Régebben néztem a sorozatot és mivel nagyon tetszett, így el szerettem volna olvasni mindig is a könyvet, csak aztán valahogy feledésbe merült. Nos, hétvégén a könyvtárban keresgélve megakadt a szemem a könyvön és ha már ott voltam, akkor ki is kölcsönöztem.
A történet: „Ha ez a telefon megszólal, halott vagyok. Fuss, ahogy csak bírsz, kisanyám. Fuss, meg ne állj, mert már nem leszek ott, hogy segítsek.” – búcsúzott szerelmétől Gringó, a hírhedt drogcsempész. És a telefon megszólalt. Teresa Mendoza, az ártatlan mexikói lány Algecirasban, Spanyolország Afrikához közeli végében köt ki, ahol új életet kezd. Pincérkedik, majd az új szeretőjével drogszállítmányokat közvetítenek Marokkóba. Teresa eszével, szorgalmával, szervezőképességével és bátorságával az egyik legnagyobb drogkereskedő társaság fejévé válik a Mediterrániumban, és egyben a spanyol társadalom legtitokzatosabb nagyasszonyává.
Mint már írtam a sorozatot szerettem, és mikor elkezdtem olvasni a könyvet akkor fogalmam sem volt mire számítsak. Nem azt mondom, hogy csalódtam, de hozzá kellett szoknom a könyv felépítéséhez és a stílusához ami eltér a sorozattól. Nem nagyon akarom a kettőt összehasonlítani, de mivel a sorozatot láttam elsőnek akaratlanul is ahhoz hasonlítom a könyvet. Egye fene, mégis összehasonlítom a kettőt... :) A könyv úgymond két szálon fut, egyrészt az író mesél nekünk, leírja hogy milyen kutatásokat végzett a könyv írása közben, hogy kiket interjúvolt meg, milyen bennfentesekkel találkozott, akiktől a hiányzó részleteket próbálta volna összegyűjteni a könyv megírásához. Ezekkel a részekkel általában ugrunk az időben, úgymond átvezetőként szolgálnak egyes fontosabb történések közt. Aztán pedig a másik szálon fut maga az esemény, Teresa története.
Igazából még mindig nem tudom, hogy mit gondoljak erről a megoldásról, kissé szokatlan, hogy az író beleveszi saját magát a könyvbe, amit ír, nem is tudom, kicsit olyan mintha ez az egész csak lapkitöltésnek lett volna belerakva. Pedig pontosan értem, hogy mi volt vele a célja, hogy még valószerűbbé tegye az egészet, hogy lássuk mennyit dolgozott vele, hogy érezzük, ez a könyv tényleg valóban élő emberekről szól.
A történet java része megegyezik a sorozatéval, de engem mégis meglepett, hogy bizonyos karakterek az eredeti műben nem is szerepelnek (például Ratas vagy Veronica) és hogy némely dolog máshogy történik a könyvben. Persze értem ennek is az okát. A sorozat 63 részes, és hogy ennyi ideig tartson meg kellett tölteni plusz eseményekkel, izgalmakkal és szereplőkkel, plusz a sorozatban folyamatosan látjuk a másik oldal ténykedéseit, míg a könyvben csak Teresa története elevenedik meg előttünk. A könyv legalább annyira tetszett, mint a sorozat, bár szerintem bőven ki lehetett volna hagyni az író magyarázatait és annak a leírását, hogy kivel milyen interjút készített.
Talán azt tudnám a könyv egyetlen negatív oldalaként említeni, hogy Teresa-n kívül a többi szereplőt nem nagyon lehet megismerni, nem tudunk velük azonosulni (sőt talán még a főhősnővel sem annyira), csak keveset tudunk meg róluk, nem tudom, valahogy a sorozatban jobban ki voltak fejtve ezek a szálak és történések is.
Nem rossz könyv ez, csak nem erre számítottam, egyszer mindenképp megérte elolvasni.
A könyvről: http://moly.hu/konyvek/arturo-perez-reverte-a-del-kiralynoje
5/4
Ui: És ha valakit esetleg érdekelne ezek után a sorozat, itt van az egyik előzetese.:) Régebben a Cool-on adták, most nem tudom adják-e valamelyik csatornán.
Az American Horror Story első évadát nagyon szerettem (meg benne Evan Peters-t), így egyértelműen belevágtam a második évadba is, ami 2012 november közepétől 2013 januárig tartott. A sorozat specialitása, hogy az évadok külön történeteket mesélnek el, néhány színész feltűnik mindegyikben csak épp más karaktert megformálva. Míg az első évad a Gyilkos Házról szólt, a másodikban egy Elmegyógyintézet mindennapjaiba kaphatunk betekintést. És már lehet tudni, hogy lesz harmadik évad is, ami a rajongói spekulációk alapján boszorkányokról fog szólni. Ki tudja, majd meglátjuk... de nézzük inkább most azt, hogy mit lehet tudni a második évadról. És azért írok erről külön, mert mint már említettem ez egy teljesen külön történet, aminek semmi köze az előzőhöz.
Mivel az első évadot nem, így még ezt sem vetítették Magyarországon, így nincs hivatalos magyar címe.
A történet: Adott nekünk egy elmegyógyintézet a Briarcliff, ahol szörnyűséges és megmagyarázhatatlan dolgok történnek az évad folyamán. Az egyház működteti ezt a helyet, idekerülnek azok az emberek, akik nem képesek beilleszkedni a normális társadalomba, és az intézet főnöke Jude nővér kemény fegyelmet tart. A történet ott kezdődik, hogy egy rejtélyes gyilkos, a "Bloody Face" (vagyis a "Véres Arc") rengeteg nőt gyilkol meg, és mivel Kit Walker felesége is hasonló módon hal meg, így meggyanúsítván a férfit, hogy ő a gyilkos, elítélik és elmebetegnek nyilvánítva a Briarcliff-be zárják. A 2. évad több történetszálon fut, egyrészt egy munkahelyi dráma, másrészt megtudhatjuk ki is az a Bloody Face valójában, láthatunk ufókat, emberi kísérleteket és egy igazságtalanul az elmegyógyintézetbe zárt nőt, aki végül leleplezi az itteni mocskot, és azt se felejtsük el, hogy még az Ördög is felbukkan a zárt falak közt...
Elsőnek azt jegyezném meg, hogy nekem az első évad ezerszer jobban tetszett, és azért vártam meg a második évad végét, hogy csak utána írjak róla, mert látni akartam az egészet mielőtt véleményt nyilvánítok, mert nagyon sok helyen zavaros és félrevezető volt az egész. Nos, már hetekkel ezelőtt vége lett, de én mégsem lettem okosabb, sok mindent még most sem értek, csak annyiban lehetek biztos, hogy habár tetszett a második évad, de messze nem ért fel az elsőhöz.
Kezdjük a pozitívumokkal. Evan Peters-t még mindig imádom, és most sem csalódtam benne, bár ha őszinte akarok lenni akkor Tate karaktere valahogy jobban állt neki, mint Kit Walker-é. Az egyik izgalmat az ő történetszála adta, és míg az első évadban ő volt a rossz fiú, most az ártatlan főszereplő szerepét kapta, akinek bizonyítani kell, hogy nem ő a gyilkos, és hogy igazságtalanul zárták be az elmegyógyintézetbe. Bár ezt az ufós cuccot én nem nagyon vágtam, és nem értettem minek kellett bele.
Aztán a másik kedvencem Oliver Thredson, és elmondom miért. CSAK AZ OLVASSA TOVÁBB AKI TUDNI AKAR EGY HATALMAS SPOILERT, MERT AZ KÖVETKEZIK!!!!!!
Nos, az elején azt hittem, hogy Zachary Quinto megint valami lagymatag mellékszerepet kapott, de aztán mikor kiderült, hogy ő Bloody Face, akkor hatalmas mosoly terült el az arcomon. Komolyan, ez a pasi olyan jól tudja hozni a pszichopata, őrült gyilkosokat, hogy az nem semmi. Imádtam a Hősökben Sylar-ként, és most visszatért ahhoz a karaktertípushoz. Nagyszerű volt az alakítása, nekem az övé tetszett ebben az évadban a legjobban. SPOILER VÉGE!!!!!
Aztán a történeteket nézve egyértelműen Lana története tetszett a legjobban, hogy igazságtalanul zárták be, az, hogy nem rokkant bele abba, amit Bloody Face vele csinált, hogy felvette ellene a harcot és megszökött, majd pedig végül leleplezte és megbüntette a gyilkost. (Plusz a végén ő leleplezi le az egész elmegyógyintézetet is).
És akkor most jöjjenek azok a dolgok, amik nekem nem annyira jöttek be. Mint már említettem nem értettem az ufós szálat, akkor teljesen az Ördögös sztori sem jött át, Mary Eunice nővér és Dr. Arthur Arden gonoszkodásai és fura kapcsolata nekem nem tetszett. Az emberi kísérleteket se magyarázták meg rendesen, ami szintén keserű szájízt hagyott bennem.
Ez az évad szerintem egy kicsit kuszára sikeredett, sok mindent akartak bele rakni, és végül lett amit nem magyaráztak meg rendesen, kicsit összecsapott lett, főleg a mellékszálak zavartak. Ez az évad az előzőhöz hasonlóan két idősíkon fut, a történet java része az 1960-as években játszódik, ekkor működött az elmegyógyintézet, közben láthatjuk, amint a jelenben megint valaki nőket gyilkol Bloody Face régi módszere alapján. Persze a végén megkapjuk a választ, hogy ki az a jelenben, aki elkezdi utánozni Bloody Face stílusát.
Az évad 13 részből áll, mindegyik rész nagyjából 50 perces. A harmadik évad 2013. őszén jön.
10/7
Előzetes:
Ennek is megtetszett az előzetese, és habár a könyvet nem olvastam (eztán nem is akarom), mégis gondoltam abba nem halok bele, ha a filmet megnézem.
A történet: "R első látásra beleszeret Julie-ba. A dolog csak ott hibádzik, hogy R a világot pusztulásba taszító zombijárvány áldozata, egy élőhalott, aki sok millió társával együtt céltalanul és értelmetlenül bolyong a régi világ díszletei közt, míg Julie a járvány élő hús-vér túlélőinek egyike. R megmenti szerelmének tárgyát egy zombitámadás során, s a lány rádöbben, R mennyire eltér a többi “agyatlan” gyilkológéptől. A két fiatal között különleges kapcsolat bontakozik ki, s idővel R e kapcsolat folyományaként egyre emberibbé válik – izgalmas, romantikus és nagyon gyakran komikus események láncolata indul be, amely kihatással lehet az egész félholttá vált világ sorsának alakulására."
Az első kérdésem a filmmel kapcsolatban: EZT MOST MIÉRT? MI? MIÉRT? HOGYAN? Nem mintha sokat vártam volna tőle, nem számítottam egy igazi filmre, az előzetes alapján csak egy könnyű kis vígjátéknak tűnt, amiben zombik szerepelnek, és amiben egy zombi beleszeret egy normális lányba. Az előzetes alapján azt hittem a film se veszi komolyan magát és épp ezért egyszer nézhető lesz. Nos, egyszer valóban nézhető, de mégsem lehet közben érteni, hogy mi a fene folyik a filmben.
Kezdjük a pozitívummal. R kedvelhető főhős és iszonyat vicces narrátor, bírtam a kis saját gondolatmeneteit, meg a monológjait. Akkor rövid a film, így hamar lehet vele végezni. És ennyi. Ennyi pozitívum van benne, most pedig következzenek a marhaságok. Már ott a világ kidolgozásnál sántít a történet, ugyanis semmit nem tudunk meg arról, hogyan alakult ki ez a világ, hogyan jöttek létre a zombik, mi történt velük. Ezt már a film elején R jó előre kijelenti, hogy még ő sem emlékszik mi történt, és hogy ez mindegy is, ugyanis most ilyen a világ és kész. Hát kösz, személy szerint nekem sokat számított volna, hogy miért lett ilyen a világ, hogy mi történt velük, hogyan jöttek lére a zombik. (Sőt, kb. csak ezért néztem meg a filmet).
Ugyanis ez adta volna meg az egész történet kereteit, alap szituációját, ha tudjuk, hogyan jöttek létre a zombik, akkor talán vissza is tudjuk változtatni a folyamatot. És nem az történik mint ebben az esetben. Hogy a "szerelem" hatására az összes zombi újra emberi lesz. Ennyi és kész.... a szeretet hatására minden megváltozik. (Értem én, hogy hangsúlyozni kellett a szerelem, a szeretet és az emberi törődés fontosságát, de ez így baromság, ha nincs mellé megmagyarázva, hogy mi miért történik a képernyőn). Tehát már az alap koncepció is hibádzik, akkor mit várhatunk a film többi részétől? A válasz: semmit.
Egy tipikus nyálas sztori, amelyben a főhősök szinte két nap alatt egymásba szeretnek, ahol a két főszereplő Rómeó és Júlia koppintása, csak épp a zombi világba átültetve (hisz ott az erkélyes jelenet, akkor két egymás ellen harcoló "csoportból" származnak, a nevük R és Julie stb), ahol a lány korábbi szerelmének halálán gyakorlatilag egy nap alatt túl teszi magát, és ahol a végén ott a megérdemelt (vagy épp irritáló) rózsaszín vég, amire igazából mindenki számított.
Aztán nem kaptam meg, amire még vártam. Vagyis nem tudtunk meg semmit arról, hogy ki volt R korábban, hogyan halt meg, milyen volt ezelőtt. Komolyan, csak ezért néztem meg a filmet, mert ezt tudni szerettem volna. Nem tudom, talán azért nem jött be ennyire ez a történet, mert pont arra nem kaptam választ, amiért egyáltalán leültem és elkezdtem nézni.
UI: Ha jól tudom a hivatalos magyar címe az lesz, hogy "Eleven testek", és a magyar premier április 11. (Hogy emlékeztem én február végére, máig nem tudom.)
10/5
Trailer:
Nos, végre a kezembe akadt a Csitt, csitt sorozat harmadik kötete, és mivel az első kettő úgy nagyjából bejött (az apróbb hülyeségei és idegesítő dolgai ellenére), és nagyon megszerettem Folt-ot, így kétségtelen volt, hogy ezt a sorozatot végig fogom olvasni. Habár a 3. kötet már egy ideje megjelent magyarul, de én csak most tudtam elolvasni.
A történet: "Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját. Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében. És ott van az a lerázhatatlan érzés is, hogy egy része mintha hiányozna. Aztán Nora és egy szexi idegen útja keresztezi egymást, és a lányban feltámad a megmagyarázhatatlan vonzalom. Úgy tűnik, minden kérdésére nála van a válasz… és nála van Nora szíve is. Minden egyes perc, amit együtt töltenek, egyre hevesebb – és Nora végül rádöbben, közel áll hozzá, hogy szerelembe essen. Ismét."
Ez a könyv totálisan felesleges, nem értem miért kellett megíródnia, talán csak azért, hogy a 3 helyett 4 kötetessé váljon a sorozat. És épp ezért nem tetszett annyira, mint vártam, hisz az első fele halál unalmas volt. Habár a fülszöveg is leírja, hogy Nora elveszti az emlékeit és gyakorlatilag újra meg kell ismerkednie Folt-tal és rá kell jönnie azokra a dolgokra, amiket idáig már tudott, de nem hittem, hogy ezt az amnéziás dolgot ilyen sokáig húzni fogják. A köny felét ez teszi ki, és számomra baromira unalmas volt még egyszer végigolvasni azt, ami már egyszer megtörtént. Lehet mások számára izgalmas volt, de számomra nem. Azt akartam, hogy haladjanak az események, hogy folytatódjon ott ahol a második könyv abbamaradt, mert az igen izgalmas véget ért. Így ha valakit nem érdekel, hogy Nora hogy jön rá ismét mindenre, amit idáig tudott Folt-ról, a bukott angyalokról és a nephelimekről, akkor a könyv első felét ki is hagyhatja.
Aztán mikor a lány végre mindenre visszaemlékszik, folytatódnak az események. Kiderült ugyebár, hogy Hank Nora igazi vérszerint édesapja és ő a Fekete Kéz, aki a nephelimeket vezeti, azokat a félig halandó, félig angyal lényeket, akik megelégelték, hogy a bukott angyalok bizonyos időközönként megszállják a testüket és átveszik fölöttük az uralmat. Le akarnak számolni a bukottakkal és ehhez valamilyen titokzatos ördögi erőt használnak fel. Hank egy undorító karakter, én a végén biztosan végeztem volna vele és nem hallgatok rá semmiben, nem engedtem volna, hogy az anyám körül legyeskedjen, és nem csináltam volna azt, amit szeretett volna. Persze Nora se nagyon akart neki engedelmeskedni, és tudom, hogy nem nagyon volt más választása, de én inkább meghaltam volna, minthogy hallgassak erre a féregre. Mindkét lányát kihasználta a saját önző céljai érdekében, és még sorolhatnám.
Marcie és Dabria ismét libásan és ütnivalóan viselkedtek, Vee-vel pedig semmi nagyszám nem történt. Volt viszont valaki, akit nagyon megkedveltem ebben a kötetben, ő pedig Scott. A 2.-ban nem bírtam annyira, és féltem attól, hogy ki fog alakulni egy szerelmi háromszög, de szerencsére ez még nem történt meg (jaj, de unom már a szerelmi háromszögeket!). Scott és Nora igazi jó barátok lettek ebben a könyvben, hisz gyakorlatilag Scott volt az egyetlen, aki őszintén segített a lánynak visszaemlékezni, ha ő nincs, akkor a többiek soha nem mondtak volna neki semmit.
Folt-ot még mindig nagyon szeretem, bár a mostani mártírsága, és az, hogy magára hagyta Nora-t, azért hogy ne ártson neki, és hogy újra normális élete legyen, egy kissé ellenszenves lépés volt tőle, nem hittem volna, hogy ilyen könnyen feladja az állítólagos szerelmét és hogy ilyen könnyen le tud mondani róla. Ő is elég gyengén viselkedett ebben a részben, lehetett volna erősebb és okosabb és ellent kellett volna állnia Hank zsarnokoskodásának. Nem kellett volna vele szövetkeznie, hanem inkább letépni a fejét a helyéről és akkor már az elején minden megoldódott volna. Igazából ezt nem értem az egészben. Az egész könyv folyamán mindenki szinte behódol Hank-nek, pedig azért annyira nem erős ellenfél szerintem, ha nekiugrik több bukott angyal egyszerre, akkor biztosan semlegesíteni tudták volna. Mivel megölni nem lehet, ezért mondjuk bezárni valahova, megkínozni vagy mit tudom én.
Ez a kötet se nyerte el annyira a tetszésem, mint az első, eddig az a kedvencem a sorozatból, és idegesít, amiért Nora és Folt azóta nincsenek együtt, mert mindig közéjük áll valami. A könyv vége érdekes helyzetet állít fel a folytatásra (mert igen, ez nem az utolsó könyv, ez nem egy trilógia, hanem egy tetralógia), habár nem nehéz kitalálni, hogy mi történik, gondolom boldog vége lesz a történetnek, Nora és Folt biztosan rájönnek, hogyan oldják meg ezt a kényes helyzetet. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni, de azért nem rágom le a körmeimet izgalmamban a folytatásra várva.
Ui: A borító megint csodálatos lett, de nekem még mindig az elsőé a kedvencem.
A könyvről: http://moly.hu/konyvek/becca-fitzpatrick-silence-vihar-elott
5/3
Ezt a képet korábban is láttuk Jace-ről, így nem volt nagy újdonság, csak talán itt most a kezében van a penge. Nem kérdés... Jamie C. Bower tökéletes Jace lesz.
Imádom Jonathan Rhys Meyers-t és tudom, hogy nem ő találta ki Valentine-nak ezt a stílust, (vagyis nem ő tehet róla, milyen lett), de egyszerűen nem vagyok képes feldolgozni, hogy az elegáns, komoly Valentine-ből egy szétnyitott bőrdzsekiben rohangáló, fonatokkal tarkított, idétlen szakállas góth gonosztevőt csináltak. Miért nem lehetett meghagyni a klasszikus Valentine stílust, az elegáns öltönyt, normális hajat (még azzal is megbékéltem volna, ha nem szőke, hanem barna marad, csak azok a fonatok ne lennének benne) és a visszafogottságot?
Erre talán sosem kapom meg a választ, így el kell fogadnom olyannak, amilyen lett... én próbálom, de még nehezen megy. :(
És az utolsó kép bizonyítja, hogy Lily és Jamie közt meg van a kémia, ami nekünk kell. Tökéletesek lesznek együtt. Remélem hamarosan kapunk egy újabb trailert, rengeteg új jelenettel. Már nincs is olyan sok hátra a filmig, csak alig fél év. Csak győzzük kivárni. :)
Olvastam a könyvet, tetszett az előzetese és nagyon rá voltam pörögve erre a filmre, így minél hamarabb elmentem megnézni. Mellesleg ez az első az évi YA könyves adaptációk közül, amiket nagyon várok, így nem volt kérdés, hogy beülök a moziba rá. Nos, lássuk milyen lett a film.
A történet: „Gatlin nevű kisvárosba újonnan érkező Lena Duchannes (Alice Englert) hamar felkelti Ethan Wate (Alden Ehrenreich) érdeklődését. A fiú elvágyódik a szerinte reménytelenül unalmas városkából, ám rövid időn belül annyi izgalom zúdul rá, amennyire sosem számított: Lena ugyanis természetfeletti képességekkel bír. Lena és Ethan bimbózó szerelmét Lena családjának sötét öröksége is veszélyezteti, és hogy a lány Igéző, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre eldől: a Fényé vagy a Sötétségé lesz-e, a jó vagy a gonosz oldalára áll-e.”
Már megtanultam, hogy ne bízzak annyira a könyves adaptációkban és ne várjam, hogy mindenben olyanok legyenek, mint a könyvek, így nem voltak nagy elvárásaim, mellesleg a könyvet hónapokkal ezelőtt olvastam, így volt, amire nem is emlékeztem. Persze a történet lényege és a nagy csavar rémlett, így ezek nem okoztak meglepetést. Nem is emiatt mentem el a moziba, szerintem senki nem várt izgalmakat ettől a filmtől. Hisz valljuk be, csakis az ül be rá, aki olvasta a könyvet és érdekli a téma. A kívülállók figyelmét ez a tini romantika annyira nem köti le, talán már elegük is van belőle.
De most nem erről akarok beszélni, hanem a személyes tapasztalataimról, melyek a következők. A film szerintem nem lett olyan rossz, persze a szokásokhoz híven sok minden megváltozott a könyvhöz képest, kihagytak jeleneteket, az egyik nagy szívfájdalmam a bál/buli estéje, (nem emlékszem már mi volt), amit teljesen kihagytak, mikor Ridley szépen tönkreteszi az egészet. Aztán egyes karaktereket összevontak, például itt Amma lett a könyvtáros, meg Macon is Sötét Igéző lett az Incubus helyett. A történet szépen felépítették, habár az elején mintha egy kicsit túl hamar szerettek volna egymásba a főszereplők, de ezt még megbocsájtjuk, hiszen nem lehetett húzni az időt, haladni kellett, mert kevés volt az idő, és még így is sok mindent kivágtak.
Ugyanazok a karakterek tetszettek, mint a könyvben, bírtam Macon-t, meg Ridley-t, Jeremy Irons annyira nem remekelt, mint vártam, de hozta, amit tőle megszoktunk. Emmy Rossum-nak nem hagytak elég teret, Ridley szerepét jócskán megkurtították, és nem értem miért csináltak belőle így stílusváltó nőcskét, aki szinte minden egyes jelenetben más külsővel és stílusban jelenik meg. Szerintem meg kellett volna hagyni az eredeti stílusát, a szőke hajú, rózsaszín melíros, nyalókás lányt. A viselkedése és a karaktere megvolt, csak a megfelelő külcsín kellett volna hozzá és akkor tökéletes lett volna.
Lena olyan volt, amilyet vártam, Alice Englert semmi meglepetést nem vitt a karakterbe, vele ellentétben teljesen meglepett Alden Ehrenreich Ethan-je. A könyves Ethan-t nem utáltam, de nem is lett a kedvencem, olyan semleges volt. Itt a filmben meg nem lehetett nem szeretni. Olyan kis aranyos és vicces volt, amire nem számítottam, jót tett a karakternek, hogy egy kicsit felturbózták, hogy poénosabbá tették, sokkal kedvelhetőbb lett, és ehhez nagyban hozzájárul Alden színészi játéka is.
És persze ott van még a fő gonoszunk, Sarafine, Emma Thompson olyan jól váltott át az istenfélő, templomba járó anyukából, vidám, egoista Sötét Igézővé, hogy csak néztem. Színészi alakítást tekintve szerintem ő végezte a legjobb munkát, kár hogy ő csak a testet játszotta, amibe Sarafine beleszállt, és nem ő alakítja az igazi nőt, hanem majd valaki más fogja a folytatásban (már ha lesz folytatás). A romantikából néha kicsit sok volt, szerintem nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni Lena családjára, a rejtélyekre, nem is tudom, valami hiányzott a filmből, amiért utána elégedetten léptem volna ki a moziból. Nem azt mondom, hogy rossz film, de csakis azt hozta, amit vártam tőle. Semmi kiemelkedőt, semmi egyedit… mindenesetre örültem annak, hogy láthattam, és nem bántam meg, hogy elmentem megnézni a moziba. Kíváncsi vagyok, hogy fog teljesíteni és hogy lesz-e folytatása.
Ja és majdnem elfelejtettem megemlíteni a szinkront. Bevallom felirattal szívesebben néztem volna, és az elején furák voltak a magyar hangok, de hamar megszoktam és a végére már nem vágtam pofákat, ha valaki megszólalt.
10/8
Trailer:
Az utóbbi napokban újabb still-eket kaptunk a készülő Csontváros filmből, és gondoltam elkezdem őket ide bepakolgatni, meg fűzök hozzájuk egy-két rövid kommentet. Lássuk az első négyet.
Robert Sheehan nagyszerű Simon lesz, tökéletes választás volt a szerepre. Mintha csak a könyvekből lépett volna elő.
Jemima West dettó, ezen a képen tiszta Izzy-s és annak ellenére, hogy barna lett a haja, mégis úgy tűnik mintha itt fekete lenne. Bár csak a világítás az oka szerintem, de nem baj. Szerintem benne se fogunk csalódni.:)
Kevin Zegers-el eddig semmi bajom nem volt, és most sincs, de ez a kép valahogy nem lett az igazi. Tényleg látszik, hogy egy kissé idős a szerepre, meg ez a jólfésült kisdiák frizura annyira nem Alec-es, hogy az már zavaró. Abban azért bízok, hogy át tudja majd hozni Alec karakterét, és akkor minden mást elfelejtek neki.:)
És akkor a végére a nagy KEDVENCEM! Én már az elejétől tudtam, hogy Godfrey Gao tökéletes Magnus lesz és ez a kép teljesen bizonyítja az állításomat. Bevallom kicsit féltem, hogy a filmben túlzásba viszik Magnus extravaganciáját (a külsőségekben), de szerencsére nem így történt. Azért megmaradtak a macskaszemek, a körömlakk, meg a rengeteg ékszer, és ez épp elég. Remélem az egész filmben kigombolt inggel lesz látható... :)
Ezen a négy képen kívül még van másik négy still de azt majd holnap hozom.
Nem tudom miért hiszik azt Amerikában, hogy a klasszikus mesék felturbózása, újragondolása, és a felnőttek számára is élvezhetőbbé tétele jó ötlet. Ez már a sokadik próbálkozás (pl. Hófehér és a vadász, A lány és a farkas) de ismét nem jött össze nekik. Na nem azt mondom, hogy a Boszorkányvadászok az év legrosszabb filmje, de nem is valami remekmű. Lássuk mi lesz akkor, ha Jancsi ás Juliska felnő és boszikra kezd el vadászni.
A történet: "Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Remner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük, a saját múltjukkal."
Tényleg nem olyan rossz film ez, olyan egyszer megnézős, semmi emlékezetes, semmi izgalmas nincs benne, és a 3D bőven felesleges volt hozzá. A történet nem valami bonyolult, a két főszereplő boszikra vadászik, eltűnt gyerekek után nyomoznak, banyákat kapnak el és nyírnak ki, mindezt alig 90 perc leforgása alatt. Szétrobbannak a testek, hullanak a fejek, folyik a vér, de mindezt olyan gagyi módon, hogy nem értem miért lett 16 karikás a film, semmi félelmetes nincs benne, szerintem senki nem ijedne meg tőle. Kezdjük a kevéske pozitívummal, valamelyest tetszett a film zenei aláfestése, meg az elején tök jó volt az a kis animáció, mely a stáblista alatt futott végig. A mézeskalácsházba szívesen beleharaptam volna, és jót röhögtem mikor hallottam, hogy a troll neve Edward... :)
Persze voltak idegesítő dolgok, az egyik például az a főrendőr vagy mi a csoda, aki folyton pampogott és a páros ellen szervezkedett, inkább örült volna, hogy valaki megmenti a falusi gyerekeket. Aztán ott volt a nyakigláb kölyök, asszem Ben-nek hívták, folyton lihegő képpel szaladt főhőseink után, és a vége "nagy csatára" nem tudom miért kellett magukkal vinni, körülbelül csak azért, hogy legyen majd valaki, akit később meg kell menteni. Hansel és Gretel háttérsztorija unalmas volt és érdektelen, az a szőke jó boszorkány meg szintén csak töltelékkarakter, aki a végén "nagy önfeláldozással" megmenti Hanselt.
És igen, nem fogom őket Jánosnak és Júliának nevezni, mert szerintem irtó rossz ötlet volt, hogy lefordították a neveiket magyarra. Persze nem lehetett Jancsi és Júliska, mert az még gagyibb lett volna, és valahogy hűnek kellett maradni az eredeti meséhez, hogy tudjuk kikről van szó, de akkor is béna a János és Júlia név, nem illett a történetbe, hogy mindenki másnak amerikai neve van, kettejüknek meg magyar. És ha már itt tartunk, akkor azt sem értem, hogy az eredeti Grimm mese címéből, ami angolul ugyebár "Hansel and Gretel", hogy lett anno magyarul az, hogy "Jancsi és Júliska". Persze, hogy azt is magyarosítani kellett a gyerekek miatt, akik még ki se bírnák ejteni azt a két fura angol nevet, de most ütközött ki, hogy talán nem jól tették ezt akkoriban a fordítók.
A színészi játék se valami kiemelkedő, Renner és Arterton valahogy nem tudják átadni a testvéri kapocst, aminek a két főszereplő közt kellene lennie. És elég szégyen szerintem, hogy a Bosszúállók után Jeremy Renner egy ilyen filmbe szerepel. Összegezve én biztos nem fogom újra megnézni, egyszer éppen elég volt, és de ha valaki nem vár ettől a filmtől nagy szenzációt, akkor nyugodtan leülhet elé egyszer. Kíváncsi vagyok eztán mi lesz a következő klasszikus mese, amit újradolgoznak nekünk... vajon mikor fogják már észrevenni, hogy ez valahogy nem működik?
10/6
Trailer:
Mivel Lauren Oliver előző könyvét (Mielőtt elmegyek) nagyon megszerettem, így nem volt kérdés, hogy többet fogok tőle olvasni. Nos, az első sikere után megjelent a disztópiás trilógiája, melynek első kötete a Delírium címet kapta.
A történet:
„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.” LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot.
Egyszerűen imádom ezt az írónőt, most sem okozott csalódást. Habár manapság (a vámpíros könyvekhez hasonlóan) az újabb és újabb disztópiás könyvek szintén a csapból folynak, én személy szerint mégsem olvastam olyan sokat közülük, pedig van egynéhány figyelemfelkeltő. Az éhezők viadala nagy kedvencem, és sokáig azért nem olvastam más disztópiát mert mindre csak utánzatként tekintettem, melyek Collins sikereit akarták meglovagolni. Az egyetlen, amit még olvastam a Testbérlők, de az nem hagyott bennem olyan mély nyomokat, így egy időre letettem a disztópiákról. Egészen idáig. A Delírium egy csodás történet, melynek alap koncepiciója igen érdekes. Az elképzelt jövőben a szerelmet halálos kórnak tekintik, és azzal segítenek az embereken, hogy sikerült feltalálniuk a gyógyszert ellene. Általában 18 éves korukban végzik el a beavatkozást az embereken, mikor kiölnek belőlük minden érzelmet (igazából nem tudjuk meg, ez hogyan működik, hisz a főszereplőn nem végzik el végül, ő meg csak hallomásból ismeri), kielemzik őket, és összepárosítják valakivel, akivel hátralévő életét kell leélnie.
Persze ez az alap felállás annyira nem újkeletű dolog, hiszen régen a múltban gyakran nem lehetett megválasztani, hogy kivel házasodik össze az ember, főleg a nők esetében, az apjuk választott nekik férjet, vagy pedig érdekből kellett összekötniük valakivel az életüket. Ezt a gondolatot fejlesztette tovább Oliver, de ebben az elképzelt világban már betegségként tekintenek a szerelemre. Igazából arról nem sok mindent tudunk meg, hogyan jött létre ez a világ, hogy pontosan miért kiáltották ki a szerelmet betegségnek, és arról sincs semmilyen információnk, hogy pontosan kik vezetik ezt a jövőbeli elképzelt Amerikát.
Ez persze nem baj, hiszen kell még rejtély a következő két könyvre is.Az első kötet szépen elindítja a történetet, hitelesen vezeti fel a két főszereplőnk kapcsolatának kialakulását, azt, ahogyan Lena megvilágosodik és rájön, hogy a szerelem nem betegség (ahogyan eddig mindenki beléjük súlykolta) hanem a legcsodásabb dolog a világon. Lena karaktere lassan formálódik, az elején félénk és csendes lányból kezd nővé érni, kezdi magát szépnek látni és egyre több mindenre jön rá, amit korábban eltitkoltak előle. Kellemes főhős volt, imádtam a gondolatait olvasni.
Azonban mint az a disztópiás regényekben lenni szokott, vannak lázadók, itt konkrétan Veszetteknek hívják őket, akik nyíltan felszólalnak a rendszer ellen, nem hódolnak be, nem engedik, hogy ezt a kezelést elvégezzék rajtuk, elszöknek a városon túli Vadonba, és ott bújkálnak, szervezkednek a hatalom megdöntésére. Közülük jött Alex, a férfi főszereplőnk akivel semmi bajom nincs, nem volt unalmas, de nem is annyira különleges/egyedi, hogy emlékezetes maradt volna számomra. Mégis ketten együtt Lena-val nagyszerű párost alkotnak. A harmadik szereplő, akit még megkedveltem, Lena legjobb barátnője, Hana, aki nem volt se túl sok, se kevés, sőt kifejezetten szeretnivaló. Tetszettek a fejezetek elején lévő kis idézetek, melyek mindig valamilyen szinten utaltak az adott fejezetben történtekre. Lauren Oliver csodálatosan ír, itt is olyan szépen és pontosan mutat be mindent, hogy tökéletesen magam elé tudtam képzelni az egyes történéseket, úgy éreztem, mintha velük lennék.
Bár azért ez sem egy tökéletes könyv, ne tévesszek meg senkit se az áradozásommal, vannak benne kisebb hibák, példuál, hogy azért annyira nem kalandos és izgalmas a történet, mint mondjuk Az éhezők viadalában, itt nem az akción, hanem az érzelmeken és Lena jellemfejlődésén van a hangsúly, reméljük a folytatásban azért egy kicsit több adrenalint csempész a sorok közé az írónő. Meg persze volt a könyvben két olyan nagy klisé, hogy csak fogtam a fejem mikor olvastam (az egyik mikor Lena megsérül és Alex leveszi a pólóját, és annak darabjaival kötözi be a lány lábát, ennek csakis az volt a célja, hogy eztán a fiú félmeztelenül lehessen, a másik meg a könyv végi "nagy üldözési jelenet"). De ezek sem voltak annyira zavaróak, hogy abbahagyjam az olvasást.
Összegezve nekem nagyon bejött a történet, és mindenképp jöhet a folytatást, olyan hamar ahogyan csak lehetséges. (Ja, és van egy olyan érzésem, hogy ha Lauren Oliver így folytatja, akkor hamarosan csatlakozik a kedvenc íróim táborához.)
A könyvről: http://moly.hu/konyvek/lauren-oliver-delirium
5/4
A Tíz kicsi néger után még a másik nagy híres Agatha Christie regényt is el szerettem volna olvasni, és mivel az sem valami hosszú mű, így igen hamar végeztem vele.
A történet: "Hercule Poirot-t, a híres magándetektívet egy sürgős ügy Isztambulból Angliába szólítja. Az Orient expresszen már nincs szabad hely, ám a vasúttársaság tulajdonosa elintézi, hogy Poirot mégis fülkét kapjon a szerelvényen. Az utasok egyike felismeri őt és csinos summát kilátásba helyezve felkéri, járjon utána, ki ír neki fenyegető leveleket. A detektívnek nem szimpatikus a nyers modorú amerikai, ezért elutasítja az ajánlatot. A férfit másnap holtan találják a fülkéjében. Poirot-nak minden ravaszságára szüksége van ahhoz, hogy időben megoldja az ügyet, hiszen a hótorlasz miatt veszteglő vonat hamarosan elindulhat a következő állomásra, ahol a hatóságoknak jelenteni kell a bűntényt…"
Őszintén be kell vallanom, nekem ez nem tetszett annyira, mint a Tíz kicsi néger. Míg az érdekes, izgalmas és letehetetlen volt, ez nem annyira, és most nem azt akarom mondani, hogy ez a könyv rossz, vagy hogy nem jó, hanem azt, hogy nálam nem érte el ugyanazt a hatást, mint az előző könyv. Lássuk ennek mi lehetett az oka. Poirot karaktere engem annyira nem fogott meg, csak egy olcsó Sherlock Holmes utánzatot látok benne, és abból sem a legjobb, unalmas karakter, akiben semmi különleges vagy épp szerethető nincs, semmi olyasmi, ami miatt megragadna az olvasó fejében.
A gyilkosság és a körülötte lévő rejtély ugyanolyan izgalmas, mint a Tíz kicsi négernél, de a felvezetése, a nyomozás, és a végső megoldás tálalása már kevésbé. Ezalatt azt értem, hogy kíváncsi voltam ki a gyilkos és hogyan csinálta, de annyira unalmas volt, hogy ugyanazt a beszélgetést Poirot vagy 10-szer lejátszotta minden egyes utassal, utána meg százszor összegezte a hallottakat, meg hogy folyton okoskodott mellette az orvos meg az a vasúttársasági elnök, vagy kicsoda, hogy az már túl sok volt.
Egyébként ugyanolyan stílusa van, mint a Tíz kicsi négernek, és el kell ismernem, hogy Agatha Christie tényleg ért a krimihez, talán majd többet is olvasok tőle, de most egy időre elég volt. Talán a Gyilkosság az Orient Expresszen azért nem ütött akkorát, mert egyből a Tíz kicsi néger után olvastam és azt nagyon megszerettem, és aztán ez már nem tűnt olyan egyedinek. Ettől függetlenül bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kis nyomozós könyvre vágyik és szereti ezt a műfajt.
Megtetszett az előzetese és megnéztem a filmet, és ismét beleestem abba a csapdába, hogy egy kitűnően összerakott és szép zenével megspékelt, figyelemfelkeltő előzetes alapján egy izgalmas, érzelmes és jó filmre számítottam. Nos, nem ezt kaptam.
A történet: "1874-et írunk. A vibráló, gyönyörű Anna Kareninának megvan mindene, a férje magas rangú kormánytisztviselő, és Anna a szentpétervári úri társaság megbecsült tagja. Ám Anna egy nap bátyja, Oblonsky kérésére Moszkvába utazik, hogy segítsen megmenteni annak zátonyra futó házasságát. Moszkvában összetalálkozik Vronsky-val, a fess huszártiszttel, akivel azonnal heves vonzalmat éreznek egymás iránt, noha Vronsky épp Oblonsky sógornőjének, Kittynek csapja a szelet."
Elsőnek szögezzük le, hogy a könyvet nem olvastam, így nem tudtam mihez hasonlítani, vagyis nem akadtam fenn minden egyes kis változtatáson, amit a könyvhöz képest megváltoztattak a filmben. Tehát ez sem okozhatott volna számomra problémát. Nem idegenkedem egy szépen megírt szerelmi történettől (nagy kedvencem például a Titanic, A szerelmünk lapjai), nem unom a romantikus filmeket, így nem is ez volt a gond. Még a kosztümös drámák sem állnak tőlem távol, sőt, kifejezetten szeretem őket (például Tudorok, Borgiák), így nem is ez zavart.
Nem olvastam a könyvet, de azért annyit tudok, hogy ez egy tragikus szerelmi történet, mely igen érdekes kérdéseket boncolgat mellette, szegény Anna-nak döntenie kell, hogy a szerelmet vagy a rangját választja-e és emellett az orosz írókra jellemző társadalmi kérdések, problémák szintén felvetődnek a történet folyamán. Volt egy tökéletes alapanyag, egy igen hosszú mű (asszem 1000 oldal körüli) amit sokan nagyon szeretnek. Minden adott volt a sikerhez és ez most mégsem jött össze. Elmondom miért. Egyrészt vegyük a történetet, annyira szerteágazó, részletes és bonyolult, hogy egy két órás filmbe nem lehetett mindent belerakni, a szerelmi történet is le van egyszerűsítve, úgy, hogy mégis ők vannak a központban. A mellékszereplők mellettük jelentősen eltörpülnek, mintha ott sem lennének. Talán nem is kellenének. Csak Levint és Kitty-t emelném ki, de még ők se annyira megnyerőek és emlékezetesek, hogy kiváltsanak belőlünk valamilyen érzelmet. (Talán csak annyit, hogy Levin milyen kis aranyos, én Kitty helyében már az elején őt választottam volna, nem pedig azt a bájgúnár Vronszkijt.)
Eztán ejtsünk pár szót a film felépítéséről. A rendező egy mondhatni teljesen új műfajt teremtett, ami engem merőben meglepett, mert az előzetesből nem erre számítottam, és mielőtt megnéztem volna a filmet, semmi mást nem tudtam róla. A film nagy része egy színpadon játszódik. Igen, jól olvastátok, egy színpadon. Olyan, mintha egy színi előadást néznénk, úgy váltakoznak a jelenetek, egy színháztermet építettek be a különböző jelenetekhez megfelelően. A nemesség éli vidám életét a színpadon és a nézőtéren, még a szegényebb csoportok meg a háttérben dolgoznak. Ez kissé fura volt számomra, és nehezen szoktam meg, nem értettem a koncepció lényegét, sokkal jobb lehetett volna, ha különböző tágas, és szépen megépített helyszíneken dolgoznak. Csak egy-két külső jelenet van, mikor például Anna és Vronszkij kint piknikeznek a friss levegőn, vagy mikor Levin kint dolgozik a parasztokkal. Ezzel szemben a kosztümök, a díszlet csodálatos lett, egyből belemerültem a hamisítatlan orosz hangulatba. Ezt nagyon szépen meg tudták ragadni a készítők.
A színészekre viszont nem lehet panasz, mármint nekem semmi bajom nem volt velük, hozták, amit kellett, se többet se kevesebbet nem nyújtottak, csak ami elvárt. Keira Knightley számomra tökéletesen átadta Anna gyötrelmét, érzelmeit és végső kétségbeesését, de a vége nagy csattanó egy kissé unalmasra sikeredett. Valahogy sokkal drámaibban kellett volna szerintem megoldani.) Vronszkij egy tenyérbemászó kis ripacs, nem tudom hogy a könyv szerint is ilyennek kellett volna-e lennie, de ha igen, akkor nagyon jó munkát végeztek. Nekem egyáltalán nem jött be, és folyton olyan önelégült fejet vágott, hogy mindig viszketett a tenyerem és szívesen bemostam volna neki egyet. (Épp ezért nem értem Anna miért szeretett bele és miért dobta el az egész életét pont ezért a pasiért).
Nekem egyértelműen Jude Law alakítása tetszett a legjobban, habár fura volt, hogy most nem ő a főszereplő és a főhős, hanem a megcsalt férj szerepében tetszeleg és el van maszkírozva (hisz tudjuk, hogy ő ennél sokkal helyesebb, simán kenterbe veri azt a szöszke kis grófot), de ezt is tökéletesen alakította. A filmnézés közben azon kaptam magam, hogy neki szurkoltam és sopánkodtam mikor papucsférj módjára megbocsátott Anna-nak.
Akkor összegezzünk, egyszer mindenképp megéri megnézni, főleg annak aki olvasta a könyvet, vagy annak, aki szereti a kosztümös történelmi drámákat, és a tragikus szerelmi történeteket, de senki ne várjon valami magasröptű, különleges alkotást.
Agatha Christie talán két leghíresebb regényét szemeltem ki magamnak és azok közül elsőnek a Tíz kicsi négert kezdtem el olvasni. Talán azt még nem említettem, hogy a nyomozós könyveket szintén szeretem, ilyenről nem is írtam ezelőtt. Ennek most jött el az ideje.
A történet: "Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol… A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak?"
Nos, azt még nem akarom kijelenti, hogy Agatha Christie tényleg a krimi "koronázatlan királynője", hisz ez az első könyv amit tőle olvasok, de az biztos, hogy a Tíz kicsi néger megvett magának. A történet csavaros, érdekes és szépen felépített. Az elején megismerjük a főszereplőket, bemutatkoznak nekünk miközben mindannyian a szige felé tartanak. Látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, van köztük fiatalabb, idősebb, nő és férfi, tanárnő, nyugdíjas, katona, orvos, nyomozó, bíró, cseléd és komornyik és még miegymás. Tíz különböző és egymásnak ismeretlen ember gyűlik össze ebben a titokzatos házban és már az elején gondok adódnak, ugyanis a rejtélyes házigazda meg sem jelenik. Aztán egy titokzatos hang egy magnófelvételen közli mindannyiukkal, hogy tudja, hogy mindenki felelős legalább egy ember haláláért és ezért meg fognak bűnhődni.
A szobájuk falán egy kis versike hirdeti mi fog velük történni, hogy a tíz ember milyen módon fog meghalni, aztán mikor elkezdnek egyesével hullani az emberek, akkor mindenki pánikba esik.
"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer, s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszul álmodott,
Egy el is aludt másnap. És nem maradt, csak nyolc.
Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.
Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.
Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.
Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s nem marad, csak négy.
Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.
Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.
Két kicsi néger kiül a napra, s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül, és nem marad, csak egy.
Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek."
Egyre bizalmatlanabbak lesznek egymással, mindenki mindenkire gyanakodszik, semmiben és senkiben sem biztosak. Közben meg kell küzdeniük saját lelkiismeretükkel is, hiszen valamilyen szinten valóban bűnősök, ahogyan a gyilkos azt képzeli. Nem tudják, hogyan fognak innen élve hazajutni... csak abban biztosak, hogy a gyilkos köztük van... És a gyilkos tényleg köztük van. Őszintén szólva én nem erre számítottam, végig azt hittem, hogy az írónő csak ezzel akarja elterelni az olvasó figyelmét, és hogy a valódi gyilkos igenis egy kivülálló, aki a háttérből mozgatja a szálakat. Ebben tévedtem, pedig már az elejétől kezdve annyira figyeltem minden egyes kis apró részletre, meg akartam fejteni a rejtvényt, rájönni ki a tettes, de ha tippelnem kellett volna én biztosan nem rá tippeltem volna. (A végén persze minden meg van magyarázva és utólag már annyira egyértelműnek és logikusnak tűnik az egész).
Nem valami terjengős olvasmány, és igen hamar ki lehet olvasni, főleg mert hajthatja az embert a kíváncsiság, mert meg akarja tudni ki a gyilkos. Nos ezt természetesen nem árulom el, olvassátok el és akkor megtudjátok.:) Utána kell néznem, hogy készült-e film belőle és ha igen, akkor biztosan meg fogom nénzi.
Már régóta szemeztem ezzel a könyvvel, sajnos csak most akadt a kezembe... és milyen kár, hogy nem hamarabb olvastam! Egy újabb csodás könyvélménnyel gazdagodtam.
A történet: "Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig. Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében. De végül kiderül, hogy a legutolsó.
Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet."
Nagyon tetszett a könyv, és habár mikor elkezdtem akkor nem rémlett, hogy miről is fog szólni, de aztán mikor meghalt a főszereplő és újra kezdődött a halála napja, akkor rájöttem, hogy mi fog itt történni. Egy újabb lélektani, elgondolkodtató könyv, mely az élet nagy kérdéseire keresi a választ. Mi az igazán fontos az életben? Sam erre a kérdésre találja meg a választ a végén. Hétszer éli újra a halála napját, elsőre természetesen nem érti, hogy mi történik vele, aztán mikor kezdi felfogni a dolgokat, akkor próbál változtatni, rájön, hogy sok mindenki nem olyan, amilyennek korábban képzelte, hogy azzal sem volt tisztában mi az igazán fontos az életében.
A főszereplőnk egy igen jelentős jellemfejlődésen megy keresztül. Az elején egy tipikus népszerű lányként indul, ők a barátnőivel az iskola úgymond "királynői", azt hiszi mindene megvan, amit csak akarhat, de ez csak üres álarc, és a végén jön rá, hogy valójában mire is vágyik igazán. A harmadik-negyedik napon kezdi észrevenni, hogy mi folyik igazából körülötte, hogy a barátnői sem tökéletesek, hogy mennyi ember életét tették tönkre, hogy a fiú, akit a nagy szerelmének gondolt igazából idegesíti és nem is érti miért akart vele annyira járni, és hogy aki igazán mellé való, akit igazán szeret, azt pedig gyakorlatilag kizárta az életéből és lenézte. Sam próbál változtatni a dolgokon, az elején persze csak még jobban ront a helyzeten, de a végére rájön a megoldásra... hogy mi az igazi küldetése... hogy miért nem távozott még a halála után... hogy miért éli újra és újra a halála napját.
Azért is tetszett a könyv, mert reálisan és hitelesen ábrázolja a tinédzsereket, azok a tipikus gimis karakterek jelennek meg, akiket lehet utálni vagy éppen gyűlölni, a menő lányok, a menő fiú, a különcök, a kirekesztettek. Elég sokat káromkodnak, és elég szókimondóan beszélnek egyes dolgokról (szex, alkohol)
Annak ellenére, hogy van ez az időhurkos csavar, mégsem mondanám fantasy-nak a történetet, inkább egy komoly, lélektani drámának. Bár az elég elgondolkodtató, hogy Sam csak a halála miatt kezdett rájönni mit is kellett volna értékelnie az életében, hogy kik szeretik igazán és kik érdemlik meg, hogy törődjön velük. Ez a könyv talán tanulság lehet mindenkinek arra nézve, hogy ne az utolsó pillanatban jöjjünk rá, hogy mi is fontos valójában az életben. Mert akkor már késő lesz.
Emellett a könyv szépen és igényesen lett megírva, gyönyörű leírások és gondolatok vannak benne, egy csomó kedvenc idézetem lett, de most nem akarom ezeket felsorolni. Összességében ez egy remek és megindító, elgondolkodtató könyv... ha hasonlítom kellene valamihez, akkor azt mondanám, hogy stílusra és témára olyan, mint a 13 okom volt... című könyv. Akinek az bejött ezt is imádni fogja.
Húgom nyomta a kezembe a könyvet, hogy olvassam el, mert biztosan tetszeni fog, hisz igen érdekes témáról szól. Ezzel a könyvvel megszenvedtem, és ezt most nem rossz értelemben mondom. Igen gyorsan olvasok, általában egy ilyen 400 oldalas könyvet kb. 2-3 nap alatt kivégzek (vagy ha nagyon ráérek akkor hamarabb is), de ezzel egyszerűen nem tudtam gyorsan haladni. Időnként meg kellett állnom, hogy átgondoljam, megemésszem, ami történt. Nehéz téma, érdekes felépítésben, de végére csak megküzdöttem vele.
A történet: "Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik. "
Egy újabb levélregény, lehet ezek mostanában kezdenek visszajönni a divatba, vagy csak pont én kaptam ki két ilyet majdnem egymás után, de ez végül is mindegy. Ez a forma még mindig bejön. Ennél fontosabb maga a történet, aminek az eleje kicsit lassú, felesleges, és vontatott, nem értettem miért kell olyan részletesen lefesteni Eva korábbi életét, és én nehezem rágtam át magam rajta. De mikor végre terhes lett és megszületett Kevin, onnan már kezdett érdekessé válni a dolog. Másik fontos jellemezője a könyvnek (a levélregény stíluson kívül) az, hogy a jelenben haladnak az események, és Eva folyton visszaemlékszik a múltra, és levelek formájában meséli el az ő szemszögéből az egész történetet. Vagyis folyamatosan ugrálunk az időben. Eva választékosan, körültekintően, és már-már irodalmi magasságokban fejezi ki magát, ami nekem kissé hiteltelen volt. Nem hiszem, hogy egy zavarodott, összetört, és szomorú nő majdnem fél oldalas mondatokkal tarkítva írja meg a leveleit, már annak is örül, ha egy épkézláb mondatot össze tud rakni.
A történet elgondolkodtató és végül is egyetlen kérdés köré épül. Vajon mitől lett olyan Kevin amilyen? Azért mert érezte, hogy Eva sosem szerette igazán? Vagy már alapból ilyen személyiséggel született? Nem tudjuk meg rá a választ, csak annyit látunk, hogy anya és fia már a kezdetektől harcolnak egymással. Eva folyamatosan a fia képébe vágja, hogy sosem akarta igazán, hogy nem szereti, nem tudja szeretni, és még csak nem is próbálkozik igazán. Persze Kevin ezt már az elejétől fogva érzi, ezért persze hogy meggyűlöli az anyját, direkt keresztbe tesz neki és idegesíti. Közben meg vágyik az anyja szeretetére, de mivel érzi, hogy ezt nem fogja megkapni, így folyamatosan az anyja ellen áskálódik. Franklin az igazi gyenge láncszem ebben a történetben, ez a férfi tényleg egy papucs, nem kellett volna mindenben a fia mellé állnia, persze értem én hogy sok minden nem volt szép, amit Eva tett Kevin-nel, de azért azt még a hülye is láthatta, hogy nagyon sok mindenben Kevin volt a ludas, csak ezt a drágalátos apuka nem akarta (vagy szerette volna) észrevenni.
Celia-t sajnáltam, Eva-nak nem kellett volna a második gyermeket vállalnia, csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy nem vele van a baj, és hogy egy normális gyereknek képes az anyja lenni. Gondolhatta volna, hogy ha egy másik gyereket hoz a családba, akkor annak a levét majd a kistestvér fogja meginni. Hisz Kevin mindig lenézte a húgát, irigyelte, amiért Eva a kislányt képes volt szeretni, mikor őt sosem tudta.
A történet egy tragikus lélektani családi dráma, komoly kérdésekkel, és ezekre nulla válasszal. Mindenki azt a következtetést, tanulságot vonja le a végén, amit ő magában elképzel. A végén leírom az én véleményemet, ami pedig a következő: szerintem egy normális ember attól nem lesz pszichopata gyilkos, hogy nem szereti az anyja, vagy hogy nem kapott anyai szeretet egész életében. Persze Eva is hibás, hisz a könyv egyik nagy tanulsága, hogy ha nem akarsz igazán gyereket, vagy nem vagy alkalmas a gyereknevelésre, akkor inkább bele se vágj, de nem rajta múlott itt minden, és nem miatta lett Kevin olyan amilyen. Szerintem Kevin-nel már alapból voltak gondok, egy kicsit defektes volt a fiú már a születésétől kezdve. Hisz egy normális ember nem kezd pusztán azért gyilkos ámokfutásba, mert az anyja nem szerette.
Mindenesetre ez egy elgondolkodtató és megrázó könyv és a komoly témák kedvelőinek bátran ajánlom, meg azoknak, akik el szeretnek egy kicsit filozofálgatni egy-egy könyv mondanivalóján.
A könyvből film készült tavaly, és gondoltam megnézem az olvasás után, és egyben írok mind a kettőről. A film szépen bemutatja a könyv alap kérdéseit, a lényeg benne van, a nagy kérdések, a fő sztori. A mellékszálakat kivágták, így például a filmben nem jelenik meg Eva anyja és bátyja, vagy épp Kevin haverja az iskolában, néhány kis balhéját kihagyják, tehát csakis a lényegre szorítkoznak.
Ugyanaz a felépítés mint a könyvben, a jelenben haladnak az események, és Eva visszaemlékszik a múltra, hogy mi hogyan történt. Néha egy kicsit össze-vissza ugrálunk az időben és nem lehet érteni, hogy akkor most mi van... szerintem ha a filmet valaki meg akarja nézni, az elsőnek olvassa el a könyvet, így jobban lehet érteni.
Kiemelve a két főszereplőt, mindkettőt csak dicsérni tudom. Thilda Swinton által életre keltett Eva olyan, mintha csak a könyvből lépett volna elő, a gesztusai, a pillantása, a stílusa, a mozgása, az arckifejezése az egyes jelenetekben tökéletesen el lett találva.
Aztán ott van nekünk Kevin, akit hárman formálnak meg, a fiú három életszakaszában, van a kis Kevin, a "közepes" (nem találtam jobb kifejezést), és a tinédzser, de mindegyik olyan jól lett kiválasztva, hogy az hihetetlen. A három színész teljesen hasonlít egymásra, sőt mindhárom szinte kiköpött mása Eva-nak. Már a két kisebb Kevin is olyan gonosz és hideg képet tudott vágni, hogy kirázott tőlük a hideg, de természetesen a tinédzser Kevin vitte a pálmát. Ezra Miller ismét nagyot alakít a pszichopata fiú szerepében, ez a második filmje, amit mostanában láttam, mindkettőben megnyert magának. Oda kell figyelni erre a fiúra, mert szerintem igen nagy tehetség és ha továbbra is ilyen jól választ szerepeket magának, akkor sokra viheti. Csakúgy, mint a könyvben, a filmben szintén Franklin a gyenge láncszem, itt jelentősen meg van kurtítva a szerepe, aminek kifejezetten örültem, de ugyanolyan jelentéktelen és bárgyú maradt, mint amilyen volt. A Celia-t alakító kislány meg nagyon aranyos.
Igen jól sikerült könyvadaptációról beszélünk, annak ellenére, hogy sok minden kihagytak a könyvhöz képest, de ez most talán azért nem zavar, mert pont a felesleges dolgokat vágták ki, amik amúgy is idegesítettek olvasás közben. A két főszereplő (Thilda Swinton és Ezra Miller) remekel, ők viszik a hátukon a filmet. Akinek tetszett a könyv, az mindenképp nézze meg a filmet, de aki nem olvasta a könyvet, az se hagyhatja ki. Szerintem mindkettőt érdemes bepótolni, akinek eddig kimaradt az életéből. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Új kedvenc sorozatom, amit nagyon megszerettem. A Viasat 3 csatornánk kezdték el nemrég vetíteni, és mivel felkeltette a figyelmem a reklámja, így belenéztem az első részbe, de mivel akkor este irtó álmos voltam, így nem tudtam végignézni, de másnap bepótoltam, és alig két nap alatt kivégeztem az első két évadot.
A történet: A sorozat a mindenki által ismert Sherlock Holmes magándetektív történetét meséli el... csak mindezt modern feldolgozásban, a mai 21. századi Angliában, ahol láthatjuk, hogyan oldana meg Sherlock (Benedict Cumberbatch) és társa Dr. John Watson (Martin Freeman) egy bűnesetet a mai modern eszközök segítségével...
És hogy miért ajánlanom mindenkinek ezt a sorozatot? Mert annak ellenére, hogy manapság szinte mindenhol valamilyen Sherlock Holmes film vagy sorozat folyik a csapból (Hiszen itt vannak Guy Ritchie filmjei, meg az a másik sorozat az TV2-n, ahol Watson egy nő, erről inkább nem fejtem ki a véleményem) ez a feldolgozás szerintem igenis kiemelkedik a tömegből. Eddig két évad készült el, mindkét évad 3 részből áll, és egy rész kb. 90 perces. Tehát valójában olyan, mintha 6 filmet néznénk meg. Nekem nagyon bejött ez az új típusú szerkezeti felépítés. Az első évadot 2010.-ben vetítették először, a másodikat meg 2012.-ben. Magyar szinkron is készült már hozzá, és mint említettem most adja a Viasat 3 szerda esténként, eddig az első két rész ment le.
Tehát akkor miért tetszik ennyire ez a sorozat? Habár a bűntények és a rejtélyek nem olyan magasröptűek, és nem valami bonyolultak (mondjuk én egyikre se jöttem rá, de lehet valaki már az elejétől tudnia fogja ki a gyilkos) mégis a karakterek és a színészek egyszerűen nagyszerűek. Sherlock, John, Lestrade, Mycroft, Irine Adler, Moriarty meg még sorolhatnám mind igazi egyéniség, és a színészek nagyszerű munkát végeztek a karakterek életre keltésével.
Angol sorozat, ennek ellenére nagyon jól sikerült, tele van poénnal, Sherlock dumája utánozhatatlan. Sherlock és John közti jellemkülönbség, a barátságuk alakulása szépen fel van építve, és az egyes részek az eredeti Arthur Conan Doyle regények modern kori átiratai.
Az eddigi 6 részből nekem az első, a harmadik, a negyedik és a hatodik tetszett a legjobban. A mellékszereplők közül Irine Adler (Lara Pulver) a kedvencem, és azt a részt imádom, amelyik róla szól. Az antagonisták közül meg persze, hogy Moriarty (Andrew Scott) viszi a pálmát, az a pasi egy pszichopata örült, de nem lehet nem szeretni. Neki is olyan dumája van, hogy az hihetetlen.
Az első két évadot szinkronnal néztem, hiszen már korábban vetítette valamelyik csatorna, így magyarul is elérhető. Meglepő módon a magyar szinkron egészen el lett találva, remek hangokat választottak az egyes karakterekhez, nekem Moriarty magyar hangja a kedvencem.
Összegezve nekem nagyon bejött ez a sorozat és izgatottan várom a harmadik évadot, melynek munkálatai most 2013. elején indultak el, remélem év végén már adni fogják a folytatást, vagy legkésőbb a jövő év elején.
10/10
1. évad előzetes:
Régebben néztem a sorozatot és mivel nagyon tetszett, így el szerettem volna olvasni mindig is a könyvet, csak aztán valahogy feledésbe merült. Nos, hétvégén a könyvtárban keresgélve megakadt a szemem a könyvön és ha már ott voltam, akkor ki is kölcsönöztem.
