Fülszöveg:
„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.
Ebben az évben megfogadtam, hogy próbálok több klasszikus könyvet elolvasni, mert ezen a téren eléggé le vagyok maradva és hát azért van néhány alapmű, amivel illene megpróbálkoznom. Nem a kedvencem a régi klasszikus műfaj, mert elavultnak és sokszor túlírtnak tartom a stílust, és ha megsértek vele valakit, ha nem, manapság már nem szívesen olvas az ember önként ilyen könyveket. Egyre kevesebbet olvasunk, és akik mégis kezükbe vesznek valamilyen könyvet, azok se éppen a klasszikusok után fognak nyúlni. Persze semmi baj nincs velük, nem azt mondom, hogy rossz könyvekről van szó, és aki szereti nyugodtan olvassa azokat, csak arra akarok kilyukadni, hogy a mai fiatalok, ha olvasnak egyáltalán, biztos nem klasszikust fognak, hanem modern könyveket.
Na, de mielőtt túlságosan elkalandoznék, térjünk rá a lényegre. Tehát megfogadtam, hogy idén próbálok több klasszikust elolvasni, írtam is egy listát néhány könyvről, amiket az évben kezembe kellene vennem, és meglátjuk ebből mennyi fog sikerülni. Kezdtem a Gépnaranccsal, és most folytattam Az üvegburával. Sok jót hallottam a könyvről, ezért került fel a listámra, és természetesen ismerem a könyv körüli szenzáció okát is, vagyis, hogy a megjelenése után nem sokkal lett öngyilkos maga az írónő. Próbáltam ezt a dolgot külön kezelni a könyvtől, és elvonatkoztatni a valóságban történteket a könyvtől, de nem volt ez olyan könnyű, mint ahogy képzeltem.
Külön akartam kezelni a történetet, és nem belelátni az írónő magánéletét és személyes gondjait, de ez lehetetlen volt. Kicsit tényleg olyan, mintha Sylvia Plath önéletrajzát olvasnám, mintha a saját jellemét, gondjait és problémáit írta volna bele a főszereplő, Esther történetébe. Elgondolkodtam azon, hogy vajon mennyire volt tudatos részéről ez a dolog, hogy csak véletlen, vagy pedig tudatos tett, és ha választanom kellene, akkor én az utóbbira szavaznék. Talán egyfajta segélykiáltás volt ez a könyv a részéről, amivel fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy nincsen minden rendben vele, és talán már ekkor tudta, hogy maga is öngyilkosságot követ el valamiikor.
Érdekes a dolog és nagyon elgondolkodtató. Esther karaktere és története sok mindenben hasonlít az írónőjéhez. Esther újságíró, míg Sylvia Plath író. Mindketten okos, tehetséges fiatal nők voltak, akik sikereket értek el, akik bármit és bárkit megkaphattak volna, de úgy gondolták a világ nem elég számukra, és hogy valami akkor is hiányzik, amikor tulajdonképpen mindenük meg volt, amit csak akarhattak. Számtalan lehetőség, sikeres karrier... eszükkel, kitartásukkal és talpraesettségükkel tényleg bármit elérhettek volna, ennek ellenére mégis ott volt a hiányérzet, ami az igazi boldogságban megakadályozta őket.
Esther és maga az írónő is depressziós volt, és nem csak az enyhébb változatban szenvedtek, hanem annak a durvább típusában. ami mindkettejüket az öngyilkosságba kergette. A könyv úgy indít, hogy bemutatja Esthert és az életét, aki és ami látszólag tökéletes. Minden jól alakul, mindene meg van, amit csak szeretne. Aztán megtudjuk, hogy Esther ennek ellenére nem boldog, hogy depressziós és hogy az öngyilkosságot fontolgatja. Kiábrándult, szomorú és elveszett. Elkezdi megtervezni, hogy végezzen magával és végül megteszi a dolgot. És itt a nagy különbség a főszereplő és az írónő sorsa között. Esther túléli és végül meggyógyul, próbál új életet kezdeni, míg az írónőnek ez a sors nem adatott meg.
Nehéz könyv Az üvegbura, mely egy kiábrándult és elveszett fiatal lány zavarodott lelki világát és depresszióját mutatja be. Rengeteg igaz és szép gondolat van a könyvben, azonban néhány helyen kissé túlírt volt számomra, és sajnos voltak benne olyan részek is, amik untattak. Összességében tetszett, bár ha nagyon rosszmájú akarok lenni, akkor felteszem a kérdést: vajon akkor is ekkora siker lett volna a könyv, ha az írónő nem lett volna utána öngyilkos? Véleményem szerint nem, és éppen emiatt nem tudom igazán értékelni a könyv körüli felhajtást.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése