A hatalmat sokkal könnyebb megragadni, mint megtartani. Jude alaposan megtanulta ezt a leckét, amikor mérhetetlen hatalomért cserébe lemondott a gonosz király, Cardan feletti uralmáról.
Tündérfölde száműzött halandó királynéjaként elveszettnek érzi magát, a semmi királynőjének. Ám megfogadja, hogy mindent visszaszerez, amit elvettek tőle. Az esély kétszínű ikertestvére, a szintén halandó Taryn képében érkezik meg, akinek az élete veszélybe kerül.
Jude kénytelen vállalni a kockázatot, és visszatérni a veszedelmes tündérudvarba, valamint szembenézni a Cardan iránti érzéseivel, hogy megmentse a nővére életét. Csakhogy sok minden megváltozott Elfhonban a távozása óta. Háború közeleg. Jude beférkőzik az ellenséges tábor mélyére, és ő maga is belekeveredik a véres politikai csatározásba.
Amikor egy eddig szunnyadó, ám igen erős átok elszabadul, pánik söpör végig a vidéken, és Jude választani kényszerül a becsvágya és az embersége között…
Nagy meglepetésemre rögtön beleszerettem a trilógia első részébe, és szerencsére a második rész se okozott csalódást. Izgatottan vártam mi fog történni az utolsó részben, és most hogy befejeztem, kicsit felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Nem azt mondom, hogy rossz lett volna, mert kiolvastam alig egy-két nap alatt, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy nem teljesen voltam elégedett azzal, ahogy a történet és a karakterek sorsa alakult.
A pozitív dolgok közé tartozik mindenképp, hogy a történet még mindig olvastatja magát. Black tud írni az holt biztos, szinte le se tudtam tenni, mert mindig érdekelt mi fog történni a következő fejezetben. Még jobban "komolyodott" a történet és most már tényleg kitört a háború, csak nem épp az, amire korábban számítottunk. Bár gondolhattam volna, hogy a végső nagy ellenfél nem a tengeri birodalom lesz, hanem inkább Madoc és a hatalomvágya. És Madoc igenis erős és agyafúrt ellenfél volt, tényleg ő kellett ide, mert így még izgalmasabbá tette a történetet.
Madoc
Jude és Madoc kapcsolata nagyon bonyolult és szerintem néha ők maguk sem tudják, hogy ők most egy oldalon állnak vagy épp ellenségek. Mert lássuk be, hogy igenis Madoc az oka mindannak a rossznak, ami Jude-al és a testvéreivel történt gyerekkoruk óta, miatta kerültek a tündérek földjére, miatta lett olyan az életük amilyen. És habár ezért haragudniuk kellene rá, de azért tudjuk, hogy Jude és Taryn akkor se tudna már normális emberként a földön élni, ha akarnának. Ők pedig nem akarnak, főleg Jude, aki a hatalom megszállottja lett eközben. Tehát Madoc volt az, aki végül is olyanná formálta Jude-t, amilyen lett.
És Madoc igenis megszerette az ikreket, annak ellenére, hogy nem ők az igazi vérszerinti gyermekei. Kicsit keserédes ez az egész, mert van egy mondat, ami tökéletesen kifejezi Jude és Madoc kapcsolatát és hogy Jude miért őrlődik magában azon, hogy kellene viszonyulnia Madochoz. "Végigmérem a vörössapkást, aki felnevelt, aki egyszerre apám és az apám gyilkosa." - Nagyon tetszett ez a megfogalmazás, mert tökéletesen igaz, és épp ezért szomorú valamilyen szinten. Persze Madoc jól kinevelte Jude-t, és a lány hasonlított rá a leginkább a három testvér közül, épp ezért lettek aztán izgalmas ellenfelei egymásnak.
Cardan és Jude
Az alapok megvoltak ahhoz, hogy a harmadik rész olyan jól sikerüljön, mint az első kettő, de nekem néhány dolog sajnos nem tetszett benne. Egyrészt értem én, hogy most a háború volt a középpontban, de így a harmadik részre valamivel több romantikázást vártam volna Cardan és Jude között. Jó, az elején még Jude haragudott rá az átverés miatt, de utána azért valamivel többet lehetettek volna együtt. Igazából értem miért nem volt erre lehetőség, mert Jude mindig a kalandok sűrűjében keveredett és Cardan oda nem mehetett utána, de azért valamivel több interakció közöttük jót tett volna a lelkemnek.
A másik amit nem tudok hova tenni, hogy miért kellett a végére ez a "Cardan kígyóvá változik és meg kell törni az átkot" dolog, főleg, hogy alig pár oldal alatt Jude megtöri az átkot és minden marad a régiben. Félreértés ne essék nem ezzel a történetszállal van igazából a gondom, hanem azzal, hogy a legvégére lett odabökve, és akkor is iszonyat hamar megoldották a dolgot, így kicsit olyan feleslegesen súlytalanul lógott a levegőben ez a történetszál. Mintha az írónő csak azért rakta volna bele, hogy legyen plusz pár oldal, mert valamivel nyújtani kell a könyv hosszúságát. Ha nagyobb bonyodalmak lesznek belőle, ha esetleg nehezebb megtörni az átkot vagy mondjuk nem a háború közepén történik mindez, akkor nem lógott volna ki annyira a történetből. Mondjuk ezzel lehet csak nekem volt bajom.
A harmadik, amit nem értettem, hogy Locke-t miért kellett ilyen váratlanul és random módon kiölni a történetből. Nem mintha nem érdemelte volna meg, mert igen, csak olyan furán lett lezárva a karakter sorsa, hogy elsőnek azt hittem, ez is csak valami játszma vagy átverés, vagy nem tudom. A másik meg, hogy kicsit túl hihetetlen volt Taryn-től, hogy pont ő volt az, aki megölte a férjét, mikor idáig totálisan bele volt zúgva. Nem tudom, nekem ez nagyon karakteridegen lépés volt Taryn-tól, mintha az írónő csak azért találta volna ki mindezt, hogy Jude-nek legyen oka visszamenni Tündérföldére, és aztán beinduljanak az események. Olyan erőltetettnek tűnt számomra ez az egész.
Jude és Cardan
Nem szeretnék elfeledkezni a lezárásról sem, mert számomra kicsit lagymatag lett, olyan meseszerű, ha őszinte akarok lenni. Persze, értem én, hogy ez egy mesés alapokra helyett ifjúsági könyv, és nagyon véres nem lehet a vége, de kérem szépen háború volt, és szinte mindenki túlélte a dolgot komolyabb sérülések nélkül. És Jude pedig megbocsát Madoc-nak ahelyett, hogy mondjuk kivégeztette volna. Komolyan azt hittem, hogy az lesz a vége, hogy Jude kivégezteti Madoc-ot mindazért amit vele és Tündérfölde ellen tett, és szerintem ez lett volna a tökéletes lezárás, mert ezzel Jude végre lezárhatja a múltját és Madoc is megkapja, amit megérdemelt volna. Ez lett volna a Jude karakteréhez illő lépés, és szerintem senki se tiltakozott volna ellene.
Felemás érzéseim vannak a trilógia utolsó részéről, mert ha összességében nézem, akkor ez is tetszett, mint az előző részek, de ha jobban megvizsgálom a történetet, akkor találnék olyan mozzanatokat, amik nekem nem jöttek be, és amiket én máshogy alakítottam volna. Black viszont még mindig tud írni, nagyon könnyed és olvasható a stílusa, könnyen lehet vele haladni és izgalmasan felépített a történet. Csakis azért van bennem némi hiányérzet vagy csalódottság, mert néhány történetszálat szerintem máshogy kellett volna alakítani, és akkor valahogy reálisabb és izgalmasabb lett volna a lezárás. Mindenesetre örültem, hogy megismerkedhettem a trilógiával, nagy kedvencem lett.
További információk a könyvről:
Étékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése