Lestat visszatér, mint megváltó és démon, és természetesen főszereplő a kapzsiság és a gyűlölet nemzedékeken átnyúló, családi rémdrámájában, amelyben van vérszomj és árulás, megszállottság és anyagyilkosság. Blackwood Farm pompás déli udvarházában, a louisianai sötét mocsári ciprusok között véres titkok és családi kísértetek lappanganak. A ház és a titkok örököse a fiatal, szeles és jóképű Quinn Blackwood, Lestat gyámoltja. Ám Quinnt nemcsak a múlt és a saját vágyai fenyegetik, hanem az ezeknél sokkal veszélyesebb familiáris, a lidérces doppelgänger, amely képes lenne elpusztítani őt és a többieket. Csupán a túlvilági és az evilági hatalmak – Lestat és a Mayfair-család – szövetsége óvhatja meg Quinnt önmagától és a szellemeitől, vagy mentheti meg halálra ítélt szerelmét önnön halandóságától. Anne Rice idegborzoló tehetségének legjavát adja ebben a félrevezetően jámbor című, sokkoló, kegyetlen és fülledten érzéki regényben. Vámpírok és boszorkányok, férfiak, nők és lidércek vergődnek a halál és a pusztulás, a vér és a tűz, a kegyetlenség és a végzet hálójában.
Lassan de biztosan haladok a Vámpírkrónikákkal, és már csak egy könyv hiányzik a sorozatból, amit szerintem majd a nyáron mindenképp kézbe fogok venni, és akkor letudom az összeset. Aki rendszeresen olvassa a blogomat annak talán feltűnhetett mennyire szeretem Anne Rice Vámpírkrónikák regénysorozatát és a karaktereket, akiket megalkotott. A Blackwood Farm a 9. rész, és mint már az az utolsó néhány könyv esetében is volt, új főszereplőt kaptunk a régi kedvencek helyett. Hogy ez gond vagy sem, azt mindenki döntse el maga. (Én személy szerint hiányolom a régi gárdát, de azért Lestat legalább itt is szerepelt.)
A mostani történet főszereplője Tarquin Blackwood, vagy ahogy mindenki hívja Quinn, egy fiatal 22 éves férfi, aki Lestat segítségét kéri. Quinn arra kéri Lestatot, hogy segítsen neki megölni az őt üldöző és fenyegető szellemet, Lidércet, aki egészen gyerekkora óta végigkísérte az életét. Közben Quinn beavatja Lestatot halandó majd pedig rövid vámpíréletének eseményeibe, és ahogy ez lenni szokott egy megható, érzelmekkel teli és tragikus történet bontakozik ki a szemünk előtt. Quinn mesél a családjáról, és az otthonukról, a szeretett Blackwood farmról, a kísértetről Lidércről, akivel néha barátok, néha pedig ellenségek, Mona Mayfairról, legnagyobb szerelméről és persze a Petronia-ról, aki vámpírrá változtatta őt.
Szerkezetileg ez is egy tipikus Vámpírkrónika. A főszereplő elmeséli a múltját, miközben haladnak tovább a jelen eseményei. A régiek közül, mint említettem Lestat tűnik fel, ő Quinn történetének hallgatója, és a végén Merrick is felbukkan egy rövid időre, de kettejükön kívül senki más. Helyettük számos új karaktert ismerhetünk meg, főképp Quinn múltjából, de közülük talán a három legfontosabb Lidérc, Mona és Petronia. Be kell vallanom, én még nem olvastam Anne Rice másik könyvsorozatát, a Mayfair Boszorkányokat, így semmit se tudok a Mayfair családról. Talán, aki ismeri őket, annak érdekes lehet, hogy Anne Rice ebben a könyvében keresztezte először a két különböző történetet, itt találkoznak először a vámpírok a Mayfair boszorkány családdal.
A Vámpírkrónikák ugyebár sosem a kalandos történetük miatt voltak híresek, a könyvek megragadó gondolatai, a vámpírlét sötét és tragikus ábrázolása, a szereplők szenvedései mindig egyfajta keserédes hangulatot teremtettek. Most nem utaztunk vissza olyan messzire az időben, hisz Quinn csak 22 éves, és nem is régóta vámpír, így Anne Rice-nek nem kellett megerőltetnie magát a történelmi korok hiteles ábrázolása területén. És szerintem az se okoz senkinek se meglepetést, hogy már megint egy biszex főszereplőt kaptunk. (Nem bántás, és engem aztán cseppet sem zavar, de fura, hogy a Vámpírkrónikák összes férfi szereplője leszbikus. Sokan fanyalognak azon, hogy itt mindenki meleg. Nem, ők nem melegek. Ha pontosak akarunk lenni, akkor biszexuálisak. Bár mondjuk szerintem nem ez a lényeg az egészben, de mindegy.)
Kérdezhetnétek, hogy miben más Quinn története a korábbiaknál. Semmiben. Ugyanolyan érdekes, szokatlan és eseményekkel teli élete volt, mint a többieknek ezelőtt. A könyv remekül bemutatja a Blackwood család bonyolult viszonyait, hogy kinek-kivel milyen kapcsolata van, és ahogy haladt előre a történet egyre jobban tudtam gyűlölni Quinn anyját, Patsy-t. A fiúnak mindenben igaza volt, amit róla mondott, és én se éreztem volna másként a nő iránt a helyében. Aztán nagy hangsúlyt kapott végig Quinn és Lidérc kapcsolatának alakulása, hiszen mondhatni ennek volt a legnagyobb befolyása a fiú életére. Gyerekkorában őrültnek nézték, mert szellemet látott, akit rajta kívül senki más, aztán elfogadták így, és megpróbáltak vele élni. Persze a könyv végén kiderül, hogy kicsoda Lidérc valójában, és megkapjuk a magyarázatot arra, hogy miért lett olyan a kapcsolata Quinn-nel amilyen. Anne Rice csavart itt is néhányszor a történeten, de valahogy itt nem tudott olyan emlékezetes karaktereket alkotni, mint az első könyveiben.
A Blackwood Farm kifejezetten jobb volt, mint mondjuk a Merrick, vagy épp Vittorio története, de mégis, itt már semmi sem a régi. Érezni lehet, hogy az írónő kezd kifogyni az ötletekből, és így utólag talán jobb is, hogy 10 kötet után befejezte a Vámpírkrónikákat. Nem azt mondom, hogy nem tetszett, bár azért voltak részek, amiket csak nyűglődve olvastam, csak azt, hogy ennek se sikerült felülmúlnia az első három könyv zsenialitását. Már csak az utolsó könyv, a Vérhozsánna maradt, és aztán fájó búcsút veszek az egyik kedvenc könyvsorozatomtól.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/anne-rice-blackwood-farm
Értékelés: 5/4
A mostani történet főszereplője Tarquin Blackwood, vagy ahogy mindenki hívja Quinn, egy fiatal 22 éves férfi, aki Lestat segítségét kéri. Quinn arra kéri Lestatot, hogy segítsen neki megölni az őt üldöző és fenyegető szellemet, Lidércet, aki egészen gyerekkora óta végigkísérte az életét. Közben Quinn beavatja Lestatot halandó majd pedig rövid vámpíréletének eseményeibe, és ahogy ez lenni szokott egy megható, érzelmekkel teli és tragikus történet bontakozik ki a szemünk előtt. Quinn mesél a családjáról, és az otthonukról, a szeretett Blackwood farmról, a kísértetről Lidércről, akivel néha barátok, néha pedig ellenségek, Mona Mayfairról, legnagyobb szerelméről és persze a Petronia-ról, aki vámpírrá változtatta őt.
Szerkezetileg ez is egy tipikus Vámpírkrónika. A főszereplő elmeséli a múltját, miközben haladnak tovább a jelen eseményei. A régiek közül, mint említettem Lestat tűnik fel, ő Quinn történetének hallgatója, és a végén Merrick is felbukkan egy rövid időre, de kettejükön kívül senki más. Helyettük számos új karaktert ismerhetünk meg, főképp Quinn múltjából, de közülük talán a három legfontosabb Lidérc, Mona és Petronia. Be kell vallanom, én még nem olvastam Anne Rice másik könyvsorozatát, a Mayfair Boszorkányokat, így semmit se tudok a Mayfair családról. Talán, aki ismeri őket, annak érdekes lehet, hogy Anne Rice ebben a könyvében keresztezte először a két különböző történetet, itt találkoznak először a vámpírok a Mayfair boszorkány családdal.
Quinn és Lidérc
A Vámpírkrónikák ugyebár sosem a kalandos történetük miatt voltak híresek, a könyvek megragadó gondolatai, a vámpírlét sötét és tragikus ábrázolása, a szereplők szenvedései mindig egyfajta keserédes hangulatot teremtettek. Most nem utaztunk vissza olyan messzire az időben, hisz Quinn csak 22 éves, és nem is régóta vámpír, így Anne Rice-nek nem kellett megerőltetnie magát a történelmi korok hiteles ábrázolása területén. És szerintem az se okoz senkinek se meglepetést, hogy már megint egy biszex főszereplőt kaptunk. (Nem bántás, és engem aztán cseppet sem zavar, de fura, hogy a Vámpírkrónikák összes férfi szereplője leszbikus. Sokan fanyalognak azon, hogy itt mindenki meleg. Nem, ők nem melegek. Ha pontosak akarunk lenni, akkor biszexuálisak. Bár mondjuk szerintem nem ez a lényeg az egészben, de mindegy.)
Kérdezhetnétek, hogy miben más Quinn története a korábbiaknál. Semmiben. Ugyanolyan érdekes, szokatlan és eseményekkel teli élete volt, mint a többieknek ezelőtt. A könyv remekül bemutatja a Blackwood család bonyolult viszonyait, hogy kinek-kivel milyen kapcsolata van, és ahogy haladt előre a történet egyre jobban tudtam gyűlölni Quinn anyját, Patsy-t. A fiúnak mindenben igaza volt, amit róla mondott, és én se éreztem volna másként a nő iránt a helyében. Aztán nagy hangsúlyt kapott végig Quinn és Lidérc kapcsolatának alakulása, hiszen mondhatni ennek volt a legnagyobb befolyása a fiú életére. Gyerekkorában őrültnek nézték, mert szellemet látott, akit rajta kívül senki más, aztán elfogadták így, és megpróbáltak vele élni. Persze a könyv végén kiderül, hogy kicsoda Lidérc valójában, és megkapjuk a magyarázatot arra, hogy miért lett olyan a kapcsolata Quinn-nel amilyen. Anne Rice csavart itt is néhányszor a történeten, de valahogy itt nem tudott olyan emlékezetes karaktereket alkotni, mint az első könyveiben.
A Blackwood Farm kifejezetten jobb volt, mint mondjuk a Merrick, vagy épp Vittorio története, de mégis, itt már semmi sem a régi. Érezni lehet, hogy az írónő kezd kifogyni az ötletekből, és így utólag talán jobb is, hogy 10 kötet után befejezte a Vámpírkrónikákat. Nem azt mondom, hogy nem tetszett, bár azért voltak részek, amiket csak nyűglődve olvastam, csak azt, hogy ennek se sikerült felülmúlnia az első három könyv zsenialitását. Már csak az utolsó könyv, a Vérhozsánna maradt, és aztán fájó búcsút veszek az egyik kedvenc könyvsorozatomtól.
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/anne-rice-blackwood-farm
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése