Fülszöveg:
Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.
Nem olyan régen olvastam a sorozat elő részét, a Tüskék és rózsák udvarát, kizárólag csak azért, mert az írónő másik könyvsorozatát, az Üvegtrónt annyira megszerettem, hogy gondoltam adok egy esélyt a másik történetének is. Nem aratott nálam osztatlan sikert az első rész és ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lett volna, hanem inkább csak azt, hogy semmi maradandó élményt nem hagyott bennem. Egyszeri olvasmánynak tökéletes, de valahogy nem vált a kedvencemmé. Mivel az Üvegtrónnal ugyanígy kezdtem, és ott is a folytatások által egyre jobb és jobb lett a történet, így itt is adtam egy esélyt, hogy ez újra megtörténjen.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy szerencsére nem kellett csalódnom, mert ez a rész erősen túlszárnyalta a korábbit szinte minden téren. Kezdjük rögtön a kritikát, mert sok minden van, amiről beszélni lehet. Feyre teljesen más emberként éli túl a korábban vele történteket, vagyis miket beszélek én? Ő már nem ember, hanem tündérként élesztették újjá, ezáltal hozzá kell szoknia új énjéhez és életéhez. Tamlinnal visszatérve a Tavasz udvarába próbálnak túllépni mindenen, de a kezdetben boldognak tűnő közös élet elég hamar fojtogatóvá válik Feyre számára. Közben a Sötétség udvarának ura, Rhysand sem felejtette el korábban megkötött alkujukat, így Feyre köteles havonta egy hetet vele tölteni. És csak eztán kezdődnek a bonyodalmak.
Legyen elég ennyi bevezetőnek és nem túlzok, ha azt mondom, hogy eztán tényleg csak bonyolódnak az események. Nagy félelmem volt, hogy egy irritáló szerelmi háromszögben találom magam Feyre-vel együtt, de nem így lett, amiért hálát adok az égnek. Az írónő olyan jól alakította és építette Feyre karakterét és fejlődését, hihetően ábrázolta a Tamlinnal való kapcsolatának a nehézségeit és bonyodalmait és megromlását, hogy nem vált erőltetetté az "átállás" egyik pasiról a másikra. Jó ez így durván hangzik, de egészen hihetően ábrázolta Feyre jellemfejlődését, a hatalmas bukás utáni újbóli megerősödését és felemelkedését, hogy valóban elhittem, hogy kiszeretett Tamlinból a történtek miatt és aztán szeretett bele Rhysbe. Nem ugrott hirtelen egyiktől a másikig, hanem megvolt az az átmenet, azok a reálisok okok és okozatok, amitől hitelessé vált az érzéseinek az alakulása.
Feyre és Rhysand
A nyavalygó szerelmi háromszögtől tehát megkíméltek, amiért hatalmas köszönet. Ehhez kapcsolódva jegyezném meg, hogy igazán tetszett ahogy a két férfiről alkotott képünk lassacskán darabokra tört és szinte egymás ellentéteivé váltak Feyre és egyben az olvasó szemében is. Korábban Tamlin volt a jófiú, a hősszerelmes, Feyre és mi szintén így láthattuk őt. Ám kiderült, hogy nem olyan, mint amilyennek hittük és Feyre-vel együtt csalódtunk benne. Rhys pedig, akit mindenki a negatív hősnek tekintett, levetette rideg álarcát és megtudtuk, hogy mögötte egy igenis érzelmes, hősies, a barátaiért, a népéért és a szerelméért bármit megtevő férfi áll. Korábban is kontraszt volt kettejük közt, de míg akkor Tamlin képviselte a jó oldalt és Rhys a rosszat, most fordult a kocka. Rhyst imádtam, (ki ne imádná?), és jó volt végignézni, ahogy megismerhettük valós énjét és érzéseit. Tamlin nem olyan, amilyennek hittük, de legalább ő is kapott egy kis mélységet és nem maradt egysíkú karakter.
Na, de ne hagyjuk ki magát a főszereplőt. Feyre-t korábban Celaena-hoz hasonlítottam, és már akkor igazam volt abban, hogy az írónő két sorozatának két főhősnője kísértetiesen hasonlít egymásra. Aki korábban kételkedett ebben, az most már tényleg nem vitatkozhat velem, mert itt Feyre olyan karakterfejlődésen megy át, hogy majdnem olyan kemény és elszánt harcos válik belőle, mint Celaena. Feyre szintén sokat változott, és ahogy többször elmondja, már nem az az ember, aki volt (szó szerint, mert már nem is ember, éritek). Megtörték a vele történtek, és ebből a mélységből kell magához térnie és újra felépíteni az életét. Nagyon mélyről indul, hogy aztán meglelje magában az erőt és megtalálja ki ő mostantól és mik az igazi céljai és vágyai. Feyre-t most kedveltem meg igazán.
A három főszereplőn kívül még meg kell említenem az Éjszaka udvarának néhány tagját, Rhys igaz barátait, a "sötét csapatot", ahogy elneveztem őket. Cassian, Azriel, Morrigan és Amren, valahogy mindegyiket sikerül emlékezetes és érdekes karakterré tenni, amiért vártam, hogy újra és újra megjelenjenek. Feyre-vel együtt ismertük és szerettük meg őket, remélem a későbbiekben még többet megtudhatok róluk, mert biztosan több van még bennük ennél. Korábbi kedvencek közül, Lucient se hagyhatom ki, aki most habár keveset szerepelt, de még mindig bírtam, és bízom benne, hogy a folytatásban ismét nagyobb szerephez jut. Mondjuk ez valószínűleg így lesz a könyv végén történtek miatt.
A sötét csapat: Morrigan, Feyre, Rhys, Cassian, Azriel és Amren
A karakterekre és azok fejlődésére, a szerelmi szálak alakulására nem lehetett egyáltalán panaszom. A lelki és érzelmi tényezők mellett maga a történet se állt meg, hanem egyre izgalmasabban alakult, főleg a végére fordult nagyot néhányukkal az élet. A könyv végén két felettébb érdekes csavart kaptunk, főleg a lezárás az, amitől iszonyúan várom a folytatást. Kíváncsi vagyok ebben a helyzetben mi lesz Feyre-vel, hogy miként fog boldogulni egy ilyen kényes szituációban, és arra is, hogy a testvérei mihez kezdenek új önmagukkal.
Egyetlenegy negatívumot azonban meg kell említenem. Utaltam rá, hogy Feyre érzelmeinek változása és alakulása két férfi között számomra hitelesen lett bemutatva, hisz tökéletesen meg lehetett érteni, hogy miért csalódott iszonyatosan Tamlinban és hagyta ott őt. Kicsit talán korán is adta fel a kapcsolatukat és hagyta őt faképnél. Később kiderül Rhys szintén hazudott neki valamiben, és neki persze elég könnyen megbocsátott. Nem értettem ezt a kettősséget és igaz, hogy nem lehet összehasonlítani a két helyzetet, de ha úgy vesszük, Rhys ugyanúgy hazudott neki, mint ahogy Tamlin be akarta zárni és akár erőszakkal is maga mellett tartani. Talán az lehetett a magyarázat, hogy Tamlinba nem volt igazán sosem szerelmes, csak azt hitte, hogy az, és az az igaz szerelem, amit Rhys iránt érez. Vagy talán azért, mert Rhys az igazi társa, azért bocsátott meg neki könnyebben. Talán erre is kapunk később magyarázatot. Ha nem, akkor pedig erős kettős mércének lehettünk szemtanúi.
Sokkal jobban tetszett a második rész, mint anno a sorozat első része. A karakterek, főleg a főszereplő igen nagyot változott és mindezt hitelesen vázolta fel nekünk az írónő. A szerelmi szálak kuszálódtak és aztán merőben átalakultak, miközben Tamlin és Rhys között fordult a kocka és a korábbi jófiúból lett a rossz és fordítva. Iszonyatosan izgalmasan ért véget ez a könyv, nagyon nagy függővéggel, amitől el sem tudom mondani, mennyire érdekel a folytatás. Remélem jön mihamarabb! Remélem ez a sorozat is egyre jobb lesz, ahogy érkeznek az új részei. Majd meglátjuk. Mindenesetre bizakodok.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése