Fülszöveg:
Az ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát – a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik. Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek még egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani régi ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót…
Bevallom őszintén igen régen olvastam már az első két könyvet, de nem is ez a fő oka annak, hogy kb. semmire nem emlékszek belőle. Ez sajnos annak a jele, hogy nem hagyott bennem maradandó nyomokat, ami lássuk be nem egy pozitív kezdet. Persze ne úgy értsétek, hogy a nulláról kezdtem neki, mert a karakterek és a fő történetszál rémlett, de az apró kis csavarok és minden egyéb nem igazán maradt meg. Az egyetlen, ami mélyen belém ivódott, hogy mennyire utáltam Cassie és Evan nyáladzását, meg hogy kedveltem Adut és Zombiet. Meg talán annyi, hogy az első rész nem jött be annyira, de ahhoz képest a második már jobban sikerült.
Azt kell mondjam ez is azok közé a könyvsorozatok közé sorolható, amiknek nem tett jót, hogy trilógiává nyújtották az amúgy sem túl bonyolult alap konfliktust. Adott volt egy remek ötlet, amiből annyival de jobb és izgalmasabb történetet lehetett volna kihozni, hogy kár a kihagyott ziccerért. A befejező rész nem nyűgözött le, sajnálom, de ez így van, és ekkor még egészen finoman fogalmaztam. Mondjuk ki nyíltan. Untam. Hatásvadász és nagyon epikus akart lenni, de közben csak ismételte önmagát és nem hozta azt a várva várt katarzist, amit el szeretett volna érni.
Nem kapunk normális magyarázatot a végén a földönkívüliekre, a Némítókra, a technológiai háttérre, a második rész végén belebegtetett "fordulatról" kiderül, hogy nem is úgy van, ahogy eddig hittük. Aztán kapunk egy folyamatosan hisztiző és nyivákoló Cassie-t, meg egy papucs Evant, aki aztán önszántából az ellenség kezei közé kerül, hogy aztán egy tök értelmetlen álhalált haljon. Aztán, ami nem maradhatott ki, Cassie hősi halált hal, mert az kell minden ifjúsági poszt-apokaliptikus könyvbe, mert nem elég drámai, ha az egyik főszereplő nem hal meg a végén. Mondjuk annak legalább örülök, hogy Cassie halt meg, és nem Adu vagy Zombie, mert értük fájt volna a szívem.
Adu
Evan és Cassie szerelmi drámája tovább folytatódott, és nem igazán értettem, hogy akkor ők most mit éreznek egymás iránt. Az egyik percben még nem szeretik egymást, a másikban igen, és ez így folytatódott a végéig én meg csak azért szurkoltam, hogy Vosch tényleg dobja rájuk a bombát, vagy Adu végre puffantsa le Evant. Szóval katyvasz, katyvasz hátán, unalmas és önismétlődő történet, klisés drámák és fordulatok, és mintha a stílus sem lenne a régi. Furán lettek vágva a jelenetek, kaptunk felesleges nézőpontokat, amit nem értettem minek kellett, szóval volt itt minden... csak épp nem az, ami nekem kellett volna.
Adu és Zombie maradtak a kedvenc karaktereim, ők a legérdekesebbek, nem kétség, és csakis az ő történetszáluk ért valamit ebben a részben. Mindketten érdekes karakterek, akik sok mindenen mentek keresztül, de még mindig nem adták fel. Bírtam, ahogy egymást osztották néha, és bírtam a kis szikrát közöttük, ennyi épp elég volt, nem kellett ide semmilyen nyáladzás. Jó páros lennének, csak hát eddig nem igazán jött össze nekik. Mondjuk ez épp így volt jó, ha összejönnek, akkor talán a végén őket is megutálom, mint a másik párost.
Nem sokat vártam a könyvtől, igazából nem tudtam mire számítsak, de nem azzal szerettem volna szembesülni, amivel végül sikerült. Nem kötött le a történet, olyan volt az egész, mintha önmagát ismételte volna és ez mellé kötelezően belepakolták volna a poszt-apokaliptikus sztorik nagy klisés drámáit. Csak hogy ezekkel nem azt érték el, amit szerettek volna, hanem inkább közönyös unalmat.
Sajnálom, de ez most nem jött be.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése