Fülszöveg:
A nevem John Wayne Cleaver. Nem rég múltam el tizennyolc éves, és a szörnyvadászat a hobbim. Egy ideig magányosan harcoltam ellenük, később néhány kormányzati ügynök oldalán, de aztán a szörnyek megtaláltak minket. Mindenkit megöltek, úgyhogy most kénytelen vagyok egyedül folytatni.De már nem sokáig.
Ez itt az én történetem. Annak is a vége.
A John Wayne Cleaver-sorozat utolsó, lehengerlő felvonásában Dan Wells antihőse végső leszámolásra készül a Sorvadtakkal. A Már nincs vesztenivalód a fiatal sorozatgyilkos történetének váratlan fordulatokban bővelkedő, döbbenetes lezárása.
Szavakkal nem lehet kifejezni mennyire imádom én ezt a könyvsorozatot. Ha elolvassátok a korábbi részekről írt kritikáimat, akkor kaphattok némi fogalmat a rajongásom okáról, de már akkor se tudtam igazán átadni, hogy miért olyan remek a John Cleaver sorozat. El kell olvasni és ha fogékony vagy a stílusra és témára, akkor biztosan neked is a kedvenceddé válik. Az eredetileg trilógiának indult sorozatot Wells megtoldotta még egy trilógiával, aminek roppant örültem, mert Johnból sosem elég. A második trilógia elért a végéhez, nemrég jelent meg az immár (valóban remélem, hogy tényleg) utolsó része.
Wells most sem hazudtolta meg önmagát, hisz egész kis korrekt befejezést kreált a könyvsorozat részére. Ha kötekedni akarok, akkor annyit írnék, hogy nem hozott semmi újat, hanem éppen azt, amit vártunk tőle. Ez lehet rossz vagy épp jó dolog, attól függ, ki melyik oldalról akarja megközelíteni. Személyes véleményem, hogy habár tetszett a lezárás és éppen egy olyan könyvet vártam, amire számítottam, mégis azt kell mondanom, némi hiányérzetem maradt utána. Nem rossz könyv, nem erre akarok utalni, csak szerettem volna ha jobban üt a vége, ha kapok valami megdöbbentőt vagy épp sokkolót, ami sajnos elmaradt. Így mindössze egy korrekt befejezésről van szó, ami hozta az előzőek színvonalát, de nem tett azokhoz semmi többet.
Lehet azért érzek így, mert így a 6. könyvre kezd kifulladni a téma és talán tényleg jobb is, hogy ez az utolsó rész, mert nem tudom hova lehetne már ezt tovább húzni. Ismétlem... nem arra akarok utalni, hogy rossz lett volna vagy unalmas, korántsem így volt, csak valami akkor is hiányzott a lezárásból. Valami nagy durranás a végére. Ha már kritizálni kezdtem a történetet, akkor essünk túl két negatívumon, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Már megszoktam, hogy John mellett a többi karakter lapos és említésre se méltó, de azért jó lett volna, ha végre Wellsnek sikerül egy érdekfeszítőbb mellékszereplőt kreálnia.
Mert az addig oké, hogy John még mindig remek és komplex karakter, de a többiekbe is lehetett volna fektetni némi energiát. Ez sajnos itt se történt meg, abszolút feledhető és szürke mellékszereplőket kaptunk. A másik, amit nem tudtam hova tenni, hogy John hogy a fenébe nem vette észre, hogy ott van az orra előtt, akit keres? Korábban mindig azonnal kiszúrta ki lehet a Sorvadt, most meg rögtön az elején belebotlik (ami szintén kissé irreális volt, mert pont hogy épp az ő házába sétál be és telepszik le), és fel sem tűnik neki? Holott még a legtapasztalatlanabb olvasó szemét is kiszúrja a nyilvánvaló evidencia. Jó értem... Wells kifogyott az ötletekből így a végére, és ezt a kis bakit megbocsátom neki a korábbi remek olvasási élmények miatt.
Ha ezeket nem vesszük figyelembe, akkor viszont egész jó kis könyvről van szó. John még mindig az egyik kedvenc karakterem. Sokat változott a kezdetek óta, felnőtt a maga módján, de mégis ugyanaz maradt, aki volt. Örültem annak, hogy nem vett 180 fokos fordulatot és nem "javult meg" hirtelen, mert az irtó hülyén vette volna ki magát. John pszichopata és az is marad, az olyan emberek, mint ő nem változnak meg soha. Ő is tudja magáról, hogy micsoda, és habár nem tudja levetkőzni a belső ösztöneit és késztetéseit, de próbálja azokat kordában tartani. A történet szép kis ívet zárt be a végére, hisz John új családot talált magának, akik nem helyettesíthetik azokat, akiket elvesztett, de akik között eztán normálisan (a maga szintjén normálisan) élhet, akik ismerik az igazi énjét és akik elfogadják olyannak, amilyen. Akik mellette állnak és mindezek ellenére támogatják.
Annak is örültem, hogy Brooke felszívódása után nem került a helyére semmilyen másik szerelmi szál, és nem ilyen irányba haladt a történt. Jó.. tudom... soha nem is volt klasszikus értelemben vett szerelmi szál ebben a könyvsorozatban, de én nem is hiányoltam. Ez nem erről szólt, hanem egy bonyolult lelkű és világú fiú történetét mutatja be John narrációján keresztül. John gondolatai, belső vívódása, önmaga elleni belső küzdelme és a világgal való harca az, amiért olyan egyedi ez a sorozat.
Vegyes érzésekkel fejeztem be a könyvet, mert egyrészt tetszett a maga nemében, de mint egy könyvsorozat befejezése, többet vártam volna. Maradt némi hiányérzetem, valami nagy dobást vártam a végére, amit nem kaptam meg. Nem azt mondom, hogy rossz, mert nem az, izgalmas és érdekes volt az elejétől a végéig az említett hibáktól eltekintve és John továbbra is örök kedvenc férfi főszereplőm marad. Sajnálom, hogy vége, meg nem is. Igazából nem nagyon lehetett volna már ezt tovább nyújtani. Remélem nem fogja az író a jövőben sem, mert ennek így kellett befejeződnie.
UI: A magyar borító valami pocsék, sajnálom, de nem tudok rá jobb szót mondani. :( Nézzétek meg az eredeti mennyivel hangulatosabb, nem igaz?
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése