Sarah J. Maas: Szárnyak és pusztulás udvara (Tüskék és rózsák udvara 3.)

Fülszöveg:

A festményem hazugság volt. Még nem álltam készen. 

Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát.
A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia.
A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.

Eddig azzal a szent meggyőződéssel éltem, hogy Sarah J. Maas remek fantasy történteket tud írni, hisz minderre ékes példa az első, Üvegtrón könyvsorozata. Aztán megérkezett hozzánk második sorozata, a Tüskék és rózsák udvara, ami nem lett olyan elsöprő siker számomra, mint a korábbi, de azért még szerettem, főleg a második részét. Szerencsére ezt nem nyújtotta szét hét részre, hanem csak egy trilógiát kaptunk és azért mondom, hogy szerencsére, mert ezt nem lehetett volna tovább húzni. Ezt maga az írónő is tudta biztosan és ahogy végre lehetőségem adódott elolvasni a harmadik részt, kijelenthetem, jobb hogy ennek itt a vége.

Nagyon sajnálom, de nekem ez a rész egyáltalán nem tetszett. Mintha Maas se tudta volna már, hogy mi történjen és mintha csak kötelességből írt volna egy több mint 800 oldalas könyvet, amiben igazából semmi sem történik az égvilágon. Na jó, ne legyünk ilyen gonoszak, történnek benne dolgok, de a nagy részük felesleges időhúzás, indokolatlanul túl sok mellébeszélés és random szexjelenet, na meg persze olyan történetszálak, amiket a végére hoz be ismét teljesen feleslegesen. Mert vagy nem futnak ki sehova vagy pedig mert nincs már idő rendesen kidolgozni őket. Úgy tudnám felosztani a könyvet, hogy 700 oldal unalom és végre az utolsó 100 oldalon történik valami érdemleges.

A lassú történetvezetés és az unalmas kidolgozás a legnagyobb problémám, ami miatt a befejező rész egyáltalán nem került közel a szívemhez, mert úgy érzem, hogy végig a nagy semmiről olvastam. Ezen kívül mindenképp meg kell említenem mi az, ami még az idegeimre ment. Főként Feyre. Eddig tényleg kedveltem őt, mert igazán erős és okos nőnek tűnt, de most valahogy az idegeimre ment. Nem is konkrétan maga a karakter, hanem az, hogy mindig ő volt a középpontban, hogy mindig minden épp akkor történt, amikor ő volt ott, ami ha belegondolunk kissé erőltetett történetvezetésnek tűnik. Mellette ott volt Rhys, aki meg gyakorta semmit nem csinált, mert mindig épp "véletlenül" Feyre került az események sűrűjébe és így neki kellett mindent megoldania. Persze, ő a főszereplő, értem én, de annyira izzadtságszagúan mindig épp akkor történt minden, amikor a lány is ott volt, hogy a végére nem tudtam komolyan venni. Így Rhys mellette nem egy hatalmas és könyörtelen főúrnak tűnt, hanem inkább egy töketlen baromnak.

A második részben szerettem a párosukat, jó volt végignézni, ahogy egymásra találtak és akkor a sok romantikázás és émelygés se zavart annyira. Talán mert akkor inkább a lélektani dolgokon, Feyre karakterfejlődésén volt a hangsúly és azt remekül dolgozta ki az írónő. Talán még a kissé sok erotika se zavart, mert mellette érdekes dolgok történtek. Na, most ezt nem mondhatom el. Itt az agyamra ment a sok random szexjelenet Feyre és Rhys között, mert olyan bugyután lett megoldva. Értem ezalatt, hogy mindig épp akkor estek egymásnak, amikor totálisan hülyén jött ki a dolog. Háború van kérem szépen, döntsük már el, hogy egy kalandos és izgalmas háborús könyvet akarunk írni, vagy inkább egy erotikus regényt, mert a kettő valahogy nem fér össze, akárki akármit mond. Vagy ha jobban lett volna elosztva, akkor nem zavart volna ennyire. Mintha az írónő percre pontosan úgy építette volna fel a könyvét, hogy egy megbeszélést egy szexjelenet követ, de tényleg szinte percre pontosan, és ez nagyon hülyén vette ki magát.

Feyre testvérei eddig nem sok vizet zavartak, amit őszintén szólva kihagyott ziccernek éreztem, mert lett volna bennük potenciál. Mass szintén rájött erre, így végre több játékidőt adott nekik, de ennek csak félig örülök. Elain az agyamra ment a sok nyavalygásával és a sok bőgésével, nem tudom miért, de nem tudtam tolerálni szegényt. Pedig értem, hogy ezen át kellett mennie és a karaktere nem reagálhatott volna másképp a vele történtekre, de akkor se tudtam átérezni a fájdalmát, mert a sok nyavalygástól és töketlenkedéstől felállt a hátamon a szőr. Nesta viszont.... ő új kedvenc lett. A harmadik rész egyik nagy pozitívuma Nesta, őt nagyon szerettem most. Kicsit a régi Feyre-re emlékeztetett, aki még nem ment az agyamra, mint a mostani.

Fent balról: Cassian, Azriel, Feyre, Rhys, Amren és Morrigan

Lent balról: Elain, Nesta, Lucien és Tamlin

Az utolsó, amit még negatívumként megemlítenék azok a felesleges történetszálak, amik így az utolsó részben kezdődtek el, és vagy totálisan feleslegesek voltak, vagy nem volt idő a kidolgozásukra, így szintén feleslegesnek tűntek. Mor biszex színvallása komolyan szükséges volt, mikor erre korábban semmi utalást nem kaptunk? Mintha csak hirtelen be lett volna dobva így a végén, mert az írónő most eszmélt rá, hogy korábban elfelejtett egy meleg szálat írni, és az mindenképp kell ide. Aztán azt már meg sem említem, hogy felesleges szerelmi szálak jelentek meg, amikből nem lett semmi vagy csak random jöttek össze, aminek megint nem láttam értelmét. (Pl. Amren és Varian, Nesta és Cassian kacsingatása egymásra, Azriel és Elain.) Az egyetlen, amit vártam és ami érdekelt volna Lucien és Elain "kapcsolata", de abból persze semmit nem láttunk és nem is lett belőle semmi.

Lucient kedveltem ebben a részben, így mikor a könyv felében eltűnt, akkor nagyon nem örültem neki. Több szerepet kaphatott volna és jobban örültem volna, ha a kapcsolata Elainnel másképp alakul. Tamlint se szeretném kihagyni, mert habár ő se kapott valami sok szerepet, de azért szerencsére nem maradt ki. Én vagyok a fura, ha Tamlint jobban kedveltem ebben a részben, mint Feyre-t és Rhysandot? Persze Tamlin se egy ma született bárány, de valahogy együtt tudtam vele érezni, hisz Feyre tökéletesen keresztbe tett neki a kis bosszúja miatt és ezzel igazán megnehezített a dolgát, ami így sem volt épp könnyű. Aztán Tamlin szintén megkapta a maga lezárását, épp azt, amit vártam, és amit lehetett. Máshogy nem lehetett volna az ő történetét zárni, ez így volt teljesen reális.

Én vagyok a legjobban elkeseredve, mert az előző részek alapján valami izgalmas, pörgős és kalandos lezárást vártam, nem pedig azt, amit kaptam. Feyre és Rhys végig idegesítettek más-más okból és az sem segített a dolgon, hogy iszonyú lassan és vontatottan haladt a történet előre tele felesleges történetszálakkal és oda nem illő erotikával. Szerencsére az írónő nem húzta tovább a sztorit, még ő is érezte, hogy ebből nem lehetett volna többet kihozni. Mintha már itt sem tudott volna semmi értelmeset kitalálni és mintha komoly erőfeszítésébe került volna, hogy összehozzon valamilyen lezárást. Kár érte, mert lett volna ebben több potenciál. Remélem az Üvegtrón sorozat nem fullad egy ugyanilyen semmilyen és vontatott lezárásba.

Ui: A borító csodaszép és a neten talált fanart, amit csatoltam szintén lenyűgöző, mindenkit tökéletesen úgy rajzolt meg a készítő, ahogy én azt a fejemben elképzeltem.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-a-court-of-wings-and-ruin-szarnyak-es-pusztulas-udvara

Értékelés: 5/3