Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.
Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.
Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.
Sok pozitív véleményt olvastam a könyvről és mikor utánanéztem, hogy pontosan miről szól, akkor tudtam, hogy adnom kell neki egy esélyt. A fülszöveg egy érdekes történetet ígér, egy aranyos kis mesét és őszintén szólva ennél többet nem vártam tőle. Elég rég olvastam már middle-grade könyvet, és nem is sokat olvasok közülük, hisz nem én vagyok a kifejezett célközönségük, de valahogy éreztem, hogy ez a történet még nekem is tetszeni fog. Milyen igazam lett!
A fülszöveg egész jól felvázolja a könyv alap történetet és az alapján (ahogy én is elsőnek hittem) csak egy könnyed kis aranyos mesének tűnik, pedig ez sokkal több annál. Engem teljesen megvett magának az író és nem bántam meg, hogy a kezeim közé került. Mert ez nem csak egy mese, nem csak egy gyerekkönyv, hanem annál fontosabb kérdéseket boncolgat, sőt próbálja kerülni a kliséket, amiket megszoktunk a mesékben. Nagyon tetszett és biztos, hogy végig fogom olvasni valamikor a trilógiát, de hogy megértsétek miért ajánlom mindenkinek, szeretném kiemelni mindazt, amiért szerintem olyan egyedi ez a történet.
Az első és legfontosabb, amiért annyira szerettem, hogy nem egy női és egy férfi (vagyis lány és fiú, hisz 12 évesekről beszélünk!), hanem két női főszereplőt kaptunk. Sőt... a két női főszereplő két szemszögből történő narrációt jelent, így mind a két lány oldalát megismerhetjük. Nem is lehetnének különbözőbbek ők ketten! Az író az állítólagos kliséket megkerülve feje tetejére állította az általános elvárásokat, így itt a rossz lett a csodaszép és a jó a "csúnyácska", ami a mesékben és gyerekkönyvekben ugye általában éppen fordítva szokott lenni. Az elején persze úgy tűnik Sophie és Agatha tévedés áldozatai lettek, és várnánk mikor derül ki a csavar, de éppen az volt a csavar, hogy nem történt semmilyen tévedés. Egyikük se az, aminek a többiek hitték őket, vagy épp amit magukról gondoltak.
Ezzel párhuzamosan megjelenik a kérdés: ki a szép tulajdonképpen? Aki külsőleg szép, de belülről ocsmány és ronda? Vagy az, aki külsőre talán nem tökéletes, de a belső tulajdonságai mindennél szebbé teszik őt? Nehéz kérdés, hisz a szépség, mint fogalom mindenkinek mást jelent. A szépséget nem lehet meghatározni, nem lehet leírni, nincs rá egy általános megfogalmazás. Az író még egyet csavart a dolgon és a varázsvilág segítségével tovább fejtegette ezt a kérdést. Megszépíthet-e valakit az, ha önzetlen, kedves és csakis jót cselekszik? Szerintem igen, hisz a "jó" embereket, a nyitott, kedves, beszédes, segítőkész embereket általában mindenki kedveli. Elcsúnyíthat-e valakit az, ha sekélyes, önző, gonosz és mindenkinek csak árt? Hát persze, hisz lássuk be, hiába topmodell valaki, ha egy kedves szava sincs senkihez, senkivel sem foglalkozik magán kívül és mindenkit lenéz maga körül. Az ilyen emberek, akkor is elmarnak mindenkit maguk mellől, még ha egyébként úgy is néznek ki, mint egy Adonisz.
Nagyon érdekes volt ezt a kérdést a mesébe ágyazva olvasni és elgondolkozni rajta. Tetszett a megoldás, hogy mindenkinek a belső tulajdonságai tükrözték a külső tulajdonságaikat. Így ahogy Sophie egyre gonoszabb lett úgy csúnyult meg, míg Agatha fokozatosan szépült, ahogy egyre közvetlenebb és barátságosabb lett mindenkivel. Emellett felvetődik egy másik érdekes kérdés is: lehet valaki eredendően jó vagy rossz? Létezhet olyan, hogy valaki már a születésétől kezdve egyik vagy a másik?
Szerintem nem, mert mindenkit a tettei vagy a körülmények tesznek azzá, ami. Hisz a mesék gonosztevőinek gyerekei is épp azért lettek olyanok, mert már gyerekkoruktól kezdve azt mondták nekik, hogy ők márpedig gonoszak, csakis ezt hallották, így nem csoda, hogy éppen olyanok lettek. Míg a mesék hőseinek gyerekei pedig csak azt látták, hogy kedvesnek és szépnek kell lenniük, a fiúknak pedig bátornak és védelmezőnek, így nem is hiszik, hogy ennél több lehet bennük. A kontraszt tökéletesen működött, aztán pedig az író szépen árnyalta a két oldalt, hisz senki se tisztán jó vagy gonosz.
Szerintem nem, mert mindenkit a tettei vagy a körülmények tesznek azzá, ami. Hisz a mesék gonosztevőinek gyerekei is épp azért lettek olyanok, mert már gyerekkoruktól kezdve azt mondták nekik, hogy ők márpedig gonoszak, csakis ezt hallották, így nem csoda, hogy éppen olyanok lettek. Míg a mesék hőseinek gyerekei pedig csak azt látták, hogy kedvesnek és szépnek kell lenniük, a fiúknak pedig bátornak és védelmezőnek, így nem is hiszik, hogy ennél több lehet bennük. A kontraszt tökéletesen működött, aztán pedig az író szépen árnyalta a két oldalt, hisz senki se tisztán jó vagy gonosz.
A két női főszereplő miatt két szemszögből követhetjük az eseményeket, és két merőben más lány útjának és fejlődésének lehetünk szemtanúi. Örültem annak, hogy most nem egy szokványos mesét kaptam, ahol a lány és a fiú egymásra talál, hanem két lányról szól a történet és rajtuk keresztül most nem a szerelem, hanem a barátság került a középpontba. A könyv legnagyobb és legfontosabb üzenete a barátság fontossága, ami szerintem nagyszerűen átjött és amivel tökéletesen egyet értek. Személyes véleményem, hogy egy igaz barát, még az igaz szerelemnél is fontosabb. Tudom, hogy ezzel sokan nem értenek egyet, de én így gondolom. A két lány barátsága remekül lett ábrázolva a könyvben minden gondjukkal és problémájukkal együtt. Persze ott volt egy fontosabb fiú karakter, de abszolút csak mellékszerepben, ami éppen elég is volt belőle. Sőt... azt se bántam volna, hogy ha kimarad, lévén 12 éves gyerekekről van szó, így kissé hiteltelenek voltak számomra a szerelmi szálak. Vagy ha már ilyet is akart belerakni az író, akkor miért nem YA könyvként írta meg tinédzserekkel a mostani 12 éves karakterek helyett? De ez egy másik kérdés, amire nem kell választ találnunk szerencsére.
Könnyen olvasható, izgalmas és elgondolkodtató kis mese volt Chainani könyve, mely egy trilógia első része. Érdekes háttérvilággal, abszolút szerethető két női főszereplővel, remek dialógusokkal és a fent említett kérdések feszegetésével, amit nagyon jó ötletnek tartok, még gyerekkönyvekben is. Nekem nagyon tetszett az elejétől a végéig, a könyvben lévő illusztrációk aranyosan és ötletesek. Bátran ajánlom mindenkinek, felnőtteknek és gyerekeknek is, mert ez egy remek mesekönyv. Biztos olvasni fogom a folytatást.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
A könyvet köszönöm a Twister Media Kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése