Május: TOP 5 romantikus könyv

Sokáig gondolkoztam azon, hogy írjak-e erről a kategóriáról. Egyrészt nagyon kevés szimplán csak romantikus könyvet olvasok, másrészt pedig azok közül se tetszik mindegyik. Ennek egyszerű oka van: nem bírom a hétköznapi romantikus történeteket, nekem annyi nem elég egy könyvhöz, hogy egy fiú és egy lány 300 oldalon keresztül kerülgeti egymást. Ennél több kell, valami egyedi, valami megkapó, érdekes karakterek, különleges környezet - bármi, amitől az előbbinél több lesz. Bármi, ami fent tartja az érdeklődésemet a könyv irányába. Végül sikerült összeszednem egy ötös listát, és mindenféle túlzás nélkül kijelenthetem, hogy ez az öt könyv tényleg megérdemli, hogy minél több ember ismerkedjen meg velük. Romantika szerelmesei, én ezeket a könyveket ajánlom nektek. :)

Korábbi toplistáim ITT tekinthetők meg.

Májusi téma: TOP 5 ROMANTIKUS KÖNYV

1. Philippa Gregory: A másik Boleyn lány

Fülszöveg:
A romantikus történelmi szerelmes regényeiről ismert szerző első magyar nyelven megjelenő regénye VIII. Henrik udvarába kalauzolja el az olvasókat. A fiatal király erőtől, tettvágytól duzzadó férfi, ám asszonya, Aragóniai Katalin nem tud életképes fiúnak életet adni. Henrik türelmetlenül áhítja a fiú örököst, s mivel Katalin nem képes eme vágyát beteljesíteni, figyelme a fiatal udvarhölgyek felé fordul. A helyzetet kihasználva, a Boleyn család mindent elkövet, hogy Henrik szeme a már férjezett Maryn (a kevéssé ismert másik Boleyn lányon, Anna húgán) akadjon meg. Mary végül is szerelmes lesz Henrikbe, az erős, hatalmas férfit látja Anglia legnagyobb emberében, a királyban. S bár vígan lovagolnak, vadásznak, táncolnak s szeretkeznek, Mary úgy érzi, becsapta és ő maga is megalázta szeretett királynéját, Katalint. Ez a lelkiismeret-furdalás aztán örökre ott marad szívében. Időközben az addig a francia udvarban nevelkedő Anna is hazatér.

Jómagam a Tudor dinasztia uralkodásának lelkes rajongója vagyok, szinte mindent tudok róluk, VIII. Henrikről, a feleségeiről és a gyerekeiről, így ennek fényében nem meglepő kijelentenem, hogy egyik kedvenc olvasmányom A másik Boleyn lány című könyv. Történelmi romantikus, és abból egy kifejezetten remek darab, főszereplői a két Boleyn lány, Mary, aki Henrik szeretője lesz, és Anna, aki pedig Henrik második felesége és királynéja. 

2. Simone Elkeles: Tökéletes kémia

Fülszöveg:

Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

A második és a harmadik helyre került könyvek közül nehezen döntöttem el, hogy melyiké legyen az előkelőbb hely, de végül egy kicsivel a Tökéletes kémia győzedelmeskedett a Csillagainkban a hiba felett. A tökéletes szőke lány és a mexikói rossz fiú történetét szerintem keveseknek kell bemutatni, engem is azonnal levett a lábamról, pedig nekem aztán nagyon ritkán tetszenek az ilyen típusú történetek.

3. John Green: Csillagainkban a hiba

Fülszöveg:

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere John Green legújabb könyve, ami méltán lett híres és közkedvelt. A könyv megható és kedves olvasmány egyszerre, reméljük a film is nézhető lesz, és nem rontják el teljesen. Ne tévesszen meg senkit a fülszöveg, a történet nem a rákról szól, hanem két halálos beteg fiatal szerelmi története. Nem is akar több lenni, itt nem a betegségen van a hangsúly, hanem egy gyönyörű és aranyos tiniszerelem bontakozik ki a lapokon.

4. Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Fülszöveg:

Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot csak kétségbeesést és vívódást.

Először a filmet láttam, utána a könyvet olvastam, és mindkettő remek. Az első sikeres könyv, ami a titokzatos japán kultúra rejtelmeibe kalauzolja el az olvasót egy volt gésa szemén keresztül. Sajuri története komoly, megrázó és néha kegyetlen, mégis egy lebilincselő kaland, ami bebizonyítja, hogy még a legkilátástalanabb és legszörnyűbb helyzetben is meg lehet találni a boldogságot.

5. Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Fülszöveg:

Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.

Igazából nem tudom megmondani, miért tetszett annyira a könyv, de valamiért szívesen olvastam ezt az egyébként átlagos, néha klisés, de mégis szerethető történetet. Anna és Etienne annyira aranyosak együtt, hogy ki ne szurkolna nekik, és habár néha a bénázásaiktól a falra tudtam volna mászni, mégis, minden romantikára szomjazó fiatalnak szívből ajánlom ezt a vicces, szórakoztató és fiatalos történetet.

Ezek voltak az én kedvenc romantikus könyveim. Nektek melyik a kedvencetek? Mit tudnátok még nekem ajánlani? :)

Dan Wells: Töredékek (Részlegesek 2.)

Fülszöveg:
Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.

Dan Wells Részlegesek trilógiájának első része, a Részben ember egy megkapó olvasmány volt számomra, izgalmas, kalandos, rejtélyes és egyben elgondolkodtató, mely kényes és morális problémákat feszegetett. Egy poszt-apokaliptikus világba kalauzolja el az olvasókat, ahol az emberiség nagy része kihalt a Részlegesekkel, a mesterségesen előállított szuperkatonákkal, vívott háborúban és az akkor eleresztett RM vírus miatt a megmaradt emberek képtelenek életképes csecsemőket a világra hozni. A téma, a stílus és a történet egyből megtetszett, így nem volt kérdés, hogy nagyon várom a folytatást.

Pár hónapja jelent meg a trilógia második kötete, a Töredékek, de én csak most jutottam el odáig, hogy olvasni tudjam. Nem a lelkesedés hiánya volt a hónapos késedelem oka, hanem csak most tudtam beszerezni a könyvet, így rögtön nekikezdtem a folytatásnak. A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első könyv abbamaradt és így az elején rögtön kijelenthetem, hogy a Töredékek méltó folytatása az előző résznek.

Két szálon fut a cselekmény, és mindkettő indokolt és érdekes a maga módján. Én mindkét szálat érdeklődve olvastam, és be kell vallanom végig izgultam az egész könyvet. Az előző könyv végén Kira elindult, hogy kiderítse, mit jelenthet Nandinta üzenete, hogy rájöjjön ki is ő valójában, és hogy megtalálja az RM gyógymódját és a Részlegesek lejárati idejének az ellenszerét. Az egyik történetszál Kira útját mutatja be, mely Long Island-től, Chicago-n át egészen Denverig tart. Kira, Afa, Samm és Heron hosszú utat tesznek meg, átszelik Észak-Amerikát, miközben meg kell küzdeniük egymással, az ellenséggel és a szélsőséges környezeti elemekkel.

A másik történetszál Marcus és a szigeten maradt többi ember életét mutatja be, és ez legalább olyan izgalmas, mint Kira útja. A Részlegesekkel vívott háború nagyobb lendülettel halad előre, mint évek óta bármikor, és Dr. Morgan vezetésével a Részleges katonák megszállják Long Island-et és elfognak minden egyes embert. Dr. Morgan célja, hogy megtalálja Kira-t és Nandinta-t, akik kulcsfontosságú elemek a Részlegesek lejárati idejének megfejtésében, és ezért bármit hajlandó megtenni. De mint azt korábban megtudhattuk a Részlegesek se egységesek, több frakcióra szakadtak, és még ők is háborúznak egymással. Marcus sokkal fontosabb szerepet tölt be most a történet folyamán, mint korábban, és olyan utat jár be, amitől még én is egészen megkedveltem.

A trilógia második könyve szerencsére nem esik bele a szokásos „átvezető könyv” csapdájába, és ha őszinte akarok lenni, akkor nekem egy kicsit jobban tetszett, mint az első kötet. Egyrészt hosszabb, kalandosabb és izgalmasabb a történet, a karakterek nagy utat tettek meg, főleg Kira és Marcus, és mindegyikük fejlődött/változott a maga módján. Rengeteg titok derült ki, melyek fényében sokkal érthetőbbé válik a történet, megtudjuk kicsoda Kira, hogy pontosan mi is az RM és a Részlegesek lejárati idejének gyógymódja. Megismerjük a Trösztöt és azok tudósait, akik tulajdonképpen az egész Részleges háború kirobbanásáért felelősek.

A történetre nem lehet panaszom, a váltott nézőpontos E/3-es történetmesélés javára vált a könyvnek, és nem csak Kira és Marcus gondolataiba, de még Samm vagy épp Ariel fejébe is beláthatunk egy pillanatra. Néhány dologra megkaptuk a magyarázatot, néhányra nem, így még épp elég titok maradt az utolsó könyvre. A remek történet mellett a karakterfejlődés leírása és ennek levezetése ugyancsak nagyon tetszett, főleg Kira „énkeresése” és belső jellemfejlődése emelkedett ki a többi közül. Nem tudja, hogy kicsoda ő, és nem tudja kikhez legyen hűséges, végig ingadozik az emberek és a Részlegesek között, de a háború úgy tűnik elkerülhetetlen, így lassan neki is döntenie kell. Kira jót akar mindenkinek, mégis jó szándéka ellenére sokszor hibázik, így még nehezebb helyzetbe kerül. Végül nehéz döntést kell hoznia, amivel csakis önmagát keveri veszélybe. A végén nem hagyhatom ki, hogy külön örültem annak, hogy a nyomasztó, világvége, háborús hangulat maradt a döntő, és habár kezdett kialakulni egy kis szerelmi szál, de ez szerencsére nem ment a történet rovására. A Kira és Samm közt kialakuló romantikus kapcsolat éppen annyira volt hangsúlyos, amennyire ez egy ilyen történetben még nem zavaró.

A Töredékek remek folytatása az első résznek, és ahhoz képest, hogy egy trilógia középső része nem esett az „átvezető könyvek” csapdájába. A történet izgalmas, a karakterek fejlődését és tipródását öröm nézni, hiszen mindenki nagy utat jár be és közben nehéz döntéseket kell hozniuk. A hangulat még mindig komor és kiélezett, a háború egyre nyilvánvalóbb, és a könyv vége miatt nagyon érdekel a befejező, harmadik könyv, amit remélem, minél hamarabb olvashatunk majd magyarul. Az biztos, hogy Dan Wells nevét megjegyeztem magamnak, és eztán majd a többi könyvét is el fogom olvasni.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/dan-wells-fragments-toredekek

Értékelés: 5/5*

Wendy Higgins: Angyali gonosz (Angyali gonosz 1.)

Fülszöveg:
A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? A regény a Sweet sorozat nyitókötete.

Ez a könyv igazából nem érdekelt annyira, hogy mindenáron elolvassam, ezért se sürgettem idáig. Egy sablonos és bejáratott, tipikus ifjúsági történetnek tűnt, amit ezerszer olvastam korábban csak épp más nevekkel. Igazából csak a szép borító fogott meg magának, anélkül fel se figyeltem volna rá. (A borító nagyon tetszik, pont mintha a két főszereplőt látnám rajta!) Elöljáróban csak annyit, hogy a könyv pontosan azt nyújtotta, amit vártam tőle. Se több, se kevesebb, csak egy az átlagos ifjúsági könyvek között.

Anna Whitt gyerekkora óta különleges képességekkel rendelkezik, látja az emberek körül azok auráját, melyek különböző színekben árulkodnak az illető érzéseiről/hangulatáról. Például ha valaki körül zöld aura van, akkor éppen féltékeny, ha vörös, akkor be van gerjedve, és így tovább. Minden érzéshez párosul egy szín, és Anna ezeket látja. Átlagos életet élt nevelőanyjával egészen addig, amíg véletlenül találkozott Kaidan Rowe-val, a fiúval, aki mint kiderül ugyanolyan, mint ő. Mindketten bukott angyalok, a sötét hercegek gyermekei, akiknek feladata, hogy apjuk oldalán segítsék a lelkek kárhozatba taszítását. És persze Anna még sem teljesen olyan, mint a többiek, hanem még náluk is különlegesebb.

Azzal kezdtem az elején, hogy ez egy sablonos ifjúsági könyv és igazából ezzel lehet legjobban jellemezni az Angyali gonoszt. Mást nem nagyon tudnék rá mondani, és mivel nem voltak nagy elvárásaim a történet és a karakterek irányába, így nem csalódtam akkorát. Éreztem, hogy mire számítsak, és pontosan azt is adta meg számomra az írónő. Ebből talán következtethettek rá, hogy a könyv nem tetszett annyira, pedig ez nem igaz. Egy kellemes olvasmány, amit többször nem fogok elolvasni, de egyszer elszórakoztatott, holott semmi újdonságot nem mutatott.

Sablonos volt a történet alakulása, a karakterek, a csavarok, és tulajdonképpen minden. Persze, hogy a főszereplő a kiválasztott, a különleges a többiek között, akit ezért védelmezni kell. Persze, hogy a fiú akibe beleszeret elsőnek bunkónak tűnik, de kiderül, hogy mégis jófiú a maga módján. És persze, hogy ez a fiú távol akarja magától tartani a lányt, hogy ezzel védelmezze. Persze, hogy a legjobb barát a vicces fiú, és persze, hogy a fiú apja az egyik "gonosz" a történetben. A karakterek laposak, és semmi mélység nincs bennük, a kapcsolataik kiszámíthatóan és vontatottan alakulnak. Igazából nem is érdemes erre a könyvre több szót pazarolni. Legjobban a klisé és sablon szavakkal tudnám jellemezni. De ha valaki szereti az egy kaptafára gyártott könyveket, annak ezt a könyvet különösen ajánlom, mert neki biztosan tetszeni fog.

Nem olyan rossz könyv ez, ezt újra szeretném kihangsúlyozni, csak egyáltalán nem nekem íródott. Két dolog azonban tetszett benne, mielőtt azzal vádolnátok meg, hogy mindenben csak a rosszat keresem és látom meg. Egyrészt kifejezetten tetszett a könyv mitológiája, az angyalos téma érdekes, a 9 főbűnre jut egy-egy sötét herceg, akiknek feladata, hogy a saját "szakterületüket" vezessék és hogy annak a bűneit terjesszék az emberek körében. Vannak sötét és világos angyalok, és a sötét angyaloknak is van saját hierarchiai rendszere, vagyis ott sem mindenki egyenlő. Mondjuk nem lett volna ellenemre, hogy ha ezt a mitológiát kissé jobban kibontakoztatja az írónő, de még mindig ez tetszett leginkább a könyvben. A másik dolog, amit értékelni tudtam, hogy a történet nem egy hét alatt játszódott, és nem 2 nap alatt szerettek egymásba a főszereplők, hanem több hónapot ölelt fel a cselekmény, és így valahogy sokkal reálisabbnak hatott az egész.

Nem nagyon szeretném tovább szaporítani a szót, mert igazából mást nem nagyon lehetne mondani. Csak ismételni tudom magam, de az Angyali gonosz nem több, mint egy sablonos ifjúsági történet, mely a bejáratott és máshol már ezerszer látott kliséket ismétli meg újra. Nem vártam tőle sokat, épp ezért nem csalódtam nagyot. Egyszeri olvasmánynak tökéletes, de az biztos, hogy a folytatásért nem fogok kapkodni.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/wendy-higgins-angyali-gonosz
Értékelés: 5/3

The Originals (A sötétség kora) 1. évad összegzés

Ez az a sorozat, amitől a backdoor pilot óta ódzkodtam, és ennek egyszerű oka van. A pilot borzalmas volt, és az újraírott pilot se javított a helyzeten. Aki nem ismerné a sorozatot, annak itt egy kis bevezető információ. A Vámpírnaplókról már mindenki hallott valamit biztosan. Nos, a The Originals a Vámpírnaplók spin-off sorozata, melynek a főszereplői a Vámpírnaplókban megismert Ősi Vámpírcsalád, mármint annak még életben maradt tagjai. A készítők ugyanazok, így semmi újdonságot ne várjunk. Szerintem az Ősök igenis megérdemeltek egy saját sorozatot, csak az a probléma, hogy annyival sokkal jobbat és többet ki lehetett volna belőlük hozni, hogy fáj az a sok elvesztegetett lehetőség.

Az Ősök története ott kezdődik, mikor Klaust visszacsalja egy boszorkány New Orleansba, a városba, amit ő és testvérei építettek fel sok évvel ezelőtt, de akkor el kellett hagyniuk. New Orleanst most Klaus fogadott fia, Marcel és annak vámpírjai uralják, és Klaus célul tűzi ki maga elé, hogy visszaszerzi a várost és annak vezető pozícióját, amit korábban elvettek tőle. A boszorkányok Klaus és bátyja, Elijah segítségét kérik Marcel ellen, és Klaust gyermekével és annak anyjával, Hayley-vel zsarolják. Elijah és Rebekah Klaus meg nem született gyermekében látják az esélyt, amivel talán ismét normális család lehetnek, és amivel talán sikerül megváltaniuk Klaus gonosz természetét.

A történetről legyen elég ennyi, és annyit talán elárulhatok, hogy később jelentősen megváltoznak az erőviszonyok, hiszen a vámpírok, boszorkányok és szellemek után a vérfarkasok is felbukkannak, tehát lesz itt mindenfajta természetfeletti lény, minden, amit korábban a Vámpírnaplókban ugyancsak láthattunk. Legnagyobb problémám a sorozattal, hogy nem értem ki volt az az elmebeteg, aki kitalálta ezt a hibridgyerek témát. Ez az egyetlen, amit máig képtelen vagyok megemészteni. Klaust én egyszerűen képtelen vagyok elképzelni szerető apaként, valahogy nem él előttem a kép, hogy majd ő valamikor gyereket nevel. (Persze nagyon úgy tűnik, hogy nem is fog, de akkor meg mi értelme volt a gyereknek, ha most minimum 10 évig a színét se látjuk, hisz lepasszolták őt, hogy meg tudják védeni az ellenségeiktől. Remélem ez a hibridgyerek olyan "Twilightosan" gyorsan növekszik majd, mert amúgy nem sok értelmét látom a szerepének. A CW sorozatokban nem szoktak gyereket nevelni, hisz az senkit se köt le, ahogy 22 részen át gyerekeket pelenkáznak a szülők, vagyis bízzunk benne, hogy a kicsi Hope gyorsan megnő és akkor valamilyen érdekes karakter lesz belőle.)

Ha viszont eltekintek a hibridgyerek témától és minden ezzel kapcsolatos ellenérzésemtől és kételyemtől, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy a The Originals egy roppantul szerethető és izgalmas sorozat. Nem tökéletes, hisz semmi sem az, de egészen megszerettem, pedig nem hittem volna, hogy ez fog történni. Imádom a három Ősi Vámpírt, mindegyik érdekes és komplex karakter, és itt még jobban elmélyítették a karaktereiket és az egymással való kapcsolatukat. Klaus még mindig gonosz, agresszív, öntelt és hihetetlen önző, Elijah még mindig szeretnivaló, becsületes, erős, ugyanakkor néha ugyanolyan kegyetlen, mint az öccse, Rebekah meg a lány, aki több mint ezer év után se volt képes megtalálni a maga boldogságát és szabadságát. Az évad folyamán a testvérek közötti dinamika, az ellentétek és szövetségek mindig alakultak, hogy pozitív, hol negatív irányba, de a testvéri kapcsolat megmaradt. Hisz a sok rossz, a sok veszekedés és nézeteltérés ellenére se képesek véglegesen meggyűlölni egymást. "Örökkön örökké együtt!" - ahogy ezer éve megfogadták egymásnak. Külön tetszik a sorozatban, hogy itt nem a szerelmi nyűglődésen, hanem a családon van a hangsúly, és remélem ez így is marad a jövőben.

Szerintem azon senki se lepődik meg, ha azt mondom, hogy nekem hiányzik az Ősi Család többi tagja, egyiket se kellett volna ilyen hamar megölni, hisz bennük is annyi potenciált láttam. Engem kifejezetten érdekelt volna Finn és Kol, sőt még a szüleik, az apjuk Mikael, és az anyjuk Esther is. Szerencsére (vagy épp nem?!) Mikaelt úgy tűnik nem kell mostantól nélkülöznünk, hiszen az évad végére Davina feltámasztotta. Én imádtam a Vámpírnaplókban Mikael karakterét és sajnáltam, hogy olyan hamar kiírták a sorozatból, és remélem itt sokáig fog maradni. Mellesleg Sebastian Roche remek színész és valahogy olyan jól áll neki ez a könyörtelen és hideg apafigura.

Szerencsétlenségemre a sorozat nem csak az Ősökről szól, és azért írtam, hogy szerencsétlenségemre, mert rajtuk kívül a többiek nem annyira szerethetőek és érdekesek. Marcel még lehetne az, sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor én csípem őt valamennyire, de főképp a közte és Klaus között lévő apa-fia kapcsolat miatt. Mint karakter önmagában nem egy nagy dolog, és ha nem lenne Klaus fogadott fia, akkor talán nem kedvelném annyira. Hayley-t én súlytalannak érzem, de talán csak azért lett ilyen lapos a karaktere, mert a terhessége miatt nem nagyon vehetett részt az akciókban. Mindenesetre a közte és Elijah között bimbódzó szerelmi szál eddig egészen aranyos, és engem lepett meg a legjobban, de még én is szurkolok nekik. (Sokkal jobb, mint az Elijah és Katherine szál volt korábban!) A boszorkányok legtöbbször csak idegesítettek, a farkasokról olyan sokat még nem tudunk, hogy véleményt formálhassak róluk, a halandó Cami és a nagybátyja pedig valamiért kifejezetten irritál. Ők ketten a sorozat leggyengébb elemei, és engem cseppet sem zavarna, ha Cami meghalna, vagy eltűnne a sorozatból.

A The Originals egy igazán élvezhető sorozat, és a Vámpírnaplók unalmassága és "szerelmi háromszöges bénázása" után kifejezetten üdítően ható izgalmas, sötét, borzongató, ugyanakkor összetett történetet mutatott be az első évadban. (A hibridgyereket kivéve, amit én mindig próbálok elfelejteni.) Középpontban a család fontossága, a testvéri kapcsolat, a hatalmi harcok és rengeteg vér... hiszen azért ez mégis csak egy vámpíros sorozat, és azok közül egy igazán jól sikerült darab. Mielőtt valaki elkezdené a The Originalst, ajánlatos megnézni a a Vámpírnaplókat is, hiszen ott ismerjük meg először az Ősi Családot, ott derül ki róluk elsőnek sok minden (főleg a 3. és 4. évadban), de a The Originals akár önmagában is élvezhető. (Persze így pár dolgot nem lehet érteni, de ezek nem lényegesek annyira, hogy zavaróak legyenek.) Az első évad 22 részes volt, és jövőre érkezik a második évad, amit szerintem hetente fogok nézni, mert annyira megszerettem, hogy kíváncsi vagyok rá. (Az első évadot csak most daráltam le az évad végén, mert előtte annyira nem érdekelt.)

Értékelés: 10/7 (A három pont mínusz a hibridgyerek, a boszorkányok és Cami miatt.)

1. évad előzetes:

Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek (Merry Gentry 8.)

Fülszöveg:
Mintha nem lenne elég az ikreivel terhes Meredith NicEssus faerie hercegnőnek visszarázódnia a Los Angeles-i mindennapok valóságába – odahagyva trónt és koronát –, a rendőrség egy sorozatgyilkossági ügyben kéri segítségét: a városban élő féltündéket valaki brutális módon lemészárolja, a holttesteket pedig tündérmesekönyv-illusztrációk mintájára rendezgeti el. Ráadásul feltűnik az Angyalok városának tündérkeresztanyja is, csáberejének mindenhatóságába vetett megingathatatlan hitével.
Merrynek nemcsak az emberek világában kell helyt állnia, a mágia visszatérő hatalmával újraéledő sidhe udvartartások intrikái is megnehezítik életét, ugyanakkor testőrei és szeretői – belső konfliktusoktól, vetélkedésektől sem mentes – hadával is meg kell birkóznia. Azt hitte, sikerült hátrahagynia a vért és a politikát; idilli életről álmodott a napsütötte Los Angelesben, szerettei körében. De itt az ideje az ébredésnek, rájönni, hogy a gonosz nem ismer határokat, és senki nem él örökké – még a mágiával élők sem.

Laurell K. Hamilton Merry Gentry sorozata az egyik, amit valamiért annak ellenére megszerettem, hogy korántsem tökéletes. Nem nagyon emlékeztem már, hogy a korábbi könyvekre mennyi pontot adtam, de visszanézve az értékeléseimet teljesen reálisnak érzem a helyzetet. A Merry Gentry sorozat egy erős közepes, eddig volt egy nagyon gyenge rész, és egy kifejezetten jó, de általában mindig közepes szinten mozogtak a könyvek - legalábbis szerintem. Mégis azért szeretem annyira ezt a könyvsorozatot, mert Hamilton egy olyan egyedi tündérmesét teremtett, egy kis (vagy inkább néha sok) erotikával fűszerezve, aminek szerintem egyetlen fantasy rajongó se tud ellenállni. Mellesleg imádom Hamilton stílusát, és talán ez a másik tényező, amivel el tudja számomra adni a könyveit, még akkor is, ha néha felbosszantom magam a nulla történet és rengeteg szex összeállításon.

Ugyebár eredetileg úgy volt, hogy ez a könyv lesz az utolsó, és vége Merry történetének, de Hamilton úgy döntött mégis folytatja a könyveket, ami lehetett volna meglepő, ha a másik könyvsorozata nem éppen a tizenvalahanyadik résznél tartana. Hamilton nem az a fajta író, aki pontot tud tenni egy történet végére, így számítani lehetett arra, hogy Anita Blake-hez hasonlóan, Merry-t se tudja egykönnyen elengedni. Nekem semmi kifogásom a folytatás ellen, ha annak lesz értelme, ha valami értelmes történetről fog szólni, és nem csak arról, hogy Merry kivel, hogyan és mikor fekszik össze.

Na de elég legyen a sok mellébeszélésből és akkor nézzük mi minden történik a Merry Gentry sorozat 8. részében. Nekem a 7. könyv a kedvencem, ami méltó befejezés lett volna. Ugyebár azzal ért véget, hogy Merry legyőzi Celt, az Istennő kiválasztja őt és Doyle-t uralkodónak, de Merry lemond a koronáról, hogy megmentse Fagy életét, így kénytelen elmenekülni az udvarból. Száműzetésbe vonul gyerekei apjaival és a testőreivel Los Angelesbe, hogy itt éljék tovább életüket, de bizony ennyi embert el kell tartani valamiből, így Merry visszamegy dolgozni. Magánnyomozóként segíti a rendőrség munkáját, így kerül a féltündér gyilkosságok közelébe, és így csöppen az események sűrűjébe.

Hangzatos a fülszöveg, ezt be be kell ismernem, de sajnos maga a könyv nem lett olyan izgalmas, mint szerettem volna. Szerencsére van egy nyomozási szál, így valamilyen szinten van egy központi érdekes történet, és tényleg érdekes is volt (na, ezt jól megmondtam, de inkább hagyjuk), de szokás szerint nem ezen volt a hangsúly, hanem azon, hogy Merry éppen kivel bújik ágyba. A nyomozási szál túl rövid és hirtelen, a végén pedig a lezárás kissé összecsapott. Mellesleg igen rövid a könyv, szerintem bőven elfért volna több akció a végére, de lehet ez csak az én véleményem.

Mivel a nyomozási szál hagyott némi kívánnivalót maga után, így a karakterfejlődés, a karakterek közötti kapcsolatok alakulásának kellett volna elvinnie a hátán a könyvet. Hogy ez milyen volt? Hát.... nem rossz, de valamiért ez se hozott annyira lázba. Értem én, hogy ez a könyv csak az előző eseményeit vezeti le, tulajdonképpen elvarrja a szálakat Merry magánéletében, bemutatja mit kezdtek magukkal a nagy csata után, hogy miként próbálják normálisan folytatni az életüket. Persze az élet nem habos torta, és eztán se lesz minden és mindenki húúú de boldog, de mégis valahogy a karakterek kissé laposra sikeredtek. Bevallom őszintén, én kifejezetten hiányoltam Andaist, és Celt. Ebben a részben számomra Barinthus emelkedett ki a tömegből, de ő is csak azért, mert elkezdett (jobb szó híján) hisztizni. Kissé éretlen és gyerekes volt a hiszti, amit levágott Merry előtt, de hát legalább kirítt a többiek közül, akik most elég szürkék maradtak.

Barinthus

Annak ellenére, hogy Barinthus egy hisztis libaként viselkedett és Merry helyében néha pofán csaptam volna, mégis volt abban valamennyi igazság, amit Merry-nek mondott. Nem, nem az, amikor önmagát fényezte és nyavalygott, hanem az, amit arról mondott, hogy Merry talán rosszul döntött, hogy nem kellett volna lemondania a koronáról. Belegondolva a helyzetbe, ez tényleg kemény kérdés. És őszintén szólva én se tudnék dönteni a korona és a férfi élete között, akit szeretek. Merry döntött, és meglátjuk ennek milyen következményei lesznek a jövőre nézve. Így a végén nem tudom megállni, hogy ne hozza szóba, de egy valamit nem értek. Nem úgy szólnak elvileg a tündér törvények, hogy lefekhetsz akárkivel, amíg teherbe nem esel, de miután terhes leszel, utána csakis a férjeddel? Én így emlékszem, így nem értettem, hogy Merry miért feküdt össze másokkal a gyerekei apjain kívül. (Ha valaki ezt meg tudja nekem magyarázni, annak nagyon örülnék!)

Hamilton Merry Gentry könyvsorozatában van valami megfoghatatlan, amiért egyszerűen magával ragad, annak ellenére, hogy a könyvek egyáltalán nem tökéletesek, és engem egyre inkább zavar, hogy a szex kerül előtérbe az izgalmasabb és érdekfeszítőbb történet helyett. Nekem marad a 7. könyv kedvencnek, de az Isteni vétkek mégsem a legrosszabb könyv idáig a sorozatban. Nem is a legjobb, de azért kellemes olvasmány volt. Természetesen maradok a folytatásra, és bízom abban, hogy eztán egy jobban átgondolt történettel rukkol elő Hamilton.

Ui: Nem akarok kötözködni, és a borító színvilága tetszik, de ha már egy nőt pakolták rá, akkor miért nem egy vörös hajút választottak? Legalább akkor utalhattak volna Merry-re, de így ez a barna hajú nő engem nagyon zavar, mert semmi köze sincs a történethez. :(

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-isteni-vetkek

Értékelés: 5/3

Anne Rice: Blackwood farm (Vámpírkrónikák 9.)

Fülszöveg:
Lestat visszatér, mint megváltó és démon, és természetesen főszereplő a kapzsiság és a gyűlölet nemzedékeken átnyúló, családi rémdrámájában, amelyben van vérszomj és árulás, megszállottság és anyagyilkosság. Blackwood Farm pompás déli udvarházában, a louisianai sötét mocsári ciprusok között véres titkok és családi kísértetek lappanganak. A ház és a titkok örököse a fiatal, szeles és jóképű Quinn Blackwood, Lestat gyámoltja. Ám Quinnt nemcsak a múlt és a saját vágyai fenyegetik, hanem az ezeknél sokkal veszélyesebb familiáris, a lidérces doppelgänger, amely képes lenne elpusztítani őt és a többieket. Csupán a túlvilági és az evilági hatalmak – Lestat és a Mayfair-család – szövetsége óvhatja meg Quinnt önmagától és a szellemeitől, vagy mentheti meg halálra ítélt szerelmét önnön halandóságától. Anne Rice idegborzoló tehetségének legjavát adja ebben a félrevezetően jámbor című, sokkoló, kegyetlen és fülledten érzéki regényben. Vámpírok és boszorkányok, férfiak, nők és lidércek vergődnek a halál és a pusztulás, a vér és a tűz, a kegyetlenség és a végzet hálójában.

Lassan de biztosan haladok a Vámpírkrónikákkal, és már csak egy könyv hiányzik a sorozatból, amit szerintem majd a nyáron mindenképp kézbe fogok venni, és akkor letudom az összeset. Aki rendszeresen olvassa a blogomat annak talán feltűnhetett mennyire szeretem Anne Rice Vámpírkrónikák regénysorozatát és a karaktereket, akiket megalkotott. A Blackwood Farm a 9. rész, és mint már az az utolsó néhány könyv esetében is volt, új főszereplőt kaptunk a régi kedvencek helyett. Hogy ez gond vagy sem, azt mindenki döntse el maga. (Én személy szerint hiányolom a régi gárdát, de azért Lestat legalább itt is szerepelt.)

A mostani történet főszereplője Tarquin Blackwood, vagy ahogy mindenki hívja Quinn, egy fiatal 22 éves férfi, aki Lestat segítségét kéri. Quinn arra kéri Lestatot, hogy segítsen neki megölni az őt üldöző és fenyegető szellemet, Lidércet, aki egészen gyerekkora óta végigkísérte az életét. Közben Quinn beavatja Lestatot halandó majd pedig rövid vámpíréletének eseményeibe, és ahogy ez lenni szokott egy megható, érzelmekkel teli és tragikus történet bontakozik ki a szemünk előtt. Quinn mesél a családjáról, és az otthonukról, a szeretett Blackwood farmról, a kísértetről Lidércről, akivel néha barátok, néha pedig ellenségek, Mona Mayfairról, legnagyobb szerelméről és persze a Petronia-ról, aki vámpírrá változtatta őt.

Szerkezetileg ez is egy tipikus Vámpírkrónika. A főszereplő elmeséli a múltját, miközben haladnak tovább a jelen eseményei. A régiek közül, mint említettem Lestat tűnik fel, ő Quinn történetének hallgatója, és a végén Merrick is felbukkan egy rövid időre, de kettejükön kívül senki más. Helyettük számos új karaktert ismerhetünk meg, főképp Quinn múltjából, de közülük talán a három legfontosabb Lidérc, Mona és Petronia. Be kell vallanom, én még nem olvastam Anne Rice másik könyvsorozatát, a Mayfair Boszorkányokat, így semmit se tudok a Mayfair családról. Talán, aki ismeri őket, annak érdekes lehet, hogy Anne Rice ebben a könyvében keresztezte először a két különböző történetet, itt találkoznak először a vámpírok a Mayfair boszorkány családdal.

Quinn és Lidérc

A Vámpírkrónikák ugyebár sosem a kalandos történetük miatt voltak híresek, a könyvek megragadó gondolatai, a vámpírlét sötét és tragikus ábrázolása, a szereplők szenvedései mindig egyfajta keserédes hangulatot teremtettek. Most nem utaztunk vissza olyan messzire az időben, hisz Quinn csak 22 éves, és nem is régóta vámpír, így Anne Rice-nek nem kellett megerőltetnie magát a történelmi korok hiteles ábrázolása területén. És szerintem az se okoz senkinek se meglepetést, hogy már megint egy biszex főszereplőt kaptunk. (Nem bántás, és engem aztán cseppet sem zavar, de fura, hogy a Vámpírkrónikák összes férfi szereplője leszbikus. Sokan fanyalognak azon, hogy itt mindenki meleg. Nem, ők nem melegek. Ha pontosak akarunk lenni, akkor biszexuálisak. Bár mondjuk szerintem nem ez a lényeg az egészben, de mindegy.)

Kérdezhetnétek, hogy miben más Quinn története a korábbiaknál. Semmiben. Ugyanolyan érdekes, szokatlan és eseményekkel teli élete volt, mint a többieknek ezelőtt. A könyv remekül bemutatja a Blackwood család bonyolult viszonyait, hogy kinek-kivel milyen kapcsolata van, és ahogy haladt előre a történet egyre jobban tudtam gyűlölni Quinn anyját, Patsy-t. A fiúnak mindenben igaza volt, amit róla mondott, és én se éreztem volna másként a nő iránt a helyében. Aztán nagy hangsúlyt kapott végig Quinn és Lidérc kapcsolatának alakulása, hiszen mondhatni ennek volt a legnagyobb befolyása a fiú életére. Gyerekkorában őrültnek nézték, mert szellemet látott, akit rajta kívül senki más, aztán elfogadták így, és megpróbáltak vele élni. Persze a könyv végén kiderül, hogy kicsoda Lidérc valójában, és megkapjuk a magyarázatot arra, hogy miért lett olyan a kapcsolata Quinn-nel amilyen. Anne Rice csavart itt is néhányszor a történeten, de valahogy itt nem tudott olyan emlékezetes karaktereket alkotni, mint az első könyveiben.

A Blackwood Farm kifejezetten jobb volt, mint mondjuk a Merrick, vagy épp Vittorio története, de mégis, itt már semmi sem a régi. Érezni lehet, hogy az írónő kezd kifogyni az ötletekből, és így utólag talán jobb is, hogy 10 kötet után befejezte a Vámpírkrónikákat. Nem azt mondom, hogy nem tetszett, bár azért voltak részek, amiket csak nyűglődve olvastam, csak azt, hogy ennek se sikerült felülmúlnia az első három könyv zsenialitását. Már csak az utolsó könyv, a Vérhozsánna maradt, és aztán fájó búcsút veszek az egyik kedvenc könyvsorozatomtól.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/anne-rice-blackwood-farm
Értékelés: 5/4

Arrow (A zöld íjász) 2. évad összegzés

Tegnap este ért kint véget Amerikában az Arrow (A zöld íjász) második évada, ami nekem manapság az egyik kedvenc sorozatom. Tavaly ez volt az év újonca, rögtön az első évadban megszerettem, így természetesen folytattam a második évaddal, ami - így elöljáróban annyit mindenképp kijelenthetek - sokkal, de sokkal jobb, összeszedettebb és izgalmasabb lett, mint az első felvonás. Természetesen érkezik ősszel a harmadik évad, hisz a CW csatorna egyik legjobb nézettségi adatait szolgáltatja a széria, így egy ideig még biztosan a képernyőn láthatjuk a zöld ruhás igazságosztó kalandjait.

A második évad ott folytatódik, ahol az első abbamaradt. Oliver nehezen dolgozza fel anyja árulását, és a szeretett város, Starling City pusztulását, de vissza kell térnie az önkéntes száműzetésből, hogy felvegye a harcot a városba újonnan érkezett bűnözőkkel. Tommy halála miatt Oliver megfogadja, hogy többé nem lesz gyilkos, és ezentúl kissé humánusabb módon próbálja a bűnözőket elfogni. Újabb ellenségek és szövetségesek bukkannak fel, és a Fekete Kanári megjelenése még jobban felforgatja Oliver életét. Közben természetesen a visszaemlékezésekben tovább nyomon követhetjük Oliver a szigeten töltött második évének történéseit.

Kétségtelen, hogy a sorozat második évada minden területen felülmúlta az elsőt. Sokkal izgalmasabb, összeszedettebb a történet, a karakterfejlődés reális és hihető, érdekesebb karakterek és ellenségek bukkantak fel, sőt mi több, most valahogy az egész második évados koncepció is jobban átgondoltabbnak tűnik, mint az első. A múlt és a jelen szorosabban kapcsolódik egymáshoz és gyakorlatilag a szigeten töltött második év eseményei generálták mindazt a problémát, amivel Olivernek és barátainak a jelenben meg kell küzdeniük. A múlt és jelen kölcsönhatása remekül lett kitalálva, amiért hatalmas pacsi jár az íróknak. Szerintem senki se kezd el velem vitatkozni azon, hogy Slade karakteresebb és komplikáltabb ellenfél, mint Merlyn valaha volt. Én szeretem Slade-t, szerettem a szigeten, és szeretem a jelenben is, erős, határozott és céltudatos ellenfél, Oliver méltó ellenlábasa. A "barátokból ellenségek" motívum pedig mindig csak nyerő lehet, ha azt normálisan ábrázolják. Itt szerencsére ez történt.

Bármennyire szeretem Slade-t, azt viszont meg kell jegyeznem, hogy vele kapcsolatban minden jó volt az évad során, csak az indokaiba tudnék belekötni. Nem... számomra Shado halála nem elég indok arra, hogy ennyire Oliver ellen forduljon. Megértettem volna, ha Slade és Shado egy párt alkotnak, és akkor TÉNYLEG lett volna oka ennyire kiakadni és beleőrülni a fájdalomba, de Shado sosem volt az övé. Persze, értem én, hogy talán pont ezért akadt ki ennyire Oliverre, mert Olivernek ott volt Shado, és aztán eldobta őt Sara-ért, ami nem szép dolog, de hát nem nagyon lehetett volna máshogy megoldani a helyzetet. Nehéz kérdés, tényleg az, de számomra sokkal ütősebb lett volna az egész, ha Slade és Shado jönnek össze, és így veszti el Slade a lányt. (Sosem értettem Shado miért Oliverrel jött össze, Slade-el sokkal jobban összeillettek volna.)

Az évad másik nagy meglepetése Sara visszatérése, amit valljuk be, valahogy mégis látni lehetett előre. Sara-val nem tudok mit kezdeni. Úgy érzem lehetett volna ütősebb, valahogy olyan semmilyen se volt. Persze keménynek tűnt, és voltak jó jelenetei, de engem valahogy nem fogott meg. Mellesleg a dráma, amit levágtak vele és a családjával untatott. És azt sem értettem, hogy a jelenben miért jött össze Oliverrel megint. Szerintem ezt a szerelmi szálat nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Én meglettem volna nélküle. Nem kell minden évadba, a jelenbe és a múltba is beleerőltetni Olivernek valamilyen romantikus szálat, mert kezdem kifejezetten unni a dolgot. (Inkább arra kellene fordítani a műsoridőnek ezt a részét, hogy Oliver és Laurel között valami értelmes kapcsolatot építsenek ki. Mert hát mindenki tudja, hogy Oliver és Laurel lesznek a nagy szerelmes pár, így valahogy nem tudok izgulni a többi nőért.)

Felicity-t még mindig bírom, ő a legérdekesebb és legszerethetőbb női karakter a sorozatban, Oliver egyik leghűségesebb barátja, és habár én is szívesen látnám őket együtt, mégis úgy gondolom, hogy a kapcsolatukat nem szabad elrontani a romantikázással. Maradjanak barátok és társak, és akkor semmi sem megy tönkre. Laurelt még mindig nem szívlelem. Az évad első felében az alkoholista dolgaival csak az agyamra ment, és untam a szenvedését, aztán az évad végére kezdett érdekessé válni, mikor rájött Oliver és Sara titkára. (Mármint arra, hogy Oliver az Íjász és Sara a Kanári.) Bevallom, erre ilyen korán nem számítottam. Azt hittem Laurel lesz az utolsó, aki megtudja Oliver titkát, és elszenvednek ezen még pár évadot, így nagyot néztem, mikor ez mégis megtörtént. Mindenesetre Laurel elég könnyen fogadta a dolgot, én vártam volna egy kicsit nagyobb drámát az ügyben, de talán jobb is, hogy nem nyavalygott ezen is pár részen át.

Roy az, akit nem tudok hova tenni. Nagy várakozásaim voltak ebben az évadban vele kapcsolatban, azt hittem végre csatlakozik normálisan Oliverék csapatához, erre vele is csak végig gondok voltak. Az elején jól indult minden, de miután megkapta a Mirakuru-t, kezelhetetlen lett, és Slade-hez hasonlóan megőrült. Thea-val aranyosak, de Roy valahogy mégse olyan lett, mint amilyennek én vártam. Bízom benne, hogy a harmadik évadban ez megváltozik, mert én szeretni akarom Roy-t, de eddig sajnos nem sikerült. Moira és Thea nekem hihetetlenül feleslegesek ebben a sorozatban, felőlem mind a kettő meghalhatna, így Moira halála engem nem sokkolt, hanem inkább megkönnyebbülten fogadtam.

A végére hagytam Merlynt, akit szintén nem tudok hova tenni. Én az első évad végén azt hittem, hogy meghalt, erre persze, hogy nem. Ő is túlélte valahogy, ami még nem is lenne feltétlenül rossz, ha lenne valami értelme a jelenlétének, ami nincs a második évadban. Ennyi erővel nyugodtan maradhatott volna halott. És mikor kiderült, hogy ő Thea apja, akkor csak fogtam a fejem, hogy ez az egész kezd egy brazil szappanoperához hasonlítani. Már csak az hiányzik, hogy Merlyn Tommy után Thea-t is elrontsa teljesen. Nem tudom ebből mi lesz. Mivel Thea az évadzáróban Merlynnel tartott, így nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz velük a jövőben. Az évad utolsó pár része különösen izgalmas lett, nekem az utolsó két rész kifejezetten tetszett, és el sem tudom mondani, mennyire várom ezek után a harmadik évadot. Az Arrow egyre jobb és jobb sorozat, amit mindenkinek csakis szívből ajánlok. Ősszel folytatódik a harmadik évad, csak győzzük kivárni.

Értékelés: 10/9 (Laurel és Isabel miatt vontam le az egy pontot, őket nagyon nem bírtam elviselni, de minden mást imádtam.)

2. évad előzetes:

Karen Thompson Walker: Csodák kora

Fülszöveg:
Amikor a Föld forgása lassulni kezdett, még sokáig nem lehetett érzékelni a napok peremén domborodó plusz időt. Egyre csak gyűlt, mint a rejtett daganat. Eleinte még nem látszottak a következményei: a felerősödő gravitáció, a sötét és világos napszakok meghosszabbodása, mely a növények kipusztulásához vezetett, vagy hogy a bolygót védő mágneses mező gyengülése felerősítette a napkitörések káros hatásait. De lassacskán már a kevésbé egyértelmű következményekkel is szembe kellett nézniük az embereknek. Családok estek szét, és új, lázas szerelmek szövődtek. Barátságok lettek semmivé, és sokan teljesen magukra maradtak. Lehet, hogy annak, ami Juliával és a családjával történt, semmi köze nem volt a lassuláshoz. Ám a tizenegy éves lánynak hirtelen muszáj volt felnőnie és megtalálnia a túlélés lehetőségét egy pusztuló világban.

Mostanában próbálok olyan könyveket olvasni, amelyek már régóta a várólistámon vannak, így szedtem elő a Csodák korát, amire nagyon kíváncsi voltam. A fülszöveg alapján szerintem teljesen egyértelmű, hogy ez egy poszt-apokaliptikus történet, de azok közül egy olyan, amivel én még nem találkoztam. Hiszen általában a világvége történetek már ott kezdődnek, hogy ki tudja hány évvel ezelőtt elpusztult a világ, és hogy aztán hogyan élnek a túlélők, mivel kell megküzdeniük, mennyivel más az életük. Ennél a könyvnél ez nem így van, Walker története éppen a világ lassú változását, jobban mondva pusztulását mutatja be. Most pont annak lehetünk szemtanúi, hogy milyen az, mikor a világ lassan, de annál látványosabban megváltozik, és hogy ezzel a problémával hogyan próbálnak megküzdeni az emberek. Julia 23 éves korában meséli el, hogy milyen volt 11 éves gyerekként átélnie ezeket a dolgokat.

Senki nem látta előre, és az elején csak kis jelek utaltak rá, hogy a világ megváltozott. Csak néhány perccel nőtt meg a napok száma, aztán egy bizonyos idő múlva már néhány órával, és utána pedig hetekkel. Az elején könnyebb volt alkalmazkodni, de aztán egyre nehezebb lett minden. A kormány megpróbált úrrá lenni a pánikon és kezelték a gondok egy részét, de azzal csak még tovább rontottak a helyzeten. Igazából semmi félelmetes nem volt abban, ahogy a világ megváltozott, gondolhatnánk ezt, hisz ki ne örülne annak, ha nem csak 24 órából állna egy nap, hanem mondjuk harmincból vagy ötvenből? Ez ennél sokkal bonyolultabb, hiszen a Föld lassulásának szinte mindenre van hatása, több lett a napfény, erősebb a sugárzás, csökkent az elektromos mágneses mező ereje, és még sorolhatnám mi minden történt. A lényeg, hogy a világ és a környezet pusztulásával az emberek szintén veszélybe kerültek.

A könyv tulajdonképpen egy poszt-apokaliptikus történet lenne, mégis nem ezen van a hangsúly. Ez csak a hátteret adja a történethez, ez csak a körülményeket szolgáltatja. Hőseink nem a világ megmentésén munkálkodnak, nem próbálják megmenteni az emberiséget, nem harcolnak semmilyen ellenséggel, hanem csak próbálnak túlélni. A főszereplő sem egy szokványos tizenéves, vagyis valamilyen értelemben nem egy tipikus ifjúsági könyvről van szó, hiszen Julia 11 éves korában éli át ezeket a dolgokat. Tulajdonképpen még csak egy gyerek, egy egyke, aki szüleivel él együtt, aki csendes, magányos, és akinek csak egy barátja van. A könyv igazából arról szól, hogy egy ilyen egyre kilátástalanabb helyzetben, hogyan próbál tovább élni egy átlagos család, és egy átlagos gyerek, miközben körülöttük lassan, de véglegesen minden megváltozik.

Julia és családja drámája áll a középpontban, az, hogy miképp reagálnak erre a kilátástalan helyzetre. A szülei alapvetően másképp vélekednek a helyzetről, az apja higgadt és próbál racionálisan gondolkozni, míg az anyja már az elején kétségbeesik, készleteket kezd el tárolni, idegesen figyeli az újabb és újabb híreket, míg maga Julia gyerekként nem is igazán látja át a helyzet komolyságát. Persze érzékeli a világban bekövetkezett változásokat, de igazából abból érzi, hogy semmi sincs rendjén, ahogy a körülötte lévők élete és hozzá fűződő viszonyuk mennyire átalakul. Miközben az emberiség kettészakad az új "időszámítás" miatt, Julia elveszti legjobb barátnőjét, majd pedig a változások miatt kialakult új betegségnek köszönhetően pedig első gyerekkori szerelmét. A szülei kapcsolata se marad felhőtlen, és magában fel kell dolgoznia azt, hogy az apja megcsalta az anyját egy másik nővel, és majdnem ott is hagyta őket.

Igazából az a szörnyű ebben a könyvben, legalábbis szerintem, hogy ez nem csak egy légből kapott világvége történet, hanem az a szomorú (és egyben ijesztő), hogy ez még talán valamikor meg is valósulhat. Nem akarok most elkezdeni papolni a modern ember és a környezet kapcsolatáról, és hogy az ember kizsákmányol mindent, ami körbeveszi őt, meg a környezetszennyezés, állatfajok kihalása és stb., de mégis ez a helyzet, és ha így mennek tovább a dolgok, akkor talán valamikor a távoli jövőben az embernek valami hasonlóval igenis kell megküzdenie.

Lassú folyású, elgondolkodtató, mégis izgalmas történetet alkotott meg Walker, ahol nem magára a világvégére helyezte a hangsúlyt, hanem azt próbálta bemutatni, hogy egy ilyen helyzet mennyire befolyásolhatja egy átlagos család és egy átlagos lány életét. Az már csak hab a tortán, hogy a könyv emellett egy kemény társadalomkritika, ami ugyanúgy szól a mostani világunkról is, még ha ezt nehéz is elismerni. És a végén megjegyezném, hogy külön örültem annak, hogy nincs folytatása a könyvnek, ez pont így volt tökéletes egy önálló regényként.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/karen-thompson-walker-csodak-kora
Értékelés: 5/5*

Veronica Roth: A lázadó (A beavatott 2.)

Fülszöveg:
Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Gondoltam épp itt az ideje a kezembe vennem a folytatást, mert már csaknem egy év telt el az első rész olvasása óta. Persze mindennek meg van az oka, így legfőképp azért nem sietettem a második résszel, mert az első annyira nem fogott meg magának. Ne értsetek félre, jó volt az első könyv, elment egynek, habár magával az alap koncepcióval nem tudtam egyet érteni, mégsem mondanám azt rá, hogy rossz volt. Szerintem azon kevesek közé tartozok, akik nem lettek rajongók, akiket nem szippantott be annyira Tris világa, mint kellett volna. Így egy időre feledésbe merült a második rész, és bevallom őszintén csak most az elsőből készült film megnézése után jutott eszembe. Így végre sorra került.

A történet ott folyatódik, ahol A beavatott végén abbamaradt. Miután Tris és Tobias sikeresen véget vetettek Jeanine szimulációjának, mely az Önfeláldozó csoport ellen irányult, mindannyian a rendszer árulóivá váltak, így menekülniük kell. Tris, Négyes, Marcus, Peter és Caleb a Barátságosaknál keresnek egy időre menedéket, de ott sem maradhatnak sokáig. Egy izgalmas kaland veszi kezdetét, még jobban kibontakozik a forradalom és az ellenállás. Tris és a többiek útja a Barátságosak táborától kezdve, az Őszinték központján át visszavezet a Bátrak otthonába. Miközben a csoport nélküliek sem húzzák meg magukat tovább. Részesei lesznek a kialakuló lázadásnak, és a helyzet igencsak kaotikussá válik, miközben kiderül, hogy Marcus valami olyasmi információ birtokában van, ami alapjaiban véve megváltoztathatja az emberek hozzáállását a dolgokhoz.

Próbáltam egy rövid és átfogó képet lefesteni a második könyv történetéről, de ez csak a nagyon rövid váz, hiszen ebben a könyvben annyi minden történik, hogy én is csak kapkodtam a fejem. Természetesen mindez csakis pozitívum, hiszen egy cseppet sem untam magam olvasás közben, és nem csak én nem, hanem a szereplőink se. Tris és Négyes folyamatosan úton vannak, mennek ide-oda, teszik a dolgukat, ami kell a túléléshez, vannak itt harcok és összetűzések egymás hegyén-hátán. Adrenalin az van bőven, így ezen a téren már most felülmúlta a könyv az előzőt. Nagyon élveztem a történetet, nem lehet panaszom. Titkok derültek ki, árulók lepleződtek le, emberek haltak meg, akikre semmiképp se számítottam, és közben az izgalmas történet mellett a karakterek tovább fejlődtek.

Tris és Négyes

Tris most nőtt a szívemhez. Habár az első könyvben is érdekes volt olvasni, ahogy egy csendes, visszafogott és gyenge lányból egy erős Bátorrá válik, és szépen volt leírva az egész folyamat, méghozzá reálisan (ami nagyon fontos!), nekem a mostani karakterfejlődése ha lehet még jobban tetszett. Roth tökéletesen át tudta adni, min megy át Tris. Gyászolja a szüleit, akiket elvesztett, bűntudata van Will halála miatt, akit ugyebár csak önvédelemből ölt meg, de mégse tud rajta továbblépni, és ezzel párhuzamosan jelentősen kiveszi a részét a lázadók akcióiból. Már nem az a gyenge lány, aki volt, és néha a megnyilvánulásai kicsit hisztisek voltak, mégis érezni lehetett mennyire szenved magában, miközben kívülről erősnek akarja mutatni magát. Ráadásul most Tris és Négyes kapcsolata se alakult olyan simán, hiszen sok dologban összevesztek, és voltak dolgok, amiket teljesen máshogy láttak, így néha zavar volt a paradicsomban. Ennek örültem, hisz a háború közepén mégsem lenne annyira reális, ha folyton szerelmesen ömlengenének egymásnak.

Sok titok és rejtély kiderül ebben a könyvben, és azokat a csoportokat, akik korábban nem kaptak nagyobb szerepet, most lehet jobban megismerni. Gondolok itt mondjuk a Barátságosakra, az Őszintékre, vagy épp a Műveltekre. Mellettük a csoport nélküliek is előtérbe kerülnek, akiknek igen határozott elképzelésük van, hogy mit akarnak elérni. (Némi hátsószándékkal, de erre számítani lehetett.) Céljuk, a csoportrendszer megszüntetése, amit kitűnő (és talán kissé alattomos) tervüknek köszönhetően a végére sikerül elérniük. Négyes anyjának felbukkanását már nem tudta bevenni a gyomrom, de valahogy mégis számíthattam volna rá. (Figyeljétek meg, ha egy könyvben az van, hogy a főszereplő szülei meghaltak évekkel ezelőtt valamilyen rejtélyes módon, akkor a végére mindig kiderül, hogy valójában mégis élnek.)

Nem akarok hazudni, ez a könyv sokkal jobban tetszett, mint az előző, sokkal összeszedettebbnek, logikusabbnak, izgalmasabbnak és mozgalmasabbnak éreztem. Trist megkedveltem, Négyes még mindig teljesen semleges, én valahogy nem szerelmesedtem bele, Calebet pedig most utáltam meg véglegesen. (Remélem meghal valamikor, mert egy rohadt nagy áruló, az az igazság.) Marcus még mindig ellenszenves, és néha képen töröltem volna, Jeanine miatt meg egy percig sem hullajtok könnyeket. A könyv végén kiderülő nagy titok pedig érdekes fejleményeket tartogat a harmadik részre. Kíváncsi vagyok a trilógia befejezésére, így szerintem most nem fogok ismét egy évet várni, hogy olvassam a folytatást. (De azért ne legyenek illúzióink: ezt a csoportrendszert még mindig kifejezetten baromságnak gondolom, így jobb is, hogy végre megszűnt.:)

Tovább információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/veronica-roth-a-lazado
Értékelés: 5/5 (Ez most abszolút megérdemli az 5 pontot!)

Gayle Forman: Ha maradnék (Ha maradnék 1.)

Fülszöveg:
És te hogyan döntenél?
Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.
Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.
Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.
Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

Nem hallottam ezelőtt erről a könyvről. Filmet készítenek belőle, vagyis már elkészítették és Amerikában augusztusban lesz a premier, és mivel az előzetes felkeltette az érdeklődésemet, így gondoltam elolvasom a könyvet. Most épp jól jött egy egyszerű realista könyv, amilyet már kifejezetten régen olvastam. Nem valami terjengős olvasmány, egy nagy alap kivégeztem, aminek nem csak a rövidsége az oka, hanem az is, hogy nagyon tetszett.

A történet nem valami bonyolult, és ha a fülszövegből esetleg nem lenne mindenkinek világos, akkor itt a lényeg: Mia egy tehetséges fiatal csellista, akit támogatnak a szülei, aki éppen a Julliardra felvételizik. Van egy helyes és szeretnivaló barátja, Adam, aki bármit megtenne érte. Van egy legjobb barátnője, Kim, és egy szerető családja, akikkel remek a kapcsolata. Vagyis mindene meg van az életben, amire csak vágyhat. Ám egy napon minden szertefoszlik, mikor a család autóbalesetet szenved. Mia kómába kerül, és szellemként a földön marad két világ között, miközben el kell döntenie, hogy mihez kezdjen az életével. Adja fel, és lépjen tovább a családjához, akik életüket vesztették a balesetben, vagy pedig harcoljon és éljen tovább, azokért, akik várnak rá.

Nem a történet fontos ebben a könyvben, és szerencsére nem egy szerelmes regényről van szó. Tudom, tudom... ha megnézitek az előzetest, akkor azt fogjátok gondolni, hogy Mia és Adam szerelme a lényeg, (én is ezt hittem, ezért kicsit féltem a könyvtől) de mégsem ez történik. Ez nem egy tragikus szerelmi történet, hanem egy lányról szól, akinek élete legnehezebb döntését kell meghoznia, amiben senki más nem segíthet neki, amiben senkire sem támaszkodhat. A könyv gyakorlatilag egy nap alatt játszódik, kora reggel van a baleset és másnap reggelig Mia-t próbálják megmenteni a kórházban, és közben a lány visszaemlékszik az élete legmeghatározóbb, és talán legszebb emlékeire, melyek a szeretteivel kapcsolatosak. Bemutatja nekünk a családját, a szüleit és az öccsét, akiket mindenkinél jobban szeretett, és akiket elvesztett a balesetben, megismerhetjük a nagyszüleit, a legjobb barátnőjét, Kimet, és persze Adamet, valamint a kapcsolatuk kialakulását. Továbbá kiderül, hogy Mia mennyire zenebolond, hogy a zene milyen fontos szerepet tölt be az életében.

A könyv több dologról szól egyszerre. Egyrészt megmutatja, hogy bárkivel történhetnek tragédiák teljesen váratlanul, és hogy ezeket milyen nehéz feldolgozni. Szól a gyászról, a halál elfogadásáról, és arról, hogy ki hogyan dolgozza fel ezt. Szól arról, hogy a szép az élet és amíg lehet élvezni kell. Szól a család, a barátság, a szerelem fontosságáról, melyek egy ember életének meghatározó elemei. És persze szól a felnőtté válásról. Mia élete legnehezebb döntésére kényszerül, és a tragédia miatt kénytelen felnőni és felnőttként gondolkozni. Mivel tesz jót magának és a körülötte lévőknek? Ha meghal vagy ha küzd és életben marad? Melyik a könnyebb és melyik a nehezebb döntés? Egyik sem egyértelmű, és Mia se tudja, hogy melyikkel járna jobban. A könyv tele van szép gondolatokkal az életről, gyönyörű hasonlatok és leírások követik egymást, ami szintén csak növelte a könyv színvonalát a szememben.

A könyv vége nyitott, és elsőnek még én sem értettem, hogy akkor most mi van... és hogy mit választott Mia, de aztán mikor másodjára elolvastam újra a végét, akkor teljesen nyilvánvalóvá vált. (Meg mert elolvastam a második könyv fülszövegét, ami aztán teljesen spoileres, így ha ti nem akarjátok előre megtudni a lényeget, akkor inkább ne tegyetek úgy, mint én:) Remek és elgondolkodtató könyv volt, és várom a filmet, habár van egy olyan félelmem vele kapcsolatban, hogy egy szerelmes giccsparádét faragnak belőle, és elveszti a történet az igazi mondanivalóját, de ne legyen igazam.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/gayle-forman-ha-maradnek
Értékelés: 5/5

Bónuszként gondoltam a végére kirakom a film előzetesét, hátha valaki másnak is felkelti az érdeklődését ez a remek történet. :)

Vámpírakadémia (film)

A történet:
Rose, egy zabolátlan dampyr (félig ember, félig vámpír testőr), akit mora barátnőjével, Lissával együtt szökés közben kapnak el és visznek vissza az eldugott St. Vladimir Akadémiára. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa egy mora (halandó vámpír) nemesi család sarja, egy hercegnő, ami miatt folyamatos életveszélyben van. Mindketten az átlagos vámpírdiákok életét próbálják élni, de Lissa különleges mágikus képességei és a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem nem javít a helyzeten. Az iskola valószínűleg a legrosszabb búvóhely számukra, ezért Rose keményen edz, hogy hivatalosan is Lissa testőre lehessen. Addig is kénytelenek szembenézni a belső és külső támadásokkal, amit a kegyetlen strigák (hallhatatlan vámpírok) jelentenek, akiknek mindent megér, hogy levadásszák a mora trónörököst, Lissát. (Forrás: port.hu)

Tudnom kellett volna, de én még bizakodtam. A Vámpírakadémia film reklám kampánya borzalmasra sikeredett, így már az első poszter, az első előzetes megjelenésekor sokan fanyalogni kezdtek, azon aggódva, hogy kedvenc könyvsorozatukból egy borzalmas, paródia jellegű filmet készítenek. Tényleg borzalmas volt az előzetes, egy gagyi, ostoba vígjátékra hasonlított az egész, de én nem adtam fel a reményt. Bíztam benne, hogy a rossz előzetes, mégis jó filmet hoz, vagy legalábbis nem lesz olyan rossz a film, mint amit az előzetes sugallt. Nos, így a film megnézése után kijelenthetem: igazuk volt azoknak, akik aggódtak, mert ez a film valami borzalmas. A legrosszabb könyvadaptáció, amit valaha láttam. Megértem a kritikusok fanyalgását, és a sok csalódott rajongót, mert a könyv ennél ezerszer jobb volt, és egy igazán érdekes és izgalmas filmet lehetett volna belőle kihozni.

Mi lehetett a gond? Feltehetnénk ezt a kérdést. Szerintem borzalmas volt már alapvetően a film reklámkampánya, itt kezdődtek a gondok. Mondjuk így utólag megértem, hogy miért volt az is szörnyű, mert egy ilyen filmet nem lehetett volna jobban eladni. A Vámpírakadémia nem tudja, hogy mi akart lenni. Vígjáték? Nem, ahhoz próbált komolynak tűnni. Dráma? Nem, ahhoz túlságosan gyerekes és ostoba stílussal operált. Vámpíros film? Nem, azt az egyedi és még sehol sem látott vámpírmitológiát, melyet Richelle Mead olyan jól megálmodott, a film teljesen szétbarmolta. Aki nem olvasta előtte a könyveket az szerintem egy kukkot nem értett belőle, hogy akkor most miért is mások a morák, a damphyrok, a strigák. A film az elején gyorsan ledarálja a rövid bemutatást, de abból egy avatatlan néző semmit nem ért meg. Odadobja nekik a fogalmakat, és kész. Meg kell érteniük, de nem értik. Hogy miért is a damphyrok a morák testőrei? Hogy kik is a strigák pontosan? Hogy a morákat tulajdonképpen miért is kell megvédeni, mikor mindegyiknek van különleges képessége? Ezernyi kérdés, melyre a néző nem kap választ.

Én próbáltam pozitívan hozzáállni ehhez a filmhez, de így utólag örülök neki, hogy a premier idején nem mentem el moziba megnézni, mert én ezért a zagyvaságért semennyi pénzt nem adtam volna ki. Igen, bevallom, online néztem meg angolul, így ennek annyi előnye volt, hogy megkíméltem magam a magyar szinkron borzalmaitól. (Mert hogy a mozikban magyar szinkronnal vetítették, ami úgy hallottam ismét csapnivaló lett.) Senkit nem akarok ettől a filmtől eltántorítani, de ha szeretted a könyvet, akkor inkább nagy ívben kerüld el a filmet, mert a könyvhöz képest egy nagy borzalom. Ha pedig nem ismerted a könyveket ezelőtt, akkor inkább bele se kezdj, mert az égvilágosan semmit nem fogsz érteni. Emellett pedig halálra fogod unni magad.

Igazából nem akarok erről a filmről sokat írni, így röviden lezavarom, hogy mi minden volt benne a rossz. Írhatnám azt, hogy az egész film egy nagy kalap tudjátok mi, de akkor megvádolhatnátok, hogy csak rámondom, hogy rossz, és nem indoklom meg a véleményem. Így röviden azért mégis leírom, hogy nekem mi nem tetszett benne. Borzalmas volt a vágás, és olyan gyorsan süvítettünk végig a történeten, hogy mondom, akik nem olvasták a könyveket, semmit nem értettek belőle. Sok dolgot így is kihagytak, de ez se segített rajta. Nagyon összesűrítették a történetet, kapkodtak, hisz kevés volt a műsoridő (alig másfél órás a film, ez erre nem elég, bőven lehetett volna 2 órás), így gyakorlatilag nem volt lehetőség a karakterek mélyebb bemutatására.

Mindenkit csak úgy odaböktek a vászonra, és senki nem kapott igazi mélységet. Talán Rose-ra fordítottak nagyobb figyelmet, hisz ő a főszereplő, de Lissa, Christian, Dimitri és mindenki más csak egy papírmasé figurának tűnt. A könyves karaktereknek híre sem maradt a vásznon. Senkit nem lehetett megkedvelni, senkivel nem lehetett együtt érezni. A színészi játék egyeseknél iszonyat gyenge volt. Lucy Fry Lissa-ja tényleg borzalmas, semmi köze a könyves törékeny, depressziós, kétségekkel teli félénk lányhoz. Dimitri és Christian lehetettek volna jók, ha több idő jut a karakterek bemutatására és a nézőkkel való megszerettetésére. A két páros közti kémia a nullával egyenlő, és a filmből ki sem derül, hogy akkor most Rose és Dimitri, valamint Lissa és Christina mit is szerettek meg egymásban. Összejönnek random minden magyarázat nélkül, és nekünk éreznünk kellene a vonzódást, a kialakuló szerelmet mindkét esetben, de én nem éreztem semmit. (A Rose és Dimitri "ágyjelenet" a végén pedig valami pocsék volt, nulla kémiával és érzelemmel.)

A film közben végig idegesítettek a gagyi popzenék és a popkulturális utalások, melyeknek semmi helye nem volt egy ilyen kaliberű vámpíros filmben. (Értem én, hogy reklám meg minden, de hogy jön ide a Facebook, az Iphone meg a többi?!) Az akciójelenetek nagy része szánalmasan koreografált, talán a végén lévő tetszett valamennyire.  Ez a film szerintem minden téren megbukott. Mint vámpíros film egy borzalom és érthetetlen az avatatlan nézőknek, az akciók gyengék, az érzelmek és a párosok közötti kémia a nullával egyenlő, a karakterábrázolás felületes és nem elég mély, hogy általa szerethetővé váljanak a karakterek.

Igazából két dolog tetszett ebben a filmben, és ezért kapja a két pontot, mert ennél többet nem érdemel. A film egyetlen mozzanata, amit sikeresen adaptáltak a vászonra, a Rose és Lissa közti mély barátság. A szoros kapcsolatuk számomra átjött. A filmben is érezni lehetett mennyire szeretik egymást, mennyire fontosak egymásnak. A barátság előtérbe helyezése a könyvben központi elem, így örültem annak, hogy itt is átjött ez mennyire fontos. A másik, ami tetszett... pontosabban aki tetszett, az pedig Mason és az őt megformáló színész, Cameron Monaghan. Én csak nála láttam valami igazán értékelhető színészi alakítást, pedig nem volt könnyű dolga, mert az amúgy is kevés könyves szerepét, a filmben még jobban megkurtították. Mindenesetre sikeresen átadta Mason aranyos jellemét, és érezni lehetett mennyire odavan Rose-ért. Mellesleg Cameron Monaghan tök helyes volt ebben a filmben, mintha csak rászabták volna Mason karakterét. Szerintem ő volt a legtökéletesebb casting döntés. (Jó, azt még megjegyzem, hogy Dimitri és Christian szintén helyesek voltak, de a karakterek elrontása mellett, a jó külső nem elég ahhoz, hogy értékelni tudjam őket.)

Ez egy borzalmas film, nem tudok sajnos mást mondani, és csak erős idegzetűeknek ajánlom. Gyenge volt a bevétel Amerikában és nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz folytatás. Ha az is ilyen lett volna, akkor inkább ne is legyen. Ha mégis a folytatás mellett döntenek, akkor iszonyat gyorsan cseréljék le a rendezőt, a forgatókönyvírót, és olyan személyt bízzanak meg a film elkészítésével, aki ismeri és jól át tudja adni az alapanyagot.
Értékelés: 10/2

Előzetes: