Sarah J. Maas: Árnyak királynője (Üvegtrón 4.)

Fülszöveg:

Celaena Sardothien mindenkit elvesztett, aki a szívéhez közel állt, végül mégis visszatért a birodalomba, hogy bosszút álljon, felszabadítsa egykor dicsőséges királyságát és szembeszálljon múltja árnyékaival…

Tiszta szívéből elfogadta, hogy ő Aelin Galathynius, Terrasen királynője. De mielőtt visszaszerezné trónját, harcolnia kell.

Küzdeni akar unokatestvéréért, aki harcosként az életét is kész feláldozni érte, a barátjáért, aki egy borzalmas tömlöcben sínylődik és a kegyetlen király rabságában tengődő népéért, akik rendületlenül várják eltűnt királynőjük dicső visszatérését.

A New York Times bestseller sorozat negyedik kötetében folytatódik Celaena szenvedélyes és időnként fájdalmas epikus utazása, mely fenekestül forgathatja fel az életét.

Tisztán emlékszem még, hogy amikor a sorozat első részét olvastam, akkor egyáltalán nem nyűgözött le. Olyan "közepes" olvasmánynak minősítettem, és nem igazán éreztem a késztetést a folytatáshoz, de aztán mégis kezembe vettem a második részt. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, mert az Üvegtrón könyvsorozat mára a kedvenceim egyikévé vált. Már rég kijött a negyedik rész, én viszont csak most jutottam el odáig, hogy végre olvasni tudjam.

A történet ott folytatódik, ahol a harmadik rész végén abbamaradt. Celaena immár teljesen elfogadva sorsát, miszerint ő Aelin, Terrasen igazi örököse, visszatér Adarlanba, hogy leszámoljon ellenségeivel, megmentse unokatestvérét és közben a királyságot is. Imádom látni, ahogy bővül az Üvegtrón világa, ahogy bonyolódik a cselekmény, ahogy újabb és újabb karakterek lépnek színre, miközben a régieket is jobban megismerhetjük. Az Üvegtrón sorozat igazi fantasy történet, mely igaz, hogy a klasszikus fantasy elemekből épít és nem sok újat mutat, mégis annyira remekül van összerakva, olyan kellemes élményt nyújt, hogy nem lehet egy percig sem unatkozni rajta.

Aelin és Rowan

Imádtam a negyedik részt, ez nem kérdés, volt olyan jó, mint az előző kettő. Így haladva előre, már lassan kezdem végleg elfelejteni az első rész gyengeségeit és feltűnő hibáit, mert a folytatás annyira remek és szerethető, hogy nyugodt szívvel bocsátom meg azt a sok klisét és lehetetlenséget, amivel elindult Aelin története.  Pörgős a sztori, abszolút szerethetőek a karakterek, titkok derülnek ki, árulások és rejtélyek lepleződnek le, néhányan meghalnak, néhányan megmenekülnek... olyan sok minden történik ebben a részben is, hogy csak kapkodtam a fejem. Kaland tehát van bőven... pörög a történet ezerrel és mivel a könyv iszonyatosan olvastatja magát, így alig bírtam letenni. Csak az a fránya időhiány miatt nem tudtam olyan gyorsan olvasni, mint szerettem volna.

Na, de hogy mi is tetszett nekem különösen? Íme egy kis ízelítő. Tudom, hogy már sokszor leírtam, de engem három dolog fog meg igazán egy könyvben. Kell egy érdekes, kalandos és összetett történet. Kellenek komplex és szerethető karakterek, akik valamiért közel kerülnek a szívemhez. És kell egy kis humor vagy pedig kellő komolyság a témához, amivel az adott könyv foglalkozik. A kettő közül értelemszerűen az adott könyv stílusának megfelelően. Itt mindezek teljesülnek. Nem akarok semmit sem elárulni a történetből, pedig volt itt csavar ezerrel, pislogtam is nagyokat néhány dolog közben. Meghalt egy olyan karakter, akiről nem hittem volna, hogy meg fog, kiderült hogy más a fő gonosz, mint akit korábban annak hittünk, ellenségekből barátok lettek és fordítva. Van itt tehát minden, izgalom és izgalom hátán, némi humorral és romantikával fűszerezve, de éppen abban az arányban, hogy az egy kellemes egyveleget alkosson.

Dorian és Manon

És a karakterek! Te jó ég! Komolyan... már azt sem tudom kit szeretek jobban, vagy hogy ki az igazi kedvencem. Már ott tartok, hogy egy kedvencet nem igazán tudok kiemelni, mondjuk nem is akarnék. Aelin révbe ért és elfogadta a sorsát. Teljes erejével azért harcol, hogy visszavágjon azoknak, akik tönkretették az életét és hogy visszaszerezze azt, ami őt illeti. Hosszú még az út, és számos bökkenő akad, de halad előre és ez így van jól. Aelin és Rowan remek párost alkotnak ketten, és én meg annyira örülök annak, hogy Aelin végül nem Dorian vagy Chaol mellett kötött ki. Elsőnek fura volt számomra, hogy egy harmadik pasit is behozott neki az írónő, mert korábban Chaolt szerettem volna mellette látni, de mára teljesen világos, hogy Rowan az ő igazi másik fele minden értelemben véve. Szerencsére nem vitték túlzásba a romantikázást, hanem éppen annyi volt belőle, amit még elbírtam viselni.

Aztán ott van Aedion, aki szintén érdekes lehetne, ha többet szerepelt volna. Kissé másodhegedűsnek éreztem, pedig szívesen láttam volna többet együtt Aelinnel. Lysandra szintén előkerült, és ugye nem is olyan idegesítő r*banc, mint amilyennek Aelin korábban hitte. Aztán persze Arobynnt se kellett nélkülöznünk,.. már amíg Aelin el nem intézte. Tovább alakult a karakterek közötti kapcsolati háló. Chaol és Aelin lezárták a múltat és mindketten továbbléptek, hogy aztán együtt mentsék meg Doriant. Kaptunk ismét egy új szereplőt Elide személyében, akit korábban Manonhoz hasonlóan még nem igen tudok hova tenni, de talán később lesz valami fontosabb szerepe.

Aelin és Manon egymásnak feszül

És ha már Manon és Dorian... Dorian sosem volt a kedvencem és most sem lett az szegényke. Pedig érdekes lehetett volna a belső vívódása és harca az őt megszálló démonnal. De mégsem láttam az egésznek értelmét, mert ahhoz túl keveset olvashattunk róla, hogy igazán átérezzem a dolgot. Talán jobb lett volna, ha kimaradnak a részei, vagy ha az írónő érzékeltetni akarta Dorian belső harcát, akkor sokkal jobban be kellett volna mutatnia azt több Dorian-es fejezettel. Manon most vált hivatalosan az újabb kedvencemmé. Alig vártam, hogy egymásnak feszüljenek Aelinnel és szerencsére ez már ebben a könyvben megvalósult... szép kis harc volt közöttük, végre mindketten méltó ellenfélre találtak. Sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindketten erős, karakán és veszedelmes nők, igazi harcosok, akik küzdenek a céljaikért és azért, amiben hisznek. Aelin és Rowan mellett, milyen jó páros lenne Dorian és Manon, nem igaz? Nem tudom, hogy mi lesz a folytatásban, de nekem úgy tűnt a kis utalásokból, hogy talán lesz köztük valami. Én örülnék neki, az biztos.

Remélem sikerült átadnom, hogy mennyire imádtam és mennyire magával ragadott ez a könyv, mert tényleg olvastatta magát. Izgalmas, pörgős, rejtélyes, vicces és romantikus volt egyben egy tökéletes keveréket alkotva. Ilyen egy jó fantasy és öröm látni, ahogy bővül a világ, ahogy fejlődnek a karakterek és a kapcsolataik. Úgy olvasnám az ötödik részt... remélem minél hamarabb érkezik magyarul.

Ui: A borító pedig csodaszép és remekül illik az előzőek mellé. Mondjuk ezen nem is kellene meglepődnöm. :)

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-queen-of-shadows-arnyak-kiralynoje
Értékelés: 5/5*

Soman Chainani: Jók és Rosszak Iskolája (Jók és Rosszak Iskolája 1.)

Fülszöveg:

Sophie és Agatha jó barátnők; a következő tanévben felfedezik, hová kerül minden eltűnt gyerek: a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol egyszerű fiúkból és lányokból tündérmesehősöket és gazembereket képeznek. Gavaldon legszebb lánya, Sophie egész eddigi életében titkon arról ábrándozott, hogy elrabolják, és elviszik egy elvarázsolt világba. Rózsaszín ruhákban, fess topánkákban jár. Rajong a jó cselekedetekért, ezért egészen biztos abban, hogy nagyon jó jegyeket kapna a Jók Tagozatán, és dicséretes mesekönyv-hercegnő bizonyítványa lehetne. Agatha viszont mindig formátlan, fekete hacukákban jár, gonosz macskája van, és szinte mindenkit utál, ezért természetesnek látszik, hogy ő a Rosszak Tagozatára kerül.
Amikor azonban a két lány a Végtelen Erdőbe kerül, azt tapasztalják, hogy sorsuk a remélttel éppen ellentétesen alakul, és hamar rájönnek, hogy egy tündérmeséből a leggyorsabb kivezető út az, ha… végigélik.

Sok pozitív véleményt olvastam a könyvről és mikor utánanéztem, hogy pontosan miről szól, akkor tudtam, hogy adnom kell neki egy esélyt. A fülszöveg egy érdekes történetet ígér, egy aranyos kis mesét és őszintén szólva ennél többet nem vártam tőle. Elég rég olvastam már middle-grade könyvet, és nem is sokat olvasok közülük, hisz nem én vagyok a kifejezett célközönségük, de valahogy éreztem, hogy ez a történet még nekem is tetszeni fog. Milyen igazam lett!

A fülszöveg egész jól felvázolja a könyv alap történetet és az alapján (ahogy én is elsőnek hittem) csak egy könnyed kis aranyos mesének tűnik, pedig ez sokkal több annál. Engem teljesen megvett magának az író és nem bántam meg, hogy a kezeim közé került. Mert ez nem csak egy mese, nem csak egy gyerekkönyv, hanem annál fontosabb kérdéseket boncolgat, sőt próbálja kerülni a kliséket, amiket megszoktunk a mesékben. Nagyon tetszett és biztos, hogy végig fogom olvasni valamikor a trilógiát, de hogy megértsétek miért ajánlom mindenkinek, szeretném kiemelni mindazt, amiért szerintem olyan egyedi ez a történet.

Az első és legfontosabb, amiért annyira szerettem, hogy nem egy női és egy férfi (vagyis lány és fiú, hisz 12 évesekről beszélünk!), hanem két női főszereplőt kaptunk. Sőt... a két női főszereplő két szemszögből történő narrációt jelent, így mind a két lány oldalát megismerhetjük. Nem is lehetnének különbözőbbek ők ketten! Az író az állítólagos kliséket megkerülve feje tetejére állította az általános elvárásokat, így itt a rossz lett a csodaszép és a jó a "csúnyácska", ami a mesékben és gyerekkönyvekben ugye általában éppen fordítva szokott lenni. Az elején persze úgy tűnik Sophie és Agatha tévedés áldozatai lettek, és várnánk mikor derül ki a csavar, de éppen az volt a csavar, hogy nem történt semmilyen tévedés. Egyikük se az, aminek a többiek hitték őket, vagy épp amit magukról gondoltak.

Ezzel párhuzamosan megjelenik a kérdés: ki a szép tulajdonképpen? Aki külsőleg szép, de belülről ocsmány és ronda? Vagy az, aki külsőre talán nem tökéletes, de a belső tulajdonságai mindennél szebbé teszik őt? Nehéz kérdés, hisz a szépség, mint fogalom mindenkinek mást jelent. A szépséget nem lehet meghatározni, nem lehet leírni, nincs rá egy általános megfogalmazás. Az író még egyet csavart a dolgon és a varázsvilág segítségével tovább fejtegette ezt a kérdést. Megszépíthet-e valakit az, ha önzetlen, kedves és csakis jót cselekszik? Szerintem igen, hisz a "jó" embereket, a nyitott, kedves, beszédes, segítőkész embereket általában mindenki kedveli. Elcsúnyíthat-e valakit az, ha sekélyes, önző, gonosz és mindenkinek csak árt? Hát persze, hisz lássuk be, hiába topmodell valaki, ha egy kedves szava sincs senkihez, senkivel sem foglalkozik magán kívül és mindenkit lenéz maga körül. Az ilyen emberek, akkor is elmarnak mindenkit maguk mellől, még ha egyébként úgy is néznek ki, mint egy Adonisz.

Nagyon érdekes volt ezt a kérdést a mesébe ágyazva olvasni és elgondolkozni rajta. Tetszett a megoldás, hogy mindenkinek a belső tulajdonságai tükrözték a külső tulajdonságaikat. Így ahogy Sophie egyre gonoszabb lett úgy csúnyult meg, míg Agatha fokozatosan szépült, ahogy egyre közvetlenebb és barátságosabb lett mindenkivel. Emellett felvetődik egy másik érdekes kérdés is: lehet valaki eredendően jó vagy rossz? Létezhet olyan, hogy valaki már a születésétől kezdve egyik vagy a másik?

Szerintem nem, mert mindenkit a tettei vagy a körülmények tesznek azzá, ami. Hisz a mesék gonosztevőinek gyerekei is épp azért lettek olyanok, mert már gyerekkoruktól kezdve azt mondták nekik, hogy ők márpedig gonoszak, csakis ezt hallották, így nem csoda, hogy éppen olyanok lettek. Míg a mesék hőseinek gyerekei pedig csak azt látták, hogy kedvesnek és szépnek kell lenniük, a fiúknak pedig bátornak és védelmezőnek, így nem is hiszik, hogy ennél több lehet bennük. A kontraszt tökéletesen működött, aztán pedig az író szépen árnyalta a két oldalt, hisz senki se tisztán jó vagy gonosz.

A két női főszereplő miatt két szemszögből követhetjük az eseményeket, és két merőben más lány útjának és fejlődésének lehetünk szemtanúi. Örültem annak, hogy most nem egy szokványos mesét kaptam, ahol a lány és a fiú egymásra talál, hanem két lányról szól a történet és rajtuk keresztül most nem a szerelem, hanem a barátság került a középpontba. A könyv legnagyobb és legfontosabb üzenete a barátság fontossága, ami szerintem nagyszerűen átjött és amivel tökéletesen egyet értek. Személyes véleményem, hogy egy igaz barát, még az igaz szerelemnél is fontosabb. Tudom, hogy ezzel sokan nem értenek egyet, de én így gondolom. A két lány barátsága remekül lett ábrázolva a könyvben minden gondjukkal és problémájukkal együtt. Persze ott volt egy fontosabb fiú karakter, de abszolút csak mellékszerepben, ami éppen elég is volt belőle. Sőt... azt se bántam volna, hogy ha kimarad, lévén 12 éves gyerekekről van szó, így kissé hiteltelenek voltak számomra a szerelmi szálak. Vagy ha már ilyet is akart belerakni az író, akkor miért nem YA könyvként írta meg tinédzserekkel a mostani 12 éves karakterek helyett? De ez egy másik kérdés, amire nem kell választ találnunk szerencsére.

Könnyen olvasható, izgalmas és elgondolkodtató kis mese volt Chainani könyve, mely egy trilógia első része. Érdekes háttérvilággal, abszolút szerethető két női főszereplővel, remek dialógusokkal és a fent említett kérdések feszegetésével, amit nagyon jó ötletnek tartok, még gyerekkönyvekben is. Nekem nagyon tetszett az elejétől a végéig, a könyvben lévő illusztrációk aranyosan és ötletesek. Bátran ajánlom mindenkinek, felnőtteknek és gyerekeknek is, mert ez egy remek mesekönyv. Biztos olvasni fogom a folytatást.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/soman-chainani-jok-es-rosszak-iskolaja

Értékelés: 5/5

A könyvet köszönöm a Twister Media Kiadónak!