Leigh Bardugo: Bűnös birodalom (Hat varjú 2.)

Fülszöveg:

Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre. Még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busás jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Elárulták őket, meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát.

Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, ami eldönti a Grisaverzum sorsát. Merülj el a világában!

Az Árnyék és csont sorozat első évadáról írt kritikámban elég sokat dicsértem a Varjakat, aztán a Hat varjú könyvet elolvasva csak még jobban nőtt a lelkesedésem feléjük. Máig nem értem, hogy maradhatott ki az írónő másik grisa világban játszódó története az életemből, de szerencsére ami kési, nem múlik. A sorozatnak köszönhetően megismertem a Varjakat, és így a róluk szóló könyveket, aminek nagyon örülök, mert új kedvencet avathattam személyükben.

Nem olyan régen jelent meg a Hat varjú könyv folytatása a Bűnös birodalom, én meg amint csak tudtam rávetettem magam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy folytatódik a csapat története. Nyugodtan kijelenthetem, hogy egy hasonlóan profin összerakott, az elejétől a végéig izgalmas és fordulatos történetet kaptam, ami méltó folytatása az első résznek. Kicsit féltem, hogy a második rész nem üt majd akkorát, mint az első, mert az majdnem tökéletes lett a maga nemében, de a második rész nem csak hogy elérte az első színvonalát, hanem túlszárnyalta azt.

A Bűnös birodalom ismét több szemszögből meséli el a történetet és mind a hatan megkapják a saját nézőpontjukat. Az különösen jó döntés volt, hogy végre kaptunk Wylan nézőpontot, mert az első részben sajnos ez még nem történt meg, és így kicsit mindig kilógott a többiek közül. Valahogy olyan súlytalan töltelék karakterként lógott a levegőben a többiek mellett és szinte semmit nem lehetett róla tudni azon kívül, hogy ő a "nagy ellenség" fia. Na, de most végre Wylan alaposabb megismerése nyomán, ugyanolyan szerethetővé vált, mint a társai.

Fent balról: Kaz, Nyina és Jesper

Lent balról: Nyina, Matthias és Wylan

A másik, ami nagyon tetszett a könyvben, hogy mind a hat karakter kapott egy kisebb saját történetszálat a fő kalandok mellett. Ennek a karakterük árnyalásában volt fontos szerepe, amit az írónő mondhatni tökéletesen kivitelezett és remekül beépítette ezeket a kisebb történetszálakat a nagy egészbe. Persze egyikük se hazudtolta meg önmagát és senki se várja, hogy a végére mind a hatan ártatlan báránykákká válnak, mert az elég irreális lett volna. De igenis változtak a velük történt sok minden hatására és igenis tanultak abból, amit át kellett élniük.

A szerelmi szálakban sem szenvedhettünk most hiányt, ami szintén kellett ide, mert azért mégis csak egy ifjúsági könyvről van szó. Nyina és Matthias végre nem ellenségeskedtek tovább, bár a kapcsolatuk így se bontakozhatott ki igazán, mert egyszerűen nem volt sok idő romantikus évődésekre. Jesper és Wylan nagy nehezen, de végre szintén elkezdett közeledni egymás felé, és szerintem nagyon jól illenek egymáshoz. Wylan jóval csendesebb és megfontoltabb személyisége tökéletesen passzol Jesper kissé szeleburdi, egoista és bajkeverő személyiségéhez, mert egymásból épp azt hozzák ki, amire a másiknak szüksége van. Jesper nyugodtabbá és normálisabbá válik Wylan mellett, míg Wylan pedig jobban megnyílik és felszabadultabb lesz Jesper mellett.

Aztán ott van nekünk Kaz és Inej, akik a leglassabban és legkörülményesebben kerülgetik egymást szinte a kezdetektől, de ezért egyiküket se lehet hibáztatni, hisz mindkettejüknek meg van a maga keresztje. Épp ezért nehéz megnyílniuk a másik felé és épp ezért nehéz bármiféle romantikus vagy őszinte megnyilvánulást tenniük. Talán jobb is, hogy az ő kapcsolatuk „nyitott kérdés” maradt, mert valahogy ez így sokkal reálisabbnak tűnik, mintha teljesen karakter idegen módon végül egymás karjaiba olvadoztak volna.

Egyetlen negatívumot viszont meg kell említenem a könyv végéről, mert nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Mi a jó fenéért kellett az egyik Varjút megölni a végén és ráadásul ilyen ostoba módon? Valaki magyarázza el nekem mi értelme volt ennek a fordulatnak a végén, azon kívül, hogy legyen egy kis dráma csak a hatás kedvéért. Nem az a bajom, hogy valamelyikük meghalt, sőt, talán annak se örültem volna, ha mindenki túléli, de annak a bizonyos személynek a halála szerintem akkor is olyan erőltetett lett, hogy csak fogtam a fejem miatta. Bár látom azért az iróniát a dologban, hisz a hatos közül épp az halt meg, aki talán a legkevésbé se érdemelte volna meg.

Az írónő remek stílussal ír és hihetetlenül olvasmányos lett ez a rész, alig bírtam letenni és 100 oldalakat olvastam el anélkül, hogy ez feltűnt volna, mert annyira belemerültem a történetbe és az izgalmakba. Nekem iszonyatosan tetszett a Bűnös birodalom és méltó folytatása lett az első résznek. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor túl is szárnyalta az, ami nem hittem volna, hogy lehetséges, mert a Hat varjú szintén tökéletes a maga módján. Kicsit sajnálom, hogy ennyi volt a Varjak története, én szívesen olvastam volna tovább egy újabb balhéról vagy rablásról, de talán jobb a csúcson abbahagyni. Ha viszont az írónő valaha úgy dönt, hogy mégis folytatja a történetüket, én biztos ott leszek.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/leigh-bardugo-crooked-kingdom-bunos-birodalom

Értékelés: 5/5*

Heathers (Gyilkos játékok) 1. évad összegzés

A történet:

A Westerburg-i gimi középpontjában a 4 Heather áll, azaz tulajdonképpen csak 3 mivel a 4. lány Veronica. Veronica egyre jobban utálja a Heather-öket és ezt még tetõzi az is, hogy megjelenik Jason Dean. A fiú és Veronica megtesznek dolgokat, amit végül úgy állítanak be, mintha nem is õk csinálták volna. Veronica teljesen össze van zavarodva, miközben Jason-bõl pedig elõtör az igazi pszichopata.

Nem most először néztem meg a sorozatot, ha jól emlékszem vagy a harmadik ismétlésnél tartok, de valahogy még sosem jutottam el odáig, hogy írjak róla, pedig igazán megérdemelte volna. Az a helyzet, hogy nálunk annyira nem futott be a Heathers (igen, az eredeti címén fogom nevezni, mert a magyar cím szerintem borzalmas), aminek több oka is van, de ezt inkább most nem részletezném. Ha valakit érdekel, miért süllyedt a feledés homályába a sorozat, az keressen utána, de az biztos, hogy nem az az oka, hogy rossz lenne. Sőt... szerintem ez egy igen egyedi és remek darab lett, amit kár hogy alig ismer bárki.

Kezdjük azzal, hogy aki az eredeti filmet látta, az nyomban felejtse azt el, mert a film és a sorozat csak annyiban hasonlít egymáshoz, hogy ugyanaz az alap felállás, de azon felül rengeteg dolog megváltozott. A film a maga nemében jó, a maga korszakában, a sorozat pedig szintén a maga nemében remek egy igazi modern köntösbe csomagolva. Szerintem nem lehet a kettőt összehasonlítani és nem is szabad, hanem mindkettőt önmagában kellene értékelni.

Egy igazi modern környezetben játszódó sorozatot kapunk, ahol teljesen fordított a felállás. Itt már nem a szőke cicababák, a pomponlányok és a focisták az iskolai hierarchia csúcsai, hanem a különleges és valamiért korábban lenézett emberek. Itt már az a menő, ha meleg vagy, ha büszkén vállalod telt idomaid, ha (még szimplán csak a népszerűségért) felszólalsz az elesettek és a gyengék védelméért, ha teljesen öntudattal vállalod önmagad és a különcséged. A gimit itt olyan három Heather "uralja", akik közül az egyik egy kövér csaj, a másik leszbikus a harmadik pedig valójában fiú csak épp úgy öltözködik, mint egy lány.

Az a fricska az egészben, hogy amíg a Heather-ök teljesen lecserélődtek, addig ugyanez történt Veronicával is. Veronica volt korábban a filmben a kívülálló, aki szeretett volna a menő Heather-ök közé tartozni, most pedig ő lett az a tipikus szőke gazdag csaj, aki ebben a modern világban már korántsem számít menőnek vagy épp érdekesnek. Nekem nagyon bejött ez a felcserélődés és érdekes kontrasztot adott a sorozatnak. Persze ne legyenek illúzióink, mert attól, hogy most a korábban lenézett gimisek lettek a menők, ők se angyalok, hanem ugyanúgy tartják rettegésben a többieket, mint ahogy velük tennék azt a régi időkben. Valami sosem változik.

A sorozat egyik legnagyobb erőssége szerintem tehát ez az újragondolt modern környezet és az alap felállás komplett feje tetejére állítása. A másik ami nekem nagyon bejött az, hogy a sorozatban Veronica karaktere egészen más ívet kapott, mint a filmben. Nagyon tetszett az a csavar, mikor kiderült, hogy Veronica ugyanolyan pszichopata (sőt talán rosszabb), mint JD és aztán valamiféle sötét párosként kezdenek el garázdálkodni a gimiben és a városban. Ez a "sötét románc" engem megvett kilóra és amíg tartott addig nagyon bírtam őket. Csak azt nem értem miért kellett a végén aztán összeveszni holmi baromságok miatt. Az a baj, hogy az utolsó néhány részre elfáradt a sorozat és már nem nagyon tudtak mit kezdeni egyik karakterrel sem, így mindenki összeveszett mindenkivel, és hol jóban voltak, hol nem. Így a vége összecsapott és kapkodós lett, a karakterek pedig szembeköpték önmagukat, amitől néha csak csóválni tudtam a fejem.

Egy igazi black comedy a Heathers sorozat, tele van sötét és ugyanakkor vicces jelenetekkel és poénokkal, amitől sírva röhögtem, mert nekem nagyon bejött ez a fajta sötét szurkálódás. Humor az van bőven. Kedvenc jeleneteim például a musical válogatás, vagy a tanárok összes "megbeszélése" (ami remek példája annak, hogy a felnőttek mennyire nem értik a gyerekeket és mennyire nincsenek sosem képben a fiatal generáció szokásaival és problémáival), az összes lassított "csoportos vonulás" vagy amikor Betty szétveri JD-t, amikor a fiú rátámad. Az is remek, amikor arról tartanak oktatást a tanárok, hogy kell felkészülni a védekezésre egy iskolai lövöldözés esetén, de persze annyira ostobák, hogy épp kitűnő ötletekkel látják el JD-t, aki épp valamilyen iskolai támadásra készül.

Humorba és könnyed stílusba csomagolva azonban a sorozat igen komoly témákat is érint, melyekről fontos beszélni és melyeket fontos érinteni. Persze humorral körítve, de érinti a nemi erőszak, a tanár-diák kapcsolat, a nemi identitás, depresszió, rasszizmus, iskolai mészárlások, közösségi média hatalma és veszélyei és hasonló témák körét. Aztán ne feledkezzünk el JD-ról sem, aki a komoly és különc vonalat tovább hozza a sorozatban, talán az ő karaktere az, ami nagyjából azonos maradt a filmbélivel, nem sokat változtattak rajta. Tizedjére valóban unalmas volt már végighallgatni az igencsak valós és reális társadalomkritikáját, amit a mai világot ekézte (hogy Veronicát idézzem: "Multik... blablabla, társadalom.... blablabla"), csak az  szomorú, hogy JD minden egyes szava igaz volt, legalábbis én egyet értettem vele. 

Ha választanom kellene kedvenc karaktert, akkor egyértelműen Heath(er) Duke lenne az, ő a legnagyobb arc és karakter a sorozatban. Olyan dumái vannak, hogy az nem igaz és szerencsére majdnem az utolsó részig kihúzta így igen sokat szerepelt, majdnem a végéig. Talán Veronicához is ő áll a legközelebb a három Heather közül. Voltak karakterek, akik érdekesek lehettek volna, de talán mert nem szerepeltek sokat, így nem igazán lehetett őket megkedvelni. Betty tipikus példája ennek, aki ha több műsoridőt kap, akkor igazán érdekes lehetett volna.

A Heathers sorozat teljes öniróniával és rengeteg sötét humorral egy teljesen modern köntösbe csomagolva mesél el egy történetet, amit magát nem szabad komolyan venni, viszont a benne bemutatott komoly témákat igen és nem ártana mindenkinek elgondolkoznia róluk. Rengeteg humor, rengeteg csavar található benne, amire nem számít az ember, szerintem egy igenis remek sorozat, ami kár, hogy elveszett a süllyesztőben és nem kapta meg a jól megérdemelt figyelmet. Az csak a bónusz, hogy a vége negatív és valamilyen szinten mindenki megkapja, amit megérdemel a korábbi tetteiért. Kár, hogy megbukott a sorozat, én biztos néztem volna a végén belengetett második évados folytatást, csak sajnos abból nem lett semmi.

Értékelés: 10/8

Előzetes:

Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó (Anita Blake, vámpírvadász 19.)

Fülszöveg:

Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.

Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt.

Az a helyzet hogy már csak megszokásból olvasom tovább az Anita Blake könyveket, holott tudom, hogy nagy valószínűséggel sosem lesz olyan, mint az elején. Úgy vagyok vele hogy legrosszabb esetben is évente egy Anita Blake könyv belefér az időmbe, és úgy tűnik kis túlzással talán életem végéig olvashatom, mert az írónő nem nagyon akar lezárást kerekíteni a sztorihoz. Ami persze nem lenne baj, ha izgalmasak könyveket írna, csak sajnos ez mostanában nem igen jön össze neki. Itt már csak a pornónak és a sok-sok szexnek van helye, semmi másnak.

Ez a tizenkilencedik rész sem szólt semmi másról csak arról, hogy Anita lenyomott vagy három menetet több különböző emberrel, persze mindig valami hatalmi machináció miatt, de ez akkor sem számít. Engem nem érdekelnek az amúgy elég lapos és inkább megkérdőjelezhető magyarázatok arra, hogy miért kell Anita életének a szex körül forognia. És erre az sem mentség, hogy ő szukkubusz vagy hogy a szex, a kéj és a szerelem Jean-Claude vérvonalának alapja, vagy hogy ott az arduer amit szeretkezéssel kell táplálni. Egyik sem mentség, mert ettől függetlenül lehetne valami értelmes és kalandos sztori az alapja az egyes részeknek, amiben van mellesleg egy kis erotika, és akkor az senkit se zavarna.

Komolyan mondom én régen elvesztettem a fonalat Anita rengeteg szeretője között. A régi karakterek újra és újra visszatérnek, őket bírom továbbra is, de arra a fáradtságot sem veszem, hogy megjegyezzem az újakat. Még ha akarnám se tudnám, mert egyiknek sincs értelmes vagy érdekes karaktere, mindegyik csak egy név, akivel aztán Anita lefekszik valamiért és kész. Utána jön a következő és így tovább. De komolyan. Sőt már ott tartunk, hogy nem csak hármas orgiákat, hanem csoportos orgiákat csapnak, mert miért ne alapon. Anita gyakorlatilag mindenkivel összefekszik és már az sem rettenti vissza ha nő az illető. Már az se gond.

Nem akarok kekeckedni, de nem értem hogy hirtelen mi történt Anitával és Richarddal, mert most gyakorlatilag minden korábbi ellenérzésüket félredobva feküdtek le olyanokkal, akikkel azelőtt azt állították sose fogják megtenni. Anita korábban kijelentette, hogy őt nem vonzzák a nők semmilyen formában, erre most csak ráugrik valami random nőre. Richard pedig kissé homofób módon viszolygott minden olyan szexuális aktustól, ahol más férfiak szintén szóba jöhettek, erre most nem ő is hirtelen pálfordulással összefekszik pasikkal? Számomra ez a két dolog annyira karakteridegen volt Anita és Richard esetében, hogy csak fogtam a fejem hitetlenkedéstől.

Hamilton persze érezte, hogy azért kellene ide valami épkézláb történet is, és próbálkozott valamivel, ahogy a fülszöveg leírja, de ne dőljetek be neki. A történet a könyv alig ha 10%-át teszi ki, a többi csak a szexről és még több szexről szól. És újfent elmondom, hogy nem az ezzel a bajom, hogy nem szeretek erotikus történeteket olvasni, mert igenis szeretek, csak épp egy Anita Blake könyvtől nem ezt várja szerintem az ember. Miért nem lehet visszatérni a régi természetfeletti rejtélyekhez, nyomozáshoz, vérengzéshez és az izgalmakhoz? Miért nem szólhatnának újra erről a könyvek, mint régen? Egyszerűen nem értem mi van Hamiltonnal és hogy miért erőlteti ennyire ezt a sok erotikát, és hogy miért ennek kell lennie a középpontban.

Sajnálom, de számomra ez a könyv se jött be jobban, mint mondjuk az előző és ha arra 1 pontot adtam, akkor erre se tudok többet. Nulla történet, nulla izgalom, még mindig az a sok erőltetett erotika, még mindig akörül forog minden és mindenki. Egyszer talán visszatér a régi Anita és vele együtt a sok izgalom, addig pedig nem tehetek mást, csak reménykedek, hogy ez mielőbb bekövetkezik.

További információk a könvyről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-ezustgolyo

Értékelés: 5/1

Pittacus Lore: Tizedik küldetése (Lorieni Krónikák 6.)

Fülszöveg:

A Védők évekig titokban harcoltak a mogadoriakkal. Most mindez egyik napról a másikra megváltozott: elkezdődött az invázió. John, a Negyedik beleveti magát a New Yorkban dúló csatába. Váratlan segítség számára, hogy legjobb barátja, Sam meghökkentő módon felfedezi, hogy kifejlődött egy tálentuma. Miközben a két fiú próbál Ötödik és Kilencedik nyomára bukkanni a megszállás zűrzavarában, kiderül, hogy nem Sam az egyetlen ember, aki immár olyan képességgel bír, amilyennel korábban csak a Védők. De vajon a többiek barátok vagy ellenségek?

Mindeközben Hatodik, Marina és Adam igen szorult helyzetbe kerül Mexikóban. Kemény küzdelem árán elérték a Szentélyt, felébresztették az ott rejlő ősi erőt, ám most nem tudnak kapcsolatba lépni a többiekkel. A mogok pedig seregestül közelednek…

A Védők szétszóródtak, több fronton harcolnak. Egyetlen esélyük az lehet, ha végleg leszámolnak a mogadoriak vezérével – ám az ő sorsa egybefonódik Elláéval. Ha végeznek Setrákus Rával, a lánynak is vége. Ha viszont nem állítják meg a mogokat, akkor az emberiségre ugyanaz a sors vár, ami a Lorienre: a megsemmisülés.

Még mindig azon az elven választom ki az éppen aktuális olvasmányaimat, hogy be kellene fejezni a régen félbehagyott könyvsorozatokat. Természetesen csak azokra gondolok itt, amik korábban tetszettek és amelyeknek érdekel a folytatása. (Nagyon sok olyan van, amit nem fogok tovább olvasni, de azt jeleztem is az oldalon.) Így került sorra a Lorieni Krónikák immár hatodik része, ami tulajdonképpen az utolsó előtti a sorozatban. Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz, de szerintem iszonyat rövid lett ez a hatodik rész és igen hamar kivégeztem, viszont a kritikát valahogy csak majdnem két héttel később sikerült megírnom róla.

Ennek nem az volt az oka, hogy ne tetszett volna, vagy hogy ne akarnék írni róla, hanem inkább az, hogy nem sok időm és valahogy kedvem se volt kritikát írni idáig. Viszont nem szerettem volna tovább húzni a dolgot, így összeszedtem a gondolataimat, hogy azokat most leírhassam nektek. A történetet röviden és velősen összefoglalja a könyv fülszövege, erről nem szeretnék többet írni. Két szálon fut a cselekmény, a lorieni védők két csapatra osztva veszik fel a harcot a mogadori megszállás ellen. Az egyik oldalon John, a második oldalon Hatodik vezetésével tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy megállítsák a mogadori megszállást és valahogy végezzenek Setrakus Rá-val.

Nagyjából minden egyes résznél leírom, hogy a Lorieni Krónikák nem valami egyedi és nem valami kiemelkedő könyvsorozat, és ezt most ne úgy értsétek, hogy nem lehet szeretni. Hisz én is itt járok már a hatodik résznél, és ha nem tetszett volna, akkor nem folytatom. Inkább arra gondolok, hogy tipikusan olyan ifjúsági tucatkönyv, amiből vagy ezret olvastam, és ami a szokásos klisék és történetszálak mentén halad előre. Valamiért mégis olvastatják magukat a könyvek, és most már úgy vagyok vele, hogy ha idáig eljutottam, akkor valamikor az utolsó részt is el fogom olvasni, az sem nem maradhat ki.

Setrákus Rá és Ella

A hatodik könyvben alig egy-két nap történéseit látjuk, de ebben az egy-két napban igenis sok minden történik. Nagyon rövid a könyv és kicsit úgy érzem, mintha éppen a lényegnél vágták volna el a sztorit. Nem tudom most hirtelen hogy az utolsó rész hány oldalas, de ha az is ilyen rövid lesz, akkor szerintem célszerűbb lett volna ezt a kettőt egyben megjelentetni. De ez csak az én saját véleményem. A még életben maradt Védők tovább küzdenek, és még mindig érdekes karakterekről van szó. Nekem speciel nagy kedvencem továbbra is Hatodik vagy épp Kilencedik, de Marina és John szintén szerethetőek a maguk "jófiús" módján. Ötödik pedig épp azért került közel hozzám, mert szeretem az ilyen "áruló végre megbánja bűneit és igyekszik jó útra térni" karaktereket.

Annak nagyon örültem, hogy megismerhettük (végre) jobban a múltat és itt különösképpen Setrakus Rá múltjára és Ella szerepére, valamint nekik a Lorienhez való kapcsolódására gondolok. Megtudtuk kicsoda tulajdonképpen Setrakus Rá és hogy miért pusztította el anno Lorient és miért üldözi a még megmaradt Védőket. A könyv másik fontos momentuma, hogy egyszerű emberek hirtelen képességeket kapnak, amit nem tudok hova tenni és egyszerűen nem értem mi szükség volt erre a fordulatra. Szerintem a megmaradt Védők bőven elegek lennének a mogadoriak ellen és így a végén nem látom értelmét miért kellett új karaktereket behozni. De lehet ez csak nekem volt fura, talán valami jó fog kisülni belőle, nem tudom.

Kicsit kiszámítható, de azért kellemes olvasmány volt a könyvsorozat hatodik része, de iszonyatosan rövid. Mindkét történetszálon folytatódtak a kalandok és hőseink tovább harcoltak a mogadori megszállás ellen minden erejükkel. Innen már nincs más csak az utolsó rész, kíváncsi vagyok hogy sikerül lezárni a Lorieni Krónikákat és hőseink sorsát. Valamikor igyekszem sort keríteni rá, lehetőleg nem a túl távoli jövőben.

UI: A magyar borító borzalmas, csak úgy mint az előzőek. Ha már annyira Negyediket akarták rá rakni, akkor maradhatott volna Alex Pettyfer, mert ő legalább az első részből készült filmben jól nézett ki.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/pittacus-lore-tizedik-kuldetese

Értékelés: 5/5

Shadow and Bone (Árnyék és csont) 1. évad összegzés

A történet:

Alina ​Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából… Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt. (Forrás: moly.hu, könyv fülszöveg)

Mikor felkerült a sorozat a Netflixre akkor csak olyan "nézzünk bele, mit veszthetünk" alapon próbálkoztam meg vele és bíztam benne, hogy nem lesz olyan rossz. Nem voltak nagy elvárásaim, hisz a könyvsorozat első része se jött be annyira, hogy izgatottan várjam a sorozatos adaptációt, de gondoltam adok neki egy esélyt, mert épp semmi jobbat nem találtam akkoriban a Netflixen. Aztán képzelhetitek mekkorát néztem, mikor teljesen beszippantott a sorozat és alig két nap alatt ledaráltam a 8 részes első évadot. Felirattal néztem, mint általában mindent.

Ha őszinte akarok lenni, a nagy szerelemnek azért sok köze volt ahhoz a tényhez, hogy a sorozat az írónő mindkét Grisa univerzumban játszódó könyveit adaptálja és nem csak az Árnyék és csont könyveket. Az a tény, hogy a Hat varjú könyvek szintén helyet kaptak a sorozatban szerintem iszonyat jó ötlet volt, mert lássuk be, ha kivennék a Varjak történetszálát belőle, akkor elég sokat veszítene a sorozat az izgalmakból és a lendületből. Persze itt az első évadban még nem a Hat varjú könyvek történetét adaptálták, hanem írtak nekik egy előzménytörténetet úgy, hogy az reálisan és szervesen illeszkedjen a fő Árnyék és csont történetszálhoz.

Ebből már mindenki számára világos lehet, hogy a sorozat két fő történetszálon fut, a két könyvsorozat története mentén, de mégis egymáshoz tökéletesen illeszkedve. Kicsit gyorsan és kapkodva vágunk bele a kalandokba, a nézőnek gyorsan fel kell vennie a fonalat és nagyon oda kell figyelnie, ha tartani akarja az iramot és meg akarja érteni, hogy ki kicsoda, mit tud, mit akar, hol van éppen. Nagyon sok fontos karakter bukkan fel már az első részben, több helyszínen játszódik a történet, és csak úgy ömlik ránk a sok információ. Én persze nagyjából tisztában voltam legalább az Árnyék és csont könyv történetével, karaktereivel, így értettem a dolgokat, de a sok kritikát olvasva számomra az jött le, hogy az "avatatlanok" nem igazán értettek sok mindent és hogy miképp is függnek össze a karakterek és a történetszálak.

A sorozat megnézése előtt a Hat varjú könyvhöz még nem volt szerencsém, de utána rögtön elolvastam, és nem is értem, hogy maradhatott ki eddig az életemből. Imádtam, és örülök, hogy a sorozat miatt így utólag megismerhettem az írónő másik könyvsorozatát, ami valljuk be sokkal jobban bejött számomra. Személy szerint nekem azért jött be ennyire a sorozat, mert kaptam egy izgalmas és látványos fantasy történetet, melynek cselekménye több szálon futott össze, benne remek karakterekkel, fordulatotokkal és persze humorral, mert abban sem szenvedhettünk hiányt. Persze senki ne várjon valami nagy egyediséget, mert itt van minden, amit már eddig is láttunk vagy ezerszer, de mégis működik és engem abszolút meggyőzött.

A karakterek közül a Varjak és Éjúr lettek a kedvenceim, és szerintem senkinek se kell magyaráznom, hogy miért. Kaz, Inej és Jesper úgy tökéletesek ahogy vannak, mindhárman remek karakterek, az Éjúr pedig remek főgonosz, akiről már az első pillantásra egyértelmű, hogy nem olyan ártatlan és segítőkész, mint amilyennek mutatni akarja magát. Alina még mindig egy naiv butuska kislány, Mal a sorozatban lapos és súlytalan, amit nem is értek, mert őt speciel a könyvben kedveltem. Aztán Nyina és Matthias mellett se mehetek el szó nélkül, mert habár eddig igen keveset szerepeltek, de ők is nagyok jók voltak a saját történetszálukon. Várom, hogy a második évadban csatlakozzanak a Varjakhoz és hogy miként fogják a történetüket folytatni immár Kazékkal együtt.

Külön érdekesség, amit semmiképp se hagynék ki, hogy a sorozatot nálunk Magyarországon forgatták és rengeteg budapesti és egyéb magyar helyszín fellelhető benne az avatottabb szemeknek. Remélem a második évadot is itt fogják forgatni, és akkor már sokkal nagyobb hype lehet körülötte, mert az első évad megjelenésekor nagyon futott a Netflixen és igen masszív rajongótábort gyűjtött maga köré. Ez mondjuk nem meglepő, mert igen könyvhű és remekül sikerült könyvadaptációról van szó, remek castinggal, izgalmas történettel és sok-sok humorral.

Én nagyon várom a második évadot, remélem mihamarabb érkezik majd, bár ehhez az kellene, hogy elkezdjék forgatni, ami tudtommal még nem történt meg. De bízom benne, hogy hamarosan így lesz.

Értékelés: 10/8

Előzetes:

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély (Ambrózy báró esetei 6.)

Fülszöveg:

1901. ​április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a Greatest show on earth-öt, vagyis a Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát.

A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni.

Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd. Tessék betérni! Jó szórakozást, különleges izgalmakat!

Egyik nagy kedvencem ez az igazán egyedi könyvsorozat, aminek összességében minden eddig megjelent részét szerettem. Abban a tudatban éltem, hogy nem érkezik több rész, így képzelhetitek mennyire meglepődtem, mikor tudomást szereztem a folytatásról. Bár nem mintha ez baj lenne, sőt igencsak örültem a hírnek. Nem tudom mit hoz a jövő, de remélem ez se az utolsó rész a sorozatban, hanem érkezik újabb és újabb folytatás, főleg ha olyan jók lesznek, mint ez a hatodik könyv.

Az Ambrózy báró esetei hatodik részében tovább hömpölyög a történet egy újabb izgalmas nyomozással, amiben most Mili és Emma kapja a főszerepet. A történetről nem árulnék el többet, mint ami a fülszövegben olvasható, legyen elég annyi, hogy nekem tetszett az elejétől a végéig. Igazán remek ötlet volt a cirkuszi téma és helyszín és ennek a magyar környezetbe ágyazása, ami hőseinket, Emmát kivéve persze) egy számukra eddig ismeretlen közegbe kényszerítette, de szerencsére itt is sikerült helyt állniuk. A történetre tehát nem lehet panasz, a nyomozás csavarokban és váratlan fordulatokban bővelkedett, most valahogy ezt is sikerült úgy megírni, hogy nem lehetett sejteni már az elején, hogy ki áll a dolgok hátterében.

Igazából csak ismételni tudom magam és ugyanazt tudom dicsérni, amit az előző részeknél. Továbbra is imádom a könyv hangulatát, az írói stílust, a korabeli nyelvezetet, és a humort. A karakterek szinte egytől-egyik, így a hatodik könyvre már szinte mindenki a szívemhez nőtt, de a nagy kedvencek továbbra is a két Hangay lány, a báró és persze Márika. Örültem annak, hogy most a két Hangay lány került a középpontba és annak különösen, hogy Emma visszatért és ismét az események sűrűjébe keveredett. Sőt, ha úgy vesszük, akkor most köré szerveződtek a bonyodalmak, vagyis pontosabban egy régi ismerőse köré.

A nyomozás mellett most kiemeltebb szerepet kapott a lányok magánélete, amit nem bántam, mert valahogy ezek a magánéleti kérdések eddig nem voltak annyira kiemelve. Egyrészt Mili és Richárd friss házasokként gyakorlatilag még mindig úgy viselkednek egymással, mintha két idegen lennének. Persze Milinek mindez így nem felel meg a jövőre nézve, lesz is ebből némi összeveszés és sértődés. Tudom, hogy egyikük se érzelgős fajta, de valamivel több romantikát várnék tőlük főleg az esküvő után. Elvileg szeretik egymást vagy mi a szösz és ezt valahogy ki kellene mutatni, mert így kezd olyan lenni az egész, mintha csak érdekből vagy nem tudom miért házasodtak volna össze.

Emma pedig nem hogy egy, hanem rögtön két kérőt kapott, az egyik inkább a humor szálat erősítette, míg a másik aztán komolyabb szándékokkal érkezett. A "perzsa nemes" nőkérési próbálkozásai inkább voltak viccesek, mint komolyak, legalábbis én mint olvasó jót szórakoztam rajtuk, bár Emma talán már kevésbé. Harry Foster, az amerikai ügynök pedig éppen olyan laza és vagány volt, amilyennek várta az ember, és valahogy tökéletesen passzol Emma mellé, aki sokkal komolyabb karakter, így kiegészítik egymást. Remélem hosszú távon láthatjuk hogy alakul a kapcsolatuk, mert engem mondjuk igencsak érdekelne. Bízom benne, visszatérnek később.

Ebben a részben a báró még mindig az ágyat nyomja, így alig szerepelt, pedig vártam volna tőle is nagyobb aktivitást, hisz az előző részekben szintén a háttérbe szorult. Ha érkeznek további könyvek a sorozatba, akkor remélem, hogy Richard újra a középpontba kerül, mert kezd a perifériára szorulni, pedig ő lenne az egyik főszereplő, ha minden igaz.

Tényleg nem tudok mást mondani, csak mint amit eddig. Az Ambrózy báró esetei könyvsorozat 6. része hozza a korábbiak színvonalát minden téren, nekem ez is nagyon tetszett, igen hamar kivégeztem. Lekötött az elejétől a végéig, a humor, a stílus és a karakterek azok, amik az igazi nagy erőssége a könyveknek. Ezekben pedig most sem szenvedhettünk hiányt.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-a-barnum-rejtely

Értékelés: 5/5

Titans (Titánok) 2. évad összegzés

Nagy reményeim voltak a Titánok sorozat indulásakor, és habár némileg csalódtam az első évadban, azért összességében tetszett. Vártam akkoriban a folytatást és reméltem, hogy a második évadra kiküszöbölik a hibákat és lezárják azokat a felesleges történetszálakat, amiket szerintem nyugodtan el lehetett volna hagyni. Már tavaly a megjelenésekor néztem hetente a második évad részeit, de akkor valahogy elmaradt a kritikám, amit most szeretnék bepótolni egy friss újranézés után.

Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de a második évad ha lehetséges, még rosszabb lett, mint az első és ez nekem fájt a legjobban, pedig olyan sok potenciál volt benne. Kaptunk egy 13 részes második szezont, amiben már felállt a csapat és kezdődhetett (volna) az első igazi közös kaland, erre nem kaptunk mást mint szenvedést, összeveszést, szétválást, felesleges műbalhét és picsogást. Olyan nagy katyvasz lett a második évad, amit el se akartam hinni és az a legszomorúbb az egészben, hogy ha néhány alapötletet jobban kidolgoznak, akkor egy zseniális szezont ki lehetett volna hozni belőle.

Miután lezárták az első etap függővégét és Trigon elpusztult, a Titánok Dick vezetésével visszaköltöznek a toronyba, hogy elkezdjék közös életüket immár egy csapatként. A „régi Titánok” visszavonulnának, de nem sokáig maradhatnak a háttérben, az újak pedig edzenek és tanulnak. De nem sokáig tart a nagy nyugalom, mert felbukkan egy régi ellenség, hogy szétzilálja a csapatot és ezért nem is kell sok mindent tennie. Röviden ennyit a történetről.

Személy szerint az a legnagyobb problémám a második évaddal, hogy egy nagy katyvasz. Ott van a fő történetszál Deathstroke-al és a bosszú hadjáratával, aminél nagyobb baromságot ki se lehetett volna találni. Könyörgöm... hisz ő volt az, aki megölte a fiát. Miért a Titánok a felelősek azért, mert nem látja, hogy kit szúr le a kardjával? És ha már itt tartunk, Deathstroke hogy tudta öt évig „elnyomni” magában a fiát? Jericho miért nem lázadt fel hamarabb ellene és próbálta megállítani őt mielőtt komolyan ártana a barátainak? Deathstroke egy remek és félelmetes ellenfél lehetett volna, de itt egyszerűen nem tudtam komolyan venni.

Aztán megkaptuk másik fő történetszálnak Connor, vagyis Superboy és a Cadmus labor történetét, ami szintén érdekes volt alapötlet szintjén, de amit utána kihoztak belőle, az lapos és felejthető lett. Ha már behozzuk a Cadmust és Superboy-t, akkor minimum egy Superman vagy Lex Luthor felbukkanást vártam volna mellé, mert nélkülük Superboy nem sokat ér, legalábbis szerintem. Ha jobban kifejtették volna ezt a szálat, ha mondjuk egy teljes évad erről szólt volna, akkor sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.

És ha mindez nem lenne elég, Kory újra saját történetszálat kapott. Már minden eszébe jutott az elfeledett múltjáról, így most azzal kell megküzdenie, mert a múltja szálai elérnek hozzá. A nővére és küldöncei haza akarják rángatni, de Kory persze nem akar velük tartani annak ellenére sem, hogy a nővére miatt a hazájában éppen fejetlenség és anarchia uralkodik. Őszintén szólva ezt sem értem miért kell ide behozni, mikor a harmadik évad majd erről fog szólni részben, és akkor bőven elég lett volna Kory múltját felgöngyölíteni.

Láthatjátok tehát, hogy teljesen szét van töredezve a második szezon és ide-oda ugrálunk a történetszálak között, persze mindig úgy, hogy aki kell valahova az éppen ott legyen, ahol szükség van rá. Ez teljesen hiteltelenné és kapkodóvá teszi az évadot, annyi mindent akartak belezsúfolni, hogy aztán nem tudok mást mondani, csak ismételni önmagam, hogy ez nagy katyvaszt kaptunk eredményül.

A régi Titánok indokolatlanul sok játékidőt kapnak és a múltidézéssel rengeteg rész megy el az évadból, amivel nem lenne baj, ha valami értelmes sztori lett volna a múlt, és ha a régi Titánok érdekes karakterek lennének. De sajnos nem azok. Donna az egyetlen, akit én bírok, Hank és Dawn engem valamiért kifejezetten irritálnak. És mivel ők az előtérbe vannak tolva, így az elvileg főszereplőink Rachel és Gar teljesen háttérbe szorulnak, a hiányuk senkinek fel nem tűnne, mert az utolsó részben történteken kívül, gyakorlatilag semmi érdemleges szerepük nincs az évad folyamán.

Mostanra kapunk egy hús-vér Bruce Wayne-t is, akinek ideje volt valóban megjelennie, de Iain Glen annyira hozza Bruce karakterét, mint én, vagyis semennyire és ennél nagyobb félrecastingolást életemben nem láttam. Értem, hogy ő egy idősebb Bruce-t jelenít meg a képernyőn, de akkor sincs meg benne az, ami Bruce karakterének megformálásához szükséges.

De hogy némi pozitívumot is említsek, jó volt látni, hogy Dick karakterének átalakulása, fejlődése és felnövése végre elérte a célt, és sikerült megtalálnia azt, hogy ki lehet ő Bruce és Batman nélkül. Elég sokat marcangolta magát, elég sokat depressziózott az első két évadban és most, hogy rálelt az útjára, remélem megkapjuk azt a Dick Graysont, akit a képregényekből többnyire ismerhetünk. Remélem most már a humorosabb, szószátyárabb és lazább énje kerül előtérbe.

Jason még mindig nagy kedvencem és ki merem jelenteni, hogy a legjobb karakter a sorozatban. Örültem, hogy az első évados vendégszereplés után főszereplői státuszt kapott és sokkal többet szerepelt, mert minden egyes jelenetben kitett magáért. Rose karaktere magában engem nem nagyon mozgatott meg, de Jasonnal nagyon aranyosak voltak együtt. Kár, hogy aztán semmi komoly nem lett a kapcsolatukból.

Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de nekem a második évad nagy csalódás volt, mert ennél sokkal többet vártam. Ennél az első évad is koherensebb és összeszedettebb volt, pedig annak szintén voltak hibái, és nem csak néhány. Remélem a harmadik évad ennél jobban fog sikerülni, mert nem akarok abban is csalódni, főleg mert java részben az egyik nagy kedvencem történetemet, a Red Hood sztorit dolgozza fel. Ha kijött az összes rész, akkor egyben letolom a harmadik évadot, és bízom benne, hogy arról csakis pozitív kritikát tudok majd írni.

Értékelés:

10/3

Előzetes:

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája

Fülszöveg:

A ​becsvágy hajtja.

A küzdelem élteti.

De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együtt érezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.

Máig nagy kedvencem Suzanne Collins Az Éhezők Viadala trilógiája, és a könyvekből készült filmeket is imádom, így sosem volt kérdés, hogy olvasni fogom az írónő új könyvét mely ugyanebben az univerzumban játszódik. A megszokott gyakorlatnak megfelelően most egy előzmény könyvet kaptunk, és mikor meghallottam a híreket, hogy Snow elnök fiatal éveiről fog szólni a történet, akkor először kicsit szkeptikus lettem. Mi érdekeset lehetne kihozni Snow elnök fiatalkorából, tettem fel magamnak a nagy kérdést, mert el nem tudtam képzelni, hogy mi lesz a történet. Aztán a fülszöveget elolvasva persze kiderült, hogy kapunk egy újabb Éhezők Viadalát, és máris visszatért az érdeklődésem.

Azzal kezdeném, hogy Collins ismét egy remek könyvet hozott össze, pedig azért volt bennem némi félsz, hogy nekem ez mégsem fog bejönni. Collins írói stílusa egyértelműen visszaköszönt ebben a könyvben, mert megalkotott és felépített nekünk egy olyan történetet, ami izgalmas és fordulatos a maga nemében, mégis tökéletesen illeszkedik a trilógia stílusához, mintegy kiegészítve azt. Persze éppen ez lenne egy előzménykönyv feladata. A történet felépítése és ütemezése sodorja előre az olvasót, a fejezetek izgalmas lezárása miatt pedig elég nehéz lerakni a könyvet, hisz érdekel a folytatás, hogy mi minden fog még itt történni. Én egy percig se unatkoztam rajta, és nagyon hamar kivégeztem a könyvet.

Ahogy a fülszövegből kiderül, most Snow elnököt kapjuk meg főszereplőnek, vagyis pontosabban az alig 18 éves Coriolanus Snow-t, akit inkább nem hívok eztán Snow elnöknek, mert itt még messze van az elnökségtől. 10 évvel járunk a felkelés leverése után és a Kapitóliumban most készülnek a 10. Éhezők Viadalára. Láthatjuk, hogy ekkor még nem egészen ugyanúgy néz ki és olyan "népszerű" az Éhezők Viadala, mint 65 évvel később Katnissék idejében. Itt még nincs akkora jelentősége az Éhezők Viadalának, itt még nincs annyira jól megszervezve és kitalálva, nagyon máshogy mennek a dolgok.

Ebben az évben találják ki a készítők, hogy úgy kellene feldobni a viadalt, hogy minden egyes kiválasztott mellé kijelölnek egy mentort, csak hogy ekkor még ezt egy kapitóliumi mentor képében képzelték el. Így kerül Coriolanus a képbe, aki becsvágytól és önző céloktól hajtva próbálja megragadni a kínálkozó lehetőséget, hogy visszaszerezze családja rég elvesztett dicsőségét és biztosítsa magának azt az utat, ami az elképzelt jövője felé vezethet. Persze arra nem számít, hogy a már akkor is lenézett 12. körzet egyik kiválasztottja jut neki, így a feladata szinte lehetetlennek tűnik, de persze rájön, hogy talán mégse olyan rossz a helyzet, mint amire számított. Mert Lucy Gray nem olyan elesett és szánalmas, mint ahogy számított rá. A lányban igenis van potenciál, és rájön, hogy ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Coriolanus és Lucy Gray összefognak, hisz mindkettejük érdeke, hogy Lucy Gray győztesként jöjjön ki az arénából.

Kicsit fura volt látni, hogy szinte egy teljesen másmilyen viadalt kapunk, mint a későbbiekben, inkább mintha csak egy kezdetleges próbaverzió lett volna Katnissék idejéhez képest. Sok későbbi elem ebben az évben vetődött fel ötletként és ekkor próbálták ki először és szerintem nyugodtan kijelenthetjük hogy ez a 10. év az, ami aztán nagy hatással volt a későbbi viadalokra. Mint ahogy már említettem, itt vetődött fel elsőnek a mentorok ötlete, bár nem tudom miért hitték, hogy a kapitóliumi mentorok jó ötlet lesznek, hisz egy körzetből származó gyerek miért bízna meg egy kapitóliumiban? Persze aztán rájönnek, hogy hosszú távon ez így nem fog működni, mert a viadal még el sem kezdődött, de több kapitóliumi mentor meghalt, mint ahány kiválasztott.

Ekkor még nincsenek specifikus arénák, ekkor még nincsenek jól megkoreografált viadalok, nincsenek még mutánsok, és nincsenek még szponzorok sem. A szponzorok ötletét szintén ekkor találják ki és ebben az évben tesztelik elsőnek. És ami talán a legnagyobb különbség, hogy ekkor még nincs rákényszerítve az emberekre, hogy nézzék az Éhezők Viadalát. Sokan nem is nézik, és épp ezért történhetett meg, hogy a 10. Éhezők Viadalát és Lucy Gray-t kitörölték az emlékezetből, mintha egyik sem létezett volna soha. 65 év mondjuk ki sok idő és így elfogadható magyarázat, hogy a trilógiában gyakorlatilag semmi utalás nincs Lucy Gray-re, pedig azért még akkor is nagy dolog volt, ha egy 12. körzeti kiválasztott nyeri meg a viadalt. Nekem tetszett az, hogy láthatjuk, hogy ebben az évben, nagy részben Coriolanus és társai hatására hogy alakult át az Éhezők Viadala a később megismert formája felé.

Lucy Gray, Coriolanus és Sejanus

Katniss egy bonyolult és érdekes főszereplő volt, narrátorként remekül működött. Coriolanus sem kevésbé izgalmas, sőt szerintem eléri Katniss szintjét. Kicsit fura, mert elég sok párhuzamot véltem felfedezni kettejük között. Mindketten maguknak valók, mindketten céltudatosak és önzőek, mindketten nehezen kötnek igaz barátságokat, és mindketten nehezen bíznak meg másban. De míg Katniss a lelke mélyén jó ember, addig Coriolanus nem az, akármennyire is próbál az lenni. A fiú számára semmi sem fontosabb önmagánál és a becsvágyánál, az elképzelt jövője felé vezető úton bárkin keresztülgázol, aki az útjába áll, bárkit kihasznál, akit csak lehet és utána egy csepp megbánást sem mutat a történtek miatt.

Persze egy ideig próbálkozik azzal, hogy "normális" életet" éljen és egy ideig elhiszi, hogy szerelmes, és jó lesz neki Lucy Gray mellett, de aztán rájön, hogy ez az élet nem neki való. Szerintem Coriolanus sosem szerette igazán sem Sejanust barátként, sem Lucy Gray-t szerelemmel, inkább csak elfogadta akkor a sorsát és mivel úgy tűnt nincs más lehetősége, beléjük kapaszkodott utolsó mentsvárként. Amint felcsillant újra a fényes és hatalommal teli jövő képe előtte, gyakorlatilag szemernyi kétség és bűntudat nélkül fordított hátat mindkettőnek. Coriolanus tehát sok mindenben hasonlít Katnissre, de nála sokkal sötétebb és negatívabb karakter.

Coriolanus a narrátorunk és az ő szemén keresztül látjuk a történteket, de rajta kívül van még két másik főszereplőnk. Az első, Lucy Gray a 12. körzet női kiválasztottja, a fiú mentoráltja, akiben tökéletes partnerre lelt ahhoz, hogy megnyerjék a viadalt és hogy emlékezetessé tegyék magukat. Lucy Gray szerintem nagyon érdekes karakter a maga módján, csak az a legnagyobb bajom, hogy egyszerűen nem tudok vele dűlőre jutni. Kicsit olyan mint Katniss, tehát van benne spiritusz, de nála sokkal lágyabb és kedvesebb. Igazi művész lélek, aki szeret szerepelni és a középpontban lenni, imád énekelni és táncolni, van benne élet és éppen ez a feltűnősége és közvetlensége az, ami nagy hasznára válik a viadal során.

A második Sejanus, akinek a családja a körzetekből származott, de a háború során meggazdagodtak a fegyverkereskedelem révén, így végül felköltöztek a kapitóliumba, így ő már annak számít elvileg. Azért mondom, hogy elvileg, mert Sejanus nagy tragédiája, hogy a kapitóliumban sosem érezte magát jól és oda valónak, a körzetekben pedig azért nézték ki, mert meggazdagodtak és felkerültek a fővárosba. Nincs igazi otthona és hazája, és szerencsétlenségére épp a régi körzetéből az egyik gyerekkori ismerősét kapja mentoráltnak. Sejanus amúgy se néz jó szemmel a viadalra, így nem csoda, hogy aztán belekeveredik egy kisebb lázadásba és olyan sorsa lesz, amilyen.

Mindhárom fő karakter érdekes és összetett a maga módján, csak azt sajnálom, hogy Lucy Gray-t és Sejanust csak Coriolanus szemén keresztül láthattuk. Nem bántam volna ha mondjuk mindhárman saját nézőpontot kapnak. Szerintem úgy még jobban működött volna a történet. Sejanus borzalmas véget ér, épp a barátjának hitt Coriolanus árulja el, Lucy Gray-re pedig ugyanez a sors vár, bár itt függő véget kaptunk, mert nem tudjuk meg, hogy végül pontosan mi lett a lány sorsa. Eltűnik és Coriolanus nem találja meg többé. Ha engem kérdeztek, akkor szerintem nem halt meg, mert akkor biztos rátaláltak volna a hullájára előbb utóbb. Szerintem elmenekült Panemből, vagy pedig meghúzta magát valahol és csendes életet élt, hogy soha többé nem kerüljön Coriolanus szeme elé.

Suzanne Collins alkotott nekünk egy remek és az elejétől a végéig izgalmas előzménykönyvet, ami kitágította Az Éhezők Viadala univerzumot. Coriolanus tökéletesen működött narrátorként, láthattuk milyen út vezetett számára a későbbi hatalomhoz, hogy honnan indult és mi mindent kellett tennie és feláldoznia azért, hogy kikövezze magának az utat a jövője felé. Ő pedig bármit megtett és bárkit feláldozott, nem sajnálva senkit és semmit, hogy aztán ne legyen megállás és belőle váljon a később megismert Snow elnökünk.

Elvileg ebből a könyvből szintén készül majd filmadaptáció, amit én nagyon várok. Sőt, szerintem két részre kellene szedni a filmet és akkor tökéletes adaptációt lehetne belőle készíteni és mindenre és mindenkire jutna bőven idő.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/suzanne-collins-enekesmadarak-es-kigyok-balladaja

Értékelés: 5/5*

Cassandra Clare: Éjsötét királynő (Gonosz fortélyok 3.)

Fülszöveg:

A ​sötét titkok és a tiltott szerelem már az árnyvadászok létezését fenyegetik!

Ártatlanok vére folyt a Tanács termének lépcsőjén az árnyvadászok otthonában. Livia Blackthorn tragikus halála után a Klávéban a polgárháború réme kísért. A Blackthorn család néhány tagja Los Angelesbe menekül, ahol a boszorkánymesterek között pusztító kór forrását keresik.

Eközben Julian és Emma azon igyekeznek, hogy túltegyék magukat tiltott szerelmükön, és veszélyes küldetésre indulnak Tündérföldére A holtak fekete könyvéért. Végül olyan titkokra bukkannak a tündérek között, melyek akár végleg szétszakíthatják az árnyvilágot, és utat nyithatnak egy kilátástalan, sötét jövő felé. Emma és Julian az idővel versenyt futva igyekszik megmenteni az árnyvadászokat, mielőtt a parabatai-ok átkának rettenetes ereje végez velük és a szeretteikkel.

Lehet, hogy a kárhozat az igaz szerelem ára?

Én tényleg nyitottan és pozitívan álltam neki a könyvnek, holott elég sok negatív kritikát olvastam róla és holott azért nekem is voltak ellenérzéseim, hogy vajon milyen lesz a trilógia befejezése. Sajnos már tudjuk, hogy Clare valahogy sosem képes egy tisztességes és méltó lezárást összehozni a könyvsorozatainak, és attól féltem, hogy újra ez fog történni. Igazam lett és most se tudta mit kezdjen a történetével és a karakterekkel. Kaptunk egy unalmas és rengeteg helyen túlírt fércműt, pedig ennél sokkal többet ki lehetett volna hozni a sztoriból, ami igenis jól indult.

Az a legnagyobb hibája a könyvnek, hogy túl hosszú. Tele van felesleges történetszálakkal, felesleges érzelgősséggel és erotikával, és olyan karakterekkel, akik nélkül szintén életképes és valahogy jobban összeszedett történetet lehetett volna összehozni. Túl sok a karakter, túl sok a történetszál, és ezek nagy része totál felesleges. Ha mondjuk nem lenne Diana és a saját történetszála, valamint kitörölnénk a Thule-ba tett utazást, akkor máris vagy 200 oldallal kevesebb lenne a könyv, és igazából a lényegen nem változtatott volna semmit.

Az elejétől fogva nem értem mi szükség volt Kit és Diana karakterére, felesleges, erőltetett és ide nem illőek. Semmit nem adnak hozzá a sztorihoz, mindenki jól meglenne nélkülük. És miért kellett ezt a Thule másik dimenziót behozni? Mi értelme volt az oda tett utazásnak? Semmi. Persze ha onnan nézzük, hogy újra felbukkant Sebastian és a gonosz Jace, akik hoztak némi izgalmat a sivár és vontatott fő történetszálba, akkor persze van némi értelme Thule-nak és hogy olyan karaktereket hoztak vissza, akik már régen nem éltek. Persze Sebastian és Valentine voltak eddig a gonosztevők legjobbjai az árnyvadászos könyvekben, ezt értem, de ők nem ide tartoznak, hanem a Végzet ereklyéi könyvsorozathoz, így nem értem miért kellett ide Sebastiant visszahozni.

Mind a Pokoli szerkezetek és mind a Gonosz fortélyok trilógiának az az egyik legnagyobb hibája, hogy a "fő gonosztevőik" egysíkúak és unalmasak. Persze tényleg nehéz lehet Valentine és Sebastian után valaki hozzájuk hasonló gonosztevőt kitalálni, ezt értem én, de azokhoz képest, akiket kaptunk, komolyan bárki jobb lett volna. Malcolm és Annabell története engem speciel nagyon érdekelt és sajnálom, hogy ilyen véget értek. Vártam, hogy mi lesz Annabell-el, gondoltam eztán majd ő lesz a nagy ellenség, erre szinte alig bukkant fel a könyvben és amikor mégis akkor Ash után nyavalygott. Gyakorlatilag semmit nem csinált. És ha már Ashnél tartunk. Minek kellett őt ide behozni, ha aztán semmilyen lényeges szerepe nem volt? Csak én nem értem a karakter jelentőségét?

Persze a Cohorst se szeretném kihagyni, mert ők szintén megérnek egy misét, na meg az inkompetens Klávé, akik hozták a formájukat. Mindazok után ami korábban Valentine-al és a Körével történt, mindazok után senki nem tanult a múltból? Hogy lehetett, hogy senki nem szólalt fel a Cohors hatalomra kerülése ellen és hagyták, hogy egy újabb fasiszta jellegű szervezet szítani kezdje a viszályt és az alvilágiak ellen fordítsák a közvéleményt? Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy mindazok után, ami a múltban történt, még mindig inkompetens barmok ülnek a Klávéban, akik nem látják a veszélyt és akik semmit nem tesznek egy ilyen Cohors típusú szervezet ellen.

Ha mindez nem lenne elég Clare úgy érezte, hogy nem kaptunk eddig elég romantikát és erotikát, így gondolta, most bepótolja a dolgot. Nagyjából mindenki végigszenvedi ezt a könyvet, és az még hagyján, hogy valaki gyászol (mint Ty, aki a testvére elvesztését próbálja a saját kissé kifacsart módján feldolgozni), de amikor azon nyavalyognak a világuk égésekor, hogy jaj nem lehetnek együtt a szerelmükkel és hogy mennyire be vannak gerjedve, akkor egyszerűen nem tudtam tovább komolyan venni a könyvet.

Rengeteg smárolós és "egymásnak esünk, majdnem szeretkezünk, de valaki a lényeg előtt ránk nyit így nem tudjuk folytatni" jelenetet kapunk, ami a végére kezdett komikussá válni. Julian és Emma ezt eljátszották vagy háromszor biztosan, de aztán nyugodjatok meg, végül sikerült összefeküdniük, mert hát tényleg ez a legfontosabb a nagy háború közepén. Aztán a Mark, Kieran és Cristina ugyancsak kitett magáért és eljátszották ugyanazt csak ők trió kiadásban, hol kettő együtt, hol hárman, épp mikor hogy jött ki, és aztán arra jutottak, hogy itt mindenki szeret mindenkit, így miért ne legyenek hárman együtt? Aztán a végén mégse maradtak hárman együtt, mert.... inkább hagyjuk.

Vártam a nagy magyarázatot a harmadik árnyvadász könyvsorozat mondhatni egyik alap konfliktusára, nevezetesen, hogy miért nem lehetnek együtt azok akik parabatai-ok. Julian és Emma ezen szenvedtek az elejétől fogva ugyebár. Gondoltam majd valami teljesen profi és netán talán valami kreatívan átgondolt magyarázat lesz erre a válasz, de Clare valami olyasmi ostobaságot hozott össze, hogy nem akartam elhinni, hogy ez mindenre a nagy magyarázat. Meg új alapjáraton... miért ne lehetne együtt két parabatai, ha szeretik egymást? Ha két árnyvadász összejöhet, akkor miért ne jöhetne össze két parabatai? Mindig is erőltetetten mondvacsinált műbalhénak tartottam ez a tilalmat, és attól csak még rosszabb lett, hogy ilyen ostoba magyarázatot és megoldást kaptunk rá.

Szerintem ez talán a legrosszabb lezárás, amit a három árnyvadász könyvsorozat során kaptunk, pedig a másik kettőnél se sikerültek olyan nagyon jól az utolsó könyvek. Túl hosszú, feleslegesen túlírt, olyan karakterek és történetszálak vannak benne, amiket nyugodtan ki lehetett volna hagyni, és amik nélkül mégis jól működhetett volna mindez. Clare rengeteg mindent és mindenkit belezsúfolt a végébe, de ettől olyan katyvasz lett a lezárás, hogy azt rossz volt olvasni. Mintha maga se tudta volna, hogy mit akar, hogy mire helyezze a hangsúlyt, így mindent és mindenkit beleerőltetett. Pedig jól indult a Gonosz fortélyok trilógia, nekem az első és még a második rész is bejött, de amit itt az utolsó könyvben kaptam, arra nincs mentség.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/cassandra-clare-ejsotet-kiralyno

Értékelés: 5/1

Élite (Elit) 4. évad összegzés

Mikor meghallottam a hírt, hogy berendelték az Élite negyedik évadát, sőt aztán szinte rögtön az ötödiket is, holott a negyedik akkor még meg sem jelent, nem tudtam mit gondoljak. Azután pedig főleg nem, hogy kijöttek az első hírek, hogy a fél szereplőgárda távozik és helyettük új karakterek érkeznek. Kicsit féltem, hogy mi lesz és mit lehet ebből még kihozni, főleg a teljesen lezárt harmadik évad után, ami elvarrta a fő történetszálat és valamiféle befejezésnek szintén elment volna. (Persze az más kérdés, hogy a harmadik évaddal elég sok problémám volt.)

Tehát félve kezdtem bele a nemrég kijött negyedik évadba, és te jó ég! Sajnos minden félelmem bevált, én meg szörnyülködve néztem végig, hogy mi a francot műveltek az egyik kedvenc sorozatommal. Őszintén szólva még mindig nehezen tudom feldolgozni, amit láttam és még mindig nem akarom elhinni, hogy elénk rakták ezt a "fércműt", ami viccnek is rossz. És az a legszörnyűbb benne, hogy az írók ezt igenis komolyan gondolták.

A negyedik évad ismét nyolc részből áll és az Élite-re jellemző stílussal és felépítéssel folytatódik a sztori. Történik valami szörnyűség valakivel, aztán a kihallgatás során emlékeznek vissza a karakterek, hogy mi vezetett odáig a félév folyamán. Fokozatosan hull le a lepel a titokról, kavarásokról és átverésekről, mindenki hazudik és titkolózik, de a végére összeáll a megoldás. Nem a stílussal és a felépítéssel volt a gond, a feszültségkeltés továbbra is működött, de minden más borzalmas volt ebben az évadban. Borzalmas volt a történet, a "nagy rejtély" és annak megoldása, a régi karakterek kivetkőzése önmagukból és az új karakterek egysíkúsága.

Na de haladjunk szép sorban, mert ki kell adnom magamból, hogy miért olyan rossz ez az évad és hogy nekem mi minden nem tetszett benne. Ha zavarnak a spoilerek, akkor ne olvass tovább, mert sajnos bele kell mennem a részletekbe!!!

1. A NAGY REJTÉLY

Hogy mi bajom volt vele? Láttuk már egyszer. Igen, jól olvastátok, a negyedik évad majdnem hajszálra pontosan megismétli az első évad történetét. Jön négy új diák az iskolába, akik belekavarnak a többiek nyugodt életébe. Minden új diák gyakorlatilag egy rész alatt talál magának párt a régiek közül (ami annyira abszurd volt, hogy kínomban forgattam a szemem miatta), aztán a vadóc és lázadó karakter elkezdi maga körül kavarni a sz*rt. Ennek természetesen mindenkire lesz valamilyen hatása, majd a lázadó karakter kavarásai miatt valaki meghal, és azt kell kitalálnunk ki lehetett a gyilkos. Persze a gyilkos épp az, akire a legkevésbé számítanánk, de már maga a gyilkosság is annyira erőltetett, hogy kínos volt nézni. Másképp nem lehetett volna elintézni a dolgot, muszáj volt megölni?

2. RÉGI KARAKTEREK KONTRA ÚJ KARAKTEREK

Őszintén szólva jobban örültem volna, ha teljesen új szereplőgárdát kapunk, mert ez a kevert hibrid megoldás elég bénán sült el. Ha generáció váltás lett volna, véleményem szerint sokkal jobban működhetett volna mindez. A régiek totálisan kivetkőztek magukból, és csak hogy értsétek mire gondolok néhány példa. Ander és Omar akik elvileg újra összejöttek a harmadik évad végén, megint össze-vissza kezdenek kavarni, mert hirtelen rájönnek, hogy unják egymást.

Guzman és Samu akik jó barátok lettek, végül egy lány miatt mennek megint egymásnak és közben maguk se tudják eldönteni, hogy akkor barátok ők vagy épp utálják egymást vagy mi a fene. Guzman és Nadia random szakítását inkább meg sem említem, mert ezt se tudtam hova tenni. Ha nem akarták tovább vinni ezt a történetszálat, akkor miért nem a harmadik évad végén fejezték be? Aztán Rebeca hirtelen rájött, hogy ő biszex és mit ad Isten erre épp jön egy biszex lány az iskolába, no komment. Nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok mondani, de Cayetana volt a legnormálisabb a régiek közül, holott azért régen tőle se álltak távol a baromságok.

Nem tudom a régi szereplőgárda fele miért távozott, saját akaratukból, vagy mert megfáradtak a karaktereik és az írók szerettek volna némi vérfrissítést. Jó, Polo meghalt, oké, hogy ő már nem térhetett vissza, de a többieket minek kellett kiírni, ha az új karaktereket gyakorlatilag majdnem pontosan róluk másolták csak egy vérszegényebb kiadásban? Most mondjátok, hogy nincs igazam, de Philippe nem olyan, mint Polo? Ari nem épp egy gyengébb és unalmasabb változata Lucrezia-nak? Patrick nem olyan, mintha ő lenne a meleg Valerio? És Mencia nem épp Marina koppintása csak épp még idegesítőbb, mint az elődje? Ha azt hittétek, hogy Marina-nál nem lehet idegesítőbb karaktert megírni, akkor tévedtetek, mert itt van Mencia. Ott volt a lehetőség, hogy új karakterekkel dobják fel a sztorit, erre ők behozták négy karaktert, akiket négy régi karakterről koppintottak majdnem egy az egyben. Ennek mégis mi értelme volt?

3. SZERELMESPÁROK/KAVARÁSOK

Naná, hogy az új karakterek szinte rögtön összejöttek valamelyik régivel, de mindezt nagyjából két szép szó után, mi pedig nem értjük, hogy ezek mit szerettek meg egymásban, mert egyik új karakter sincs kidolgozva igazán. Kapunk egy rakás smárolást és szexjelenetet, amivel nem lenne baj, ha indokolt lenne és szerves részét képezné a történetnek, de mind csak oda van bökve, mert kell az erotika és kész. Személyes kedvencem, hogy az első négy-öt részben, de komolyan mindegyikben van egy meztelen zuhanyzós/szexelős jelenet csak úgy random. Komolyan, minden részben!

Guzman és Nadia szakítanak csak mert Nadia Amerikában van, Guzman pedig nem bír magával és ráveti magát Ari-ra. Hol marad a nagy Nadia iránt érzett szerelme, kérem szépen? Nem tudtam mindezt hova tenni. Végül Samu is belépett a képbe és aztán pedig a szerelmi háromszög miatt szenvedtek hárman tovább. De nem csak ők, hanem nagyjából mindenki egy háromszögben szenvedett, mert senki nem tudta mit vagy kit akar és nekünk ezt kellett végigasszisztálnunk.

Egyszerűen nem értem, hogy mi volt ez a negyedik évad és hogy miért hitték, hogy ebből valami értelmes, szórakoztató és izgalmas fog kisülni. Nem tetszett és szinte nagyítóval kell benne keresnem azokat a szálakat, amikért érdemes volt végignézni. Talán egyet tudnék mondani, ez pedig a Caye történetszála, pedig azért az se volt valami nagy durranás. Most ő volt az, aki külön történetet kapott a többiektől, ő pedig Philippe-el kavarodott össze, miközben "vezekelt" a korábbi hazugságaiért és végre elfogadta önmagát annak, aki. Nem akarta többé másnak mutatni magát. Caye karaktere fejlődött, mert most már jól döntött és nem a hazugságokat és a kavarást választotta, hanem maradt a helyes úton. Kár, hogy Phillipe-vel való kapcsolata úgy végződött ahogy, mert szerintem aranyosak voltak együtt. Persze amíg Philippe ki nem mutatta valódi énjét.

Nagy csalódás volt ez a negyedik évad, pedig jól is elsülhetett volna, ha nem az első évad történetét másolják le újra, és nem vérszegényen lapos új karaktereket hoznak be, akik sosem érhetnek fel a távozók helyébe. Caye történetszála volt az egyetlen értékelhető, a többit pedig próbálom mielőbb elfelejteni. Nem tudom ezek után érdekel-e az ötödik évad vagy sem. Mindenesetre nem sok kedvet kaptam hozzá.

Értékelés: 10/1

Előzetes:

Leigh Bardugo: Hat varjú (Hat varjú 1.)

Fülszöveg:

Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható, és ezt senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást…

Egy bosszúszomjas elítélt.

Egy szerencsejáték-függő mesterlövész.

Egy különleges múltú szökevény.

Egy Kísértet néven ismert kém.

Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő.

Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul.

Hat veszélyes törvényen kívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást.

Egy kis felvezetésnek azzal szeretném kezdeni, hogy én csak valamiféle unaloműzésből néztem bele Leigh Bardugo Árnyék és csont trilógiájának nemrég megjelent Netflixes sorozat adaptációjába. Több évvel ezelőtt olvastam a trilógia első részét és elment a maga nemében, de nem hagyott bennem mély nyomokat, hogy érdekeljen a folytatás. Képzelhetitek mennyire meglepődtem mikor a sorozat első része annyira magába szippantott, hogy alig két nap alatt ledaráltam a teljes 8 részes első évadot.

És képzelhetitek mennyire meglepődtem, mikor megtudtam, hogy a sorozatban nem csak az Árnyék és csont könyveket, hanem az írónő másik, általam még nem ismert duológiáját is fel fogják dolgozni. A sorozatban rögtön a kedvenceimmé váltak a Varjak, így nem volt kérdés, hogy elolvasom azt a két könyvet, ami róluk szól. Így keveredett hát Leigh Bardugo Hat varjú könyve a kezeim közé.

Kicsit sajnálom, hogy nem ismertem ezt a könyvet a Netflix sorozat előtt, mert a sorozat sok mindent lelőtt számomra a Varjakról, így sok mindent tudtam már róluk olvasás előtt. A sorozatban kaptak egy előtörténetet, itt a könyvben viszont már a saját történetük veszi kezdetét. A könyv fülszövege röviden leírja a sztorit és erről nem is lehetne mást mondani spoilerek nélkül, és én se szeretnék. Hat törvényen kívüli bűnöző egy veszélyes, de annál kifizetődőbb küldetésre indul, amihez minden bátorságukat, eszüket és tehetségüket össze kell szedniük. A céljuk a rengeteg pénz, amit a melóért kapnak, és persze az, hogy mindannyian túléljék a kalandot.

Hat főszereplőnk van, és ebből öten nézőpont karakterként funkcionálnak az első könyv folyamán, így több szemszögből láthatjuk az eseményeket, mindig épp más mesél nekünk. Megismerjük a múltjukat, hogy honnan származnak, hogy mi hajtja és motiválja őket a rengeteg pénz ígérete mellett, és hogy kik ők tulajdonképpen. Mindannyian érdekes és összetett karakterek, és senkinek a részeit se untam, mindenki lekötött a maga módján.

Annyira mások és mégis annyira egyformák, hogy náluk jobb csapatot ki sem lehetne találni. És habár a Grisa univerzumban játszódik a történetük, mégis csak ketten grisák közülük, a másik négy pedig "egyszerű" ember, ők másban jeleskednek. Örültem, hogy a normális emberek többségben voltak, és nem csak csupa grisákról szólt megint a történet, mint az írónő másik trilógiájában. A grisa univerzumnak egy másik szegletét ismerhettük meg, ami jó ötlet volt, hisz így nem ismételte magát az írónő, hanem valami újat mutatott.

Bal fentről: Jesper, Kaz, Nyina; jobb fentről: Wylan, Inej, Matthias

De nem csak önmagukban remek karakterekről van szó, hanem érdekesen alakult az egymáshoz való viszonyuk és hozzáállásuk is. Nem sok szerelmi szálat kaptunk, hála az égnek, mert itt inkább a kalandokon, a cselszövésen, és az izgalmakon volt a hangsúly, de azért látni lehet hogy majd ki kihez fog húzni, ha elindulnak a romantikus szálak. Nyina és Matthias fura kapcsolata hol szeretlek, hol gyűlöllek, jó volt nézni az évődésüket. Kaz és Inej még csak szemérmesebben pislognak egymásra, de valószínű, hogy köztük szintén lesz majd valami, vagyis nagyon remélem. Bár nem mintha Inejnek könnyű dolga lenne, mert Kaz elég rideg és megközelíthetetlen, amire mondjuk minden oka meg van szegénynek.

Egyikük múltja és háttérsztorija se egy leányálom, ez holt biztos, de Kazé talán a legdurvább, nem csoda, hogy olyan ember lett belőle, amilyen. És nem csoda, hogy csak a bosszú hajtja, hogy megfizessen azért, amit vele tettek. Kaz komorsága és komolysága mellett Jesper a fő poénforrás, és mintha sokkal humorosabb karakter lett volna belőle a Netflixes sorozatban. Persze poénkodik itt is, de a sorozatban valahogy jobban kiütközik a laza és nemtörődöm poénos oldala. Wylan volt számomra az egyetlen ismeretlen a hatosból, mert ő a sorozatban még nem tűnt fel. Őszintén szólva talán ő a "legegyszerűbb" a csapatból, de igenis meg van a létjogosultsága és igenis odaillik a többiek mellé. Remélem azért majd többet látunk belőle a folytatásban, mert engem nagyon érdekelnének az ő gondolatai is. Remélem a második könyvben nézőpont karakter válik belőle, sajnálom, hogy most nem volt az.

Habár csakis a Netflixes sorozatnak köszönhetően olvastam el a Hat varjú könyvet, rögtön az egyik kedvencemmé vált. Nem is értem, hogy nem került hamarabb hozzám, vagy miért nem hallottam róla, mikor igenis remek kritikákat kapott. A könyv eleje a karakterek bemutatásával, kapcsolataik felvázolásával indul, így kicsit lassabb, de ahogy a csapat elindul a megbízást teljesíteni, rögtön felpörögnek az események. Sodródunk velük együtt előre, és szurkolunk nekik, hogy sikerrel járjanak, mert nem lehet nem szurkolni nekik. Persze aztán nem teljesen úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezték így a függővég miatt iszonyatosan érdekel a folytatás. Szerencsére már megjelent magyarul, én meg alig várom, hogy olvashassam, mert a Varjakból sosem lehet elég.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/leigh-bardugo-six-of-crows-hat-varju

Értékelés: 5/5*