerű dolgot láthattam.

A John Cleaver könyvsorozat tökéletes példája annak, hogy mennyire élvezetes lehet egy olyan történet, ami nélkülözi a műfajára jellemző megszokott kliséket. A pszichopata, mégis rettentően érdekes és szórakoztató főhős, a sok gyilkolós és nyomasztó gondolat ellenére humoros és olvasmányos stílus, a némi misztikummal kevert nyomozós téma, és az egyedi hangnem teszik szerethetővé ezt a történetet. És persze a főszereplő szüntelen belső küzdelme önmagával és gyilkos vágyaival, ami miatt válik összetett és érdekes karakterré. Örülök, hogy Wells nem állt meg a harmadik könyvnél, és hogy érkezik egy újabb trilógia. Remélem magyarul is megjelenik mihamarabb.

Ui: El sem hiszem, gondolni sem mertem volna rá, de a napokban kelt szárnyra a pletyka, miszerint az első részből film készül hamarosan. És IGAZ!!!!! Dan Wells egy videóüzenetben jelentette be az örömteli hírt, és elvileg nemsokára kiderül, hogy milyen színészeket válogattak be. Már most a következő hónapban kezdik a forgatást, vagyis jövőre a mozikba kerülhet a film. El sem hiszem, hogy tényleg film lesz belőle, pedig húgommal egyszer csak poénból elgondolkoztunk rajta, hogy milyen jó lenne már, de aztán elvetettük az ötletet, hisz nem hittük volna, hogy valamikor meg fog valósulni.

Manapság ugyanis csak a romantikus, fantasy vagy disztópia könyveket filmesítik meg, ki hitte volna, hogy ezt a sötét, horror-thriller könyvet is vászonra merik álmodni? Én nem hittem volna, de el se tudjátok képzelni mennyire örülök neki. Nagyon merész vállalkozás, hisz iszonyat nehéz lesz John belső küzdelmét átvinni a vászonra, de én nyitott vagyok a filmre. Remélem egy tehetséges ifjú színészt válogattak be a szerepre, és akkor nem lesz gond. :) Ki várja még a filmet? :)

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/dan-wells-nem-akarlak-megolni
Értékelés: 5/5*

Nyereményjáték a 3. blogszületésnap alkalmából! :)

Szeretettel üdvözlök mindenkit eme jeles nap alkalmából. Pontosan ma töltötte be a blog a 3. születésnapját. Három évvel ezelőtt 2012. január 25-én tettem ki az oldalra az első 3 bejegyzést, mert igen, akkor rögtön három bejegyzéssel indítottam.

Kis érdekességként gondoltam megemlítem, hogy valójában nem 2012-ben indult a blog, hanem 2010-ben kezdtem el, de akkor alig néhány poszt után abbahagytam, és két év elteltével vettem elő újra, akkor indult be igazán a szekér és azóta meg sem áll. Épp ezért én a 2012-es évet tekintem az igazi kezdetnek, hisz azóta még csak eszembe se jutott, hogy abba kellene hagyni a blogolást. És szerintem a jövőben sem fogom. Addig biztosan nem, amíg van kedvem és időm csinálni. :)

A három év alatt sok minden történt velem és a bloggal, sokat fejlődtem és tanultam a kezdetekhez képest. Legalábbis én így látom. Vannak hűséges olvasóim, akiknek mindig nagyon örülök, azoknak pedig még jobban, akik kommentekkel is megajándékoznak néhanapján. Jó látni, hogy van akit érdekel, amit csinálok, az ilyen mindig melegséggel tölt el.

A három év igazán sok idő, és hogy ezt a szép számot megünnepeljük, gondoltam hirdetek egy nyereményjátékot, amiben természetesen könyvet lehet majd nyerni. Nincs más dolgotok, mint megfejteni a három találós kérdést, és a helyes válaszokkal együtt kitölteni az alább található Rafflecopter dobozt, amin keresztül lehet a játékban részt venni. Csak azok vehetnek részt a játékban, akik mind a három helyes választ beküldik, és akik értelemszerűen kitöltik a Rafflecopter dobozt.

(Csak Magyarországon belül postázok, kérlek ezt vegyétek figyelembe a jelentkezésnél! Kérlek olyan email címmel jelentkezzetek, ahol aztán fel tudom veletek venni a kapcsolatot, ha esetleg ti lesztek a szerencsés nyertes.)

A nyereményjáték 2015 január 31. éjfélig tart. Minden nap újra lehet próbálkozni, így nagyobb eséllyel indulhattok a nyereményekért.)

A játékra felajánlott két könyv a következő:
(A kettő közül kell választani, hogy melyiket szeretnétek.)

Charlotte Bronte: A lowoodi árva (Kritika)

Robin LaFevers: Sötét diadal (Kritika)

Most pedig következzen a három feladvány, melynek a helyes megfejtését várom a Rafflecopter dobozban.
(Kérem a karakter nevét, akiről szól a feladvány, valamint a szerző és könyv címét, amiben szerepel. Ha több könyv is szóba jöhet, akkor bármelyik helyes megfejtést elfogadom. Mindhárom információ kell a helyes megfejtéshez!)

a Rafflecopter giveaway

Rejtvények

1. Anglia egyik leghíresebb uralkodójának második felesége vagyok,

emellett Anglia "Aranykora" alatt uralkodó királynőjének édesanyja.

Sorsom tragikus véget ért, mikor elvesztettem a fejem.

2. Egy királyságból elűzött dinasztia egyetlen életben maradt leszármazottja vagyok,

vad férjemhez a bátyám kényszerített hozzá, de végül megszerettem őt.

Sokan csak úgy emlegetnek, hogy a "Sárkányok Anyja".

3. Az Aglionby magániskolában tanulok három legjobb barátommal,

egyikük fő célja, hogy megtalálja Glendower elveszett sírját.

Van egy kis fekete hollóm, akit Láncfűrésznek neveztem el.

Remélem sokan kedvet kaptok a játékhoz, és hogy senkinek sem okoz nagy nehézséget kitalálni a három karaktert, akikről a leírások szólnak. Ha valamit esetleg nem tudtok, nem kell kétségbeesni, bátran használjátok a Google-t, vagy épp nézzetek szét itt a blogon és biztosan megtaláljátok a helyes válaszokat. :)

Sok sikert mindenkinek! :)

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi 6.)

Fülszöveg:
"Erchomai, mondta Sebastian. Jövök.

A sötétség visszatér az árnyvadászok világába. Miközben minden széthullik körülöttük, Clary, Jace, Simon és a barátaik összefognak, hogy megküzdjenek a nephilimek valaha volt legnagyobb ellenségével: Clary saját bátyjával.
Sebastiant a világon semmi sem győzheti le; – egy másik világba kell talán utazniuk, hogy esélyük legyen? Életek vesznek oda, szerelmeket áldoznak fel, és minden megváltozik a Végzet Ereklyéinek befejező kötetében."

Tisztázzunk valamit rögtön a legelején. A Végzet Ereklyéi eredeti trilógiája nagy kedvencem máig, imádtam a három könyvet, és azóta sajnálom, hogy Clare úgy döntött, folytatni fogja a történetet egy újabb trilógiával. Szerintem rossz döntés volt, amit akkor nyomban ki kellett volna vernie a fejéből, mikor eszébe jutott. A 4. rész irtó unalmas volt, az 5.-et már jobban élveztem, és egészen elszórakoztam rajta, ennek ellenére félve vártam az utolsó részt. Már ha tényleg ez az utolsó és Clare nem dönt úgy újra, hogy folytatni fogja. (Remélem nem így lesz, és most tényleg befejezte.)

Nem nagyon akaródzott elolvasnom a Mennyei tűz városát, mikor kijött magyarul. Vártam a véleményeket, jött hideg-meleg, és sajnos pont azok a vélemények voltak negatívak, amelyekben megbízom és amelyeknek szoktam adni a véleményére. Így egy időre feledésbe merült a könyv, most viszont nemrég elém került, és gondoltam miért ne. Essünk túl rajta. Olyan volt ez, mintha egy sebtapaszt téptem volna le a kezemről. Gyorsan és fájdalommentesen akartam rajta átesni... és nos... a gyors sikerült, de a fájdalommentes nem.

Nem rossz ez a könyv, igazából az fáj annyira, hogy olyan jól meg lehetett volna írni, olyan tökéletes lezárást lehetett volna kerekíteni belőle, amire egy rossz szavam se lehetne. Ahelyett, hogy egy velős és tömör lezárást adott volna a könyvsorozatnak, Clare fogta magát és a Mennyei tűz városát telepakolta idegesítő reklámokkal, olyan karaktereknek adott saját történetszálat, akik senkit se érdekeltek volna itt most különösképpen, és pont azoktól vette így el az időt, akikre kíváncsi lettem volna, akikről tulajdonképpen ennek a könyvnek szólnia kellett volna. Ha kivennék belőle a felesleges és ide nem illő részeket, akkor fele ennyi lett volna a könyv az igaz, de legalább csak a lényeg maradt volna benne. És akkor tökéletes lett volna.

Sebastian

Rengeteg dolog nem tetszett benne, és a fontosabbakat szépen pontokba szedve szeretném felsorolni, nehogy kihagyjak valamit. Igazából az alábbiak a könyv gyenge pontjai, azok a részek és történetszálak, amik a fő történethez semmit nem adnak hozzá, és amiket kihagyva lehetett volna tökéletes ez a könyv.

Akkor lássuk:

1. Clare ugyebár még ki tudja mennyi Árnyvadászos könyvet tervez írni, és ez nem baj. Ha írni akar, akkor írjon. Csak azt nem értem, miért kellett a következő Árnyvadászos sorozat főszereplőt ide a Végzet Ereklyéibe belesulykolni, mikor ehhez semmi közük. Nagyon ellenszenves volt számomra ez a reklámfogás, mert hát lássuk be az, és semmi más. Így akarta Clare már most megszerettetni velem a következő könyvének szereplőit, csak az a gond, hogy ez nálam épp az ellenkezőjeként sült el. Emma és a Blackthorn gyerekek kifejezetten idegesítettek, és egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kellett nekik ilyen sok "műsoridőt" adni, mikor a fő történetszálhoz tulajdonképpen semmit nem tettek hozzá. Csak lassították az alap történetet, és elvonták az időt attól, ami engem érdekelt volna. Ha mindezt leírja Clare majd a következő könyvében, azzal nem lett volna bajom, hisz az Emmáék könyve lesz. De ide a Végzet Ereklyéibe nagyon nem illett, és olyan erőltetettnek tűnt az egész. Ezzel a reklámfogással szerintem nagyon mellélőtt Clare, az én szememben mindenképp.

2. Azzal próbálták nekünk eladni a könyvet megjelenés előtt, hogy mennyi fontos halott lesz majd és hogy milyen drámai lesz a vége. Nos, ebből semmi sem valósult meg, és én ezt az olvasók megtévesztéseként fogom fel. Úgy állították be, hogy majd hányan fognak meghalni a fontos szereplők közül, és hogy jaj, milyen tragikus lesz, meg ehhez hasonlók. Erre kik haltak meg? Igen, jól sejtitek. Huszadrangú, lényegtelen mellékszereplők, akik igazából senkit se érdekeltek, és akikért senki se fog sírni. Ugyan már... most komolyan, kit érdekel Jordan, Amatis, Raphael vagy épp Meliorn halála? Senkit. Én egyedül Sebastiant sirattam meg, de hát arra számítottam, hogy ő meg fog halni, mert hát a gonosznak a végén mennie kell.

3. Emmáék mellett más "húzószálak" is voltak sajnos. Engem rohadtul nem érdekelt például Maia harca a falka vezetésért vagy Maureen őrült kérészéletű vámpír királynősége. Már ha ezt a három szálat Clare kihagyta volna, akkor rögvest felére csökken a könyv terjedelme, és máris minőségibb maradt volna a történet. És ha már itt tartunk... mi ez a majdnem 100 oldalas epilógus a végén? Minek kellett ilyen hosszúra elnyújtani a történet lezárását? Miért kellett ez? Miért? Sebastian halála után értetlenül néztem, hogy mi lesz még ebben a majdnem 100 oldalban. A vége persze az ígért tragikus dráma helyett csöpögött a nyáltól, és egyszerűen képtelen voltam elviselni. És őszintén, mi értelme volt Simon emlékezetvesztésének, ha aztán úgyis visszakerül az Árnyvadászok világába? Akkor minek kellett? Minek? (Ha valaki tud válaszolni, akkor szívesen várom a választ, mert én nem jöttem rá.)

4. Az összes felnőtt és a Klávé IQ szintje még mindig a nullával egyenlő, és így a végére már azért igen erőltetettnek tűnik, hogy ismét mindent a 16 éves gyerekek oldanak meg, miközben a felnőttek gyáván meglapulnak Alicanteban. Ez lett volna a bátor harcos Árnyvadászok nemzete? Ez? És még csodálkoznak, hogy Sebastian olyan könnyen átverte és legyőzte őket. Még ők csodálkoznak ezen a legjobban.

Sebastian, Clary és Jace

Még mielőtt valaki megvádolna azzal, hogy csak a rossz dolgokat emelem ki, szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy mindezen rossz ellenére, Clare még mindig tud valamit, hiszen faltam a sorokat és az idegesítő dolgok ellenére hihetetlen jól szórakoztam olvasás közben. Még mindig olvasmányos a stílus, még mindig remek a humor, csak ezt a sok baromságot és erőltetett dolgot, csak a sok nyálas romantikát és rengeteg smárolást, csak a felesleges tölteléket kellett volna belőle kihagyni és akkor tökéletes lett volna a befejezés. Nagy kár, és higgyetek nekem én sajnálom ezt a legjobban.

Nagy szívfájdalmam, hogy alig kaptunk egy kevéske Sebastiant, pedig az Emmáék történetszála helyett én sokkal szívesebben olvastam volna Sebastian szemszögéből az eseményeket. Ez mondjuk végig hiányzott az új trilógiában, szerettem volna jobban megismerni Sebastian szemszögét, az ő oldalát, hogy mit miért cselekszik, hogy mit érez tulajdonképpen, hogy mik a tervei. Jó lett volna, ha mindezt az ő szemszögéből (is) láthatjuk, és nekem ez végig nagyon hiányzott. Az új trilógia egyetlen pozitívuma, hogy Sebastian nagy szerepet kapott benne, és így többet olvashattam róla, csakis miatta érte meg elolvasni ezt az új három könyvet, és csakis miatta tetszett jobban az 5. és a 6. rész, mint mondjuk a 4.

A másik szívfájdalmam, hogy vajmi kevés Magnus és Alec szálat kaptunk, és gyakorlatilag a könyv végéig ha két szót szóltak egymáshoz, akkor sokat mondtam. Aminek viszont örülök, hogy nem lett rózsaszín nyálas a saját történetük vége, hanem eldöntötték így maradnak együtt, az egyikük halandó, a másikuk halhatatlan, és megpróbálják kihozni mindent ebből a kapcsolatból, amit csak tudnak. Keserédes lett a vég, és ennek így kellett lennie. És nem bírom ki így a végén, hogy ne említsem meg, de az egyetlen "cameo" szereplés, aminek örültem, a Jemé volt. Ő a kedvenc szereplőm a Pokoli szerkezetekből, és most újra olvashattam róla és végre kiderült, hogyan lett belőle ismét halandó. Jaj, Jem... még mindig imádlak, remélem Tessa-val boldogok lesztek. :) És majdnem elfelejtettem a miniképregényt a végén... amiért nagy hála a magyar kiadónak. Aranyos kis kiegészítő rész volt a végén.

Cassandra Clare tökéletes befejezést írhatott volna A Végzet Ereklyéihez, ha nem tömi tele a könyvet mindenféle felesleges dologgal, ami egyáltalán nem illett bele. Ha a sok tölteték részt kihagyta volna, ha a tényleg fontos dolgokra helyezte volna a hangsúlyt, akkor én dicsérném leghangosabban ezt a záró kötetet. Nem azt mondom, hogy nem élveztem a könyvet, hisz Clare tud valamit, még mindig remekül ír és olvastatja magát a könyv, de a sok negatívum miatt számomra csak egy jobb közepes a könyv, semmi több. Sajnálom, hogy ilyen befejezést kapott az új trilógia, épp ezért még mindig tartom a véleményem, hogy Clare jobban tette volna, ha marad a három eredeti könyvnél. Biztosan olvasni fogom a többi könyvét is, de azokat már nem fogom olyan őrülten és vehemensen várni, mint A Végzet Ereklyéit. Nekem mindig az eredeti trilógia marad a kedvencem Clare könyvei közül, szerintem azt sosem fogja tudni majd überelni.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-mennyei-tuz-varosa

Értékelés: 5/4

2015 legjobban várt filmjei

Idén ismét rengeteg film érkezik majd a mozikba, és azok közül engem is igen sok érdekel. A korábbi évekhez hasonlóan szeretném összegyűjteni azokat a filmeket, amiket kifejezetten várok, és amelyeket mindenképp moziban akarok megnézni. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul a dolog. :)
Szerintem senkit nem lepek meg vele, hogy az általam várt filmek nagy része könyvadaptáció vagy épp képregény adaptáció, de azért lesz majd köztük néhány "normális" film is.

Érkezzen az első három film, amelyekhez már van előzetes is. :)

A Kör (Cirkeln)

Imádtam a Engelsfors trilógia első két könyvét, és nagyon örültem mikor megtudtam, hogy film fog készülni belőle. Még jobban örültem, mikor megtudtam, hogy nem Hollywood készít filmet belőle, hanem "hazai" terepen marad, és a svédek viszik vászonra a saját könyvüket. Bízom bennük, hisz a Tetovált lány filmek bebizonyították, hogy a svédek igenis tudnak remek filmet készíteni.

A kiadott előzetesek bizakodásra adnak okot, jó film lesz ez. Csak az a gondom, hogy valószínűleg nem fogják nálunk vetíteni a magyar mozik. Mert hát tudjátok... ami nem amerikai film, az nem kell senkinek. Vagy legalábbis a hazai filmforgalmazók így hiszik. Sajnálom, pedig engem nagyon érdekelne ez a film. Kénytelen leszek megvárni, hogy elkészüljön az angol feliratos verzió, vagy hogy megjelenjen nálunk DVD-n, nem tehetek mást.

Azért még nem adom fel a reményt, lehet, hogy mégis megveszi valamelyik forgalmazó. Nem valószínű, de a remény hal meg utoljára.
Svédországi bemutató: 2015. február 18. (Magyar bemutató: nincs hír!)

Előzetes:

A Lázadó (The Divergent Series 2.: The Insurgent)

Nekem tetszett az első rész, még mindig tartom az állításom, hogy az egyik legjobban sikerült könyvadaptáció, amit valaha láttam. Az már más kérdés, hogy a könyvet sem szerettem annyira, de ez csak az én saját problémám.

A trilógia első részét nem szerettem, az csak olyan "egyszer elmegy" kategória volt, viszont A Lázadó és A Hűséges kifejezetten tetszett, épp ezért sokkal jobban várom a második filmet, mint az elsőt tavaly.

Az előzetessel csak egy gondom van, túl sok benne a CGI. És ha már az előzetesben ennyi van, akkor el sem tudom képzelni mi lesz majd a filmben. Nem szeretem az olyan filmeket, amiben túl a sok CGI és ennyire látszik, hogy az. Persze akciófilmet akartak csinálni, és kell bele a sok harc meg ilyenek, de szerintem ezt kevesebb CGI-al is meg lehetett volna oldani.

Nem tudom még, hogy elmegyek-e megnézni a filmet a moziba, szerintem a hangulatomtól függ majd, de ha kijön DVD-n, akkor biztosan megnézem.

Magyar bemutató: 2015. március 19.

Előzetes:

Bosszúállók 2.: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron)

Te jó ég, mennyire imádtam én három éve az első részt. Abban az évben talán azt a filmet vártam a legjobban, és az elsők között ültem a moziban, hogy végre megnézhessem. Nagyon tetszett, amiről áradoztam is egyet itt az oldalamon, így nem kérdés, hogy azóta izgatottan várom a folytatást.

Loki mindenképp hiányozni fog, nem tudok sokat Ultronról, így nem tudom mire számítsak, de bizalmat szavazok neki és majd meglátjuk. Csak ne kelljen csalódnom úgy, mint az X-Men 2. részében tavaly, mert azt nem tudnám elviselni.

Májusban érkezik a film, és biztosan ott leszek a moziban már az első napokban. Csak ne lenne az a fránya 3D, és akkor minden tökéletes lenne. Igen... én utálom a 3D-t, és csak pénzlenyúlásnak tartom, így remélem lehet majd valahol 2D-ben is nézni a filmet, ha meg nem, akkor így jártam.

Magyar bemutató: 2015. május 1.

Előzetes:

(Folyt. köv.)

Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

Fülszöveg:
A Skorpió Vágtát november elején rendezik. A lovasok mindent elkövetnek, hogy megzabolázzák tengeri lovaikat, és célba jussanak. Van, aki túléli. Van, aki belehal.

Idén a tizenkilenc éves Sean Kendrick a címvédő bajnok. Nem a szavak embere, és ha fél is, mélyen hallgat róla. Puck Connolly más. Soha nem gondolta, hogy egyszer majd indulni fog a Skorpió Vágtán. De a sors úgy hozza, hogy kénytelen benevezni a versenyre – egyedüli lányként. Sejtelme sincs, mi vár rá.
A nagysikerű Shiver-trilógia szerzője, Maggie Stiefvater, megint megmutatja, milyen az, amikor a szerelem és az élet komoly akadályokba ütközik, és csak az marad életben, akinek a helyén van a szíve. A Skorpió Vágta minden olvasó számára felejthetetlen élményt nyújt.

Két okból szerettem volna ezt a könyvet elolvasni. Egyrészt Maggie Stiefvater egyike a kedvenc íróimnak. Hihetetlen tehetséges és fantáziadús írónőnek tartom, mert a könyveibe mindig egyedi témákat választ, mert remek karaktereket alkot meg, és mert habár nem valami akciódúsak a könyvei, mégis olyan hangulatot tud teremteni, amiért képtelenség unni a történeteit. Ha mindez nem lenne elég, az is nagy szerepet játszott abban, hogy végül elolvastam a könyvet, hogy ez egy önálló könyv és nem készül(t) hozzá folytatás. Ez igen nagy szó manapság, ahol általában minimum trilógiákról beszélhetünk. Mivel az egyik kedvenc írómról van szó, így nagy elvárásaim voltak. Nem mondom azt, hogy csalódtam, mert nem... de ez a könyv se érte el nálam azt a színvonalat, amit a Hollófiúk könyvsorozatban megszerettem.

Kezdjük a pozitívumokkal, mert szerencsére ezek vannak többségben, mégsem tudom azt mondani, hogy maradéktalanul meg voltam elégedve a könyvvel. Ha ilyet állítanék, akkor hazudnék, azt viszont nem akarom. Jó volt a könyv, minden a helyén volt, aminek a helyén kellett lennie, mégis hiányzott az a valami... az a plusz, amiért a kedvencemmé vált volna. Ismétlem... nem azt mondom, hogy nem szerettem, mert igenis szerettem... én csak... valahogy ennél többet vártam volna. Valami hiányzott, és még ha beledöglök, akkor se tudnám megmondani, hogy mi. Tehát akkor visszatérve a pozitívumokra.

Az írónő megint egy olyan egyedi témát választott, amiről én ezelőtt sehol máshol sem hallottam. Fogott egy különleges legendát és saját kis történetet kerített mellé. A Tündérdallam könyvsorozatban már bebizonyította, hogy mennyire odaadóan és beleéléssel tudja átadni a zene iránti szeretetet a karakterek életében, és itt most ugyanaz a motívum jelenik meg. Csak itt a két főszereplő nem a zenéért, nem a zenélésért van oda, hanem a lovakért és a lovasversenyekért. Sean és Puck mindketten imádják a lovakat és lelkes hívei az évente megrendezett lóversenynek, ami nem szimpla lóverseny, hanem a félelmetes és veszélyes capall uisce-k, vagyis a befogott tengeri lovak a főszereplői. Nem hallottam még ezekről a különleges lovakról, pedig tényleg léteznek olyan mendemondák, amik róluk szólnak. Az egész könyv tulajdonképpen a versenyre való felkészülésről szól, és a végén valósul meg a nagy vágta.

Sean Corr, Puck pedig Galamb hátán

A lovak iránti szeretet, az állat és ember barátsága a könyv talán legjobban ábrázolt momentuma, és tökéletesen átadja azt az érzést, ami ilyenkor átjárja egy ember szívét és lelkét. Csak hogy egy személyes példával éljek, imádom a macskákat és sok macskám volt már az évek során, és voltak köztük olyanok, amelyiket legalább annyira szerettem, mint mondjuk Sean Corrt, vagy Puck Galambot. Az ember és állat barátsága talán egyik legtisztább és legőszintébb dolog, ami a világon létezhet, és Maggie ezt az egészet olyan szépen át tudta adni, hogy arra szavakat sem találok. Habár Puck is szerette saját lovát Galambot, nekem mégis a Sean és Corr közti szoros kapocs tetszett jobban, és a könyv vége olyan szépen el lett találva, hogy az nem lehet igaz. A lovak iránti szeretet mellett a sport iránti szenvedély, a győzelem utáni vágy és felkészülés közbeni izgalom és félelem, mind-mind a könyv szerves részét képezik.

Sean és Corr

Két dolog nem tetszett a könyvben. Az egyiket már említettem. Valami hiányzott belőle, valami plusz, valami amitől többször el szeretném majd olvasni. Az írónő Tündérdallam könyvsorozatához hasonlítanám. A Hollófiúk könyvsorozatát például imádtam, és többször újraolvastam. Mellesleg, a könyv tetemes része a versenyre való felkészülésről szól, az események mind-mind a nagy összecsapás felé haladnak, így azt vártam volna, hogy nagyobb drámát kapunk a végén, erre az egész pár oldalban le van tudva és aztán vége. Igazából kiszámítható is volt, valahogy sejtettem, hogy az lesz majd, ami valóban történt, és ezért se okozott nagy meglepetést. A másik dolog, amit nagyon sajnálok, hogy egyik karaktert se szerettem meg igazán, egyik se ragadott magával. Olyan egysíkúak és papírmasék voltak. A kapcsolataik se kaptak akkora szerepet, mint kellett volna. Valahogy az lovak és emberek közötti érzelmek sokkal jobban kifejtésre kerültek, mint a szimplán emberek közöttiek. Ami nagy kár, hisz a remek és komplex karakterekkel még a legunalmasabb könyvet is el lehet adni.

Nem egy kalandregény a Skorpió Vágta, mégis a stílus és a hangulat garantálták számomra a szórakozást, és egy percig sem untam magam rajta. Sajnálom, hogy a vége kissé összecsapottnak tűnik és sajnálom, hogy egyik karaktert se sikerült megszeretnem, pedig nagyon szerettem volna. Mindenesetre az egyedi témáért, az ember és állat közti mély kötődés és szeretet ábrázolásáért jár a a plusz pont, engem az ilyenekkel mindig kenyérre lehet kenni. Imádom, ha valaki elrugaszkodik a már ezerszer olvasott kliséktől és mer bátor lenni és valami újat mutatni. Maggie Stiefvater ilyen... és épp ezért tartozik a kedvenc íróim közé. Remélem még idén, minél hamarabb érkezik magyarul a Hollófiúk 3. része, mert azt már nagyon várom.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/maggie-stiefvater-a-skorpio-vagta
Értékelés: 5/4

J.A. Redmerski: A soha határa (A soha határa 1.)

Fülszöveg:
Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.
A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

Őszintén szólva nem nekem találták ki a romantikus/erotikus irodalmat. Egyszerűen nem kötnek le az olyan könyvek, amiben 300-400 oldalon egy férfi és egy nő kerülgeti egymást, mikor úgyis tudom, hogy mi lesz a vége, de ők mégis akkor is bénáznak egy csomót előtte. Egyszerűen nem érdekelnek az ilyen könyvek, egyszerűen nem, pedig Isten lássa lelkem, próbálkozom én találni olyat, amin nem unom magam halálra, vagy amin nem idegesítem fel magam minden egyes apróságon. Nehéz dolgom van, és eddig nem is találtam sok ilyet. Persze van néhány könyv, amit megszerettem ebben a kategóriában, mint mondjuk a Kihasznált alkalom, az Anna és a francia csók vagy épp a Tökéletes kémia. Ezek tetszettek annak ellenére, hogy nem kedvencem a műfaj. Hogy megszeressek egy romantikus könyvet kell valami egyediség, valami különlegesség, ami kiemeli a nagy átlagból, amitől kitűnik a sok klisés iromány közül. Nos... hogy mi a helyzet A soha határával?

Nem lettem fanatikus rajongója a könyvnek, de azt mindenképp be kell vallanom, hogy tetszett és tökéletesen értem, hogy miért szeretik annyian. Ennek a könyvnek tényleg van mondanivalója, tényleg van értéke, és tényleg olyan jó, mint ahogy sokan mesélték nekem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, erről szó sincs, sőt... egészen élvezetes olvasmány. Mindenképp kellemes csalódás volt, mert nem vártam valami sokat a fülszöveg alapján, és megdöbbenve jöttem rá az első 50 oldal után, hogy én tulajdonképpen mennyire élvezem. Nem egy sablonos könyv a műfaj többi "gyöngyszeme" között, egyértelműen kiemelkedik közülük, és a műfaj kedvelőinek bátran ajánlom. Bár szerintem már mindenki olvasta ezt a könyvet csak én nem.

Több dolog miatt tetszett és ezeket most megpróbálom normálisan összefoglalni. Egyrészt végre nem valami üresfejű és szürke kisegér lányt kaptunk főszereplőnek, ami igazán üdítő ebben a műfajban. Camryn érdekes karakter és legalább neki tényleg történt valami dráma az életében, amiért változtatni akar a helyzetén, és nem csak valami mondvacsinált indok miatt siránkozik, hogy jaj de rossz neki. Az elején nem nagyon csíptem még őt, de ahogy kiderültek róla dolgok, fokozatosan kedveltem meg. Mint narrátor is igen kellemes volt őt olvasni, humoros, reális és komoly egyszerre, összetett személyiség, amihez nem nagyon szoktam hozzá az ilyen könyvekben. Tulajdonképpen A soha határa nem is igazi romantikus, de nem is igazi erotikus könyv, hanem valahol a kettő között megtalálta a tökéletes egyensúlyt. Kaptunk jókora romantikát, néhány pikánsabb és fülledtebb jelenetet, humort, komolyságot és drámát. Örülök annak, hogy egyik elem sem nyomta el a többit, hanem mindegyikre egyenlő hangsúlyt fektetett az írónő.

Redmerski remek munkát végzett. Pontosan azokat a hibákat kerülte el, amit mindig kifogásolni szoktam a romantikus könyvekben. A romantika és az erotika éppen akkora hangsúlyt kap, amennyit még elbírok viselni és szerencsére nem csak ebből áll a történet. Nem... mellette van egy normálisan felépített és logikus történet izgalmakkal vegyítve és mindkét főszereplő érdekes és összetett karakter. Camryn és Andrew abszolút szerethetőek és mert külön is lehet őket szeretni önmagukért, épp ezért drukkol nekik az olvasó, épp ezért szurkol értük, hogy végül happy end legyen a történetük vége. Nem sok "road-könyvet" olvastam idáig, talán az egyetlen Kerouc Úton című könyve volt, de az ötlet tetszik, hogy valaki útra kel, hogy meglelje önmagát, miközben különböző kalandokba keveredik. Itt ez történik a főszereplővel, Camrynnel és annyira irigyeltem érte, amiért ő képes volt ezt meglépni. Én sose tudnék mindent hátrahagyva lelépni otthonról, egyszerűen nem menne. Vagyis remek ötletnek tartom a könyv témáját, nekem nagyon bejött.

Ami szintén szokatlan volt számomra egy romantikus könyvben, hogy még néhány igen elgondolkodtató mondanivalót is belecsempészett a műbe az írónő. Kényes kérdéseket vetett fel, komoly témákat dobott be, ami nálam mindig plusz pont. Ezek közül némelyik tetszett, mint mondjuk Camryn "énkeresése" vagy Andrew sajátos gyásza az apja betegsége miatt, van, ami annyira nem, mint mondjuk Andrew halálos betegsége. Az utóbbival az volt az egyetlen problémám, hogy nem értettem a funkcióját és szerintem túl későn dobta be az írónő, így igazából nem kapott olyan nagy jelentőséget, mint amekkorát megérdemelt volna. Aztán hirtelen meg is oldódott a gond, épp ezért nem értettem, hogy ha nem kapta meg a kellő figyelmet, amit egy halálos betegségnek kellett volna, akkor nem is értem miért kellett egyáltalán beleírni. Azonban tudom, hogy ez csak az én személyes problémán, és szerintem rajtam kívül senki mást nem zavart, de én ezt akkor sem értettem. Szerintem nem hiányzott volna ez a történetszál.

Várakozásaimmal ellentétben igenis tetszett a könyv, és bevallom, hogy kellemes olvasmány volt. Nem egy sablonos történet az biztos, ugyanis az írónőnek sikerült kikerülnie azokat a kliséket és hibákat, amitől a romantikus/erotikus műfajt én nagyon nem szívlelem. A két remek karakter, az "elgondolkodtató" gondolatok, a humoros és izgalmas történet mind-mind bebizonyítja, hogy A soha határa igenis műfajának egyik legjobbja és méltán megérdemli a sok dicséretet, amit kapott. Tudok a folytatásról, de nem akarom olvasni. Szerintem ez így volt tökéletes, és nem szeretném elrontani az élményt, amit ettől a könyvtől kaptam. Viszont Redmerski többi könyvének mindenképp adok majd esélyt, ha netán valamelyik megjelenik magyarul.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/j-a-redmerski-a-soha-hatara
Értékelés: 5/5

Marie Lu: Legenda (Legenda 1.)

Fülszöveg:
"A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait."

Ez a könyv egyike azoknak, amelyeket már olyan régóta olvasni szerettem volna, hogy már az idejét sem tudom. Mindig elterveztem, hogy most akkor el fogom olvasni, de aztán jött helyette valami más, ami jobban felkeltette a kíváncsiságomat. Komolyan, már évek óta tologatom, de büszkén jelentem, végre tényleg sikerült elolvasnom. Mikor a könyv végére értem, csak két kérdés vetődött fel bennem. Az első: hogy hol van a folytatás, és a második pedig, hogy lehetettem olyan hülye, hogy eddig még nem olvastam el. A Legenda azonnal beszippantott, egy nap alatt végeztem ki ezt az amúgy sem hosszú könyvet és büszkén jelenthetem, hogy új kedvencet avattam. Már itt az elején elmondhatom, hogy bátran ajánlom mindenkinek, mert egyike a legjobb disztópiáknak, amit idáig olvastam.

Most azt sem bánom, hogy ismét egy sorozatról van szó, mert annyira várom a folytatást, hogy azt el sem tudom mondani. Sajnos, még egy ideig nem tudom olvasni, de amint alkalmam adódik rá, azonnal nekikezdek. (Ez a fránya vizsgaidőszak, sajnos!+ Más könyveket is beterveztem előre, és azokat előtte mindenképp le akarom tudni.) Na de félre a mellébeszéléssel és lássuk miért is olyan nagyszerű ez a könyv.

DISZTÓPIA
A trilógia műfaja igen árulkodó és mivel manapság már a csapból is az ilyen típusú könyvek folynak Az Éhezők Viadala óta, nem kell sokat erről magyaráznom. Kapunk egy figyelemfelkeltő, bár még nem annyira részletesen kidolgozott háttérvilágot, de a kapott információk vannak annyira érdekesek és meghökkentőek, hogy minél többet akarunk tudni. Szerencsére nem azok közé a disztópiák közé tartozik, amelyek csak névben azok, és közben igazából halál unalmasak és nem történik bennük semmi ( mint pl. A Párválasztó trilógia), hanem ez tényleg egy vérbeli disztópia. Pörög a történet ezerrel, csak úgy buzog az adrenalin és mindez annyira jól van megírva, hogy szinte filmként láttam magam előtt a történetet.
Persze voltak olyan dolgok, amiket előre megjósoltam, és be is jött a számításom, de voltak olyanok is, amik még engem is megleptek. Nagyon tetszett a könyv befejezése, és Day bátyja igazi hős lett a szememben, mit meg nem tett az öccséért. Kíváncsi vagyok, hogy Day hogyan fogja majd a történteket később feldolgozni.

ÍRÓI STÍLUS
Marie Lu tudja mi kell egy ifjúsági könyvbe, és ennek megfelelően könnyed és olvasmányos a stílusa. Nem ragozza túl azt, amit nem kell, és nem is írja túl, pont megtalálja az arany középutat, egy olyan stílust, ami humoros, elgondolkodtató és viszi magával az olvasót. Váltott nézőpontos történetmesélés segítségével ismerjük meg a történetet, így belelátunk mindkét főszereplő fejébe és életébe, így érthető mindkettejük motivációja és a cselekedeteik. És mivel mindketten remek karakterek, így egyikük részét se lehet unni. Tökéletesen egészítik ki egymást.

June és Day

KARAKTEREK
Az előbbi pontban említettem, hogy váltott nézőpontos történetmesélés van a könyvben, a két főszereplő meséli el párhuzamosan a történetet. Két merőben ellentétes karakter, más háttérrel, gondokkal és célokkal, de a végére találkoznak útjaik és a küldetésük egy helyre sodorja őket. Day a szegény srác, aki hírhedt bűnözőként menekül a a törvény elől, és aki bármit megtenne, hogy megmentse a családját az őket fenyegető veszélytől.
És aztán ott van June, az eminens gazdag lány, aki fiatal tehetség, és aki a kormány egyik legígéretesebb jövőbeli katonája. Egy véletlen folytán keresztezik egymást az útjaik, és aztán nincs megállás. Ez a "szegény srác és gazdag lány" történetszál lehetne unalmas és klisés, de itt valahogy annyira jól meg van írva és annyira jól van tálalva, hogy nem tudok egy szót sem szólni ellene. A többiek valahogy számomra még súlytalanok, bár azért némelyik karakterben van lehetőség. Thomas lehet talán még érdekes, vagy én bírtam Metiast is, kár, hogy ilyen hamar meghalt.

Rég olvastam ilyen jó sorozatkezdő részt, nekem iszonyúan tetszett, szavakkal ki sem lehetne fejezni, hogy mennyire. Az biztos, hogy már most ott van a TOP 5 kedvenc disztópia könyvem között, és mindenképp jó hír, hogy a folytatásokról is mindenki csak ódákat zeng. Az érdekes és egyben szörnyű világ, amiben karaktereinknek élniük kell, a két merőben más, de mégis szerethető és komplex főszereplő valamint a kalandos történet mind-mind garantálják, hogy ezen a könyvön senki se fogja unni magát. Igazán megnézném filmként, mert egy roppant látványos, pörgős és izgalmas filmet lehetne belőle összehozni. Remélem mihamarabb lecsap rá valamelyik filmstúdió. Addig is, míg ezen ábrándozom, hátravan a következő két rész. Amilyen hamar csak tudom, olvasni akarom őket.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/marie-lu-legend-legenda
Értékelés: 5/5*

Kresley Cole: Vámpíréhség (Halhatatlanok alkonyat után 1.)

Fülszöveg:
A vámpír horda 150 évnyi pokoli kínzása után, Lachlain, a Lykae (vérfarkas) klán királya kiszabadul fogvatartói kezéből. Bizonytalan, tele gyűlölettel mégis megtalálja társát egy finom és törékeny vámpírban, aki után már 1200 éve vágyódik. Emmaline Troy a félénk, mindentől óvott félig vámpír félig valkyrie fiatal életében először (még csak 70 éves) utazik Párizsba, nagynénjei féltő védelme elől, hogy információt gyűjtsön szüleiről. A dühödt Lykae elrabolja és egyik pillanatban gyengéden viselkedik vele, ám amikor ráébred, hogy vámpír, őrjöngeni kezd…

Hosszas keresgélés és kutatás után választottam ki ezt a könyvet, nem csak úgy véletlen került a kezembe. Ez most nem olyan eset volt. A felnőtt fantasy könyvek hatalmas kínálatában keresgéltem, kifejezetten olyan könyvek között, amit sokan szeretnek, és sokan olvastak, de én valamiért még nem. Gondoltam, ki kell próbálnom a régi nagy kedvenceket, és ha már annyian szeretik, akkor biztosan nekem is tetszeni fog. Ismét beleestem a saját csapdámba, mert hosszas vacillálás után éppen egy olyan könyvet sikerült kifognom, ami nem nekem készült.

Habár tudtam, hogy olyan fantasy könyv ez, amiben igen nagy hangsúlyt kap az erotika, vagyis nem ért meglepetésként, mégis úgy gondolom, hogy ismét bekövetkezett a legrosszabb, ami egy felnőtt fantasy könyvvel történhet. Az írónő egyértelműen az erotikára helyezte a hangsúly, minden más csak körítés mellette, amiről egyből a Szürke trilógia jutott az eszembe. Ott is ez volt a gondom. Soha nem a rengeteg szex idegesített, mert hát lássuk be, minden érett felnőtt szeret ilyenekről olvasni, hanem az, hogy a szexen kívül semmi másról nem szól a könyv. A szexen kívül nulla volt a történet, idegesítőek és lehetetlenek a karakterek és a szituációk, és borzalmas az írói stílus (vagy a fordítás). Nem akarom a Vámpíréhséget a Szürke könyvekhez hasonlítani, mert azért annál jobb egy fokkal, de nagyjából ugyanaz a kategória. Csak ebben van egy kis fantasy szál is. Van benne, habár nem tudom minek, mert mint mondtam, semmi lényegeset nem kezd vele az írónő.

Akartam szeretni ezt a könyvet, mert a fülszöveg felkeltette az érdeklődésemet, gondoltam lesznek majd nagy harcok, klánok vesznek össze és esnek egymásnak, folyik majd a vér és minden más, ehelyett kaptam egy túl hosszúra nyúlt előjátékot a szex előtt. Nem túlzok... tényleg erről szól a könyv. Lachlain és Emma majdnem 200 oldalon keresztül kerülgetik egymást, Lachlain folyton beindul Emmára, még akkor is, ha a lány csak ásít egyet, Emma pedig kéreti magát, mert ő egy szemérmes 70 éves vámpír, aki még sosem volt pasival. Igen, ismét az elcsépelt felállás. A szexuálisan tapasztalt, folyton-folyvást kanos férfi kontra a szende szűz lány, aki kéreti magát, miközben gyakorta két nap alatt beleszeret abba a férfiba, aki elrabolta, majdnem megölte és aki többször megalázta. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én rohadtul unom már a tapasztalt kanos pasi és a szűz lány felállást. Igazán kitalálhatnának valami újat az erotikus irodalom írói.

A rengeteg szexen van a hangsúly, és mellette szinte minden más lényegtelen. Az írónő nem fektetett nagy energiát sem a világfelépítés, sem a karakterek kidolgozásába, ami nagy kár, mert engem pont a könyv urban fantasy része érdekelt volna. Csak odaböki nekünk, hogy vannak vérfarkasok, vámpírok, walkűrök, meg még ki tudja mi, és ezek néhány 100 éve összecsapnak, hogy egymást kiirthassák, és ennél többet nem tudunk meg. Ja és azt majdnem elfelejtettem, hogy Emma egy nagyon ritka és különleges példány, hiszen ő az utolsó női vámpír, és ha még nem lenne elég különleges, akkor ott van a tény, hogy félvér. Mert ő félig vámpír, és félig walkűr. Lachlainről se tudunk meg többet, csak annyit, hogy 150 évig raboskodott, és csakis azért szabadult ki, mert végre megtalálta örök párját, és ennyi év alatt már annyira kanos lett, hogy majdnem egyből helyben megerőszakolja Emmát a sikátorban, ahol találkoznak. Mert hát így kell magunkat megszerettetni azzal az emberrel, akit elvileg örök életre a párunknak szeretnénk.

Azt ne kérdezzétek, hogy Lachlain honnan tudja, hogy Emma élete párja. A lány az és kész, nincs rá semmilyen logikus magyarázat. Lachlain kiszagolta őt, rágerjedt és onnantól övé Emma, legalábbis szerinte, és bárkit, aki mást mond, előszeretettel tép szét. Értem én, hogy 150 évig rab volt és elhaladt mellette a világ, és időbe telik míg beleszokik a modern korba, de ne mondja nekem senki, hogy az 1800-as években az volt a bevett udvarlási szokás, ahogy Lachlain bánik Emmával. Emma persze nem tudja megvédeni magát, mert hát ő nem iszik emberekből, így egy gyenge virágszál, de arra persze képes, hogy a könyv végén a világ leggonoszabb és legerősebb vámpírját a talán legrövidebb és legegyszerűbb összecsapás során legyőzze. Mert hát ez olyan reális, nem? Majd pont egy ilyen nebáncsvirág fogja megölni a Földön élt legerősebb vámpírt. A végén lévő akciójelenet így elvesztette minden realitás érzékét, és talán jobb lett volna, ha az írónő inkább nem is tesz ilyen történetszálat bele.

Nem kellett volna kezembe vennem ezt a könyvet, mert egyértelmű, hogy nem én voltam a célközönség. Senkit ne tévesszen meg a fülszöveg, ez nem egy izgalmas felnőtt urban fantasy, korántsem az. Ez csak egyike a ma már oly divatos erotikus könyvek halmazának, amiben a szexen kívül szinte semmi sincs normálisan kidolgozva. Ha egy kis erotikára vágyik az ember, akkor tökéletes, viszont ha valami értelmet, vagy netán egy kis kalandot keres, akkor messziről kerülje el ezt a könyvet. Nem is értem, hogy van ebből a könyvsorozatból 10-nél is több rész, de azt biztos, hogy engem nem érdekel a folytatás. Ennyi bőven elég volt Lachlainből és Emmából.

Bővebb információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kresley-cole-vampirehseg
Értékelés: 5/2