Fülszöveg:
Koporsószerű sötétségbe zárva nincs körülöttem az égvilágon semmi, ami elterelhetné figyelmemet az emlékeimről. Megöltem Reyadot. Megérdemelte a halált – ám a törvény szerint a tettemért én is halált érdemlek. Ixiában a gyilkosságért kivégzés jár. S most már csak a hóhér kötelére várok. Ám ugyanaz a törvény, amely ítélettel sújt, akár meg is mentheti az életemet. Ixia ételkóstolója, akit arra választottak ki, hogy a Parancsnok egészségét a mérgezett ételektől megóvja, immár holtan hever. A törvény pedig kimondja, hogy a soron következő halálbüntetésre ítélt fogolynak – vagyis nekem – fel kell ajánlani a tisztséget. Merénylet, mágia, megpróbáltatások…
Jól haladok a saját magamnak felállított várólista csökkentéssel. Sok olyan könyv van, amit már ki tudja mióta el akartam olvasni, de csak halogattam és halogattam. Nos, most ezeket szeretnél mihamarabb letudni, mert már zavar, hogy ilyen régóta halogatom őket. Következő alanynak a Méregtan könyvet választottam, és igazából már nem is emlékszem miért keltette fel a kíváncsiságomat, de valamiért el akartam olvasni. Így végül belevágtam.
Ismét nehéz helyzetben vagyok. Tudnék én írni órák hosszat az általam olvasott könyvekről, főleg ha nagyon jó vagy nagyon rossz könyvekről van szó. Ebben az esetben nincs gond, csak úgy ömlenek a gondolatok, és nagyon nehezen tudom leállítani magam, hogy ne vigyem túlzásba. Azonban vannak azok az "átlagos" könyvek, és ha ilyennek kerülök szembe, akkor mindig bajban vagyok. Tudjátok... az "átlagos" könyvek azok a könyvek, amik se nem jók, se nem rosszak, hanem azt az elvárható szintet képviselik, szinte művi pontossággal vannak összerakva, ahol igazából minden adott a sikerhez, de valamiért mégsem nyújtanak felejthetetlen élményt olvasás közben. Elolvasom, nyugtázom magamban, hogy jó volt egynek, de nem sokáig marad meg az emlékeimben, és nem is tesz rám mély benyomást. A Méregtan éppen egy ilyen könyv.
Igazából nem tudnék annyira belekötni, és nem is akarok, mert mint mondtam, nem rossz könyv ez, csak valahogy hiányzik belőle az a plusz, az az egyediség, amiért sokkal emlékezetesebb olvasmány maradt volna számomra. Van benne minden, ami kell a sikerhez, az írónő semmit nem hagyott ki, de valahogy mégsem sikerült neki az, hogy maradéktalanul lenyűgözzön. Lássuk csak röviden, mire is gondolok.
A HÁTTÉRVILÁG
Tipikus high-fantasy ötlet, vagyis középkori jellegű világba öltött hatalmi rendszer, ahol a tartományok fölött tábornokok, egész Ixia fölött pedig a Parancsnok uralkodik. Katonai elnyomás, és a mágiát száműzték az országból, így minden Mágusnak a szomszédos országba kellett menekülnie. Előkerülnek a hatalmi harcok, van itt összeesküvés, visszatér a mágia Ixiába, és a főszereplő felfedezi, hogy különleges képességei révén ő is Mágus. Árulás, ármány, politikai harcok és minden más, ami kell egy high-fantasy-ba. Nem volt ez unalmas, korántsem sem, nem ez a gond, csak ezt már száz másik helyen olvastam, és ott valahogy sokkal emlékezetesebben oldották meg.
A KARAKTEREK
Itt is az átlagos jelzőt tudom használni, mert ez az ami a leginkább jellemzi a könyvet. Kapunk egy elítélt főszereplőt, Yelena-t, aki egy véletlen folytán megmenekül a halálbüntetéstől, és a Parancsnok ételkóstolója lesz belőle. Yelena egyre erősebb, okosabb és ravaszabb nővé válik a történet során, felfedezi, hogy különleges képességei vannak, és hogy ő is Mágus. Vagyis ismét egy kiválasztottal van dolgunk. Aztán ott van a rideg, hideg profizmussal megáldott Valek, akitől mindenki fél, vagy akit mindenki tisztel, és aki mellesleg roppant jóképű. Yelena és Valek az elején nem szívlelik egymást, de aztán az ahogy lenni szokott, lassan beleszeretnek egymásba. Lehet ismét csak velem van a baj, és csak én nem éreztem át a nagy vonzódást közöttük, de én szemernyit szikrát sem éreztem kettejük között, így kissé random volt a végén, amikor hirtelen összejöttek. A többiek tipikus sablon karakterek, nem is érdemes szót pazarolni rájuk.
ÍRÓI STÍLUS
Mindig itt bukik el egy könyv, amit én csak "átlagosnak" titulálok. Ha valaki átlagos, vagy épp sablonos könyvet ír, akkor legalább tegyen bele valami egyediséget, valami pluszt, amitől kiemelkedik a története a számtalan hasonló stílusú közül. Snydernek ez nem sikerült, a humort se erőltette, hanem végig komolyan meséli el nekünk a történetet. Nem nyújtott semmi olyat, amitől legalább más lett volna, mint a sok hasonló témájú könyv.
Nem rossz könyv ez, csak tipikusan egy olyan, amit már vagy ezerszer olvastam és láttam máshol ezelőtt. Kapunk egy sablonosan felépített háttérvilágot, aztán sablonos karaktereket, akik közül talán csak a két főszereplő említésre mélót,a t öbbiek meg csak vannak a háttérben, miközben a történet is elég kiszámítható a maga módján. Tudni lehet előre, ki kivel jön össze, ki mit tervez, és ki kit akar elárulni, így nem is akarom tovább sorolni. Kiszámítható a könyv az elejétől a végéig, és sajnos semmilyen plusz vagy egyediség sincs benne, ami legalább kiemelné az átlagos könyvek közül. Gyorsan lehet olvasni, és nem annyira hosszú, de nem tetszett meg annyira, hogy izgatottan várjam a folytatást. Majd meglátjuk, hogy folytatni fogom-e, de egyáltalán nem vagyok biztos benne.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése