Riverdale 3. évad összegzés

Szomorú vagyok, hogy újra látnom kell egy egészen korrektül induló sorozat fokozatos lejtmenetét. Na, nem azt mondom, hogy a Riverdale a sorozatkészítés csúcsa, hiszen pontosan tisztában vagyok, vele hogy nem több egy könnyed "guilty plesure" sorozatnál. Ne várjunk tőle sok mindent, hanem kezeljük a helyén. Tini sorozat tiniknek, annak minden jó és rossz oldalával. Mégis, én tartom magam a véleményemhez, hogy az első évad egész jól sikerült, nekem nagyon tetszett, de aztán amit a második évadban műveltek, azzal már nem tudtam mit kezdeni.

A második évad által világossá vált, hogy a Riverdale egy olyan úton indult el, ahonnan aztán nincs megállás. Várható volt a további színvonal csökkenés és sajnos ez kétséget kizáróan bekövetkezett, amit nagyon sajnálok, mert azért bíztam benne, hogy valami csoda folytán visszatalálnak a készítők és az írók az első évad szellemiségéhez. Ez azonban nem történt meg és a harmadik évadban olyan ostobaságokat és jobb szó híján baromságokat kaptunk, hogy még mindig nehezen akarom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolták.

A harmadik évad ismét teljes 22 részes berendelést kapott, amit a második évadnál se értettem. Sőt, úgy gondolom, hogy ez lehet a problémák legnagyobb forrása. A Riverdale bőven elég lenne egy mid-season sorozatnak, 13 részes évadokkal, és akkor legalább egyetlen normális történet lenne és azt normálisan ki tudnák dolgozni. Igen, a "normális" szót ki kell emelnem többször, mert amit itt műveltek az nem normális. ( Jó, nem írom többször, hogy "normális", mert a végén még az idegeitekre megyek vele.) Túl hosszú az évad és mivel nem tudják mivel kitölteni a részeket, így kapunk egy csomó felesleges történetszálat, amelyek össze-vissza futnak. Mindenki kavar mindenkivel és a végére egy olyan nagy katyvasz alakul ki, hogy abból aztán nem lehet reálisan kijönni. Itt sem sikerült.

A harmadik évad színvonala alulmúlta az első kettőt és vitathatatlanul ez lett idáig a legrosszabb, mindjárt mondom, hogy miért. Kezdjük a két fő történetszállal, mert ahogy mondtam, túl hosszú az évad, és mivel nem tudták mivel kitölteni, így kapunk rögtön két fő történetszálat. Ezeknek nemhogy semmi köze egymáshoz, de még baromság is mind a kettő. Egyrészt itt van nekünk a rejtélyes Vízköpő király, aki egy interaktív játékot és az ostoba tiniket kihasználva sorra szolgáltatja nekünk a hullákat. Az ostoba tinik meg annak ellenére játszanak vele tovább, hogy közben sorra halnak meg az emberek és sorra bukkannak fel a gyilkos hajlamú önkéntesek, akik küldetés címszó alatt kezdenek öldökölni. A város meg tehetetlen módon nézi az egészet és nem tesznek ellene semmit.

Ha mindez nem lenne elég, az évad végén szolgáltatott magyarázat csak még inkább ront a színvonalon. Nem hiszem el, hogy megint ugyanazt a sémát kaptuk és most lett hivatalosan elegem abból, hogy megint az egyik főszereplő egyik szülője a gonosztevő. Korábban panaszkodtam már erről, mert teljesen irreálisan hat számomra, hogy a városban lévő furcsaságokért mindig éppen a sorozat egyik főszereplőjének egyik szülője a felelős. Most nem az egyikük apját, hanem az egyikük anyját szedték elő és mikor benyögték, hogy Penelope áll a Vízköpő királyos játék mögött, akkor kínomban csak sóhajtozni tudtam. És mikor megtudtam, hogy Chic maga a Vízköpő király, akkor pedig unott közönnyel nyugtáztam, hogy a Riverdale íróinak elgurult egy kereke. Minek kellett ezt a Chic gyereket visszahozni? Miért nem ölte meg Al korábban? Miért kezdett el segíteni Alnak és Penelope-nak? Logikátlanságok, logikátlanságok hátán.

Aztán ott van a "kedvencem", a Farm. Remélem éreztétek az iróniát, hisz talán ez volt a legidegesítőbb és legostobább történetszál az évadban. Ami nagy szó, mert nem hittem volna, hogy a Vízköpő királyt alul lehet múlni. MINEK KELLETT IDE A FARM??? Miért kellett nekik ilyen nagy szerepet tulajdonítani? És miért kellett ilyen ostoba csavart hozni a végén? Persze arra jó volt, hogy a szekták és az elvakult hit veszélyeire felhívja a figyelmet, de annyira nem illett a Vízköpő királyos történet mellé, és annyira irritált, hogy a korábban értelmes karakterek ostoba módon bevették a Farm marhaságait, hogy nem tudtam komolyan venni. És mikor gyakorlatilag az egész évadban a Farm miatt nyavalygott Betty, már őt is kezdtem megutálni, holott amúgy eddig semmi bajom nem volt vele.

Aztán a cukorkás drogról vagy mi a fenéről se feledkezzünk meg, aminek így utólag semmi jelentőséget nem tulajdonítottak, és így kérdezem: minek kellett ez a drogos történetszál ide? Ha a történet nem lehetne ostobább és irreálisabb, akkor ne féljünk, a karakterek ugyanerre a sorsra jutottak. Nagyjából mindenkit a porba tiportak és mindenki kifordult önmagából és nem tehetek róla, de mindegyikük idegesített a maga módján. Kezdjük azzal, hogy ugyebár elvileg 17 éves tinikről beszélünk, ezek meg mind úgy viselkedtek, mintha felnőttek lennének és mintha egy felnőtt életét élték volna. Nem mintha azt várnám, hogy mindig az iskolapadban üljenek, de ha tinikről szól a sorozat akkor legyenek tinik és nekik való gondokkal és problémákkal nézzenek szembe.

Csak hogy érzékeltessem mennyire a porba tiporták a karaktereket, tessék. Archie megjárja a börtönt!!!, aztán elszökik a városból!!!, majd visszatér, hogy bokszoló legyen!!!, és végül kap Veronica-tól egy boksztermet!!!. Csak úgy. Mert hát tök életszerű és reális, hogy tinik egymást közt osztogatják az ingatlanokat és a vállalkozásokat. Egy kiskorú nem is birtokolhat ingatlan, sem cégeket, ha már itt tartunk. Veronica a Pop's tulajdonosa lesz és alatta nyit egy bár-kaszinót, persze illegálisan, és ez senkit se zavar. Jó a végén itt lesz egy csavar, de akkor is hónapokig működteti a két helyet, mint valami nagy üzletasszony, holott még csak egy gimnáziumot se elvégzett 17 éves fruska, nem több.

Tovább evezve a képtelenségek vizén, azt sem értem, FP hogy lehetett seriff a büntetett előélete és korábbi bandavezér múltja ellenére. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy befogja Jugheadet és a többi Kígyót, hogy legyenek a privát kis kopói, mert miért ne? Mert teljesen szokványos, hogy a rendőrség az ismétlem 17 éves tinikkel végezteti a piszkos munkát. Persze értem én, hogy ez a Riverdale és a főszereplőink nyomoznak a rejtélyes esetek ügyében, de könyörgöm eddig mindig a maguk szakállára dolgoztak, és nem a hivatali szervekkel. Nem tudom komolyan venni a dolgot.

Tisztán látszik, hogy az írók nem nagyon tudnak mit kezdeni a karakterekkel és kínjukban olyan hülyeségeket találnak ki, amiből aztán valami irtó nagy baromság jön létre. Archie és Veronica kapcsolatát szétbarmolták számomra teljesen érthetetlen módon, nem is értettem, miért szakítottak, vagy hogy mi bajuk lett egymással. Aztán Veronica kavar egyet Reggie-vel, hogy a végén ismét összejöjjenek Archie-val, mert hát ez teljesen logikus.... (Ismét csak ironizálok.) Közben Archie kavar egyet Josie-val, amit szintén nem értettem, hogy ezt most miért kellett, de őszintén szólva már meg se próbáltam megérteni. Végig akartam nézni az évadot, hátha a végére összeáll minden, de nem így lett.

A Jughead és Betty párost nem barmolták szét (ismét), ők maradtak együtt és talán ők maradtak csak a régi önmaguk. Aranyosak együtt, ez nem vitás. Bár ha Betty kevesebbet nyavalygott volna a Farm miatt, akkor még jobb lett volna. Cheryl még mindig nagy kedvenc, imádom a karakterét és Toni-val nagyon jó páros ők együtt. Nem kellett volna az a kis összeveszés, mert felesleges műbalhénak tűnt, ami csak a musical rész kedvéért kellett, hogy ott drámázhassanak egy sort. Apropó, a szokásos musical rész. Maga a musical zenéi nekem bejöttek, de most valahogy nem tudták oda illő módon beépíteni a musical részt a fő történetbe. Nekem erőltetettnek hatott, és a problémákat és a drámákat kb. csak azért kreálták előtte, hogy aztán elénekelhessék azokat a dalokat, amiket kiválasztottak a Heathers musicalből. Az évad legjobb része szerintem a múltas rész volt, mikor a saját szüleik múltjának egy szeletét ismerhettük meg úgy, hogy a színészek alakítottak a szüleik fiatalkori énjét.

Remélem sikerült átadni a gondolataimat és a hatalmas csalódottságomat, amit a harmadik évad miatt érzek. Egyértelműen ez lett a leggyengébb és úgy elvette a kedvem a folytatástól, hogy nem hiszem, hogy ősszel nézni fogom a negyedik évadot. A jövőbe való kitekintés se keltette fel a kíváncsiságomat, mert úgyis tudom, hogy egy főszereplő se fog meghalni, a többiért meg nem fájna a szívem. Talán ha Cheryl kap egy értelmes történetszálat, akkor belenézek a negyedik évadba, de nem hiszem, hogy ez meg fog történni.

Értékelés: 10/4

Előzetes:

Kim Harrison: A jó, a rossz és az élőhalott (Rachel Morgan 2.)

Fülszöveg:

Nem könnyű az élet Rachel Morgan, boszorkány számára. A szexi, jószívű magánnyomozó Cinncinnati városának legsötétebb zugaiba is alászáll a legkülönfélébb bűnözők után kutatva.
Jól tudja hogyan kell bánni a vámpírokkal, és hogyan maradhat életben az ember, ha kutyaszorítóba kerül egy alattomos démonnal. Vagy kettővel.
Egy szakértőkre specializálódott, fekete mágiával dolgozó sorozatgyilkos azonban őt is próbára teszi: Rachel könyörtelen, ősi gonosz erővel találja magát szemben, aminek a legyőzéséhez, még a legnagyobb boszorkányoknak is sok szerencsére lenne szüksége.

Csaknem öt évvel ezelőtt olvastam a könyvsorozat első részét, ami tetszett, de őszintén szólva nem sok mindenre emlékszem belőle. Mondhatjuk azt, hogy tipikusan az "egyszer olvasós" kategória, ami egyszer elszórakoztat, de aztán nem érzed a késztetést, hogy többször elolvasd vagy folytasd a következő résszel. Újra kellett olvasnom a korábbi kritikámat, hogy felelevenítsem miről szólt az első rész, és eztán kezdtem neki ennek a könyvnek.

Kicsit értetlenül állok azelőtt, hogy feledkezhettem meg erről a sorozatról ilyen sokáig. (Na jó, lássuk be az utóbbi években nincs olyan sok időm és néha kedvem se olvasni, mint mondjuk egyetem alatt és emiatt már nem szeretek kockáztatni. Csak azokat a könyveket veszem a kezembe, amelyek szinte biztosan tetszeni fognak.) Más valahogy mindig érdekesebbnek tűnt, máshoz mindig nagyobb kedvem volt. Most azonban hirtelen nem tudtam mit olvassak és végül erre esett a választásom.

A második részben kapunk egy igazi pörgős kis felnőtt urban fantasy-t annak minden kellékével. Egy nyomozási szál van a középpontban, hisz Rachel egy sorozatgyilkos után kutat, aki boszorkánymesterekre vadászik. Az első rész végén otthagyta korábbi munkáját és immár magánnyomozóként tevékenykedik annak minden kezdeti nehézségével. Ivy és Jenks segítik őt ebben, mint társai, de gyakran nem csak segítséget nyújtanak neki, hanem igazán nagy problémát is jelentenek számára. Főleg Ivy-ra igaz mindez, aki nem nagyon tudja kontrollálni magát és aki igencsak Rachelre feni a fogát. Szó szerint.

Rachel szentül meg van győződve róla, hogy Trent Kalamack a gyilkos, akit keres, így némileg személyes indíttatástól vezérelve nyomozni kezd a férfi után, hogy börtönbe csukathassa. Persze a szálak bonyolultabbak, mint látszik, és Rachel nagy bánatára nem Kalamack a gyilkos, akit keres, hanem olyasvalaki, akire nem számított volna. A történet tehát mozgalmas a maga módján, van itt rejtély, árulás, titkok és miegymás, Rachel pedig próbál helytállni a nehézségek közepette.

Rachel és Trent

A rejtély és a nyomozási szál rendben volt, de bevallom azért valami ütősebbet vártam a végére. Mellé kapunk magánéleti és személyes problémákat szintén. Egyrészt Rachel aggódik az új élethelyzete miatt, hisz elég nehezen tud megélni mióta otthagyta korábbi munkahelyét és a saját vállalkozását kell működtetnie. Munkatársnak és lakótársnak pedig megkapta Ivy-t, aki még mindig egy nagy rejtély és akit még mindig nem tudok hova tenni, de azért legalább kaptunk némi magyarázatot arra, hogy mit akart Racheltől és miért tartott vele korábban. Egy kis vámpírpolitika ott van a háttérben és ez okozta főleg a gondokat. Szegény Ivy élete se könnyű, elég nagy traumákat kell elszenvednie, kíváncsi vagyok ennek milyen hatása lesz a jövőjére (vagy inkább kettejük jövőjére) nézve.

Jenks még mindig a kis poénforrás, Nick a szükséges rossz, akit kénytelen voltam elviselni, főleg amikor enyelegni kezdtek Rachellel. Szerencsére úgy tűnik, hogy a kapcsolatuk nem fogja sokáig húzni, amit én nem bánok, mert szerintem Nick elég lapos karakter. Vele szemben Trent Kalamack érdekesnek tűnik, remélem a folytatásban azért több minden kiderül róla, a múltjáról és arról, hogy mit akar tulajdonképpen Racheltől. Bár jobban örülnék annak, ha Rachel és Trent nem kavarnának össze, inkább csak ilyen fura ellenséges munkakapcsolat vagy maximum barátság legyen köztük, de van egy olyan érzésem, hogy ennek kavarás lesz a vége.

Ebben a részben is kaptunk egy tipikus nyomozós történetet, amit izgalmas csavarok tarkítottak. A szereplők magánélete alakult tovább, szépen fejlődtek a karakterek, a humort se kellett nélkülöznünk. Korrekt folytatás, de most is ugyanazt érzem, mint az első résznél. Nem fogott el olyan nagy katarzis, mint mondjuk az Anita Blake vagy a Cat és Bones könyveknél. Folytatni fogom, ha megint kedvek kapok ehhez a világhoz és a karakterekhez, de az ki tudja mikor lesz.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/kim-harrison-the-good-the-bad-and-the-undead-a-jo-a-rossz-es-az-elohalott

Értékelés: 5/4

Gotham 5. évad összegzés

Idén érkezett el utolsó évadához a Gotham, ami nem meglepő, ha engem kérdeztek. Kezdte önmagát ismételni a széria és mikor már a sokadik szereplő tért vissza újra és újra ugyanazzal a kavarással, akkor nekem is kezdett csökkenni a lelkesedésem iránta. A negyedik évad aztán feltűnően jó lett, vitathatatlanul az sikerült eddig a legjobban. Így gondoltam az utolsó évadot még végignézem, ezen már ne múljon a dolog.

Az utolsó évad mindössze 12 részes berendelést kapott, ami fura volt a korábbiak után, de látva végeredményt jobban jártunk így. Még ezt a 12 részt se tudták normálisan kitöltetni. Habár a megszokotthoz képest egy fele akkora évadot kaptunk, még ez is tele volt felesleges történetszálakkal és még itt is azt éreztem, hogy már nem nagyon tudnak mit kezdeni a történettel és magukkal a karakterekkel.

Az utolsó évad egy kicsivel később veszi fel a fonalat a negyedik évad végén történtek utóhatásaival. A fő történetszál izgalmasnak hangzott elsőre. Gotham városa elszigetelődött a világtól és teljesen magára maradt miután Ra's és Jeremiah korábban felrobbantottak minden kivezető utat. Így természetesen felbomlott a korábbi igencsak ingatag rend és békesség és totális anarchiába süllyedt a város. Több területre oszlik és különböző egyének és csoportok próbálják átvenni az irányítást és megtartani a területük fölött a hatalmat. A rendőrség nyújt menedéket az embereknek és próbál segítséget szerezni, hogy újra rendet teremtsenek a városban.

Ez a "Gotham magára maradt és küzd a belharcok ellen" elméletben remekül hangzott és működhetett volna, de a valóságban sajnos nem így történt. Nem tudtam elmenni az mellett, hogy ez az egész mindenféle realitás érzéket nélkülözött így nem tudtam komolyan venni a fő történetszálat. Oké, értem én, hogy ez csak egy kitalált történet, de azért ne mondja már nekem senki se, hogy ha az USA egy városával ugyanez történne, akkor senki se foglalkozna velük, hanem totálisan magukra hagynák őket. A kormány egyből megszállná a várost és visszahozná a rendet, nem hagyná hónapokra magára az embereket és nem hagyná, hogy bűnözők garázdálkodjanak büntetlenül.

A másik, ami nem tetszett, az évad végén lévő csavar. Kiderült, hogy Nessa Al Ghul mesterkedik a háttérben és meg akarja bosszulni az apja halálát és hogy ha úgy nézzük ő hozta létre Bane-t is. Kicsit olyan lett ez az egész, mintha a Batman: Felemelkedés filmet másolták volna le a sorozat írói, mert abban szinte ugyanaz történt mint itt. (Csak ott Talia és nem Nessa mesterkedett, de mindketten Ra's lányai, úgy hogy vehetjük gyakorlatilag ugyanannak.) Nem lehetett volna valami más, még korábban be nem mutatott csavart kitalálni? Muszáj volt szinte ugyanazt megcsinálni még egyszer?

A történet tehát hagyott némi kívánnivalót maga után és ez volt a legnagyobb problémám az évaddal. Sajnos a karakterek se hozták azt a színvonalat, amit vártam és a többségük csak ismételni tudta önmagát. Gordon és Harvey még mindig laposak és valahogy képtelen vagyok megkedvelni őket. A "kisebb" gonosztevők súlytalanok, egyik se kap olyan alapos kidolgozást, hogy kedvencekké válhassanak. Bruce és Selina "szenvedése" így öt év után kezd kissé vontatottá válni, mert még mindig azon problémáznak, hogy akkor most mit éreznek egymás iránt és hogy mennyire mások alapjáraton. Külön-külön szeretem őket, úgy remek kis karakterek, akik szépen fejlődnek a maguk útján, de mikor egymással kavarnak, azzal ki tudnának kergetni a világból.

Oswald és Ed még mindig a fő poéngyárosok, most sem volt ez másképp. És habár ők is ismét ugyanazt csinálták, amit mindig (vagyis, hogy néha összedolgoznak, néha egymásnak feszülnek, de legfőképp inkább csak a törvény rossz oldalán járnak), de legalább szórakoztatóak. Jeremiah visszatérésének örültem és egyértelműen ő volt az évad fénypontja és a legjobb történetszála. Minden egyes jelenetét imádtam, Cameron Monaghan pedig remek kis Jokert hozott össze, ezzel nem lehet vitatkozni.

Az utolsó, amit nem tudtam hova tenni az évadban Barbara karaktere és a gyerek dolog. Ha eddig ezzel nem igazán foglalkoztak, akkor miért kellett így a végén hirtelen minden előzmény nélkül egy gyereket összehozni? Gordon miért is feküdt le Barbarával? Logikátlan és értelmetlen lépés volt a karaktertől mindez, erőltetett lépés csak azért, hogy megszülessen a kis Barbara, mert azt azért mégse akarták kihagyni. Aztán mert gyereke lesz, Barbara karaktere hirtelen ismét jóvá válik és aztán a jövőben pedig újra normális életet él. Kérem szépen, mi a fene van? Néztem nagyokat és nem értettem a dolgot.

Mindenki elfelejtette, hogy Barbara hány embert ölt meg az évek során, hogy mi mindent csinált? Élete végéig börtönben kellene ülnie, amint visszatér a rend Gothamben, nem pedig éldegélnie, mintha mit sem csinált volna. Katyvasz volt ez a történetszál és nem tudtam megérteni minek kellett ide. Barbara komplex és remek karakterét pedig egy csapásra tönkretették és úgy csináltak, mintha az előző négy évadban mi sem történt volna. (Én meg csak pislogtam, mert nem akartam hinni szememnek, hogy ezt az írók komolyan gondolták.)

Habár csak fele évadot kaptunk így utoljára, de még így se tudtak az írók egy normális és értelmes lezárást adni nekünk, amiért számomra iszonyat nagy csalódás volt az évad. Úgy érzem nem öltek bele túl sok energiát, így kaptunk egy irreális és egyszer már látott fő történetszálat, mellé rengeteg unalmas mellékszálat, és a karakterek se nyújtottak semmi emlékezeteset. Mintha az írók és a készítők is unták volna az egészet és alig várták volna, hogy megszabaduljanak a sorozattól. Összecsapott és méltatlan lezárást kapott a Gotham, pedig ennél többet érdemelt volna. Sajnos az utolsó évad lett talán a leggyengébb, így talán mégse olyan nagy baj, hogy vége van, mielőtt még nagyobb lejtmenetbe indult volna.

Értékelés: 10/5

Előzetes:

Bosszúállók: Végjáték

A történet:

Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban. (Forrás: port.hu)

Nem mondok újdonságot azzal, hogy én is nagyon vártam a Bosszúállók: Végjáték című filmet sokakhoz hasonlóan. A Marvel remek logikával felépített univerzuma elérkezett egy lezáráshoz és ezért mindenkinek óriási elvárásai voltak ezzel a filmmel kapcsolatban. Elég nagy cliffhangerrel ért véget a Végtelen háború, így vártam mi fog történni utána. Részben bejöttek a számításaim, részben nem, de azt nyugodtan kijelenthetem, hogy egy egészen korrekt lezárást kaptunk. Ez a kritika teljes mértékben SPOILERES, így csak ennek tudatában olvassatok tovább!!!

A több mint három órás filmbe sok mindent belepasszíroztak. Több szálon kellett felvenni az eseményeik fonalát, több karakternek kellett megadni azt a lezárást, amit vártunk és közben meg kellett oldani Thanos tetteinek következményét is. Nem hiszem, hogy bárki számára újdonságot jelentett a megoldás módja, hisz az időutazáson kívül máshogy nem nagyon lehetett volna megoldani a helyzetet. Abba most ne menjünk bele, hogy tényleg megvalósítható lenne-e az időutazás azon a módon, ahogy azt itt láthattuk, hisz képregény film révén ne ez legyen a fő szempont. Itt meg lehetett oldani és a megmaradt szereplők ezt az utat választják a halottaik megmentésére.

A film felépítésére nem lehet panasz. Tulajdonképpen három részre lehetne felosztani. Az első harmadában a megmaradt szereplők próbálják feldolgozni a történteket, mindenki gyászol valakit és össze vannak törve. Megbosszulják Thanoson mindezt, de ezzel se nyernek megnyugvást. Gyászolnak és próbálnak tovább élni, de az életük már nem lehet a régi. Itt csak azt nem értettem, hogy Thanost miért lehetett olyan könnyen megölni. Miért pusztította el a köveket? Miért hagyta hogy megöljék? Számomra kissé logikátlan mindez, hiszen még rengeteg bolygó van a világűrben, ahol folytathatná a "munkáját". Meg Thanos amúgy se tűnt olyan ostobának eddig, hogy magát védtelenül hagyja. Ha nagyon keserves munkával végre megszerezte mind a hat követ, akkor miért pusztította el aztán őket? Nem értem.

Aztán hőseink előállnak a tervvel hogyan lehetne megmenteni a halott társaikat és a Hangya ötlete révén elkezdenek dolgozni az időutazás megvalósításán. Kidolgozzák mi legyen, majd három csapatra osztva indulnak vissza a múltba, hogy onnan szerezzék meg a végtelen köveket és azok segítségével visszahozzák meghalt társaikat. A Végtelen háború végén éppen azok a nem fontos karakterek haltak meg, akik nekem nem nagyon hiányoztak és örültem annak, hogy az eredeti bosszúállók maradtak életben így a végére és ismét a "kemény mag" került a középpontba és ők oldották meg a problémákat, még egyszer utoljára együtt. Hisz az mindenki számára teljesen egyértelmű lehetett, hogy utoljára harcolnak együtt.

Aztán a film utolsó harmadában a nem éppen jól sikerült időutazási terv következményeként Thanos és seregei visszatérnek, így újra fel kell venni vele a harcot. Egy hatalmas és grandiózus csatát kapunk a végén, olyat, amit jó volt látni és amit remekül megcsináltak a készítők. A film és az egész eddig felépített Marvel univerzum legkatartikusabb pillanata, mikor a végén mindenki összegyűlik a csatára Thanos ellen és megindul a csihi-puhi. Megadták a módját a dolognak és ebben fut ki a film leghatásosabb jelenete.

A történet tehát logikusan és reálisan felépített, mindent megkapunk, amire csak vágyhatunk. Gyászolást, tervezgetést és akcióba lendülést és a végén a nagy katartikus harcokat. Korábban biztos említettem már, hogy Amerika kapitány és Vasember nem tartoznak a kedvenceim közé, így annak nem örültem, hogy megint rájuk volt a leginkább kihegyezve a film. Elég nagy hangsúlyt kaptak, amit mondjuk megértek, miért volt rá szükség, hisz megkapták a saját lezárásukat, mindketten a maguk módján. Csak az vigasztalt abban, hogy már megint őket helyezték a középpontba, hogy eztán többet nem fognak szerepelni, így még egyszer utoljára elviseltem őket.

Ez a három óra túl hosszú volt és a végén már azt sem tudtam hogy üljek a moziban és minden bajom volt. Értem én, hogy sok volt a történetszál és mindent el akartak varrni, de azért biztosan lehetett volna rövidíteni rajta mondjuk legalább egy fél órával. Nem tudom mit lehetett volna kihagyni, de az írók biztosan megoldották volna, ha nagyon akarták volna. Ha nagyon kötözködni akarnák, akkor tudnék és megjegyeznék pár dolgot. Miért kellett ide Marvel kapitány? Jó, az én saram, hogy nem láttam a saját filmjét, így fogalmam sincs ki ő, de ha már ilyen nagy ereje van, akkor miért csak az elején és a végén segített a többieknek? Miért nem maradt velük végig és utazott vissza velük a múltba? Ha már behozták a történetbe, akkor jobban ki lehetett volna használni a benne rejlő potenciált.

Azt se tartom túl életszerűnek, hogy a múltba visszautazva gyakorlatilag játszi könnyedséggel szerezték meg a végtelen köveket, mikor azelőtt Thanos hosszú évekig ezen szenvedett. Jó, persze, tudták, hogy melyik merre van, így előnyben voltak, de a múltbéli karakterektől elég könnyen meg lehetett szerezni, én valami komolyabb kavarodásba számítottam a múltban.

Nagyon jól adagolták a készítők a drámai és a poénos részeket, és ahogy korábban írtam a film elejét inkább a gyász és megtört érzelmek uralják, aztán egyre több poén jelenik meg és szerencsére visszatér a Marvel filmek poénosabb hangulata. Ebben a legnagyobb szerepe Mordálynak volt, akit csak imádni lehet, ő szállította a humor nagy részét. Nekem mindig az elejétől fogva Thor a kedvenc Bosszúállóm (és nem csak Chris Hemsworth miatt, de lássuk be azért vitathatatlanul ő néz ki a legjobban), aki szintén nagy utat tett meg. Ebben a filmben pedig olyan mélypontra süllyed önsajnálatában és annyira kivetkőzik korábbi önmagából, hogy csak szánni lehetett. Mégis vicces volt nézni, ahogy szakállt és pókhasat növesztve sajnáltatta magát. A poénok másik része hozzá, a kinézetéhez és a bénázáshoz köthető. Fura volt így látni, ennyire kivetkőzve korábbi önmagából, de mégis működött a dolog. Más volt, de nekem nagyon bejött.

Összességében nekem tetszett a film, habár bevallom azért kicsit túl hosszúnak találtam, és azt se bántam volna, ha Steve és Tony nem kap olyan nagy kiemelt szerepet. Kaptunk drámát, poénokat, időutazást és nagy csatát a végén, a történet logikusan felépített módon haladt előre, miközben a főszereplők révbe értek és mindenki megkapta a maga lezárását. Ebben a formában az eredeti Bosszúállók nem fognak újra összeállni, amibe fura belegondolni, de az élet már csak ilyen, megy előre és kész. Jönnek helyettük újak. Számomra az a lényeg, hogy Thor maradt és kíváncsi vagyok, mit fog csinálni a Galaxis őrzőivel.

Értékelés: 10/9

Előzetes.