Miután sikerül megszökniük a Köztársaság hadseregének Los Angeles-i erődítményéből, June és Day megérkezik Vegasba, és ekkor megtörténik, amire senki sem számított: az Első Polgár meghal, és a fia, Anden veszi át a helyét. Miközben a Köztársaság egyre közelebb sodródik a káoszhoz, hőseink csatlakoznak a lázadó Patriótákhoz, akik segítenének Daynek megmenteni az öccsét, és átjuttatnák őket a Kolóniákba. Cserébe egyetlen dolgot kérnek: June és Day ölje meg az új Elsőt.
Esélyt kapnak rá, hogy megváltoztassák a nemzet sorsát, hogy hangot adjanak a túl rég óta hallgatásra kényszerített nép óhajának. Ám June hamarosan rájön, hogy az új Első Polgár egyáltalán nem olyan, mint az apja volt. Így hát döntenie kell. Mert mi van, ha Anden valami újnak a kezdete? Mi van, ha a forradalom többről szól, mint veszteségről és bosszúról, haragról és vérről? Mi van, ha a Patrióták tévednek?
Januárban olvastam a Legendát, és még mindig élénken él bennem az emlék, hogy mennyire szerettem és mennyire magával ragadott a történet és a karakterek. Rögtön 5*-osra értékeltem az első részt, és már akkor folytatni szerettem volna a trilógiát, de valami mindig közbejött, vagy épp valami mást kezdtem el. Na, de, ami késik nem múlik, így végül csak elérkezett az idő, hogy kezembe vegyem a folytatást. Hétvégén belevettem magam, és alig két nap alatt kiolvastam. Ebből sejthetitek, hogy a Született tehetség-et is imádtam, és igen, ez megint egy istenítő kritika lesz.
Nem lehet érezni ezen a részen, hogy egy trilógia középső darabja. Szerencsére egyik hibát se fedeztem fel benne, ami a középső könyveknél gyakran elő szokott fordulni. Nem váltak idegesítővé vagy épp hiteltelenné a karakterek, nem lassult be a történet, és nem éreztem azt, hogy ez csak egy "húzórész", ami a végső nagy felvonást hivatott előkészíteni. Persze ez volt a dolga, és ezt sikeresen teljesítette, de mindezt úgy, hogy közben megállt a saját lábán. A Született tehetség méltó folytatása a Legendának, nekem legalább annyira tetszett, és ezek után még izgatottabban várom a trilógia utolsó részét.(Igyekszem minél hamarabb olvasni, és remélem össze is fog jönni a tervem.)
ALegenda végén June és Day sikeresen megszöktek a Köztársaság fogságából és a Patriótákhoz menekülnek. Nem sok idejük marad megemészteni azt, ami velük történt, Day gyakorlatilag meg sem tudja gyászolni az anyját és a bátyját, hisz a Patrióták nem vesztegetik az időt. Rögtön küldetéssel bízzák meg a párost, és nagy szerencsétlenségükre két külön küldetést kapnak. Nem sok időt tölthetnek kettesben, máris el kell szakadniuk egymástól, és tenniük kell a dolgukat. A könyv első felében így gyakorlatilag June és Day el van választva egymástól, de ennek is meg volt a maga célja. Aztán újra egymáshoz sodorja őket a sors, és folytatják tovább küzdelmüket az ellenség ellen. A végére viszont már azt sem lehet tudni biztosan, hogy ki az igazi ellenség, és hogy kinek az oldalára kellene állniuk.
Az írónő remekül csavarta a történeti szálakat, nagyon tetszett, ahogy a könyv elején elindul valamerre a történet, míg a végére teljesen máshol köt ki. Jól bújtatta el a titkokat, összeesküvéseket és árulásokat, és habár én az ilyeneket mindig előre ki szoktam találni, és azért most is sejtettem, hogy valami ilyesmi van a háttérben, de azért mégis szép ívvel kanyarította a történetet. June és Day ismét számos kalandban és akcióban vettek részt, tisztára filmszerűen pörögtek egymás után az események, egy percig sem lehetett unatkozni. Emellett voltak természetesen lassabb részek is. Azoknak a karakterfejlődés bemutatása volt a céljuk, amit maximálisan teljesítettek, így ezeket a részeket pedig éppen ezért olvastam szívesen. Kalandos, mozgalmas és izgalmas a történet, így ezen a téren az írónő hozta, amit vártam tőle.
Féltem attól, hogy mi lesz most a párossal, hogy végül együtt lehetnek, féltem, hogy átfordul tömény és rózsaszín romantikába a kapcsolatuk, amit mindig nehezen viselek el, főleg ha háború közepén vagyunk, de szerencsére nem így történt. Az írónő ezen a téren is megtalálta a tökéletes egyensúlyt, így kaptunk egy kis romantikát, de ami még fontosabb, hogy ez nem nyomta el magát az izgalmas történetet. Külön tetszett ahogy alakította a kapcsolatukat, hogy nem felejtettük el, hogy mi minden történt korábban, és hogy June és Day két teljesen más világból származnak. Így volt reális a dolog, és ennek így kellett alakulnia. Mindig közéjük fog állni, hogy gyakorlatilag June a felelős Day anyja és bátyja haláláért, hogy June gazdag elit családból származik, míg Day egy szegény csavargó, hogy két teljesen másmilyen háttérből érkeztek, más morálokkal, felfogással és szemlélettel.
Igazából mindkettő remek karakter, és a személyes "tragédiájuk" és "fejlődésük" leírása az, ami tulajdonképpen ebben a részben leginkább megfogott magának. June még most sem dolgozta fel a bátyja halálát, sőt nehéz megszoknia, hogy mindent elvesztett és belőle is földönfutó vált. Világéletében gazdag polgárként élt, és mindent megkapott, most pedig ő is a lázadókhoz került egy fitying nélkül, és éppen úgy reagált, ahogy egy hozzá hasonló lánynak reagálnia kellett. Mellesleg nehéz megváltoztatnia a felfogást és az elveket, amit 15 éven át belé neveltek. A Köztársaság hűséges és elkötelezett katonájaként szerette, tisztelte és óvta a hazáját, most mégis az ellen munkálkodik, amit nehéz megemésztenie és feldolgoznia. Küzd a haza iránti hűsége és a kételyei között.
Day ezzel szemben önmagával küzd, a hitével és azzal, hogy vállalja-e a szerepet, amit neki szánnak a lázadásban. Nyilvánvalóan sosem akart lázadóvezérré válni, mégis így hozta a sors, és mivel a hazája és a szerettei sorsa függ tőle, így kénytelen vállalni a szerepet, amivel a Köztársaság népe ruházta fel. June és Day kapcsolata megtörik egy ponton, bizalmatlanság és félreértések nehezítik meg a helyzetüket, és mindketten kísértésbe esnek Anden és Tess miatt, ami még jobban nehezíti a kapcsolatukat és azt, hogy képesek legyenek igazán megismerni egymást és megbízni a másikban. Bízni akarnak a másikban, de a bizalom nem jön egykönnyen, ezt ki kell érdemelni.
Tesst most valahogy nem kedveltem annyira, és míg az első részben egy aranyos kislányként gondoltam rá, akit valamennyire bírtam is, itt leginkább egy hisztis, féltékenykedő libára hasonlított. De komolyan! Mondjuk érthető, hogy beleszeretett Day-be, hisz ki ne tenne így a helyében, de azért ennél normálisabban is reagálhatott a dolgokra. Anden az, akit nem tudok hova tenni. Nekem túl szép, hogy igaz legyen. Mármint nem a külsejére gondolok, hanem magára a karakterre. Hogy ő pont teljesen más, mint az apja volt, hogy ő pont meg akarja reformálni a Köztársaságot, hogy ő el akarja nyerni a nép szeretetét és tiszteletét, és hogy ő mindent jóvá akar tenni... szép álmok, és nagy tervek, csak számomra mindez annyira jónak tűnik, hogy már nem is lehet igaz. Lehet, csak én látok bele valamit, és csak én hiszem, hogy Andennek is vannak hátsószándékai és rejtegetnivalói, nem tudom. Ne legyen igazam, de valamiért úgy érzem, lesz itt még csavar az utolsó részben.
Van még valaki, akit majdnem elfelejtettem, és akire már az első részben is felfigyeltem, és akiről ebben a részben kiderült valami, amitől még szimpatikusabbá vált számomra. Ki más lehetne ő, mint Thomas. Thomas remek karakter, összetett és félreértett. Kedvelem az ilyeneket, és tudtam, hogy lesz még itt a háttérben valami vele és Metiassal. Attól, ami kiderült róluk, csak még szomorúbb az, ami velük történt, és ettől valahogy mindketten még közelebb kerültek a szívemhez. Metiast is megkedveltem annak ellenére, hogy igen hamar meghalt, és bárcsak szerepelt volna tovább, és akkor többet láthattunk volna az ő és Thomas kapcsolatából, amiből annyi mindent ki lehetett volna még hozni. Az egyik kedvenc részem ebben a könyvben, mikor June rájön, hogy mi volt Metias és Thomas között.
Igazából egyetlenegy negatívumot tudnék mondani a könyvről, de szerintem ez is csak olyan dolog, ami senki mást nem zavart rajtam kívül, de én akkor is leírom, mert hát le fogom. :) Számomra a könyv végén lévő csavar nagyon kiábrándító volt. Nem szeretem az ilyen "szappanoperás" fordulatokat. Nem számítottam rá, és nagyon meglepett, mikor kiderült, hogy Day halálos beteg, és elsőnek csak bosszankodva felsóhajtottam, hogy "ezt most miért kellett?!". Mivel meghalni úgysem fog, ezt borítékolom nektek előre, mert biztosan találnak valami módot a megmentésére, így nem értem, miért kellett ilyen erőltetetten drámainak szánt függővéget beleerőszakolni a végébe. Ha tényleg tragikus lenne a történet vége, és tényleg meghalna Day, akkor visszaszívok mindent, amit írtam most, és elismerően bólogatok majd az írónőnek, amiért meg merte lépni, hogy tragikus véget ír egy ifjúsági könyvsorozat lezárásának. Ritka az ilyen, szinte nincs is, mindig full happy és boldog mindenki. De mivel itt is ez lesz a végkifejlet, ezért gondolom én erőltetettnek és nem ideillőnek ezt az egész "halálos betegség" dolgot.
Az utolsónak említett negatívum ellenére, ami biztosan csak engem zavart, imádtam a könyvet, le sem lehet írni mennyire, és ha monumentális és felejthetetlen lezárást írt utolsó résznek az írónő, akkor már most garantálom, hogy a Legenda trilógia bekerült a kedvenc disztópiám közé. Remélem egyszer lecsapnak rá a nagy filmstúdiók, mert a trilógiából iszonyat izgalmas, látványos és egyedi filmet lehetne készíteni, és ott van benne a potenciál, hogy felérjen mondjuk Az Éhezők Viadala
, A Beavatott vagy Az Útvesztő sikeréhez. Bízok benne, hogy így lesz. Addig még hátravan az utolsó kötet, amit hamarosan tervezek olvasni, mert hát ki bírná sokáig June és Day nélkül?:)
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/marie-lu-prodigy-szuletett-tehetseg
Értékelés: 5/5* (Még mindig!)
Nem lehet érezni ezen a részen, hogy egy trilógia középső darabja. Szerencsére egyik hibát se fedeztem fel benne, ami a középső könyveknél gyakran elő szokott fordulni. Nem váltak idegesítővé vagy épp hiteltelenné a karakterek, nem lassult be a történet, és nem éreztem azt, hogy ez csak egy "húzórész", ami a végső nagy felvonást hivatott előkészíteni. Persze ez volt a dolga, és ezt sikeresen teljesítette, de mindezt úgy, hogy közben megállt a saját lábán. A Született tehetség méltó folytatása a Legendának, nekem legalább annyira tetszett, és ezek után még izgatottabban várom a trilógia utolsó részét.
A
Az írónő remekül csavarta a történeti szálakat, nagyon tetszett, ahogy a könyv elején elindul valamerre a történet, míg a végére teljesen máshol köt ki. Jól bújtatta el a titkokat, összeesküvéseket és árulásokat, és habár én az ilyeneket mindig előre ki szoktam találni, és azért most is sejtettem, hogy valami ilyesmi van a háttérben, de azért mégis szép ívvel kanyarította a történetet. June és Day ismét számos kalandban és akcióban vettek részt, tisztára filmszerűen pörögtek egymás után az események, egy percig sem lehetett unatkozni. Emellett voltak természetesen lassabb részek is. Azoknak a karakterfejlődés bemutatása volt a céljuk, amit maximálisan teljesítettek, így ezeket a részeket pedig éppen ezért olvastam szívesen. Kalandos, mozgalmas és izgalmas a történet, így ezen a téren az írónő hozta, amit vártam tőle.
June és Day
Féltem attól, hogy mi lesz most a párossal, hogy végül együtt lehetnek, féltem, hogy átfordul tömény és rózsaszín romantikába a kapcsolatuk, amit mindig nehezen viselek el, főleg ha háború közepén vagyunk, de szerencsére nem így történt. Az írónő ezen a téren is megtalálta a tökéletes egyensúlyt, így kaptunk egy kis romantikát, de ami még fontosabb, hogy ez nem nyomta el magát az izgalmas történetet. Külön tetszett ahogy alakította a kapcsolatukat, hogy nem felejtettük el, hogy mi minden történt korábban, és hogy June és Day két teljesen más világból származnak. Így volt reális a dolog, és ennek így kellett alakulnia. Mindig közéjük fog állni, hogy gyakorlatilag June a felelős Day anyja és bátyja haláláért, hogy June gazdag elit családból származik, míg Day egy szegény csavargó, hogy két teljesen másmilyen háttérből érkeztek, más morálokkal, felfogással és szemlélettel.
Igazából mindkettő remek karakter, és a személyes "tragédiájuk" és "fejlődésük" leírása az, ami tulajdonképpen ebben a részben leginkább megfogott magának. June még most sem dolgozta fel a bátyja halálát, sőt nehéz megszoknia, hogy mindent elvesztett és belőle is földönfutó vált. Világéletében gazdag polgárként élt, és mindent megkapott, most pedig ő is a lázadókhoz került egy fitying nélkül, és éppen úgy reagált, ahogy egy hozzá hasonló lánynak reagálnia kellett. Mellesleg nehéz megváltoztatnia a felfogást és az elveket, amit 15 éven át belé neveltek. A Köztársaság hűséges és elkötelezett katonájaként szerette, tisztelte és óvta a hazáját, most mégis az ellen munkálkodik, amit nehéz megemésztenie és feldolgoznia. Küzd a haza iránti hűsége és a kételyei között.
Day ezzel szemben önmagával küzd, a hitével és azzal, hogy vállalja-e a szerepet, amit neki szánnak a lázadásban. Nyilvánvalóan sosem akart lázadóvezérré válni, mégis így hozta a sors, és mivel a hazája és a szerettei sorsa függ tőle, így kénytelen vállalni a szerepet, amivel a Köztársaság népe ruházta fel. June és Day kapcsolata megtörik egy ponton, bizalmatlanság és félreértések nehezítik meg a helyzetüket, és mindketten kísértésbe esnek Anden és Tess miatt, ami még jobban nehezíti a kapcsolatukat és azt, hogy képesek legyenek igazán megismerni egymást és megbízni a másikban. Bízni akarnak a másikban, de a bizalom nem jön egykönnyen, ezt ki kell érdemelni.
Bírtam ezt a jelenetet. :)
Van még valaki, akit majdnem elfelejtettem, és akire már az első részben is felfigyeltem, és akiről ebben a részben kiderült valami, amitől még szimpatikusabbá vált számomra. Ki más lehetne ő, mint Thomas. Thomas remek karakter, összetett és félreértett. Kedvelem az ilyeneket, és tudtam, hogy lesz még itt a háttérben valami vele és Metiassal. Attól, ami kiderült róluk, csak még szomorúbb az, ami velük történt, és ettől valahogy mindketten még közelebb kerültek a szívemhez. Metiast is megkedveltem annak ellenére, hogy igen hamar meghalt, és bárcsak szerepelt volna tovább, és akkor többet láthattunk volna az ő és Thomas kapcsolatából, amiből annyi mindent ki lehetett volna még hozni. Az egyik kedvenc részem ebben a könyvben, mikor June rájön, hogy mi volt Metias és Thomas között.
Igazából egyetlenegy negatívumot tudnék mondani a könyvről, de szerintem ez is csak olyan dolog, ami senki mást nem zavart rajtam kívül, de én akkor is leírom, mert hát le fogom. :) Számomra a könyv végén lévő csavar nagyon kiábrándító volt. Nem szeretem az ilyen "szappanoperás" fordulatokat. Nem számítottam rá, és nagyon meglepett, mikor kiderült, hogy Day halálos beteg, és elsőnek csak bosszankodva felsóhajtottam, hogy "ezt most miért kellett?!". Mivel meghalni úgysem fog, ezt borítékolom nektek előre, mert biztosan találnak valami módot a megmentésére, így nem értem, miért kellett ilyen erőltetetten drámainak szánt függővéget beleerőszakolni a végébe. Ha tényleg tragikus lenne a történet vége, és tényleg meghalna Day, akkor visszaszívok mindent, amit írtam most, és elismerően bólogatok majd az írónőnek, amiért meg merte lépni, hogy tragikus véget ír egy ifjúsági könyvsorozat lezárásának. Ritka az ilyen, szinte nincs is, mindig full happy és boldog mindenki. De mivel itt is ez lesz a végkifejlet, ezért gondolom én erőltetettnek és nem ideillőnek ezt az egész "halálos betegség" dolgot.
Az utolsónak említett negatívum ellenére, ami biztosan csak engem zavart, imádtam a könyvet, le sem lehet írni mennyire, és ha monumentális és felejthetetlen lezárást írt utolsó résznek az írónő, akkor már most garantálom, hogy a Legenda trilógia bekerült a kedvenc disztópiám közé. Remélem egyszer lecsapnak rá a nagy filmstúdiók, mert a trilógiából iszonyat izgalmas, látványos és egyedi filmet lehetne készíteni, és ott van benne a potenciál, hogy felérjen mondjuk Az Éhezők Viadala
, A Beavatott vagy Az Útvesztő sikeréhez. Bízok benne, hogy így lesz. Addig még hátravan az utolsó kötet, amit hamarosan tervezek olvasni, mert hát ki bírná sokáig June és Day nélkül?:)
További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/marie-lu-prodigy-szuletett-tehetseg
Értékelés: 5/5* (Még mindig!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése