A Skorpió Vágtát november elején rendezik. A lovasok mindent elkövetnek, hogy megzabolázzák tengeri lovaikat, és célba jussanak. Van, aki túléli. Van, aki belehal.
Idén a tizenkilenc éves Sean Kendrick a címvédő bajnok. Nem a szavak embere, és ha fél is, mélyen hallgat róla. Puck Connolly más. Soha nem gondolta, hogy egyszer majd indulni fog a Skorpió Vágtán. De a sors úgy hozza, hogy kénytelen benevezni a versenyre – egyedüli lányként. Sejtelme sincs, mi vár rá.
A nagysikerű Shiver-trilógia szerzője, Maggie Stiefvater, megint megmutatja, milyen az, amikor a szerelem és az élet komoly akadályokba ütközik, és csak az marad életben, akinek a helyén van a szíve. A Skorpió Vágta minden olvasó számára felejthetetlen élményt nyújt.
A nagysikerű Shiver-trilógia szerzője, Maggie Stiefvater, megint megmutatja, milyen az, amikor a szerelem és az élet komoly akadályokba ütközik, és csak az marad életben, akinek a helyén van a szíve. A Skorpió Vágta minden olvasó számára felejthetetlen élményt nyújt.
Két okból szerettem volna ezt a könyvet elolvasni. Egyrészt Maggie Stiefvater egyike a kedvenc íróimnak. Hihetetlen tehetséges és fantáziadús írónőnek tartom, mert a könyveibe mindig egyedi témákat választ, mert remek karaktereket alkot meg, és mert habár nem valami akciódúsak a könyvei, mégis olyan hangulatot tud teremteni, amiért képtelenség unni a történeteit. Ha mindez nem lenne elég, az is nagy szerepet játszott abban, hogy végül elolvastam a könyvet, hogy ez egy önálló könyv és nem készül(t) hozzá folytatás. Ez igen nagy szó manapság, ahol általában minimum trilógiákról beszélhetünk. Mivel az egyik kedvenc írómról van szó, így nagy elvárásaim voltak. Nem mondom azt, hogy csalódtam, mert nem... de ez a könyv se érte el nálam azt a színvonalat, amit a Hollófiúk könyvsorozatban megszerettem.
Kezdjük a pozitívumokkal, mert szerencsére ezek vannak többségben, mégsem tudom azt mondani, hogy maradéktalanul meg voltam elégedve a könyvvel. Ha ilyet állítanék, akkor hazudnék, azt viszont nem akarom. Jó volt a könyv, minden a helyén volt, aminek a helyén kellett lennie, mégis hiányzott az a valami... az a plusz, amiért a kedvencemmé vált volna. Ismétlem... nem azt mondom, hogy nem szerettem, mert igenis szerettem... én csak... valahogy ennél többet vártam volna. Valami hiányzott, és még ha beledöglök, akkor se tudnám megmondani, hogy mi. Tehát akkor visszatérve a pozitívumokra.
Az írónő megint egy olyan egyedi témát választott, amiről én ezelőtt sehol máshol sem hallottam. Fogott egy különleges legendát és saját kis történetet kerített mellé. A Tündérdallam könyvsorozatban már bebizonyította, hogy mennyire odaadóan és beleéléssel tudja átadni a zene iránti szeretetet a karakterek életében, és itt most ugyanaz a motívum jelenik meg. Csak itt a két főszereplő nem a zenéért, nem a zenélésért van oda, hanem a lovakért és a lovasversenyekért. Sean és Puck mindketten imádják a lovakat és lelkes hívei az évente megrendezett lóversenynek, ami nem szimpla lóverseny, hanem a félelmetes és veszélyes capall uisce-k, vagyis a befogott tengeri lovak a főszereplői. Nem hallottam még ezekről a különleges lovakról, pedig tényleg léteznek olyan mendemondák, amik róluk szólnak. Az egész könyv tulajdonképpen a versenyre való felkészülésről szól, és a végén valósul meg a nagy vágta.
A lovak iránti szeretet, az állat és ember barátsága a könyv talán legjobban ábrázolt momentuma, és tökéletesen átadja azt az érzést, ami ilyenkor átjárja egy ember szívét és lelkét. Csak hogy egy személyes példával éljek, imádom a macskákat és sok macskám volt már az évek során, és voltak köztük olyanok, amelyiket legalább annyira szerettem, mint mondjuk Sean Corrt, vagy Puck Galambot. Az ember és állat barátsága talán egyik legtisztább és legőszintébb dolog, ami a világon létezhet, és Maggie ezt az egészet olyan szépen át tudta adni, hogy arra szavakat sem találok. Habár Puck is szerette saját lovát Galambot, nekem mégis a Sean és Corr közti szoros kapocs tetszett jobban, és a könyv vége olyan szépen el lett találva, hogy az nem lehet igaz. A lovak iránti szeretet mellett a sport iránti szenvedély, a győzelem utáni vágy és felkészülés közbeni izgalom és félelem, mind-mind a könyv szerves részét képezik.
Két dolog nem tetszett a könyvben. Az egyiket már említettem. Valami hiányzott belőle, valami plusz, valami amitől többször el szeretném majd olvasni. Az írónő Tündérdallam könyvsorozatához hasonlítanám. A Hollófiúk könyvsorozatát például imádtam, és többször újraolvastam. Mellesleg, a könyv tetemes része a versenyre való felkészülésről szól, az események mind-mind a nagy összecsapás felé haladnak, így azt vártam volna, hogy nagyobb drámát kapunk a végén, erre az egész pár oldalban le van tudva és aztán vége. Igazából kiszámítható is volt, valahogy sejtettem, hogy az lesz majd, ami valóban történt, és ezért se okozott nagy meglepetést. A másik dolog, amit nagyon sajnálok, hogy egyik karaktert se szerettem meg igazán, egyik se ragadott magával. Olyan egysíkúak és papírmasék voltak. A kapcsolataik se kaptak akkora szerepet, mint kellett volna. Valahogy az lovak és emberek közötti érzelmek sokkal jobban kifejtésre kerültek, mint a szimplán emberek közöttiek. Ami nagy kár, hisz a remek és komplex karakterekkel még a legunalmasabb könyvet is el lehet adni.
Nem egy kalandregény a Skorpió Vágta, mégis a stílus és a hangulat garantálták számomra a szórakozást, és egy percig sem untam magam rajta. Sajnálom, hogy a vége kissé összecsapottnak tűnik és sajnálom, hogy egyik karaktert se sikerült megszeretnem, pedig nagyon szerettem volna. Mindenesetre az egyedi témáért, az ember és állat közti mély kötődés és szeretet ábrázolásáért jár a a plusz pont, engem az ilyenekkel mindig kenyérre lehet kenni. Imádom, ha valaki elrugaszkodik a már ezerszer olvasott kliséktől és mer bátor lenni és valami újat mutatni. Maggie Stiefvater ilyen... és épp ezért tartozik a kedvenc íróim közé. Remélem még idén, minél hamarabb érkezik magyarul a Hollófiúk 3. része, mert azt már nagyon várom.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/maggie-stiefvater-a-skorpio-vagta
Értékelés: 5/4
Kezdjük a pozitívumokkal, mert szerencsére ezek vannak többségben, mégsem tudom azt mondani, hogy maradéktalanul meg voltam elégedve a könyvvel. Ha ilyet állítanék, akkor hazudnék, azt viszont nem akarom. Jó volt a könyv, minden a helyén volt, aminek a helyén kellett lennie, mégis hiányzott az a valami... az a plusz, amiért a kedvencemmé vált volna. Ismétlem... nem azt mondom, hogy nem szerettem, mert igenis szerettem... én csak... valahogy ennél többet vártam volna. Valami hiányzott, és még ha beledöglök, akkor se tudnám megmondani, hogy mi. Tehát akkor visszatérve a pozitívumokra.
Az írónő megint egy olyan egyedi témát választott, amiről én ezelőtt sehol máshol sem hallottam. Fogott egy különleges legendát és saját kis történetet kerített mellé. A Tündérdallam könyvsorozatban már bebizonyította, hogy mennyire odaadóan és beleéléssel tudja átadni a zene iránti szeretetet a karakterek életében, és itt most ugyanaz a motívum jelenik meg. Csak itt a két főszereplő nem a zenéért, nem a zenélésért van oda, hanem a lovakért és a lovasversenyekért. Sean és Puck mindketten imádják a lovakat és lelkes hívei az évente megrendezett lóversenynek, ami nem szimpla lóverseny, hanem a félelmetes és veszélyes capall uisce-k, vagyis a befogott tengeri lovak a főszereplői. Nem hallottam még ezekről a különleges lovakról, pedig tényleg léteznek olyan mendemondák, amik róluk szólnak. Az egész könyv tulajdonképpen a versenyre való felkészülésről szól, és a végén valósul meg a nagy vágta.
Sean Corr, Puck pedig Galamb hátán
A lovak iránti szeretet, az állat és ember barátsága a könyv talán legjobban ábrázolt momentuma, és tökéletesen átadja azt az érzést, ami ilyenkor átjárja egy ember szívét és lelkét. Csak hogy egy személyes példával éljek, imádom a macskákat és sok macskám volt már az évek során, és voltak köztük olyanok, amelyiket legalább annyira szerettem, mint mondjuk Sean Corrt, vagy Puck Galambot. Az ember és állat barátsága talán egyik legtisztább és legőszintébb dolog, ami a világon létezhet, és Maggie ezt az egészet olyan szépen át tudta adni, hogy arra szavakat sem találok. Habár Puck is szerette saját lovát Galambot, nekem mégis a Sean és Corr közti szoros kapocs tetszett jobban, és a könyv vége olyan szépen el lett találva, hogy az nem lehet igaz. A lovak iránti szeretet mellett a sport iránti szenvedély, a győzelem utáni vágy és felkészülés közbeni izgalom és félelem, mind-mind a könyv szerves részét képezik.
Sean és Corr
Két dolog nem tetszett a könyvben. Az egyiket már említettem. Valami hiányzott belőle, valami plusz, valami amitől többször el szeretném majd olvasni. Az írónő Tündérdallam könyvsorozatához hasonlítanám. A Hollófiúk könyvsorozatát például imádtam, és többször újraolvastam. Mellesleg, a könyv tetemes része a versenyre való felkészülésről szól, az események mind-mind a nagy összecsapás felé haladnak, így azt vártam volna, hogy nagyobb drámát kapunk a végén, erre az egész pár oldalban le van tudva és aztán vége. Igazából kiszámítható is volt, valahogy sejtettem, hogy az lesz majd, ami valóban történt, és ezért se okozott nagy meglepetést. A másik dolog, amit nagyon sajnálok, hogy egyik karaktert se szerettem meg igazán, egyik se ragadott magával. Olyan egysíkúak és papírmasék voltak. A kapcsolataik se kaptak akkora szerepet, mint kellett volna. Valahogy az lovak és emberek közötti érzelmek sokkal jobban kifejtésre kerültek, mint a szimplán emberek közöttiek. Ami nagy kár, hisz a remek és komplex karakterekkel még a legunalmasabb könyvet is el lehet adni.
Nem egy kalandregény a Skorpió Vágta, mégis a stílus és a hangulat garantálták számomra a szórakozást, és egy percig sem untam magam rajta. Sajnálom, hogy a vége kissé összecsapottnak tűnik és sajnálom, hogy egyik karaktert se sikerült megszeretnem, pedig nagyon szerettem volna. Mindenesetre az egyedi témáért, az ember és állat közti mély kötődés és szeretet ábrázolásáért jár a a plusz pont, engem az ilyenekkel mindig kenyérre lehet kenni. Imádom, ha valaki elrugaszkodik a már ezerszer olvasott kliséktől és mer bátor lenni és valami újat mutatni. Maggie Stiefvater ilyen... és épp ezért tartozik a kedvenc íróim közé. Remélem még idén, minél hamarabb érkezik magyarul a Hollófiúk 3. része, mert azt már nagyon várom.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/maggie-stiefvater-a-skorpio-vagta
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése